Nick M. Leslie

PARAGON 

COPYRIGHT 2026

ISBN 978-615-02-6597-1


Celestial Coverage Corporation

&

Sigma Emergency Solutions

PARAGON

írta: Nick M. Leslie


ELSŐ RÉSZ

ALFA CENTAURI-A 2114

Az Alfa Centauri szektor mélyén, ahol a csillagközi űr végtelen sötétje és a szikrázó csillagok birodalma találkozik, agresszív támadó alakzatban megjelenő Gondan flotta tépte szét a csendet. A hipertérből előbukkanó hajók, fekete acéltestükkel és metszően éles vonalaikkal, mint a sötétség angyalai, áradtak szét a térben. A Galaktikus Szövetség flottájának megmaradt hajói fegyelmezetten vették fel a harci alakzatot, az űr vibrált a feszültségtől.

  • Katonák! Itt Fehér Kettes! Ez itt az utolsó védvonalunk! Ha itt elbukunk, velünk a Szövetség és az emberi faj végleg elpusztul! Így hát küzdjetek az emberiségért és a galaxis békéjéért! – Marcus Rourke őrnagy hangja éles kardpengeként hatolt át a káoszon. A Paragon-3B vadászbombázó parancsnoki ülésében a hajó minden rezdülését tisztán érezte, miközben Jarred, a duzzadó izmú csokoládébarna bőrű pilóta izzadó tenyerével markolta a botkormányt. A hajó oldala mellett több plazmalövedék suhant el olyan közel, hogy a felszikrázó energiapajzsok beragyogták a kabint.
  • Ellenséges csatahajók azonosítva! Huszonöt egység közeledik nagy sebességgel! – közölte a felderítőtiszt, miközben ujjai sebesen szántották az irányítópultot. A monitorokon villódzó képek és vörösen pulzáló figyelmeztetések mind közelebb hozták az ellenség fenyegető sötét árnyait.
  • Viper! Tartsuk az alakzatot! Slade! Élesítsd a fegyverrendszert! Bluesky! Mit tudunk a Leviatánról? – fordult Rourke a belső kommunikációs rendszeren keresztül a legénységéhez.

A Bluesky hívónévre hallgató fiatal felderítőtiszt éles szemmel elemezte az érkező adatokat és máris válaszolt.

  • Az az anyahajójuk, a Leviatán itt van. Ez a vezérhajó. Ha elpusztítjuk, az egész flotta koordinációja megszűnik. Hangja feszült, de határozott volt.
  • Hallották, emberek! Paragon-3C vadászok, biztosítsák a szárnyakat! Paragon-3B egységek, támadó formáció és összehangolt csapás a Leviatán ellen! Slade! Élesítsd a torpedókat! – Rourke szavai ellentmondást nem tűrően hangzottak.

A Paragon-század lándzsahegyként előre tört, hogy átvágja a Gondan flotta fekete tömegét. A Paragon-3A könnyűcirkáló pajzsai szikrázva állták az ellenséges tüzet, precíziós lövéseivel vágva utat a kisebb vadászok és a vadászbombázók számára. A Gondan vadászgépek éhes ragadozófalkaként rontottak rájuk, de a szövetségi pilóták megdöbbentő gyorsasággal és hatékonysággal változtatták őket izzó roncsokká.

Az űr sűrűjében az ionlövedékek és plazmasugarak fénye szinte nappali világossággá változtatta az Alfa Centauri sötétjét.

  • Általános támadás! Ezt a csatát nem veszíthetjük el! – kiáltotta Rourke, ahogy a Leviatán éjfekete tömege felé irányította a vadászbombázót.

Az anyahajó, amely kegyetlen éjféli árnyként nyelte el a csillagok fényét, rémisztő erejével uralta a látóteret. Ám a mindenre elszánt Paragon-század nem torpant meg.

Az első torpedók vakító robbanásokkal ütötték át a Leviatán pajzsait. A detonációk fényhullámai végighullámzottak az ellenséges flottán, zűrzavart és káoszt szítva soraikban. A Gondan csatahajók megriasztott tengeri állatokként menekültek, miközben a szövetségi csapatok könyörtelenül folytatták az előre nyomulást.

És akkor a Leviatán végre megingott. Páncéljának mélyében fellobbanó tüzek vörösre festették az űr fekete vásznát, ám még mindig nem adta meg magát. A Paragon-század emberei minden erejüket és leleményüket bevetve folytatták a támadást.

Az Alfa Centauri csillagai alatt a végső csata most érte el tetőpontját, ahol már nem létezett sem múlt, sem jövő, csak a mindent eldöntő pillanat. És végül…

…a győzelem…


FÖLD 2124

1.

Az azúrkék metál Ford Limuzin pontban délután kettőkor állt meg a napsütötte Pelikán park bejáratánál. Az öltönyös sofőr kiszállt és ajtót nyitott egyetlen utasának. A magas, karcsú és érett korát meghazudtolóan szép asszony rutinos mozdulattal igazította meg fiatalosan félhosszúra vágott, platinafehér frizuráját. Szolid, mégis elegáns fekete blúzt, könnyű sálkendőt és fekete szoknyát viselt. Retikülje és magas sarkú cipője tökéletes összhangban volt a ruházatával.

  • Kérem Philip, itt várakozzon!
  • Igen asszonyom!

Elara Woss rugalmas léptekkel, határozottan indult a szökőkút felé, ahol a találkozója volt. Üzleti tárgyalásait rendszerint az irodájában bonyolította, ritkán négyszemközt, inkább a partnerei és saját asszisztenseinek, szakértőinek, jogászainak társaságában. Ez a mai megbeszélés így igazán rendhagyónak számított. Akivel találkozni akart, különleges ember hírében állt, akit egy – a kilétének elhallgatását kérő – közös ismerősük ajánlott, mint potenciális új munkatársat. Elara nehezen vallotta be magának, de a nyilvánvaló szakmai kompetenciákon kívül magára az emberre is kíváncsi volt.

A férfi már várta. Egy fejjel lehetett magasabb a nőnél. Gondosan nyírt barna hajába és szakállába ősz szálak vegyültek. Arcának ráncai és analitikus tekintete magas intelligenciáról és nagy élettapasztalatról árulkodott. Széles vállait sötétzöld sportzakó takarta. Kihúzta nagy erős kezeit a nadrágzsebéből és udvariasan a nő elé sietett.

  • Mrs. Woss! Üdvözlöm! Marcus Rourke vagyok.
  • Pontosabban Marcus Rourke nyugalmazott harci repülő ezredes, hívónevén Grizzly. – fürkészte az asszony, mint aki a beszélgetőpartnere veséjébe lát. – Örülök a személyes találkozásnak. A valóságban sokkal kellemesebb a hangja, mint az MFC-n (Multi-Format Communication) keresztül.
  • Köszönöm. Jól érzem, hogy alaposan áttanulmányozta a személyes aktáimat a flottánál? – viszonozta a pillantását Marcus.
  • A titkosított fájlokat is. – mosolyodott el a nő és a férfi jobbján elindult a sétányon. – Csaknem mindent tudok magáról amióta végzett az akadémián, sőt még azelőttről is.
  • Ez nagyon hízelgő asszonyom. – igyekezett leplezni a meglepetését a férfi. – Minek köszönhetem ezt a kiemelt figyelmet?
  • Tetszik, hogy azonnal a lényegre kíváncsi.
  • Szakmai ártalom asszonyom. Éles helyzetben általában nincs idő a mellébeszélésre. Ha feladat adódik, annak megoldására kell fókuszálni. A lehető legjobb eredménnyel a lehető legrövidebb idő alatt. Egyébként, ha megbocsát, én is tájékozódtam önről és mondhatom, mélységes elismeréssel tekintek a munkásságára. Csak a legutóbbi érdemeit említeném, hiszen már azok is igazán figyelemre méltóak. 2118 – Galaktikus Humanitárius Díj, 2122 – A Galaktikus Közösség Érdemrendje, 2123 – Az Év Üzletasszonya.
  • Látja, ennek köszönheti a figyelmemet. Alapos és jól felkészült. – mosolyodott el Mrs. Woss. – Szeretném megnyugtatni, hogy nem nyomozó vagyok, nem a rendőrséget vagy az adóhivatalt, de még csak nem is a flotta belső elhárítását képviselem.
  • Most már igazán kíváncsivá tett Mrs. Woss.
  • Amint azt az előzetes beszélgetésünkben már említettem, a Celestial Coverage Corporation biztosítótársaság azaz a C.C.C. és az S.E.S. vagyis a Sigma Emergency Solutions képviseletében kértem öntől találkozót…

A férfi elkomorodott és csalódott kifejezés jelent meg az arcán.

  • Ebben az esetben el kell szomorítanom asszonyom. Már van biztosításom és nem áll szándékomban másikat kötni.
  • Értékelem a humorát Rourke parancsnok! – a nő hangja jókedvűen csilingelt, de az arca elkomolyodott. – Nem a biztosítási opciókról szeretnék beszélgetni önnel. Bár emlékeztetem, hogy az aktuális kötvénye két hónap múlva lejár…

Marcus megállt és szembe fordult az asszonnyal, aki épp a válláig ért.

  • Titokzatos. – szűrte a szót a fogai között. – Hallgatom.
  • Munkát ajánlok önnek. Pontosabban egy teljesen új életet. Ha jól tudom tíz évvel ezelőtt vonult nyugállományba annyi referenciával és kitüntetéssel, ami egy egész szakasznak is a dicsőségére válna. Azt is tudom, hogy azóta csak szenved és nem találja a helyét. Nyilvánvaló, hogy nem való magának a civil élet unalma. Tudok róla, hogy fontolgatta a flottához való visszatérést, mint kiképzőtiszt vagy mint tanár az akadémián.
  • Sikerült meglepnie.
  • Reméltem, hogy így lesz.
  • Milyen munkát ajánl nekem?
  • Olyat, ami illik a múltjához, a képességeihez és talán az álmaihoz. Szükségem van a tudására és a tapasztalatára Mr. Rourke!

A férfi a gondolataiba mélyedve hosszan hallgatott, miközben lassan tovább ballagtak az árnyas sétány öreg fái alatt. Ez a nő valóban mindent tud róla és épp azt kínálja, ami tíz éve hiányzik az életéből. Ösztöne azt súgta, hogy ha elfogadja az ajánlatot, valóban egy új élet veszi majd kezdetét számára. Nem tudta tagadni, hogy mindennél jobban vágyik az űrbe, a pilótakabinba… Szikra villant a szemében és érezte, hogy rég nem tapasztalt tetterő árad szét a testében.

  • Hallgatom az ajánlatát és a feltételeit Mrs. Woss vagy mostantól mondjam inkább azt, hogy Boss?
  • Tetszik a szójáték. – zöld szemei mélyen belenéztek a nagy barna szemekbe. – Azt sugallja, hogy felébredt önben valami, amit már régóta próbált elrejteni önmaga elől is.

A férfi csak hümmögött, de egy szóval sem ellenkezett.

  • Mr. Rourke! A cégem idén lesz harminc éves. A galaxis tíz naprendszerében vagyunk jelen a szolgáltatásainkkal. – váltott bizalmasabb hangnemre az asszony. – Abban az évben alapítottam a biztosítótársaságot, amelyben egy tragikus baleset folytán elvesztettem a férjemet és a kislányomat. Azóta minden napomat, az egész életemet arra tettem fel, hogy másoknak segítsek. Rengeteget dolgoztam azon, hogy biztonságosabbá tegyem az űrutazást, csökkentsem a veszélyforrásokat, minimalizáljam a bekövetkező károkat és megmentsem a szerencsétlenül járt emberek életét. Kidolgoztam egy új, minden eddiginél magasabb szintű szolgáltatást, mely a Galaktikus Kormány támogatását élvezi, cégemnek pedig komoly anyagi forrásokat, teljes körű felhatalmazást és extra jogköröket is biztosít.

A férfi arcáról most már elpárolgott az ellenállás legapróbb jele is. Kíváncsian nézte a lelkes asszonyt és figyelte a mondandóját.

  • Létrehoztam egy különleges esetekre specializált részleget, amely a legjobb elméleti és gyakorlati szakemberekkel dolgozik. Mérnökök, orvosok, taktikai szakértők. Már számos mentőakcióban vettünk részt a Tejútrendszer legkülönbözőbb vidékein. A tapasztalataim és az elért sikereink azt mutatják, hogy az embereim felkészültsége valóban páratlan. A megelőző tevékenységben és a mentési munkák során egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtottunk. Tanultam a hibákból és tudom, hogy hogyan lehet kiküszöbölni őket. Ennek köszönhetően elérkezett az ideje a következő fokozat kiépítésének. – itt rövid hatásszünetet tartott.
  • Mi a következő fokozat? – kapott a szavain Marcus.
  • A munkánkban a legtöbb problémát a helyszínre jutás jelentette. Hosszú időn át bérelt űrjárművekkel dolgoztunk és ez több esetben okozott nehézséget. Ezért a következő lépés az első saját tulajdonú űrhajó megvásárlása, felkészítése, a legénységi létszám feltöltése és ezáltal egy gyors reagálású mentési szolgáltatás beindítása. Elsőként a legtöbb vészhelyzetet produkáló területen, a Kepler-452 rendszerben és környékén.
  • Értem. – bólintott Marcus. – Bevallom, a terve beindította a fantáziámat. De árulja el kérem, hogyan jövök én a képbe?
  • A legjobb és legtapasztaltabb parancsnokot kerestem. Minden szál önhöz vezetett. Katonai szolgálatának egy részét a Kepler-452 rendszerben töltötte. Ismeri a rendszert, rengeteg tapasztalata van. A referenciái egyedülállóak. – most a nő állt meg és teljes testével a férfi felé fordulva mélyen a szemébe nézett. – Felkérem, hogy legyen az ottani részlegünk vezetője és az űrhajó, valamint a legénység parancsnoka Mr. Rourke!
  • Megtisztelő és nekem való ajánlat Mrs. Woss. Természetesen átolvastam az információkat, amelyeket előzetesen átküldött nekem a C.C.C. és az S.E.S. alapításáról, működéséről és célkitűzéseiről. Talán meglepő, de teljes mértékben tudok azonosulni az ön elképzeléseivel és terveivel. Van azonban még néhány kérdésem a részleteket illetően.
  • Készséggel tájékoztatom bármilyen kérdése merülne fel.
  • Milyen hajót kellene vezetnem? – kérdezte, miközben gondolataiba makacsul befészkelte magát egy név: Paragon.
  • Arra gondoltam, megkérném önt, hogy ajánljon egy megfelelő típust, amely alkalmas a többcélú mentési feladatra. Legyen gyors és nagy hatótávolságú, hogy késlekedés nélkül eljuthasson akár a legtávolabbi célterületre. Legyen elég nagy, hogy lehessen vele csoportot vagy rakományt szállítani. Legyen erős, ha vontatásra kerülne sor. Legyen megfelelő fegyverzete és védelmi rendszere, ha harcba keveredne. És legyen megbízható, hogy ne hozza kellemetlen helyzetbe a céget.
  • Kaphatok rövid gondolkodási időt az ideális jármű kiválasztásához asszonyom?
  • Természetesen.
  • Van már elképzelése a legénységet illetően?
  • Nincs. Elsősorban csillagközi balesetek mentési feladatait kell majd megoldaniuk. A legénység összetétele és létszáma gondolom a hajótól is függ, ezért önt bíznám meg az összeállításával. Szakembereket, vagyis orvosi, egészségügyi és technikai személyzetet természetesen tudok biztosítani a küldetésekhez.
  • A gép és a legénység kiválasztásában szabad kezet kapok?
  • Igen.

Marcus elgondolkodva ballagott tovább a nő mellett, miközben ellentmondásos érzések, pro és kontra érvek viaskodtak benne. Végül úgy döntött, hogy nincs veszteni valója, és elindult az ösztönei által súgott úton.

  • Rendben van. Ebben az esetben elfogadom az ajánlatát és állok rendelkezésére asszonyom. Találok egy megfelelő űrhajót és toborzok hozzá profi legénységet… Ami azt illeti van már egy tervem a hajót illetően.
  • Ahogy mondtam, szabad kezet kap Marcus. – emlékeztette Elara, mintegy megerősítve az elképzelését kettejük együttműködéséről.
  • Csakhogy ritka már az a modell és majdnem lehetetlen hozzájutni. Valószínűleg kell hozzá néhány magas szintű régi kapcsolat, azon kívül pedig egy jó szerelőműhely és sok alkatrész is szükséges lesz majd.
  • Ez nagyon titokzatosan hangzik parancsnok! Bevallom, felkeltette az érdeklődésemet! – és gyorsan hozzátette. – Mármint a javaslata a hajót illetően…
  • Ha sikerül hozzájutnunk és felkészítenünk, nem lesz vetélytársa a galaxisban. – mondta sokat sejtetően a férfi.
  • Az erre a célra elkülönített kreditmennyiség határáig költekezhetünk. A hozzáférési kódot mindjárt át is küldöm egy titkosított csatornán. Remélem az összeg elegendő lesz!
  • Bízom benne asszonyom. És abban is, hogy viszonylag rövid időn belül prezentálhatom a gépet és a legénységet.
  • Legfeljebb két hónapot adhatok, mert engem is kötnek bizonyos határidők….
  • Annyi elég lesz.
  • Várjon! A díjazásáról még nem is ejtettünk szót…
  • Abban én adok szabad kezet önnek.

TEEGARDEN-b

BÉTA

2.

A New Providence-től néhány mérföldre található elhagyatott űrkikötő egyik óriási hangárjában rozsdás, kopott, ám még mindig stabil fémfalak álltak. Ezek között működött diszkréten Matten és lánya, Welira javítóműhelye. A létesítmény legalább egy futballpályányi területű volt, így akár egy közepes méretű űrhajó kényelmesen elfért benne. A magas tetőszerkezetet tartó masszív acéloszlopok mentén szellőzőrácsok és szervizjáratok futottak, és bár az épület rozsdásodásnak indult, még ellenállt a kinti porviharoknak és a szélsőséges időjárási viszonyoknak.

A műhely teljes hosszában egy galéria futott körbe, ahol Welira és Matten minden szükséges műszert, műholdas összeköttetést és kijelzőt könnyedén elérhetett. Kis emelvényen villogott a vezérlőpult, amely a hangár droidjait, világítását, emelőszerkezeteit és szervizrendszereit is irányította. A hangár közepén egy nagy emelőplatform állt, rajta egy ütött-kopott, leginkább szétlőtt roncsnak látszó régi katonai űrhajóval.

  • Ez meg mi a bánatos bakabakancs??? – bődült el a kigyúrt pilóta, miközben szemei szikrákat szórva villantak ki csokoládébarna arcából és húsos ajkai közül csaknem kifordult a drága, nehezen beszerezhető szivar.
  • E…eez… – nyögte a vézna, overallos öregember és hirtelen nagyon üresnek érezte a kreditszámláját. – A géped, amit te és a Grizzly megrendeltetek…

Jarred azonban már nem figyelt rá. Szivarját dühödten forgatva a szájában körbejárta a hajót, amelynek minden nyílása és szerelőfedele tárva-nyitva állt és kábelek, csövek lógtak ki belőle a legnagyobb összevisszaságban. Úgy festett, mint amit csak a rozsda tart egyben. Tíz éve nem látott Paragont, pedig élete felét egy ilyenen töltötte.

Negyven méter hosszú, kissé ellapított fekvő obeliszk, melyből két ormótlan trapéz alakú szárny mered oldalra legalább negyvenöt méteres fesztávolsággal. Nélkülözött minden finomságot és eleganciát és ez érthető volt, mivel csillagközi utakra és csatákra lett tervezve nem pedig luxuskirándulásokra.

Jarred titokban máris a szívébe zárta a gépet.

Nem csoda, hiszen amikor megpillantotta, elállt a lélegzete és összeszorult a gyomra. A vastag rozsda ellenére a kopott burkolaton még kivehető volt a zöld századembléma és mellette a kettes szám. Emlékeiben felidéződött az a tíz évvel ezelőtti nap, amikor egy bevetés előtt utoljára látta a hat fős legénységet. Aztán soha többé nem találkoztak…

A férfi pontosan tudta, hogy ez a gép, noha lomhának és nehézkesnek látszik, valójában – robusztus kombinált hajtóművének köszönhetően – elképesztő manőverezési paraméterekkel rendelkezik.

Jelenleg egyetlen ép felület sem látszott rajta. Azt az érzést keltette, mintha egy aszteroida mezőn tört volna át pajzsok nélkül és közben a rendfenntartók teljes flottája zúdított volna rá össztüzet a sugárágyúiból. Mellesleg ez volt a színtiszta igazság.

Két szerelő és néhány műszaki droid durva hegesztésekkel próbálta visszahelyezni horpadt és félig leszakadt borítólemezeket a bal szárny alján. Sűrű szikraeső pattogott a hangár padlóján.

  • Ez egy történelem előtti rozsdás roncshalmaz haver! – mennydörgött magából kikelve Jarred.
  • Tíz évvel ezelőtt selejtezték le a flottától, egy ideig valami csempészbanda tulajdonában volt, akiktől a hatóság elkobozta. Onnan került az ócskavastelepre és én máris rátaláltam. Nincs dísszemlére kész állapotban, de hidd el még így is alkalmi vétel! Látod az egyik szárny már majdnem kész… – próbálta szépíteni a helyzetet Matten egy olajos rongyot gyűrögetve.
  • Csakhogy a többi része még romokban van! – fújtatott Jarred csalódottan és a homlokába húzta szerencsehozó homokszín kepijét. – Nem erről volt szó haver! Ez nem ér meg ötvenmilliót, legfeljebb néhány százast, ha súlyra adod a fémtörmeléket!
  • Sajnálom barátom! Ha azt hiszed, hogy olyan egyszerű manapság egy darabban lévő Paragont találni, ráadásul a 3B szériából, akkor nagyot tévedsz! És ha azt feltételezed, hogy minden sarki boltban lehet hozzá kompatibilis alkatrészt, működőképes fegyverrendszert és jogtiszta rendszerszoftvereket kapni, az szintén óriási tévedés! Nem beszélve az üzembe helyezési engedélyekért átcsúsztatott vastag borítékokról… – folytatta Matten és szeretettel simogatta meg az egyik elgörbült kitámasztót. – Ez egy igazi ritkaság, mert a mi rendszerünkben például sohasem voltak szolgálatban ilyen hajók. Ezt szórakozást a földi tábornok uracskák saját maguknak tartogatták.
  • Matten! – fordult feléje mélyen a szemébe nézve Jarred. – Én a háborúban ilyennel repültem! Tisztában vagyok vele, hogy a Paragon-3 volt minden idők legjobb multifunkcionális B osztályú közepes vadászbombázója! Egy igazi legenda az expedíciók korából, ráadásul alig maradt belőle néhány példány. Azért esett erre a típusra a főnök választása! De ez akkor is egy roncs! Egy használhatatlan, összetört, agyonhorpadt, lyukacsosra lőtt ócskavas!
  • Én pedig nyolcvanhéttől voltam annak a fejlesztő gárdának a vezetője, amelyik a B osztály hármas szériát létrehozta. – jegyezte meg fejét szerényen lehajtva az öregember. – Welira lányom még ma is kincsként őrzi azokat a régi papírfecniket, amelyekre először felskicceltem ezeket a vonalakat…
  • Tudom Matten, azért téged bíztunk meg a beszerzéssel és a felújítással. Nincs senki a galaxisban, aki nálad többet tudna erről a gépről és jobban ismerné a legapróbb alkatrészeit is. – enyhült meg a nagydarab pilóta.
  • Akkor adj nekem egy hónapot Jarred! – tette össze két tenyerét Matten. – Meglátod, én és a haverjaim kipofozzuk ezt a masinát és pöpecebb lesz, mint új korában! És még valamit tudnod kell róla…

Jarred dühös ábrázatán a kíváncsiság halvány kifejezése suhant át, Matten pedig jelentőségteljesen kihangsúlyozott minden egyes szót.

  • Nem towinggal hoztam el a roncskereskedőtől. Ideiglenes navigációs szoftverrel a saját szárnyain a saját motorjával jött el a Teegarden-rendszer külső szélétől ide a Bétára, ami nem kis távolság...

A nagydarab pilóta nem tudta elrejteni a meglepetését. Az agyonrágott, félig szívott szivar kifordult a szájából. Végül lehiggadva csak ennyit mondott.

  • Egy hónap Matten! Egy nappal sem több, mert Grizzly leharapja a fejünket!

WOLF-424c UMMO

A TUDÁS TEMPLOMA

3.

Hather Molual, az ummói Tudás Templomának főkönyvtárosa a kapuig kísérte a négy fős delegációt. Halványkék bőrű homlokán alig észrevehetően ráncolódott, ami a fajtájánál az izgalom és a bizonytalanság jele volt. A protokoll szerint csak a kapunál nyújtotta át a tetemes adomány átvételét igazoló dokumentumot a fiatal, rövid fekete hajú titkárnőnek.

Ezután a méregdrága elegáns öltönyt viselő idősebb férfi udvarias mosollyal szorította meg az ummita főkönyvtáros kezét.

  • Végtelenül hálás vagyok az elmúlt napokban nyújtott segítségéért magiszter Hather! El se tudom mondani, mennyire örülök, hogy kutatásommal előmozdíthatom az emberiség további sorsát!
  • Miénk a megtiszteltetés, hogy a részesei lehetünk ennek Mr. Rezak! – felelte szerény arckifejezéssel a magiszter. – Ám a tudás kétélű fegyver! Akkor igazán értékes, ha a jó cél érdekében használjuk fel. Ellenkező esetben veszélyt jelenthet a hordozójára is.
  • Megszívlelem ezeket a szavakat, magiszter! – nézett a mélyfekete szemekbe Rezak.

Távozáskor az alacsony, aranysárga csuklyás köpenyt viselő görnyedt főpapnő és az öltönyös ázsiai vonású férfi tiszteletteljesen meghajolt. A magiszter viszonozta a meghajlást, majd ahogy felegyenesedve a delegáció után nézett, ravasz fény csillant a szemében.

Amint a magas státuszt jelző nagy fekete jármű eltűnt a fák között kanyargó széles úton, a férfi behúzta maga mögött a kaput. Hosszú, fehér köpenyét kissé megemelve, sietős léptekkel indult a templom rejtett, belső irodája felé.

  • Épp most távozott a kutatódelegáció. – jelentette halkan beszélve a titkosított belső vonalon keresztül és a sietségtől még szaporán vette a levegőt.
  • Találkoztak a Vértanúk tudósaival? – kérdezte a titokzatos, bariton hang a vonal túloldalán.
  • Igen.
  • Hozzájutottak a keresett információkhoz?
  • Igen.
  • Milyen mélységben?
  • Az általános tudományos kutatási engedély csak hármas szintű. Nem kaptak ennél magasabb szintű engedélyt.
  • Köszönöm Hather magiszter! Jó munkát végeztél, innét már rajtam a sor. – a kapcsolat ezzel megszakadt és a magiszter homlokán ismét finom ráncok szaladtak végig.

Valamivel később, fényévekkel távolabb egy dohányfüstös irodában felcsipogott egy kvantum komminukátor.

  • Bejövő hívás a zárt vonalon, uram! – szólalt meg alázatosan közelebb lépve a fekete öltözetet és kerek, csúcsos kalapot viselő protokoll android, amely úgy nézett ki, mint egy középkori japán shinobi.
  • Kapcsolhatod, K.A.G.E.! – dőlt előre cigarettáját elnyomva a bőrdzsekis férfi és kézbe vette a kommunikátort.
  • Shogun.
  • Épp most távoztak a kutatók. – szólalt meg köszönés és bemutatkozás nélkül egy bariton hang. – Átküldöm az általuk megnyitott fájlok listáját. Érdekes lesz.
  • Rendben. Nem vették észre, hogy megfigyelték őket?
  • Nem hiszem.
  • Érdemes átvennem a bizniszt?
  • Határozottan.

Shogun újabb cigarettára gyújtott.

  • Rendben. Ráállok az ügyre. – és megszakította a kapcsolatot, nagy füstfelhőt engedett az útjára és a mellette várakozó androidra pillantott. – Hívd fel Wolfot! Ideje munkába állnia!

KEPLER-452b SYNTHA

S.E.S. 10.

4.

Diszkrét csengés és a kijelzőn négy betű villogása jelezte a bejövő hívást: BOSS. Marcus lerakta a digibookot, amit eddig olvasott és vételre kapcsolt.

Mrs. Woss izgatott arca jelent meg a képernyőn.

  • Mr. Rourke, szabaddá tudná tenni magát néhány napra?
  • Épp nincs sok elfoglaltságom…
  • Nagyszerű! Egy óra múlva önért küldöm az autómat, szeretnék mutatni önnek valamit…
  • Már megint titokzatos.
  • Nem fogja megbánni, csak jöjjön kérem! Szabadidős öltözetet és sportcipőt hozzon…
  • Izgalmasan hangzik.
  • Az is.

Egy óra múlva Marcus az azúrékék metál limuzinban ült, útban az űrrepülőtér felé. Két órával később pedig már a C.C.C. áramvonalas kis űrrepülőjét navigálta be a Föld körül geostacionárius pályán keringő ugrókoszorúba.

  • A felszállási engedélyt megkaptuk. Készen áll, hölgyem?
  • Induljunk parancsnok! Magáé a kormány. – mélységes nyugalom és biztonságérzet töltötte el, ahogy figyelte a férfit. Imponált neki a szakértelme és gyakorlott, magabiztos mozdulatai, melyekkel a vezérlőpanelt kezelte. Érezte, hogy ennek az embernek a kezében biztonságban lesz a cég új részlege és annak legénysége is. A fülke ablakán át gyönyörködve nézte, ahogy a távoli csillagok fénylő pontokból elmosódott vonalakká nyúlnak amint a gép belépett a hiperűrbe. Szerette ezt a látványt és a hozzá tartozó végtelenséget sugalló érzést.
  • Magának az élete a repülés, igaz?
  • Harminchét éve csinálom és nem tudom megunni.
  • Megértem, engem is elvarázsol a kozmosz végtelenje. Örömmel tölt el, hogy visszaadhatom magának ezt a csodát.
  • Én pedig hálás vagyok a lehetőségért.
  • Nem fél a haláltól Marcus?
  • Ha félnék, most otthon ülnék és a holomozit bámulnám. Sok halált láttam. Barátokét, a feleségemét, bajtársakét. Az én életem is többször táncolt pengeélen. Ha lehet azt mondani, megszoktam, része lett az életemnek. Ha értem jön, a szemébe nézek.
  • Sok a közös bennünk. A családom elvesztése óta már én se félek tőle, megtanultam elfogadni, de másokét igyekszem megmenteni.

Marcus hosszas hallgatás után válaszolt.

  • Valóban sok a közös bennünk Elara.
  • Úgy érzem, lesz miről beszélgetnünk az utazásunk ideje alatt Mr. Rourke.

A Kepler-452b Syntha másfélszer nagyobb volt, mint a Föld, így a gravitációja mintegy hatvan százalékkal volt nagyobb. Felszínének több, mint felét óceán foglalta el. A javarészben sziklás szárazulatokat egy nagyobb és öt kisebb kiterjedésű kontinens alkotta, melyeket háborítatlan ősvadon borított, egészen az északi és déli sarkokon kiterjedt jégmezőkig.

A bolygó felfedezése és benépesítése óta eltelt évtizedekben két tucatnyi kolónia kapott engedélyt a letelepedésre és a bányászatra. A másfélszeres gravitáció miatt ezek többsége kupolák védelmében épült, melyek mesterséges gravitációja, légkör és nyomásszabályozása lehetővé tette a védő öltözet nélküli hétköznapi életet. Az űrforgalmat négy orbitális űrkikötő bonyolította. A bolygó elképesztően gazdag volt energiahordozókban és nyersanyagokban. A kitermelt anyagok egy részét helyben dolgozták fel, más részét a galaxis különböző vidékein működő finomítókba szállították. Ennek köszönhetően a kolóniák az elmúlt harminc év során szépen gazdagodtak és a lakosságuk létszáma is növekedett.

A kis gép a digitális ellenőrzést követően az űrkikötő tíz hatalmas kapujának egyikén át léphetett be a sztratoszférába.

  • Gyönyörű hely, igaz Marcus? – bámulta bolygót az asszony.
  • Kívülről minden bizonnyal az, de ha a bányászokat és a felszíni szállítókat kérdezné, ők más véleményen lennének… Nehéz munka, embert próbáló körülmények között és nem keresnek valami sokat vele. Nem beszélve az óriási kiterjedésű ősvadonról, amelyben életveszélyes ragadozók lesnek prédára. Nincsenek utak, a nagy gravitáció és a szélsőséges időjárás is nehezíti a telepesek életét. Most már elárulja, miért jöttünk ide, asszonyom?
  • Néhány évvel ezelőtt vásároltam itt egy elhagyott bányatelepet, amelyhez egy vízierőmű is tartozik. Még a kolonializálás korai éveinek idején épült egy gránithegy belsejébe, védőkupola nélkül. Úgy gondoltam, megfelelő felújítás után ideális hely lehet egy bázis és a projektünk számára. Szeretném, ha látná!
  • Attól tartok, nem a megfelelő személyt kérte fel a feladatra. Nem vagyok ingatlanszakértő és a bányászathoz meg az erőművekhez sem értek.

Mrs. Woss felnevetett.

  • Nem is azért kértem, hogy kísérjen el. De mindjárt megtudja, mi volt az okom. Tessék, ezek a telep koordinátái.

Marcus átküldte az adatokat a navigációs komputerbe, aztán az előírás szerinti tíz kilométeres magasságban, utazósebességgel haladtak tovább céljuk felé. A huszonnégy kolóniát óriási távolság és háborítatlan erdőség választotta el egymástól. A fedélzeti komputerbe táplált koordináták az egyenlítőn fekvő négyes számú kontinens belsejébe, a tizenhármas kolónia – Yagron – közelébe irányították a gépet. Szélesen hömpölygő folyamot követtek a tengerparti torkolattól felfelé. Lakott településnek, megművelt területnek vagy ipari létesítménynek sokáig a nyomát sem látták. Aztán a vadon egyhangúan hullámzó zöldjét váratlanul gránitszürke foltok törték meg. A folyón ósdi duzzasztógátat és a hozzá tartozó idejét múlt erőmű épületét pillantották meg.

  • Ha jó a megérzésem, ez lesz az. – vélekedett Marcus. – Ez az erőmű.
  • A régi bányatelep pedig a közelében van, ott a hegy oldalában. Egy szervizút köti össze őket. Én már látom is, nézze csak!

Most már a férfi is megpillantotta a sziklák oldalában álló szürke építményt. Falai egybeolvadtak a szürke gránittal és benőtte őket a dús növényzet. A hely mégsem tűnt elhagyatottnak. Marcus jelzőfényeket pillantott meg odalenn és a navigációs computer is jelezte, hogy megérkeztek. Szinte ezzel egyidőben hívást jelzett a fedélzeti rádió. A biztonsági központ kért azonosítást. A gép egyedi kódjával jelentkezett be, mire azonnal meg is érkezett a válasz odalentről.

  • Üdvözletem! A nevem Victor Kane, biztonsági tiszt. Remélem, jól utaztak! A leszállást a kettes platformra engedélyezem.
  • Vettem. Kettes platform. – nyugtázta Marcus és azon töprengett, honnét ismerős neki ez a név. – A leszállást megkezdem.
  • Hát itt vagyunk! – lelkendezett az asszony. – Élveztem önnel az utazást. Alig várom, hogy körbe vezethessem a bázison!

A régi bányatelepet az elmúlt évek során meglepő igényességgel újították fel és az új funkciójának megfelelően teljesen átalakították. Egy nagyobb és három kisebb platform állt rendelkezésre. Az egyes az elhelyezkedéséből ítélve valamikor a felszíni teherforgalom lebonyolítására szolgálhatott, a többi három valószínűleg a légi és űr forgalomra lett tervezve. Az egyiken most egy kisebb teherszállító űrhajó parkolt. Mindegyik leszállóhelyhez egy-egy jókora hangár tartozott.

  • A raktérben van két exoszkeleton. Jöjjön, öltözzünk be! – nézett a férfira sokat sejtetően Mrs. Woss.
  • Exoszkeleton? – kérdezett vissza meglepetten Marcus. – Hogyan tudta begyömöszölni a raktérbe?

A nő önkéntelenül hangosan felnevetett.

  • Bocsásson meg! Nem magát akartam kinevetni, csak nem voltam felkészülve a kérdésre. Igaza van, a hagyományos ipari változatból még egy se férne be. Ám ezek saját fejlesztésű darabok, amelyek még nincsenek kereskedelmi forgalomban. Egyébként jelzem, hogy hosszú évek óta ön az első férfi, aki egymás után kétszer megnevettet…
  • Hm. Ismét sikerült meglepnie asszonyom. Nem említette, hogy a biztosítás és a mentés mellett ilyen különleges kutatómunkával is foglalkozik. Sok meglepetést tartogat még a számomra?
  • Meglátjuk…

A két öltözet alig foglalt több helyet, mint az űrrepülőkön hivatalosan rendszeresített szkafanderek. Felvételük gyorsabb és egyszerűbb volt, viszont az életfenntartó rendszer kalibrálása eltartott néhány percig.

  • Ez a UBP (Universal Body Protect) vagyis Univerzális Test Védelem névre keresztelt saját szabadalmam. Az űrben és szinte bármilyen extrém körülmények között is alkalmazható. Évek óta tart a tesztelés, idén pedig elkészültek az első végleges prototípusok. Eddig csak az S.E.S. alkalmazottai számára készült belőle száz darab. Egyelőre nem publikus a projekt, úgyhogy maradjon köztünk a dolog! Ez a példány a kalibrálás után már az ön személyes tulajdona ezredes úr!

Marcus még sohasem viselt ilyen testpáncélt, bár katonai és ipari változatának robusztus kísérleti darabjaival már találkozott. Ám ezekhez fogható könnyű és rugalmas modelleket eddig legfeljebb csak utópisztikus írásokban vagy filmekben látott. Így aztán felvenni és mozogni benne minden elképzelését és várakozását felülmúlta. Elara gondos útmutatásával néhány perc alatt sikerült magához kalibrálnia és a páncél mostantól eggyé vált viselőjével.

  • Nem jutok szóhoz Mrs. Woss. Ez egyszerűen fantasztikus!
  • Jöjjön, próbálja ki a felszínen is! – invitálta a nő és halk szisszenő hang kíséretében felcsatolta a sisakját. – Mától ez az ön személyes tulajdona.
  • Mintha a Földön sétálnék. Lenyűgöző! Alig van hangja, és meg se kottyan benne a másfél gé. – álmélkodott a férfi, ahogy a bázis bejárata felé sétáltak. – Ha ezt eladná az űrflottának, bekerülhetne a galaxis öt leggazdagabb embere közé.
  • Nem az a célom Mr. Rourke. – komorodott el a nő eddig vidám hangja. – Nem a gazdagság, hanem a segítő szándék vezérel, számomra nincs annál erősebb motiváció.
  • Bocsásson meg! Tudom, hogy mi motiválja. A többit csak a váratlan meglepetés mondatta velem. A találmánya korszakalkotó!
  • Én is azt remélem! De nézze csak! Ott jön a UBP egy könnyebb és elegánsabb változata!

A sziklás hegyoldalban rejtőző zsilipkapun keresztül egy karcsú alak – feltehetően egy fiatal nő – lépett ki és integetve sietett feléjük. Testre simuló fehér-szürke UBP-t viselt, mely kihangsúlyozta arányos alakját és könnyed, rugalmas járást tett lehetővé számára.

  • Ő Miss Tamara Bennett, a személyi asszisztensem és a jobb kezem. – mutatta be Mrs. Woss, ahogy odaért hozzájuk.
  • Örülök kisasszony. – szorította meg a feléje nyújtott kesztyűs kezet a férfi.
  • Minden rendben, Tamy? – kérdezte Mrs. Woss. – Hogy halad a munka?
  • Igen Elara, minden rendben. A munkálatok tegnap befejeződtek, a munkások már elmentek. A készletek feltöltése után a bázis készen áll a beköltözésre. Az erőművet néhány napja helyezték üzembe, az áramellátás stabil és kifogástalan. A temperálás, a vízellátás, a klimatizálás, a nyomáskiegyenlítés és a mesterséges gravitáció minden szektorban tökéletesen működik.
  • Köszönöm, ez nagyszerű hír Tamy! Gyere mutassuk meg Mr. Rourkenak a leendő birodalmát!
  • Igazán jóképű! – súgta oda neki titokban Tamy, amikor az előttük haladó Marcus figyelme az állomásra terelődött.

Mostanra már semmi sem emlékeztetett az egykori szegényes bányatelepre. A sziklás hegy belsejébe épített komplexum sokkal inkább látszott modern irodaháznak vagy hotelnek, mint bányagépek között dolgozó kosztól fekete arcú munkások egykori szállásának.

  • Az épületen belül már nincs szükség a UBP-re. A zsilipkapun túl egyszerűen berakjuk egy névre szóló tárolóba. – zárkózott fel a férfi mellé Mrs. Woss. – A mesterséges gravitáció és nyomásszabályozásnak köszönhetően komfortos idebenn akár egy szabadidős öltözetben is.

Marcus elképzelni se tudta, mennyi pénzt fektetett be a C.C.C. vagy az S.E.S. ebbe az építkezésbe, de abban biztos volt, hogy a költségvetés több százmillióra rúghatott.

Tökéletes tisztaság, komfortos hőmérséklet, kellemes illat fogadta a lehetőségekhez mérten nagy tágas belső térben, mely harmonikusan egyesítette magában az eredeti sziklából durván kivájt falakat és a legmodernebb alapanyagokból készült burkolatokat. Szürke gránitsziklák, krémszínű falak, olívazöld padló, hihetetlenül sok természetes fény, amely a hatalmas panorámaablakokon át áramlott be.

  • A mínusz első szintre most nem megyünk le, de azért elmondom, hogy ott vannak a raktáraink, gépterem a fenntartó rendszer számára, a B vagyis vészhelyzeti vezérlőterem, valamint a vészhelyzeti és izolációs helyiségek, amelyek akár hónapokon keresztül is biztosíthatják a bázis legénységének túlélését. Reményeim szerint ezekre nem lesz szükségünk. Itt a földszinten vannak a logisztikai helyiségek, a szervizállomások és a garázsok a felszíni járműveink számára. – Elara pezsgő lelkesedése elárulta, hogy nagyon élvezi az idegenvezetést és büszke erre a helyre. – Itt van a logisztikai asszisztensem irodája. Benézünk, talán itt találjuk Sophiát.

A kellemesen kreol bőrű, sebtiben feltűzött sötét hajú nő zöld overált viselt és épp a számítógép monitoron futó adatokkal volt elfoglalva. Kísértetiesen hasonlított Tamarára. Kérdő arckifejezéssel fogadta őket, és gyors pillantással végig mérte a férfit.

  • Ő itt Miss Sophia Bennett, a ki és bejövő szállítmányokért, a különböző részlegek ellátmányaiért, az üzemanyagellátásért és a raktározásért felelős. – mutatta be Elara.
  • Üdv, szólítson Sophienak! – nyújtotta a kezét a nő, majd röviden beszámolt a frissen beérkezett szállítmányokról és a végén még hozzátette.
  • És nagyon örülnék legalább négy teherdroidnak…
  • Meglátom, mit tehetek! – ígérte Elara.

Üvegfalú lift vitte fel őket a felsőbb szintekre, ahol kényelmes, klimatizált életterek és közösségi helyek várták leendő lakóikat. Látszott, hogy a bázist akár száz fős állandó létszám folyamatos és minden igényt kielégítő ellátására tervezték. A törhetetlen üveggel védett teraszokról pazar kilátás nyílt a környező erdős hegyekre és a mélyben hömpölygő vad folyamra. Az egész hely és környéke a béke és a nyugalom hangulatát árasztotta.

  • Hány főből áll az alapszemélyzet? – tájékozódott Marcus.
  • Jelenleg tíz fő és néhány multifunkcionális droid tartózkodik itt. Tamyt a személyi asszisztensemet már ismeri. Sophia az unokatestvére, gondolom azonnal felfedezte a hasonlóságot. Az új projektemben kutató munkatársak és az ösztöndíjas fiatalok néhány nap múlva érkeznek majd három turnusban.
  • Milyen projektről van szó? – nézett rá kíváncsian Marcus.
  • Különleges humán-android kommunikációs módszerrel kísérletezünk. Ha érdekli, majd belepillanthat a munkába.

A liftből kilépve három felé ágazó folyosó nyílt eléjük. A falak burkolata itt világos bézs volt, a padló rozsdabarna, mint az őszi erdei avar színe.

  • Először jobbra megyünk. – irányította Elara. – Ezen a folyosón van az egészségügyi és rehabilitációs központunk, valamint a kutatólaboratóriumaink. Jöjjön, bemutatom a bázisorvosunknak!

Az alacsony, kissé telt alkatú, ázsiai vonásokkal rendelkező nő két droid segítségével épp az orvosi felszereléseit csomagolta ki és rendszerezte precízen. Jöttükre rájuk pillantott a szemüvege fölött és kifújt egy a szemébe lógó kósza hajtincset.

  • Szervusz Mei Lin! Ismerjétek meg egymást! Dr. Mei Lin Zhang, az úriember pedig Marcus Rourke ezredes, kiváló űrhajóparancsnok.
  • Jó napot! – intett feléje Marcus. – Látom nagy munkában van doktornő. Nem szeretném zavarni…
  • Ha itt végeztem, egy csésze gyümölcstea mellett biztosan lesz időnk beszélgetni Mr. Rourke. – mosolygott rá a nő, majd gondterhelt arccal Elara felé fordult. – Nem találok néhány műszert. Már kérdeztem Sophiet, de nem tud róluk semmit. Utána néznél, ha lesz időd?
  • Persze Mei-Lin! – nyugtatta meg Elara. – Majd küldd át, hogy mi hiányzik!
  • A teát örömmel elfogadom majd! – mosolyodott el Marcus, majd Elarát követve magára hagyta az elfoglalt doktornőt.

A középső folyosó az A jelű, elsődleges vezérlőterembe vezetett. A halk szisszenéssel félrecsúszó ajtó mögött villódzó kijelzők, indikátorok, műszerek, vezérlőpanelek, kapcsolótáblák sokasága fogadta őket. A háttérben halk reggae zene szólt. Kimondottan magas, vékony, szakállas fiatal férfi fordult feléjük.

  • Elara! Már vártunk. Nagyon örülök, hogy megjöttél! – szólalt meg kellemes bariton hangján.
  • Még nem végleges Adam! Ezek a napok sok lótás-futással járnak. Szeretném neked bemutatni Rourke ezredest.
  • Uram! – biccentett feléje a férfi, akinek hajából és ruhájából félreismerhetetlen kannabisz illat áradt. – Adam van der Veen űrtechnológiai gépészmérnök szolgálatára.
  • Örülök, hogy megismerhetem Adam! – és megérezte a férfiból áradó jellegzetes gandzsa illatot.
  • Eve, a húgod nincs itt? – kérdezte körül pillantva Elara.
  • A tizenkét órás szolgálata után épp a jól megérdemelt pihenőjét tölti. Felébresszem?
  • Eszedbe ne jusson! – majd később bemutatom őt is Rourke ezredesnek. – Most hagyjuk pihenni! Minden rendben van Adam?
  • Azt azért nem mondanám! Ma reggel volt egy komoly fennakadás az egyes platform zsilipkapujánál. Beszorult, így az egyik küldemény másfél órát várt odakinn, mire meg tudtam javítani. Persze megoldottam. Jelenleg minden rendszer tökéletesen működik, a bázis készen áll a turnusok fogadására.
  • Köszönöm, ez igazán megnyugtató. – érintette meg a vállát baráti mozdulattal Elara. – További jó munkát és szép napot neked!
  • Viszont kívánom!
  • Jöjjön ezredes, megmutatom a közösségi helyiségeket is! – ezzel karon fogta és a lifttől balra ágazó folyosóra vezette a férfit. – Innét nyílik a kis és a nagy előadóterem, valamint a rekreációs részleg. A kiselőadót szűkebb személyzeti eligazításokra és vezetői meetingekre terveztük, a nagy előadót pedig a bázis majdani teljes személyzetének befogadására. Azt hiszem, a két üres terem széksorainál jobban fogja érdekelni a szabadidős és rekreációs részlegünk.

Marcus valóban elámult a hatalmas belső tér láttán. Volt itt a feszített víztükrű úszómedencétől a futópályán át a fittness teremig minden, ami a pihenést és a kikapcsolódást szolgálta. Mindez a tér adottságait kihasználva szinteltolással megoldva. A holomozi terem és a csendes elvonulást lehetővé tevő könyvtár csak fokozta a luxus érzését. Ez már majdnem sok is volt a puritán katonai élethez szokott ezredesnek.

  • Nos, kedves Marcus? – mutatott körbe a nő. – Megfelelőnek találja a helyet?
  • Jobbat nem is alkothatott volna asszonyom. Ideális támaszpont még az én katonás taktikai szempontjaim alapján is.
  • Ezt örömmel hallom, ugyanis szeretném, ha a továbbiakban ön látná el ennek a támaszpontnak a parancsnoki tisztjét. Ahogy már említettem, szabad kezet kap mindenben. Cserébe csak annyit kérek, hogy a cégemnek ez a részlege minden tekintetben kifogástalanul működjön az ön irányítása alatt.

Marcus először meglepődött, mivel a nő eddig csak egy űrhajó és legénységének vezetői feladatát említette. A bázisparancsnokság azért ennél jóval nagyobb falat volt.

  • Nagy lépésekkel halad előre asszonyom. – jegyezte meg a férfi. – Megtisztelő az ajánlata, de ne hamarkodja el!
  • Úgy gondolom, ön a megfelelő ember erre a feladatra. Hosszú ideje gondolkodtam már azon, hogy kire merném rábízni ezt a helyet. Végül úgy döntöttem, hogy a megérzéseimre hagyatkozom, mert azok még sohasem csaltak meg. Önre esett a választásom Rourke ezredes!
  • Bízhat bennem Mrs. Woss! A C.C.C. és a Sigma hírneve nem fog csorbát szenvedni, ezt megígérhetem önnek.

Köszönöm! – a nő csillogó szemmel nyújtott kezet, majd rövid gondolkodás után hozzátette. – Kérlek ne értsd félre a közvetlenségemet, de mostantól bátran szólíts Elarának, Marcus!

  • Köszönöm. Megtisztelsz ezzel a közvetlenséggel Elara, pedig még rá se szolgáltam. Nem tudom, hogy ebben a helyzetben nem túl bizalmas-e a tegeződés.
  • A hajón a közvetlen beosztottjaiddal is udvariasan magázódsz?
  • Nem. Az a zárt kis közösség teljesen egymásra utalt emberekből áll, akik minden pillanatban készen kell álljanak egymás életének védelmére. Ott nincs szükség a három lépés távolságra, anélkül is tudja mindenki, hogy hol a helye.
  • Na látod, én is épp így vagyok azzal a kevés közvetlen munkatársammal. Családként dolgozunk együtt minden nap, nincs helye köztünk a felesleges udvariaskodásnak. Azzal, hogy elvállaltad a közös munkát, akarva-akaratlanul e család részévé váltál. Nem a katonai felettesed vagyok, nem a főnököd, hanem a munkatársad egy világméretű projektben. Ez így megfelel?
  • Igen. – felelte rövid gondolkodás után a férfi, akit magával ragadott a nő céltudatossága és lendülete. – Így tökéletesen megfelel Elara. Köszönöm.
  • Rendben van. Örülök, hogy elfogadtad a felkérésemet. Hamarosan elintézem a hivatalos megbízást és a többi papírmunkát is. Addig lesz időd felkészülni a feladatra. Most felmegyünk a második szintre, ahol a lakrészek vannak. Mellettük helyezkedik el a közös étkezőterem. Megmutatom a szállásodat, remélem elégedett leszel azzal is!

Ezen a szinten a fehér és a halvány pasztellzöld árnyalatok domináltak A parancsnoki szállás semmiben sem különbözött a legénységi lakrészektől, ezzel is utalva arra, hogy a hierarchia csak a munkában játszik szerepet, de a magánéletben minden munkatárs ugyanazokkal a kényelmi feltételekkel rendelkezik. A nagy ablak az erdőre nyújtott pazar kilátást.

  • Megfelel? – kérdezte Elara.
  • Maximálisan. – felelte Marcus. – Köszönöm, azt hiszem, még sohasem éltem ilyen elit körülmények között. Mint egy öt csillagos prémium szálloda.
  • Nos, igen. Meggyőződésem, hogy akik itt fognak dolgozni és nap mint nap vállalják a veszélyeket és a felelősséget, ennyit igazán megérdemelnek. Most menjünk egy emelettel feljebb!
  • Ott mi van?
  • A biztonsági főnök szobája, a parancsnoki iroda és az én irodám.

A liftből kilépve Marcus észrevette, hogy ezen a szinten nincsenek folyosók. A padló grafitszürke, a falak fehérek voltak. Az épület belső szerkezete a hegy belsejének adottságaihoz igazodott, követve a sziklák természetes formáit. Egy kis előtérből mindössze három ajtó nyílt. A feliratok jelezték, hogy melyik helyiség milyen funkciót lát el.

  • Benézünk a biztonsági főnökhöz. – mondta Elara. – Ő lesz a helyettesed, ha épp nem vagy a bázison. Nagy tapasztalattal rendelkezik és felelősségteljes ember. Szerintem jól kijöttök majd egymással.
  • Úgy legyen!

A szobában megfigyelő monitorok és a komplexumon kívüli körülményeket mutató indikátorok világítottak vagy futtattak épp analíziseket. Magas, katonás hajviseletű, ősz szakállú férfi pillantott rájuk. Dzsekijén a S.E.S. pajzs formájú emblémáját viselte. Marcus rajta látott először oldalfegyvert.

  • Szervusz Victor! – lépett be elsőként az irodába a nő.
  • Szervusz Elara! Láttam, amikor megérkeztetek és bejártátok a bázist.
  • Tudom, hogy a te figyelmedet semmi se kerülheti el. – mosolygott rá Elara. – Bemutatom Rourke ezredest, a bázis leendő parancsnokát.
  • Örülök, hogy megismerhetem ezredes! – nyújtott kezet a férfi. – A nevem Victor Kane. Én vigyázok itt a rendre. A többiek találóan csak Sheriffnek szólítanak.
  • Ismerős ez a név. – mondta a kezet megszorítva és a férfi szemébe nézve Marcus. – Talán az Atlas-7 incidens kapcsán még 2112-ből?
  • Látom parancsnok, a hírem megelőzött. – suhant át egy halvány árnyék a férfi arcán. – Ott voltam, de nem szoktam dicsekedni vele, mert csak a munkámat végeztem.
  • Tetszik ez a szerénység. – bólintott Marcus. – De az érdemek azok érdemek. Az emberségünket mutatják, nem kell eltitkolni őket. Megtiszteltetés, hogy együtt dolgozhatunk Victor!
  • Köszönöm parancsnok!

Magára hagyták a biztonsági főnököt és Elara ismét a lifthez vezette Marcust.

  • Már csak a legfelső szintet mutatom meg, aztán mehetünk a dolgunkra.
  • Mi van odafent? – kérdezte az, ahogy beszálltak a liftbe.
  • A hegytetőre épült körpanoráma terasz és a vizuális megfigyelő, valamint a védelmi radarok, csillagászati és meteorológiai észlelőműszerek. A kilátás az, ami miatt felviszlek oda.

A teraszon egy fegyveres őr állt. Alacsony, ám izmos testalkatú fiatal nő volt, szürke-fekete egyenruhát és bakancsot viselt. Vállszíján könnyű fegyver függött. Olyan, amilyet általában a biztonsági cégek emberei használtak. Elara egyenesen hozzá vezette a férfit.

  • Renate, bemutatom Mr. Rourke-ot, a bázis leendő parancsnokát. A hölgy Renate Stern, az egyik biztonsági tisztünk. Ha ő van szolgálatban, akkor a váltótársa Chuck gondolom épp jól megérdemelt pihenését tölti.
  • Így igaz. – bólintott a nő. – Üdvözlöm parancsnok! Ha kér jelentést, csak annyit mondhatok, hogy a nap eddig eseménytelenül telt. Az erdei állatokon kívül más nem mozog odalenn.
  • Köszönöm Renate! – mosolygott rá a férfi. – A jelentést nyugtázom.

Aztán lassan, a látványt magába fogadva körbejárta a nagy teraszt. Mikor visszaért a két nőhöz, csak ennyit mondott:

  • Lenyűgöző ez a hely, olyan mintha mindig is ide vágytam volna. Köszönöm Elara!
  • Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet Marcus! Nincs más hátra, mint munkához látni, hogy mielőbb elindíthassuk a projektünket.
  • El vagyok ragadtatva Elara! Amit az elmúlt órában láttam, az felülmúlta minden korábbi elképzelésemet! De én is szolgálhatok egy jó hírrel: az egyik nagyon régi jó barátom jelezte, hogy már intézkedett a megrendelt űrhajó felkutatásáról, beszerzéséről és műhelybe szállításáról. Nem volt olcsó, de belefért a rendelkezésemre bocsátott összegbe. Valószínű, hogy kompatibilis alkatrészeket még be kell szereznünk hozzá.
  • Lenyűgöző ahogy összedolgozunk Marcus! – ragyogott fel a nő arca. – Alig várom, hogy láthassam azt a gépet! Ha megvan az alkatrész beszerzési forrás, örülnék, ha együtt látogathatnánk el oda!

TRAPPIST-1e

ZYPHORA

5.

Jarred kicsi, de otthonos bérlakása a Trappist-1e egyik kompakt, belvárosi lakóépületében volt, ahol minden részlet az egyszerűség és a kényelem köré épült. A lakás alapterülete éppen csak elég egy kényelmes élettér kialakításához, de Jarred otthonos, meleg hangulatot teremtett itt, ami a bolygó távoli, sokszor rideg tájaihoz képest valódi menedéket jelent számára.

A bejárat a kis nappaliba vezetett, amelyet puha, barna és földszínek uraltak, néhány kék és zöld árnyalatú párnával, amelyek egy kényelmes kanapén sorakoztak. A lakás falait mindenütt puha, meleg fények világították meg a beépített világítópanelekből. Jarred a kanapén terpeszkedett, minikomja kihangosítva az ölében hevert.

  • Voltam Matten műhelyében, megnéztem a gépet főnök. Jó választás volt. A Zöld Kettes! Emlékszel?
  • Brett Longwood gépe… – sóhajtott Marcus. – Bírtam a srác humorát. A legnehezebb helyzetekben is képes volt tréfálkozni. Aztán amikor megtudta, hogy leszerelnek bennünket és bontóba küldik a gépeinket, egyszerűen elkötötte a hajóját és dezertált. Végül nem bírta a bujkálást és az állandó fenyegetettséget és öngyilkos lett. Nyugodjon békében!
  • Ámen!
  • Milyen állapotban van a gép Jarred?
  • Szerintem oké lesz, de a javítás eltart még egy ideig mert kissé romos állapotban van... – engedte ki a füstfelhőt Jarred és az asztalra dobta bakancsos lábait.
  • Nem tűnsz teljesen őszintének. – mondta Marcus rosszat sejtve.
  • Hajh, főnök!– sóhajtott Jarred. – Őszinte leszek. A Zöld Kettes egy szétlőtt, rozsdás roncs. De Matten állítja, hogy ki tudja pofozni, de kéne hozzá egy rakás kompatibilis alkatrész.
  • Ez baj, de talán megoldható. Utána járok az alkatrészeknek. – válaszolta az elektronikusan modulált hang, amelyből még így is kiérződött az elégedettség. – Mit mondott Matten, mennyi időre van szüksége a javításokhoz?
  • Harminc napra. Ha minden cucc a rendelkezésére áll.
  • Mindig tudtam, hogy profi az öreg, de ha a masina tényleg olyan rossz állapotban van, ahogy mondod, akkor a harminc nap nagyon rövidnek tűnik… Na, rendben van ráfekszem az ügyre. Szerzek annyi kompatibilis alkatrészt, amennyit csak találni lehet a galaxisban és odaviszem.
  • Meg se kérdeztem, mi a küldetésünk? – váltott témát Jarred.
  • Hallottál már a C.C.C. biztosítóról?
  • Persze, én is náluk vettem kötvényt. Mi az, annyira gyenge a tiszti nyugdíj, hogy felcsaptál üzletkötőnek?
  • Dehogyis! A főnökasszony keresett meg, hogy bővíteni akarja a vállalkozását. A biztosító leányvállalatáról, a Sigma Mentési Hálózatról is hallottál?
  • Nem.
  • Az is az ő projektje. Támaszpontot hozott létre a Kepler-452b-n, de nincs mivel repülnie.
  • Ja, az már jobban tetszik. Szóval ahhoz kell a gép meg a crew?
  • Pontosan! Megbízható, kemény társaságra van szükségünk, mert az a munka nem sétagalopp. És gyorsan kell, hogy legyen elég idejük megismerkedni a géppel.
  • Bízd csak rám főnök! A leghamarabb, a legjobbakat kapod! Hány ember legyen?
  • Rajtunk kívül kell még négy fő és legalább hat droid, mint az eredeti felállásban.
  • Értettem.
  • Harminc nap múlva a Kepler-452b tizenhármas kolóniáján találkozunk a megbízóval. Addigra úgy kell ismerniük a gépet, mintha azon születtek volna! Hosszútávú melónak ígérkezik, úgyhogy mindenki hozza a kedvenc fogkeféjét meg az aranyhalait! Majd átküldöm a koordinátákat.
  • Rendben főnök!

A kapcsolat megszakadt, a nagydarab pilóta pedig elgondolkozva dőlt hátra a székén. Körülötte lágyan hullámzott a szivar kékes füstfellege. Alig pár hónapja szerelt le a flottától, mert nyomasztotta már a napi rutinfeladatok egyhangúsága és valami izgalmasabbra vágyott. Ezért is mondott azonnal igent, amikor Marcus megkereste és izgalmas, változatos munkát ajánlott neki. Korábban dolgoztak már együtt, Jarred még a háború alatt vezette a Paragon ezred egyik gépét, amelynek Marcus volt a parancsnoka. Jól ismerte, tisztelte, felnézett rá és ami mindennél fontosabb volt, maximálisan megbízott benne.

  • Celia!

Nevének hallatára az eddig készenléti üzemmódban pihenő C.E.L.I.A. (Communication and Environmental Lifeform Interaction Android) megmozdult és nagyot nyújtózkodva felkelt a fotelből. Külseje egyedi igény szerint készült. Sportos, fiatal nő temperált hőmérsékletű és természetes hatású szintetikus bőrrel, csinos arccal, nagy világoskék szemekkel, platina fehér hosszú hajjal. A drága pénzért telepített szoftverrendszerre pedig a férfi minden igényét maximálisan kielégítette.

  • Igen Jerry? – szólalt meg elbűvölően kedves hangon. – Milyen napod volt?
  • Sikeres. De most meló van, rövid időn belül kell egy legénység. – mondta rá se nézve a férfi. – Lépj be a nyilvántartásba!
  • Melyikbe Jerry?
  • A nem hivatalosba, tudod…
  • Jó, máris nézem. Létszám és preferenciák?
  • Négy fő humán. Egy fegyverrendszer és védelmi szakértő, egy informatikai és felderítési szakértő, egy műszaki és kommunikációs tiszt, egy orvosi és egészségügyi tiszt. Azon kívül kell még hat-hét droid is. Navigációs, műszaki, felderítő, orvosasszisztens, logisztikai és biztonsági feladatokra.

C.E.L.I.A. azonnal munkához látott. A 3D-s holovetítőn arcok és adatok tengere hullámzott, ahogy számba vette az összes jól képzett és jelenleg épp megbízást kereső szakembert.

  • Nézd, máris mutatom a lehetőségeket! – mondta néhány perc múlva, mikor az arcok és az adatok szépen rendszerezett halmazokba igazodtak.
  • A kompetenciákat optimalizáld a Paragon-3B osztályú vadászbombázóra! – utasította Jarred.
  • Még így is több tucat potenciális jelöltünk marad Jerry! Neked kell kimondanod a végső szót.
  • Mutasd minden kategóriában a három legjobbat, akik közül választhatok!
  • Tessék, ahogy szeretnéd! – tüntette el a lány a felesleges adatokat, hogy Jarred most már a legjobbak között böngészhessen.

A férfi figyelmesen lapozgatta az adattengert, végül talált köztük egy-két ismerős arcot, akikben feltétel nélkül megbízhatott. Valamennyien az egykori Paragon ezredben szolgáltak, mielőtt az ezred megszűnt. Ez némileg megkönnyítette a dolgát. Elmélyült figyelemmel böngészte a személyi adatlapokat és referenciákat, végül kiválasztotta közülük a négy legmegfelelőbbet. Egy óra múlva összeállt a legénység. Már csak találkozni, beszélni és alkudni kellett velük. Ezt a kényes feladatot utálta a legjobban, azonban személyesen akarta végrehajtani.

  • Jó munka volt Celia. Ezzel végre teljes a crew.
  • Kihagytál valakit…
  • Nem mondod! Kit?
  • A legkedvesebb és legcukibb protokoll droidot, akit C.E.L.I.A.-nak hívnak.
  • Nincs annyi hely a gépen. – próbált ellenkezni a férfi.
  • Ha találok helyet magamnak a raktérben, veled mehetek?
  • Veszélyes küldetések várnak ránk…
  • Meg tudom védeni magam, már tapasztalhattad…

Jarred sóhajtott és lemondóan rázta meg a fejét.

  • Úgyse hagysz békén, amíg rá nem bólintok.
  • Ez így igaz Jerry! – mosolygott győzelemittasan a lány.
  • A humánokkal egyeztess nekem időpontot legfeljebb egy héten belül egy biztonságos helyszínen a megbeszéléshez Celia! A droidok beszerzését rád bízom. Ne az árukat nézd, inkább a hatékonyságukat tartsd szem előtt!
  • Ahogy szeretnéd Jerry. Kérsz egy kávét vagy egy frissítőt?
  • Egy tejeskávét Celia! Aztán mozizunk egyet!
  • Mióta lettél ilyen romantikus Jerry?
  • Amióta a parancsnok felhozta ezt a Paragon témát. Egyre jobban érdekel. Minden elérhető információra szükségem van. Már tíz éve nem repültem Paragonnal. Újra meg akarom ismerni azt a gépet, ha már én leszek a pilótája!
  • Nem csodálom, legendás történetek szólnak arról a modellről. Gondolom kedvenc kávésbögréddel a kezedben szeretnél hátradőlni és kényelmesen nézni a holomozit…
  • Nem is tudtam, hogy a szoftvered gondolatolvasásra is alkalmassá tesz…
  • Ha mellőzni szeretném a tudományos magyarázatot, csak annyit mondhatok, hogy törekszem minél jobban megismerni téged és úgy gondolom, egész jól haladok.

Amíg Jarred kedvenc tejszínhabos tejeskávéja elkészült, C.E.L.I.A. a háttérben elküldte a leveleket a kiválasztott embereknek, lefuttatott egy keresőprogramot, amely minden releváns dokumentumot összegyűjtött az aktuálisan preferált járművel kapcsolatban. Aztán szorosan odakucorodott a férfi mellé a nagy süppedős kanapéra és elindította a vetítést.

TEEGARDEN-b Tranzit űrállomás

PIKK KILENCES

6.

A Teegarden Béta körül geostacionárius pályán keringő tranzit űrállomás mostanra az egyik legforgalmasabb pihenőponttá vált a szektorban. Az állomás központi tengely körül forgó részlegei zónákra tagolódtak, amelyek különféle szolgáltatásokat kínáltak az ide érkezők számára. A legnagyobb zónákat bárok, éttermek, pihenőterek és üzletek töltötték ki. Az állomás elhelyezkedése stratégiai jelentőségű volt, mivel a Teegarden Béta közelében található kolóniák és kereskedelmi útvonalak fontos csomópontját képezte, és optimális találkozóhelyet biztosított a hajók legénysége számára.

Jarred a Pikk Kilences névre hallgató bárban találkozott a leendő legénység másik négy tagjával. Kör alakú asztalnál ültek egy diszkrét boxban. A férfi és a három nő érdeklődve hallgatta a pilóta rövid ám tömör felvezetőjét a megbízásról, a fizetésről és a hajóról.

  • Azt mondod, egy multifunkcionális mentési feladatokra átalakított Paragon-3B? – nézett rá összehúzott szemmel a babaarcú Lyra, aki a leszerelése előtt műszaki és informatikai tisztként szolgált a flottánál. – Ugye most csak ugratsz? Mondd, hogy ez csak egy vicc!

Jarred nem felelt, csak nagyot szippantott a szivarjából és sejtelmes félmosollyal bámult a poharába.

  • Ez a fickó komolyan beszél bébi. – állapította meg az ázsiai arcvonásokkal rendelkező kortalan benyomást keltő férfi, aki Kenji névre hallgatott és kiváló minősítésű fegyverrendszer és védelmi szakértő volt. – Ez az átkozott tényleg szerzett egy Paragont. Látom a képén az önelégült vigyort. Csak tudnám, hogy csinálta!

A nő szeme felcsillant, ajkai kéjes mosolyra húzódtak és felhajtotta a maradék italát.

  • Ettől most beindultam Viper! Mióta kihúzták a seggem alól a Vörös Egyest, csak vegetálok. Erre még inni kell! Hé, kicsi! Hozz még egy kört ugyanebből! – szólt oda az asztal mellett elguruló szervizdroidnak miközben úgy nézett a nagydarab barna bőrű pilótára, mint egy kislány, aki karácsonyra végre megkapta a rég áhított kiskutyát.
  • Tudod, hogy a kényszer leszerelésünk óta arra vágytam, hogy egyszer újra repülhessek egy Paragonnal?
  • Szóval vállalod a melót Lyra?
  • Hülye kérdés! Persze, hogy!
  • És te, Taka? – szólította fedőnevén Kenjit Jarred.
  • Látatlanban igent mondani nagy felelőtlenség barátom. Főleg neked, mert nagy svindler vagy. – elgondolkodva forgatta ujjai közt a poharat egy zen bölcs arckifejezésével. – Ám mivel kadét korunk óta ismerlek és tudom, hogy nem beszélsz a levegőbe, nem zárkózom el. De mielőtt aláírom a szerződést, látni akarom annak a teknőnek a fegyverzeti rendszerét.
  • Nincs akadálya. Szerintem a szárnyak felső síkjára épített két dupla csövű gimbal ágyú 180/360 fokos lőtartománnyal és alul a négy multifunkcionális pilon meg fog győzni. Az más kérdés, hogy civil felhasználása miatt rohadtul be van korlátozva a használata…
  • Két dupla gimbal? – kapta fel a fejét felcsillanó szemmel Kenji. – Moduláris fegyverrendszer? Így már majdnem teljesen meggyőztél öregem.
  • Sejtettem. És téged mivel tudnálak rávenni, hogy igent mondj, Thalia? – kacsintott a hosszú, tűzvörös hajú felderítő és kommunikációs tisztre Jarred.
  • Neked a világ minden kincséért se mondanék igent, de most nagyon jól jön az a kreditmennyiség, amit ajánlottál! – évődött a vékony, magas nő. – Azon kívül, ha ezzel a küldetéssel nyomot hagyhatok a történelemben, beszállok a buliba.
  • Kétségtelen, hogy úgy lesz. Bennem például máris mély nyomot hagytál. És ahogy Grizzlytől hallottam, a cégtulajdonos egész korrekt csaj, nem lesz gond kreditekkel. Na, és mi a véleménye a doktornőnek? – fordult a társaság eddig szerényen visszahúzódó tagjához Jarred. – Velünk tartasz Selina?
  • Én nem vagyok se pilóta, se lövész. – dőlt előre az asztalra könyökölve a latin arcvonású, fényes fekete hajú orvosi tiszt. – Az ezrednél kórházhajón dolgoztam általában három-öt droid asszisztens támogatásával. Mióta leszereltek, kórházról kórházra vándorlok, de sehol se érzem jól magam. Ha a megfelelő hátteret tudjátok biztosítani nekem, akkor benne vagyok. De hogyan fér el ennyi minden egy B osztályú Paragonban?
  • Elfér. Úgy lett tervezve, hogy szükség esetén át lehessen variálni kívül-belül. Szóval mindent megkapsz Selina. Orvosi szobát és droidokat is. – közölte Jarred. – A legjobb hajóra a legjobb hajóorvos kell, ez pedig te vagy.
  • Köszönöm. – sütötte le szemét a nő szerényen. – Ebben az esetben számíthattok rám.

Jarred elégedetten dőlt hátra és füstfelhőt eregetve végignézett a legénységén. Tudta, hogy mindegyik értékes gyöngyszem a maga szakterületén, együtt dolgozva pedig a legjobb team, amit csak kívánhatott magának.

  • Rendben van. Ha nincs több kérdés, akkor ezt meg is beszéltük. A találkozó Teegarden bétán, Matten ócskavas telepén az egyes hangárban lesz. Az időpont három nap múlva, nulla kilencszáz. Akkor megmutatom nektek azt a csodát. A formaságokat majd azután intézzük, ha a saját szemetekkel láttátok a hajót. A cechet ma én állom…

TEEGARDEN-b

BÉTA

7.

A hajó rosszabbul nézett ki, mint három nappal korábban. A külső borítása több helyen teljesen le lett szerelve, mindenütt kilátszottak a mélyben futó kábelcsatornák, csövek és merevítő elemek. Alatta a padlón kaotikus összevisszaságban hevertek a kiszerelt modulok, alkatrészek és kábelkötegek. Szerelők és droidok szorgoskodtak körülötte.

A legénység most látta először ezt a módszeresen kibelezett gépsárkányt. Arcukon a döbbenet és a kétség egyértelmű kifejezése tükröződött. Nehezen tudták elképzelni, hogy ezzel akár a légkörből is ki tudnának lépni, nemhogy a galaxison át utazzanak majd vele.

  • Hát az a két dupla csövű gimbal ágyú még itt hever a földön Jarred. – jegyezte meg tárgyilagosan Kenji. – Ebben az állapotában nem sokat érek velük…

Jarred rosszat sejtve simított végig simára borotvált koponyáján és magyarázatra várva nézett a tetőtől talpig koszos Mattenre.

  • Mi van? – kérdezte az. – Mintha aggodalmat vagy csalódottságot látnék az arcodon…
  • Elképesztő emberismerettel rendelkezel. – fintorgott cinikusan a pilóta. – Miért szedted apró darabokra?
  • Néhány nappal azután, hogy elmentél, megjelent itt az ezredes egy kifogástalanul elegáns, de nem túl fiatal hölgy társaságában.
  • Aha, ő lehetett a góré.
  • Az tuti! Idehoztak két konténert tele kompatibilis alkatrészekkel, de nem árulták el, hogyan jutott hozzájuk. Persze én rögtön tudtam, hogy a bontóból. Alaposan szemügyre vették a hajót, fejben osztottak-szoroztak, aztán a hölgy mondott egy akkora összeget, amitől kigúvadtak a szemeim. Nem volt erőm ellenkezni vele. Azt mondta, huzalozzam át teljesen és cseréljek ki mindent, amit szükségesnek látok, a pénz nem akadály. Hát nekiláttunk Welirával és a fiúkkal. Igaz, könnyebb lenne a régi mérnöki gárdámmal dolgozni, de hát ki tudja hol vannak már azok a srácok… Szóval most itt tartunk.
  • Szóval a pénz nem akadály? De a harminc napot azért tudod tartani, ugye? – kérdezte reménykedve Jarred. – Vagy maradjunk és segítsünk összeszerelni?
  • Megállapodtunk a harminc napban. És ha én egyszer megígérek valamit, arra mérget vehetsz. – húzta ki magát Matten. – Nyugalom barátom, jobb lesz, mint új korában. Ám addig is jobban szeretném, ha nem lábatlankodnátok itt. Ott balra, a kék konténerben lesz a szállásotok, már előkészítettem. Bár még nem is ismerem a barátaidat…

Jarred nagyot sóhajtott, aztán sorra bemutatta a legénység tagjait.

  • Örvendek! – biccentett feléjük a zilált hajú kis ember. – Matten vagyok, fejlesztőmérnök, űrtechnikus és Paragon specialista. Pontosabban néhány mérnök kollégámmal én fejlesztettem ki a modellt még nyolcvanhétben. De most megkérhetlek benneteket, hogy vigyétek innen ezt a csodálkozó melákot? A szállásotok melletti zöld konténerben találtok valamit, ami leköt majd benneteket, mialatt én itt teszem a dolgomat.
  • Na, arra kíváncsi vagyok! – vigyorodott el Jarred és társaival a kijárat felé indult.
  • A lányom elkísér benneteket. Welira, mutasd meg a srácoknak a játszóházat!

A szétszedett reaktorblokk mögül kilépő fiatal nő arányosan telt idomaira úgy feszült a piszkos szerelőoverál, hogy látványa azonnal elindított valamit Jarredben. A múlt sebei köré épített páncélja azonban még túl erős volt ahhoz, hogy jelentőséget tulajdonítson ennek a szívdobbanásnak.

  • Mire minden tesztet végig csináltok, elkészülök a hajóval. – kiabált utánuk Matten, majd magában hozzátette. – Addig ne zavarjatok a munkában!
  • Menjünk a gyermekmegőrzőbe hölgyeim és uraim! – lépett hozzájuk szerszámait letéve a nő. – Hallottátok, a zöld konténer…

Az említett objektum külsőre egy extra méretű szállító tartálynak látszott, ám kívül hő és hangszigetelő réteg borította, a belseje pedig igazi kincset rejtett. Matten egy olyan multifunkciós szimulátorral lepte meg őket, amilyen annak idején még az akadémián se volt. Ráadásul a teljes rendszer és minden szimuláció specifikusan a Paragon-3B paramétereire kalibrálva. Mindezt azért, hogy a következő hetekre a lehető leghasznosabb elfoglaltságot biztosítsa a számukra. A zavartalan felkészülést.

  • Ezt meg honnan szereztétek? – ámuldozott Lyra.
  • Apa építette. A Paragon volt az élete főműve. Igazi fanatikus, ha arról a hajóról van szó.
  • Az látszik. – járta körül a szimulációs vezérlőtermet Lyra. – Elképesztő!
  • Teljesen méretazonos. – tájékoztatta őket Welira. – Mintha a valódi gépben lennétek. A szoftverek a teljes katonai kiképzőprogram minden tesztjét tartalmazzák, több mint ezer különböző szituációt.
  • Akkor tényleg lesz mivel elütnünk az időt a következő harminc napban. – jegyezte meg Thalia.
  • De hol fogunk pihenni és aludni? – kérdezte Jarred.
  • Ejnye, hát nem figyeltél? – kacsintott rá a lány. – A szállásotok a kék konténerben lesz… Apa arról is gondoskodott. Amikor az ezredes megkereste és felajánlotta neki a projektben való részvételt, teljesen elszállt az agya. Azóta éjjel nappal dolgozik és agyon hajt mindenkit. Azt mondta, ti adtátok vissza az életét…

Erre már az űrvagányok se tudtak frappáns választ adni mert Welira szavai mélyen meghatották őket.

  • Na, én megyek vissza dolgozni. Azokban a rekeszekben van bőven enni és inni való. Ha kell még valami, csak szóljatok! Jó szórakozást! – kacsintott és magukra hagyta őket.
  • Gyerünk emberek! – dobta le magát a pilótaülésbe Jarred. – Móka indul, harminc napunk van kinyírni a szimulátort. Ha valaki bénázik, azt én nyírom ki.

A Marcus által kért droidokat C.E.L.I.A. megbízható forrásokból szerezte be, szállításukat pedig az egyszerűség kedvéért azonos időpontra szervezte. Az öt csomag néhány nappal a csapat után, egy esős délutánon érkezett meg a Teegarden Bétára. A szakadó eső elől védve az egyes hangárban helyezték el őket. Matten azonnal üzent Jarrednek, hogy szakítsa meg a szimulációt és vegye át a küldeményt és vigye ki végre a műhelyből az androidját, mert a látványa eltereli a szerelők figyelmét a munkáról.

A pilóta után a többiek is előbújtak a zöld konténerből és kíváncsian méregették a dobozokat. Még maga Matten is felfüggesztette a munkát, hogy lássa a droidokat.

  • Ezért nagyon szép szexi ruhákat fogsz kapni tőlem Nyuszikám! – paskolta meg a lány formatervezett hátsóját Jarred, mire az kacéran felnevetett.
  • Ugyan már! Csak azt tettem, amit kértél tőlem Jerry.
  • Már karácsony van? – járta körbe a különböző méretű törésálló műanyag ládákat Lyra és megjátszott szomorúsággal a hangjában hozzátette. – Egyiken se látom a nevemet…
  • Biztos nem érdemelted meg. – vélekedett Thalia. – Túl sokat kötözködtél Jarreddel…
  • Mintha te lennél az, aki folyton cseszteti…
  • Na, mindegy! Bontsuk ki!
  • Ja, mert még kalibrálnunk is kell őket, ha velük együtt akarjuk folytatni a szimulációt. Úgy látom, már megvan a holnapi nap programja. – bólogatott Jarred.
  • Jó is lesz egy nap pihenő, mert már zsong a fejem a szimulátortól. – fintorgott Kenji.

Sorra kibontották mindegyik dobozt. Elsőként Selina pillanthatta meg két leendő asszisztensét. Az egyik humanoid, a másik egy lebegő gömbdroid volt operátor karokkal. A.M.I.N.A. (Advanced Medical Interactive Navigation Android) és A.L.I.A. (Advanced Lifesaving Interactive Assistant) névre hallgattak.

  • Szépek a kislányok. Alig várom, hogy beüzemeljük és megismerhessem őket! – örvendezett Selina.
  • Lesz velük munkád, de szerintem élvezni fogod doki. – vigyorgott rá a pilóta és a következő dobozhoz lépett, amely egy biztonsági humanoidot rejtett. A matricáján a J.A.C.K. (Joint Automated Communication Keeper) név állt.
  • Ez a tiéd lesz Kenji. – mondta Jarred. – A legfrissebb biztonsági modell, amihez legálisan hozzá lehetett jutni. Csak aztán vigyázz, nehogy elvegye a munkádat!
  • Ahhoz azért lenne néhány keresetlen szavam! Egy arctalan nem helyettesíthet engem barátom!
  • Csak el ne bízd magad!

Már csak két doboz maradt. Egy kicsi és egy nagy.

  • Melyiket választanád Thalia? – kérdezte a pilóta.
  • Természetesen a nagyobbikat! – lépett közelebb a vörös hajú nő és izgatottan dörzsölte össze a tenyerét. – Lássuk, mi van benne!

A csomag egy újabb humanoid droidot rejtett, amely H.E.N.R.Y. (High-Efficiency Navigation and Resource Yield) néven került be a hajó nyilvántartásába.

  • Ismerem ezt a felderítő modellt. – jelentette ki Thalia. – Nem a legújabb, de a statisztikák szerint az egyik legjobban sikerült típus. Kösz Jarred!
  • Boldog karácsonyt! Na, és most lássuk az én kicsikémet!

Az utolsó dobozban egy hófehér, kosárlabda méretű navigációs gömbdroid rejtőzött. Az a széria, amelyikért sok pilóta mindenét odaadta volna. D.A.N.A. (Data Analysis and Navigation Assistant).

  • Ő pedig az enyém! – mondta Jarred, miközben elégedetten vizsgálgatta szerzeményét.
  • Az életfunkcióid intenzív változásaiból ítélve úgy tűnik, érzelmileg mélyen érint az új droidod érkezése. – jelentette ki C.E.L.I.A. tapintható féltékenységgel a hangjában és még a szája is panaszosan legörbült. – Jobban fogod szeretni, mint engem?
  • Ne aggódj szivi, ő csak egy segédeszköz! – válaszolta a pilóta. – A favoritom továbbra is te maradsz!
  • Ez megnyugtató Jerry. Köszönöm! – csicseregte felvidulva a lány.

Erre a párbeszédre Thalia fintorogva fordult el.

  • Nekem tényleg nem rendeltél semmit? – kérdezte most már valós és leplezetlen csalódottsággal a hangjában Lyra.
  • Én javasoltam neki, hogy ne költse a krediteket feleslegesen. – vallotta be Matten. – Neked én adok olyan asszisztenst, amely többet ér ezeknél itt. Nézd csak!

Ezzel megnyomott egy gombot a személyhívóján, mire néhány perc múlva egy kopott, legalább harminc évvel ezelőtt gyártott humanoid szervizdroid jelent meg a hangár bejáratában.

  • A neve M.A.R.K.1 (Mechanical Assistant for Research and Knowledge) – mutatta be az öreg. – Mindent tud a Paragon-3B-ről és speciális adapterekkel rendelkezik bármilyen szükséges javításhoz. Mellesleg kimondottan udvarias és segítőkész… Mi tagadás, kissé ütött-kopott, de hát nem a külső számít.
  • Majd lefestem. – sóhajtott Lyra beletörődve.
  • Ó, ez igazán kedves gesztus öntől. Lehetne fehér színre? – szólalt meg a robot egy protokoll droidot megszégyenítő udvariassággal. – A nevem M.A.R.K.1. Boldoggá tenne, ha ön kalibrálna szolgálatra asszonyom!
  • Nos, tetszik? – Matten kérdő pillantást vetett a nőre.
  • Ha dolgozni is olyan jól tud, mint bájologni, akkor hagyom magam meggyőzni. – felelte kissé zavartan Lyra.
  • Elégedett leszel vele, nekem elhiheted! Több van benne, mint amennyi kívülről látszik! – mondta sokat sejtetően Matten.
  • Tudod, nem a külső számít! – csipkelődött Jarred. – Kicsit szögletes, de amúgy egész jóképű a srác…
  • De ha ők is összejönnek, mint te meg Celia, akkor idehányok! – mondta undorodva Thalia.
  • Irigykedsz, mi? – húzta magához a kacéran felkacagó droidlányt a pilóta és csókot nyomott az arcára csak azért, hogy Thaliát bosszantsa.

KEPLER-452b

SYNTHA

8.

  • Mesebeli ez a hely! – álmélkodott az acélkék blézert viselő Dr. Tracy Simons, aki életének utóbbi harmincöt évét orvosként és kutatóként klimatizált műtők és laboratóriumok biztonságos falai között töltötte. – Olyan érintetlen, olyan vad…gyönyörű!
  • Az online bolygókalauz szerint túlságosan is vad Tracy. – jegyezte meg a mellette ülő fiatal, indiai vonású, fekete hajú szakállas férfi és megigazította a szemüvegét. – A felszíni időjárás kiszámíthatatlan, a gravitáció miatt a testsúlyunkat a másfélszeresének fogjuk érezni, a sziklasivatagok, az őserdők és a sekély tengerek tele vannak ragadozókkal.
  • Lenyűgöző! – ámuldozott tovább az asszony. – Még szerencse, hogy a munkánkat teljes egészében egy kényelmes és biztonságos laboratóriumban fogjuk végezni. Ne aggódj Rashid, odabent nem fenyeget semmiféle veszély!
  • És a panoráma ablakokon keresztül élvezhetjük a táj festői szépségét. – fejezte be a gondolatkört a férfi, aztán kimutatott az ablakon. – Nézd csak! Szerintem az lesz a bázis! Ott az a szürke épület a hegyoldalban.
  • Külsőre nem tűnik épp bizalomgerjesztőnek… - állapította meg Tracy.
  • Soha ne ítélj a külső alapján! – figyelmeztette egy igazi hindu rishi bölcsességével az asszisztense.
  • Imádom ezt az örök racionális optimizmusodat Rashid.

A kék-sárga sávos tranzit, amellyel az űrállomásról idáig jöttek, a négyes platformra kapott leszállási engedélyt. A pilóta nyögve emelte ki csomagjaikat a raktérből, majd a legcsekélyebb udvariassággal röviden elköszönt tőlük. A platform szélén várakozó kis furgon fürgén kanyarodott eléjük és egy exoszkeletont viselő magas, szakállas férfi üdvözölte őket. Sisak nem volt a fején, látszott rajta, hogy nagyjából hozzászokott már az itteni körülményekhez.

  • Dr. Simons, Dr. Aakash! Köszöntöm önöket a Sigma Mentési Hálózat bázisán! – közben könnyed mozdulatokkal kapta fel és rakta a csomagtartóba a poggyászukat. – A nevem Adam van der Veen. Szálljanak be és élvezzék a gravitációs kiegyenlítő kényelmét! Gyalog meglehetősen lassú és fárasztó lenne elcammogni a bejáratig.

Tagadhatatlan, hogy még a furgonig megtett néhány lépés is megterhelő volt a számukra. Lábaikat és testüket másfélszeres erővel húzta maga felé a Syntha gravitációja.

  • Hamarosan átvehetik a személyre szóló exoszkeleton öltözéküket, amellyel akár nyugodtan kirándulhatnak is idekint. Bár nem tanácsolom, hogy túl messzire merészkedjenek a bázistól…

Tracy és Rashid erre a mondatra összenézett és jelentőségteljes pillantást váltott, mintha csak azt nyugtázták volna, hogy a bolygókalauz nem túlzott a veszélyeket illetően.

A furgon a narancssárgára festett zsilipkapu felé vette az irányt. A férfi nem volt beszédes fajta, de ezt ellensúlyozta készséges és udvarias magatartása. Odabent már ugyanolyan könnyedén mozoghattak, mintha a Földön lettek volna. Adam a második emeleten lévő egymással szomszédos lakrészükbe vezette őket, amely egy kisebb nappaliból, hálószobából és egy fürdőszobából állt. Minden tiszta volt, új és jó illatú. A berendezéseken és a falakon látszott, hogy az egész vadonatúj és talán ők az első lakók a régi épület felújítása óta. A nappali óriás panoráma ablakából szép kilátás nyílt a leszállótérre és a környező hegyvidéki erdőre. A bolygó két holdja közül egy már látható volt a hegyvidék felett, ezzel is fokozva a nem mindennapi látványt.

Negyedóra elteltével újabb tranzit érkezése vonta magára a figyelmüket. Ebből a távolságból jól kivehető volt, hogy egy tízegynéhány év körüli fiúcska és egy kamasz formájú lány szállt ki, majd egy fiatal nő, aki mélyen az arcába húzva viselte pulóverének kapucniját. Az őket követő férfi magas volt, egyenes tartású, erősen őszülő hajjal és szakállal. Ő elegáns acélkék öltönyt viselt és Tracy azonnal felismerte.

  • Ez Xavier! – kiáltott fel csodálkozva. – Mit keres itt a professzor?
  • Xavier? – nézett rá saját szobája ajtajában állva Rashid, akinek a keresztnév jelenleg nem sokat mondott.
  • Dr. Haraldson. Tavaly ősszel találkoztunk vele Sidneyben, a biomechanikai konferencián, nem emlékszel? A neurotranszmitter támogató nanorobotok felhasználásáról tartott előadást. Mellesleg régi kollégám és talán a barátomnak is nevezhetem…
  • A nevére nem emlékszem, de ha az arcát meglátom, biztosan eszembe jut. Az előadása egyébként fenomenális volt.
  • Ki lehet vele az a fiatal nő és a két gyerek? – morfondírozott az asszony orrát az ablakhoz nyomva. – Nem hinném, hogy a barátnője…
  • Jaj, Tracy! – nevetett az asszisztense. – Mi van akkor, ha a barátnője? Te is tudod, hogy a midlife krízisben a férfiak gyakran fiatalabb nőknél keresnek vigaszt.
  • De ez nem vall Xavierre! Ő mindig olyan komoly, és igazi úriember!
  • A fiatal hölgyeknek pedig épp ez imponál…
  • Lemegyek, hogy üdvözöljem. Tudni akarom, van-e köztük valami! – a nő csak a fejét csóválta, miközben figyelte, ahogy a két gyerek a nehézségi erővel bohóckodik a platformon, majd mind a négyen beülnek a furgonba a szakállas férfival és őket is elnyeli a hegy.

A tágas előtérben találkoztak, mintegy véletlenül.

  • Nicsak Xavier! – sietett oda az asszony, hogy üdvözölje. – Hihetetlen, hogy itt kell találkoznunk!
  • Óh, Tracy! Micsoda meglepetés! És nézd csak, összeöltöztünk! – mosolyodott el szélesen a férfi és a viszontlátás örömében megölelte a nőt, aki ettől kissé zavarba jött.
  • Valóban. Mintha előre egyeztettük volna a színeket és a stílust! Mi dolgod van itt?
  • Egy hosszú távú kutatási projektre szerződtem le Mrs. Wossal. Ha jól sejtem, te is hasonló okból vagy itt, nemdebár?
  • Nos, igen. Ezek szerint együtt fogunk dolgozni?
  • Úgy tűnik, és be kell vallanom, nem is kívánhatnék magamnak kellemesebb társaságot! – bókolt a professzor.
  • Ugyan már Xavier! – legyintett az asszony. – Látom, igencsak fiatal és kellemes társasággal érkeztél. Bemutatnál a hölgynek?

A beszélgetés közben odaérkező Rashid és a professzor mögött ácsorgó kis trió csak hallgatta a szerelmes évődésnek is beillő párbeszédet.

  • Persze, természetesen! Az ifjú hölggyel az űrállomáson találkoztam, amikor csaknem elvitte az orrom elől az utolsó szabad tranzitot. A neve… – váratlanul zavarba jött. – Ööö… hiszen még nem is tudom, csak én mutatkoztam be neki.
  • Anne. – segítette ki a lány, aki így közelről nem látszott még húsz évesnek sem. – Anne Broderick.

Az arcába húzott kapucnit még mindig nem vetette le, mintha annak takarásában érezné magát biztonságban. Tracy rögtön felismerte az introvertált és talán depresszív hajlamú személyiségvonásokat és a helyzet oldásaként kezet nyújtott feléje. A lány afféle kelletlen, döglött hal stílusban fogott kezet.

  • Örülök, én Dr. Tracy Simons vagyok, de szólíts nyugodtan Tracynek! – aztán ismét a férfi felé fordult. – Xavier, talán még emlékszel az asszisztensemre, Sidneyben találkoztatok tavaly ősszel, és igen nagy hatással volt rá az előadásod. Ő Dr. Rashid Aakash.
  • Emlékszem, bár nagyon sok kollégával sikerült szót váltanom a konferencia szüneteiben. – nyújtott kezet a professzor.
  • Már én is sikeresen összekötöttem a nevet és a hozzá tartozó arcot. – hajolt meg udvariasan az indiai.
  • És ez a két jókedvű gyermek? – kérdezte Dr. Simons. – Csak nem az unokáid Xavier?
  • Nem, nekem egy kislány unokám van, aki még csak kilenc éves. Velük szintén a tranzitért folyó harcban találkoztam. Amikor kiderült, hogy ugyanaz az úticélunk, megegyeztünk, hogy ugyanazzal a járművel jövünk valamennyien.
  • Oh, így már értem! Hogy hívnak benneteket gyerekek?
  • Bakonyi Zsigmond vagyok asszonyom! – lépett előre a kisfiú és komoly arccal kihúzta magát. – Ő pedig a nővérem, Virág.
  • Zsigmond… – ízlelgette az idegen csengésű nevet és az ismeretlen akcentust Tracy. – És Virág.
  • Jó napot! Örülök, hogy találkoztunk! – mondta valószínűleg az iskolából hozott angol formalitást használva a kamaszlány.

Adam érkezett vissza hozzájuk, immáron kényelmes zöld-fekete gyakorló öltözéket viselve. A professzorhoz és a fiatalokhoz intézte szavait.

  • Kérem, kövessenek, megmutatom a szállásaikat. Az önök lakószobái is a második emeleten vannak. Szomszédok lesznek. Arra van a lift.
  • Pihenj Xavier, gondolom fárasztó volt az út a Földről idáig. Vacsoránál majd találkozunk, utána lesz időnk beszélgetni. – köszönt el a nő sokat sejtető mosollyal.
  • Már nagyon hiányzik egy jó beszélgetés. Számomra az lesz a ma este fénypontja Tracy. – udvarolt a professzor.

A második szinten lévő étkezőben kora este gyülekeztek az állomás munkatársai. G.A.S.T.R.O., a hat karú séf android készítette a vacsorát. Több tízezer étel receptje volt a memóriájában, így nem okozott neki különösebb gondot az emberek kívánságainak gyors kiszolgálása. A belépőket mostanra már ínycsiklandó illatok fogadták és a séf biztató hangja arra ösztönözte őket, hogy mielőbb adják le a rendelésüket.

Az egyik asztalnál négyen ültek. Közülük a legfeltűnőbb kétségtelenül egy Zetai volt a maga százhúsz centis alacsonyságával, zöldesszürke bőrével és testéhez képest aránytalanul nagy, körteforma fejével és hatalmas, mandulavágású kék szemeivel, amelyek a tiszta óceánra emlékeztették azt, aki beléjük nézett. Szája sarkában félig szívott Havanna szivar fityegett. Gyermek méretű farmert és piros-fehér kockás flanelinget viselt, lábain pedig egészen aprócska western csizmát. Jöttükre feléjük fordult és apró szájához képest széles mosollyal biccentett.

  • Virág! – rángatta meg nővére kabátujját Zsiga és izgatottan suttogta. – Az ott egy igazi NHI (Non Human Intelligence)!
  • Viselkedj illendően öcsi, mert megcibállak! – utasította rendre a lány, bár őt is meglepte a Zetai látványa, hiszen ahonnét ők jöttek, ott nem voltak földönkívüliek.

A tőle jobbra ülő fiatal nő hosszú fekete haja szabadon omlott a vállaira. Kopott, hányaveti módon derékig lehúzott cipzárú narancs-fekete pilótaoverált viselt. Lábán poros, félig kifűzött fekete pilótabakancs tátongott. Fűzőinek vége a padlót súrolta. Mindez összességében kimondottan szabályellenes és trehány megjelenést kölcsönzött neki, ám őt ez láthatóan nem zavarta.

Mintha a pilóta tökéletes kontrasztja lett volna a mellette egyenes háttal, feltűzött hajjal, elegáns blúzban és szoknyában ülő Tamara. Elara Woss személyi asszisztenseként főnöke távollétében ő koordinálta a bázison folyó munkálatokat.

A Zetai balján kerek arcú, széles vállú, medve mellkasú férfi foglalt helyet. Lehetett vagy hatvanéves, amiről katonásan rövidre nyírt ritkuló őszes haja árulkodott. Ő kifogástalan terepszínű gyakorló öltözetet viselt, méghozzá négy csillagos tábornoki rangjelzéssel.

Az érkezőket megtisztelve felállt az asztaltól és eléjük sietett. Előbb katonásan tisztelgett, aztán mély hangján bemutatkozott.

  • A nevem Arthur Wolley tábornok. – majd sorra kezet fogott a felnőttekkel és rámosolygott a két gyerekre.

Rashid az illem szerint bemutatta előbb Tracyt, aztán a professzort és sorban a többieket, végül önmagát. A két gyerek nevével meggyűlt a baja, de Virág előzékenyen kisegítette.

  • Elég nagy az asztalunk, kényelmesen elférünk valamennyien. Kérem, tiszteljenek meg a társaságukkal! Azon kívül még szeretnék bemutatni önöknek két figyelemre méltó személyt. – invitálta őket a tábornok.
  • Örömmel! – szólalt meg Xavier és vezetésével a többiek is helyet foglaltak az asztalnál.

A formalitásokon túlesve aztán hamar belemerültek a beszélgetésbe. Nem tűnt fel nekik, hogy Zsiga mennyire belefeledkezett a Pan névre hallgató Zetai mélykék tekintetébe. Egyedül Virág tudta, hogy azon a hangtalan nyelven kommunikálnak, amelyen ő is szokott az öccsével. Szemmel nem érzékelhető energiahullámok áramlottak közöttük és a lány tisztán látta ezt. Neki is volt különleges képessége.

  • Te honnan érkeztél? – kérdezte Zsiga anélkül, hogy a száját kinyitotta volna, pusztán a gondolatai erejét használva.
  • Fajom eredetileg az Antares csillagrendszerből származik, de jó ideje már, hogy népem a Zeta Reticuli rendszert képviseli a galaxisban.
  • Mikor és miért jöttél az emberek közé?
  • Eredetileg megfigyelő és mentoráló diplomataként küldtek a Földre sok-sok évvel ezelőtt. Aztán a 21. század első harmadában kirobbant háborúk megfékezésében segítettem, mielőtt még az emberiség kiirtotta volna saját magát. Persze ezt nem egyedül csináltam és nem volt egy lakodalmas menet. Utána az újjáépítés és egy békés, szabad emberi társadalom létrehozása volt a feladat. Ezt tartom a legnagyobb sikeremnek.
  • Te már olyan öreg vagy?
  • Hát, nem vagyok olyan zsenge kölyök, mint te, az biztos.
  • És mit csinálsz most, amikor már béke van?
  • Egy ideje hobbiból segítek Mrs. Wossnak a UBP tökéletesítésében és még sok minden másban. – felelte némán Pan. – Ő nagyon jó ember, sokat tanulhattok majd tőle.
  • Mi az a UBP?
  • Egy különleges szkafanderszerű testpáncél, amely megvédi a viselőjét az extrém környezeti behatásoktól. És ti miért jöttetek? Nem tudtam, hogy gyerekek is segítenek a kutatómunkában.
  • A nővéremmel elnyertük a C.C.C. magántanulói ösztöndíját. Mrs. Woss szeretné megismerni a különleges képességeinket, és felhasználni a kutatásaiban.
  • Mit szólnak ehhez a szüleitek? – aztán a fiú felől áradó fájdalomhullámokat érzékelve tapintatosan visszavonult. – Bocsánat, nem tudhattam, hogy árvák vagytok.
  • Semmi baj. Nem is tudhattad.
  • Van gyámotok?
  • Van, vagyis volt, de nem nagyon törődött velünk. Félt a képességeinktől és örült, hogy megszabadulhatott tőlünk. Magyarországon nem könnyű az élet, ha valaki más, mint a többség. – kapcsolódott be a titkos beszélgetésbe Virág. – Szóval párhuzamosan több kutatási project is fut?
  • Igen. Mrs. Woss nagyon gazdag és páratlanul jó ember. A családja elvesztése után nem maradt számára más öröm, mint segíteni az embereken. Hozzáteszem, nagyon jól csinálja. Érdekel a veletek kapcsolatos kutatás. Remélem, lesz lehetőségem részt venni benne.
  • Még sohasem beszélgettünk hármasban. – szúrta közbe Zsiga. – De nagyon tetszik!
  • Ha szeretnétek, mostantól bármikor megtehetjük. – ajánlotta fel Pan. – De most beszélgetek kicsit a felnőttekkel is, nehogy azt higgyék, hogy teljesen kuka vagyok…

Az asztaltársaság egy pillanatra kizökkent a beszélgetésből, amikor Zsiga az utolsó szavaktól hangosan felnevetett, aztán tovább folytatták. Csak a kapucnis lány ült közöttük szótlanul, a saját gondolataiba mélyedve. Virág megpróbált vele is telepatikus kapcsolatot létesíteni, ám Anne nem rendelkezett az ő képességeikkel. A mélyen magába rejtett fájdalmát és szomorúságát azonban tisztán érezte és azt kívánta, bárcsak meggyógyíthatná a sérült lelkét.

  • Mikorra várható az igazgatóasszony érkezése? – kérdezte Dr. Simons.
  • A legutóbbi üzenetváltásunk szerint néhány nap múlva érkezik egy frissen felújított űrhajóval. – felelte készségesen Tamara. – Állítólag az a hajó csodákra képes…

Erre Janine csak hümmögött.

  • A hajó az hajó. Minden a pilótán múlik, aki vezeti.
  • Rajta kívül várunk még valakit? – érdeklődött a professzor.
  • Még jön egy különlegesen képzett műveleti egység és velük lesz teljes a létszám. Én már csak addig maradok, amíg fogadom a leendő parancsnokot, átadom neki az egység vezetését, aztán utazom vissza a Földre. – tájékoztatta a tábornok.
  • Miért van szükség egy civil mentési állomáson kommandósokra? – kérdezte meghökkenve Xavier.

Wolley tábornok egy pillanatra mintha tétovázott volna, aztán másodpercnyi szünet után válaszolt.

  • Az állomás biztonságát garantálják és részt vesznek a biztonsági, illetve légi irányítási feladatokban.
  • Hm… értem. Ki lesz az új parancsnok, ha ön elutazik?
  • Egy nyugalmazott űrflotta ezredes. A neve Marcus Rourke.

Janine, a pilótaoverálos fiatal nő a név hallatán felkapta a fejét.

  • Az a Marcus Rourke? A Grizzly? Az Antaresi háború hőse? – hadarta izgatottá válva.
  • Igen. Talán ismeri őt kisasszony? – nézett rá érdeklődve a tábornok.
  • Naná! Őt mindenki ismeri! Az az ember egy élő legenda. Mellesleg a mélyűri taktikai manőverezésről írt kézikönyve minden pilóta bibliája. Azonkívül ő a példaképem!
  • És szerelmes is vagy belé, mi? – jegyezte meg epésen az eddig mélyen hallgató Anne.
  • Még az is lehet, hugi. – kacsintott rá Janine, mire Anne csak a szemét forgatta és inkább csöndben maradt.
  • Rourke ezredes valóban kiváló katona és nagyszerű referenciákkal rendelkezik. – jelentette ki Wolley tábornok. – Az ő parancsnoksága alatt jó kezekben lesz a bázis.
  • És mindenki felkötheti a gatyáját, mert keményen megfingatja a társaságot! – jegyezte meg hamisítatlan redneck stílusban Pan. – Bocsi… Személyesen ismerem, kemény legény az a Rourke. A róla szóló legendák messze nem érik fel a valóságot.
  • Ja, a legendák már csak ilyenek… – toldotta hozzá cinikusan Anne.
  • Majd meglátod! – zárta le a beszélgetés ezen részét Janine.
  • Elárulná tábornok úr, hogy mi a szerepe önnek ebben a projektben? – fordult őszinte érdeklődéssel a főtiszt felé Xavier. – Hiszen értesüléseim szerint ez egy civil kezdeményezés, amely nem igényli a hadsereg vagy a flotta bevonását.
  • Igaza van professzor úr. A Sigma mentési projekt valóban civil kezdeményezés, ám volumenét tekintve akkorára nőtte ki magát, hogy a biztonság érdekében szükség lehet a katonai jelenlétre is. Természetesen a fegyveres erők a Galaktikus Kormány törvényeinek szigorú betartásával kizárólag felderítő és védelmi célokat szolgálva, teljes diszkréció mellett és minimális létszámban képviseltetik magukat.
  • Most már igazán nagyon kíváncsi vagyok a projekt pontos részleteire. Úgy érzem, mindeddig néhány fontos információ rejtve maradt előttem…
  • Biztos vagyok benne, hogy Mrs. Woss valamennyiüket alapos részletességgel tájékoztatni fogja és minden felmerülő kérdésükre választ kapnak majd. Végül is ő az ötletgazda és a szervezőmunka oroszlán része is őt dicséri. – nyugtatta meg a tábornok, ügyesen kibújva a válaszadás alól. – Addig is rendezkedjenek be otthonosan és élvezzék a bázis kényelmét!

A matt fekete BT-1 csapatszállító az éjszaka legsötétebb órájában érkezett meg és dokkolt a hármas platformon. A hajtóművet nem állította le. Utasai – szám szerint húsz ember és egy harci android – fegyelmezetten, csendben hagyta el a járművet, pusztán a leszállóhely automatikus jelzőfényei mellett tájékozódva. Néma kézjeleik, gyors és fennakadás nélküli sorba igazodásuk, összehangolt mozgásuk elárulta, hogy már régóta dolgoznak együtt és jól ismerik egymást. Amint kiszálltak és matt sötétzöld exoszkeletonjaikban elindultak a zsilipkapu felé, a gép már fel is emelkedett és úgy eltűnt, mintha ott se lett volna. A különlegesen képzett műveleti egységgel végre teljes lett a támaszpont állandó lakóinak létszáma.

Bár Wolley tábornok előre egyeztetett Mrs. Wossal, a csapat érkezéséről most még csak a leszállási engedélyt megadó Victor Kane és az irányítóközpontban éjszakai szolgálatot teljesítő Adam van der Veen tudott. Ám érkezésük valódi oka egyelőre még mindenki előtt rejtve maradt…


TEEGARDEN-b

BÉTA

9.

Matten és csapata az elmúlt harminc nap alatt megfeszített munkával – ígérete szerint határidőre – befejezte az űrhajó felújítását. A legénység ezalatt szinte minden idejét a szimulátorban töltötte és egyre jobban megismerték a régi-új Paragon-3B minden rejtett tulajdonságát. Marcus a tesztrepülés előtti utolsó héten csatlakozott a többiekhez a Teegarden Bétán. Nyolc lezárt műanyag ládát hozott magával, melyeket Matten felügyeletére bízott és még nem árulta el, mit tartalmaznak.

  • Már abban reménykedtünk, hogy nélküled indulhatunk a küldetésre főnök! – ölelte meg régi bajtársát Jarred. – Hol kujtorogtál eddig, mi?
  • Volt még egy kis elintéznivalóm. Leginkább rengeteg unalmas papírmunka és a ránk váró feladatokra való elméleti felkészülés. Látom itt minden a terv szerint halad.
  • Ja, a hajó elkészült. Ez a Matten papa csodát művelt vele. Őszintén szólva harminc nappal ezelőtt nem bíztam benne. Ráadásul úgy kipofozta, hogy az még engem is meglepett. Majd meglátod mire képes a kicsike.
  • Alig várom. A legénység?
  • Már alszanak. Ma is kidöglesztettem őket a szimulátorban. Hamar összeszoktak, mindenki tudja a dolgát. Ez a legprofibb csapat a galaxisban.
  • Helyes! A droidok megvannak?
  • Teljes létszámban. Ügyesen kalibráltuk őket, kifogástalanul működnek és úgy tűnik kompatibilisek a Paragonnal is meg velünk is.
  • Hogy megy a szimuláció?
  • Kilencvennyolc egész hat tized százalék…
  • Csak? – vonta fel a szemöldökét Marcus. – Miért nem száz?
  • Főnök! – kezdett magyarázkodni a pilóta. – Harminc napunk volt rá. Most szokik össze a csapat, és tíz év óta ez az első Paragon az életükben.
  • Ez nem mentség Viper! – szólította a hívónevén az ezredes éreztetve, hogy egyelőre vége a baráti beszélgetésnek, és következik a komoly munka. – Száz százalékot várok tőletek! Már nem taknyos kadétok vagytok, hanem elvileg a legprofibb csapat a galaxisban.

Saját szavait visszahallva Jarred visszakozott.

  • Igazad van parancsnok. Matten szerint még egy hetünk van a tesztrepülésig. Addigra meglesz a száz százalék!
  • Ez a beszéd! Holnap reggel én is csatlakozom hozzátok, méghozzá teljes gőzzel, a legnehezebb szimulációs szinteken.
  • Az fasza lesz… – bólogatott a helyzet súlyát megérezve Jarred. – Szóval holnaptól turbóra kapcsolunk.
  • Úgy van! Mostantól minden élesben megy. Az életünk, és egy csomó másik ember élete múlik a teljesítményünkön. Ez nagyon komoly megbízás és szeretném, ha a crew megdolgozna a pénzéért. Mrs. Woss cégének neve van a galaxisban, nem akarom, hogy szégyent valljunk!
  • Értettem parancsnok! – tisztelgett Jarred és tényleg megértette, hogy mostantól vége a lazaságnak.

Marcus kegyetlenül kemény tempót diktált a legénységének. Hihetetlen, de még élvezték is, ahogy az adrenalin minden nap háromszor négy órára belerobbant a vérükbe. A parancsnok jelenléte inspirálta és a maximális teljesítményre sarkallta őket.

  • Paragon 184-194. szimuláció. – jelentette be C.E.L.I.A., aki ma a moderátor szerepét töltötte be.

A vezérlőterem fényei hirtelen aludtak ki.

A központi holovetítő felett lassan rajzolódott ki a környezet: törmelékmező, ionizált köd, szétszakadt orbitális platform maradványai. A mentési helyszín.

- Szimuláció indul. – C.E.L.I.A. hangja most száraz volt, szinte személytelen. – Paraméterek: valós idejű és méretű károsodásmodell, teljes érzékszervi visszacsatolás. Biztonsági korlátok minimálisra csökkentve.

Marcus nem szólt. Határozott mozdulattal becsatolta a sisakot. Ahogy a szimulátor virtuális tere megnyílt, a valódi világ beszűkült körülötte.

A Paragon a sérült platform felé közeledett.

Az első lökéshullám nem volt erős – de pont elég ahhoz, hogy az ember meglepetésében rosszul ítélje meg.

A Paragon oldalirányban sodródni kezdett és a műszerek egy pillanatra megbolondultak. Jarred kapkodva próbálta stabilizálni a gépet. Túl jó akart lenni és ettől görcsössé vált.

- Thalia! – Marcus hangja nyugodt maradt, de kemény volt. – Mit látsz?

- A szenzorok tompulnak, erős interferencia minden irányból! – felelte Thalia gyorsabban, mint ahogy gondolkodott volna. – Ez a köd… nem természetes.

- Mert itt semmi sem az! – morogta Jarred. – Gázkürtők, törmelék, és ott! Valami mozog benne.

A következő másodpercben a "valami" meg is mutatta magát. A romos platform maradványa mögül sötét árny vált ki és előzetes figyelmeztetés nélkül körülvette a Paragont.

Nem hajó volt, nem drón, inkább… egy raj.

Darabos, gyors, szabálytalan mozgás…

A szimuláció nem adott hozzá hangot, Lyra mégis ösztönösen összerezzent.

- Ez csapda! – zihálta izgatottan. – Nem támadnak. Terelnek!

- Megerősítve. – tette hozzá H.E.N.R.Y. – Prediktív modell: 73,4% esély rá, hogy a raj célja a Paragon kimozdítása az optimális manőverteréből.

- Akkor ne adjuk meg nekik az örömöt! Elszakadó manőver! – mondta Marcus. – Jarred?

- Próbálom főnök… – Jarred ujjai fürgén szaladtak a vezérlőpanelen. – …de a korrekciós hajtómű válasza késik. Basszus, mintha ragadna!

Ekkor jött az első támadás.

Nem robbanás volt és nem energiasugár.

A Paragon hasa alá felkapaszkodott valami. és rátapadt. A hajó megremegett, a mesterséges gravitáció egy szívdobbanásnyi időre megszűnt. Ami nem volt rögzítve, most felemelkedett.

Thalia levegő után kapott és a vezérlőpultba kapaszkodott.

- Külső struktúra-sérülés! – vágta rá azonnal Lyra. –Mintha bontaná a páncélt! Ez nem szimulációs zaj, ez… ez túl valódi!

- Mert az! – felelte C.E.L.I.A. a háttérből. – A modell nem hibázik. Ti igen.

Csend.

  • Nem sértés volt. Tény. – tette hozzá.

- Jó. – mondta Marcus halkan. – Akkor tanuljunk belőle!

A következő percekben a legénység szétesett.

Jarred izgalmában túlkompenzált, Thalia egy másodperccel később adott adatot, Kenji egyszerre akart támadni és védekezni, mire a rendszer letiltotta.

A Paragon túlélte – de darabokra szedve.

- Szimuláció vége. – C.E.L.I.A. hangja kegyetlenül nyugodt maradt. – Hatékonyság: 98,6%.

Senki nem örült.

Jarred hátradőlt és lecsatolta a sisakját. Izzadság csorgott a halántékán.

- Ez… szar volt.

- Nem – mondta Marcus. – Ez őszinte volt. Újraindítás!

- Második menet. – narrált C.E.L.I.A.

Ugyanaz a tér, hasonlóan trükkös csapda – de most Marcus nem várt a jelre.

- Lyra, vedd át a megfigyelést! Thalia, ne szűrd az adatot – zúdíts mindent rám, kibírom. Jarred… ne küzdj a hajóval! Hagyd, hogy finoman az vezessen téged!

- Ez nem hangzik jól! – morogta Jarred de próbált ellazulni.

- Tudom, nem is udvarlásnak szántam.

A raj most hamarabb és gyorsabban érkezett. Abban a pillanatban, ahogy Paragon belement a ködbe.

A törmelék közel jött, túl közel. A hajó körül beszűkült a tér. Egy éles darab végig súrolta az oldalpáncélt és a remegés végigfutott Marcus gerincén is.

- Most! – kiáltotta Lyra.

Jarred elengedte az irányítást. Egy pillanatra tényleg elengedte a hajót.

És a Paragon fordult.

Nem szépen. Nem katonásan. Hanem úgy, ahogy egy sebzett élőlény fordul, ha érzi, hogy valami fáj.

A raj szétszakadt és támadott. A legénység nem reagált elég gyorsan.

Újabb tapadás. Újabb rándulás és fültépő csikorgó hang.

- Túl lassúak vagyunk! – Selina hangja éles volt. – Ha ez élesben menne, már sérült volna a gép!

- Akkor gyorsuljunk! – felelte Marcus. – De együtt.

- Harmadik menet. – jelentette be szenvtelen hangon C.E.L.I.A.

Majd…

  • Negyedik.

Az idő elvesztette számukra az értelmét. A hibák nem tűntek el – lassan átalakultak. Már nem pánik volt, hanem döntés. Nem reflex, hanem ritmus.

Jarred káromkodott amikor elszúrta. Lyra egyszer öklével megcsapta a pultot. Kenji szégyenkezve hallgatott – aztán végre megjött a rég használt belső fókusza, amitől pontosabb lett, mint valaha.

Az ötödik menetnél C.E.L.I.A. nem szólt bele.

A hatodiknál már csak egy keskeny adatcsík villant fel a központi kijelzőn.

A hetediknél Marcus rájött: már nem ő irányítja a Paragont, hanem a hajó őt és a legénységét.

Lassan összehangolódtak.

Szavak nélkül, egy tökéletesen precíz gépezet finom nyelvén beszél hozzájuk.

A Paragon szinte élt és kommunikált velük. Nem szavakkal, reakciókkal.

- Szimuláció vége. – jelentette be végül C.E.L.I.A. – Hatékonyság: 100%. Gratulálok!

Fáradt, néma csend.

Aztán a szimuláció újraindult.

- Miért fut még? – kérdezte Thalia rekedten.

- Mert a 100% egyszer csupán csak egy adat. – felelte kíméletlen őszinteséggel C.E.L.I.A. – A tíz siker egymás után: valódi képesség.

A tizedik menetnél már senki nem szólalt meg.

A Paragon átsiklott a csapdán. Nem győzött, csak túlélte sérülés nélkül.

A legénység megértette a leckét.

- Hatékonyság: 100%. – kommentálta C.E.L.I.A. az öröm halvány tónusával a hangjában.

Szakadt róluk a verejték.

Újabb rázós menet:

- Hatékonyság: 100%!

Ismétlés újabb szimulációs helyzettel:

- Hatékonyság: 100%.

Marcus csak akkor vette le a sisakját, amikor vége lett.

Nem mosolygott, a többiekhez hasonlóan ő is a végletekig kimerült.

- Most már elhiszem. – mondta halkan. – Nem azt, hogy jók vagyunk.

Ránézett a csapatra.

- Hanem hogy készen állunk rossznak lenni… együtt.

Matten és Welira napok óta szinte ki se lépett a szerelőhangárból. Az utolsó simításokat végezték az űrhajón, teljesen tisztán és makulátlanul akarták átadni a megrendelőnek. Végső mozzanatként következhetett a felújított űrhajó minden rendszerére kiterjedő tesztelés és a várva várt próbarepülés. Marcus és csapata annyira belefeledkezett a szimulátor gyötrésébe és éjszakára olyan kimerültek voltak, hogy még a tesztrepülésről is lemaradtak. Az utóbbi napok rendszeres indítási és hajtómű próbái után fel se tűnt nekik, hogy a hajó ezúttal fel is szállt és elhagyta a bolygót, sőt még a csillagrendszert is. Matten és néhány droidja – A3, M.A.R.K.2 – társaságában, a sikeres hiperhajtómű és az ugráskalibráció végén elégedetten tette le a gépet és állt vissza vele a hangárba. Este pedig jelentkezett Marcusnál.

  • Készen állunk parancsnok. – jelentette fáradt hangon, majd részletezte is. – A kért módosítások megoldva, a hajó szerkezetileg megerősítve, a belső tér felosztása a tervek szerint újra gondolva, a hajtóművek teljesítménye jócskán felturbózva, avionika kifogástalan, az energiatelepek és üzemanyagtartályok feltöltve. A fedélzeti számítógép minden szoftvere letesztelve, a felderítő és kommunikációs rendszer hibátlan, a fegyverrendszer üzemképes, a védőpajzsok szintén. Az életfenntartó rendszer tökéletesen működik. Akár holnap reggel indulhattok is vele.

Marcus mélyen az öregember szemébe nézett, hálásan megszorította mindkét kezét és csak ennyit mondott:

  • Köszönöm barátom! A jóból tökéleteset csináltál!

FÖLD

MESTERSÉGES SZIGET A CSENDES-ÓCEÁNON

10.

Elara az ágya szélén ült két combján egy kopott sárga plüssmackóval és arcát két tenyerébe hajtva halkan sírdogált. Szívét és lelkét soha nem múló fájdalom marcangolta. Pontosan harminc évvel ezelőtt történt az a végzetes űrbaleset, amelyben elveszítette a férjét és kislányukat. Ő huszonnyolc éves volt akkor, Adrian a férje harminc, Emma a kislányuk nem egészen három.

Akkoriban a T.Aerospace nevű űrtechnológia fejlesztő cégnél dolgozott. Az űrhajó – amellyel a Marsra utaztak volna az akkori munkahelye által biztosított három hetes nyaralásra – egy pályatévesztett szatellittel ütközött és lezuhant. Az ütközés következtében az utasok többsége életét vesztette, a többiek csodával határos módon túlélték a katasztrófát.

  • Nem sok esélye van a túlélésre. – jutottak eszébe a hordágya mellett rohanó maszkos orvos lemondó szavai.

Elara azonban túlélte és erősebb lett, mint valaha. Akkor, azokban a szörnyű hetekben-hónapokban megváltozott. Álmatlan éjszakáinak és keserű könnyeinek tengerén átjutva minden átértékelődött benne. Amikor tíz héttel a baleset után kijött az Egyes Kolónia kórházából, már nem ugyanaz a gyenge nő volt, akit korábban életveszélyes sérülésekkel beszállítottak oda.

További létezésének mindössze egyetlen, ám annál erősebb és tisztább célja maradt. Az űrutazás biztonságossá tétele és a mégis előforduló balesetek túlélőinek gyors és hatékony támogatása. Ez a célkitűzés hatalmas hajtóerőt adott neki, így magas szintű kormányzati kapcsolatokat keresett és még abban az évben létrehozta a C.C.C. biztosítótársaságot. Aztán ahogy cége a következő évtizedek alatt megerősödött, megalapította leányvállalatát, az S.E.S. galaktikus mentési hálózatot.

Harminc év telt el ő pedig ezalatt szerető feleségből és gondoskodó anyából mások életéért és biztonságáért küzdő kutatómérnökké és kőkemény üzletasszonnyá érett. Az elvesztett családja helyett azóta több száz alkalmazottért és azok családjaiért lett felelős.

Rengetegszer feltette már magának a kérdést, hogy boldog-e? Tudna-e még egyáltalán boldog lenni csupán a saját életének szeretetétől, vagy csak mások szolgálata képes örömet szerezni neki? Többnyire a második választ fogadta el, holott a lelke mélyén egyre erősebben vágyott egy másik fajta boldogságra. Voltak ugyan körülötte férfiak, de egyiküknél sem érezte azt a szikrát, ami fellobbanthatta volna a szívében a szerelem lángját.

Évtizedek múltak el visszahozhatatlanul úgy, hogy nem ölelt és nem ölelte senki. Szülei halála óta magányos karácsonyokban és egyedül töltött születésnapokban volt csak része. A céges ünnepélyekről általában korán elköszönt, aztán otthonának négy fala között a kis sárga plüssmackónak zokogta el mérhetetlen fájdalmát.

Maga se tudta miért és hogyan, de valami azt súgta neki, hogy a dolgok most újra változni kezdenek. Mintha a sok éve hamu alatt szunnyadó zsarátnok erőre kapott volna. Néhány napja másként nézett a tükörképére, öltözékének kiegészítőiben a feketét élénkebb színek kezdték felváltani, még a sminkje és a hajviselete is a mélyben ébredő erőt sugározták. Egyelőre nem akarta megfogalmazni magának, hogy mi ez, csak csendben figyelte és élvezte a lassú ám megállíthatatlan változást odabenn a szíve és a lelke legmélyén. Az új Elarát, akit egy nagyszerű férfi megjelenése keltett életre.

Letörölte a könnyeit, szorosan magához ölelte a plüssmackót, magára húzta a puha meleg takarót és elaludt.


TEEGARDEN-b

BÉTA

11.

Marcus ezen a reggelen kihozatta a raktárból az eddig titokban tartott ládákat, a hajót pedig a hangárból a felszálló platformra állíttatta. A Teegarden Star halvány vörös-narancs fényében úszott az égbolt és a táj. A Paragon-3B Light Ghost Grey festése különlegesen szép kontrasztot adott.

A legénységét felsorakoztatta a hajóval szemben, akik most láthatták először természetes fényben a nagyszerű gépet. A parancsnok szándéka szerint a látvány mély benyomást gyakorolt rájuk és varázsa magával ragadta őket. Ezt az emelkedett pillanatot kihasználva kezdett bele a beszédébe. Soha nem írt meg előre egyetlen sort sem. Szavai egyenesen és őszintén a lelke mélyéről fakadtak.

  • Kedves barátaim! Ma, amikor itt állunk, egy új kihívás küszöbén, szeretném, ha tudnátok, hogy az új munkátok nem csupán kötelezettség, hanem egy fontos küldetés része. Mostantól mi vagyunk azok, akik az emberek életét mentjük meg a galaxisban, és ez a felelősség mindannyiunkat kötelez. A mentőakciók nem lesznek könnyűek, az előttünk álló helyzetek veszélyesek és kiszámíthatatlanok lehetnek. De tudom, hogy mindannyian felkészültünk erre. Az eddigi tapasztalataink, a képességeink és az elkötelezettségünk mind biztosítéka annak, hogy sikeresen végezzük el a feladatainkat és éppen ez a sokszínűség teszi a csapatunkat erősebbé. Ha bárki elakad vagy nehézségekbe ütközik, mindig számíthat a társaira. – lélegzetvételnyi hatásszünetet tartott és látta az emberei arcán a lelkesedést. – Most van egy fontos feladatunk, és azt együtt fogjuk végrehajtani! Készen álltok?
  • Készen állunk! – kiáltotta egyszerre, egy emberként a teljes legénység.

Marcus látta, ahogy Matten megtörli az arcát, hogy felitasson néhány könnycseppet, a lánya pedig szeretettel megöleli, ezért aztán így folytatta:

  • Különösen szeretném kiemelni Matten és lánya Welira Daleta munkáját, akik az elmúlt harminc napban minden erejükkel és tudásukkal a hajó felújításán dolgoztak. Ez a pillanat mindannyiunk számára tanulságos. Az elkötelezettségetek és a szenvedélyetek nemcsak a hajónk, hanem a csapatunk jövője számára is példaértékű. Az összetartás erőt ad nekünk, hogy tovább haladjunk. Ez a szellem, ami itt van közöttünk, az, ami lehetővé teszi, hogy túllépjünk a nehézségeken. Ma nemcsak a hajónk áll a középpontban, hanem az emberek is, akik mindannyian hajlandók vagyunk a legjobbat kihozni magunkból. Az együttműködésünk kulcsszerepet játszik a sikerben. Mindannyian különböző erősségekkel rendelkezünk, és éppen ez a sokszínűség teszi a csapatunkat erősebbé. Ha bárki elakad vagy nehézségekbe ütközik, mindig számíthat a többiekre, hogy együtt oldjuk meg a problémákat.

Szavait ezúttal Mattennek és Welirának szóló taps követte.

  • Most pedig egy ígéretet teszek nektek… Mostanában nem tervezek újabb beszédet mondani, helyette inkább lépjünk a tettek mezejére!

Az előbbi taps ezúttal még hangosabban megismétlődött és ezúttal felszabadult nevetés is vegyült bele.

  • Erre a nevezetes alkalomra ajándékot is hoztam nektek. A Sigma Mentési Hálózat igazgatónője, Mrs. Elara Woss ezzel szeretne hozzájárulni a küldetésünk sikeréhez és valamennyiünk személyi biztonságához. – ezzel a közelükben sorakozó ládákhoz lépett, felnyitotta azt, amelyiken a saját neve állt és kiemelte a tartalmát. – Ezek az exoszkeletonok egyszerre töltik be az űrben használható szkafanderek, a bolygófelszíneken alkalmazott védőpáncélzat és a nagy gravitációban a mozgást megkönnyítő praktikus öltözet szerepét. A fejlesztés vadonatúj, több sikeres tesztelés után az első nyolc prototípus a miénk. Fontos tudni, hogy amint beöltöztünk, az exoszkeletonok automatikusan a testünkre kalibrálják magukat így mindenkinek saját, személyre szabott védőöltözete lesz. Vegyétek fel!
  • De hát mi csak hatan vagyunk főnök. Kié a másik kettő?
  • Mrs. Woss Mattennek és Welirának is küldött egy-egy példányt hálája jeléül. – felelte Marcus és közelebb intette őket. – Vegyétek fel, a tiétek. Kényelmesebb, mint a hagyományos szkafander. Továbbá az igazgatónő megkért, hogy tolmácsoljam felétek az ajánlatát, miszerint az ottani bázis hangármestereként továbbra is te láthatnád el a hajó műszaki felügyeletét és karbantartását. Természetesen Welira is veled tarthat. Mit szólsz hozzá, öreg?

Matten néhány szót váltott suttogva a lányával, kicsit vitatkoztak, végül rövid gondolkodás után készséggel beleegyeztek.

  • Úgyis a szívemhez nőtt már ez a hajó. Így legalább mindig kéznél leszek, ha javítani kell. De az új helyen szükségem lesz ennek a műhelynek a teljes felszerelésére, a lányomra és a droidjaimra is. Nélkülük félkarú óriás vagyok csak. Megoldható így a költöztetés?
  • Természetesen. A munkátok és a szakértelmetek felbecsülhetetlen fontosságú a cég számára.

A nap hátralévő részében a teljes legénység azzal volt elfoglalva, hogy rekordidő alatt bontsa szét, dobozolja be és hordja fel a hajó hasa alatti rámpán a rakterébe mindazt, amire Mattennek szüksége van a műhelyéből.

  • Csak a legfontosabb dolgokat visszük. – ígérte az öreg, de ahogy telt az idő, egyre több gép, szerszám, alkatrész, ilyen-olyan műszer, tartály, láda és még ki tudja, mi minden került be a raktérbe.

Amikor már a legénységi körlet üres helyiségei is megteltek, Marcus kénytelen volt leállítani a rakodást. Csakhogy Matten még ragaszkodott egy csomó dologhoz és nem akart lemondani ezekről.

  • Te is tudod, hogy milyen következményekkel jár, ha túllépjük a határterhelést. – próbált észérvekkel hatni rá Marcus. – Nem kockáztathatjuk, hogy a gép szétszakadjon rögtön az első útján.
  • Én terveztem, én építettem. – ellenkezett Matten. – Pontosan tudom, hogy mennyire terhelhető. Ha az alkatrészekkel teli konténert alárögzítjük, azzal is vígan elszalad a Synthára. Az alsó bombafüggeszték teherbírása bőven elegendő lenne…
  • Ugye tudod, hogy ha ezt engedélyezem, azzal az egész Sigma Hálózatot veszélybe sodorhatom? – nézett mélyen a szemébe Marcus. – Az alkatrészek itt maradnak, és ha szükség lesz rájuk, eljövünk értük.
  • Rendben, te vagy a főnök. – sóhajtott lemondóan az öreg. – Én csak meg akartam spórolni egy utat…
  • Ez igazán kedves tőled, de már döntöttem. Most ennyit viszünk magunkkal.

Jarred sietett oda hozzájuk.

  • A rakomány becsekkolva, a legénység útra készen áll parancsnok! – jelentette formálisan, majd bizalmasabb hangot megütve hozzátette. – Indulhatunk végre főnök?
  • Semmit se vártam jobban! – válaszolta Rourke. – Beszállás hölgyeim és uraim! Mindenki a helyére!

Senkit sem kellett biztatni, szinte futólépésben foglalták el a szolgálati helyüket. A hat fős legénység és a lebegő navigációs gömbdroid a vezérlőteremben, a két utas a legénységi kabinokban, a droidok pedig az alsó szinten a raktérben számukra kialakított tárolófülkékben.

  • Új szaga van. – jegyezte meg Jarred élvezkedő hangon.
  • Remélem, zuhanyoztál mielőtt beraktad a fenekedet a pilótaülésbe! – heccelte Lyra.
  • Az én fenekem, az én ülésem! – vágott vissza vigyorogva a pilóta.

Marcus fellélegzett, amikor a hajó hasa alatt végre felcsukódott a rámpa. Most kezdte otthon érezni magát. Hátradőlt a parancsnoki ülésben és a belső hálózaton át kiadta a rutinparancsot.

  • Figyelem! Felszállási protokoll! Rendszerellenőrzés! Jelentéseket kérek!

A protokoll szerint sorra érkeztek a válaszok.

  • Irányítási és navigációs rendszerek rendben! – kezdte a sort Jarred.
  • Hajtóművek és energiaellátás rendben! – folytatta Lyra az irányító konzolt figyelve.
  • Felderítő és kommunikációs rendszer rendben! – következett Thalia.
  • Támadó és védelmi rendszerek rendben! – folytatta a sort Taka.
  • Életfenntartó rendszer rendben! – zárta a jelentéseket Selina.
  • Repülésirányítás, itt a Paragon-3B. Marcus Rourke parancsnok. Rutinellenőrzés rendben, felszállási engedélyt kérek az egy-hat-három platformról!
  • Itt a központi irányítás. Paragon-3B. Ellenőrzés nyugtázva! Az egy-hat-három platformról a felszállási engedélyt megadom! A szélirány 120 fokról 3 csomó. Jó repülést! – recsegett a válasz és a gép helyből függőlegesen felemelkedett a levegőbe.
  • Ezt hallgassátok! – mondta Jarred és rákapcsolta a teljesítményt az atmoszférában használt sugárhajtóműre.

A motor egyre hangosabban és élesebb hangon süvített, a gép pedig nekirugaszkodott az égboltnak. Élvezték, ahogy a gyorsulási erő az ülésekbe nyomja őket, aztán a kabin ablakain át látták ahogy a felhőrétegek egymás után maradnak el alattuk.

A két férfi látszólag dologtalanul álldogált az utcán és a járókelőket bámulták. Mindketten szedett-vedett pilótaöltözéket viseltek. Amikor a Paragon süvítve elhúzott a fejük felett, odakapták a tekintetüket és nézték, ahogy a legendás űrhajó eltűnik a narancsszín felhők között.

  • Láttad ezt Jaxon? – bökte oldalba könyökével jóval fiatalabb de magasabb társát a nagyszakállú napszemüveges férfi.
  • Láttam hát, de bökdössé mer' leszúrlak! – köpött ki a másik. – Egy hajó vót. Hát aztá'?
  • Neem kölyök! – vigyorgott a szakállas és sokat sejtetően összedörzsölte két ujját. – Ez a leendő vagyonuk.
  • Te hülye vagy Kael! Ez má' elment. – dobta le magát egy közeli lépcsőre a fiatalabb. – Ezt má' nem lopod el!
  • Nem is akarom ellopni te barom! Legalábbis most még nem. Te nem emlékszel, miről beszélt a múltkor a főnök?
  • Ki figyeli azt a vörös ördögöt? – köpött ki megint Jaxon és dzsekijének mellzsebéből előhúzott egy hanyagul tekert jointot. – Legszívesebben agyon szurkálnám, amilyen sóher!
  • Te meg elszívod az áruját rohadék! Mit vársz így? De az a hajó sokat hozhat nekünk, mert épp egy ilyenről mesélt a legutóbbi gyűlésen.
  • Tényle'? – bámult rá a füstöt lassan élvezettel kifújva Jaxon. – Mé'?
  • Arról beszélt, hogy az egyik régi háborúban a Paragonok voltak az űrflotta legszuperebb vadászgépei. Azt mondta, egy olyan hajóval mi lehetnénk a legmenőbb cég a galaxisban.
  • Hát aztá' akkó mi van?
  • Az van, hogy találtam neki egy Paragont…- dünnyögte elgondolkodva Kael.

  • Figyelem! Hajtóműváltás! Cél a TG-4-es ugrókoszorú! – adta ki a parancsot Marcus, amint elérték a sztratoszféra felső harmadának határát. – Mesterséges gravitációt aktiválni!
  • Értettem főnök! – jött Jarred válasza. – Sugárhajtómű leáll. Ion meghajtás bekapcsol, cél a TG-4-es ugrókoszorú. Átkapcsolok droid navigációra. D.A.N.A. vedd át!
  • Értettem, átveszem! – nyugtázta géphangján a kis fehér gömbdroid, amely rendszerint Jarred bal válla fölött lebegett.
  • Szomorú, ha már csak robotpilótával találsz be a lyukba! – ugratta Lyra régi jó szokása szerint. – Értettem főnök, mesterséges gravitáció aktív, D.A.N.A. aktív.
  • Majd azt figyeld, mit csinálok, ha már bent leszünk abban a lyukban! – csípett vissza Jarred.
  • Kíváncsivá tettél nagyfiú!

Néhány perc kellett csupán és a kis asztronavigációs gömbdroid precízen a geostacionárius ugrókoszorú középpontjába navigálta az űrhajót és automatikusan leállította az ionhajtóművet.

  • Ugró pozíció elfoglalva, ionhajtómű leállítva. – jelentette D.A.N.A.
  • Kösz kicsi, ügyes voltál. – dicsérte meg a pilóta. – Innét átveszem!

Amikor a műszerfalon felvillant a szabad utat jelző zöld lámpasor, Marcus kiadta a parancsot.

  • Figyelem! Célállomás a Kepler-452b! Koordinátákat ellenőrizni! Ugrásra felkészülni!
  • Célkoordináták rendben! – jelezte Jarred. – Készen állok főnök!
  • Ugrásra kész! – erősítette meg Lyra.
  • Hát legyen! Nézzük, egyben marad-e! – emelte fel a fejét Marcus. – Három…kettő…egy…ugrás!
  • Vettem, ugrás! – nyugtázta a pilóta és indított. – Ezt nézzétek csemeték!

A Paragon-3B egy ezredmásodperc alatt lépett át a hiperűrbe. A legénység látta, ahogy a csillagok fényes pontokból ragyogó fénycsíkokká nyúlnak és a hajó már úton is volt a Syntha felé.

  • Nem volt rossz egy amatőrtől! – vigyorgott Lyra.
  • Szerencséd, hogy be vagyok csatolva! – emelte fel középső ujját a pilóta. – Egyébként szédületes ez a masina srácok! Látjátok az utazási időt az orrotok előtti monitoron? Százhúsz fényév távolság hat és fél perc alatt! Nem láttam még ennél gyorsabbat, amióta botkormány van a kezemben!
  • Halálra fogom unni magam melletted! – jegyezte meg Lyra.
  • Tudok munkát adni bárkinek! – szólalt meg Marcus, hogy elejét vegye a további civódásnak, aztán kicsatolta a biztonsági hevedert és felállt. – Vedd át Jarred! Selina! Gyere, nézzük meg, hogy viselték az utasaink az indulást!
  • Vettem főnök! – tisztelgett Jarred.
  • A parancsnok elhagyja a hidat. – jelentett Lyra.

A középső szintre vezető lift közvetlenül a parancsnoki hídról nyílt. A hajó tatja felé futó folyosó mindkét oldalán kabinok sorakoztak. A legénység tagjainak szobái, melyekből négy lakatlan volt. Közülük háromban jelenleg Matten ládái és dobozai voltak bezsúfolva, a negyedikben maga a mester és a lánya ült és beszélgetett. Az ajtó nyitva volt, így a parancsnoknak kopognia sem kellett.

  • Minden rendben? Kellemes volt az indulás? – érdeklődött Selina, ahogyan az egy figyelmes hajóorvostól elvárható volt.
  • Ezzel a masinával ne lenne kellemes? - nevetett rá Matten. – Egyedül az lesz majd rossz, amikor ki kell szállnom belőle.
  • Amíg a bázison áll, miattam itt aludhatsz. – tárta szét karjait Marcus. – Öt perc múlva érkezünk. Gyors ez a gép, mint a szélvész. Magam is meglepődtem, amikor megláttam a számításokat. Az eredeti műszaki adatbázisban ennek a sebességnek csak a töredéke szerepel. Hogyan csináltad?
  • Az maradjon az én titkom parancsnok. Minden varázslatomat nem árulhatom el, de örülök, ha elnyerte a tetszésedet.
  • Jó munkát végeztél Matten.
  • A lányom keze munkája is benne van. Nélküle még most is darabokban lenne. Legalább három napja nem aludt, csak dolgozott, hogy elkészüljünk határidőre.
  • Sokat köszönhetünk neked Welira. – nyújtott kezet Marcus hálás arckifejezéssel.
  • Ez így van. – helyeselt a lány és látszott az arcán, hogy az elmúlt napokban a végletekig hajszolta magát és teljesen kimerült. – De azzal, hogy elhoztatok minket már majdnem kvittek vagyunk.
  • Pihenjetek nyugodtan, mi addig bejárjuk a hajót. – lépett ki a kabinból Selina.
  • Ez a kapitány dolga. – bólogatott helyeslően az öreg. – Mint a régi szép időkben!
  • Mint a régi szép időkben… – visszhangozta Marcus és érezte, hogy új erő és lendület áramlik szét a sejtjeiben.

TEEGARDEN-b

BÉTA

12.

Kael vezette az off-road módra átalakított porral lepett ST-1000 terepjárót. Amint kiért a városból teljes sebességre kapcsolt és nagy porfelhőt kavarva elszáguldott nyugat felé, arra, ahonnét a Paragon felszállt.

  • Végre normálisan vezetsz! – lelkesedett Jaxon. – Igen nagy zsét szimatolsz asszem…
  • De még mekkorát! Ha megszerezzük neki azt a hajót, kurva gazdagok leszünk.
  • A' jó lenne Kael. Mi a terv? – dobta fel bakancsos lábait a műszerfalra Jaxon.
  • Megtudjuk, hogy honnét szállt fel, kinek a tulajdona és azt is, hogy hova ment. Aztán megkeressük.
  • Jó terv. – vigyorgott az elszívott fű hatása alatt a másik.

A terepjáró a régi, használaton kívüli úrkikötő vörös porral lepett szervizútján száguldott. Több tíz kilométeren át nem volt itt más, mint elhagyott romos épületek, rozsdától és portól vörös üresen tátongó hangárok, roncsvadászok által szétbontott ősrégi járművek. Poros le- és felszálló platformok…

Kael már jó ideje körözött a kihalt területen mire Jaxon megunta és megkérdezte:

  • Kereső valamit vénember? Má' tízszer elmentünk itt.
  • Keresek takonyarc, keresek… – aztán olyan váratlanul taposott a fékre, hogy a másik becsúszott az ülése elé.
  • Kinyírlak basszus! – hogy szárdtá' vóna a lepedőre te marha!
  • Fogd be a pofád! Megtaláltam!
  • Mi a szart talátá' itt a sivatag közepé'?

Kael nem válaszolt, csak kipattant az autóból és csípőre tett kézzel megállt az egyetlen olyan platform közepén, melyet nem borított por.

  • Ezt!
  • Én szívtam és te szálltá' el tata?

Kael megragadta a fiatalember nyakát és a lábát kirúgva féltérdre kényszerítette a forró platformon.

  • Mi a…?
  • Kuss baromarcú! Nézz magad elé! Mit látsz?
  • Betont vaze! – nyögte az meglepetten. – Mé'?
  • Mert ez a beton – ami egyébként szuperkemény műanyag és fém komponens – nem poros, hanem tükörfényes és forró. Mit jelent ez te félkegyelmű?
  • Egy gép szállt fel inne'?
  • Az bizony! Méghozzá a mi gépünk, a Paragon! Gyere, nézzünk körül, hátha találunk itt valami nyomot!

Keresőkutyaként szimatoltak körbe a platformot övező épületekben. Most látták csak, hogy a nagy hangár nem olyan régen még használatban volt. Tisztán érezték a festék és a gépolaj jellegzetes szagát.

  • Akik itt bütyköltek, nagyban csinálták. Voltak itt emelők, nagy szerszámgépek, droidok meg minden.
  • Ja, vótak, de má' nincsennek!
  • Azt én is látom, de azt is, hogy nagyon sietősen távoztak és mostanában nem jönnek vissza ide. Nézzük meg a konténereket is!

A legközelebbi konténer le volt zárva. Kael egy tenyérnyi lapos műszert húzott ki taktikai nadrágjának oldalzsebéből. Belépett egy alkalmazásba, amely másodpercek alatt rácsatlakozott a digitális zár hullámhosszára. Egy másik alkalmazás ekkor elkezdte megfejteni a zár digitális kódját.

  • Mit csinász? Be akarsz törni? – vigyorgott Jaxon.
  • De be ám! Nézzük csak! – a szerkezet már több millió variánst lefuttatott, de a nyitó kódot még nem találta meg. Kael dühöngött. – A kurva életbe! Miféle kódolás ez?
  • Mit t'om én?

Kael nem adta fel. Újabb alkalmazást nyitott meg, hogy megtudja milyen kódolást használt, aki bezárta a konténert. A kijelzőjén váratlanul pirosan villogó "veszély" felirat jelent meg, éktelen csipogó hang kíséretében, mire Kael azonnal lecsatlakozott a zárról.

  • Bassza meg! Ez egy régi katonai kódolás! – kiáltott fel rémülten. – Remélem, nem riasztott még be! Mi a faszom történik itt?

Választ sem várva elindult a kissé távolabb álló kék konténer felé. Ennek nyitva volt az ajtaja. Előbb óvatosan benézett, aztán belépett. Hat mobil katonai priccs, üres ételtárolók, eldobált palackok mutatták, hogy itt nemrég még emberek laktak. Kael a levegőbe szimatolt.

  • Dohányfüst illat! Az egyik szivarozott… – állapította meg és tovább kutatott, de nem talált más nyomot. – Megnézem a zöldet is, hátha ott lesz valami.
  • Veled megyek, várjá'!

A zöld konténert is nyitva találták. Ebben maradt még néhány láda, amelyet Marcus már nem engedett fel a hajóra. A két férfi éhes hiénaként vetette rájuk magát. Az egyikben kábelek, csatlakozók, rögzítő elemek, mobil világítótestek voltak, a másik néhány rekesz üdítőt rejtett. Kael pillantását egy tenyérnyi fehér műanyaglap vonzotta magára. Egy raktári jel volt, melyet a logisztikusok szoktak elhelyezni a szállítmány azonosítására.

  • Megvagy! – kiáltott fel győzelemittasan a férfi. – Most megvagy!

Az előbbi kis műszerrel beszkennelte a vonalkódot és ezúttal sikerrel járt. Az adatok már futottak is a kis kijelzőn.

  • Kiadó raktár: Sigma Emergency Solutions 10-es állomás, Kepler-452b. – olvasta az izgalomtól reszketve. – Kiadásért felelős személy: Sophia Bennet. Húsz nappal ezelőtti dátum!
  • A Syntha nincs közel. – jegyezte meg a fejét vakarva Jaxon.
  • Az nem gond! – csapta össze két tenyerét Kael. – Van hajónk, már csak üzemanyag kell bele! Előbb elmegyünk a Synthára, hogy megnézzük, ott van-e a hajó.
  • És ha ott van? – bámult várakozó arccal Jaxon.
  • Ha ott van… akkor jelentjük a főnöknek, hogy találtunk neki egy Paragont és tartjuk a markunkat a pénzünkért.

KEPLER-452b

SYNTHA

13.

Hat és fél perccel a teegardeni felszállás után Marcus a Syntha bázisának légiirányítását hívta.

  • Torony! Itt a Paragon-3B! Leszállási engedélyt kérek a négyes platformra!
  • Itt Victor Kane! Paragon-3B! A négyes platform szabad, a leszállási engedélyt megadom! Üdvözlet Rourke parancsnok!
  • Hello Sheriff! A leszállást megkezdem! – a név és az ismerős hang jó érzéssel töltötte el.

Fél perccel később az űrhajó már a Syntha bázisának négyes platformján állt.

  • Leszállási ellenőrző listát kérek! – jelezte Marcus a legénysége felé a belső hálózaton.
  • Irányítási és navigációs rendszer kikapcsolva. – jelentette Jarred.
  • Hajtóművek leállítva, energiaellátás kikapcsolva! – folytatta Lyra.
  • Felderítő és kommunikációs rendszer kikapcsolva! – következett Thalia.
  • Támadó és védelmi rendszerek inaktiválva, kikapcsolva! – zárta a sort Taka.

A parancsnok ekkor megint az irányítóközpontot hívta.

  • Sheriff! Itt a Paragon-3B! A leszállás megtörtént, rendszerellenőrzés rendben! Kérem a külső ellenőrzést, az energia és üzemanyag töltő csatlakoztatását! Teherszállítást kérek! Vége!
  • Köszönöm Grizzly! – szólította régi hívónevén Victor és ez a figyelmesség is nagyon jólesett Marcusnak. – Indítom a külső kontrollt és a feltöltést! Küldöm a szállítóegységet! Vége!

Négykerekű szervizdroid gurult a hajó mellé. Kívülről szkennelte, majd miután mindent rendben talált, csatlakoztatta az energia és az üzemanyagtöltőket.

  • Köszönöm srácok! – szólalt meg a parancsnok a belső hálózatban. – Élmény volt veletek repülni! Parancsnok kiszáll!

A többiek is sorban kijelentkeztek. A hajó hasa alatt leereszkedett a rámpa, amelyen át a droidok közreműködésével elkezdhették kipakolni Matten minden felszerelését.

  • Ha még egyszer költözni akarsz, fogadj hivatásos rakodómunkásokat öregem! – dúlt-fúlt Jarred! – Még sohasem mozgattam meg tizenkét óra leforgása alatt kétszer egy komplett űrhajó karbantartó műhelyt!
  • Mostanában nem szándékozom, de ha mégis, akkor is csak téged kérnélek meg! – nevetett az öreg és távolról alaposan szemügyre vette a bázist.

Nyitott platós teherautó gördült oda és Adam húga, Eve van der Veen jelentkezett Marcusnál. A bemutatkozás során a férfi nem tudta nem észrevenni az olyan apró jeleket, mint a nő tágra nyílt szemeinek mélyre ható pillantását és a szokásosnál hosszabb és lassabban szétváló kézfogást. Rég elszokott már az ilyesmitől és kissé talán még jól is esett a férfiasságának, de ezt igyekezett nem kimutatni.

  • Ha nem csal a névmemóriám, legutóbbi itt jártamkor a bátyáddal volt szerencsém találkozni. – igyekezett semleges vizekre evezni.
  • Igen parancsnok, az meglehet. Váltott műszakban dolgozunk. Ő gépészmérnök, én pedig elektromérnök vagyok.
  • Miért lettetek járművezetők?
  • Nincs más, aki megcsinálja helyettünk. Korábban nem volt szükség ilyen pozícióra, mostanában azonban nagyon fellendült itt az idegenforgalom, hát ránk bízták…

Marcus némi kedves szemrehányást vélt kiérezni a nő szavaiból, de nem firtatta tovább a dolgot.

  • Elnézést, hív a kötelesség. Rengeteg dolgot kell még kipakolnunk a hajóból.
  • Semmi baj, mostantól bőven lesz időnk beszélgetni parancsnok. – nyomta meg az utolsó szónál a hangsúlyt Eve.

Matten minden műhelytartozéka nem fért fel egyszerre a teherautóra, kétszer kellett fordulnia. Átmenetileg az egyik használaton kívüli földszinti termet töltötték meg. De csak addig, amíg fel nem épül az új hangár, amelyet Matten és lánya majd birtokba vehetnek.

A különleges exoszkeletonokban nem érezték ugyan a másfélszeres gravitációt és az eszközök súlyát, ám még így is elfáradtak mire a hajó végre kiürült.

  • Most pedig engedélyt kérek a legénységi lakrészek elfoglalására! – tisztelgett hanyag mozdulattal Jarred.
  • Kiérdemeltük, az engedélyt megadom. – sóhajtott Marcus, aki maga is nagyon vágyott már egy frissítő zuhanyra és pihenésre.

Kimondhatatlanul jó érzés kerítette hatalmába, amikor lakrészének ajtaja végre becsukódott mögötte. Leült a kényelmes fotelbe és először vizuálisan vette birtokba új otthonát.

Nem beszélt senkinek az érzéseiről, de magában nagyon örült a lehetőségnek, amelyet Elara felajánlott a számára. Mindig rettegett a tétlenségben töltött nyugdíjas évektől, ám egy hónapja váratlanul új távlatok nyíltak meg előtte.

Meglehetősen fáradt volt az elmúlt napok megfeszített munkájától, így a fotelben ülve hamar elaludt. Órákkal később arra ébredt, hogy már ki tudja mióta csipog a személyhívója.

  • Itt Rourke! – szólt bele a mély alvástól rekedt hangon.
  • Minden rendben parancsnok? – hallott egy aggódó női hangot, melyet először fel sem ismert. – Jó ideje hívom már.
  • Aludtam.
  • Bocsánat, hogy felébresztettem…remélem pajzán álmai voltak…

Most már felismerte Eve van der Veen, a kacér mérnöklány hangját.

  • Azt nem mondhatnám. Mi a helyzet Eve?
  • Óh, az kár… Azért keresem, mert egy óra múlva kezdődik az eligazítás a nagyelőadóban. Első emelet, bal oldali folyosó. – tájékoztatta készségesen a lány.
  • Köszönöm, megtalálom! – Marcus hálás volt a navigálásért. – Egy óra múlva ott leszek!

Az ovális nagyelőadó már tele volt, mikor Marcus belépett. Az egymás fölött koncentrikusan elhelyezkedő kényelmes széksorokban látott néhány ismerős arcot, de a jelen lévők többsége még idegen volt a számára. A terem közepén egy holografikus vetítő fölött kék fényhálóként a Kepler-452b forgott lassan, méltóságteljesen. A rejtett hangszórókból halk semleges zene szűrődött ki.

A legénysége foglalt neki egy helyet, így Marcus most Selina mellett ülhetett az első sorban. Éppen csak elfoglalta a székét, amikor újra nyílt a zsilipajtó és még négyen léptek be a terembe. Hármat azonnal felismert közülük. Elara elegáns ám mégis szolid fekete blézert viselt. Marcus most különösen ragyogónak és szépnek találta a nőt, amitől mintha elszállt volna a korábban körülötte lebegő szomorúság fátyol. A nő mögött haladó magas szikár, ősz hajú férfi nem volt más, mint Marcus egykori szeretett parancsnoka, Jim Davidson, aki mostanra már hadseregtábornoki rangot viselt és a kormánynak dolgozott. Őket követte egy újabb régi ismerős, még az Antaresi háború idejéről, a Zeta Reticuliról származó Pan, akinek az emberiség sokkal többet köszönhetett, mint azt bárki el tudná képzelni. A sort egy szimpatikus megjelenésű, egyszerű terepmintás gyakorlót viselő, tábornoki rangjelzésű férfi zárta.

Helyet foglaltak a kis ovális pulpituson, ahol nem négy, hanem öt fotel sorakozott, melyek közül egy most még üresen maradt. Tamara, a személyi asszisztens és a bázis koordinátora szintén a nézőtéren ült, épp a Marcus feletti székben. Most felállt és kedves hangon bemutatta a frissen érkezetteket.

  • Köszönöm Tamara! – vette át a szót Elara és tekintetét végig futtatta a széksorokon. – Ahogy látom, mindenki itt van. Mint a Celestial Coverage Corporation és a Sigma Emergency Solutions megalapítójának és vezetőjének, az én tisztem köszönteni az egybegyűlteket. Szeretettel üdvözlöm mindannyiukat az S.E.S. új – sorrendben a tizedik – bázisán, ahol mostantól az én megbecsült munkatársaimként fognak dolgozni!

Szavait taps követte.

  • A mai első találkozásunk egyben informatív összejövetel is, amelyben Davidson tábornok, Wolley tábornok, Pan úr és jómagam tájékoztatjuk önöket a legfontosabb tudnivalókról. Mielőtt azonban ebbe belekezdenénk, szeretném megkérni bázisunk parancsnokát, hogy fáradjon ki ide és foglalja el helyét a pulpituson! Hölgyeim és uraim, kedves barátaim! Fogadják sok szeretettel Marcus Rourke ezredest!

A taps ezúttal a parancsnoknak szólt, aki nem számított erre a felkérésre.

  • Ő a példaképem! – súgta oda lelkesen a mellette ülő Tamarának Janine. – Igazi háborús hős! Egy legenda!
  • És igazán jóképű férfi! – kacsintott rá Tamara. – Ezt se felejtsük ki a felsorolásból!

Marcus felállt, magabiztos léptekkel átvágott a termen és fellépett a pulpitusra, ahol Davidson tábornok bajtársi öleléssel, Pan és Wolley tábornok baráti kézfogással üdvözölte. Végül megállt Elara mellett.

  • Köszönöm az elnökasszony felkérését! – szólalt meg meghatottan. – Bevallom, egyáltalán nem készültem beszéddel erre az alkalomra.
  • Azt gondolom, ez nem fog gondot okozni parancsnok! – szorított kezet vele Elara és kedves mosollyal az arcán intett, hogy foglalja el helyét a szabadon álló fotelban. – Most pedig szeretnék néhány szót szólni a S.E.S.-ről. Jelenleg tíz csillagrendszerben vagyunk jelen a szolgáltatásunkkal, de a jövőben ezt szeretnénk kiterjeszteni az eddig megismert kétezerötszáz földszerű exobolygóra. A legújabb állomásunk a Kepler-452 rendszer, amelynek felügyeletét mostantól ez a bázis látja majd el. Egységeink szükség esetén természetesen kölcsönösen segítséget nyújtanak egymásnak, illetve indokolt esetben a Tejútrendszer Orion-karjának bármely pontján bevethetők. Célunk a lehető leggyorsabb és leghatékonyabb segítség és mentés űrbalesetek és veszélyhelyzetek alkalmával. Ehhez a cég egy különleges multifunkcionális exoszkeletont fejlesztett ki és tökéletesít folyamatosan. Egyesíti magában a szkafanderek, az ipari mozgástámogató rendszerek és a fejlett katonai páncélzatok előnyös tulajdonságait. Ezt a mérnöki bravúrt Dr. Dorian Kwannak köszönhetjük, aki immáron több mint tizennégy éve dolgozik fáradhatatlanul a találmánya tökéletesítésén és a kutatási részlegünket is ő vezeti.

Szavait lelkes taps szakította félbe. A professzor pedig felállt és többször színpadiasan meghajolt a közönség felé. Elara csak ezután folytatta mondanivalóját.

  • A másik technikai eszköz, amely a munkánkat támogatja egy Paragon-3B típusú űrhajó, melynek fő fejlesztője Mr. Matten Daleta szintén körünkben tartózkodik.

A jelenlévők többsége legalább hallomásból biztosan ismerte a legendás űrhajó típust. Most végre személyesen is megismerhették annak kifejlesztőjét.

  • Az S.E.S. másik tevékenysége az űrtechnológiai kutatás és fejlesztés, amelyben igazán nagyszerű tudósgárda támogatását élvezhetjük. Mentésirányító tisztünk, Alex Theron kapitány már eddig is komoly érdemeket szerzett ebben a munkában. Hivatalos támogatóink és egyben fő felügyeleti szerveink a Galaktikus Kormány, annak Védelmi Bizottsága és Biztonsági Tanácsa, melynek képviseletében hamarosan meghallgatjuk Davidson tábornokot. Ezen kívül az érintett csillagrendszerek önálló és független kormányai is támogatásukról biztosítottak bennünket. Az ő képviseletükben Pan úr fog szólni hozzánk. A Védelmi Bizottság a rendelkezésünkre bocsátott egy különleges műveleti egységet, amelynek feladatairól és hatásköréről Wolley tábornok fog tájékoztatni minket. Végül Rourke ezredest kérem meg, hogy bázisparancsnokként szervezze meg a munkacsoportokat, nevezzen ki vezetőket ezek irányításához és hangolja össze az egyes területek munkáját. Erre egy itteni hét vagy is nyolc Syntha nap áll a rendelkezésére. Kérek mindenkit az együttműködésre, hogy gördülékennyé tegyük a szervezést! Ez az S.E.S. és egyben a csapat érdeke is. Most pedig kérem Davidson tábornokot, hogy vegye át a szót!
  • Jó estét hölgyeim és uraim! A nevem Jim Davidson. E pillanatban a Biztonsági Tanács képviseletében vagyok itt. Feladatom, hogy az önök jelenlétében átadjam Mrs. Wossnak a Sigma mentési projektre vonatkozóan a Kormány teljes körű támogatásáról és felhatalmazásáról szóló nyilatkozatot. Ezzel mind az űrtechnológia fejlesztési kutatások, mind pedig a galaktikus mentési feladatok folyamatos és hosszú távú tárgyi, anyagi és személyi feltételei biztosítva vannak. A nyilatkozat nem csak a Földi kormány, hanem egy tucat emberlakta bolygó kormányainak közös együttműködési szándékának bizonyítéka. Önök pedig mostantól ennek a nagyszerű vállalkozásnak a résztvevői és oszlopos tagjai. Gratulálok és sok sikert kívánok a munkájukhoz!

Szavait lelkes taps követte, de még nem fejezte be a mondandóját, ezért ismét csendet kért.

  • Továbbá át kell adnom önöknek a személyes kinevezéseket tartalmazó fájlokat, melyek különleges engedélyekkel és felhatalmazásokkal, öttől tízig terjedő hozzáférési szintkódokkal járnak a felsorolt csillagrendszerek teljes területén. Ezeket az eligazítás ellátjuk az önök biometrikus aláírásával, hogy teljesen hitelesek legyenek. Köszönöm! Átadom a szót Pan úrnak!

A kis Zetai felegyenesedett, majd kisebb derültséget keltve felállt a foteljébe, hogy kissé magasabbnak tűnjön.

  • Helló mindenki! – szólalt meg kifogástalan texasi dialektussal. – Jó itt látni titeket!

Megtapsolták és még fütyültek is, annyira szimpatikus volt nekik a kis figura.

-Teljesen otthon érzem magamat! – jegyezte meg halkan a mellette ülő C.E.L.I.A.-nak Jarred.

- Ahol születtél, ott ilyen parlagi módon beszélnek? – csodálkozott rá a droidlány, mintha most hallaná először.

- Még ennél cifrábban is. – vigyorgott a férfi.

  • Ja. Bevallom, a történelmeteket és az őseitek által elkövetett eget verő baromságokat személyesen átélve néha magam is elcsodálkozom, hogy most itt vagytok. De tényleg és őszintén örülök neki, hogy megugrottátok azt a sok és nehéz lépcsőfokot, ami idáig vezetett.

Újabb taps, dobogás és füttyögés után immár kifogástalan oxfordi kiejtéssel zavartalanul folytatta.

  • Ebben a projektben, mármint az S.E.S.-ben nem sok részem van. Legfeljebb annyi, hogy itt-ott szóltam néhány jó szót az érdeketekben. Leginkább Mrs. Woss iránti mérhetetlen tiszteletem, illetve az általa képviselt önzetlen és nemes cél támogatása motivált. Szóval mindent bele skacok és mutassátok meg annak a sok gyíkarcú meg villanykörte fejű ufónak, hogy milyen tökös fickók vagytok ti Földiek! És ha valaki be akar vágódni nálam, az kínáljon már meg egy jó fajta Hawanna szivarral és egy korty Yellow Rose whiskyvel!

A nevetés, a taps, az éljenzés a füttyögés, a dobogás és mindenféle más tetszésnyilvánítás teljes kaotikus hangzavara követte a rendhagyó beszédet. Néhány perc alatt mindenki a szívébe a zárta ezt az apró zöldesszürke humorzsákot. Sokuknak fogalma sem volt, hogy kicsoda valójában.

  • Wolley tábornok! – szólalt meg Elara. – Kérem, folytassa!

A terepruhás férfi előbb a nevetéstől kicsorduló könnyeit itatta fel az arcáról, aztán szólásra emelkedett.

  • Tisztelt hölgyeim és uraim! Rövid leszek, mert Pan úr humorát túlszárnyalni úgysem vagyok képes. Nos, az én tisztem az, hogy megindokoljam a jelen lévő húsz fős Különleges Műveleti Egység itt létének okát. A csapat tagjai valamennyien különleges kiképzésben részesültek, illetve több éves-évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkeznek különböző krízishelyzetek megoldása terén. Roy Hamilton őrnagy vezetésével hosszú évek óta dolgoznak már együtt, és jól összeszokott és ütőképes csapatot alkotnak. A Védelmi Bizottság határozatának értelmében feladatuk az S.E.S. állomásának és munkatársainakteljes körű támogatása a mindenkori bázisparancsnok személyes utasításait követve. Jelenlétük és részvételük szigorúan védelmi, technikai és mentési célokat szolgál. Munkájukhoz erőt, kitartást és sok sikert kívánok! Rourke ezredes! Ön következik!
  • Nekem akkor sem tetszik ez a dolog! – súgta oda a mellette ülő Rashidnak Dorian professzor. – Nem látom megalapozottnak ennyi katona ide vezénylését!

Marcus felállt, kihúzta magát, végignézett a hallgatóságán és így szólt:

  • Tisztelt hölgyek és urak! Mondandóm terjedelmét tekintve csatlakozom az előttem szólóhoz. Nagy megtiszteltetés a számomra, hogy a bázis parancsnokaként az S.E.S. kötelékében dolgozhatok. Megnyugtató, hogy ilyen magas szintű támogatóink vannak, és biztató az, hogy jól képzett és tapasztalt munkatársak vesznek körül! A következő néhány napban szeretnék mindenkivel személyesen is megismerkedni, a továbbiakban pedig az irodám ajtaja mindenki előtt nyitva áll. Mivel a bázison folyó munka megszervezésére nyolc napom van, megragadom az alkalmat, hogy felkérjem Mrs. Wosst, Pan urat és a különböző részlegek vezetőit, hogy holnapután reggel nulla nyolcszázkor tartsuk meg első vezetői meetingünket a kiselőadóban! Kérem, hogy addig készítsenek rövid beszámolót a saját munkaterületük eddigi működéséről és a jövőbeni elképzeléseikről! A többieknek holnapra egy teljes nap pihenőt engedélyezek! Köszönöm a figyelmet! Mrs. Woss, visszaadom a szót.
  • Köszönöm parancsnok! – állt fel tökéletesen vasalt blézerét megigazítva az asszony. – Remélem, az elhangzott információk mindenki számára egyértelműek és érthetők voltak. Most kérlek benneteket, olvassátok át a kinevezéseiteket, hitelesítsétek a biometrikus aláírásotokkal, majd vegyétek át a személyes hozzáférési kódjaitokat, mellyel mostantól a bázis területén közlekedhettek és a járműveket használhatjátok! Utána pedig fáradjatok át a szomszédos étkezőterembe, ahol már készen áll a finom vacsora és jónéhány üveg pezsgő, amivel a közös munkánkra koccinthatunk! Utána pedig zene és tánc hajnalig! Üdvözöllek az S.E.S. 10-es bázisán!

KEPLER-452b

SYNTHA

14.

A panoráma ablakokon beáradó reggeli napfény, a páratlan kilátás, klímaberendezés alig hallható zúgása, puha padlószőnyeg, és kávéillat. Ilyen paraméterekkel a kiselőadó ideális hely volt egy bizalmas vezetői gyűlés lebonyolítására. Marcus az előző napot azzal töltötte, hogy alaposan áttanulmányozta a bázis legénységének személyes aktáit. Elégedetten tapasztalta, hogy Elara jóvoltából valamennyien több szűrőn mentek át, hogy ide kerülhessenek. A gondos felvételi eljárásnak köszönhetően láthatóan csak magasan képzett szakemberek és megbízható, lojális munkatársak kerülhettek be a projektbe.

  • El se hiszem, hogy itt vagyok! – gondolta, ahogy körbejárta a helyiséget. – Pazar ez a hely!

Töltött magának egy bögre kávét. Cukor és édesítőszer nélkül kevés tejjel, mint mindig. Aztán helyet foglalt a parancsnoki fotelban az U alakú asztal csúcsánál és minikomját rácsatlakoztatta a kommunikációs egységre. A szemközti falon lévő óriás monitoron máris megjelent prezentációjának címlapképe. Így gond nélkül megtarthatta az interaktív értekezletet. Elégedetten dőlt hátra és élvezte a kávé különleges aromáját.

A többiek mindössze néhány perces eltérésekkel érkeztek, de nyolcra mindenki megjelent. Miután üdvözölték a parancsnokot és kedvük szerint kiszolgálták magukat, helyet foglaltak az asztalnál és Marcus tekintete átfutott az arcokon. Egy pillanatra eszébe jutottak azok a reggeli eligazítások, melyeket még hivatásos korában kellett tartani és nagyon nem szerette őket. Örömmel nyugtázta, hogy ez a mai alkalom más, sokkal kellemesebb érzéseket vált ki belőle, így hát belekezdett:

  • Jó reggelt! Ha valaki még nem tudta megjegyezni, a nevem Marcus Rourke nyugalmazott ezredes. Megszólításom mostantól parancsnok vagy szolgálaton kívül Marcus. Elarától tudom, hogy munkatársaival jobban szereti a közvetlen tegeződő hangnemet, így természetesen én is ehhez igazodom. Remélem, ez senkinek sincs ellenére. A megbeszéléseinket ezentúl heti rendszerességgel itt fogjuk tartani ugyanebben az időpontban. A felszólalások alkalmával úgy gondolom ülve maradhatunk, nincs szükség a merev protokollra.
  • Ugyan, hogy lenne komám! – bátorította Pan, a tőle megszokott redneck stílusban. – Mi itt mind egy közös cél érdekében dolgozunk, olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Semmi értelme megjátszani magunkat. Így van, Elara kedves?
  • Egyetértek Pan! – mosolygott elbűvölően a nő, akit Marcus ma reggel még sugárzóbbnak talált, mint legutóbb és ezt diszkréten a tudtára is adta.
  • Nos, akkor kezdjük a munkaterületek vagy részlegek beszámolóival! Menjünk sorban! Alex, tiéd a szó! – nézett a magas, kisportolt barna bőrű férfira.
  • A nevem Alex Theron, korábban a Gaia Űrflotta Földi hadtesténél voltam kapitányi rangban. Mióta leszereltem, az S.E.S. tagja vagyok, kb. tíz éve. Eddig a négyes, majd a nyolcas bázison dolgoztam, fél éve vagyok a tízes bázis repülésvezetője és pilótája. A szolgálaton belül személy- és teherszállítási, illetve mentési vezető feladatokat látok el. Hozzám tartoznak egyes kutatási részfeladatok is, melyekben tanácsadóként és tesztalanyként veszek részt, pl. a UBP projekt. Konkrét részlegem vagy rám bízott egységem nincs, de bárkivel szívesen összedolgozom.
  • Kikkel vagy rendszeres munkakapcsolatban? – kérdezte Marcus, aki közben magának jegyzetelt.
  • Leginkább Elarával, Doriannel, Adammel, Janinnel, Evvel, Sophieval és Tamyval.
  • Köszönöm Alex. Szeretnél még mondani valamit?
  • Nem, szerintem a legfontosabbakat elmondtam.
  • Rendben, akkor folytassuk Sophieval! – Marcus új jegyzetoldalt oldalt nyitott a minikomján.
  • A nevem Sophie. Logisztikai koordinátor, kockázatelemző, anyag- és ellátmánykezelő vagyok. Mindent csinálok, ami egy ekkora bázis esetén ezekbe a feladatokba belefér. Napi munkakapcsolatom Elarával, Victorral, Tamyval és Alexszel van, meg persze mindenki mással is. Ezenkívül van egy bivalyerős komputerem, két logisztikai droidom és egy Gasztro típusú konyhafőnököm. Ők a tulajdonképpeni csapatom. A készletelemzést gyakorlatilag napi szinten csinálom, a beszerzéseket havonta. A sürgős beszerzéseket lehetőleg egy-két napon belül Alex vagy Janine pilóták segítségével tudom megoldani. Köszönöm, ennyit szerettem volna mondani.
  • Köszönöm Sophie. – mosolygott rá Marcus és Tamarára nézett. – Folytatnád Tamy?
  • Örömmel! – vette át a szót a nő és látszott rajta, hogy elemében van, ha ezekről a dolgokról beszélhet. – Üzleti Adminisztráció és Vezetői Asszisztencia szakot végeztem. Első sorban Elara személyi asszisztense vagyok, ami azt jelenti, hogy a számviteli, az ügyviteli, az általános adminisztrációs, illetve a koordinációs munkát végzem. Korábban a C.C.C. alkalmazottja voltam, majd az S.E.S. megalapítása óta ebben a projektben veszek részt. Ezen a bázison tulajdonképpen mindenkivel napi kapcsolatom van, ami elengedhetetlen a koordinációs feladatok elvégzéséhez. Részlegem nekem sincs, csak egy okos kis személyi számítógép, amin az adatokat és információkat tárolom. Ezeket szívesen megosztom bárkivel, ha ezzel segítem a munkáját. Adhatok még egyéb információt parancsnok? – nézett a férfira készségesen.
  • Nem Tamy, köszönöm. Egyelőre ennyi is elég.

Elara következett, de érthető okokból ő most nem akart magáról és szerte ágazó tevékenységéről előadást tartani.

  • Mindössze annyit fűznék hozzá, hogy a mai beszélgetésünk második körében majd mondjátok el, milyen tárgyi, személyi vagy egyéb feltételeken szükséges változtatnunk, hogy megkönnyítsük és még hatékonyabbá tehessük a napi munkátokat. Minden javaslatra és ötletre nyitottak vagyunk ugye, parancsnok?
  • Természetesen! – jegyzetelt Marcus, majd a balján helyet foglaló Pan felé pillantott. – Te jössz öreg harcos! Ne fogd vissza magad!
  • Úgy ismersz? – nevetett a Zetai. – Próbálok rövid lenni, mármint a mondandómat illetően, mert amúgy már elég rövid vagyok! Az első projektem, amire kimondottan büszke vagyok, a Földhöz kötődik, és az ottani időszámítás szerint a hétszázötvenedik évben a Teotihuacán evakuálási projekt volt. Azóta csak néhány alkalommal kellett finom módszerekkel beavatkoznom, hogy ki ne nyírjátok egymást. Volt néhány egész jó barátom, például Ibn Sinna, Bacon, Leonardo, Kopernikusz, Galilei, Newton. Velük sokat dolgoztam és beszélgettem azokban az időkben. Akadt néhány őrültnek tűnő zseni is, mint Tesla, Einstein, Watson, Crick és Berners. Bár megértették volna őket a kortársaik! Ja, és persze volt néhány idióta is, akiket most nem sorolok fel, de ők kis híján elpusztítottak és tönkre tettek mindent, amiért addig dolgoztam. A legutóbbi projektem a kétezerharmincötös globális forradalom volt, ami – egyelőre úgy tűnik – pozitív fordulatot hozott az emberiség fejlődésében. Ami azóta van, annak már ti is a részesei vagytok. Most éppen tök jó ötlet ez az univerzális test védelemre tervezett exoszkeleton. Remélem, a hadsereg nem fogja lenyúlni! A másik ilyen a nagy távolságú űrutazás problémájának feloldása a relativisztikus idődilatáció kiküszöbölése a mi technológiánk fokozatos átültetésével a ti technikai fejlettségi szintetekre. Izgalmas dolgok, piszkosul élvezem ahogy haladtok szépen lépésről lépésre. Mindenkivel szívesen melózom együtt, szeretlek benneteket! Whisky, szivar és béke legyen! – és jobbjával peace jelet mutatott. – Mehetünk tovább, Tesó!

A rögtönzött átfogó előadás kissé megakasztotta a megbeszélés folyamatát. A jelen lévők közül Elarán kívül talán senki sem ismerte ennyire behatóan Pan szerepét az emberiség történelmének alakításában, így rajta kívül mindenki más döbbenten és hitetlenkedve fogadta a tényeket. A hosszúra nyúlt csendet végül Marcus törte meg.

  • Azt hiszem, ha egyszer végre lesz időnk beszélgetni, sok kérdésem lesz hozzád Pan.
  • Bármikor Pajti! – veregette vállon a Zetai őszinte szeretettel a hangjában. – Victor következik… csak, hogy haladjunk mert a hármas kolónia sportközvetítését nem szívesen hagynám ki…
  • Victor, kérlek! – fordult a biztonsági főnök felé Marcus.
  • Oké, a nevem Victor Kane. Feladatom a bázis biztonságának fenntartása, a ki- és belépések kontrollálása, a szállítmányok ellenőrzése. De hozzám tartozik a biztonsági és megfigyelő rendszerek felügyelete és a várható extrém időjárási helyzetek előre jelzése is. Ilyen esetekben az én feladatom megszervezni a védekezést és az esetleges károk elhárítását. A munkámat jelenleg két biztonsági tiszt, néhány droid és drón segíti. A repülésirányító toronyban is látok el szolgálatot. Nem mondom, hogy nem vagyunk maximálisan leterhelve… Ha bármi kérdésed van parancsnok, a legjobb tudásom szerint igyekszem megválaszolni.
  • Ebben biztos vagyok. Köszönöm. – mondta Marcus és a kissé elhízott, éppen egy cukormázas fánkot majszoló bozontos hajat és szakállat viselő idősebb férfi felé fordult. – Hallgatunk Dorian!
  • Oh, máris én következem? – kapta fel a fejét a tudós és csaknem kiejtette kezéből a fánk maradékát. – Mire is vagytok kíváncsiak?
  • A parancsnok a kutatásaidról és a részleged munkatársairól szeretne néhány mondatot hallani. – segítette ki kedvesen Elara.
  • Persze, persze. – bólogatott Dorian és tányérjára tette a fánkot. – Nos, társaimmal – Dr. Haraldsonnal, Dr. Simonssal, Dr. Aakashsal, Dr. Sárdyval és Dr. Kellennel jelenleg a UBP kommunikációs rendszerének továbbfejlesztésén dolgozunk. Miután a méret és súly problémákat sikerült megoldanunk, most a funkciók intelligens vezérlésének kérdésére keressük a válaszokat. Ez elégbonyolult feladat, ezért van szükség a felsorolt tudósok és kutatók szakmai tudására és segítségére. A kutatás technikai részleteibe most azt hiszem nem kellene belemélyednem… vagy igen, Elara?
  • Nem, nem Dorian. Köszönjük a rövid de informatív tájékoztatót. – felelte a nő.
  • Köszönjük Dorian. – mondta Marcus és a tudós mellett ülő magas, széles vállú férfira pillantott. – Roy, tiéd a szó.
  • Köszönöm parancsnok! – szólalt meg kellemes bariton hangján az őrnagy. – A Galaktikus Védelmi Bizottság húsz évvel ezelőtt hozta létre a Különleges Műveleti Századot. A legkiválóbb katonákat válogatták össze, akik széles körű hírszerzési, stratégiai, taktikai és harctéri ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkeznek. A század közvetlenül Wolley tábornok parancsnoksága alá tartozik. Az ő utasítását követve húsz emberrel és egy harci droiddal mostantól határozatlan ideig az S.E.S. tevékenységét segítjük. A konkrét mentési feladatokon kívül természetesen örömmel támogatjuk a bázis bármelyik részlegének munkáját. Várjuk a további parancsokat.
  • Számítunk a segítségetekre Roy. – bólintott Marcus és figyelmét Matten felé fordította.

Az öregember most nem is látszott olyan öregnek. Az elmúlt két napban végre eleget pihenhetett, így vonásai némileg kisimultak és a haját meg a szakállát is sikerült rendbe szednie.

  • Matten Daleta vagyok, űrtechnológia fejlesztő mérnök, kétezernyolcvanhét óta a Paragon-3 projekt szakmai vezetője és innovátora. Jelenleg egy felújított modell karbantartására és további fejlesztésére szerződtem, mint hangármester. Úgy gondolom, hogy ez a géptípus még rengeteg lehetőséget rejt magában és ötletem is van bőven. Örülök, hogy találmányomat az S.E.S. szolgálatába állíthatom, így végre nem csak a harcban, hanem civil mentési feladatokban is megmutathatja, mire képes. Köszönöm a lehetőséget és a támogatást Mrs. Wossnak és a technikai tanácsadást Pan úrnak.
  • Örömmel tettük Matten, hiszen valamennyiünk közös érdeke, hogy a Paragon-3B minél tökéletesebb és sokoldalúbb legyen.
  • Úgy bizony Pajti, de tegeződjünk, ha megkérhetlek, mert sok mindet elmondhatok magamról, de úrnak egyáltalán nem tartom magamat. És ha most nem tartunk szünetet, komolyan mondom, hogy behugyozok!

Erre a javaslatra egyszerűen lehetetlen volt nemet mondani. Marcus, mint az értekezlet vezetője tíz perc szünetet engedélyezett. amíg néhányan kimentek, hogy biológiai szükségleteiket kielégítsék, mások a saját jegyzeteikbe mélyedve készültek a második fordulóra, amelyben előadhatják javaslataikat és meglátásaikat. Elara ültében Marcus felé fordult, egyik könyökével az asztalra támaszkodott, arcát a tenyerébe fektette és halkan megszólalt.

  • Nekem úgy tűnik, mintha sokkal régebb óta ismernéd Pant. Jól látom?
  • Igen. Huszonkét évvel ezelőtt az Antaresi háború idején találkoztunk. A Védelmi Flotta parancsnokhelyetteseként Jim Davidson alatt szolgáltam, és engem bíztak meg a diplomáciai küldöttség biztosításával. Pan volt a tárgyalások vezetője és a maga lehengerlő stílusában negyedóra alatt elérte a fegyverszünetet, másnap a békekötést, harmadik nap pedig az együttműködési megállapodásokat. Senki sem fogta fel ésszel, hogy hogyan csinálta. Valóságos diplomáciai zseni a kis fickó. Azóta jó barátok vagyunk. Ez a rész talán kimaradt a személyi aktámból… – barna szemei úgy mosolyogtak a nőre, hogy annak hirtelen nagyon melege lett.

Kissé hátrébb húzódott és mély levegőt vett.

  • Különleges ember vagy te is Marcus. – állapította meg kezét egy pillanatig a férfiéra téve. – Örülök, hogy itt vagy. Olyan érzéked van az irányításhoz, mint keveseknek…

Most Marcus lepődött meg és jött enyhe zavarba, de nem húzta el a kezét.

  • Úgy érzem, eredményes lesz a közös projektünk Elara…

Ekkor értek vissza a többiek a mosdóból és a nő azonnal visszahúzódott. Nem szerette volna, ha bárki többet feltételezne kettejükről annál, ami jelenleg volt.

Sophia és Tamara valami tréfás dolgon nevetgélve lépett be a terembe. Victor szintén széles mosollyal az arcán követte őket. Roy és Alex úgy tűnt, talált valami közöset a múltjukban, mert épp elmélyült beszélgetésben voltak. Pan és Matten a Paragonnal kapcsolatos technikai eszmecserét folytatott. Dorian újabb három fánkkal és egy nagy bögre teával a kezében ült le az asztalhoz. Amint mindenki újra elfoglalta helyét, Marcus megköszörülte a torkát és tovább folytatta az értekezletet.

  • Szeretném, ha a második fordulóban valamennyien elmondanátok a tapasztalataitokat és a véleményeteket általánosságban az S.E.S. majd konkrétan a tízes bázis működéséről! Ahogy az előbb, kezdd most is te Alex!
  • Az én tapasztalataim pozitívak. A szervezés, az információáramlás, a kutatási tevékenységek, a munkatársak szakmai felkészültsége és hozzáállása kiváló. Az infrastruktúra, a járműpark, a felszerelésünk a lehető legmodernebb. A fizetésünk és egyéb személyi juttatásaink messze felülmúlják a hasonló területeken dolgozókét. Lakhatási és pihenési körülményeink a lehető legkényelmesebbek. A vezetőség nyitott és konstruktív. Korábban többször volt probléma a gyors helyszínre érkezéssel, amit szóvá is tettem. Elara addig kutatott és dolgozott, amíg ezt is sikerült megoldania. Örülök, hogy rád talált parancsnok! És a Paragonnak, ha lehet még jobban örülök! Nem akarok elégedetlennek tűnni, de jó lenne belőle még néhány… Az a véleményem, hogy az S.E.S. kifogástalanul működik és jó irányban halad. És most, ha lehet egy személyes kérés…
  • Természetesen, mondd csak Alex.
  • Eddig a viszonylag csekély létszám miatt amolyan mindenes voltam a bázison. Ha kellett technikus, máskor pilóta vagy a biztonsági tiszt helyettese. Viszont most, hogy ilyen szépen felduzzadt a létszám, szeretnék visszatérni a saját szakterületemhez, a mentési akciók koordinálásához, az ehhez kötődő képzések szervezéséhez és a fejlesztő-kutató munkához.

Marcusnak nagyon tetszett ez az őszinte, lojális és céltudatos hozzáállás. Elarára pillantott, aki egyetértően bólintott.

  • Rendben van Alex. Ma délután Várlak a parancsnoki szobában, ahol átnézzük és módosítjuk a munkaköri leírásodat.
  • Köszönöm parancsnok! – mondta hálás mosollyal Alex. – Több mondanivalóm nincs.
  • Te jössz Sophia! – intett a nő felé Marcus.
  • Hát, Alex mindent elmondott és én mindenben egyetértek vele. Minden feltétel biztosítva van a munkámhoz, nem tudnék semmit kifogásolni. Viszont most, hogy a munkatársi létszám jelentősen gyarapodott, az ellátmány mennyiségét emelni kell és ehhez bizony új tárolókra és közösségi helyekre lesz szükség. Javaslom a mínusz egyedik szint hármas szektorának ilyen irányú bővítését. Megoldható?
  • Elkészítjük a megfelelő átalakítási terveket és a lehető legrövidebb határidővel megoldjuk ezt a problémát. – jegyzetelt tovább Marcus. – Mint logisztikus és elemző, készíts egy költségvetési tervet Sophia! Ha elkészült, küldd át nekem és megbeszéljük a részleteket!
  • Rendben. – felelte elégedetten. – És lenne még valami…

Marcus kérdő pillantást vetett rá, Elara pedig bátorítóan kacsintott Sophiára.

  • Jelenleg négy leszálló platformunk van, amelyek közül kettő már rendszeresen foglalt. Jó lenne még egyet építeni vészhelyzeti esetekre…
  • Ez azért már nagyobb beruházást igényel. Amint elkészülsz a bővítés anyagi és tárgyi feltételeinek kidolgozásával, egyeztetünk Elarával és Tamyval. Együtt átnézzük és megbeszéljük a tervedet.

Sophia egyik ujjának apró mozdulatával megpöccintett egy billentyűt a minikomján.

  • Már át is küldtem parancsnok. – mosolygott önelégülten.
  • Elképesztő vagy. – csóválta a fejét Marcus, miközben a saját monitorján megjelenő adatokat és a szépen kidolgozott látványtervet nézte. – Ezt meg kell mutatnom mindenkinek.

Ezzel a szemközti falnál lévő nagy képernyőre küldte tovább az adatokat, hogy mindenki láthassa. A többiek kíváncsian fordították arra a tekintetüket. A képernyőn a bázis külső képe jelent meg színes, térhatású video formájában. A jelenlegi négy platform mellett már ott látszott egy ötödik is, amely azonban nagyobb volt az eddigieknél és teherdaruk, illetve mozgó szállítószalag is csatlakozott hozzá, amely egyenesen a hegy belsejében lévő gigantikus csarnokba vitte a teherhajóról lepakolt szállítmányt. De volt abban a csarnokban egy legalább száz fő befogadására alkalmas egészségügyi létesítmény és ugyancsak száz férőhelyes tranzit szállás egy tömeges mentés esetére.

  • Hm, jól néz ki! – mondta elismerően Matten. – Egyszerű és praktikus terv. De nem vagyok építészmérnök, így ez csak magánvélemény marad.
  • Nekem tetszik. – jelentette ki Elara. – A fejlesztési alapba bele fog férni. Még ezen a héten belekezdünk a tervezésbe Sophie.
  • De jó! – örvendezett Sophia. – Köszi Elara!
  • Jó ötletekre mindig vevő vagyok Sophie! Én köszönöm, hogy ilyen konstruktív vagy!

Marcus ezután Tamarának adta tovább a szót, aki megköszönte és elhárította a lehetőséget, így Elara következett.

  • Mindössze két mondatot szeretnék mondani. A tapasztalatom: olyan csodálatos emberekkel dolgozom együtt, akik nélkül az S.E.S. nem lehetne olyan eredményes, mint amilyen. A véleményem: ez a nagyszerű csapat még csak az út elején jár és ezzel a hozzáállással már most is egyedülálló a galaktikus nagy cégek sorában, a jövőben pedig csodákra lesz képes.
  • Úgy legyen! – tapsolta meg Pan lelkesen. – A magam részéről azzal a néhány évszázados tapasztalattal a hátam mögött csak annyit mondhatok, hogy "Amit magunknak csinálunk, az velünk hal meg. Amit másokért és a világért teszünk, megmarad és halhatatlan."
  • Albert Pike. – bólintott az idézetet felismerve Dorian, aki rajongott a régi filozófusokért.
  • Ismertem. Jó fej volt a fickó, kár érte. – kacsintott egyik hatalmas kék szemével Pan.

Marcus most Victorra nézett jelezve, hogy ő folytassa a sort.

  • Mióta ez a bázis megépült és beköltöztünk, a biztonsági feladatokat Renate, Chuck és én végezzük. Időnként meg kell kérnem Alexet, Adamet és Evet, hogy ugorjanak be helyettesíteni, mert néha nekünk is kell egy kis pihenő. Nagyon vártam, hogy a különleges egység megérkezzen, mert a közreműködésükkel sokkal könnyebb lesz megoldani a napi biztonsági szolgálat beosztását. Számíthatok erre parancsnok?
  • Ez egy újabb egyeztetés lesz hármunk között. Az egység missziós feladatleírásában szerepel a védelem, így elvileg számíthatunk a segítségükre. – szúrta közbe Marcus. – Roy?
  • Utálnám, ha én vagy a csapatom bármelyik tagja unatkozna az itt töltött idő alatt. Felajánlom, hogy képzettségeink és tapasztalataink figyelembevételével nyugodtan integráljatok be minket a bázis mindennapi életébe.
  • Köszönöm. Van még valami, Victor?
  • Csak annyi, hogy mivel a bázis legénységi létszáma ilyen szépen gyarapodott, majd új szolgálati időbeosztást kell írni. Amúgy részemről ennyi.
  • Rendben, a beosztást veletek egyeztetve hamarosan elkészítem. Folytathatjuk veled, Dorian?
  • Aha, a korábbi sémánál maradva először a tapasztalataimról fogok beszámolni. Kétezerkilencvenöt őszén kezdtem együtt dolgozni Elarával. Már az első találkozásunk alkalmával lenyűgözött az a végtelen erő, elszántság és szakmai kompetencia, amellyel a munkáját végezte és végzi azóta is. Az elmúlt évtizedek alatt nem csak munkatársak, hanem jó barátok is lettünk, így alkalmam nyílt megismerni a lelkét is. Azt kell mondjam, nem ismerek még egy ilyen tiszta és egyenes jellemű embert, mint ő. Hálás vagyok, hogy vele dolgozhatok újabb és újabb projekteken. A C.C.C. és az S.E.S. vállalkozások is ennek a csodálatos nőnek köszönhetik hosszú és sikeres fennállásukat. Ugyanakkor megrögzött pacifistaként meg kell jegyeznem, hogy egyre inkább aggaszt a kormány különböző szerveinek egyre nagyobb arányú részvétele a cégek munkájában. Tudom, hogy a galaxis közbiztonsága az emberiség terjeszkedésével egyre instabilabb. Egyelőre mégsem érzem indokoltnak ekkora katonai erő jelenlétét, mint amekkorát Hamilton őrnagy és különleges műveleti csoportja képvisel. Attól tartok, hogy ahol a fegyverek megjelennek, ott előbb vagy utóbb használni is fogják őket. Ebben Pan biztosan meg tud erősíteni, hiszen ő látott már néhány cifra dolgot a történelmünk megfigyelése során. Javítsatok ki, ha tévedek!
  • Nem tévedsz cimbora. – válaszolt Pan, aki személy szerint megszólítva érezte magát. – A piszok nagy valóság az, hogy számtalan esetben előfordult már hasonló a történelemben. Egy látszólag ártalmatlan civil kezdeményezés, mint például Kolumbusz vagy más korabeli felfedezők utazása rendszerint erőszakos hódításokkal folytatódott és milliók kiirtásával járt. A különbség mindössze annyi, hogy kétezerhetven óta az emberiség beintegrálódott a Galaktikus Szövetségbe, melynek törvényei szigorúan szankcionálják az invazív jellegű katonai fellépést a szövetséghez tartozó bolygókon. Szóval megértem az aggodalmadat, de jelen esetben alaptalannak érzem. Elég meggyőző voltam?

Dorian nagyot sóhajtott, kihörpintette a maradék teáját és így felelt:

  • Az egész emberiség békés jövőjének és fennmaradásának érdekében remélem, hogy neked van igazad barátom!
  • Meg kell tanulnunk hinni és bízni Dorian. – fordult hozzá Elara. – Csak akkor érdemes dolgoznunk, ha elhisszük, hogy jó az, amit teszünk. Én is csak a jó cél érdekében vagyok képes minden erőmmel a munkánkra összpontosítani.
  • Szeretnél még valamit mondani Dorian vagy folytathatjuk a megbeszélést? – nézett rá kérdőn Marcus.
  • Folytassuk az őrnagy úrral parancsnok!
  • Rendben, Roy tiéd a szó. Ha szeretnél reagálni a professzor felvetésére, megteheted.
  • Tudjátok én és a csapatom első sorban katonák vagyunk. Harci és hírszerzői kiképzést kaptunk, az életünk nagy részében az volt a dolgunk, hogy ehhez illő parancsokat teljesítsünk. Egyetlen alkalommal sem fordult elő, hogy olyan parancsot kaptunk volna, amely szembe ment a Galaktikus Szövetség védelmi és biztonsági törvényeivel. Jelenlegi parancsunk pedig egyenesen kimondja, hogy minden tudásunkat csakis az S.E.S. védelmében és munkájának támogatása érdekében használhatjuk. Nem hinném, hogy Mrs. Woss, vagyis Elara bárkinek a megtámadására utasítana minket. Ha megtenné, jogunk lenne felülbírálni az utasítást. Remélem, ha a fegyveresekben nem is, de benne azért megbízol!
  • Maximálisan! – felelte Dorian. – Az életemet is rá bíznám.
  • Akkor ezt meg is beszéltük. Már csak annyi a kérésem, hogy amint lehet egyeztessük a bázis védelmi és biztonsági koncepcióját, hogy minél hatékonyabban vehessünk részt a munkában. Köszönöm.
  • Te, Victor és én fogunk egyeztetni ez ügyben. – biztosította Marcus, aztán Mattennek adta meg a szót.
  • A Paragon-3B projekt 2087-ben kezdődött. Azokban az időkben még volt néhány kisebb háború a galaxisban. Aztán kétezerszáztizennégy óta gyakorlatilag nem volt nemzetek vagy fajok közti fegyveres konfliktus. Nem vagyok katona, de ismerem a védelmi koncepciót, amely miatt fenn kell tartani a hadsereget. A támadások akkoriban is és azóta is a szövetségen kívülről jöttek, de mindegyiket sikerült visszavernünk és valamennyi békekötéssel végződött. A Paragonnak ezekben a csatákban döntő szerepe volt. Kijelenthetem, hogy igazi szuperfegyver volt a maga idején. A legutóbbi békekötés azonban szigorúan szabályozta a nagy erejű csapásmérő eszközök alkalmazását, minek következtében a Paragon ezredet és magasabb osztályú vadászbombázókat kivonták a szolgálatból. Ennek a hajónak a felújításakor be kellett tartanom az ide vonatkozó törvényi szabályozást. A fegyverrendszerének tűzereje és romboló képessége ezért messze alatta marad a háborús mértéknek. Pan segítségével azonban sikerült ezt kompenzálnunk néhány újítás bevezetésével. A hajó sebessége, utazási hatótávolsága, rejtőzködési képessége és védelmi rendszere jelen pillanatban a legfejlettebb technológiával rendelkezik, amit az Orion-karban valaha használtak. Ez afféle békés harcossá teszi az egykori pusztító szörnyeteget. Ha kell meg tudja védeni magát, de háborús pusztításra nem alkalmas. Csak ennyit szerettem volna mondani, hogy mindenkit megnyugtassak.
  • Köszönjük Matten. Engem megnyugtattál. Van-e még valakinek kérdése vagy hozzáfűzni valója a mai témák bármelyikéhez? – nézett végig a társaságon Marcus, majd mivel senki sem jelentkezett, így szólt. – Ebben az esetben a mai vezetőségi értekezletet eredményesnek és befejezettnek tekintem. A következőt harminchárom nap, vagyis egy synthai hónap múlva tartjuk. A mai értekezletről készült automatikus jegyzőkönyv a nálatok lévő ötös, vagyis a legmagasabb szintű hozzáférési kódokkal mostantól elérhető. Köszönöm az aktív és konstruktív részvételt! Kinek jó munkát, kinek jó pihenést kívánok!
  • Köszönjük parancsnok! – állt fel a helyéről Elara elégedetten. – A magam részéről tökéletesnek érzem az első általad levezényelt értekezletet. Most pedig a megbeszéltek alapján munkára fel barátaim!
  • Köszönöm Elara!

Ahogy a többiek elindultak kifelé a teremből, Matten maradt utolsónak. Megvárta míg mindenki kimegy, aztán ahogy az ajtó a helyére csusszant, gondterhelt arccal fordult Marcushoz.

  • Van egy kis gond parancsnok. Ezt nem akartam a többiek előtt elmondani.
  • Mi történt Matten?
  • Kaptam egy riasztást a bázisunkról. Valaki próbálta feltörni az alkatrészes konténer biztonsági reteszelését. Megijedhetett az első védelmi vonaltól, mert csak egyszer próbálkozott. Én mondtam, hogy ne hagyjuk ott!
  • Gyanakszol valakire? Tudott valaki az ott folyó munkáról a szerelőiden kívül? Közülük kotyoghatta el valaki?
  • Mindháromban maximálisan megbízom. Talán valamelyik ottani banda kíváncsiskodott.
  • Van helyzetjelző a konténerben?
  • Igen. De ha azt kiiktatja egy hozzáértő, akkor lőttek az alkatrészeknek.
  • Visszamegyünk érte barátom, amint lehet. Reméljük, addig nem tüntetik el!
  • Rendben van, amint lehet parancsnok! – nyomatékosította az öreg.

KEPLER-452b

SYNTHA

15.

A fürge kis csempészhajó két utasa turistaként jelentkezett be a központi repülésirányítónál. Mialatt Kael a belépési procedúrát intézte, Jaxon a Synthán működő cégek nyilvános adatbázisából kikereste az S.E.S. támaszpont koordinátáit és betáplálta a navigációs komputerbe.

  • Keressek leszállóhelyet, vagy csak elrepülünk fölötte, hogy megnézzük, ott van-e? – kérdezte.
  • Ha nem muszáj, nem szállunk le. Sok olyan hírt hallottam már erről az átkozott dzsungelről, hogy komplett expedíciók tűntek el benne nyomtalanul, aztán később csak a lerágott csontjaikat találta meg a mentőbrigád. Csak légi felderítést végzünk, aztán húzunk tovább.
  • Hú, de izgalmas! – mondta olyan hangon Jaxon, hogy szavait Kael akárhogyan is értelmezhette volna, ha foglalkozott volna a taknyos kölyök véleményével.

Ehelyett inkább beállította a kereső radart, az infravörös érzékelőt és a frekvenciafigyelőt, hogy időben jelezzenek, ha az állomás közelébe érnek. Közben a főnöke bájos diszpécsernőjével flörtölt a rádióban. A hangsebesség kétszeresével repültek a megengedett legalacsonyabb légifolyosón, hogy vizuálisan is kutathassák a terepet.

Amint a megadott koordináták közelébe értek, a radar, az infra és a frekvenciafigyelő is bejelzett. Ez utóbbi csak zörejeket és kattogást produkált, mert a ki- és bemenő adások mind szigorúan kódolva voltak.

  • Hát valóban itt bujkáltok! – dünnyögte Kael aztán csökkentette a magasságot és a sebességet. – Nagyon titokzatos, nagyon titokzatos!

Olyan alacsonyan repültek, hogy a fák csaknem súrolták a hajó hasát, így hamarosan mindketten megpillantották, amit kerestek. A felújított, frissen festett Paragon-3B szétterpesztett szárnyakkal alvó sárkányként pihent a platformon.

  • Gyönyörű ez a gép! – állapította meg Kael és ellőtt néhány jó fotót. – Megvan a bizonyíték, már érzem a kopogós kreditek szagát! Most szépen átpöccintem a főnöknek az örömhírt, de a koordinátákat és a fotókat még nem. Az már az alkupozíciónk része lesz! Kész is van!
  • Ja, nem rossz az a gép, de nekem nem kéne. – fintorgott Jaxon. – Jöhet a zsé Tata!

Ebben a pillanatban felvijjogott a belső vészjelző sziréna, a robotpilóta megzavarodott és az avionika önálló életre kelt.

  • Basszus túl alacsonyan repültünk és belefutottunk egy kurva zavaró mezőbe! – kiáltott fel Kael és kétségbe esetten próbálta visszanyerni uralmát a gép fölött, de sikertelenül. – Lezuhanunk!
  • Ne! Neee! Basszus! Neeee! – ordított Jaxon minden elérhetőbe kapaszkodva, aztán a hangját elnyomta a becsapódás iszonyú csattanása, recsegő, ropogó hangja, ahogy a kis hajó letarolta az erdő egy sávját, miközben darabokra szakadt a fák között.

Halálra rémült madarak színes kavalkádja vágódott a magasba, hogy kikerüljön a hatalmas sebességgel lezuhanó fémtömeg útjából. Kisebb robbanás lángfelhője szállt fel, majd sűrű fekete füstoszlop jelezte a helyet, ahol a gép becsapódott. Aztán ahogy az állatok ijedt hangjai elhalkultak, csend lett. Halálos csend.

A darabokra tört, szárnyak és oldalturbinák nélküli űrhajó az oldalán feküdt, mint egy kibelezett ősállat. A pilótafülke rádiójából egy női hang hallatszott.

  • Az üzenetet vettem, a helyszín Kepler-452b. Add meg a Paragon pontos koordinátáit és küldj fotókat, hogy a főnök elhiggye! Kael! Kael, hallasz? Kael jelentkezz! Vétel!

Kael azonban nem válaszolt. Fej nélkül ugyanis ez lehetetlennek bizonyult…

Jaxon testének darabjai kissé távolabb hevertek kaotikus rendetlenségben…

Ugyanebben az időben a tízes bázis vészjelzése is megszólalt. A rendszer a megengedettnél alacsonyabban érkező azonosítatlan repülő eszköz behatolását érzékelte és automatikusan aktiválta az elektromágneses védelmi hálót.

A megfigyelő helyiségben ezen a napon Eve van der Veen volt a szolgálat helyettesítő. Amint regisztrálta a riasztást, értesítette Marcust.

  • Parancsnok! Illetéktelen behatolás történt negyven fokról zéro plusz 50 méter magasságban! Az automata védelmi rendszer inaktiválta a behatolót, a gép valószínűleg lezuhant! Automata vészjelzést nem érzékelek! Indítom a kutató drónokat!
  • Köszönöm Eve! Mindjárt ott vagyok! – Marcus futtában öltözött fel. – Addig riaszd Victort, Alexet és Royt! Kell egy kutatócsapat! Mei Lin legyen készenlétben az orvosiban!
  • Vettem, értettem!

Néhány perc múlva a négy férfi ott állt Eve mellett a megfigyelőben a holografikus 3D-s terepasztal körül.

  • A kutatódroidok már úton vannak a feltételezett helyszín felé. – tájékoztatta őket a nő. – Már érkeznek a jelek, tovább küldöm a terepasztalra. A három droid a fák csúcsának magasságából fürkészte az erdőt. Elsődleges irányuk a fekete füst forrása volt, így könnyedén rátaláltak a roncsra.
  • Basszus ez a gép darabokra tört! Életjeleket nem érzékelek. – mondta Eve. – Kiterjedt tűz nincs.
  • Itt olyan sűrű a lombozat, hogy légi úton nem tudjuk megközelíteni, nem tudnánk leszállni. – elemezte a terepet Victor. – Viszont szerencsére extrém terepviszonyok nem akadályozzák az odajutást.
  • Akkor terepen megyünk a Csótánnyal! – mondta Alex. – Az hat fős és a négyes garázsban van. Mi hárman vagyunk, mert a parancsnok jobb, ha innen irányítja az akciót. Kell még egy orvos és két fő a fegyveres biztosításhoz. Én hívom Renatét. Te Roy?
  • Máris riasztok két embert. – ezzel a személyhívójáért nyúlt és a hívójeleiken szólította a két katonát. – Alma és Doki! Itt Király! Vészhelyzeti riadó! Öt perc múlva legyetek a négyes garázsban a személyi exoszkeletonjaitokban! Egy elbűvölő szőke harctéri sebésznő és egy koromfekete bőrű texas ranger megfelelő társaság lesz úgy gondolom. – tette hozzá ezt már csak a jelen lévők számára.
  • Tökéletes! Induljunk mi is! – mondta Victor. – Neked tényleg Király a hívójeled, Roy?
  • Illik hozzám, igaz?

A kutatócsapat öt perc múlva már a négyes dokkban igazította magára az exoszkeletonokat. Újabb öt perc múlva a hatkerekű, Csótány névre keresztelt terepjáróban ültek és elhagyták az állomás területét. Az erdőben nem volt út, így a sofőr szerepét magára vállaló Alexnek az ősöreg fák között, az egyenetlen terepen kellett manővereznie. A Csótány pontosan ilyen viszonyok közé lett tervezve. Hat óriási kereke stabilan vitte előre a hol süppedős, hol sziklás erdei talajon.

Eve már menet közben átküldte a célkoordinátákat így a navigációs rendszer pontosan a helyszínre irányította a járművet. Időközben Elara is a megfigyelő szobába ért és ő is bejelentkezett a zárt rendszerű hálózatba.

  • Janine! – szólt a személyhívójába Marcus. – Állj készenlétben az egyes platformon arra az esetre, ha légitámogatás kellene nekik!
  • Indulok parancsnok! – nyugtázta a lány. – Vanguard-1, készenlét az egyes platformon!

Fél órával az indulás után a még mindig erősen füstölő roncstól húsz méterre álltak meg, de még nem szálltak ki.

  • Eve! Megerősítést kérek az életjelekkel kapcsolatban! – szólt a sisakmikrofonjába Victor.
  • Életjeleket még mindig nem érzékelek, a droidok folyamatosan pásztázzák a területet száz méter sugarú körben. Fél óra múlva besötétedik, ne húzzátok az időt odakinn!
  • Nem a hajóban kellene inkább életjeleket keresni? – kérdezte Roy mintegy mellékesen.
  • Hidd el Király, a barátságtalan fauna miatt jobb, ha Eve mindhárom szeme így vigyáz ránk! – felelte Alex. – Főleg szürkület után…
  • Kiszállás! – vezényelte Victor.
  • Király, Renate, Alma! Ti biztosítsátok a helyszínt, ha bármi nagy és harapós jön, lőjétek le! – hallották Alex elektronikusan modulált hangját a sisakhangszóróikból. – Doki, Victor! Mi nézzük meg közelebbről a helyszínt!
  • Megkérdezhetem a civil nevedet, Doki? – szólalt meg halkan Alex.
  • Dr. Pünkösdy Emese vagyok. – jött a válasz, miközben óvatosan megközelítették a roncsot. – Neked van hívójeled Alex?
  • Az én hívónevem Angyal.
  • Találó név!
  • Ha esetleg abbahagynátok és a feladatra figyelnétek, én még a nagymamám hívójelét is elárulnám nektek! – szólt közbe figyelmeztetően Frederick Jackson az Alma névre hallgató jól megtermett egykori texas ranger.

A hangszórókban most egy ideig csak egymás lélegzetét hallgatták. Odaértek a roncshoz, amelynek grafitszürke fémtömbje fenyegetően imbolyogva magasodott föléjük.

  • Láttok rajta felségjelzést vagy bármilyen azonosítót? – kérdezte Elara.
  • Egyelőre nem! – felelte Victor egy pillanatra megállva, majd intett két társának, hogy lassan mehetnek tovább.
  • Bármibe lefogadom, hogy ez egy csempészhajó. – vélekedett Alex. – A fegyverzete rejtett, felségjelzése nincs, a raktér mindkét irányban kibővítve.
  • Ha valóban az, akkor talán csak el akartak rejtőzni a vadonban, nem is a bázisra voltak kíváncsiak. – folytatta Marcus ezt az eszmefuttatást. – De van egy érzésem, ami nem ezt súgja.
  • Be szoktak jönni a megérzéseid, parancsnok? – kérdezte Roy, de választ már nem kapott, mert ebben a pillanatban Doki hangja szólalt meg.
  • Itt egy test! Pontosabban egy test több darabban!

Victor rögtön melléje lépett, de Emesét nem kellett bátorítani, látott már cifra dolgokat. Akkurátusan megkereste és a véres torzó mellé helyezte a leszakadt végtagokat, majd tárgyilagos hangon jelentett.

  • Fiatal, kisportolt latin férfi. Fénykorában lehetett vagy százkilencven magas. A ruházatán nincs semmilyen jelzés. Ez megerősíti a csempész feltételezést. Van egy klántetkója a vállán…ráközelítek!
  • Egy fekete nap szimbólum, ha jól látom. – mondta Eve a monitorhoz hajolva. – Mindjárt lefuttatom a rendszerben…
  • Van itt még egy fickó! – szólalt meg most Alex. – Ő lehetett a pilóta, de elég fejetlenül landolt…
  • Morbid humorod van! – rótta meg Emese. – Jövök, megnézem.
  • A rádiója vételre van kapcsolva. Halk adást hallok! – jelentette Victor. – Rögzítem, addig maradjatok csendben!
  • Kael! Kael jelentkezz! Itt a Noyx-12 irányító. Vétel! Utolsó hívás, aztán beszüntetem az adást! Kael jelentkezz! Vétel! Adás vége!
  • Eve! Keress rá egy Noyx-12 jelű bázisra vagy állomásra az adatbázisban! – utasította Marcus.
  • Máris parancsnok! Már futtatom…
  • Küldd át nekem privátban, ha megtaláltad!
  • Vettem!

Elara eközben a háromdimenziós színes terepasztalt bámulta, ahogy a kutatódroidok a magasból mutatták. A hajó formája nem mondott neki semmit. Körülötte a hat apró zöld pont az ő hat bátor embere.

  • Ezen a fejetlen fickón sincs semmiféle jelzés. Bemászom a pilótafülkébe. – jelentette Alex. – Ki tudom emelni a fekete dobozát, abból többet is megtudhatunk.
  • Én végeztem. – mondta Doki. – Nekem itt már nincs több dolgom. Biztosítalak Angyal!

Victor ezalatt a leszakadt rámpa helyén tátongó szögletes rakodónyíláshoz ment.

  • A raktérnél vagyok. Üresnek látszik. Ha van is benne valami, azt jól elrejtették, vagy lehet, hogy tényleg üres. Erős a gyanúm parancsnok, hogy nem rejtőzködni akart, hanem utánunk kémkedett. De vajon miért és kinek a megbízásából?
  • Nagyon remélem, hogy a fekete doboz adatainak analizálása után megtudjuk. – válaszolt Marcus.
  • Mi az a két nagy piros folt, ami a roncs felé közeledik? – kérdezte ekkor Elara.

Renate odakapta a fejét és felkiáltott:

  • Az baj, nagy baj! Három óra felől két nagydarab látogatótok érkezik! Valószínűleg ragadozók! Távolság kétszáz méter! Szálljatok be a Csótányba és spuri haza!
  • Vettem! – nyugtázta Victor. – Mindenki a Csótányhoz! Gyorsan!
  • Janine! Vanguard-1! Azonnali felszállási parancs! Légitámogatás a földi egységnek! – utasította a lányt Marcus.
  • Vettem! Azonnali felszállási parancs! Full Throttle, padlógáz!
  • Go for launch! Vészfelszállás engedélyezve! – tudatta Eve egy pillanatra repülésirányító szerepet felvéve.

A hangszórókból csak a futólépésben haladó emberek zihálása hallatszott, majd ismét Victor hangja:

  • Oké srácok! Beszállás! Doki, Renate, Alma, Király… Basszus Alex! Hol a francba' vagy?

Ebben a pillanatban az oldalán fekvő hajótest megremegett és hangos nyikorgással, ropogással a hátára dőlt. Kicsit ingott még, aztán fekve maradt. A bázis vezérlőtermében Elara rémülten kapaszkodott Marcus karjába, mintha az ő élete lenne közvetlen veszélyben.

  • Attól tartok, beszorultam! – hallották Alex nyugodt hangját. – Nálam van a fekete doboz, meg egy minicom! Megpróbálok a raktér felől kijutni.
  • Közelednek! Szétváltak! Siessetek! – figyelmeztette őket Eve. – Százötven méterre három és négy óra felől! Elég sürgős lehet nekik, mert gyorsan mennek felétek.
  • Feet Dry Látom a célterületet! – jelentett Janine a magasból. - Charlie Foxtrot kezdődik a buli odalenn!
  • Alex! – szólt Victor. – A Csótánnyal a hajó biztonságos oldalára megyek. Kilenc óránál leszek! Igyekezz, ez most nem a zsibvásár, ne nézegess!
  • Vettem! – jött a válasz. – Csak ez a térelválasztó zsilip elég szűk… Ha leteszem a UBP-t talán átférek.
  • Nélküle nem fogsz tudni mozogni! – figyelmeztette Elara!
  • Alma! Ha kinyitod a tetőnyílást, tudsz tüzelni. – intett a rangernek Victor.
  • Roger, Roger! – nyugtázta a férfi és már mozdult is, hogy kimásszon a tetőre és a hajótest fedezékében tűzpozíciót vegyen fel.
  • A távolság száz méter! – tájékoztatta őket Eve. – Mi van Alex?
  • Vetkőzöm! Légyszi fordítsd el a droidokat! – jött a sztoikusan nyugodt válasz.
  • Ne most játszd a szégyenlős szűzlányt Angyal! – sürgette Eve. – Hiányoznál, ha…
  • Látom a két célpontot! – csatlakozott be Alma. – Rondák, mint a bűn! Célra tartok! Alex, látom a fejedet!
  • Várj már mászom feléd! – kiáltotta immáron mikrofon és páncél nélkül maradva egy szál gatyában és trikóban a férfi.

A mozdulatai olyanok voltak, mint egy lassított felvételen, ahogy a másfélszeres gravitációval küzdött. Izmai megfeszültek, homlokán kidagadtak az erek.

  • Ötven méter! – hallották Eve sürgető hangját. – Húzzatok már el onnan!
  • Add a kezed! – kiáltott Alma, megragadta Alex alkarját és akkorát rántott rajta, hogy a férfi szinte berepült a Csótány nyitott tetőablakán.
  • Indíts Victor! – kiáltotta a ranger és ő is beugrott a résen.

Alatta felnyögött valaki, akire rátaposott, de ez most nem számított, majd utólag elnézést kér. Egyelőre az egyensúlyának visszanyerése volt a fontos.

  • Megvan a cucc srácok, mehetünk! – nyögte Alex. – De mi ez a felfokozott hangulat? Buliba csöppentem?
  • Tüzelj Alma! – hallotta a lövész Victor parancsát és nem tétovázott, csak nyomta a ravaszt.
  • Távolság nulla! – hallatszott Eve elcsukló hangja. – Ott vannak! Siessetek!

A két irdatlan teremtmény ekkor ért oda és két oldalról megkerülte a roncsot. Victor épp csak el tudta rántani a kormányt az egyik oszlopszerű láb elől. A derékig kilátszó ranger kezében felvillant a nehéz sugárfegyver. Vakító energianyaláb találta el az útjukban álló gorilla formájú óriást, de nem ért létfontosságú szervet és ezzel csak felhergelte. Velőtrázó üvöltés reszkettette meg a sötétbe boruló erdőt.

  • Bassza meg, ez maga King Kong és a neje! – kiáltotta és újra meg újra tüzelt. – Nyomjad neki Victor!

A terepjáró elpörgő kerekekkel szinte kilőtt, a lövész alig tudott megtámaszkodni. Menekültek, a két gigászi szörny pedig üvöltve, az ágakat törve-zúzva üldözte őket.

  • Itt Sas! Húzd be a fejed Alma! – hallatszott ekkor Janine kedves, szinte jókedvű hangja. – Itt a Vanguard-1 felmentő csapat!

A sötétedő égbolton a bázis egyetlen kis vadászgépe húzott el hátulról a fejük felett, majd éles kanyarral visszafordult és szemből támadva tüzelni kezdett a hasa alatti kétcsövű ágyúból.

  • Leborotválom őket rólatok. – tájékoztatta a menekülőket felettébb kényes hadmozdulatáról.
  • Van egy anyajegy a hátamon, arra azért vigyázz kislány! – nevetett a ranger.

Az egyik üldözőjük izzó szélű lyukakkal a mellkasában úgy vágódott el, mint akit elgáncsoltak. Janine újabb fordulóba vitte a könnyű gépet és megint támadott. A terepjáró ezalatt a lehető legnagyobb sebességgel próbált eltávolodni a vadállattól, de az inkább egyre közelebb került hozzá. A vezető a reflektorok fényében csak a fák elmosódott körvonalai között tudott manőverezni. Remélte, hogy nem rohan neki semminek.

  • Ez megfog bennünket! – pillantott időről időre a hátsó kamera monitorjára Victor. – Kurva éhes lehet!
  • Vigyázz, jövök! – figyelmeztette őket odafentről Janine és egy robbanólövedékkel telibe találta az üldözőjüket. Nagy narancssárga tűzgolyó robbant és a lövedék apró cafatokra tépte a vadállat testét.
  • Célpontok megsemmisítve! – jelentett Janine. – Redeye Flight hazáig! Sas kiszáll.
  • Kösz kismadaram! – mondta hálásan Viktor. – Csak ne utálnék éjszaka az erdőben vezetni!

Elara csak most eszmélt rá, hogy egész idő alatt Marcus karjába kapaszkodott.

  • Bocsánat… – mondta zavartan és elengedte, bár nehezére esett. – És köszönöm!

Marcus nem szólt semmit, csak mélyen a nő szemébe nézett és bólintott.

Egy óra múlva az akcióban részt vevő csapat teljes létszámban a kiselőadóban gyűlt össze. Rajtuk kívül Roy még csapatának profi informatikusát Cloude-ot hívta be, hogy segítsen az adatok biztonságos kimentésében és kiértékelésében. A csibészes mosolyú, parfümillatú francia férfi Alexhez lépett, aki még mindig a hóna alatt szorongatta a roncsból kimentett fekete dobozt és a talált minikomot. A teste tele volt karcolásokkal és zúzódásokkal, de láthatóan nem törődött velük.

  • Elkérhetem, vagy egész este szorongatni akarod? – kérdezte nagyon enyhe francia akcentussal a hangjában.
  • Vidd csak, én már cipeltem eleget! – adta át Alex a készülékeket, Cloude pedig nekilátott, hogy feltárja a tartalmukat.
  • Elmondhattátok volna, hogy ilyen agresszív dögök élnek odakinn! – reklamált Fred.
  • Arra eddig még nem volt idő. – mentegetőzött Elara, aki csak most kezdett megnyugodni, miután mindenki épségben visszatért. – Jó, hogy megúsztátok ép bőrrel!
  • Bocsi a UBP-ért! – intett oda neki Alex. – Majd világosban kimegyek érte. Akkor talán alszanak az erdő állatkái…
  • Ezek sohasem alszanak. – szólt oda Victor. – Mindig éberek és mindig éhesek…
  • Na, ez rossz hír… Így nem lesznek esti romantikus séták a holdfényes erdőben…
  • Készen vagyok! – szólalt meg Cloude. – Volt rajta egy-két vírus, de azokat eltávolítottam. Az adatok épek és értékelhetők.
  • Köszönöm Cloude. – mondta Marcus. – Kiraknád a nagy monitorra?
  • Persze! Egy pillanat… Mesdames et Messieurs, voici! – és már meg is jelentek a fekete doboz adatai.

Valamennyien figyelmesen olvasták a dobozban rögzített repülési naplót, amelyből minden kiderült a Teegarden-b-ről való indulásától a végső pillanatig. Ezután meghallgatták a minikomban elhangzott utolsó beszélgetés részletét. A két szerencsétlenül járt csempész utolsó óráinak beszélgetéséből csak azt a szakaszt hallgatták meg, amikor elindultak az űrkikötőből a felderítő küldetésre, majd megérkeztek a Synthára, egészen addig amíg az utolsó megrázó kiáltásaik is elhallgattak.

"Szevasz Phoebe! Itt Kígyó! Tudod, a nagy, amit annyira szeretsz! … Szia Kael! Csak álmodban! Mi a helyzet? ... Hamarosan gazdag leszek babám! Akkor remélem, kedvesebb leszel majd hozzám! … Ne húzd az időmet és ne foglald a csatornát, ha nincs közlendőd Kael! …Jól van, a főnök örülni fog, ha elmondod neki, hogy láttam egy Paragont itt a Teegardenen, méghozzá New Providence-hez közel. … Te részeg vagy, vagy beszívtál? … Egyik se! Farkas és én a saját szemünkkel láttuk! … Küldj fotót! … Az nincs, de hamarosan lesz. … Most elkezdek szimatolni utána, aztán majd jelentkezem." – itt hosszabb szünet következett, majd az újabb felvétel így hangzott: – "Szevasz Aranyom! Itt a Kígyó! Hiányzom neked? … Cseppet sem! Reméltem, hogy elvesztél valahol a mélyűrben! … Nincs olyan szerencséd! A Kepler-452b-n vagyok. Megkeresem a Paragont aztán küldöm a képeket. Szólj a főnöknek, hogy készítheti a pénzt!" – újabb szünet következett a felvételben, aztán már csak ennyi: – "Szevasz cicám! Tudod, mit tennék most veled? … Nem érdekel Kael! Milyen híreid vannak? … Itt van előttem a Paragon! Megtaláltam! … Küldd a koordinátákat! … Azt nem! Majd, ha beszéltem a főnökkel. Előbb az alku, aztán a gép. Mindjárt küldök képeket…" – aztán egy másik, jóval fiatalabb férfi velőtrázó sikoltása hallatszott és az adás megszakadt.

Hosszú csend után Victor szólalt meg elsőként.

  • Az a szerencsétlen kölyök még csak tizennyolc éves volt! Nagyon sajnálom, hogy így végezte és azt gondolom, egyértelmű, hogy megvan az első komolyabb rajongónk. Ez a Kyros Mandylor viszont nem kispályás bűnöző, a Fekete Nap Konzorcium pedig egyenesen veszélyes ellenfélnek tűnik. Ha ez a fickó szemet vetett a Paragonra, mindent el fog követni, hogy megszerezze, mert ebben látja a hatalma zálogát. Könnyen ki tudják deríteni, hogy hol tűnt el a két csempész, akkor pedig hamar ránk találnak és ezzel veszélybe kerül nem csak az űrhajó, hanem a bázisunk és mi magunk is.
  • Ha jól gondolom, a Galaktikus Rendfenntartó Erőket és az ügyészséget hiába is keresnénk meg védelemért. – állt karba tett kézzel és sápadt, de bosszús arccal Elara. – A konzorcium keze és vagyona messzire elér, talán még a kormány egyes irodáiba is… Magunkat kell megvédenünk a saját erőnket használva.
  • Egyetértek Elara. – bólogatott szaporán Victor. – Ha a lezuhant gép kapcsán esetleg vizsgálat indul, a tények mellettünk szólnak. De mostantól fel kell készülnünk akár cyber támadásokra, akár aljas cselekre vagy végső esetben nyílt támadásra is.
  • Ha szabad megjegyeznem azzal, hogy tudomást szereztünk Mandylor vélhető szándékáról, lépéselőnyre tettünk szert. Mi már tudjuk, hogy kivel állunk szemben és sejtésünk van a céljairól is. Ezt pedig kihasználhatjuk! Javaslom, hogy holnap reggel hívjunk össze egy operatív stábot és alkossuk meg a saját stratégiánkat, amire majd a taktikai lépéseink épülhetnek! – mondta Roy egy öreg katona tapasztaltságával. – A Paragont pedig addig is rejtsük el a további kíváncsi és haszonleső tekintetek elől!
  • Egyetértek a javaslattal. – mondta Elara kissé nyugodtabb hangon. – A bizottság tagjait viszont még most jelöljük ki. A magam részéről szeretnék benne lenni és Pan bevonását is helyesnek tartanám. Mégiscsak galaktikus kapcsolatokkal rendelkező diplomata. Továbbá szeretném értesíteni az eseményről Davidson és Wolley tábornokokat, akiknek hivatali támogatására biztosan számíthatunk.
  • Mint a bázis biztonsági főnöke, én is szeretnék a bizottság tagja lenni! – jelentkezett Victor.
  • Egyértelmű, hogy a bázis parancsnoka sem maradhat ki. – csatlakozott Marcus. – És javaslom Roy bevonását, akinek a csapatában kincset érő szakemberek vannak.
  • Természetesen! – egyezett bele kérdés nélkül az őrnagy. – Az egységemben pedig több tapasztalt profi is van, akik örömmel vesznek majd részt az operatív tervek kidolgozásában. Köztük nyolcan igazi mesterei a hírszerzésnek, a mélységi felderítésnek, a kémelhárításnak, a katonai stratégiának és taktikának, valamint az informatikai hadviselésnek.
  • Ez összesen tizenöt fő. – állapította meg Marcus. – Azt hiszem, ennyi elég is lesz. Mára köszönöm mindenkinek a helytállást, a kiemelkedő teljesítményt! Menjetek aludni és regenerálódni, holnap reggel nulla nyolcszázkor pedig itt találkozunk és kidolgozzuk a védekező stratégiánkat.

VÉGE

az első résznek


Celestial Coverage Corporation

&

Sigma Emergency Solutions

PARAGON


Írta: Nick M. Leslie


MÁSODIK RÉSZ


KEPLER-452b

Syntha

1.

A Paragon és a bázis védelmére összehívott operatív stáb az S.E.S. 10. kiselőadójában gyűlt össze. A lezuhant csempészhajó fekete dobozának és a Kael nevű néhai pilótának minikom adatait analizálták, gondosan ügyelve, hogy egyetlen apró részlet se kerülje el a figyelmüket.

  • Kedves barátaim! – kezdte Elara. – Szeretnék veletek megosztani néhány bizalmas információt, kérlek benneteket, kezeljétek diszkréten! Harminc éve vagyok jelen az üzleti és a társadalmi életben. Egy családi tragédia után a másokért végzett munka segített talpra állni és új értelmet találni az életemnek. Azokban az években alapítottam a Celestial Coverage Corporation nevű biztosító társaságot azzal a szándékkal, hogy minden tőlem telhető módon segítsek a hozzám hasonló helyzetbe került embereken. Eleinte csak a Naprendszeren belüli űrutazásokra és tevékenységekre kötöttünk biztosításokat, majd ahogy az Orion-kar több exobolygója is elérhetővé vált, a szolgáltatást kibővítettük. Az első évtizedben világossá vált a számomra, hogy többet is tehetek, mint a klasszikus biztosítási tevékenység. Lehetőségem nyílt tevőlegesen segíteni a bajba jutott űrutasokon vagy kolóniák lakóin. Akkor hoztam létre a Sigma Emergency Solutions névre keresztelt mentési szolgálatot. Kezdetben sok fejtörést okozott időben eljutni a helyszínekre és ott minőségi segítségnyújtást biztosítani a bajba jutottak számára. Rengeteg önzetlen támogatást és ötletet kaptam különböző szakemberektől, mérnököktől, űrpilótáktól, orvosoktól és még sorolhatnám. Néhányan közülük örömmel csatlakoztak a projektekhez és sokan azóta is a munkatársaim. Jelenleg tíz csillagrendszerben vagyunk jelen mind a biztosítási, mind a mentési szolgáltatásainkkal. – rövid szünetet tartott, hogy összeszedje a gondolatait, a jelen lévők ezt kihasználva elismerően megtapsolták, de Elara csendre intette őket és tovább folytatta. – Miért mondtam el mindezt nektek? Nem azért, hogy tapsoljatok, és engem éltessetek. Én csak menekültem a fájdalom és a gyász elől. Talán az Univerzum akarata volt, hogy épp ebbe az irányba terelte az életemet. Azért osztottam meg veletek ezeket a gondolatokat, mert megdöbbentett, ami az elmúlt napokban történt. Az elmúlt harminc év alatt sok reklamációval, fájdalomból vagy emberi gyarlóságból fakadó konfliktussal kellett szembenéznem. Ez természetes velejárója az ilyen fajta munkának. El is tudtam fogadni, meg is tanultam együtt élni vele. Egészen eddig még soha, senki nem akart szándékosan kárt okozni a vállalatnak. Most úgy érzem magam, mint aki harminc évig burokban élt és elfelejtette, milyen a külvilág és mennyi bűnöző létezik benne. Ez az incidens a szerencsétlenül járt csempészhajóval rádöbbentett, hogy nem csak jó szándékú emberek vesznek körül, hanem sajnos könnyen ellenségekre is bukkanhatok, ha nem vagyok elég óvatos. Bevallom nagyon megijedtem. Váratlanul ért a felismerés, hogy lehet valaki, aki előre megfontolt aljas szándékból kárt akar okozni a cégnek. Azzal, hogy szemet vetett a legújabb és méltán állíthatom, hogy a legreményteljesebb űrhajónkra, nem csak a vállalat működését veszélyezteti, hanem azoknak az embereknek az életét is, akik miatta nem juthatnak időben megfelelő segítséghez. Ezt nem hagyhatom és ara kérlek benneteket, hogy legjobb tudásotok szerint segítsetek megvédeni a hajót és a küldetésemet! Köszönöm!

Őszinte érzelmekkel és valós tényekkel alátámasztott mondatait ismét taps és együttérző hangok fogadták. Most Marcus kért szót, mire elhallgattak és figyelmüket feléje fókuszálták.

  • Összegezzük, mi az, amit eddig megtudtunk! – lépett az oldalsó falnál felállított holografikus elemzőtáblához. – Először is tudjuk, hogy két csempésznek szemet szúrt a Teegarden Bétáról való minden óvintézkedést mellőző elindulásunk.
  • Ez hiba volt, amiből tanulnunk kell. – jegyezte meg Hans, aki Roy csapatának taktikai elemzője volt. – A hajót ezentúl nem szabad a platformon parkolni és ügyelni kell minden fel- és leszállásnál, hogy ne tűnjön fel senkinek.
  • A Paragon tehát felkeltette az érdeklődésüket és úgy gondolták, ha továbbítják a hírt a vezetőjüknek, Kyros Mandylornak, az majd megjutalmazza őket. – folytatta Marcus. – Feltételezhetjük, hogy a csempészek jól ismerhették a környéket, mert kevéssel azután rátaláltak az ottani bázisunkra. Ezt onnan tudom, hogy Matten automatikus biztonsági riasztást kapott, amikor megpróbálták feltörni az ott hagyott alkatrészeket tartalmazó konténert.
  • Ez volt a második hiba, amelyet nem követhetünk el még egyszer. – szúrta közbe Hans. – Az értékes alkatrészeket tartalmazó konténer nem kerülhet illetéktelen kezekbe.
  • Feltételezhetjük, hogy a csempészek alaposan átkutathatták a bázisunkat és egy általunk hátrahagyott nyomból kiderítették, hogy hol kell keresniük a Paragont. – sorolta tovább a tényeket Marcus. – Tudom, ez újabb hiba volt, nem hagyhattunk volna hátra semmiféle követhető nyomot.
  • Épp mondani akartam. – bólintott Hans. – Ha ők megtalálták, más is megtalálhatja. Vajon mi lehetett az a nyom?
  • Ezt illetően van egy feltételezésem. – szólalt meg Victor. – Matten műhelye és a bázisunk között még a felújítás kezdetén történt egy ellátmány szállítás. A kék konténer fekvőhelyeit, tartós élelmiszert és frissítőket vittünk oda Marcus parancsnok legénysége számára. Beszéltem erről Sophiával, aki elmondta, hogy a rutin szerint minden kimenő küldeményt meg kell jelölni egy vonalkóddal, ami egy esetleges ellenőrzés során igazolja a szállítmány eredetét és célállomását. A gyanúm szerint ezt a vonalkódot találhatták meg az egyik ott hagyott rekeszben, és így bukkanhattak a nyomunkra.
  • Hiba, hiba, hiba. – csóválta a fejét a precizitásáról híres Hans. – A gyanútlanság és a jóhiszeműség mostantól kerülendő.
  • Ezután a két csempész egy felségjelzés nélküli űrhajóval idejött, könnyedén megkereste a bázisunk helyét és kémfotókat készített a Paragonról. – folytatta Marcus. – A vizsgálatunk megerősítette, hogy a jelentést ugyan elküldték Kyrosnak, de a fotókat szerencsénkre nem. Így nincs a kezükben konkrét bizonyíték a hajó létezését illetően. Mivel ezután a csempészhajó szinte azonnal lezuhant és a két utasa életét vesztette, nem történt további információküldés. A hajó helyzetjelzője és automatikus vészjel adója ki volt kapcsolva, így a becsapódásuk pontos helye sem derülhetett ki.
  • A minikom helyzetét viszont bemérhették. – vetette fel Victor.
  • Megvizsgáltam a készüléket, profi módon van titkosítva, így a helyzetét és jel forrását nem lehet azonosítani. Ezek a csempészek értenek hozzá, hogyan maradjanak láthatatlanok, ha akarnak. – jegyezte meg Cloude.
  • Ez legalább megnyugtató. – dőlt hátra Hans. – Szóval csak annyit gyanítanak, hogy a Paragon a Synthán van, de a pontos helyéről nincs információjuk.
  • Ebben bízunk. – mondta Elara. – És a Syntha elég nagy bolygó, nem könnyű megtalálni itt egy űrhajót, ha jól el van rejtve. Kérlek, folytasd Marcus!
  • A csempészek és a diszpécserük között lezajlott párbeszédből egyértelműen kiderült, hogy Kyros Mandylor vetett szemet a Paragonra, aki nem csupán egy egyszerű üzletember, aki egy több cégből álló galaktikus konzorciumot vezet, hanem egy kiterjedt bűnszervezet főnöke is egyben. Utána néztem a nyilvántartásban. Többször letartóztatták már kábítószer kereskedelem, csempészés, bűnszervezet irányítása és korrupciós ügyekben való részvétel miatt, de ügyes jogi képviselettel és kapcsolatokkal mindig megúszta a börtönt, vagy csak enyhe büntetéseket kapott. Korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel is vádolták, de ezek a vádak sosem bizonyosodtak be véglegesen.
  • Feltételezhető, hogy pozíciójának megerősítése és az esetleges konkurens bűnszervezetek kordában tartása miatt lenne szüksége a legendás Paragon széria egy működőképes példányára. – vázolta fel a teóriáját Hans. – Így pedig elképzelhető, hogy ha egy ilyen fajsúlyú bűnöző szagot fog, akkor addig üldözi a zsákmányát, amíg meg nem kaparintja. Ilyenkor mindig a legrosszabb forgatókönyvvel kell számolnunk. Vagyis azzal, hogy a hír valahogy eljut hozzá és kutatni kezd a hajó után.
  • Te hol kezdenéd a kutatást Hans? – kérdezte Roy.
  • Természetesen ott, ahol az első nyom felbukkant, vagyis a Teegarden Bétán.
  • Akkor pedig ő is rátalálhat Matten régi bázisára, ott pedig az alkatrészekkel megrakott konténerre. – bólogatott Marcus. – De még ha sikerül is feltörnie a zárat, azokkal az alkatrészekkel nem megy sokra. Viszont nekünk nagy kárt okoz, ha ellopja a rakományt.
  • Van más veszély is parancsnok. – hívta fel a figyelmét Hans. – A bázison ő is megtalálhatja Sophia egyik szállítmánykísérő lapját, akkor pedig simán eljuthat a bázisunkra. Azon kívül kis szerencsével kiderítheti, dolgozott-e valaki az ott élők közül Mattennek.
  • Volt két vagy három szerelője a műhelyben, akiket a felújítás végeztével kifizetett és elküldött. – fűzte hozzá Marcus.
  • Az baj, mert ha megtalálja őket, esetleg további értékes információkat szedhet ki belőlük a megbízóról, és azok szintén ide vezethetik. – dörzsölgette az állát Hans elgondolkodva.
  • Mit javasoltok, mit tegyünk? – kérdezte aggodalmas arckifejezéssel Elara.
  • Véleményem szerint a legkisebb kockázatot azzal vállaljuk, ha gyorsabban tüntetjük el a nyomainkat, mint ahogy Kyros nyomozni kezdene. – tanácsolta Hans. – Egy különítmény elmehetne a Bétára Matten hangárához, hogy eltüntessen minden ott maradt nyomot. Ezzel biztonságba helyezhetnénk az alkatrészeket és elkerülnénk a további interakciókat. Mi a véleményetek?

A jelen lévőknek egyértelműen tetszett a javaslat.

  • Ebben az esetben viszont nem ártana igyekeznünk, mert az idő megy, és nem tudhatjuk milyen gyorsan reagál Kyros a hírre.
  • Csakhogy neki egy átlagos űrhajóval meglehetősen hosszú ideig tartana az út. – mondta Marcus. – Ha igazán gyorsak akarunk lenni, hogy megelőzzük, nekünk a Paragonnal kell mennünk.
  • Csakhogy azzal hatványozottan megnöveljük a feltűnés veszélyét. – vetette ellen Hans. – Újabb hiba lenne.
  • Az nem olyan biztos skacok! – szólalt meg az eddig figyelmesen hallgató Pan. – Tudjátok abban a harminc napban, amíg Matten a hajón dolgozott, én se tétlenkedtem. Beszereztem és eljuttattam hozzá többek között egy Zetai álcázóberendezést, amit annak rendje és módja szerint be is épített abba a vén csotrogányba. Ezt elfelejtette nektek elmondani?
  • Attól tartok, nagyon sok mindent elfelejtett elmondani nekünk. – vonta össze szemöldökét bosszúsan Marcus. – De azt mondtad: többek között? Mit barkácsoltatok még ti ketten? Csak nem a hajtómű is Zetai? Úgy megérteném, hogyan hozott ide bennünket alig több, mint hat perc alatt. Nos, Pan?

Pan azonban nem válaszolt. Kissé hamisan fütyülni kezdte a Híd a Kwai-folyón című ősrégi film közismert betétdalát miközben a mennyezetet bámulta.

  • Nem kellett volna ezekről a dolgokról tájékoztatnotok a parancsnokot? – kérdezte szemrehányóan Marcus.
  • Ha jól emlékszem, a parancsnok csak egy pöpec hajót kért, méghozzá extra rövid határidővel, a részletekre pedig nem volt ideje kitérni, mert azzal volt elfoglalva, hogy százszázalékos teljesítményt csikarjon ki a szimulátorral birkózó legénységéből. Ezért mellesleg minden elismerésem a tiétek Pajti! – kacsintott rá Pan.

Elara erre csak mosolygott, és az arcán látszott a megkönnyebbülés, ahogy Marcushoz fordult.

  • Azt hiszem, össze kellene szedned a legénységet Marcus… és talán indulás előtt még röviden konzultálhatnál Mattennel, nehogy újabb meglepetések érjenek az úton.
  • Mindenképpen, már csak amiatt is, hogy haladéktalanul figyelmeztesse a munkásait, nehogy bárkinek is elkotyogjanak valamit a Paragonról.
  • Mielőtt befejeznénk a mai operatív ülést, nekem lenne még egy javaslatom! – kért újra figyelmet Hans.
  • Nyitottak vagyunk az elemző stratégánk javaslataira. – adott szót neki Marcus.
  • Arra az esetre, ha Kyros nagyon rákattanna a Paragonra, nem ártana még egy kis ködösítés a Teegarden Bétán pontosabban a fővárosban New Providenceben. A megtévesztés és a hamis információk megfelelő helyen történő elhintése csodákra képes.
  • Mit találtál ki már megint? – nézett rá kérdőn Roy, aki büszke volt rá, hogy az ő katonája segített feloldani a bonyodalmat.
  • Van nekünk néhány nagyon tehetséges csapattársunk, akik szerintem örömmel vállalkoznának néhány napos kiruccanásra a Bétára. – magyarázta Hans. – Az űrkikötőben és a város néhány más pontján elhíresztelhetnék, hogy láttak egy Paragon formájú űrhajót, amiről aztán kiderült, hogy csak a sziluettje volt nagyon hasonlónak. Valójában egy T-kettes Pegazi teherbárka volt, ami alulról nézve valóban olyan, mint egy Paragon.
  • Mekkora svindler vagy te Hanzi! – nevetett fel Roy. – És kikre gondoltál, mint álhír terjesztőkre?
  • Első körben kell egy profi hekker, aki a helyi repülésirányítás archívumából kitörli a Paragon megérkezésének és távozásának felvételeit. Ezután helyi népszerű bulvárhírekbe feldobja a szenzációt, majd azonnal meg is cáfolja néhány szekértő véleményével, pár elmosódott fotó vagy video segítségével, amelyek félreértelmezhető szögből mutatnak egy T-kettest. Ha ez nem lenne elég hatásos, a jelen lévő nyolc hírszerző kolléga közül biztosan akad néhány önként jelentkező a személyesen elvégzendő feladatra. Annyi idejük lenne bejárni a kantinokat, amíg a többiek eltüntetik a nyomokat és bepakolnak minden ott hagyott cuccot az álcázott Paragonba, aztán valamennyien nyomtalanul eltűnnek New Providence-ből.
  • Nagyszerű ötlet! – hagyta jóvá Marcus. – Már csak egy jó hekker kell…
  • Van az a lány, aki nemrég feltörte a Galaktikus Kormány titkosított személyi adatbázisát, pusztán szórakozásból. Elképesztően tehetséges, de hosszú időre börtönbe zárták volna, ha nem lépek közbe. Elarával megegyeztünk abban, hogy felkaroljuk ezt a kis géniuszt. Eltüntettem hát a nyomokat és rábeszéltem az apját, hogy egyezzen bele, hogy a lánya magántanuló legyen. Megkapta a C.C.C. ösztöndíját és véletlenül itt is van a bázison. – mondta Pan. – Anne Brodericknek hívják és az én pártfogoltam. Ő játszva megoldja és még élvezni is fogja.
  • Beszélj vele Pan, még az indulás előtt! De legyen nagyon óvatos! – emelte fel jobb hüvelykujját Marcus. – És most nézzük, kik mennek ködösíteni New Providencbe?
  • Menjünk mind a nyolcan! – javasolta Karla. – Párokban, így ugyanannyi idő alatt több helyen hinthetjük el a kamu infót.
  • Jó ötlet, támogatom! – hagyta jóvá Roy. – Parancsnok?
  • Részemről rendben. De a Csótány csak hat személyes, szűkösen lesztek benne nyolcan. Hat és fél percetek van felkészülni helyismeretből. Elég lesz?
  • Volt már húzósabb bevetésünk is parancsnok. – nézett rá végtelenül bájos mosollyal Jaqueline, hogy megnyugtassa. – Valahogy megoldjuk!
  • Rátok bízom, de mialatt a bepakolás történik, a hajó védtelen lesz. Kell még néhány fő a terület biztosításához is.
  • Véletlenül van még néhány ráérős emberem és egy harci droidom. – ajánlotta Roy nagyon előzékenyen. – Armor elsődleges feladata a fegyveres alakulatok védelme és harci támogatása. Már több éles helyzetben nagy hasznát vettük. Darázs szívesen figyelné a környéket egy-két drónnal, amíg folyik a munka. Ebben ő a specialista. Sír Archibald és Ágyú egy-egy nehéz fegyverrel őrséget állva akár páncélosok elhárítására is képesek. Én pedig mint az osztag parancsnoka, kiválóan koordinálom majd őket.
  • Köszönöm Roy. Elfogadom a támogatást. Egy óra múlva legyetek készenlétben az egyes platformnál! Addig én is összeszedem a legénységemet.
  • Nagyszerű! Legalább mi is kipróbáljuk a híres járgányodat! Érdekel az a legendás Paragon!
  • Én is veletek tartok. – jelentette ki Pan. – Út közben elárulok majd még néhány érdekes újítást, amit Matten a javaslatomra végrehajtott a hajón. Például az álcázórendszert, ami teljesen láthatatlanná teszi a gépet minden ismert érzékelő műszer számára.
  • Rendben. – egyezett bele Marcus. – Sheriff, addig az itt maradókkal szervezd meg a bázis esetleges cyber támadások elleni és fegyveres védelmét! Ha minden jól megy, legfeljebb negyvennyolc órát leszünk távol.
  • Bízd csak rám parancsnok! Egy bit információ se jut se be, se ki.
  • A Paragon pedig teljes álcázással fog repülni az indulástól a visszaérkezésig. – jelentette ki Pan. – Alig várom, hogy a fedélzeten legyek és megnyissam előttetek a modern űrhajózás titkainak végtelen tárházát.
  • Ez így mind nagyon szép és jó, de mi lesz a lezuhant csempészhajóval? – vetette fel Elara. – Ha keresni kezdik és rátalálnak a dzsungelben, a bázis azonnal célponttá válik.
  • Annak az eltüntetését Victorra, Alexre és a bázison maradókra bíznám. Szerintem néhány droid segítségével Matten hamar szétszerelné és talán még használható alkatrészeket is ki tudna nyerni a roncsból.
  • Úgy van parancsnok! E miatt ne fájjon a fejetek! – helyeselt Victor. – Mire visszatértek, annak a hajónak már nyoma se lesz.
  • Köszönöm. Akkor hát, mire várunk? Munkára emberek! – oszlatta fel a gyűlést Marcus.

Noyx-12

Kereskedelmi űrállomás

2.

A Noyx-12 kereskedelmi űrállomás forgalmas, stratégiai pontként üzemelt, főként teher és kereskedelmi hajók átrakodására és úton lévő áruk tranzitjára szakosodva. Modern kialakítású, jól szervezett szerkezete hatékonyan szolgálta ki a folyamatos mozgásban lévő áruforgalmat, és biztosította az ide érkező hajók gyors kiszolgálását. Nem mellesleg ez a hely volt a központja a Fekete Nap Konzorciumnak, a szektor legerősebb ipari és kereskedelmi egyesülésének.

Az elnöki iroda berendezése szándékosan minimalista volt, amely ugyanakkor figyelemre méltó erőt sugárzott: letisztult fémfelületek, szigorú vonalvezetésű bútorok, kevés személyes tárgy.

Ugyanilyen erőt és hatalmat sejtetett a szürke öltönyt viselő magas szikár férfi megjelenése. Cigarettával az ujjai között állt az egész falat uraló ablakban és a galaxis központjában koncentrálódó milliárdnyi csillag alkotta Tejutat bámulta. Hátra simította erős szálú vörös haját és arra gondolt, hogy ez a mérhetetlen gazdagság és végtelen energia egyszer az övé lesz. Vagyona és az abból fakadó hatalma napról napra gyarapodott. A konzorcium, melynek legális álcája mögött sötét ügyleteit intézte, lassan minden lakott világot behálózott már. Bányái, feldolgozó üzemei, fegyverrendszer és űrsikló gyárai rengeteg profitot termeltek. Legalább ilyen eredményes volt a jól menő kábítószer üzlete és az illegális élőerő szolgáltatása is, ahogyan a rabszolgakereskedelmet nevezte.

Halk, diszkrét csengőhang jelezte, hogy valaki be szeretne lépni az irodájába. Abbahagyta az álmodozást és az ajtó felé fordult.

  • Gyere be! – szólalt meg, mire a hangvezérelt ajtó kinyílt és egy zömök, kopasz fejű, ősz szakállú férfi jelent meg a nyílásban. – Locker! Mit akarsz?
  • Hírem van az ön számára Mr. Mandylor. – mondta a férfi, aki már rég beletörődött ebbe a félpertu viszonyba és amint belépett az irodába, az ajtó becsukódott mögötte. – Talán jó hír…
  • Ha fontos, oszd meg velem! – felelte leereszkedő hangon Mandylor.
  • Kígyó, a teegardeni megfigyelőnk küldött egy üzenetet. Mielőtt az adása megszakadt, annyit mondott, hogy látott egy működőképes Paragont és a Kepler-452b-ig követte.

Mandylor felhúzta a szemöldökét. Ez nála a meglepetés és az érdeklődés önkéntelen megnyilvánulása volt.

  • Hol látta pontosan?
  • New Providence fölött.
  • Hm…az egy porfészek, ahol még a levegő is vasízű. – fintorodott el Mandylor. – Látott rajta bármilyen jelzést?
  • Erről nem szólt az üzenete uram, de ha óhajtja, lejátszom a beszélgetést.
  • Persze, mutasd!
  • "Szevasz Phoebe! Itt Kígyó! Tudod, a nagy, amit annyira szeretsz! … Szia Kael! Csak álmodban! Mi a helyzet? ... Hamarosan gazdag leszek babám! Akkor remélem, kedvesebb leszel majd hozzám! … Ne húzd az időmet és ne foglald a csatornát, ha nincs közlendőd Kael! …Jól van, a főnök örülni fog, ha elmondod neki, hogy láttam egy Paragont itt a Teegardenen, méghozzá New Providence-hez közel. … Te részeg vagy, vagy beszívtál? … Egyik se! Farkas és én a saját szemünkkel láttuk! … Küldj fotót! … Az még nincs, de hamarosan lesz. … Most elkezdek szimatolni utána, aztán majd jelentkezem." – Itt hosszabb idő telt el uram. A következő felvétel így hangzik: - "Szevasz Aranyom! Itt a Kígyó! Hiányzom neked? … Cseppet sem! Reméltem, hogy elvesztél valahol a mélyűrben! … Nincs olyan szerencséd! A Kepler-452b-n vagyok. Megkeresem a Paragont aztán küldöm a képeket. Szólj a főnöknek, hogy készítheti a pénzt!" – Újabb szünet következik a felvételben uram. Aztán már csak ennyi: - Szevasz cicám! Tudod, mit tennék most veled? … Nem érdekel Kael! Milyen híreid vannak? … Itt van előttem a Paragon! Megtaláltam! … Küldd a koordinátákat! … Azt nem! Majd, ha beszéltem a főnökkel. Előbb az alku, aztán a gép. Mindjárt küldök képeket." – Aztán megszakadt az adás uram és azóta nincs semmi hírünk Kaelről és a társáról. Feltételezem, hogy elvesztettük őket.

Mandylor rezzenéstelen arccal hallgatta végig a párbeszédeket. Agya egy számítógép alaposságával analizálta újra meg újra az elhangzottakat. Valóban régi vágya volt már egy olyan kategóriájú harci gép birtoklása, mit a legendás Paragon. Egy időben még kutatott is utána, hátha talál egy működőképes példányt, de akkor nem járt sikerrel és az üzleti ügyei azóta elterelték róla a figyelmét. Most meg csak úgy előkerül egy! Ráadásul épp a születésnapján….

  • Nem hiszek a véletlenekben. – jelentette ki végül. – Mi a véleményed erről a hajóról, Locker?
  • Őszintén szólva nem tudom uram. A Paragonokat már egy évtizede leszerelték és kivonták a forgalomból. Túl költséges volt a fenntartásuk és már nem volt szükséges akkora tűzerő használata a galaxisban, ráadásul néhányan túl erős fegyvernek tartották az emberiség kezében. Az újságok arról cikkeztek akkoriban, hogy bontóban végezték. A Teegarden-b-n pedig nincs katonai tevékenység, logikusan nem lenne indokolt egy ilyen gép feltűnése. Szerintem az a nyomorult Kael csak be akart vágódni Phoebenél uram.
  • Nekem valami mégis azt súgja, hogy a fickó igazat mondott. Nézz utána, hogy az elmúlt félévben ki adott el, ki vásárolt vagy ki szállított használt Paragont, vagy hozzá való alkatrészeket!
  • Igen uram!
  • És küldd ide hozzám Lebst!
  • Megkeresem és küldöm uram! – felelte Locker és elhagyta az irodát.

Egy óra múlva Lebs, a veterán katonából lett félelmetes hírű testőr és fejvadász Mandylor irodájában állt. Két fejjel volt magasabb a főnökénél és a súlya is kétszer akkora volt. Sötétbarna bőrét hamuszürke nonfiguratív tetoválások borították. Félelmetes látványt nyújtott. Fegyverét le kellett adnia mielőtt az irodába lépett. Ez volt a szabály, mióta Mandylor átvette apjától a cég irányítását és a konzorcium egyszemélyi ura lett. Nem bízott senkiben.

  • Mit óhajt uram? – kérdezte egy lakáj alázatával Lebs.
  • Láttál már valaha Paragont?
  • Az űrhajóra gondol uram?
  • Arra.
  • Nem, még soha. Legfeljebb futólag, képen.
  • Olvass utána, tanuld meg felismerni akár extrém látási viszonyok mellett is!
  • Rendben van, de miért? – Lebs gyűlölte a kitalálós játékokat.
  • Azért, mert meg kell keresned egyet.
  • És ha megtaláltam? Nem vagyok képzett vadászpilóta uram.
  • Igen, ez igaz. Erre nem is gondoltam. Egyelőre elég, ha észrevétlenül megfigyeled. Tudni akarom, hogy hol van a bázisa, ki a tulajdonosa, milyen feladatot teljesít? Érted?
  • Értem uram. Diszkrét megfigyelés. Hol keressem?
  • Az első célpont a Teegarden-b, New Providence. Aztán ha ott már minden lehetséges információt összegyűjtöttél, következik a Kepler-452b. Ott veszett nyoma két emberünknek, akik látták a Paragont. Elégedett lennék, ha ott megtalálnád. Kell nekem egy olyan hajó!
  • Értem uram.
  • Akkor indulj Lebs! Nem leszek hálátlan…
  • Mennyire nem lesz az uram?
  • Kapsz kétszázezret előre és még százezret, ha megtalálod.
  • Köszönöm uram! Máris indulok!

Az ajtóban Locker jött szembe, arcán aggódó kifejezéssel. Egyenesen Mandylorhoz sietett és két kezét tördelve jelentett.

  • Nagyon sajnálom uram, de a hozzáférhető adatok szerint az elmúlt fél évben nem találtam semmiféle információt a Paragonról. Engedelmével bővítettem a keresést, de egy évre visszamenőleg sem találtam semmit.
  • Akkor mostantól figyeltess miden hírcsatornát és azonnal jelentsd, ha mégis felbukkanna valahol!
  • Igen uram! – hajtott fejet Locker és sietve távozott.

Csak az ajtón kívül lélegzett fel.


TEEGARDEN-b

BÉTA

3.

Hárman tartózkodtak a Paragon vezérlőtermében: Jarred a pilóta, Lyra a műszaki tiszt és Pan, aki épp a legutóbb beépített rejtett paneleket ellenőrizte az irányítópultokon. Marcus, Thalia, Kenji és Selina az utastérben volt és taktikai megbeszélést tartott a deszantegységgel.

  • Jó lett volna, ha korábban felhívjátok a figyelmünket ezekre a rejtett vezérlőpanelekre! – dühöngött Jarred, fenyegetően az apró termetű Zetai fölé tornyosulva.
  • Én azt gondoltam, hogy Matten majd elmond róla mindent. Persze elképzelhető, hogy a nagy kapkodásban úgy kimerült, hogy elfeledkezett róla. – tolta a feje búbjára western kalapját Pan, hogy fel tudjon nézni a behemót arcába.
  • Az látod lehet! Harminc nap alatt tíz kilót biztosan leadott az öregúr. Na mesélj csak szépen! Mik ezek a cuccok?
  • Extra funkciók, amelyek a korábbi modellekben nem szerepeltek. Én azonban úgy láttam jónak, hogy mivel a Zetai technika kompatibilis a földivel, megvadítjuk kicsit a verdát. Matten örömmel beleegyezett.
  • Sorold!
  • Ez az űrhajó külsőre nagyjából úgy néz ki, mint az eredeti. Csakhogy a titán hajótest teljes felületét bevontuk nanomolekuláris rétegekkel. Így létrejött egy többrétegű, de szinte súlytalan energiaelnyelő páncélzat, amely erről a modulról vezérelve akár teljes álcázást is képes biztosítani a Paragonnak.
  • Láthatatlanná lehet tenni? – bámult Jarred tátott szájjal.
  • Teljesen. Mindenféle általunk jelenleg ismert felderítési technika elől el tud tűnni. Nem csak az űrben, hanem a légkörben, víz alatt, de akár a talajon állva is. Viszont az is igaz, hogy a teljes álcázás zabálja az energiát.
  • Mondd tovább!
  • A hajtómű a legújabb Zetai HGD (Hyperspace Generator Drive), amely kvantum-gravitációs elveken alapul. Ötezer megawatt teljesítmény hajtóművenként. Ez a létező legjobb megoldás a valós szinkronidőben való űrutazásra. Jelenleg a fénysebesség tízmilliószorosával képes utazni a hipertérben. Bár ez gondolom már feltűnt az ide vezető úton…
  • Nem csak feltűnt, egyenesen sokkolóan hatott! Ha ezt Einsteinnek elmondtad volna, már mindenki ilyennel furikázna a galaxisban!
  • Albertnek? Áá, próbáltam, de nem értette meg… Amúgy meg elég drága ahhoz, hogy ne legyen minden vízibiciklin ilyen. De mondom tovább, figyelj! A pályakorrekciós hajtóművek darabjának teljesítménye ezer kilowatt. Na és az üzemanyag… Több hiperűr ugrásra elegendő stabilizált antianyag, ami akár több hónapos csillagközi utazgatáshoz is elég.
  • Csak ennyi? – vágott őszintén döbbent arcot Jarred.
  • Egyelőre. Többre még nem volt időnk. De talán majd, ha végre lesz egy nyugodt hetünk a bázison, akkor még beszerelünk néhány újítást, ami fokozhatja a kicsike hatékonyságát és biztonságát.
  • Azért akkor már én is szeretnék ott lenni Pan! Elvégre én vagyok a pilóta, ismernem kell a gépemet az utolsó csavarig.
  • Ebben egyetértek Jarred. – bólogatott a Zetai. – Szólni fogok, mielőtt bármilyen átalakításba kezdünk.
  • Ez a beszéd fiúk! – szólalt meg mellettük Lyra hangja. – De engem se hagyjatok ki a melóból!

Marcus egy szinttel lejjebb, az utastérben állt és a holovetítőn épp a Matten műhelyétől New Providence-ig vezető utat ismertette a deszantosokkal. A biztonságos berakodást fedező négy fős egység katonai exoszkeletont, a nyolc mélységi felderítő pedig a szerepüknek megfelelő űrruhát vagy épp szedett-vedett ruházatot viselt, hogy el tudjanak vegyülni a New Providence-i népség között. Az utazás ideje alatt bőségesen volt idejük megalkotni saját háttérsztorijukat és gondosan ügyeltek arra, hogy szinte ugyanazt az elterelő szöveget mondják majd mindenütt, nehogy gyanút keltsenek. Ezután az arcukat változtatták el, nehogy a biztonsági kamerák felvételeiből utólag valaki felismerje őket. A hamis ID kártyákat is kiosztották.

  • Szóval ismételjük át még egyszer! – mondta Marcus. – Király, Ágyú, Sír és Darázs.
  • A leszállás pillanatától a felszállásig mi hárman biztosítjuk a hajó környezetét. – mondta Király.
  • Közben enyém a légi megfigyelés a drónokkal. – tette hozzá Darázs.
  • Rendben. – folytatta Marcus. – Most lássuk a kamu párokat!
  • David és Peet?
  • Mi ketten Gardenitet szállító teherpilóták vagyunk. A város déli oldalán járjuk végig a kocsmákat és egy Drafoon nevű fickóra hivatkozva terjesztjük az igét. A hülye Paragonnak hitt egy T-kettes Pegasi teherhajót. - felelte Peet, közben rossz szokása szerint időnként szipogva.
  • Oké. Karla és Nico?
  • Mi frissen letelepedett kereskedők vagyunk a nyolcas kolóniáról. Miénk a keleti szektor, igyekszünk lejáratni azt a seggfej Drafoont, amiért összetévesztett egy Pegasi T-kettest egy legendás Paragonnal.
  • Rendben. Paul és Jaqueline?
  • Nászutasokként érkeztünk a Földről, épp szállást és egy jó éttermet keresünk. A nyugati városrészben, a vaksi Drafoon baklövését verjük nagydobra.
  • Szuper! Marion és Kim?
  • Én kereskedelmi diplomata vagyok a Gliese-581g-ről. A Gardenit kereskedelem érdekel. Kim a testőröm. Nekünk nem maradt más, mint a város északi része parancsnok. Elhintjük a hírét a lökött Drafoon tévedésének. Azon kívül mi vezetjük a Csótányt, amivel előbb sorban kirakjuk, majd a végén összeszedjük a többieket.
  • Figyelem! – hallották ekkor Jarred hangját a hangszórókból. - ETA (Estimated Time of Arrival) 30 másodpercen belül!
  • Rendben emberek! Egyeztessük a biometrikus óráinkat! Az akcióra kaptok a leszállástól az indulásig tíz órát. – csapta össze két tenyerét Marcus. – Mindjárt landolunk, csatoljátok be magatokat! A többiek foglalják el helyüket a vezérlőben!

  • Nézd csak! - mutatta Pan. – Itt beállítom, hogy amint kilépünk a hiperűrből, automatikusan bekapcsoljon az álcázás.
  • Ez azt jelenti, hogy sem a légi irányítás radarjai, sem a biztonsági műholdak érzékelői nem látnak majd bennünket? – kérdezte Jarred.
  • Pontosan! Sőt, még infravörös, akusztikus és vizuális érzékelők se fedezhetnek fel. – jelentette ki büszkén Pan. – Nem kell hálálkodni!

Thalia és Lyra mosolyogva nézett össze a háta mögött. Mindketten csodálták ezt az apró fickót a végtelen tudása és hihetetlen humora miatt.

Jarred óvatosan és lassan úgy ereszkedett le, hogy a gép alsó bombaillesztő pilonja épp az alkatrészeket rejtő konténer felett legyen és már csak fel kelljen rá kapcsolni a felfüggesztő szerkezetet. Lyra leeresztette a rámpát, Darázs három álcázott drónt küldött fel, hogy már messziről észrevehessenek minden gyanús mozgást a környéken. Amint "tiszta terepet" jelentett, a Csótány legördült a rámpán és nagy porfelhőt kavarva elhúzott a város irányába. A.R.M.O.R. a taktikai android fedezetében Roy elfoglalta embereivel a védelmi pozíciókat a Paragon körül.

Ezután Marcus és legénysége a hajó droidjainak segítségével megkezdte a bázison maradt mozdítható dolgok leszerelését, becsomagolását és berakodását a láthatatlan űrhajóba. Figyelniük kellett, hogy a végén majd maradjon hely a visszatérő hatkerekű terepjárónak is.

  • Kicsit zavar, hogy nem látom a saját gépemet. – nézett fel a láthatatlan és a háttérből semmit ki nem takaró hajótestre Jarred. – Te, hogy vagy ezzel főnök?
  • Én se vagyok hozzászokva az ilyesmihez. De azt tudom, hogy ahol Pan megjelenik ott fura dolgok történnek.
  • Ja, nagy mágus a kis fószer, annyi szent!

Kim első megállója New Providence keleti oldalán volt, ahol Karla és Nico a két kereskedő elköszönt és nekivágott a városnak. A kereskedőnegyed a poros, kietlen utcáin és zsúfolt, kaotikus piacain bármit meg lehetett vásárolni – feltéve, ha valakinek volt rá elegendő kreditje. Több évtizedes építészeti stílusok keveredtek itt, olcsó fémekből és üvegből összetákolt üzletek és nehezen karbantartható infrastruktúra jellemezte a helyet és ez adta meg sajátos hangulatát. Egyetlen szélesebb főútja mentén szűk sikátorok és zsúfolt üzletek sorakoztak, amelyek távolabb zsibongó piacokká nyíltak. Idegen világok különleges termékei keveredtek a helyi árukkal. Alapvető élelmiszerek, technikai eszközök, egzotikus áruk, amiket a közeli kolóniákról és még távolabbi rendszerekből hoztak be a kereskedők. Zajos kikiáltók és színes holografikus kijelzők hívogatták a vevőket, de a technológia már elavult volt; a hologramok recsegtek és villództak. A piaci standok előtt kisebb-nagyobb csoportok alkudoztak. A sikátorok homályában feketepiaci ügyletek zajlottak, és a sötét zugokban veszélyes alakok is megfordultak. A porban és rozsdában fürdő épületek falait falfirkák borították, helyi bandák vagy illegális szervezetek jelei. A levegőben fűszeres illatok, izzadság és a rozsdás fém szaga keveredett, a háttérzajban az alkudozók, beszélgetők és néha távoli szirénák hangja elegyedett. Karla és Nico könnyedén beszédbe elegyedhetett bárkivel, így hamarosan szárnyra is kelt az új pletyka a csatahajót egy rozoga teherbárkával összetévesztő Drafoon nevű egyénről.

A Csótány legközelebb a déli oldalon állt meg annyi időre, amíg David és Peet kiszállt. Gyalog folytatták az utat, hogy keressenek egy jó ivót, mint szórakozásra vágyó teherpilóták. Az új űrkikötő közelsége miatt ez a környék a teherhajók pilótáinak és az Orion-kar más távoli sarkából érkező munkásoknak kedvelt helye volt. A levegőt az olcsó üzemanyagok füstje és a közeli bárok fűszeres-szeszes kipárolgása töltötte be. A távolról ide látszó kikötő hatalmas, rozsdás komplexum volt. A széles utcákat óriásplakátok és villódzó kijelzők tarkították. Éjszakai klubokba, bárokba, szerencsejáték- és virtuális szórakozóhelyekre invitáltak, ahol veszélyes alakok is megfordultak. Ezek a helyek találkozópontként is szolgáltak a csempészek, árnyékügynökök és alvilági figurák számára. A közeli csillagrendszerekből érkezett, különböző fajok és kultúrák keveredtek itt. David és Peet néhány pohár ital után már hangosan röhögve figurázta ki a balfék Drafoont, amiért képtelen volt megkülönböztetni egy T-kettest egy Paragontól. A pletykákra éhes pilótáknak több se kellett, egymást túllicitálva, kárörvendően adták tovább a pletykát. Az egyik kantin faliújságján vették észre, hogy már a helyi bulvárlap is felkapta a hírt, miszerint valaki egy legendás Paragont vélt látni a város felett. Aztán rögtön közölte, hogy ez nem több, mint egy kövér hírlapi kacsa, mivel a szakértők véleménye szerint már rég nincs a galaxisban működőképes példány abból a modellből. A két hírszerző az alkoholtól széles vigyorral koccintott a hírlapi kacsa és a távoli monitor előtt ülő Anne Broderick egészségére.

A nyugati városhatár, ahol a boldog nászutaspár kiszállt és egymásba karolva elindult, hogy egy éttermet keressen, békés környék volt. Ideális választás a turistáknak és nászutasoknak, akik egy kicsit lassítani szeretnének kilépve a zajos városból. Barátságos, színes utcák, zöldellő parkok, kellemes, otthonos hangulat, emberközeli épületek. Minden kis utca és bolt egyedi hangulatot árasztott. A központban egy nagy tér, tele kávézókkal, kis éttermekkel és padokkal. Körülötte kis vendégházak, családias hotelek. Az ifjú pár gondoskodott róla, hogy a helyi kézművesek és árusok között is elterjedjen a hír, amelyet – elmondásuk szerint – az űrkikötőben hallottak ideérkezésükkor. A tetejébe még egy zsák kreditet is ajánlottak annak, aki itt tartózkodásuk alatt előkerít egy Paragont, hogy egy olyan igazi ritkaság előtt fotózkodhassanak a nászútjukon. Ennek híre azonnal elterjedt a helyi inaslegények és kifutófiúk között, de sajnálatos módon senki sem volt képes felhajtani a vágyott űrhajót. Főként azért nem, mert már a helyi hírekben is megerősítették, hogy az illető csak egy T-kettes teherhajót láthatott, amelynek a sziluettje messziről és rossz látási körülmények között valóban hasonlít a Paragonéhoz. Ebbe bele kellett törődniük.

Kim és Marion végül északon parkolt le, a város színvonalasabb éttermei és szállodái között. Ez volt a város legkisebb, ám kiemelt fontosságú negyede. Diplomaták, kereskedelmi és politikai küldöttségek találkozóhelyeként szolgált. A környéket különleges biztonsági intézkedései és diszkrét légköre tette ideálissá hivatalos találkozókhoz és tárgyalásokhoz. Az itteni épületek nagy részét hivatalos rezidenciaként és diplomáciai irodaként tartották fenn. A csendes utcákon halkan zümmögő elektromos meghajtású járművek suhantak. Ennek a párosnak volt talán a legnehezebb dolga, mivel az utca emberével itt nem volt könnyű kapcsolatot teremteni. Kerestek hát egy népszerű szórakozóhelyet, és azt fürkészték, kitől érdeklődhetnének az állítólag a város felett észlelt Paragon után. Amikor végre találtak egy megbízhatónak mondott informátort, az sajnálattal közölte velük, hogy a hír már a délelőtti órákban megjelent a helyi bulvársajtóban is, ahol szakemberek cáfolták meg a gép létezését. Állítólag csak egy Drafoon nevű drogos, egykori pilóta dobta fel a hírt, hogy némi aprópénzhez jusson. Vigaszul az informátor azonnal felajánlott legalább három különböző alternatívát arra az esetre, ha a hölgy különleges űrhajót szeretne vásárolni. Alig tudták lerázni azzal, hogy őket kimondottan csak az az egy típus érdekelte volna. Végül Kim, mint személyi testőr szólította fel nyomatékosan a rámenős fickót, hogy távozzon.

Késő délután volt már, mire a négy páros jelentette, hogy az akció sikeres volt, azóta pedig már mindenki a Drafoon nevű fickón és az általa keltett szenzációs hírre érkező potenciális Paragon vásárlókon röhög. Kim, az előre megbeszélt kivonási pontokon összeszedte a csapat tagjait. Az óvatossági szabályokat rutinosan betartva meggyőződött róla, hogy nincs nyomkövető az autón és senki se követi őket és csak ezután indult vissza a Csótánnyal Matten hangárjához.

A csaknem tíz órán át tartó megfeszített munka után a hangár végre tényleg kiürült és már semmi sem utalt arra, hogy itt nemrég egy Paragon-3B felújítása folyt gőzerővel. Még a saját nyomaik eltüntetésére is volt elegendő idejük, így egy ujjlenyomat se maradt utánuk árulkodó jelként. Amint a Csótány visszatért, biztonságosan rögzítették a mennyezetig telepakolt raktérben. Nagy gonddal eltüntették a hat kerék taposta nyomokat néhány kilométer hosszan, aztán olyan észrevétlenül hagyták el a bolygót, ahogy idejöttek.

  • Nem is értem, miért nincs egy légpárnásunk! – elégedetlenkedett Sam, akinek két méteres magasságához százhuszonöt kilós testsúly tartozott. – Akkor nem kéne a keréknyomokkal szarakodni…
  • Mi van öcsém, büdös a munka? – ugratta Sír, akit civilben Archibald McPhersonnak hívtak.
  • Ha tudnátok, hányszor kellett ezt csinálnunk a Földön annak idején! – sóhajtott Pan elhelyezkedve köztük az utastérben. – Mielőtt még felvállalhattuk volna nyilvánosan a létezésünket, őrjítő volt az a végtelen titkolózás. Akció, takarítás, akció, takarítás. Mindig ez ment.
  • Megértelek. Ez a titkos ügynökök sorsa! – bólogatott Roy. – Annak idején minket is erre képeztek ki. Felderíteni, észrevétlenül behatolni, elvégezni a feladatot, aztán nyom nélkül eltűnni. Eleinte izgalmas kaland volt, de az ember idővel belefásul. Te hány éven át csináltad Pan?
  • Majdnem ezerháromszáz… A végén kicsit már én is rühelltem, de fontosak voltatok nekem és a Szövetségnek. Amióta nyugdíjaztak és végre a magam ura vagyok, már nyugodtabb az életem. Szerencsére megtaláltam Elarát és teljes mértékben azonosulni tudtam a céljaival.

A műveletisek elkerekedett szemekkel, hitetlenkedve bámultak rá.

  • Ezerháromszáz éves vagy? – kérdezte Roy, mintha a többi információ elkerülte volna a figyelmét.
  • Kicsit több, mert ugyebár nem a születésem másnapján lettem Tudományos Megfigyelő és Mentoráló Munkatárs. Ja, hogy nem látszom annyi idősnek? Ez igazán hízelgő, köszönöm. Tudjátok a jó genetika és a sportos életmód csodákra képes! – kacsintott rájuk és jót húzott a texasi Yellow Rose whiskyt rejtő lapos flaskájából. – Egészségetekre! Kér valaki?
  • Egy slukkot. – nyúlt érte Archibald, aki szintén nagy szakértője volt a jófajta italoknak.
  • Feltűnt, hogy időnként a legparasztabb délvidéki dialektust beszéled, máskor meg a legkifinomultabb oxfordit. – jegyezte meg Nico.
  • Kedvelem a redneck dialektust. Egyszerű és őszinte, mint én magam. De szívesen beszélgetek veletek szinte bármelyik földi nyelven, bármelyik nyelvjárásban. Volt időm megtanulni majdnem mindet…
  • Elképesztő fickó vagy! – bámulta leplezetlen csodálattal Marion. – De nagyon bírlak!
  • Köszi drága! – nevetett Pan. – Én is csipázlak téged!

TEEGARDEN-b

BÉTA

4.

Lebs két nappal később, a reggeli órákban érkezett meg a Bétára. Mielőtt leszállt volna az űrkikötő magánrepülők számára fenntartott szektorában, légifelderítést végzett. Feltérképezte a várost és annak környékét, és fedélzeti számítógépével analizálta a felvételeket. Közben fiktív hozzáférési kóddal lekérte az űrkikötő forgalom adatait a központi nyilvántartásból, de abban nem tettek említést a Paragonról. Az elsődleges felderítés tehát nem hozott eredményt, de Lebs nem az a fajta volt, aki ilyen könnyen feladja. Az űrkikötőben hagyta a gépét és taxival a városba vitette magát.

Jó ideig látszólag céltalanul őgyelgett a poros, zajos utcákon. Tekintete közben olyan embereket keresett, akik szemlátomást minden nap ugyanezt teszik. Több ilyen alaknál kérdezősködött az állítólagos Paragon-3B típusú űrhajóval kapcsolatban. Az információt természetesen egyik sem akarta ingyen adni, de legalább mondtak valamit. Egybehangzó állításaik alapján egyértelmű volt, hogy egy Drafoon nevű drogos terjesztette a pletykát, de valószínűsítették, hogy csak egy kis aprópénz kellett neki, hogy drogot vehessen. Említést tettek egy néhány nappal ezelőtti hírről is a városi pletyka oldalon. Abban is a Paragonról volt szó és állítólag két szakértő is megerősítette, hogy inkább egy T-kettest láthatott a szemtanú. Ezek az alakok azt is tudni vélték, hogy az illető hajléktalan és az űrkikötőhöz vezető út környékén látták régebben. Drafoon személyleírása azonban mindegyiknél teljesen eltérő volt. Az egyik középkorú magasnak, sportosnak és barna hajúnak írta le, a másik idősödő, sovány szakállasnak, a harmadik meg megint másnak ismerte.

Ez nem volt éppen erős nyom, de Lebs mégis megjegyezte az elhangzott nevet: Drafoon. Elindult az űrkikötő felé vezető utca irányába és ott kajtatni kezdett utána, mint egy kopó, amelyik szagot fogott. Legalább ötven embert megkérdezett, mire az egyik végre útba igazította egy ócska, lepusztult kocsma felé, száz méterre onnan.

  • Az ott a törzshelye.

Ahogy meglódult a kocsma felé, egy pillanatra olyan érzése támadt, mintha figyelné valaki. Tudta, hogy óvatosnak kell lennie, mégis határozottan lépett be az ajtón.

Körülnézett a kiömlött sörtől savanyú szagú füstös helyiségben azzal a pillantással, ahogy a profik mérik fel a lehetséges veszélyforrásokat. A bárpult mögött könyöklő szakállas férfi a homlokára tolt napszemüveg alól pislogott rá egykedvűen, amúgy csak néhány félkómás fickó ült az asztaloknál.

  • Drafoont keresem. – reccsent oda nem épp udvarias hangon.
  • Nem te vagy az egyetlen. – felelt hasonló stílusban a másik és a hátsó ajtó felé intett. – A haverjaid előbb találtak rá.
  • Az istenit! – sziszegte a nagydarab és öles léptekkel az ajtónál termett, miközben jobb keze a dzsekije alá csúszott.

A vastag fémlemez szisszenve csúszott félre és zárt belső udvar vált láthatóvá. Fegyvere már lövésre készen a kezében volt. A földön egy vérző férfi vonaglott. Öten állták körbe és meg-megrángatták, az meg csak nyüszítve jajgatott. Kínzóinak feje katonásan kopaszra volt nyírva, ruházatukról ítélve Lebs harcedzett zsoldosoknak vélte őket. A hatodik férfi hosszú csatakos hajjal néhány lépéssel távolabb állt és fegyver volt nála, amit gyors, reflexszerű mozdulattal a kéretlen vendég felé fordított. Két sugárvető csöve meredt egymásra rezzenetlenül.

  • Hagyjátok abba! – szólt halk, vészjósló hangon Lebs. – Ez itt Drafoon?
  • Pechjére. – vigyorodott el a hosszú hajú, akit láthatóan nem hatott meg a rá célzó sugárfegyver. – És te ki vagy?

Az öt férfi abbahagyta a fekvő ember kínzását és fenyegetően megindultak Lebs felé, de ő nem először nézett már szembe túlerővel. Továbbra is nyugodt hangon megjegyezte.

  • Nem beszélgetni jöttem. És nem akarok megölni senkit. Drafoont akarom!
  • Ott van, a tiéd lehet, de már nem sok hasznát veszed. Mi most elmegyünk, tégy vele, amit jónak látsz! Kifelé fiúk! – intett a fejével a hosszú hajú.
  • Rendben van. – Lebs fegyverével kísérte, ahogy előbb az öt zsoldos fegyelmezetten elhagyja a helyszínt, majd utánuk a fegyveres is kihátrál.

A távozó férfiak fedetlen felkarján egyforma kék-fekete-ezüst színű tetoválásokra lett figyelmes. Pajzs alapon kitárt szárnyú, páncélozott fekete holló, felette a felirat Sea Ravens vagyis Tengeri Hollók.

  • Sok sikert barátom! – hallotta még, aztán amikor az ajtó becsukódott a távozó csapat mögött, a félholtra vert férfi mellé térdelt.
  • Te vagy Drafoon?
  • I…ige'… – nyögte az, vért köpve a péppé zúzott arcából.
  • Láttál egy Paragont két-három nappal ezelőtt?

A férfi sírni kezdett, törött fogai kínjában kivillantak feldagadt véres ajkai közül. Teste néhányszor összerándult kínjában.

  • Már… nekik is me… egmondtam, hogy áááhhh… – nyüszített fel fájdalmában és elernyedt a teste.
  • Hé! Drafoon! – rázta meg Lebs. – Ne baszakodj már! Láttál erre egy…
  • Ennek vége komám. – hallotta a pultos gondterhelt hangját az ajtó felől. – Halálra verték a Hollók, bár amúgy se sok volt már hátra neki…

Lebs a fegyvere csövét a hang felé fordítva, szabad kezével próbálta kitapintani Drafoon nyakán a pulzust, de már nem találta. Az egyetlen ember, akiről azt hitte, hogy tud valamit a Paragonról, halott volt. Csalódottan felállt, a tokjába csúsztatta a fegyvert és nagy lendülettel az ajtó felé indult.

  • Hé, legalább segíthetnél eltakarítani! – méltatlankodott a pultos, ahogy félretolta az útjából.
  • Jó. – Lebs egy tenyérbe illő kis vörös hengert húzott elő a dzsekije belső zsebéből és a detonátort aktiválva a válla fölött hátra dobta az udvarba. A kapszula földet érésekor egyszerűen lángra lobbant, vakító fehér izzásba kezdett és percek alatt fehér porrá emésztette a holttestet.
  • A kurva életbe! – szorította fejét a két tenyere közé a csapos! Elhamvasztottad, vaze!!!

A fejvadász azonban akkor már az utca végén járt és csak a saját néma kérdéseit hallotta.

  • Hogyan találhattak rá Drafoonra a Tengeri Hollók? Vajon megtudtak tőle valamit? Nem hiányzik a konkurencia. Most akkor létezik a Paragon, vagy nem? Mindenkit átvágtak, vagy mi? – kérdéseire azonban egyelőre nem kapott választ, de ösztönei azt súgták, hogy a Paragont övező megnövekedett érdeklődésnek mégiscsak lehet valós alapja.

Gyors felszíni járművet bérelt és a használaton kívüli régi űrkikötőbe hajtott, hogy ott kutasson tovább nyomok után. A perzselő déli napfényben rövid életű termikek ragadták fel a finom szemcséjű narancssárga port.

Ahogy eredménytelen kutatással-szimatolással, műszeres méricskéléssel teltek-múltak az órák, egyre frusztráltabb és dühösebb lett. Semmi se utalt arra, hogy a régi kikötő valamelyik szektorát mostanában használták volna.

  • Sehol semmi nyom! – gondolta és már az is megfordult a fejében, hogy Kyros csak a bolondját járatta vele.

A Teegarden Star már rég lenyugodott a horizonton úszó vörös felhőpaplanja alá, amikor Lebs abbahagyta a hiábavaló kutatást. Leült egy acéltuskóra és hangüzenetben feldiktálta minikomjára az első napról szóló részletes kutatási jelentést. Amikor elkészült visszaellenőrizte és elküldte Kyrosnak, hadd törje a fejét ő is.

Másnap reggel az űrkikötőbe hajtott, tisztességgel kifizette a bérleti és a parkolási díjat, hajójának navigációs computerébe betáplálta a Syntha koordinátáit és indított.


KEPLER-452b

SYNTHA

5.

Az S.E.S. 10-es bázis vezérlőtermében a sötétszürke kapucnis pulóvert viselő Anne Broderick mellett Pan egy kialudt szivarral a szája sarkában és a vörös hajú James Flanagan két kezével egy pakli kártyát kevergetve teljesített utólagos megfigyelő szolgálatot.

Az utasítás szerint három fős váltásokban már két napja a Teegarden Béta légi irányításának ki és bemenő adatait hallgatták le távolról. Marcus arra volt kíváncsi, hogy kiknek az érdeklődését keltette fel a kis közjáték, szaglászik-e valaki utánuk.

  • Hol tanultad, ami tudsz kislány? – kérdezte James. – Úgy értem, a hekkelést?
  • Apámtól. Social Engineering. – felelte szűkszavúan Anne.
  • Olyan simán bejutottál a légiforgalom adatbázisába!
  • Egyszerű Backdoor volt. Lehetővé teszi a hozzáférést anélkül, hogy bárki tudomást szerezne róla.
  • Aha, háromszoros tűzfalon és hitelesítési rendszeren át? – csóválta a fejét James.
  • Igen.
  • És a helyi pletykalap elképesztően hiteles manipulálása?
  • Social Media Hacking. Közösségi média hekkelés. – felelte oda se pillantva a lány.
  • És ki az a Drafoon nevű pasas? Létezik egyáltalán?
  • Spear Fishing. Célzott adathalászat. – dobta vissza a szót rögtön Anne és mintha árnyalatnyi bűntudat suhant volna át az arcán. – Kellett valaki, akiért már nem kár. Egy haldokló drogos volt. Lehet, hogy azóta már nem is létezik…
  • Elképesztő vagy, tudod?
  • Nem flexelek. – és zordan a férfira mosolygott. – Yolo!
  • Bár érteném, mit akarsz nekem mondani! – nézett a mennyezetre James, aki profi IT hadviselési szakember volt, de a mai hekker szlenget nem igazán értette.
  • Csak azt mondtam, hogy egyszer élünk! Let's chill vibe please! – mondta a lány és kapucniját az arcába húzva elfordult.
  • Úgy látom, a hölgy lezárta a beszélgetést komám! – interpretálta nevetve a helyzetet Pan. – De én szívesen beszélgetek veled, ha akarod!

James épp válaszolni akart amikor éles füttyel jelzett a lány komputere. Mindketten odafordultak.

  • Kapás van! – tájékoztatta őket sajátos stílusában Anne. – Mindjárt mutatom, ki az…
  • Rögzítsd, ha megvan!
  • Yessir!
  • Azt akarja mondani, hogy rendben. – súgta James fülébe segítőkészen Pan, mire a vörös ír gyilkos pillantást vetett rá.
  • Ezt kivételesen értettem!
  • Lowkeyben jön. – dünnyögte Anne. – Amatőr módon van titkosítva. Mindjárt meglesz!
  • Talán valami nyomozó vagy ellenőr. – vélte James.
  • Ahhoz elég drip vagyis bocsi… szóval vagány az ipse. Itt is van!

A nagy monitoron ekkor egy fekete férfi fotója és a galaktikus nyilvántartóból kilopott teljes személyi adatbázisa jelent meg. Pan olvasta:

  • Lebs Nyang'oro, profi testőr és fejvadász. Egykori neves harcművész. Azóta többszörösen büntetve erőszakos bűncselekményekért. Jelenlegi megbízója… nocsak! A Fekete Nap Konzorcium és Kyros Mandylor.
  • Miért nem lepődöm meg? Odaküldött egy profit, hogy utánunk szimatoljon. Kíváncsi vagyok, mit talál!
  • Rajta maradok, ha bármi infót rattingol, arról tudni fogunk. – mondta a lány.
  • Vagyis, ha beköp minket… – tolmácsolta Pan.
  • Hoppá! – mondta váratlanul meglepetten Anne.
  • Mi az? – kíváncsiskodott James és abbahagyta a kártyalapokkal való bűvészkedést.
  • Van itt még valaki… Ő is a Paragon és Drafoon után kutat a Béta rendszerében…
  • Vártunk még valakit a buliba? – csodálkozott James.
  • Upsz, azt hiszem, kissé nagyobb feltűnést keltett ez a Paragon sztori, mint vártam. – dünnyögte mintegy önmagának a lány. – … Ajjaj, fiúk baj van! Rácuppantak a témára a Tengeri Hollók is!
  • Basszus! – dobta szivarcsutkáját a megsemmisítőbe Pan. – Az tényleg baj!
  • Miért? Kik azok a Tengeri Hollók? – érdeklődött James.
  • Egykori tengerészgyalogosokból verbuválódó magánhadsereg. Csupa viharvert tengerészgyalogos, aki bizonyos okokból elhagyni kényszerült az űrflottát. – magyarázta Pan.
  • Mutatom a fickó adatlapját… – szólalt meg néhány perc elteltével Anne. – Nézzétek!
  • Jack Rock, egykori százados, mostanában a Fekete Holló névre hallgat. – olvasta Pan. – Dezertált tengerészgyalogsági hadmérnök, speciális harci taktikai oktatásban részesült. A Tengeri Hollók egyik csapatkapitánya.
  • Renegátok és dezertőrök serege? Nagyszerű! – sopánkodott James. – Mi jöhet még?
  • Just lurk for now! Csak figyeljünk! – mondta halkan, türelemre intve a lány.
  • Várható, hogy a fejvadász itt is szimatolni fog. – vélte Pan. – Ha pedig a Hollók megfigyelik és követik, rájuk is számíthatunk. Jó lenne, ha a két érdekkör inkább egymás ellen fordulna…
  • Megpróbálhatom, de veszélyes lehet. – mondta Anne.
  • Egyelőre ne csinálj semmit, várjuk meg, mi lesz! – utasította Pan.
  • Ezeket az információkat le kell adnunk a parancsnoknak! – jelentette ki James és röviden tájékoztatta Marcust az eseményekről.
  • Várható volt, bár a Hollókra nem számítottam! Nem tudom, hogyan találtak ránk. Mindenesetre a hajót leálcáztuk és elrejtettük. A védelmi hálónk és rendszereink tökéletesen működnek. – jött Marcus válasza. – Az események alakulása miatt a következő hetvenkét órára mostantól elrendelem a teljes harckészültséget.
  • Vettem parancsnok! Hetvenkét órás teljes készültség! Továbbítom a nagy közös tudatba! – ezzel a mikrofonhoz hajolt, hogy a bázison mindenki jól értse a szavait. – Figyelem! Parancsnoki közlemény! Mostantól hetvenkét órás teljes harckészültségi protokoll lép érvénybe. Ismétlem! Hetvenkét órás teljes harckészültségi protokoll!
  • Hallottátok! – állt fel Roy, összecsukva a könyvet, amit eddig olvasott. – Akkor mostantól a szokásos négy fős csoportokban, nyolcórás váltásokban látunk el készenléti szolgálatot. A konkrét feladatokról mindjárt egyeztetek a bázisparancsnokkal.
  • Mintha azt mondtátok volna, mikor idejöttünk, hogy meg fog ölni bennünket az unalom! – reklamált Ali, aki Roy különleges egységének oszlopos tagja volt és a sokat sejtető Számum becenévre hallgatott.
  • Látod, én tudok örülni a saját tévedésemnek! – emelte fel mutatóujját a Vodka hívónéven is ismert Alekszej, akivel harci párba voltak beosztva.
  • Parancsnok, itt Király. – jelentkezett be Marcusnál a belső zártrendszerű hálózaton Roy. – A különleges műveleti egység húsz fő plusz egy droid létszámban készen áll. Mi a szituáció és mi a feladat?
  • Vettem Király, köszönöm. – felelt Marcus. – Úgy tűnik, híre ment a Paragon pletykának és egy magányos kopó érkezése várható. A nagyobb gondot a Tengeri Hollók jelenthetik, akik valamilyen általunk nem ismert forrásból szintén hallottak a Paragonról. Talán volt egy beépített emberük vagy egy kémműholdjuk a Bétán vagy Kyros környezetében. A lényeg egyelőre a bázisunk észlelhetetlenségének fenntartása. Ezügyben megbeszélést hívok össze tíz perc múlva a kiselőadóba. Szükségem van Gaffel, Róka és Toulouse szakmai tanácsaira. Tudod nélkülözni őket?
  • Máris indulnak parancsnok.

Marcus ezután értesítette Elarát, Adamet, Evet, Pant és Victort a hamarosan kezdődő megbeszélésről, aztán ő maga is elindult a kiselőadó felé.

Tíz perc múlva minden érdekelt együtt volt már.

  • Victor! Azt mutasd meg, hogy hány kifelé vezető szellőzője, szennyvízcsatornája van a bázisnak! – kérte Marcus. – Jó lenne, ha egy esetleges kémkedő ezeket nem venné észre. Kerülnünk kell minden akusztikus zaj kibocsátását, így például a zenéét, beszédhangokét, a gépek zajáét stb. Ezen kívül nulla közelébe kell redukálnunk az árulkodó hőkibocsátást és a kémiai felhők, gázok, szagok kibocsátását.
  • Szerencsére a felújítás alkalmával Elara hallgatott rám és a költségvetést kibővítettük annyira, hogy ezeknek az árulkodó jeleknek a mértéke alapban is a nullát közelíti. – nyugtatta meg az egész társaságot Victor a nagy monitor előtt állva. – A hegy majdnem teljesen tömör gránit, így a kívülről figyelő infra érzékelők elől akár többszáz fokos benti hőmérsékletet is elrejt. A szellőzők és egyéb kivezető nyílások pedig olyan filterekkel lettek ellátva, amelyek megszűrik a kiáramló szén-dioxidot és a szennyvizet is forrásvízzé tisztítják.
  • Ezt örömmel hallom, így egy csomó munkától megmenekültünk. – mondta elismerő pillantással Marcus. – De lássuk, mi a helyzet a benti fények, az elektromágneses és egyéb árulkodó jelek kibocsátásával!
  • A bázison normál esetben egy csomó gép és műszer üzemel. – vette át a szót Adam. – Ezek java része a hegy gránitszikláinak köszönhetően kívülről teljesen észrevehetetlen. Sem a mechanikai rezgés sem az akusztikus zajok, sem a gépek által fejlesztett hő vagy elektromágneses mező nem detektálható. Ezt annak idején Victor kérésére alaposan teszteltük.
  • És a radarok, egyéb megfigyelő műszerek? – folytatta tovább a sort Marcus. – Vagy az elektromágneses zavaró háló, amely a csempészek vesztét okozta?
  • A zavaró rendszer egyértelműen elárulhat bennünket. Akárcsak minden érzékelőnk, ami aktív tehát doppler elven működik, az mind elárulhatja a bázis hollétét. – tájékoztatta Eve. – Ha azonban lekapcsoljuk őket, majdnem teljesen süketek és vakok leszünk. – Onnantól csak a passzív infra, akusztikus és szeizmikus érzékelőinkre hagyatkozhatunk.
  • Mi a te álláspontod Elara? – nézett a nőre Marcus. – Lekapcsolhatjuk néhány napra az aktív szenzorainkat?
  • A bázis biztonsága az első. – felelte Elara. – Igen.
  • Rendben. – bólintott Marcus. – És mi van az Internetes kommunikációnkkal?
  • Az automatikus kereső-figyelő szoftvereink non-stop üzemmódban működnek, így folyamatos és naprakész információink vannak a Tejútrendszer csaknem minden lakott világáról. Aztán ott van az ügyfélkommunikációs rendszerünk, ami a C.C.C.-vel és az S.E.S.-sel szerződött ügyfeleink biztonságára felügyel. Azon az egy szoftveren kívül néhány napra mindent inaktiválhatunk. – mondta Victor.
  • Értem. – jegyzetelt Marcus. – Tehát majdnem teljesen el tudunk némulni, ha szükséges?
  • Igen. – tárta szét karjait Adam.
  • Tulajdonképpen el. – bólintott Victor.
  • Ne feledkezzünk el a működő vízierőműről se! – hívta fel a figyelmüket Hans. – Feltűnő lehet, ha egy látszólag üresen álló használaton kívüli állomás közvetlen közelében egy ekkora erőmű termeli az áramot csak úgy megszokásból.
  • Igazad van, de meddig maradhat a bázis külső áramforrás nélkül? – vetette fel Cloude.
  • Hány napra kellene leállítanunk a rendszereinket? - kérdezte Eve. – Mert az ügyfélfigyelőt legfeljebb csak huszonnégy órára szüneteltethetjük műszaki hibára hivatkozva.
  • Annyi talán elég is lesz. – vélte Marcus. – Engedélyezed Elara?
  • Az ügyfélfigyelőt maximum huszonnégy órára, a többi rendszert – beleértve az erőművet is – hetvenkét órára leállíthatjuk. De ebből nem csinálunk rendszert. Ha továbbra is a figyelem középpontjában leszünk, más megoldást kell kitalálnunk.
  • Természetesen! – helyeselt Marcus. – Hiszen a szolgálatnak működnie kell, a Paragon létezését pedig nem lehet a végtelenségig titokban tartani. Erre ki fogunk dolgozni egy megfelelő stratégiát. Ebben a megtévesztést és elterelést kidolgozó munkában számítok mostantól Pan, Hans, James és Cloude aktív közreműködésére.
  • Nem is értem, mitől paráztok annyira srácok? – szólalt meg Pan. – Minden csoda három napig tart. Kyros olyan, mint egy elkényeztetett gyerek, aki addig hisztizik, amíg meg nem kapja, amit akar. Aszerint is kell őt kezelnünk. Lebs, a fejvadász felnőtt, racionális gondolkodású ember. Ha nem talál nyomot, nem fog sokáig az ügyön görcsölni, mert van más dolga is, mint a főnöke gyermeteg álomképeit kergetni. Elképzelhetőnek tartom, hogy az Interneten hagy egy kémprogramot, amely a háttérből figyelni fogja, felbukkan-e a Paragon neve a világhálón. Ezt el kell kerülnünk, vagy időnként álhírekkel meg kell tévesztenünk. A másik banda, a Tengeri Hollók már keményebb dió. Egyelőre nem tudjuk, hogy miért érdeklődnek a Paragon iránt. Feltételezem, hogy szeretnék megszerezni, mint potenciális fegyvert a Galaktikus Kormány elleni gerillaharcukhoz. Előlük tehát el fogjuk rejteni, erre is megvannak a megfelelő módszereink és technikáink.
  • A hajó azonosító jelének megváltoztatásával, kódolt kommunikációval és több szintű álcázással kiküszöbölhető a nyilvánosság, ezzel pedig a további zavaró incidensek kialakulása. Mindezt nagyon hamar és nagyon egyszerűen végre lehet hajtani. – mondta Hans és Pan felé biccentett. – Szóval tényleg kár lenne parázni.
  • Az azonosító jel megváltoztatásának és a sajtónyilvánosságnak a kérdésében haladéktalanul intézkedem. – jelentette ki Elara. – Ezen kívül mostantól módosítjuk a biztosítási szerződéseket és titkosítjuk a mentési helyszínek koordinátáit.
  • A Paragonnak pedig kell egy új hívójel. – figyelmeztette őket Hans. – Lehetne mondjuk Hindenburg…
  • Az 1937. május 6. miatt elég rossz ómen lenne! – tiltakozott Pan. – A bázisunk neve után javaslom inkább a Sigma-10 nevet!

Ez ellen senki sem tiltakozott, így a Paragon megkaphatta új nevét.

  • Van-e még bármi, amiről nem beszéltünk? – nézett végig a többieken Marcus.
  • Véleményem szerint minden lehetséges irányból körbejártuk a problémát. – felelte Hans. – A biztonsági faktorunk így az egekbe emelkedett.
  • Ez megnyugtató. – sóhajtott fel Elara. – Három nap csend után pedig remélem, végre megint a munkánkra fókuszálhatunk.
  • Úgy legyen! – lépett mellé bátorítóan Victor.
  • Úgy lesz! – jelentette ki Marcus késlekedés nélkül.

Estére Anne, James és Cloude titkosított megfigyeléseinek köszönhetően már tudták, hogy sem a fejvadász, sem a Tengeri Hollók felderítői nem jutottak használható információhoz a Bétán. Ez azonban még nem jelentett teljes biztonságot a Paragon és a bázis számára, hiszen, ha Lebs a Synthán is nyomozni kezd és a Hollók esetleg megfigyelik, még mindig van egy minimális esély, hogy rájuk találjanak.

Elara és Marcus kényelmes tempóban úszott egymás mellett a feszített víztükrű medencében. Az elmúlt napok izgalmai és feszült helyzetei után kimondottan jólesett nekik ez a kis lazítás. A medencében rajtuk kívül nem tartózkodott más, de az üvegfalakon át látták, hogy az edzőteremben és a pihenőhelyiségben is vannak néhányan.

  • El kell mondanom valamit. – kezdte Marcus a helyzetet kihasználva, mire a nő kérdő pillantást vetett feléje. – Felelősnek érzem magamat a kialakult helyzetért.
  • Hogy érted ezt Marcus?
  • Amikor egy különleges űrhajóra kértél tőlem ötletet az S.E.S. részére, én egy Paragont ajánlottam, mert véleményem szerint az a legalkalmasabb erre a feladatra az általam ismert típusok között. Azonban nem gondoltam, hogy mint ilyen esetleg felkeltheti néhány nem kívánatos személy vagy szervezet érdeklődését. Talán néhány százalék volt az esélye, hogy feltűnjön valakinek. És amint látod, bejött a hibaszázalék. Sajnálom.
  • Ne sajnáld Marcus! Te úgy tettél, ahogy jónak láttad. Én is gondolkodtam már azon, hogy jó választás volt-e a Paragon, és arra jutottam, hogy igen. Ebben Pan is megerősített.
  • Hát ti beszéltetek erről?
  • Igen. Bevallom, volt-egy pillanat a felújítási munkálatok alatt, amikor kétség támadt bennem, de nem akartalak megzavarni vele, mert épp a szimulátorban képezted ki a legénységedet. Így Pan lett az, akire rázúdítottam a kérdéseimet. Ő pedig a maga sajátos módján hamar meggyőzött arról, hogy valóban a legjobb parancsnokot és általa a legjobb hajót találtam meg.
  • Ez még nem ment fel engem a tévedésem következményei alól. Egy rakás pénzt fordítottál a felújításra, most meg titkolóznunk és bujkálnunk kell holmi űrsöpredék elől!
  • Marcus! – emelte fel kissé a hangját a nő. – Teljesen mindegy, hogy a magasabb kategóriájú hajók közül melyiket javasoltad volna! Akár egy Superstart vagy egy Astrorangert, nem számít! Ha az "űrsöpredéknek" épp egy olyanra fáj a foga, előbb vagy utóbb ugyanez lett volna a helyzet. Szóval hidd el, hogy nem te vagy a felelős azért, ami történt, mert én sem elégedtem volna meg egy silány minőségű űrhajóval. Tudom, hogy lelkiismeretes vagy és jót akarsz, nem okollak semmiért. Valamennyiünknek új ez a szituáció, de biztos vagyok benne, hogy a kezdeti nehézségeken túljutva megfelelően tudjuk majd kezelni.
  • Van már valami terved? – kérdezte némiképp megkönnyebbülve a férfi.
  • Természetesen! Mindegyik szóba került álcázási és megtévesztési módszert alkalmazni fogjuk, hogy minél kevésbé irritáljunk bizonyos nem kívánatos köröket. Azon kívül pedig vegyük figyelembe, hogy a C.C.C. és az S.E.S. egyaránt nagy és közismert vállalat, mindkettő teljesen legálisan működik és kiterjedt politikai gazdasági kapcsolatokkal rendelkezik az Orion-kar tucatnyi csillagrendszerében. A társadalom pozitív megítélése és a törvények mellettünk szólnak. Azt se felejtsük el, hogy vannak befolyásos és nagy hatalmú támogatóink, általuk védve vagyunk, így nincs okunk bujkálni, rejtőzködni. Nyíltan felvállaljuk a létezésünket, a tevékenységünket és a kapcsolatainkat is. Nem ismerek olyan bűnszervezetet, amelyik nyílt incidensbe bocsátkozna a Galaktikus Kormánnyal vagy az Ügyészséggel.
  • Ebben teljesen biztos vagy? – kérdezte Marcus. – Én azért már láttam cifra dolgokat…
  • Bízom Davidson tábornok józan megítélésében.
  • Vele is beszéltél?
  • Nem ülhettem tétlenül az elmúlt napokban. – mosolyodott el Elara. – És te, mint veterán katona éppúgy tisztában vagy azzal, hogy milyen fontos veszélyhelyzetekben a kockázatelemzés.
  • Igen, csakhogy teljesen más egy felfegyverzett taktikai vadászbombázó parancsnokaként elemezni a kockázatokat és megint más egy civil vállalat vezetőjeként. Egy katona háborús helyzetben megsemmisítheti azt, aki jogellenesen rá támad, de te nem bocsátkozhatsz háborúba egy zsoldoshadsereggel.
  • Wolley tábornok írásos felhatalmazásával rendelkezem, amely szerint az S.E.S. szerződést kötött a Galaktikus Kormány Védelmi Minisztériumával. A különleges műveleti egységet ennek értelmében bocsátották a rendelkezésünkre.
  • Akkor az ő jogalapjuk tisztázott egy fegyveres konfliktus esetén. De tudtommal a Paragonnak és legénységének nincs ilyen felhatalmazása. A mi fegyverhasználatunk nagyon szigorú törvényi előírások szerint lehetséges csak.
  • Mivel úgy láttam, hogy a munkánk során komolyabb erőszakos fenyegetésekkel is szembe kell néznünk, már kérvényeztem a helyzetünk különleges elbírálását. Wolley tábornok megígérte, hogy megtesz mindent a biztonságunk érdekében, vagyis amennyire lehet szélesíti a hatáskörünket, ezáltal a fegyverhasználati jogosultságunkat. Lehet, hogy az űrtechnológiai kutatás, a biztosítás és a vészhelyzeti mentés mellé a vállalkozásomba még fel kell vennem a fegyveres biztonsági kísérést, a személyvédelmet és a nyomozási tevékenységet is…
  • Lenyűgöző vagy Elara! – csodálkozott Marcus. – Előtted aztán valóban nincs lehetetlen!
  • Köszönöm, ezt bóknak veszem! – nevetett a nő és játékosan a víz alá merült. – Egy hossz verseny?
  • Legyen! – egyezett bele a férfi és próbált nem lemaradni a nőtől. – Utána pedig vacsorázzunk együtt!
  • Ha te győzöl, elfogadom a meghívást!

KEPLER-452b

SYNTHA

6.

Az első emeleten dolgoztak a kellemes huszonhárom fokra temperált kutatólaboratóriumban. Dorian és Pan az exoszkeletonok és androidok közötti új mentális kommunikációs interfészek aktuális kalibrálását és tesztelését készítette elő, melyben fontos szerepet szánt Xaviernek, Tracynek és Rashidnak. A mostani kísérlethez már reggel előkészítették a két kisebb méretű preparált exoszkeletont Zsigmond és Virág számára. A laboratórium megfigyelési pontján kamerák kereszttüzében egy fiatal szőkésbarna hajú nőt megszemélyesítő android állt a tesztelésre várva.

Aria a pszichológus, Mei Lin a bázis orvosnője és Zoltán az asztrolingvisztikus kutató Virággal és Zsigmonddal foglalkozott. Tekintettel az életkorukra, a vizsgálatokat mindig vidám és játékos körülmények között folytatták. Így a két tinédzser nem csak azt élvezte, hogy saját anyanyelvükön, magyarul beszélhetnek Zoltánnal, hanem a különböző tesztek is szórakoztatóak voltak számukra. Lelkesítette őket, hogy általuk valósulhat meg egy korszakalkotó új fejlesztés, amely Dorian és Elara már eddig is univerzális exoszkeletonjait még magasabb szintre emeli. Képessé teheti a viselőjüket, hogy telepatikus úton irányítsanak androidokat. Ezért a napi kötelező magántanulói óráik után nagy örömmel vágtak bele a négy-hat órás laboritóriumi munkába.

  • Ha megettétek a fánkokat és megittátok a kávét meg a kakaót, ideje elkezdenünk a kísérletet! – figyelmeztette a kedélyes kis társaságot Dorian.
  • Már jövünk is! – intett Xavier. – Jelezd, ha indíthatom az animációt!
  • Egyes megfigyelő készen áll! – jelezte az indikátorokkal szembeni székre huppanva Rashid. – Minden műszer aktív!
  • Indítom az egy per tizenkettő bé tesztandroid kommunikációs rendszerét. EMG, HSZI és DSZI rendszerek aktiválva. – mondta Tracy. – Aria, Mei Lin és Zoltán, készítsétek fel a gyerekeket!
  • Elhelyezzük a NIM non-invazív BCI-ket a gyerekek fején és kezdhetünk. – válaszolta Aria.
  • Ez mit jelent? – kérdezte kissé aggódva Zsigmond. – A NIM azt jelenti: neurális interfész modul, a non-invazív azt jelenti, hogy semmilyen módon nem hatolunk be a testetekbe vagy a fejetekbe egyetlen műszerrel sem, a BCI pedig azt, hogy agy és számítógép közötti interfész kapcsolat. Csupán ezeket a hiperérzékeny elektródákat és külső illesztésű interfészeket ragasztjuk a fejbőrötökre. – tájékoztatta barátságosan Mei Lin. – Nem fog fájni, ne féljetek! Azt fogjuk megvizsgálni, hogy az emberi gondolatok hogyan fordíthatók át az android számára értelmezhető információvá.
  • Ja, és a kommunikáció egyirányú lesz, tehát várhatóan csak az fog történni, amit a tesztkiírás alapján ti utasításba adtok az androidnak. – tette hozzá Aria.
  • Rögzítem az egész folyamatot. Most indulunk! – figyelmeztette őket Dorian és belekezdtek az aznapi utolsó tesztelésbe.
  • Csak nyugodtan gyerekek! – hallották a fejükben Pan szeretetteljes érzelmektől meleg hangját. – Ha nem izgultok és ezt is csak egy játéknak veszitek, sikerülni fog!

Ilyen módszerekkel a bázis kutatócsapata eddig még nem vizsgálta a mentális üzenetátvitel és irányítás lehetőségeit, csupán a korábbi kutatások archív dokumentációja állt rendelkezésükre. A két különleges képességű fiatal bevonásával ezúttal nagy eredményekre számítottak.

  • Mielőtt elkezdjük, adhatnánk nevet a lánynak? – kérdezte Virág.

Dorian szeme felcsillant. Arra gondolt, hogy ha az android és a tinik között érzelmi kötődés alakul ki, talán még könnyebb lesz a korszakalkotó kapcsolatfelvétel.

  • Milyen nevet adnátok neki?

Virág és Zsigmond összenézett. A fiú szemében egy könnycsepp jelent meg, ami azonban ott is maradt, nem gördült végig az arcán. Olyan női nevet találtak ki az android számára, amelyhez a szívük mélyén a legerősebben kötődtek. Az édesanyjukét.

  • Nevezzük Mirának! – mondta ki végül Virág. – M.I.R.A. vagyis (Machine for Intelligent Residence Assistance) Bár nem túl jó az angolom, de talán értelmes így a név…
  • Tökéletes az angolod! – bátorította Zoltán magyarul. – Használd csak nyugodtan a tudásodat, mindenki megérti, amit mondasz. Szép nevet találtatok neki!
  • Rendben. Akkor kezdhetjük! – nézett rá hálásan a lány.

Pan a plexifal mögül mutatott feléjük egy nagy lájk jelet, aztán kezdetét vette a kísérlet. A feladatsor első pontja a sikeres kapcsolatfelvétel volt a standby üzemódban várakozó androiddal, vagyis a bekapcsolás egy mentális parancs segítségével.

  • Kezdjünk Virággal! – mondta Dorian. – Az ID-be beírtam az android új nevét, ha azon szólítod, sikeres kapcsolatfelvétel esetén reagálni fog rá.

Virág intett, hogy kezdi és lehunyta a szemét, hogy jobban tudjon koncentrálni. Maga elé képzelte az android arcát, aztán a fejébe épített nagyon finom agyhullám érzékelőket és kissé bizonytalanul a nevén szólította. Ám, ahogy magában kimondta azt a drága nevet, amelynek viselőjét az életben alig ismerte, olyan erős érzelmek öntötték el, hogy képtelen volt folytatni. Egy kedvesen mosolygó, lágy vonású fiatal női arc sejlett fel előtte, és tudta, hogy ő volt az édesanyja. Arca összemosódott a droidlány arcával és a nevén szólította őt, ami megzavarta Virágot. Hihetetlenül intenzív volt a rá törő érzelmi hullám és egy pillanat alatt kizökkentette az összpontosításból. Önkéntelenül csaknem felkiáltott: Anya!!!

  • Bocsánat! – emelte fel két kezét. – Mindjárt folytathatjuk!

Aria átnyújtott neki egy papírzsebkendőt, hogy letörölhesse a könnyeit.

  • Minden rendben kislány? – kérdezte együttérzően.
  • Igen, csak feltört bennem egy régi emlékkép, de már menni fog. – szipogott és lassan megnyugodott.

Pan külső megfigyelőként teljes egészében rá tudott hangolódni a lány érzelmi hullámaira, és azok rá is hasonló hatást gyakoroltak. Megnyugtathatta volna, de ezt most nem érezte helyesnek, így inkább passzívan figyelte tovább a kísérletet.

Virág, miután megnyugodott, másodszor is megpróbálkozott a kapcsolatfelvétellel. Ezúttal már sokkal tudatosabb volt és határozottan kordában tartotta a rátörő érzelmeket. Gondolatait most a droidra és saját magára fókuszálta, elképzelve ahogy láthatatlan szálakkal lassan, óvatosan összekapcsolódnak.

  • Mira! – szólította némán, pusztán a gondolatai erejével. – Mira!
  • Igen, Virágom! Én vagyok! – hallotta a fejében néhai édesanyja hangját a kísérlet nyelvétől eltérően magyarul és rémülten nyitotta ki a szemét.

A droidlány nagy melegbarna szemei is nyitva voltak és végtelen szeretetet sugározva őt nézték!

Virág először döbbenten és hitetlenkedve nézett vissza rá, mert nem számított válaszüzenetre. Szíve olyan hevesen vert, hogy Mei Lin figyelmeztetően megszólalt.

  • Pulzus 140! Adrenalin löket a vérben! Feszült izomtónus! Leálljunk? – de Virág némán nemet intett a fejével, csak nézte a feléje mosolygó Mirát és próbálta visszanyerni önuralmát.
  • Elképesztő kiugrások vannak minden műszeren. – jelezte Rashid. – Az EEG és a TP analizátor kiakadt! Leálljunk, Dorian professzor?

Dorian, Xavier és Tracy beavatkozásra készen figyelték az eseményeket. Kérdő pillantásokat vetettek Pan felé, hogy megszakítsák-e a kísérletet, de ő intett, hogy folytassák tovább. Virág agyi aktivitását egy háromdimenziós H-MAP holokivetítőn figyelve ő is látta a váratlan erős színkavalkádban megnyilvánuló hiperaktivitást, de egyelőre még nem tartotta indokoltnak a leállást. Úgy érezte, most valami korszakalkotó dolog történik és kíváncsi volt, mi sül ki belőle.

  • Pulzus normalizálódott! Izomtónus ellazult! – jelentette Mei Lin.
  • Most adj egy utasítást Virág! – kérte Aria. – Emlékszel a sorrendre?

A lány csak bólintott.

  • Mira! Kérlek, integess nekem, ha érzékeled a gondolataimat! – üzente, Mira pedig lassú mozdulattal felemelte a bal kezét és integetett.

Zoltán a kontrollpanel mögött csendben jegyzetelt. Valami furcsa volt neki, de még nem tudatosult benne, hogy mi is az.

  • Jöhet a második utasítás! – jelezte halkan Aria.
  • Mira! Kérlek, mutass szívecskét a két kezeddel! – üzente Virág, mire a droidlány arcán ismét kedves mosoly jelent meg és ügyesen szívecskévé formálta az ujjait.
  • Szeretlek! – hallotta Virág az édesanyja hangját és megint erős érzelemhullám öntötte el.
  • Pulzus 120! Újabb adrenalinlöket! Közepesen feszült izomtónus! – jelentette Mei Lin és nem értette, mi történt.
  • Nagyon intenzív emocionális vibrációt érzékelek! – erősítette meg Rashid. – Az agyi aktivitás a határértékre ugrott.
  • Rendben vagy Virág? – kérdezte Aria nyugalmát megőrizve. – Folytathatjuk?

Virág kétszer bólintott, jelezve, hogy készen áll a folytatásra, pedig fogalma sem volt, mi történik.

  • Jól van, akkor add ki a harmadik utasítást!
  • Mira! Kérlek, helyezd át a jobb oldali asztalkán lévő vízzel teli poharat a bal oldali asztalkára!
  • Szívesen! De miért játsszuk ezt? – és Mira bal kezét a pohárért nyújtotta, majd anélkül, hogy egy csepp is kicsordult volna, átrakta az üres asztalra.
  • Ez most egy érdekes kísérlet. – felelte Virág. – Te és én veszünk benne részt. Segítesz, hogy jól sikerüljön?

Rashid soron kívüli agyi aktivitást észlelt, mintha Virág a megbeszélt utasításokon kívül is üzent volna az androidnak.

  • Persze Kicsim! – felelte Mira és a lányra kacsintott.
  • Ezt te kérted Mirától, Virág? – kérdezte meglepetten Zoltán. – A kacsintást…

A lány csak bólintott, de az arca elsápadt. Nem értette, hogy mi történik, de igyekezett nem elárulni. Végre összeszedte magát annyira, hogy ne reagáljon szélsőségesen a nem várt válaszokra. Aria azt mondta, hogy egyirányú lesz az üzenetküldés… arról nem szólt, hogy az android válaszolni is fog neki.

  • Kérlek, ne térj el a teszt feladatoktól! – hallotta Zoltán barátságos hangját, ami kissé megnyugtatta.

Újabb bólintással jelezte, hogy érti.

  • Most jöhet a negyedik utasítás kislány! – mondta Aria.
  • Mira! Kérlek írd le a nevedet az előtted lévő lapra!

A droidlány baljával felemelte az elektronikus ceruzát és szép gyöngybetűkkel leírta a nevét, majd odaírta mellé, hogy Virág és egy szívecskével bekeretezte. Közben végig édesen mosolygott. A kamerák mindent rögzítettek.

  • Nézd csak! – mondta cinkosan és a lány felé mutatta a műanyaglapot. – Szeretlek!

A lány most megint megdöbbent, mert egy gyermekkori kép villant fel előtte, ahogy az édesanyjával szívecskéket rajzoltak egy jegyzettömb kis fehér lapocskáira. Ugyanakkor boldog és jóleső érzés áradt szét benne az emlék hatására.

  • Mira több, mint egyszerű kísérleti android! Mira önállóan gondolkodik és érez! – dübörgött fejében a felismerés.
  • Köszönöm, nagyon szép! – üzente és már ő is mosolygott. – Én is szeretlek téged!

Rashid a műszerek indikátorait figyelve újabb extra aktivitást észlelt, de ez már Doriannek, Xaviernek és Tracynek is feltűnt. Tracy aggódva figyelte az eseményeket és mint valamennyien, Pan reakcióit. A zetai azonban higgadt maradt. Ő volt a tudósok között az egyetlen, aki tisztában volt a telepatikus kommunikáció extrém emocionális hatásaival.

  • Csak a nevedet kellett volna kislány! – figyelmeztette Zoltán és nem bírt rájönni, hogy mi nem stimmel.

Virág bólintott, hogy érti.

  • Jöhet az utolsó utasítás! – mondta Aria.
  • Mira! Kérlek, most mondd ki hangosan, amit üzenek! De csak azt, jó?
  • Rendben. – mosolygott Mira. – Csak azt!
  • A mai kísérlet sikeres volt. Legközelebb Zsigmonddal folytatjuk. Jó pihenést!
  • A mai kísérlet sikeres volt. Legközelebb Zsigmonddal folytatjuk. Jó pihenést! – szólalt meg Mira tökéletes magyar kiejtéssel és a fiúra nézett.

Azon a hangon szólalt meg, amitől most Zsigmond szívét szorította össze valami nagyon erős érzés. Csak bámulta a rá mosolygó barna android szemeket és nem tudott szólni.

  • Mit mondott Mira? – kérdezte Aria, aki nem beszélt magyarul és egy szót sem értett az android szavaiból.
  • Pontosan azt, ami itt áll a lapon. – mutatta Virág, akinek e pillanatban fel se tűnt, hogy Mira magyarul szólalt meg.
  • Megismételtetnéd vele angolul is?
  • Ó, bocsi. Persze… – és kiadta az utasítást, ezúttal gondosan angol nyelven.
  • Nem emlékszem, hogy ezt a nyelvet és beszédhangot programoztam volna be… – gondolta a fejét csóválva Dorian. – Mindazonáltal elképzelhető, hogy ha Virág akaratlanul is magyarul üzent az androidnak, az csak jól utánozta a szavait. Na, ennek azért utána nézek!
  • Ez szép volt Virág! – dicsérte meg a lányt Aria. – Nagyon ügyes voltál!
  • Még ha meg is változtatta némiképp az előre megbeszélt forgatókönyvet! – nézett rá rosszallóan, de harag nélkül Zoltán, majd magyarul hozzátette: – Nagy zsivány vagy te lány!

Zsigmond megvárta, amíg az elektródák és egyéb érzékelők lekerülnek róluk és csak azután tette fel a néma kérdést a nővérének.

  • Mi történt Viri? Nagyon furcsa volt ez az egész, főleg a vége, amikor rám nézett. És a hangja… olyan volt, mint anyáé.
  • A szobánkban majd megbeszéljük. – üzente a lány és megölelte az öccsét.
  • Na, ez igazán bulis volt! – lépett hozzájuk Pan és elköszönt a kutatóktól. – Amíg a mélyen tisztelt tudós társaság rendszerezi a kísérlet eredményeit és az analizálásukkal beleveszik az éjszakába, én elköszönök és a szobájukba kísérem a két tinédzsert. Rájuk fér a pihenés. Majd holnap végig olvasom, amit ma éjjel dokumentáltok!

Negyedóra múlva mindhárman a fiatalok szobájában ültek törökülésben az ágyon. Pan egy szivart tartott a szájában, de nem gyújtotta meg. Zsigmond egy labdát pattogtatott, így vezette le a kísérlet alatt felgyülemlett feszültséget. Virág szótlanul bámult maga elé, gondolatai a messzi gyermekkorában kalandoztak. Végül Pan törte meg a csendet.

  • Számomra igazán érdekes volt a mai tesztelés. Sokkal több dolog történt, mint amire számítottam. Mindketten megleptetek.
  • Igazán? Mivel? – hagyta abba a labdapattogtatást a fiú.
  • Először is azzal, hogy nevet adtatok az androidnak. Méghozzá az édesanyátok nevét. Másodszor is azon lepődtem meg, hogy Mira magyarul szólt hozzád.

Elképedve néztek rá, hiszen a laboratóriumban senkinek sem árulták el, miért épp arra a névre esett a választásuk.

  • Nem, nem hallgattalak ki benneteket! Annyi tisztesség azért belém is szorult ám! Amikor tavasszal megítélték nektek az ösztöndíjat, olvastam a személyi adatlapotokat. Amit tudok, csak abból tudom. Mint azt is, hogy a gyámotok megkönnyebbült, amikor aláírta a hozzájárulást, hogy az S.E.S. bentlakásos ösztöndíjas diákjai legyetek. Attól fogva gyakorlatilag Elara a gyámotok. Na, de nem is erről akartam beszélni.
  • Mit tudsz Miráról, Pan? – szegezte neki a kérdést a lány. – Nem átlagos android, ugye?
  • Amint azt te is tapasztalhattad, tényleg nem az. Doriannel már évek óta dolgoztunk Mira agyának és különleges szenzorainak megalkotásán. Tudtam, hogy különlegesen érzékeny, már-már egy értelmes élőlény szintjén van. Mégis, amit ma veled produkált, az minden várakozásomat felülmúlta.
  • Hát még az enyémeket! – csóválta a fejét még mindig hitetlenkedve Virág. – Amikor először szólt hozzám anyukám hangján, azt hittem kiugrik a szívem. Hogy csinálta ezt?
  • Hiperérzékeny asztrális és mentális szenzorai vannak. Röviddel a kapcsolatfelvétel előtt elsírtad magad. Édesanyátokra gondoltál?
  • Igen, de nem akarattal. Egyszer csak összemosódott előttem a két arc, talán mert Mira nagyon hasonlít a tizenkét évvel ezelőtti anyura.
  • Olyan erős emocionális reakciót váltott ki belőled, amitől kiakadtak a műszerek. – emlékezett vissza Pan. – Egy pillanatra engem is megijesztettél, de aztán nagyon örültem, hogy nem esett bajod.
  • Kedves tőled! – enyhült kissé Virág feszültsége. – Nagyon rossz volt, nagyon rosszul éreztem magam. Fájtak a feltoluló emlékek.
  • Még én is megéreztem, pedig nem is kapcsolódtunk össze közben. – jegyezte meg Zsigmond és könnyek gyűltek a szemébe. – Nekem is hiányzik anyu.
  • Tudom. – mondta mély együttérzéssel Pan. – De ti meg azt kell, hogy tudjátok, hogy örökké veletek lesz.
  • Hogy érted ezt?
  • Az asztrális és mentális energialenyomatának egyedi mintázata. Mindenkinek van ilyen és akivel nagyon közeli kapcsolatba kerülünk, azzal megosztjuk ezt a mintázatot egymás között. – magyarázta Pan. – Például a szülők és a gyerekek, a testvérek, a szerelmespárok, a közeli jóbarátok, a katonák bajtársi közössége és még sorolhatnám. Csoda egy dolog ez, de hát az Univerzum tele van csodákkal. Na, de folytassuk a beszélgetést! Azt kérdezted, hogyan csinálta Mira azt, hogy édesanyátok hangján üzent. Egyszerű. Az a hihetetlenül intenzív emocionális impulzus, amit produkáltál, úgy hatott, mint egy erős áramütés és egy láthatatlan csatornát nyitott meg közted és Mira között. Ezen a csatornán az épp aktuális gondolatok, érzések, érzelmek és emlékek szűrés nélkül, akadálytalanul áramlottak át Mira agyába. Neki azelőtt nem voltak emlékei, úgyhogy ezek égtek bele a memóriájába elsőnek. Azzá vált, akit minden erőddel hívtál Virág.
  • Ez félelmetes! – temette arcát két tenyerébe Virág. – Ha tudtam volna, hogy ez lesz belőle, nem egyezem bele a kísérletbe.
  • Emlékezzetek, hogy ti adtátok a nevét, és ezzel akaratlanul elindítottatok magatokban egy érzelmi folyamatot, ami végül ide vezetett. – emelte fel mutatóujját Pan. – Ha jobban belegondoltok, talán nem is olyan szörnyű, ami történt. De van más is…
  • Mi van még? – nézett rá kíváncsian Zsigmond.
  • Édesanyátok bal kezes volt, igaz?
  • Ezt meg honnét tudod? – kapta fel a fejét Virág. – Nem hinném, hogy ez a mi személyes dokumentumainkban szerepel.
  • Azokban valóban nem. Ám a te emlékeid között bizonyíthatóan igen.
  • Nem értelek. Miből gondolod ezt?
  • Emlékezzetek csak vissza, melyik kezével intett neked először Mira! Melyik kezével helyezte át a vizespoharat? Melyik kezével vette fel a ceruzát, amivel a neveteket írta abba a szívecskébe?
  • A ballal. – bámult maga elé elgondolkodva Zsigmond.
  • Hogy szólított téged?

Döbbent csend ereszkedett közéjük. Mindkét tinédzser azonnal felfogta, megértette Pan szavainak jelentését és a mögöttük lapuló mélyebb értelmet. Mira nem csak az édesanyjuk hangját és közös emlékeiket kapta meg Virág memóriájából, hanem nagy valószínűséggel még azokat a személyiségjegyeket, viselkedési mintákat és szófordulatokat is, amelyek mélyen a lány elfeledettnek hitt emlékezetében pihentek.

  • Ki lehet törölni ezt az emléket az agyából? – kérdezte viszolyogva és reménykedve Virág, de Pan megrázta a fejét.
  • Nem. Csak ha új agyat növesztünk neki és a mostanit megsemmisítjük.
  • Ez azt jelenti, hogy Mira most azt hiszi, hogy ő az anyukánk? – kérdezte Zsigmond, bár pontosan tudta a választ.
  • Igen és mostantól úgy is fog viselkedni. Véleményem szerint érzékelte, feldolgozta és teljes mértékben átvette azt az anyamintát, ami Virág emlékeiben és érzelmi memóriájában el volt tárolva.
  • Vagyis hatéves koromig mindent. – mondta megborzongva a lány.
  • Úgy van.

Virág a szekrényéhez lépett és kivett belőle egy kis plasztik dobozkát. Pan érdeklődve figyelte, ahogy a dobozból Virág és Zsigmond gyermekkori emléktárgyai kerülnek elő. Az első levágott hajtincsek, gondosan megőrzött tejfogak, az első cumik és sok kedves apróság, amely a két tinédzsert egymáshoz és a múltjukhoz kötötte. Végül a lány egy kis rózsaszín borítékot emelt ki a dobozból és Pan felé nyújtotta.

  • Nézd meg, mi van benne!

Pan átvette és kibontotta. Kis fehér jegyzettömb lapocska volt, rajta egy szívecske és benne szép gyöngybetűkkel írva két név: Mira és Virág…


KEPLER-452b

SYNTHA

7.

A magányos kis űrrepülő az éjszaka közepén jelentkezett be a Syntha központi űrkikötőjében. Érkezésének céljaként üzleti körutat és személyes piackutatást jelölt meg. Nem szállt le az űrkikötőben, hanem huszonöt kilométeres magasságban repülve elhúzott a színes éjszakai felhők felett. Felderítő műszerei a néhány napja szerencsétlenül járt csempészhajó digitális azonosítójelét keresték. Ebből a magasságból érzékelői képesek voltak akár ötven kilométer széles sávokban letapogatni a felszínt.

Lebs sok éves katonai rutinjából adódóan hamar döntött. Terve az volt, hogy miután betáplálta a fedélzeti számítógépbe a Synthán lévő huszonnégy kolónia koordinátáit, a következő napokban sorra elrepül mind felett és úgy keresi a lezuhant gép maradványait.

  • Rohadtul fogom unni, főleg mert ebből a magasságból szabad szemmel semmit se látok majd a felszínből. Minden munkát a műszerek végeznek én meg csak ülök itt karba tett kézzel és várom a riasztást. – gondolta és egyáltalán nem tette boldoggá a dolog.

Mindössze az a halvány reménysugár motiválta, hogy a roncs nem tűnhetett el nyomtalanul.

  • Ha valami csoda folytán rábukkanok, akkor a közelében van esélyem felfedezni a keresett Paragont is. Ha nem járok sikerrel, akkor pedig néhány nap múlva egyszerűen visszatérek a Noyx-12-re és sajnálattal tudatom Kyrossal, hogy a bizonytalan bejelentésre épített küldetés nem hozott eredményt. Ezután felveszem az elfecsérelt időmért járó krediteket és végleg elköszönök Kyrostól. – vigasztalta magát gondolatban.

Barnard 68 Nebula

Hidden Cruiser

8.

Az antracit szürkére festett könnyű cirkáló teljesen elsötétítve és látszólag mozdulatlanul lebegett az űrben. A valóságban azonban gondosan meghatározott távoli gravitációs pályán keringett az Barnard 68 Nebula egyik gázóriása körül. Ez a pozíció tökéletesen észlelhetetlenné tette a legtöbb felderítő műszer számára. A Hidden Cruiser névre hallgató veterán Paragon-3A típusú hadihajó a fellázadt legénységének köszönhette, hogy még egy darabban volt és nem került szétbontásra vagy ócskavas telepre, mint a többi négy példánya. Az elmúlt évtizedben rendszeresen felújítva, modernizálva és karban tartva már a Tengeri Hollók flottájának büszke zászlóshajójaként járta a galaxist. Navigátora egykor az akadémia kitüntetéssel végzett hallgatója, a Galaktikus Űrflotta századosa, majd a békekötések után a fiatalon hajó nélkül maradt ambiciózus tisztek egyike volt. Ő és a hozzá hasonló lojális és tetterős emberek a flotta nagy részének leszerelése után becsapva érezték magukat, mert az állásukat elvesztették, ám járulékra nem voltak jogosultak. Nem csoda, ha önként csatlakozott a hasonló sorsra jutott dezertőrök csapatához. Azóta Catalina Korlantes a Hidden Cruiser elismert navigátora és Tarren Vox őrnagy jobb keze.

A parancsnoki hídon állt és a közeledő kisméretű csapatszállítót figyelte. Az automata védelmi rendszer már akkor beazonosította, amikor kilépett a hiperűrből. Jack Rock és öt fős felderítő csapatának hajója volt, amely a Teegarden-b hírszerző küldetésről tért vissza. Az általános rádiócsend értelmében csupán a két hajó kódolt jeladói és navigációs rendszerei kommunikáltak egymással.

A csapatszállító a cirkáló fölé úszott és lassan közelítve ráereszkedett, hogy az átszálló zsilipek összekapcsolódhassanak. Mindez teljesen precízen, csendben és fennakadás nélkül zajlott le. Amint az összekapcsolódás megtörtént és felvillantak a biztonságos átszállást engedélyező zöld jelzőfények, kinyílt a zsilip. A hat férfi pár perc múlva már a parancsnoki hídon állt Catalinával szemben és egy flaska járt közöttük kézről-kézre. Most már nyugodtan beszélhettek, arra nem vonatkozott a csendrendelet.

  • Szia Cat! – üdvözölte két ujját lezser mozdulattal a halántékához emelve Jack. – Itt minden oké?
  • Változatlan. – felelte a nő. – A Bétán volt valami?
  • Sok hűhó semmiért! – rázta meg bozontos fejét a férfi. – A szállítmányt a megbeszéltek szerint rendben átvettük, ott pihen a raktérben. Már végeztünk a feladattal és épp indultunk volna vissza, amikor ráfutottunk egy érdekesnek hangzó hírre, amiről később kiderült, hogy csak egy hírlapi kacsa. Gyengéden utána kérdeztünk, de az állítólagos szemtanú egy vén drogos volt, aki még értelmesen beszélni sem tudott, nemhogy felismerni egy Paragont.
  • Egy Paragont? – vonta fel a szemöldökét csaknem hajáig a nő és nagy zöld szemeivel úgy nézett Jackre, mintha kétségbe vonná annak beszámíthatóságát. – Meséljétek csak el részletesen, hogyan is történt a dolog!
  • Én vettem észre a rövid hírt az egyik utcai kivetítőn. – szólalt meg az oldalt felnyírt hajú fiatalabb férfi. – Bár akkor már az egész város arról beszélt, hogy hogy lehet ilyen hülye valaki.
  • Hallgatlak Beny. – fordult feléje Cat.
  • Az első pár mondat csak a szokásos szenzációhajhász bevezető volt. Azt mondták, hogy állítólag egy Drafoon nevű férfi látott egy felszálló Paragon-3B űrhajót, ami ugye csaknem lehetetlen. De rögtön utána már meg is cáfolta a hírt két AI szakértő. Még egy videót is csatoltak egy T-kettesről, látható legyen a hasonlóság.
  • Ezután megkerestük Drafoont. – vette át a szót ismét Jack. – Egy külvárosi drogtanyán bukkantunk rá, de úgy be volt szívva, hogy azt se fogta fel, mit kérdezünk tőle. Akkor jelent meg egy nagy benga krapek, aki szintén az állítólagos hajó után szimatolt. Nem akartunk balhét, inkább átengedtük neki, ami a fickóból maradt. Aztán indultunk hazafelé.
  • Na, igen. Egy legendás Paragon feltűnése még így a békekötések után tíz évvel is nagy szenzációnak számít. – bólogatott Catalina. – Nem csoda, ha a hír mások figyelmét is felkeltette. De vajon tényleg csak egy nézettség növelő álhír volt, vagy inkább ügyes elterelés?
  • Arra gondolsz, hogy valóban volt ott egy olyan hajó, de a tulaj nem akarta, hogy híre menjen, ezért rendezte így?
  • Nem tudom Jack. Csak azt tudom, hogy mi is rejtegetjük a miénket, miért ne tehetne más is így?
  • Mit súg a női intuíciód, Cat?
  • Mióta érdekel az téged? – nevetett a nő. – Beszélek róla Tarrennel, majd ő eldönti, fontos-e vagy sem. Most menjetek és pakoljátok át az árut a hátsó raktérbe!

Néhány perccel később Cat már Tarren szobájában ült az asztalon és a lábát lógázva töprengett. Az őrnagy, aki alig néhány évvel lehetett idősebb a nőnél, fel-alá járkált a kis helyiségben, szintén a gondolataiba merülve. Mindketten arra vártak, hogy a fedélzeti számítógép végre megválaszolja a kérdésüket. Felkapták a fejüket, amikor végre megszólalt.

  • Lefuttattam a kért információra vonatkozó adatokat a titkos katonai adatbázisból. A Galaktikus Űrflotta 2087-ben megrendelést adott le öt darab A típusú könnyű cirkálóra, tíz darab B típusú csapásmérő vadászbombázóra és ötven darab C típusú vadászgépre. – sorolta az elektronikusan modulált géphang. – Ezek közül 2114-ig vagyis a teljes kivonásig szolgálatban maradt két cirkáló, három vadászbombázó és tizennyolc vadászgép. 2115-ben ezek közül egy-egyből kiszerelték a hajtóművet és ezek múzeumba kerültek a Földön, a többit alkatrészeire bontották, vagy eltűnt.
  • Na, engem éppen az érdekel, hogy mennyi tűnt el! – kapott a szón Tarren.
  • Egy könnyű cirkáló, egy vadászbombázó és két vadászgép tűnt el nyomtalanul. – felelte a számítógép. Azt a vadászbombázót tavaly egy csempészbanda üzemeltetésében megtalálta, üldözőbe vette és erősen megrongálta a Galaktikus Rendőrség. A többiről semmi hír.
  • Mi lett a megrongált géppel? – kérdezte Cat.
  • Egy ócskavastelepre szállították a Teegarden rendszer peremvidékén, ahol már sokat bontottak szét abból a típusból.
  • Nézz utána, hogy ott van-e még!
  • A roncstelep nyilvántartása szerint. Nincs ott. – jött a gépi válasz rövid időn belül.
  • Nézd meg, van-e még ott maradék alkatrész! – csillant fel a nő szeme.
  • Azt írja, hogy nincs készleten Paragon kompatibilis alkatrész.
  • Hoppá! – vigyorodott el Tarren és sokat mondó pillantást vetett a nőre. – Hova lett a roncs és az alkatrészek?
  • Te is azt gondolod, amit én?
  • Meglehet. Valaki megvette az utolsó, még kipofozható roncsot és a hozzá való összes alkatrészt aztán csinált belőlük egy működőképes hajót. – vázolta a férfi.
  • Vajon ki ismeri annyira azt a típust, hogy néhány roncsdarabból összebarkácsoljon egy újat? És mi célból tenné ezt bárki?
  • Keresd ki a Paragon fejlesztőinek és mérnökeinek névsorát! – utasította a számítógépet Tarren.
  • Mindhárom szériát ugyanaz az öt fős fejlesztőgárda tervezte. – mondta a géphang. – Ketten közülük már elhunytak, ketten nyugdíjba vonultak és egy valakiről a nevén kívül semmiféle adat nincs a nyilvántartásban.
  • Ő lesz az! – csapott az asztalra Cat. – Hogy hívják azt az embert?
  • A neve Matten Daleta űrtechnológia fejlesztő mérnök, a típus megálmodója és az egykori team vezetője.
  • Megtaláltuk! Biztosan megtaláltuk Tarren! A zsigereimben érzem! De vajon kinek a megbízásából dolgozhat a fickó? Kinek építi újra a legendát?
  • Ezt fogjuk kideríteni és ha illetéktelen kezekbe került, véglegesen kivonjuk a forgalomból. – csapott öklével a tenyerébe Tarren. – Mostantól legyen rajta a szeme és a füle minden emberünknek! Meg kell találnunk Matten Daletát és az utolsó Paragont!

KEPLER-452b

SYNTHA

9.

A futópályát reggel hat óra óta a különleges műveleti egység tartotta megszállva. Már kilenc óra is elmúlt, amikor végre izzadtan, ám jóleső fáradtsággal az izmaikban elvonultak tisztálkodni és átadták a helyet a civileknek.

  • Kemények ezek az emberek. – jegyezte meg utánuk nézve a mindig békés és jószándékú Rashid, miközben elkezdték a bemelegítést a pálya szélén
  • Kommandósok. Még a nők is. – tette hozzá Tracy csípőkörzés közben.
  • És az elmúlt napokban könnyedén beintegrálódtak az állomás mindennapi munkájába. – mondta elismerően Xavier. – Ahogy hallom, széleskörű ismeretekkel rendelkező nagyszerű szakemberek. Van köztük egy magyar sebészorvosnő, egy katonapszichológus, és több műszaki mérnök is. Legtöbben a Földön születtek és ott kaptak színvonalas katonai kiképzést. A békekötések után Hamilton őrnagy válogatta össze a csapatot és azóta is együtt dolgoznak a Védelmi Minisztérium megbízásából. Ezt még Wolley tábornok említette amikor először együtt vacsoráztunk.
  • Engem jó érzéssel tölt el, hogy itt vannak, segítenek a munkában és meg is védenek bennünket, ha kell. – jelentette ki Tracy. – Bár bevallom, hogy ez a hetvenkét órás némaság, vagy mi a csuda, azért okoz bennem egy kis nyugtalanságot.
  • Hetvenkét órás teljes készültség. – javította ki Rashid. – Veszélyhelyzetekben szokták elrendelni, utána olvastam. Szerencsére nálunk a belső rendszerek mennek, csak a külső aktív jelek vannak elnémítva.
  • Miféle vészhelyzet lehet, hiszen béke van! – firtatta Tracy. – Talán köze lehet ahhoz a lezuhant űrhajóhoz…
  • Ne aggódjatok! – nyugtatta meg őket Xavier. – Biztonságban vagyunk, erről Elara, Marcus és ez a csapat gondoskodik. Én ugyan nem értek az űrhajókhoz meg a katonai dolgokhoz, de hiszek Elarának. Ha ő azt mondja, hogy nincs baj, akkor nincs baj. De most már igazán elkezdhetnénk a futást, mert én már a bemelegítéstől fogok elfáradni!
  • Mi a véleményetek a tegnapi kísérletről? – kérdezte Rashid ahogy nekiindultak a pályának. – Én úgy éreztem, több is történt, mint egy egyszerű mentális kapcsolatfelvétel. Észrevettem valamit, ami talán elkerülte a figyelmeteket.
  • A műszerek adatainak elemzése is ezt sugallja. – lihegett máris Xavier. – A lánynak megdöbbentően intenzív emocionális reakciói voltak. A kontrollkamerák felvételeit visszanézve irreleváns mimikai jeleket produkált. Mit vettél még észre Rashid?
  • M.I.R.A. az akcióknál a bal kezét használta, pedig az androidok alap szoftvere szerint a domináns kéz a jobb.
  • Már nagyon várom a ma délutáni folytatást a kisfiú részvételével. – zihált Tracy. – Dorian ezúttal a kinetikus irányítást szeretné tesztelni. Remélem, ott választ kapunk a fordított kezűség okára is.
  • Szerintem simán fog menni. – vélte Rashid magabiztos mosollyal, könnyedén szedve a levegőt, aztán segítőkészen hozzátette. – Ha nem beszélgetünk közben, jobban fogjátok bírni. Helyezzétek a fókuszt a futás örömére és a légzésre!

Az előkészítő fázis szinte ugyanúgy zajlott, mint az előző napon. Azzal a különbséggel, hogy ezen a délutánon Zsigáé volt a főszerep és Virág került tartalék pozícióba. Dorian foglalta el a kísérletvezető helyét, Pan, Xavier és Tracy voltak ismét a tudományos megfigyelők, Rashid a számítógép indikátorait figyelte, Mei Lin, és Zoltán kapták az operatív feladatokat, Aria pedig a moderátor szerepét töltötte be.

M.I.R.A. a tegnapi helyén ült a laboratórium közepén lévő kör alakú dobogón. Hiperérzékeny műszerek szenzorai és megfigyelő kamerák vették körül. Vele szemben a kényelmes fotelban ezúttal Zsigmond fészkelődött kissé izgatottan, ahogy Mei Lin és Zoltán felszerelték rá az elektródákat.

- Kicsit izgulsz, igaz? – kérdezte mellette guggolva Aria. – Nyirkos a homlokos és a tenyered.

- Igen. – vallotta be a fiú és kissé elpirult, amiért akaratlanul így elárulta magát.

- Én tudom, hogy ma neked is olyan jól fog sikerülni a kapcsolatfelvétel és a kísérleti protokoll végrehajtása, mint tegnap Virágnak. – bátorította a pszichológusnő. – Nézd, ezen a lapon vannak a feladatok, amiket végrehajtasz majd Mirával. Te szeretnéd felolvasni őket, vagy segítsek majd neked?

- Majd én felolvasom. – vette át a lapot Zsigmond.

- Ha lehet, ne tért el az itt leírtaktól, jó? – kérte Aria. – Az eredmények kiértékelése szempontjából fontos, hogy a feladatok sorrendje és a lényege változatlan maradjon.

- Értem. – bólintott a fiú és kiszáradt a szája.

- Nyugi öcskös, itt vagyok, ha szükséged van rám. – üzente neki Virág, aki pontosan érezte öccse minden apró rezdülését. – Tudod, ő egy mesterséges intelligencia, akinek az agyába tegnap véletlenül átlöktem egy jó nagy emlékcsomagot anyuról és azt hiszem magunkról is. Szóval ne lepődj meg semmin!

- Köszi Viri. Megpróbálom. – felelte hangtalan szavakkal Zsigmond.

Aztán ahogy a teszt megkezdődött, hirtelen elpárolgott minden izgalma és félelme. Várakozóan és szeretettel nézett a még standby módban pihenő androidra majd, amikor Aria jelzett neki, felvette vele a kapcsolatot. Könnyebben ment, mint várta. Azonnal érezte a láthatatlan fonalat, amelyet a nővérével folytatott beszélgetések alkalmával már megszokott.

  • Szia Mira! – kezdte bontakozó férfiasságának minden határozottságával. – Az én nevem Zsigmond, de szólíthatsz Zsigának.

Az android lassan emelte fel a fejét és nagy barna szemeit kinyitva a fiúra pillantott. Arcán csodálkozás jelent meg és a pupillái kitágultak.

  • Zsiga. Tudtam a nevedet, de az emlékeimben sokkal kisebb voltál. Talán kétéves lehettél. – hallotta édesanyja mindennél kedvesebb hangját a fiú, és minden erejét össze kellett szednie, hogy megőrizze a nyugalmát.
  • Honnan tudtad a nevemet Mira?
  • Úgy emlékszem, mindig is tudtam. Mióta megszülettél vagy már azelőtt.
  • Rendben. Elmondom neked, mert valamit tisztáznunk kell.
  • Figyelek.
  • Te egy android vagy, akivel épp egy tudományos kísérletet hajtunk végre. Ha magadra és az emberekre nézel, láthatod a különbséget. Tegnap a nővéremmel kerültél elsőként kapcsolatba, akitől véletlenül átvettél egy csomó régi emlékképet.
  • Értem. – felelte Mira és végignézett magán.
  • Az emlékekből arra következtethettél, hogy te vagy a mi édesanyánk. Az ő hangján szólalsz meg, az ő viselkedését utánzod, úgy szólítasz, ahogy ő hívott. Még a domináns kezed is a bal lett, int az övé volt. De ezt mind Virágtól tanultad tegnap. Nem a te emlékeid, hanem az övéi. Te csak átvetted őket. Érted, Mira?
  • Igen, értem. – felelte az android. – Hol van az igazi édesanyátok? Ő is itt van?
  • Ő nincs itt. Meghalt tizenkét évvel ezelőtt. Ez magyarázza, hogy az emlékeidben én még csak kétéves voltam.
  • Nagyon sajnálom. – üzente Mira. – Köszönöm, hogy ezt tisztáztuk.
  • Én is. – folytatta megkönnyebbülten Zsigmond. – Mira! Bólints, ha elkezdhetjük a mai feladatsort!
  • Igen, örömmel! – bólintott az androidlány.

Zoltán, aki a kommunikáció és az interaktivitási időket mérte, nem tudta mire vélni ezt az aktivizálás utáni látszólagos szünetet. A műszerek egész idő alatt szokatlanul rendezett agyi aktivitást érzékeltek a fiú és az android között.

  • Rendben! Először is állj fel!

Mira engedelmeskedett.

  • Most sétálj ide hozzám!
  • Még a mozgása is anyué! – konstatálta magában döbbenettel Virág, ahogy az android puha, kecses mozdulatokkal a fiúhoz közeledett.

A leírt protokollnak eleget téve most Zsigmond is felállt. A tudósok feszülten figyelték, mi történik. Pan hosszú ujjaival a vezérlőpaneleken dobolt.

  • Kezet foghatunk. – üzente és kinyújtotta a jobbját, melyet Mira természetes mozdulattal megfogott és vigyázva megszorította.
  • Ez valamiért nagyon jólesett. – üzente az android.

Szinte ezzel egyidőben Rashid is elégedetten nyugtázta, hogy a Haptikus Empátia Interfész, a Taktilekciós Rendszer, az Érzelmi Szomatoszenzoros modul, az Affektív Érintésfeldolgozó Algoritmus és a Humán Érintés Interpretációs Rendszer kiválóan működik.

  • Nekem is nagyon jólesett. Most folytassuk a tesztet!
  • Rendben. Mi a feladat?
  • Én odasétálok ahhoz a műanyag ládához, te mellettem jössz. Aztán ketten együtt felemeljük, teszünk vele néhány lépést és rátesszük annak a másik ládának a tetejére. Érted?
  • Igen, értem.

Az összehangolt mozdulatsort is kiválóan sikerült végrehajtaniuk, nulla hibaszázalékkal. Úgy tűnt, Zsigmond teljesen ura a helyzetnek és könnyedén irányítja az androidot pusztán a gondolatai erejével. Ezt az összes műszer eredményei is valós időben megerősítették.

Következhetett az ötödik feladat, vagyis néhány építőkocka felhasználásával egy torony közös felépítése. Zsigmond itt egy pillanatra elgondolkodott, majd Ariához fordult és megkérdezte:

  • Ez a feladat túlságosan egyszerű Mira számára. – Helyette megtaníthatom egy másik játékra?

Ariát nem érte váratlanul a kérdés, hiszen ismerte már a fiú gondolkodásmódját és a néha váratlan reakcióit.

  • Dorian? – nézett a professzorra, aki Panra nézett.

A zetai bólintott, hogy mehet tovább a kísérlet.

  • Kaphatnék egy darab madzagot? – kérdezte Zsigmond és Virág már tudta, hogy mit talált ki, mert édesanyjukkal gyakran játszották ezt a játékot.

Kerítettek neki egy zsineget és kíváncsian várták, mi sül ki ebből.

A fiú összekötötte a két végét, és két kezének ujjai között egyszerű alakzattá hurkolta, majd Mira felé nyújtotta és ezúttal szavak nélkül, a gondolatai erejével vezette az android ujjait, hogy vegye át és alakítson belőle egy újabb formát.

  • Beszarás! Macskabölcsőt játszik vele! – suttogta Pan, felismerve az ősi kreatív játékot. – Elképesztő ez a kölyök!
  • Nem is értem, miért nem vele terveztettük meg a protokollt! – csóválta a fejét Dorian.
  • Nagyon ügyes vagy Mira! – dicsérte meg Zsigmond, amikor már minden formációt többször is átvettek. – Nagyon gyorsan tanulsz és szeretek veled foglalkozni.
  • Én is szeretek veled játszani Zsiga. Tudom, hogy az elején letisztáztuk a helyzetet, de őszintén szólva még mindig anyai érzéseket táplálok irántad. Nagyon kellemetlen ez neked?

Zsigmond a nagy barna szemekbe nézett és csak annyit mondott:

  • Őszintén szólva egyáltalán nem kellemetlen...

A teszt befejezése után Aria a szobájukba kísérte a tinédzsereket, a többiek pedig a laborban maradtak, hogy kiértékeljék a két kísérlet tapasztalatait.

  • Megint találtam néhány érdekes pillanatot a teszt során. – fordult Tracyhez Rashid. – Elmondjuk Doriannek?
  • Szerintem mindent meg kell osztanunk egymással. Az egész projekt elbukhat, ha akár a legkisebb veszélyforrás is titokban marad. – jelentette ki az asszony. – Egyetértesz Xavier?
  • Igen Tracy. Ma én is figyeltem M.I.R.A. minden apró mozdulatára és nekem is feltűnt néhány sajátosság, ami az átlagos android kísérleteknél nem szokott előfordulni. Amint Aria visszatér, közösen kielemezzük a begyűjtött adatokat és talán kapunk egy átfogó képet erről a dologról.
  • Csináljunk egy Android Feedbacket is! – javasolta Rashid. – Így Mira tapasztalatait összevethetnénk a mi megfigyeléseinkkel.
  • Érdekes, hogy amíg tegnap Virág esetében kiugró emocionális és fiziológiai reakciókat mértem, ma Zsigmondnál ezeknek nyoma sem volt. – csatlakozott a beszélgetéshez Mei Lin. – A pulzus, az arteliális tenzió, a respirációs frekvencia és a neurális reakciók mind normális határértéken belül mozogtak.

Ekkor ért oda Dorian egy bögre tejeskávéval a kezében, arcán egy jóllakott óvodás elégedett mosolyával.

  • Nos, kedves kollégák? Mi a véleményetek a mai tesztelésről? Én úgy gondolom, korszakalkotó lépést tettünk a projektünk tökéletesítésében! Aria visszaért már?
  • Itt vagyok! – lépett be az ajtón a pszichológusnő.
  • Nagyszerű! Akkor kezdhetjük a kiértékelést! – örvendezett Dorian. – Minden egyes műszer és kamera, valamint a saját objektív és szubjektív élményeinket rendszerezni fogjuk, végül lefuttatjuk M.I.R.A. visszajelzéseit is. Kezdhetjük?
  • Naná! – helyezkedett el az egyik asztalon Pan, hogy mindent jobban lásson. – Azt hiszem, lesz részünk néhány igen különleges meglepetésben…
  • Mire gondolsz Pan? – nézett a zetaira Dorian. – Minden rendben ment, nem?
  • Háát, barátom… – felelte amaz. – A lehető legnagyobb rendben. Csakhogy Mira… jogilag és etikailag már nem android többé. Az emberi agy, amit az elmúlt évek alatt növesztettünk neki, intelligenssé és emberivé, sőt… szerintem jogi és etikai értelemben is emberré tette. Emberi agy egy nem-biológiai testben, tehát nem android, hanem ember, kibernetikus hordozótestben.

Kappa Orionis Minor-c

Nebrion

10.

Orren Pharos megrezzent és a sugárvetőjéhez kapott, amikor a sötét szoba közepén arany fénygömb villant fel és egy alak kezdett lassan materializálóni. Az egyre növekvő fényörvényből egy aranysárga köpenyt viselő alacsony, görnyedt alak bontakozott ki.

  • Ahh, Senna! Te vagy az! – engedte le a fegyverét és a tarkóján felmeredő arasznyi tüskék lassan nyugalmi állapotba hajlottak vissza.
  • A segítségedért jöttem Orren. – szólalt meg alázatosan a főpapnő. – Attól tartok, aljas csel áldozata lettem. Becsaptak és elárultak, pedig én mindig csak mások sorsát egyengetem.
  • Tartozom neked egy szívességgel. Most legalább lesz alkalmam ezt leróni. Mit tehetek érted főpapnő?
  • Az a férfi kifürkészte a legrejtettebb titkaimat és most a vesztemre tör. – hajtotta le a fejét Senna. – Nincs más vágyam, mint a foglyommá tenni és megbüntetni azért, amit tett.
  • Értem, de mi az én szerepem ebben?
  • A te hatalmad nagy. Űrhajóid vannak és százak hallgatnak a szavadra. Képes vagy őt megtalálni, foglyul ejteni és elhozni hozzám.
  • Ez igaz. – húzta ki magát Orren a derékszíját megigazítva és szemfogai kivillantak.
  • Én megmondom, hogy hol és mikor csaphatsz le rá, a többi a te dolgod.
  • Megteszem, amit kérsz és ezzel le van tudva a tartozásom felé, ugye?
  • Igen Orren. – mondta nyájasan a főpapnő.

KEPLER-452b

SYNTHA

11.

A négyes hangár kíváncsi szemektől óvó takarásában gyűlt össze a teljes legénység, Matten a lányával és az összes hozzájuk tartozó droid.

  • Be kell vallanom öregem, tévedtem veled és ezzel a csodával kapcsolatban. – mondta nagy kezét Matten csontos vállán pihentetve Jarred. – De tudod, mostanában sokkal szebb, áramvonalasabb és modernebb madarakhoz vagyok szokva.
  • Á, hagyjuk! – csóválta meg fejét lemondóan az öregember. – Még bocsánatot kérni se tudsz rendesen.
  • Ezt megerősítem! – kotyogott közbe Lyra. – Még sohasem sikerült neki!
  • Ne bántsd Lyra! – szólalt meg kedves hangon C.E.L.I.A. – Jerry mély érzésű, rendes ember és nagyon bonyolult lelke van.
  • Afelől nincs kétségem.
  • Egye fene Jerry! Egy korrekt alkuval kiengesztelhetsz! – ajánlott lehetőséget a pilótának Matten.
  • Bármit kérhetsz öregem! – és felderült az arca. – Ne kímélj!

Matten elérzékenyülten felsóhajtott.

  • Tudod, ez az én életművem. Harminchét éve szinte minden időmet a tervezésre, a megépítésre, a folyamatos karbantartásra, utána a szétbontásra, most pedig az újjáépítésre fordítottam. Tudtommal ez az utolsó működőképes példány a galaxisban. Ha ezt tönkreteszed, egy élet munkáját teszed tönkre. Mostantól tartsd ezt észben édes fiam! Ígérd meg, hogy úgy vigyázol rá, mint a szemed világára!

Jarred keze megremegett az öreg vállán és szeme bepárásodott.

  • Jól van Matten. – felelte megváltozott hangon. – Megígérem! Itt a kezem, ha elfogadod!

Szoros kézfogásuk és tekintetük szótlan összekapcsolódása életük hátralévő részére összekötötte és szövetségessé tette a két férfit.

  • Mielőtt összenyálazzátok egymást, folytassuk a munkát! – szólt rájuk Lyra, saját megilletődöttségét leplezve.
  • Még valamit Matten! Mindent meg kell tanítanod nekem erről a csodáról! Mindent! – mondta Jarred.
  • Gyere, máris kezdhetjük! – mosolyodott el az öreg, aztán a lányához fordult. – Vegyük kezelésbe ezt a fickót Welira!
  • Elsőre nekem is idegennek tűnt. – mondta a rámpán felfelé sétálva Thalia, miközben hosszú lángvörös hajának összekötésével foglalatoskodott. – Nagy, szögletes, ormótlan. Semmi áramvonalas finomság, semmi sportos elegancia. Ráadásul ahogy az első alkalommal megláttam kibelezve, összeszorult a gyomrom.
  • És azóta változott a véleményed? – kérdezte mellette lépkedve Lyra.
  • Aha, száznyolcvan fokos fordulatot vett! Megszerettem. Kényelmes, tágas, kezes, elképesztő extrákkal felszerelve. Jóval több van benne, mint amennyi kívülről látszik.
  • Szerintem se vezethetnénk jobbat Thalia!

Selina és Kenji egyetértő hallgatásba burkolózva követte őket, nyomukban vagy fél tucat droiddal.

Marcus már a vezérlőteremben várta őket. A parancsnoki székben ült és a hajó rendszereit ellenőrizte. Elégedetten nézett végig a megbeszélt időpontban belépő emberein. Szerette a fegyelmet és a pontosságot, mindig igyekezett ezt beosztottjaival is betartatni. Jó érzéssel töltötte el ezeknek az embereknek az elhivatottsága. Épp elkezdte volna a napi eligazítást és a feladatok kiosztását, amikor Alex és Janine jelent meg a vezérlőterem ajtajában.

  • Bocsánat parancsnok, bejöhetünk? – kérdezte a férfi. – Ha nincs ellenetekre, szeretnénk megismerni ezt a legendás szerkezetet.
  • Semmi akadálya! Gyertek beljebb! – intett jókedvűen Marcus. – Megéreztétek, hogy rólatok is akartam szólni néhány szót?
  • Köszönjük parancsnok! – nézett a férfira leplezetlen csodálattal a tekintetében Janine. – Üdv mindenkinek!
  • Az első és legidőszerűbb információ: A biztonsági okokból elrendelt hetvenkét órás készültség holnap telik le. – kezdte Marcus. – Minden szükséges óvintézkedést megtettünk a hajó és a bázis védelmére. Miután minden felhatalmazásunk törvényes és tevékenységeink legálisak, ha ezután bárki vagy bármilyen szervezet támadólag lép fel velünk szemben, élni fogunk a jogos önvédelem jogi és fizikai eszközeivel. Ez a hajó az S.E.S. vállalat jogos tulajdonát képezi, így minden ellene történő agresszió törvénybe ütközik. Ez pedig azt jelenti, hogy holnaptól nyíltan, teljes erőbedobással bekapcsolódunk a bázis munkájába, vagyis a mentési tevékenységbe.
  • Na, végre! – jegyezte meg Jarred szemeit hálásan a mennyezetre emelve.
  • A holnapi naptól heti rendszerességgel tartunk mentési gyakorlatokat és elméleti továbbképzést. – folytatta zavartalanul Marcus. – Ezekben – az előzetes egyeztetések alapján – szakmai felkészültségét és tapasztalatát megosztva a segítségünkre lesz Victor Kane, Janine Dumarche és Alex Theron. Mivel mi eddig java részben csak harci bevetéseken vettünk részt, nincs számottevő tapasztalatunk a speciális mentési feladatokban. Megtennéd Alex, hogy néhány mondatban – ma tényleg csak vázlatosan – ismerteted a leggyakoribb riasztási okokat és a legfőbb veszélyforrásokat?
  • Szívesen parancsnok! Tizenkét éve foglalkozom különleges mentési feladatokkal. Ennyi idő alatt azt tapasztaltam, hogy a leggyakrabban előforduló vészhelyzetek a felszíni riasztások esetében a különféle okokból kialakuló tüzek. Ilyenkor elsődleges az életmentés vagyis a veszélyzónából való kimenekítés, majd az oltás és a kiváltó ok megszüntetése. A második ok általában az elektromos szerkezetek, eszközök meghibásodása, ami leginkább az életfenntartó rendszerek működését veszélyezteti. A hibajavítás idejére a veszélyben lévőket biztonságos helyre kell vinni. A harmadik ok lehet például az épületek mechanikai sérülése, földrengés, meteorbecsapódás vagy egyéb külső hatás miatt. Ilyen esetekben a benti hőmérséklet és a nyomás csökkenése, valamint a levegő elszökése miatt kerülhetnek veszélybe az ott lévők. Legtöbb esetben itt is az evakuáció az elsődleges. Gyakori még a sugárzásveszély is, ami adódhat belső szivárgásból vagy a létesítmények külső sugárvédelmének meghibásodásából. Az űrben előforduló balesetek leggyakoribb okai a hajtóművek vagy az életfenntartó rendszerek, esetleg a navigációs műszerek meghibásodása. De előfordul idegen objektummal való ütközés, energiavihar, kalóztámadás és még ezernyi más ok. A mentés eredményességét minden esetben befolyásolja a helyszínre érkezés ideje, és a terület megközelíthetősége. Az S.E.S. bázisok legénysége magas szinten képzett, és a droidjaink szinte minden helyzetben bevethetőek. – tartott rögtönzött kiselőadást Alex.
  • Köszönöm ezt a mindenre kiterjedő és átfogó ismertetőt a ránk váró munkáról. – mondta Marcus. – A bázis munkatársai közül kik vesznek részt a konkrét mentési feladatokban?
  • Nézzük csak! – gondolta végig Alex. – Janine, Victor, Adam, Eve, Mei Lin és én. Ha szükséges, velünk szokott jönni még Renate vagy Chuck. Rajtunk kívül legfeljebb néhány speciális droid. Ha nagy a baj, a legközelebbi állomásainkról is kértünk már támogatást.
  • Értem. A mai tervem az eligazítás után a mentőfelszerelések bepakolása a raktérbe, hogy a hajó késlekedés nélkül indulhasson, ha riasztás érkezik. Reggel már megkértem Sophiát, hogy készítsen ide mindent, ami a mentéshez szükséges.
  • Javasolhatok valamit parancsnok? – kérdezte Janine.
  • Természetesen!
  • Az eddig bevált gyakorlat az volt, hogy a különféle riasztás típusokhoz specifikusan összeállított mentési felszerelést a készenléti gép hangárjában könnyen elérhető helyen tároltuk. Így nem kellett mindent egyszerre magunkkal cipelni, csak azt, ami valóban fontos volt. A riasztásnál gyorsan ki lehet választani és be lehet csekkolni a szükséges dolgokat, aztán start. Bár tudom, hogy ez a hajó komoly terheket képes szállítani, de talán mégis praktikusabb az eddigi módszer.
  • Az energiafogyasztás optimalizálása és a hasznos tér megtartása miatt jó ötletnek tartom. – helyeselt Matten.
  • Köszönöm Janine, én is úgy gondolom, hogy az eddig jól bevált gyakorlatot érdemes követnünk. – mosolygott rá Marcus, amitől a lánynak kissé felgyorsult a pulzusa. – Most pedig menjünk ki és nézzük meg, mi van azokban a ládákban, amiket Sophie idekészített nekünk! Jó, ha megismerkedünk a felszereléssel, amit éles helyzetekben majd használunk kell. Ha már megbeszéltük, utána akár rendszerezhetjük és el is helyezhetjük őket itt a négyes hangárban.

Talán két órát töltöttek ezzel a feladattal, amikor a belső zárt hálózatú kommunikátoron váratlanul vészhelyzeti riasztás érkezett.

  • Grizzly! Itt Sheriff! Vörös riasztás! Itt van az emberünk, a magasból szkenneli a környéket! Ne mutatkozzatok egy ideig, engedjük elmenni! Lekapcsolom a rendszereinket!
  • Vettem Sheriff! – nyugtázta Marcus, aztán csendet intett a többieknek.

Amint az állomás fényei kialudtak, a mindig halkan duruzsoló háttérzajok elnémultak, a jókedvű, felszabadult csevegés azonnal abbamaradt. Csend és feszült figyelem vette át a helyét. A fenyegetés ott húzott el felettük húsz kilométer magasságban és minden szenzorával őket kereste, rájuk vadászott. Tudták, hogy egy hangos szó, egy óvatlan tüsszentés, egy földre eső tárgy keltette zaj elárulhatja a hollétüket. Lélegzetvisszafojtva, mozdulatlanná merevedve várták, hogy a megfigyelőközpont lefújja a riasztást. Keserves lassúsággal vánszorogtak a másodpercek és a percek, mialatt az égi vadász mindent látó szemei a lapuló zsákmányt kutatták.

Jarred gyomra váratlanul hangosan megkordult. A zsigeri hang morajlásként hatott a halotti csendben.

Minden szempár rá szegeződött, mire a pilóta tehetetlenül vonta meg a vállát. A sziklába vájt hangár biztonságos fedezékében néma szempárok keresték egymást, reménykedő pillantások cseréltek gazdát. Talán nem árulta el őket a nagydarab pilóta éhsége…

Aztán vége lett, a veszély egyelőre elmúlt. A fények ismét felgyúltak, a háttérben működő rendszerek megnyugtatóan duruzsolni kezdtek.

  • Figyelem! – hallották Victor hangját! – Riasztás lefújva! Ismétlem! Riasztás lefújva.
  • Gyűlölöm ezt! – köpött ki megvetően Jarred. – Lapulni, mint egy állat, amíg a vadász odébb nem áll!
  • Nyugodj meg Jarred! – figyelmeztette Marcus.
  • Hogy nyugodjak meg főnök? – dühöngött a kigyúrt pilóta. – Eddig mindig mi voltunk a vadászok, soha nem bujkáltunk senki elől!
  • Jerry, ez a helyzet csak átmeneti. – próbálta lenyugtatni C.E.L.I.A. mielőtt Marcus válaszolhatott volna. – Hamarosan megint te lehetsz a vadász, meglátod.
  • A háborúnak vége Viper! – szólalt meg higgadtan Marcus. – Megváltozott minden. Új helyzet, új játékszabályok. Mostantól, ha kell rejtőzünk, ha pedig úgy hozza a helyzet, érvényesítjük a jogainkat. Ezt vésd jól az eszedbe!

Jarred akkorát sóhajtott, hogy egy kisebb embert bizonyára feldöntött volna vele, ám Grizzly meg sem rezzent, csak nézett szilárdan a nagydarab férfi szemébe. Ebben a pillanatban megint katona volt, megint ezredes és ezt mindenki érezte.

  • Értettem parancsnok! – mondta végül lehiggadva. – Azt tesszük, amiért fizetnek.
  • Helyes! – bólintott Marcus. – Valamennyien az S.E.S. alkalmazottai vagyunk és az a feladatunk, hogy bajba jutottakat mentsünk. Egyelőre ennyi a dolgunk és nem több, de elvárom, hogy ezt mindenki a legjobb tudása szerint tegye!

Noyx-12

Kereskedelmi űrállomás

12.

Lebs majdnem három teljes napot töltött el a légifelderítéssel, aprólékosan feltérképezte a Syntha huszonnégy kolóniáját és környéküket, de eredménytelenül. Sem a szerencsétlenül járt csempészhajó roncsát, sem a Paragont nem találta meg. Azzal a meggyőződéssel tért vissza a Noyx-12-re, hogy a Paragon észlelés téves volt, az említett űrhajó nem létezik. Ennek alátámasztására minden felderítőműszerének teljes megfigyelési anyagát rögzítette, másolatot készített róla, majd az eredetit bizonyítékként átadta Kyrosnak.

  • Nehezen hiszem el Lebs. Nagyon nehezen. – ismételgette halkan, kételkedő hangsúllyal Kyros.
  • A műszerek nem hazudnak uram. – tartotta magát az állításához a fejvadász. – Ha ott lett volna a gép, annak nyoma lenne a felderítő rendszerben.
  • Mi van, ha leálcázták? Ha elrejtették? Ha nem is a Synthán van, hanem valahol máshol?
  • A galaxis nagy. Ha máshol van, akkor több milliárd helyen lehet uram. De meggyőződésem, hogy az az űrhajó nem létezik. Nem adhatunk hitelt egy drogosnak a legmodernebb felderítő műszerekkel szemben.
  • Logikusan hangzik az érvelésed. Rendben van. – egy pillanatra úgy tűnt, hogy Kyros elfogadta a tényt, ám a következő pillanatban máris rácáfolt erre. – A költségeidet és a keresésre fordított idődet természetesen kifizetem. Kyros Mandylor még sohasem maradt adósa senkinek. És…
  • Köszönöm uram. – lélegzett fel Lebs. – És?
  • És kapsz tőlem egy újabb megbízást barátom.
  • Hallgatom uram.

Kyros mély levegőt vett, aztán visszafordult és egészen közel lépett a nagydarab férfihoz. Megragadta a kabátját és teljes hangerővel beleordított az arcába.

  • Keresd meg nekem a Paragont Lebs!!!

A fejvadász egy pillanatra nagyon közel állt ahhoz, hogy puszta kézzel szakítsa ketté ezt az idióta vézna seggfejet és kihajítsa a zsilipen át a világűrbe. Aztán erőt vett magán, letörölte ajkairól a ráfröccsent nyálat és lassan bólintott.

  • Egymilliót kérek! – szólalt meg színtelen hangon, és hozzátette: – Előre.

Kyros arcán győzelemittas vigyor jelent meg, ami akár a kezdődő téboly első jele is lehetett. Elengedte Lebs kabátját és hátrébb lépett. Az összeg neki csak aprópénz volt.

  • Utald át neki Locker!
  • Igen uram, azonnal! – felelte az ősz szakállú férfi alázatos hangon.
  • Azon kívül adok melléd egy segítséget is, hogy ne vessz el a több milliárd lehetőség között. – folytatta Kyros gonosz vigyorral az arcán.
  • Én egyedül dolgozom uram. – ellenkezett Lebs, mert nem akart egy nyilvánvaló besúgóval együtt utazgatni és nyomozni galaxis szerte.
  • Igen barátom, eddig valóban egyedül dolgoztál, de ez mostantól másként lesz. Most kaptál egymilliót, ne felejtsd el! Jó időre megvettelek, és azalatt én diktálok. Hívd be a Kopót Locker!

Lebs sötétbarna arcából kifutott a vér. Hallomásból jól ismerte a Kopó névre hallgató hírhedt magánnyomozónőt. A legkevésbé se szívlelte. Görcsbe rándult a gyomra a tudattól, hogy mostantól vele kell megosztania a gépét és az ideje nagy részét. Egyre mélyebb gyűlölet ébredt benne Kyros iránt és megfogadta magában, hogy az első adandó alkalommal megöli.

A nő a maga százhetven centis magasságával eltörpült a nagy darab férfi mellett, mégis olyan magabiztossággal közeledett feléje, mint aki tisztában van vele, hogy nincs mitől tartania. Megállt vele szemben, rezzenéstelen tekintetét a férfiéba fúrta és azonnal felmérte az erőviszonyokat.

  • A fickó nem ostoba, sőt igenis profi, akivel nem lenne jó ujjat húzni, ám valamiért lekötelezettje a főnöknek ezért kénytelen engedelmeskedni neki és ez a gyenge pontja. – elemezte magában a pillanatnyi helyzetet.
  • Üdv Amara! – köszöntötte Kyros. – Bemutatom a beosztottadat. A neve Lebs Nyang'oro és nagyon sokkal tartozik nekem.

Lebs nem akart hinni a fülének. Még hogy ő lesz a beosztottja ennek a nyamvadéknak! Még soha életében nem alázták meg ennyire! Kezei ökölbe szorultak és vaskos nyakán kidagadtak az erek. Alig bírta türtőztetni magát, de csapdába esett, amiből egyelőre nem volt kiút. Csak fújtatott, mint egy felingerelt bika.

  • Üdv Mr. Mandylor! – felelte a nő. – Köszönöm a bizalmát, nem fog csalódni bennem. Mi a feladat?
  • Keressetek nekem egy működőképes Paragon-3B űrhajót! És ha megtaláltátok, hozzátok el nekem! Mindegy, milyen áron!
  • Igen Mr. Mandylor. Mondana esetleg közelebbi információt arról, hogy hol keressük?
  • Mindenhol! A galaxis nagy. Több milliárd helyen lehet. – ismételte gúnyosan Lebs korábbi szavait. – Bár egyesek szerint nem is létezik az a hajó, de az én meggyőződésem az, hogy létezik és csak arra vár, hogy rátaláljatok és megszerezzétek nekem!
  • Rendben. Szóval keressünk magának egy nem megerősített célt és ezért még fizet is nekünk. – mondta pimaszul a nő. – Igazi álommeló, soha jobbat!
  • Valami ellenvetésed van, Amara? – Kyros hangjában észrevehető fenyegetés bujkált.
  • Ugyan dehogy!
  • Mr. Mandylor megszólítása uram, vagy Mr. Mandylor. – figyelmeztette Locker.
  • Nekem nincs uram, legfeljebb én magam. Ha nem tart igényt a munkámra, már itt se vagyok! – vágott vissza a nő kemény hangon, majd magában hozzátette: – Idióta!
  • Erősnek és szabadnak hiszed magadat, ugye? – kérdezte Mandylor. – Nem tanultad meg, hogy a világon mindent a pénz és a hatalom ural?
  • De. És a maga fajta a magunk fajtának köszönheti mindkettőt!
  • Takarodjatok a szemem elől! – kiáltott fel hisztérikusan a vörös hajú férfi. – És ha nem a Paragonnal tértek vissza, lesznek, akik rátok fognak vadászni!

  • Mióta nyalod a seggét ennek a szarjankónak Lebs? – kérdezte Amara ahogy a dokk felé igyekeztek.
  • Túl régóta. – válaszolta szűkszavúan a férfi.
  • Hova lett a büszkeséged, az önbecsülésed, katona?
  • Semmi közöd hozzá spicli!
  • Á, szóval így vagyunk egymással? – mosolygott vészjóslóan a nő. – Ez nem fogja kellemessé tenni a közös munkánkat. Egyébként nem spicli, hanem magándetektív.

Lebs nem felelt, csak befordult a tizennégyes dokk felé vezető folyosóra. Amara megállt és utána szólt.

  • Az én hajóm a tizenkilencesben van.

Lebs hátra se fordult, csak némán búcsút intett neki.

A nő csak állt türelmesen, hátát a folyosó falának vetve, egészen addig, amíg meg nem hallotta, hogy a férfi hangosan káromkodva, magából teljesen kikelve jön visszafelé. Arcán szánakozó kifejezéssel nézett rá.

  • Mi történt Lebs? Valami baj van?
  • Baj? – ordított a másik. – Zárolta a hajómat az a nyomorult gennyes lelkű barom!
  • Óh, ezt őszinte sajnálattal hallom! – billentette félre a fejét Amara. – Talán a tartozásod fejében tekinti zálognak, nem gondolod?
  • Leszarom! Ehhez akkor sincs joga!
  • Valóban nincs, de látod mégis megteheti és mivel ez az egész űrbázis az ő tulajdona, meg is teszi.

Lebs próbálta visszanyerni az önuralmát és a nyugalmát, hogy hideg fejjel tudjon gondolkodni. Gyűlölte ezt a helyzetet, amibe még évekkel ezelőtt kényszerből mászott bele. Kyros akkor látszólag önzetlenül segített neki, aztán lassan észrevétlenül behálózta és uralkodni kezdett felette. Ő pedig tehetetlen volt és ez teljesen kilátástalanná tette, hogy valaha újra a maga ura lesz. Irigyelte a büszke és öntörvényű Amarát a szabadsága miatt és emiatt már őt is gyűlölte.

  • Felajánlom, hogy velem jöhetsz az én űrhajómon. – mondta a lehető legbájosabb hangján Amara. – Azért ez nagylelkű ajánlat tőlem azok után, ahogy viselkedtél velem, nem?

Ha szemmel ölni lehetett volna, Lebs pillantásától Amara ebben a pillanatban biztosan szörnyet halt volna.

KEPLER-452b

SYNTHA

13.

A hegytetőre épült panorámás körterasz eredetileg a környéket vizuálisan megfigyelő fegyveres őrszem helye volt, ám két napja délutánonként új funkciót kapott. A füstérzékelőket ilyenkor Marcus engedélyével lekapcsolták, mert különben beriasztottak volna. Csak az elszívó berendezés zümmögött alig hallhatóan. A több rétegű biztonsági ablakokon át beáramló napfény misztikus hangulatot varázsolt, ahogy megvilágította a lágyan hullámzó kékes árnyalatú füstfelhőket.

Pan, Jarred és Archibald élvezettel szivarozott, Roy pedig kedvenc pipájából eregette átszellemült arccal a füstöt. A világ kis és nagy dolgairól beszélgettek, közben persze éberen figyelték az alattuk elterülő végtelen vadont.

  • Mindig ilyen életre vágytam! – sóhajtott jólesően a Zetai. – Béke, nyugalom, barátok és szivar!
  • Biztosan gyakran volt már részed ilyesmiben. – fújt szép füstkarikát Archibald.
  • Volt néhányszor. És micsoda helyeken! Hmmm… Az egyik legemlékezetesebb Churchillel történt, nem sokkal az első agyvérzése után…
  • Na, mesélj csak barátom! – biztatta Jarred.
  • Mindenekelőtt azt szeretném előre bocsátani, hogy a dohány növényt nem a ti civilizációtok használta először ilyen kellemes célokra a Földön. Már a néhány resettel korábban ott élő civilizációk is előszeretettel hódoltak ennek a szenvedélynek.
  • Mi az, hogy néhány resettel korábban? – kíváncsiskodott Jarred. – Azt akarod mondani, hogy nem a miénk az első fejlett civilizáció a Földön?
  • Aha.
  • Ez meg hogy lehet?
  • Hát úgy, hogy korábban már létezett két másik. – vont vállat Pan, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna.
  • Tudod, mit Pan? Hagyjuk a dohány sztorit, ez sokkal izgalmasabb! – kapcsolódott be a beszélgetésbe Roy.
  • Mi lett az előző kettő sorsa? – kérdezte Archibald, aki megszállottja volt a történelemkutatásnak.
  • A legelső nagyjából az általatok mezozoikumnak nevezett földtörténeti korban alakult ki, de arról én is már csak az adatbázisból olvashattam. Titokzatos és misztikus civilizáció volt, melyet két lábon járó hüllőszerű lények alkottak. Agresszívak voltak, igazi ragadozók. Igaz, hogy a történetírók hagyatéka alapján ezek a lények különleges mentális képességekkel rendelkeztek, ám ez sajnos nem volt elég különleges ahhoz, hogy elkerüljék általa a meteorbecsapódást, ami a korszakuk végét jelentette.
  • Kihaltak a dinókkal együtt?
  • Ja, azt azért nem. Szerencsére az akkori Galaktikus Szövetség – talán az első vagy a második lehetett – úgy döntött, hogy megmenti ezt az igazán egyedi és értékes fajt, mely számos nagyszerű tulajdonsággal rendelkezik. Az életben maradásukhoz megfelelő bolygót kerestek a számukra és evakuálták őket. Így kerültek az általatok Draconis Alfának nevezett vörös óriás egyetlen megmaradt bolygójára a Thuban-d-re. A többit ugyanis apránként felfalta a terjeszkedő csillag. Az új élőhelyükön aztán tovább fejlődhettek és mostanra őket nevezzük reptiliánoknak vagyis gyíklényeknek.
  • Tehát ők is a Földről származnak? – bámult a kint zöldellő tájra eltöprengve Archibald.
  • Igen de ne felejtsük el, hogy az még nem az a Föld volt, amit ti ismertek. Ha látnátok, nem ismernétek rá.
  • Na és a második civilizáció? – kíváncsiskodott tovább Archibald. – Ők kik voltak és mi lett a sorsuk?
  • Ez igazán érdekes, talán még őrültebb, mint az előző volt. – szippantott nagyot szivarjából Pan. – Eltelt pár millió év a katasztrófa után és a világ teljesen megváltozott. A túlélő emlős, madár és hüllő fajokból elképesztően magas intelligenciájú csoportok emelkedtek ki, melyek mérhetetlenül tisztelték a bolygót és annak ökoszisztémáját. Olyan mértékű volt ez a szimbiózis, hogy egyesek képessé váltak a világot átszövő energia irányítására és általa környezetük befolyásolására. Együtt léteztek Gaiával, a bolygószellemmel. Ők lettek az Újrateremtők.
  • Azt meg hogyan? – kérdezett közbe Roy.
  • Régebben azt mondtátok volna erre, hogy varázslat. Az első ciklus a gondoskodás és a szeretetben növekedés szakasza volt, amelyben a Földi bioszféra a mindenkori csúcspontját élte. A különleges erővel rendelkező lények, amelyek nem egyazon fajhoz tartoztak, élvezték a kísérletezést és újabb meg újabb fajokat hoztak létre, amire az őseitek a teremtés szót használták. Nekik köszönhető, hogy a Homo Sapiens megjelenéséig az egész Tejútrendszerben a Földön létezett a legsokszínűbb és legváltozatosabb flóra és fauna. A későbbi hominidák első képviselői is azokban az időkben jelentek meg és követték őket a Neander-völgyiek meg a Homo Sapiensek. Micsoda sikersztorinak indult!
  • Szóval nem is istenek teremtették a Földet és rajta az életet?
  • Persze, hogy nem! Baromság! Bár az kétségtelen, hogy az erő, amit a bolygó saját energiájából merítettek, elképesztő hatalommal ruházta fel őket. De nem voltak istenek. Tanítók voltak, gyógyítók és annak a mérhetetlen energiának a segítségével teremtők. De nem istenek! Időközben néhány száz fényévvel távolabb a Draconis Alfa még nagyobbra duzzadt és ebből lett a baj.
  • A reptiliánokat újra evakuálni kellett? – követte precízen az események folyását Archibald.
  • Nem. Addigra már képesek voltak önerejükből is elhagyni a bolygót. Elmenekültek mielőtt az Alfa bekebelezte volna a Thuban-dét. Visszatértek a Földre…
  • És ebből lett a baj. – világosodott meg Roy.
  • Bizony! Az a háború, amit a Védák és más ősi krónikák olyan szemléletesen leírtak. De más korabeli emberi emlékekben is megtalálható a történet. A hazatérő reptiliánok és a Föld élővilágának sokszínűségét megalkotó Újrateremtők háborúja. Óriási pusztítás volt, és csak a Galaktikus Szövetség közbeavatkozásának köszönhető, hogy maradt valami a bolygótokból. Meg az is, hogy megmaradt az emberi faj. Leginkább a Ragnarök mítosz érzékelteti az események súlyosságát. A legnagyobb baj az volt, hogy az Újrateremtők többsége is elpusztult.
  • Ez azért durva! – rázta meg a fejét Archibald. – És nekünk ezt miért nem tanították a történelemórákon?

Pan vállat vont.

  • Ezt ne tőlem kérdezd! Sok minden nem úgy van a könyveitekben, ahogy az a valóságban megtörtént.
  • Szép kis mese, de szerintem az egész csak bullshit. – ellenkezett zsigereiből Jarred. – Amíg nem látok rá bizonyítékot a saját szememmel, addig nem hiszem el.
  • El fogod hinni… – nyomta el a szivarjának maradékát nyugodt mozdulattal Pan. – El se hinnétek, milyen fejlettségi szinten állt már akkor az emberiség! Ismerték az elektromosságot és úgy továbbították vezetékek nélkül, ahogyan azt Tesla kétszáz évvel ezelőtt újra felfedezte. Kár, hogy az akkor uralkodó háttérhatalom elnémította őt is meg a többi felfedezőt is. De látjátok, semmi se tart örökké…
  • Azt hiszem, erről még sokat fogunk beszélgetni. – mondta Roy és csodálattal nézett másfélezer éves beszélgetőpartnerére.
  • Örömmel skacok! Úszunk egyet?
  • Jó ötlet!
  • Gyerünk!

Kepler-62f

Galene-623 Gas Mining Platform

14.

A riasztás az éjszaka kellős közepén futott be az S.E.S. 10-es állomására. A biztonsági központban ekkor Jonathan, Kim és Chuck volt szolgálatban. Épp egy tér-idő-kirakóst játszottak a virtuális játéktáblán, amikor az egyik konzolon felvillant a vörös jelzés és megszólalt az ütemesen vijjogó hang.

Kim ugrott oda elsőként, nyugtázta a vételt és szinte ugyanabban a másodpercben aktiválta a napi ügyeletes mentőcsapat riasztását. Ez azt jelentette, hogy a Paragon legénységén kívül ezúttal Alex, Mei Lin, Adam, valamint a műveleti egységből Alekszej és John személyhívója kezdett eszeveszett módon pittyegni. A megbeszélt protokoll szerint ilyen esetben öt percük volt megjelenni a négyes hangárban a hajó mellett.

  • G hármas kód! Vagyis gázrobbanás történt!

Chuck a másik panelen már látta is a helyszín koordinátáit és a rövid leírást.

  • A Kepler-62f, gázkitermelő és -átfejtő állomás. Régi típusú oktogon modell.

Jonathan pár másodperccel később felmérte az ott tartózkodók létszámát és állapotát, hangosan olvasta:

  • Tizenketten voltak, egy fő a robbanáskor eltűnt, négy könnyebb sérültjük van. Az izolációs helyiségben várják a mentést.

Ezek az információk automatikusan átkerültek Marcus és Alex minikomjára, hogy már menet közben fel tudjanak készülni a mentésre. Közben Chuck a platformot hívta.

  • Galene-623! Itt az S.E.S. 10-es állomás! A segélyhívást vettük, az egység tizenöt percen belül elindul felétek! Folyamatos helyzetjelentést kérek!
  • Itt Galene-623 platform! Küldöm a részletes jelentést!

Fél perccel a riasztás után Marcus jelentkezett be a zárt belső hálózaton.

  • Itt Grizzly! Úton vagyunk a négyes hangárba!

Rögtön utána Alex is bejelentkezett.

  • Itt Angyal! Látom, tizenkét főt kell evakuálni. A rossz hír az, hogy a platform körül nincs hely, ahol a hajó leszállhatna, így vinnünk kell a mentőkompot! A négyes platformhoz közel parkol, csak fölé kell állnotok és össze tudjuk kapcsolni a Paragonnal.
  • Vettem Angyal!

Öt percen belül valamennyien a hangárban voltak. További öt percbe telt amíg beöltöztek az exoszkeletonokba. Amint ez megtörtént, Alex távirányítással nyitotta a hangárt, melynek acélfalai meglepő könnyedséggel siklottak oldalra, utat engedve a Paragonnak a felszálláshoz.

  • A sárga színű, G jelű mentőegységet visszük! – tájékoztatta a többieket futtában Alex.

Adam, Alekszej és John felgurították a megadott kétszer két méteres sárga konténert a komp rámpáján és az ülésekbe szíjazták magukat.

Eközben Marcus, Jarred és Lyra felkészültek az indulásra.

  • Viper, állj a komp fölé, hogy Angyal kapcsolódni tudjon! Ha jelzett, azonnali felszállás! A célkoordinátákat átküldtem D.A.N.A.-nak. – szólt a sisakmikrofonjába Marcus.
  • Vettem főnök!

Amint a kompot rögzítették, Lyra – immáron a Paragon új hívójelével – engedélyt kért a felszállásra.

  • Torony! Itt Sigma-10! Felszállási engedélyt kérek a négyes platformról!
  • Sigma-10! Szuper ez a név! – jött azonnal Chuck válasza. – A négyes platformon a felszállási engedélyt megadom! Good Luck!

Pontosan tizennégy perccel a riasztás fogadása után a leálcázott Paragon hasa alatt a mentőkomppal, orrát a csillagoktól ragyogó éjszakai égbolt felé fordítva elhagyta a bázist.

  • Galene-623! Itt az S.E.S. 10-es állomás! A mentőegység most indult el felétek. Úton vannak, tartsatok ki. – üzente Chuck.
  • Itt Galene-623! Adást vettem! Várunk benneteket! Küldöm a következő helyzetjelentést!

  • Cél a Kepler-62f! Galene-623-as gázbányász platform. – közölte Lyra. – Várható menetidő egy óra negyvennégy perc!
  • Angyal! Itt Grizzly! Megkaptad a helyzetjelentést?
  • Itt Angyal! Épp most olvasom!
  • Kihangosítalak, hogy a többiek is hallják!
  • Oké. Eszerint a tartályhajó rendben csatlakozott a gázfejtő csaphoz, huszonhét százalékon volt már a töltése, amikor egy kisebb – nem észlelt – aszteroida elsodorta. A hajó felrobbant, nem sugároz vészjelzést, valószínűleg nem maradtak rajta túlélők. A roncsai szétszóródtak az aszteroida mezőben. A platform is megsérült, amikor kiszakadt a zsilip és a szabadon kiáramló hidrogén keveredett a szervizfolyosóban lévő oxigénnel. Kaphatott egy elektromos szikrát és berobbant. Az egyik munkás akkor tűnt el, vélhetően a robbanás áldozata lett. Négyen szintén akkor sérülhettek meg. Ők a biztonsági folyosóban rekedtek, ahonnét viszont szivárog a levegő. A többiek biztonságban vannak a főkupola izolációs helyiségében.
  • Értem. Majd jelezd, ha elkészültél a mentési tervvel!
  • Mikor érünk oda?
  • Messze van, még hipertérben is kell egy óra és negyven perc.

  • Fázom! – nyögdécselt a szakadt védőöltözetben fekvő férfi. – És rohadtul fáj minden légvétel! Meg fogok halni igaz Konrad?
  • Eszedbe ne jusson Frank, mert kinyírlak! – próbálta a vészhelyzeti csomagban talált ragasztószalaggal lezárni a tépett szélű szakadásokat a másik.

A több rétegű anyag alatt vért is látott jócskán, de ezt most nem tartotta helyesnek elmondani. Az ő lábszára is sajgott, amitől hányingere lett. Biztosra vette, hogy eltört a sípcsontja, amikor a robbanás a fémlétrának taszította, úgyhogy meg se próbált lábra állni.

  • Csökken az oxigénszint, a légnyomás és a hőmérséklet! – jelezte a harmadik, aki a szervizjárat mennyezetén futó repedést igyekezett kitölteni gyorsan szilárduló habbal.
  • Zárj el minden rést Zachar! – biztatta Konrad.
  • Tartsatok ki fiúk! – hallották a sisakhangszóróikban a kommunikációs mérnök hangját. – Már úton van a mentőegység! Másfél óra múlva ideérnek.
  • Óriási mázlink volt, hogy a rendszer azonnal bezárta a szakaszoló ajtókat. – sóhajtott a negyedik férfi, akinek egy fémszilánk állt ki a felkarjából. – Máskülönben most mi is ott lebegnénk holtan a törmelékek között, mint szegény Alfred. Remélem, nem szenvedett sokat!
  • Nem Peter. – erősítette meg Konrad. – Azonnal meghalt.
  • Szép fiatal felesége van és két kisgyermeke. – sóhajtott megint Peter. – Mutatott róluk képeket.

Az egyik fali biztosítótábla szikraesőt lövellve elfüstölt és a járatban hirtelen vaksötét lett. A biztonsági fények egy másodperccel később aktiválódtak, halvány vörös árnyalatba borítva a négy sérült munkást, akik lassan felemelkedtek a jéghideg padlóról és súlytalanul lebegtek az egyre ritkuló levegőben. Konrad összeszorított fogakkal, némán tűrte a törött lábából lüktetve sugárzó fájdalmat, Frank pedig döbbent szemekkel bámulta a ruhájából a sisakjába átlebegő bíborszín gömböcskéket.

  • Megszűnt a mesterséges gravitáció. Ilyen lehet a pokol. – sóhajtott ezúttal sokkal lassabban és mélyebben Peter. – Én is kezdek fázni. Hány fok lehet?
  • Valamivel hidegebb, mint a pokolban. – próbálta feldobni a hangulatot Zachar, miközben újabb repedést vett észre kicsivel távolabb. – Bár nem hinném, hogy Lucifer úgy lebegne a purgatóriumban, mint mi itt…

Nem konstatálta az egyre romló helyzetüket, csak odébb lépett és azt a repedést is elkezdte végigfújni a tömítőhabbal, miközben abban reménykedett, hogy elég lesz a tartályban lévő anyag. a maradék kevés levegőben lévő páratartalom időközben szikrázó fehér jégréteget alkotott a falakon és a tárgyakon.

  • Olyan szép, mint otthon karácsonykor! – hallották Peter halkuló sóhaját, aztán a férfi elcsendesedett.

Konrad tudta, hogy nagy a baj, és azt is, hogy bármennyire felkészült, ennél többet nem tehet a társaiért. Az idő ólomlábakon vánszorgott. Egy örökkévalóságnak tűnt számukra, amíg a mentőegységre várakoztak.

Pedig a Paragon száguldott feléjük. Olyan elképesztő sebességgel szelte a hiperűrt, amely a Zetai technológia nélkül elképzelhetetlen lett volna. Mintha maga a hajó is érezte volna a pislákoló és lassan kihunyó apró életszikrák hívását a csillagtengeren túlról.

  • Grizzly! Itt Angyal! Kész a kockázatelemzés és a mentési terv! – szólalt meg Alex hangja a belső hálózat hangszóróiban.
  • Hallgatunk Angyal! – válaszolta Marcus.
  • Kezdem a jó hírrel. Közvetlen tűz és robbanásveszélytől nem kell tartanunk. A kiáramló hidrogéngáz oxigén jelenléte nélkül önmagában veszélytelen. Gyorsan szétoszlik az űrben. A tartályhajó pedig már elég messzire sodródhatott, így a roncs és a törmelékek se jelentenek veszélyt a mentésre nézve.
  • Mi a rossz hír?
  • A megsérült szervizjárat állapota kétséges lehet. Valószínűsíthető, hogy a szerkezete meggyengült és repedezett. Ez azt jelenti, hogy szivárog a levegője, a benti nyomás és a hőmérséklet tehát lassan eléri a kintit. A belélegezhető levegő hiánya akkor jelent veszélyt az ott lévő négy sérültre, ha a védőöltözetük megsérült, mert akkor megfulladnak mielőtt a nyomáskülönbség és az abszolút nullához közelítő hőmérséklet végez velük.
  • Ez tényleg elég vészjóslóan hangzik.
  • Az első feladat tehát annak a négy embernek az evakuálása. a többiek elvileg biztonságban vannak az izolációs térben. Jó lenne, ha Selina és Mei Lin készen állnának a sérültek fogadására és sürgősségi ellátására. És szükségem lehet még segítségre, ha van szabad kapacitásod…
  • Átmegyek. – mondta Marcus.
  • Rendben, köszönöm!
  • Kilépés három perc múlva. – jelentette Jarred. – Készülhettek!

Marcus felkészült a mentőkompba történő átszállásra, ami egy rövid űrsétával volt megoldható, de egyáltalán nem volt ellenére.

  • Kilépés tíz másodperc múlva! – közölte Lyra. – Hét…hat…öt…négy…három…kettő…egy…

A Paragon egy ezredmásodperc alatt jelent meg az űrnek azon a pontján, ahol előtte csak az üresség tátongott. Biztonságos távolságban, az aszteroida mezőn kívül léptek ki a hipertérből.

  • Megérkeztünk! – jelentette Lyra. – Látom a távolodó roncsot, az már tényleg nem fog bezavarni.
  • Viszont nagyon intenzív és kiszámíthatatlan az aszteroidák mozgása. – szólal meg Thalia. – Erős gravitációs hullámok vannak a térben. Ez olyan lesz, mintha nehéztüzérségi zárótűzben akarnánk eljutni a platformig.
  • Taka! Úgy gondolom, hogy itt az ideje beüzemelned és kipróbálnod azt a két duplacsövű gimbal ágyút, amivel Jarred a hajóra csábított. – mondta Marcus. – Lőj szét minden aszteroidát, ami felénk tart!
  • Vettem parancsnok! – nyugtázta a fegyverrendszer szakértő. – A pajzsokat pedig a hajó felső síkjára összpontosítom, mintha egy óriási esernyő lenne. Így a törmelékektől és a szilánkoktól is védve leszünk.
  • Ebben az esetben átzsilipelhetsz a kompba, főnök! – mondta Jarred kedélyesen. – Jó szórakozást!

Marcus nagy levegőt vett felcsatolta a sisakját és az alsó zsilipkamrába lépett. tizenöt éve nem volt már alkalma gyakorolni az űrsétát, és akkor is szkafander volt rajta.

  • Angyal! Itt Grizzly! Indulok!
  • Itt Angyal! Felső átjáró nyitva! Várunk!

Az exoszkeleton valóban különleges szkafanderként viselkedett a világűrben. Tökéletes nyomáskiegyenlítést és hőmérsékletet biztosított, ráadásul sokkal kényelmesebb volt, mint a régi otromba űrruhák. Marcus hálás volt Elarának és Doriannak ezért a fejlesztésért. Két és fél perc múlva már a komp biztonságában ült a többiek mellett.

  • Viper! Itt Grizzly! Átértem, indulhatsz! Lassan közelítsd meg a Galene-623-at! – adta ki a parancsot megkönnyebbülve.
  • Vettem főnök! Lassan odaúszunk!

Ezután a parancsnok Thaliát és Lyrát utasította.

  • Phoenix! Folyamatos helyzetjelentést kérek a műszeres és vizuális észlelésről! Lyra! Lépj kapcsolatba a platformmal, jelezd, hogy megérkeztünk!
  • Vettük Grizzly! – nyugtázta a nő. – Az utazósebesség tíz százalékával közelítünk a célobjektumhoz. Az aszteroida forgása miatt nincs folyamatos észlelés.
  • Viper! – mondta Marcus. – Amint elég közel vagyunk, állj stacionárius szinkronpályára, hogy Phoenix lássa a célterületet!
  • Oké főnök! Biztonságos távolságban szinkronpályára állok!
  • Itt a Sigma-10 mentőhajó! Galene-623 jelentkezz! Vétel! – kezdte Lyra a hívást.

A válasz nem késlekedett, érezhetően nagyon várták már őket.

  • Sigma-10 mentőhajó! Itt Galene-623 platform! Hála az égnek, hogy itt vagytok!
  • Siettünk, ahogy tudtunk! Helyzetjelentést kérek!
  • Négy sérültünk van a szervizjáratban. Kettő közülük már eszméletlen. A levegőjük elszökött, nyomás zéro, gravitáció zéro a hőmérséklet már a kintivel megegyező. A többiekkel biztonságban vagyunk!
  • Vettem! Hamarosan indulunk értetek! Vége!
  • Köszönjük Sigma-10. Vége!

A Paragon eközben elérte az optimális távolságot és D.A.N.A. segítségével Jarred tökéletesen végrehajtotta a szinkronpályára állást.

  • Grizzly! Itt Viper! Szinkronpályán keringünk a platform felett. A nagy nyomással kiáramló gáz és a gravitációs hullámok miatt folyamatos pályakorrekcióra van szükség.
  • Ez rossz hír. – mondta Alex. – Így nagyon közel kell navigálni a hajót, hogy a mentőkomppal biztonságosan elérjük a célterületet.
  • Mennyire közel? – kérdezte Marcus.
  • A lehető legközelebb.
  • Viper! Itt Grizzly! A szinkronpályán maradva süllyedj annyira, amennyire csak tudsz!
  • Vettem főnök!
  • Én eddig azt hittem, hogy te már nem tudsz ennél lejjebb süllyedni! – szúrta oda jólesően Thalia.
  • Már hiányzott a humorod cukorfalat! – vigyorgott a pilóta, aztán játékos mozdulattal oldalba bökte a kis navigációs droidját. – Dana! Számold ki a biztonságos süllyedési paramétereket!
  • Igen uram! – jött a géphang és hamarosan az eredmények is.
  • Na, akkor ez alá megyünk még száz méterrel! – jelentette ki Jarred.
  • Te egy eszelős őrült vagy! – zsörtölődött Lyra, majd mintegy önmagának hozzátette. – De épp ezt bírom benned!
  • Grizzly! Itt Viper! A maximális minimumon vagyunk! – jelentette a pilóta néhány perc elteltével. – Ha ennél közelebb megyek, akár a komp nélkül is leugorhattok!
  • Rendben! Tartsd a pozíciót!
  • Vettem főnök!
  • Taka, rajtad a sor! Figyelj a felénk tartó aszteroidákra és pörkölj oda nekik, ha szükséges! Phoenix! Helyzetjelentést!
  • Odalent nem látok aktív tüzet. A gáz viszont nagy erővel és láthatóan ömlik a törött lefejtőn át! A szervizjárat vége szétnyílt, mint egy trombita szája, törmelék mindenhol. A járat és a platform többi része innét sértetlennek látszik, de a műszerek még gyenge oxigénszivárgást jeleznek. Odabent lassan már légüres lehet a tér. Négy életjelet érzékelek, és bár kettő nagyon gyenge, még van esély élve kihozni őket.

Marcus most Alexhez fordult.

  • Angyal! Tiéd az irányítás, ebben te vagy a profi!
  • Átvettem Grizzly! Figyelem Viper! Leválasztom a kompot! Három…kettő…egy!

A kapszula alig volt nagyobb egy kisbusznál. Alex rutinos mozdulatokkal irányította távolabb a hajótól, aztán gyorsan süllyedni kezdett vele a felszín felé.

  • Galene-623! Itt a Sigma-10 mentőhajó! – hívta a platformot Lyra. – A komp elindult! Először a négy sérültet hozzuk ki, aztán visszamegyünk értetek! Minden rendben?
  • Sigma-10! Itt minden változatlan!

Alex puhán és precízen tette le a kompot a sérült járat közvetlen közelében. A terület tele volt éles fém- és megolvadt műanyag törmelékkel.

  • Sigma-10! Itt Angyal! A komp leszállt! Figyelem, mentés indul.
  • Angyal! Látunk benneteket! – válaszolt Lyra. – Szép manőver volt!

A járatban már csak Konrad és Zachar volt eszméleténél. Bár Konrad lábszára már teljesen beledagadt a szkafanderbe, mégis megőrizte pozitív hozzáállását. A mennyezet repedésein át megjelenő reflektorfény új erőt adott nekik.

  • Ha jól látom, megjött a busz. – próbált tréfálkozni a fájdalma ellenére.
  • Szólni kéne a fiúknak, hogy ébredjenek fel, nehogy lekéssék. Hé, pajti! Csak ez az egy busz van ma este! – billegtette meg a hozzá közelebb lebegő Franket Zachar és megborzongott a sisak üvegének belsejére fagyott vér láttán.
  • Parancsnok! Adam és én kinyitjuk a zsilipet aztán bemegyünk! Alekszejjel és Johnnal hozzátok a hordágyakat és ahogy kiadjuk az embereket, vigyétek őket a kompra! – osztotta ki a feladatokat Alex.
  • Rendben! – emelte fel hüvelykujját Marcus.
  • Oké emberek! Öltözetellenőrzés és nyitom az ajtót! – mondta Alex.
  • Mehet! – jelezték a többiek.
  • Nyitás!

Alex elsőnek a H.O.R.I.Z.O.N. vagyis (Hazard Observation, Reconnaissance, and Immediate Zoning Orbital Navigator) névre hallgató öklömnyi kis felderítő gömbdroidot indította útnak. Az aprócska gépezet lebegve közelítette meg a célterületet, miközben valós idejű információkkal látta el a főnökét.

Az előzetes helyzetfelmérés után Alex és Adam óvatosan, a törmeléket kerülgetve közelítette meg a zárt zsilipkaput. A többiek a hordágyakat cipelve követték őket. Közben látták, amint a fejük felett lebegő Paragon ágyúi izzó vörös energianyalábokkal robbantják szilánkokra a feléjük tartó potenciálisan végzetes aszteroidákat.

  • Le ne vedd az ujjad az elsütőbillentyűről Taka! – dünnyögte Marcus.
  • Próbálom kinyitni a zsilipet. – mondta Adam. – A vezérlőpanel nem reagál, besült!
  • Próbáld manuálisan! – intett Alex. – Ott a narancssárga fedél alatt kell lennie a nyitókarnak.
  • Látom! Felnyitom, fogom a kart. Nem mozdul!
  • Hozom az apneumatikus feszítőt! – mondta Alex és egy percen belül már vissza is ért a szerkezettel.

Ez se segített elsőre, mert valószínűleg a benti páratartalom miatt befagyott a kapu. Alex nagyobb teljesítményre kapcsolta a szerkezetet és sikerült előbb egy kis rést nyitnia, majd azt tovább tágítania, amin már beférhettek.

Amikor végre kinyílt a zsilipkapu, a benn lévő maradék levegő lágy hullámban áramlott ki, magával sodorva néhány apró műanyag és fémszilánkot.

  • Behatolunk! – jelezte Alex és előre küldte H.O.R.I.Z.O.N.-t, hogy világítson és közvetítse, amit lát.
  • Látom a négy embert! – mondta Adam. – Keresem a rádiófrekvenciájukat!
  • Hála istennek! – hallották az egyik férfi gyenge hangját, aki két mozdulatlan társukra mutatott. – Peter és Frank vannak a legrosszabb állapotban!
  • Őket visszük először! – intett Alex és óvatos mozdulatokkal kiadták a két súlytalanságban lebegő magatehetetlen testet a kinn várakozó társaiknak.

Ezután gondosan elhelyezték és rögzítették mind a négy férfit és miután meggyőződött róla, hogy itt már nincs más dolguk, Alex leadta a jelentést a hajónak.

  • Viper! Itt Angyal! A sérültek a kompban vannak! Indulunk vissza! Szükség lesz nyomáskamrára, lassú visszamelegítésre, első látásra van fémszilánk szúrta seb a felkaron, sorozatos bordatörés és egy sípcsont fraktúra.
  • Vettem Angyal! Várunk benneteket!

A fürge kis jármű hamarosan csatlakozott a Paragon hasán lévő pilonhoz és megkezdhették a kimentettek átzsilipelését. Az egész akció során ez volt a legkényesebb és legnehezebb művelet. Marcus meg is jegyezte:

  • Beszélnem kell Mattennel, hogy találjon ki valami biztonságosabb és gyorsabb megoldást! Sérültekkel nem lehet űrsétát csinálni!
  • Én azzal a következő nyolc emberrel inkább a kompban maradok. – osztotta a parancsnok véleményét Alex.

Mei Lin és Selina rögtön a zsilip nyomáskiegyenlítése után átvette a sérülteket és az orvosi szobába kísérték őket. Elsőként Peter és Frank állapotát kellett stabilizálni. Vérveszteséggel, szúrt és vágott sebekkel, hypothermiával, hypobaricumal és hypoxiával kellett megküzdeniük, az összetett feladatok miatt a droidokat is igénybe kellett venniük.

Alex és Adam ezalatt visszatértek a felszínre, hogy a másik nyolc embert is kihozzák a veszélyes területről. Ehhez újra zsilipelniük és űrsétálniuk kellett. A komp a platform sérülésmentes oldalán, nagyjából ötszáz méterre az előző helytől tudott leszállni. Innét viszont végre közvetlenül egy működőképes zsilipkapun át juthattak be az izolációs helyiséghez vezető folyosóra. Alex megint H.O.R.I.Z.O.N.-t küldte előre, hogy analizálja a légkört és a benti viszonyokat.

  • Itt teljesen normális a levegő összetétele, a hőmérséklet 22 Celsius fok, a nyomás 1 Bar, a mesterséges gravitáció kifogástalan, sugárzást nem tapasztalok. – jelentette Adam, miután a kis droid elvégezte a szükséges rutin méréseket.
  • Jelzek nekik, hogy készüljenek az indulásra! – bólintott Alex és csatornát váltott. – Galene-623! Itt Alex Theron a Sigma-10 mentőhajóról! Két fő várja önöket az egyes zsiliphez vezető folyosón! A folyosó biztonságos, kijöhetnek! Ismétlem! Kijöhetnek!
  • Alex Theron! Itt Rosette parancsnok! Adást vettem! Az egyes folyosóra nyíló zsilipkaput nyitjuk! Kijövünk! – Alex hallotta a parancsnok szavait követő örömkiáltásokat és megint az a jóleső érzés töltötte el, ami már annyiszor hasonló helyzetekben:

A mentés sikerrel járt!

Solaris Nexus

Intersztelláris Metropolisz

15.

A Metropolisz az Alpha Centauri egyik legmodernebb, legfényűzőbb és legnépszerűbb űrállomása, mely az Interstellar Holdings Corporation tulajdonát képezte. Több, mint ötezer fős befogadóképességével egyedülállónak számított a környező csillagrendszerekben. Gigászi méretű hófehér négyszögletes platformján öt hatalmas szintén hófehér henger alakú torony állt, melyeket több szinten folyosóhidak kötöttek össze. Kikötődokkja képes volt egyszerre akár tíz nagyobb és húsz közepes űrhajó, valamint több tucat kisebb űrrepülő fogadására. Felső szintjein luxushotelek sorakoztak, Pazar panorámával az Alpha Centauri bolygóira. a középső tömb egyetlen óriási, több emeletes üzletközpont volt, ahol luxusmárkákat, egyedi kézműves termékeket, ritka ásványokat és ki tudja még mi mindent árusítottak. Ezen kívül népszerű konferenciaközpont és galaktikus tudományos szimpóziumok helyszíne volt. Alsó szintjein sport- és wellnesskomplexumok helyezkedtek el. Igazi kulturális és gazdasági csomópont a galaxis egyik legforgalmasabb szektorában.

Amara a saját VIP kódjával jelentkezett be, majd névre szóló bérelt parkolójában állt meg az űrrepülőjével. Lebs csak hüledezett ekkora luxus láttán. Életében nem járt ilyen elit helyen, nemhogy még ott is lakjon és saját parkolója legyen! Ennél jóval alacsonyabb színvonalhoz volt szokva, így hát csak feszengett a nő mellett és nagyon kényelmetlenül érezte magát.

Amara viszont annál magabiztosabb és határozottabb volt. Úgy tűnt, tökéletesen kiismeri magát a lépcsők, folyosók, csarnokok és liftek labirintusában. Egyenesen a középső torony legfelső emeletének egyik fényűző lakosztályába vezette az értetlenül bámuló férfit.

  • Te itt laksz? – csodálkozott Lebs. – Miből tartod fenn ezt a luxuséletmódot?
  • Dolgozom. – felelte a legtermészetesebb hangon Amara, majd hozzátette. – De nem bagóért, mint te barátom! Én nem hagyom kihasználni magam!
  • Nem vagyok a barátod!
  • Pedig lehet, hogy jobban járnál!
  • Ugyan miért?
  • Talán mert tanulhatsz tőlem, hogy hogyan kell igazán gazdag és befolyásos támogatókra szert tenni. Látod, nekem sikerült…
  • Mi ketten másban vagyunk jók.
  • Épp ezért lehetne gyümölcsöző a kapcsolatunk. Még az sincs kizárva, hogy üzlettársak lehetnénk…
  • Azt lesheted! Te csak tedd szét a lábad, akinek akarod, én ehhez nem asszisztálok!
  • Te tényleg nagy bunkó vagy Lebs!
  • Te varrtad magad a nyakamba, én jól megvoltam nélküled is.
  • Ha tudni szeretnéd az igazságot, elmondom, hogy a hátam közepére se kívántam ezt a közös melót veled, de van az az összeg, aminek képtelen vagyok nemet mondani.
  • Miért?
  • Mit miért?
  • Miért ragaszkodik hozzá Mandylor, hogy együtt dolgozzunk?
  • Hát, talán nagyon kell neki a Paragon és tudja, hogy egyedül sohase lennél képes megtalálni és megszerezni.
  • Elegem van belőled!
  • Úgy viselkedsz, mint egy durcás kölyök, akitől elvették a játékát!
  • Elég! – kiáltott rá Lebs és önuralmát elveszítve fenyegetően feléje lódult.

Nem emlékezett rá, hogy hogyan került hanyatt a puha süppedős szőnyegre és mikor ült rá a nő a csípőjére egy keskeny pengéjű nanoélezésű tőrt nyomva a torkának. Csak az újabb megaláztatás okozta mardosó kínt érezte és a nő különleges leheletét, ahogy az arcához egészen közel hajolva suttogott.

  • Elképesztő férfi vagy Lebs! Most ajánlom fel utoljára, hogy legyünk társak! Jól gondold meg, hogy mit válaszolsz!
  • Mondhatnék nemet egy torkomnak feszülő tőrrel szemben?
  • Okos válasz! De ha jól érzem, feszül itt más is! – és baljával kitapogatta Lebs legérzékenyebb testrészét. – No, nézzük csak!
  • Túl messzire mész Amara! – figyelmeztette a férfi.
  • Vállalom a veszélyt! – suttogta a nő és hosszan, mohón megcsókolta.

Néhány órával később zihálva feküdtek egymás mellett a hálószoba közepén álló hatalmas kerek, szétdúlt harctérre emlékeztető ágyon.

  • Jobb vagy, mint képzeltem. – mondta elismerően a nő, miközben a plafonon kergetőző színes fénypontokat bámulta.
  • Én se erre számítottam tőled! – felelte Jarred és a hangjában zavar bújkált.
  • Remélem, nem bántad meg, hogy társak lettünk! -búgta édes hangon Amara.
  • Remélem, később sem fogom megbánni! – tört fel mélyről a férfi sóhaja.
  • Csak rajtad múlik!
  • Már megint fenyegetsz!
  • Már megint megkívántál!
  • Nem tudom letagadni!

Repültek az órák, de ők ketten észre sem vették. Jóval később Amara félálomban azt mormolta:

  • Hagyj aludni te nagy fekete csődör! Holnap együtt elkezdünk nyomozni a Paragon után!

KEPLER-452b

SYNTHA

16.

Anne tizenkilenc éves volt. Már jó ideje nem barátkozott senkivel. Otthon a Holdvárosban sem, és itt a Synthán sem. Zárkózott volt, szűkszavú és ha szólt is nagyritkán, szavaiból akkor is csípős cinizmus áradt. Otthon ugyan volt egy lány – Wanda – akit a barátnőjének gondolt, de az utóbbi időben vele se tartotta a kapcsolatot.

Amióta pedig unalmában meghekkelte a Galaktikus Kormány titkosított adatbázisát és kis híján börtönbe került miatta, már Wandával se oszthatta meg a gondolatait. Szerencséje volt, hogy Pan időben tudomást szerzett a dologról és a lány apjának hozzájárulásával még azelőtt eltüntette, mielőtt kiderült volna a baklövése. Anne azóta a C.C.C. ösztöndíjas magántanulója lett.

Leginkább az édesapját hiányolta, aki tizenkét éves kora óta egyedül nevelte. Matthew Broderick a kormánynak dolgozott és borzasztóan kevés tartalmas időt tudott a lányával tölteni. Amikor viszont sikerült, akkor igazán mókás és szeretetteljes órákat éltek meg együtt. Ezek az órák kimondhatatlanul hiányoztak a lánynak, de itt a Syntha biztonságos elzártságában már erre se volt lehetősége.

Összességében tehát egyszerre volt jelen az életében a késői kamaszkor miden személyiségfejlődési küzdelme, a saját korosztályával való érintkezés hiánya és az egyetlen élő rokonától való mérhetetlen távolság. Másik oldalról mindennél jobban vágyott kapcsolatokra, barátokra, emberek közelségére és érintésre. Mindez egyre inkább arra ösztökélte, hogy ha nem akar mély depresszióba zuhanni, nyisson az őt körülvevő emberek irányába. Iszonyúan nehéz feladat volt a számára, de érezte, hogy nincs más lehetősége, ha normális életet akar élni.

Szobájának zárt magányában elkezdte keresni azokat a lehetséges kötődési pontokat, amelyekkel a bázis más lakóihoz kapcsolódhat. Csendben belépett hát az S.E.S. elérhető személyi adatbázisába és elkezdte megismerni a benne szereplő embereket. A száraz adatokat kiegészítette a saját szubjektív meglátásaival és mindezek alapján listát készített magának a következő címszavakkal és kiegészítésekkel:

  • Leginkább megbízom benne: Pan (csupa szív nagyon okos és humoros – és vagány a texasi paraszt redneck dialektusa).
  • Egy napon születtünk: Adam (11 év eltéréssel – hát, kicsit öreg hozzám)
  • Életkorban hozzám legközelebbi: Virág és Zsigmond (18 és 14 évesek – optimális), Janine (26 éves – kicsit már ő is öreg hozzám, biztosan nem állna szóba velem).
  • Sorstársként hasonló: Elara (harminc éve elveszítette a családját, azóta magányos szegény. Mondjuk elég sokat dolgozik, nem is lenne ideje ismerkedni. Amúgy tök rendi nőci) Paul és Alekszej (magányos farkasok – így aztán gondolom, az én társaságomat se keresnék), Rashid (szerelmi csalódásban szenved – legalább tudja, mi az a szerelem…, amúgy tök cuki), Virág és Zsigmond (árvák – félig én is az vagyok, apám meg a galaxis túlsó felén van. Nagyon hiányzol Apa!).
  • Érdeklődésben hasonló: Rashid (robotika – ez nagyon érdekes téma), Zoltán (nyelvek és kódfejtés – ez még érdekesebb), Aria (pszichológia – na, az rám férne! Amúgy az is érdekes), Lyra (cyberbiztonság és titkosítás – vadul hangzik, izgi lehet), James, Cloude és Jonathan (IT – én is azt tanulom, jó közös téma lehet…).
  • Kedvesen viselkednek: Virág (igazi barátnő típus), Zsigmond (korához képest piszok értelmes a srác), Aria (talán csak azért kedves, mert pszichológus…), Tracy (a nagymamám lehetne, amúgy igazán rendes öreglány, de nem hiszem, hogy sok beszédtémánk lenne…), Emese (mindig mosolyog, de nem tetszik, hogy akkor is diagnosztizál másokat, ha nem kérik. Talán szakmai ártalom…), Rashid (olyan elvont, filozofikus krapek, de tetszik a világnézete. Buddhista vagy mi a szösz és jógázik. Na, cicanadrágot biztosan nem veszek fel még a kedvéért se!), Renate (ahhoz képest, hogy akkora puskát hord a vállán, egész kedvesnek tűnik), Jonathan (mindig mindenkivel olyan kedves és mosolygós, és vannak azok a félreérthetetlen kézmozdulatai, amikor más férfiakkal beszél. Szerintem meleg, de legalább vannak érzései. Igazából ő is cuki).
  • Nőiességében példakép lehetne: Jaquelin (nagyon okos, talán még nálam is okosabb. Á, csak beégnék előtte…), Eve (na, ő a tipikus csábító, akit minden pasi észrevesz, még a fekete egyenruhában is. Nem egy nagy szám, de mégis olyan kisugárzása van, amitől begerjednek a hímek…), Karla (különleges és egzotikus. Asszem indiai. Tök menő a mala karkötője! És annyira szépen választékosan beszél. Olyan szeretnék lenni, mint ő!).
  • Férfiként vonzó: (kérdőjel, kérdőjel, kérdőjel! Itt minden pasi túl idős hozzám, még Alekszej is nyolc évvel több, amúgy meg olyan zárkózott és hideg. Hát ez a pont kilőve…)

Amikor a lista végére ért, úgy döntött, hogy mostantól megfigyeli ezeket az embereket és ha lesz elég bátorsága, még talán meg is szólítja majd őket. Elhatározta, hogy azokkal kezdi, akik a legtöbbször szerepeltek a listáján, vagyis a legtöbb kapcsolódási ponttal rendelkeznek, mint például Virág, Zsigmond és Rashid.

Megállt a tükörként funkcionáló interaktív képernyő előtt és lassú mozdulattal hátra tolta a kapucniját. Nagyon régen nem nézett már tudatosan tükörbe és legfőképpen nem nézett magára szeretettel. Amióta elveszítette az édesanyját, egyfajta zárt burokban létezett, amely még saját maga elől is elrejtette.

Az arc, ami most visszanézett rá, már nem a pattanásos kamasz, hanem egy szép fiatal nő arca volt. Egyenesszálú, ám kócos barna haja ovális, lágy vonású arcot ölelt körbe. Szépen ívelt dús szemöldöke alól mandulavágású sötétbarna szemek néztek vissza rá. Orra és telt ajkai latin származású édesanyjára emlékeztették. Elmosolyodott.

  • Kezdetnek jó lesz! – és szabályos fehér fogsora megcsillant a természetes hatású fényben.

Hirtelen ötlettől vezérelve kibújt nyúlott pulóveréből, ledobta kopott farmernadrágját és tovább szemlélődött. Arányos testalkat, szép ívű nyak, nem túl széles vállak, kicsi, de formás mellek, kerek lapos has…

Elégedett arca most elkomorult.

  • Ez meg mi? Nem is emlékeztem, hogy van egy tengerimalacom odalenn! – felkacagott a saját tréfáján. – Na, mindjárt rendbe teszlek a hónaljamban bujkáló tesóiddal együtt!

A rendszeres sporttól feszes, izmos combjaival legalább elégedett lehetett. Kéz és lábkörmei szintén hagytak némi kívánni valót maguk után. Mire beért a fürdőszobába, már pontosan tudta mit kell tennie, hogy az összkép elfogadható legyen a számára.

  • Itt az ideje normális emberi külsőre szert tenni kisanyám! – jelentette ki és munkához látott.

Két órával később hevesen kalapáló szívvel és szemérmesen rebbenő szemekkel egy gyönyörű ifjú hölgy lépett ki a mindig morcos és cinikus Anne Broderick kabinjának ajtaján. Haját megfésülte, szemöldökét kiigazította, körmeit levágta és még néhány csepp parfümöt is hintett magára. A bázison rendszeresített olívazöld-narancssárga szabadidő öltözetet és fehér tornacipőt viselt. Ezeket a kabinjának ruhásszekrényében találta és más ruhája nem lévén, egyelőre ennyivel kellett megelégednie.

A könyvtár felé vette az irányt, mert tudta, hogy Virág és Zsigmond tanulás után általában ott tölti a szabadidejét. Elsőként nekik szerette volna bemutatni az új Anne Brodericket. Kimondottan élvezte a mellette elhaladó szolgálaton kívüli lakótársainak meglepett pillantásait. Rég szőnyeg alá sepert önbizalma minden csodálkozó és elismerő pillantástól egyre erősebb lett.

A könyvtár egyáltalán nem olyan volt, mint a régi Földi bibliotékák. Klasszikus papír alapú könyv nem sok volt benne. Az itt tárolt tudásanyag nagy része elektronikus tárolókban, digitalizált formában volt hozzáférhető. Virág és Zsigmond a sarokban lévő asztalnál ült és T.E.A.C.H.E.R. (Tactical Educational and Cognitive Helper for Educational Robotics) előadását hallgatta. Rajtuk kívül még hárman voltak a teremben. Tamara és Marcus sakkpartival múlatták az időt, Ali pedig egy kényelmes fotelba süppedve olvasott valamit.

Amikor Anne belépett a terembe, minden szempár felé fordult, amitől zavarba jött és legszívesebben láthatatlanná vált volna. Virág azonnal megérezte rajta a változást és a székéről felpattanva oda sietett hozzá.

  • Nyugi Anne! – súgta bátorítóan és rá kacsintott. – Nagyon jól nézel ki, jóláll neked ez a stílus! Nincs mit szégyenlened! Gyere és ülj le hozzánk, mindjárt vége az előadásnak és akkor beszélgethetünk!

Anne végtelenül hálás volt ennek a különleges empátiával és egyéb titokzatos tulajdonságokkal rendelkező lánynak, amiért kimentette a váratlan helyzetből. Csatlakozott hozzájuk és örült, hogy ezzel kikerült a figyelem középpontjából.

  • Mintha megváltozott volna ez a lány… – jegyezte meg halkan Marcus, hogy csak a sakkpartnere hallja a szavait, aztán nem is szentelt több időt rá, inkább a játszmára összpontosított.
  • Méghozzá előnyére. – suttogta Tamara. – Így nyílnak a virágok tavasszal. Sakk!

Az előadás végeztével a három tinédzser magára maradt a sarokasztalnál, ahol nem voltak szem előtt. Halkan beszélgettek, hogy ne zavarják meg a többieket.

  • Annyira örülök, hogy itt találtalak benneteket! – kezdte Anne. – Hogy haladtok az androiddal?
  • Ó, hát te még nem is tudod! – csillant fel lelkesedésében Virág szeme. – Mindkét teszt sikeres volt, és épp tegnap beszélgettünk Ariával a kiértékelésről. M.I.R.A. igazán különleges!
  • Ezt meg hogy érted?
  • Annyira érzékeny érzelmileg és olyan fejlett mentálisan, hogy az már majdnem emberi. Rögtön az első kísérletnél elképesztő mélységben összehangolódott velem.
  • Mert nem vigyáztál és ráömlesztetted minden érzésedet! – szúrta közbe Zsigmond. – Szerintem nem kellett volna, mert nem akartam egy android anyukát!
  • Én is tudom Zsiga! Nem tehetek arról, ami történt. Én nem tudom úgy kontrollálni az érzelmeimet, mint te.
  • Mi az, hogy android anyukát? – kérdezte Anne.
  • Meséld el neki Viri!
  • Jól van. Szóval az történt, hogy a kapcsolatfelvétel pillanatában valamiért eszembe jutott az édesanyánk, aki…
  • Aki meghalt, amikor te hatéves voltál én meg kettő. – segítette ki nővérét a fiú.
  • Igen. És nem tudom hogyan, de minden emlékem arról a hat évről valahogyan átkerült Mira agyába. Ő pedig teljesen úgy kezdett viselkedni, mintha az anyukánk lenne.
  • Anya bal kezes volt, és most Mira is az. És anya hangján beszél tökéletesen, magyarul, olyanokat rajzol és mond, amit anya szokott. – kotyogott közbe megint Zsigmond.
  • Hú, ettől kirázott a hideg! – borzongott meg Anne. – Én is elvesztettem az anyukámat és nagyon fura érzés lenne egy androidban viszont látni. Nem lehetne törölni a memóriáját és újra kezdeni a kísérletet?
  • Dorian professzor is felajánlotta. – felelte Virág. – Először mi is úgy gondoltuk, hogy jobb lenne, de aztán mégse töröltettük.
  • Miért nem?
  • Mert mindketten megkedveltük és bármennyire is furcsa, de mégis jó érzés, hogy Mira úgy viselkedik velünk, ahogy. – válaszolta a fiú. – Hiányzott az a hang, azok a szavak, azok a mozdulatok.
  • És hiányzott a gondoskodás, a szeretet. – fejezte be a mondatot Virág. – Még akkor is, ha ezek nem egy embertől jönnek, hanem egy emberi érzéseket szimuláló géptől.
  • Aki annyira emberi, hogy nem is tűnik gépnek. – tette hozzá Zsigmond.
  • Szóval megszerettétek? És mi lesz vele ezután?
  • Pan azt mondja, tekintsünk mostantól minden találkozást Mirával a kísérlet folytatásának. Tanítsuk, játszunk vele, engedjük, hogy gondoskodjon rólunk. Szóval szokjunk össze vele. – felelte Virág. – És igazából tök jó fej. Kedves meg minden, szóval nem is esik nehezünkre.

Anne rövid ideig a gondolataiba mélyedt, majd kijelentette:

  • Tulajdonképpen tök jól alakult a dolog! Szerintem élvezzétek ki a jó oldalát!
  • Jó, hogy te is így gondolod! – örvendezett őszinte lelkesedéssel Virág! – Lenne kedved mostantól velünk lógni?
  • Naná! – válaszolta boldogan Anne és szíve majd' kiugrott a helyéből örömében és megölelte Virágot.

VÉGE

a második résznek


Celestial Coverage Corporation

&

Sigma Emergency Solutions

PARAGON


Írta: Nick M. Leslie




HARMADIK RÉSZ


PROXIMA CENTAURI–B

NIVARA

1.

Az öt feketébe öltözött álarcos az éjszakai sötétséget és hullámverés moraját kihasználva szállt partra az atoll homokos déli oldalán. Kiugrottak a felfújható csónakból és térdig gázolva a tengervízben, együttes erővel húzták ki a partra.

Ott rövid időre meglapultak és csendben várták, amíg vezetőjük elvégzi a rutinfelderítést. Ezután egyikük inaktiválta a biztonsági kamerákat, a mozgásérzékelőket és az ajtónyitásra érzékeny riasztót.

Passzív infra éjjellátót húztak a szemük elé és könnyű fegyvereiket lövésre készen tartva, egymást fedezve indultak felfelé az alacsony dombon álló apró faház felé. A vezető kézjelére ketten kívül maradtak biztosító pozícióban, hárman pedig puha talpú csizmáikban zaj nélkül behatoltak az épületbe.

A célszemély a hálófülkében, fából és háncsból készült priccsen horkolva aludt. Amikor az apró altatólövedék a vállába hatolt, felhorkant, majd egyre lassuló ütemben, mély kábult álomban lélegzett tovább.

A vezető egy pillanatra rávilágított az arcára, hogy azonosítsa, aztán könnyű ám átlátszatlan zsákot húzott a fejére. Két társa könnyedén felkapta a vékony testet, egy zsákba gyömöszölték a ruháit és a cipőjét és már indultak is kifelé.

Ugyanolyan gyorsan és némán vonultak vissza, ahogy jöttek. Óvatosan a csónak aljába fektették az alvót, vízre tolták a járművet, beugrottak és a halkan sziszegő vízsugárhajtású motor már repítette is őket az éjszakai óceán sötétjébe.

Az űrhajó néhány kilométerrel távolabb elsötétítve lebegett a hullámokon. Amint a csónak a közelébe ért, kinyílt az oldalsó zsilip és az öt álarcos vigyázva beemelte foglyát a nyíláson.

Amint a csónakot is behúzták, a zsilip szisszenve becsukódott és a hajtómű egyre erősebb süvítéssel a magasba emelte a szerkezetet. Néhány másodperc múlva már el is tűnt az alacsonyan szálló felhők felett.

Halvány, mégis kellemes meleg fénnyel megvilágított szobában tért magához. Nagyon megrémült és egyáltalán nem értette a dolgot, mert fogalma sem volt, hogy hova került. Este még a saját tengerparti kis házában tért nyugovóra, és ki tudja milyen mély és hosszú alvás után egy idegen szobában ébredt fel.

Felült az ágy szélére és végignézett magán. Külsérelmi nyomokat nem észlelt, ugyanaz a pizsama volt rajta, ami este lefekvéskor. Cipője, zoknija, nadrágja, inge és kabátja ott voltak az ágya mellett. A kabátzsebében ott volt a tárcája és benne minden irata, kreditkártyája. Még a szemüvegét is megtalálta az ágy melletti kisasztalon egy pohár víz és egy tál étel társaságában.

Világossá vált a számára, hogy elrabolták, de nem vették el semmijét, meg se bilincselték. Ezt nem egészen értette. Egyedül a minikomját nem találta sehol. Valószínűleg azért, hogy ne hívjon segítséget, vagy a keresői ne találjanak rá. Ez így rendben is volt. Csak egyetlen kérdés motoszkált a fejében:

  • Miért?

El sem tudta képzelni, hogy kinek állhat érdekében egy közel hetvenéves, régóta visszavonult űrhajózási mérnök és egyetemi tanár elrablása. Akinek se gazdasági, se politikai kapcsolatai nincsenek már régóta, de még csak a gyermekei és az unokái sem olyan befolyásos személyek, akiktől bármiért váltságdíjat követelhetne bárki. Legfeljebb a tudására lehettek kíváncsiak, bár az is megfakult már az elmúlt évtizedben.

Hiába volt kiváló elemző és kora ellenére tisztán, logikusan gondolkodni tudó ember, nem talált egyetlen értelmes okot sem az elrablására. Abban bízott, hogy előbb vagy utóbb csak tudatják majd vele. Mindenesetre felöltözött és pizsamáját pedáns szokása szerint szépen összehajtva az ágya végébe helyezte. Aztán nagyot sóhajtva ruhástól visszafeküdt az ágyra és két karját a feje alá téve a mennyezetet bámulta. Türelmesen várakozott.

A falak anyagából, az egyes elemek illesztéséből, a mesterségesen temperált hőmérsékletből és a halk, de állandó háttérzajból arra következtetett, hogy egy űrhajón van. Méghozzá nagy valószínűséggel földi eredetű, de legalábbis emberek alkotta és vezette űrhajón.

Jó szeme volt az ilyesmihez, hiszen csaknem negyven éve fejlesztett, tervezett és épített különböző felhasználású űrjárműveket. Az is megfordult a fejében, hogy ilyen irányú szakmai tapasztalatai miatt van rá szüksége valakinek. Mondjuk az együttműködésre ennél sokkal kedvesebb módszerekkel is megpróbálhatták volna rábírni. Ki tudja, talán még igent is mondott volna.

Az idő lassan telt, de ő épp nem sietett sehova. türelmesen megvárta, amíg valaki idejön majd és beszélni akar vele. Addig is megpróbálta kielemezni ennek a hajónak a korát, a gyártási helyét és a felhasználási célját.

Épp összegezte magában a gondolatait, amikor nyílt az ajtó és egy magas, középkorú tetovált férfi lépett be a kabinba. Izmos testalkata, tartása, hajviselete és hanghordozása alapján biztosra vette, hogy katona vagy valamikor az volt.

  • Ön Dr. Rohnat Kessar? – kérdezte köszönés nélkül.
  • Igen. – válaszolta az öreg és felkelt az ágyról. – És ön?
  • Üdvözlöm, a nevem Laurence. Egészségügyi tiszt vagyok. – mutatkozott be a férfi. – Jól érzi magát, Mr. Kessar?
  • Köszönöm, kicsattanó egészségnek örvendek. – felelte Rohnat. – Elárulná, minek köszönhetem a kéretlen vendéglátást?
  • Feltételezésünk szerint veszélyben volt az élete, ezért elhoztuk otthonról.
  • Ezek szerint ön és ez az űrhajó valamilyen önkéntes áldozatmentő humanitárius segélyszervezethez tartozik?

A férfi önkéntelenül felnevetett.

  • Hát, néha én is úgy érzem!
  • Azt esetleg megtudhatnám, hogy ön szerint ki és miért akart az életemre törni?
  • Hm… – gondolkodott el Laurence. – Talán egy fejvadász… és talán bizonyos információk megszerzése miatt, majd ezután az informátor elhallgattatásának feltehető szándékával.
  • Ez igazán érdekesen hangzik. – bólogatott Rohnat. – És önt is érdekelheti vajon az az információ, amelynek én a birtokában vagyok?
  • Nem hinném. Hacsak nem azért, hogy megtudjuk, hol helyezhetjük önt biztonságba.
  • Ahha! Tehát, ha jól értelmezem, ön a jó fiúk csapatában játszik Mr. Laurence.
  • Remélem, hogy igen.
  • Akkor elárulja nekem, hogy miféle információk birtoklása miatt kerülhet veszélybe az életem?
  • Ha mondok néhány nevet, biztosan megtalálja azt a közös pontot, ami a megoldáshoz vezet.
  • Mindig is szerettem a fejtörőket. – derült fel Rohnat arca. – Hallgatom.
  • Nos, tudomásunkra jutott, hogy ön harminchét évvel ezelőtt kezdett együtt dolgozni négy másik emberrel egy nagyszabású katonai projekten. Dr. Aelina Varkhan, aki sajnálatos módon egy kísérleti hajtómű tesztelése közben balesetet szenvedett és elhunyt. Dr. Kaido Suthrell, aki hat évvel ezelőtt súlyos betegség miatt vesztette életét. Tessir Monrae, aki jelenleg a Földön, a Francia Pierenusokban él a családjával és önhöz hasonlóan szintén potenciális áldozatként szerepel. Végül pedig Matten Daleta, akiről sajnos semmi információval nem rendelkezünk, és csak remélhetjük, hogy még életben van. Gondolom már rájött, hogy mi az az egyedülálló tudásanyag, ami miatt bizonyos érdekkörök célkeresztjébe kerülhetett.
  • Igen. – simította hátra ritkuló ősz haját Rohnat. – Már rájöttem.
  • Ebben az esetben arra kérem, hogy működjön együtt velünk és segítsen megtalálni Mr. Daletát!
  • És mi lesz Tessirrel?
  • Hamarosan őt is biztonságba helyezzük, sőt, ha minden jól megy, mostanra már a védelmünket élvezi.
  • Mielőtt igent mondanék, szeretnék beszélni vele!
  • Ahogy óhajtja Mr. Kessar. – mosolyodott el a férfi. – Addig is érezze jól magát és jelezze, ha bármire szüksége van! Ön a vendégünk, nem a foglyunk.
  • Ez igazán megnyugtató! Akkor hát visszakaphatnám a minikomomat?
  • Egyelőre biztonságosabb, ha nem. De később természetesen igen.
  • Sétálnék egyet ezen a hajón, ha szabad...
  • Amennyiben a parancsnokunk úgy ítéli meg, hogy felfedhetjük ön előtt a kilétünket, én magam fogom kalauzolni. Addig azonban kérem, maradjon a kabinjában!

Mivel a Laurence nevű férfi tisztelettudó és illedelmes volt vele, Rohnat úgy döntött, ő is úriemberként fog viselkedni. Így hát beleegyezett az átmeneti szobafogságba.


NGC 2023

Horsehead Nebula

2.

A segélyhívás a szokásos heti vezetőségi megbeszélés kezdete utáni hetedik percben futott be. Vele egy időben a C.C.C. konzolján is felvillant egy vészjelzés. Renate az ügyeletes biztonsági tiszt azonnal meghatározta a küldő űrhajó helyzetét. Rögtön feltűnt neki, hogy az automata vészjelzés és a segélyhívás ugyanazokról a koordinátákról érkezett. Néhány pillanatig tétovázott, hogy jelezze-e a nem szokványos kettős vészjelzést, aztán megcsörgette Marcus minikomját.

Elara épp az S.E.S. 10-es bővítési munkáinak megkezdését jelentette be. Pozitívan nyilatkozott a Sophia által készített költségvetésről és a látványtervről, amelynek alapján a tervrajzok mostanra készültek el. Ebbe a mondatába csipogott bele a váratlan hívás.

  • Bocsánat Elara! – állt fel Marcus az asztaltól. – Azt hiszem, ez fontos. Renate keres a közvetlen vonalon.
  • Vedd fel! Ma ő az ügyeletes! – hagyta félbe beszámolóját azonnal Elara. – Remélem, nincs baj!
  • Tessék Renate! Itt Rourke. Kihangosítalak.
  • Bocsánat, amiért megzavarom a megbeszélést, de egy meglehetősen furcsa segélyhívást fogtam. – hallották Renate hangját. – A GSC-4224-OB Galactic Star Cruiser jelzésű, turistákat szállító űrhajóról küldték. Nem a szokványos kódolt csatornán, hanem nyilvános üzenetben érkezett, és a megfogalmazása is inkább egy laikusé, semmint a hivatalos közlési forma. Vele egyidőben befutott a hivatalos vészjelzés is. A turistajárat a Wolf-424 Ummótól közlekedett a Sirius-A irányába, amikor az IC-434 Lófej-köd területén kalóztámadás érte. Átküldhetem parancsnok?
  • Igen Renate, figyelünk!
  • "Haló, itt Va'va Keta'il beszél! – hallották a fojtottan suttogó, mégis érezhetően izgatott női hangot. – A Star Cruisert megtámadták, a vezérlőteremben mindenki halott. Túszokat is ejtettek! Ha valaki hallja, kérem segítsen! Ismétlem, segítség!"
  • Kétségkívül az egyik utas küldhette, aki nem tudta, hogy a hajó baj esetén automatikus vészjeleket küld. – állapította meg Elara. – Mellette ott a hivatalos vészriasztás, úgyhogy folytassuk máskor a megbeszélést!
  • Egyetértek! Vészhelyzeti riadó! Ez nem egy szimpla mentési akció lesz. Egy velünk szerződésben álló cég űrhajóját támadás érte, túszok is vannak. – szólt a belső zárt rendszerű kommunikátor mikrofonjába Marcus. – Roy, kérek két egységet a csapatodból, akik kompetensek az ilyen helyzetek megoldásában! A.R.M.O.R.-t is hozd! Indulás tíz perc múlva a négyes platformról!
  • Ott leszünk parancsnok! – tisztelgett Roy és kiviharzott a teremből.
  • Victor, tudj meg mindent a Star Cruiserről! Utaslistát is kérek! Van ismert kalózflotta a Lófej-köd azon szektorában?
  • Utánanézek parancsnok, amint megvannak a válaszok, küldöm őket! – nyugtázta Victor.
  • Veletek tartanék, mint szakképzett mentőszemélyzet. – lépett Marcus mellé Alex.
  • Épp kérni akartalak barátom! – nézett rá hálásan Marcus és úton a hangár felé már mozgósította saját legénységét is. – Itt Grizzly! Sigma-10! Vészhelyzeti riadó!
  • Vettem főnök! Indulunk! – jelzett vissza azonnal Jarred.
  • Renate, a helyszín koordinátáit küldd el Lyrának! – intézkedett tovább futás közben Marcus.
  • Azonnal parancsnok!

A kiselőadó hirtelen elnéptelenedett, mindenki izgatottan sietett a dolgára. Pan néhány pillanatig elgondolkozva nézett maga elé, aztán odalépett Elarához.

  • Van egy kényes pontja az ügynek Elara. Amiből sikeres akció esetén viszont akár extrán profitálhatunk is.
  • Kényes pont? – fordult felé a nő és leült a legközelebbi székre, hogy arcuk egy magasságban legyen.
  • A segélyhívást leadó hölgy neve ismerős volt nekem. Emlékszel? Azt mondta Va'va Keta'il.
  • Nem ismerem. Ki az Pan?
  • Ha az emlékezetem nem csal, az Ummiták nagykövetét Zahnor Keta'il-nak hívják. A hölgy talán a lánya vagy a testvére lehet. Ha az űrkalózok fogságába kerültek, akkor több milliós nagyságrendű váltságdíj követelésre számíthat az Ummói kormány, de akár politikai előnyt is kovácsolhatnak belőle a martalócok. Nekünk viszont egyrészt fokozottan óvatosnak kell lennünk, ha túszmentő akcióra kerül sor, másrészt sokat javulhat a galaktikus renoménk, ha sikeres lesz a beavatkozásunk.
  • Köszönöm Pan! – nézett rá hálásan Elara. – Ezt az információt meg kell osztanom Marcussal és azt hiszem Wolley tábornokkal is.
  • Én is úgy gondolom csajszi! – kacsintott rá Pan. – Most pedig, ha megbocsátasz megyek a kabinomba és zongorázom egyet! Az mindig megnyugtat.
  • Még hogy csajszi! – nézett utána színlelt felháborodással Elara, majd magában szeretettel hozzátette: – Imádlak, te kis körtefejű törpe! Mi lenne velünk nélküled?

Aztán az aggodalom szokatlan hulláma öntötte el a lelkét. Leült az U alakú asztalhoz és néhány szót gépelt be minikomjába szöveges üzenetként.

  • Vigyázz magadra Marcus! – majd még egy sort. – És persze a többiekre is!

Nagyjából ezernyolcszáz fényévvel távolabb, a Lófej-köd színpompás fényjátékával a háttérben két űrhajó lebegett összekapcsolódva: a szikrázóan fehér elegáns vonalú Galactic Star Cruiser turistajárat és a gigantikus horgas csőrű madárfejet formázó fekete-arany festésű kalózfregatt.

A különböző fajokból verbuválódott fegyveres csapat előbb rutinosan ártalmatlanná tette a biztonsági személyzetet és a pilótákat, aztán összeterelték a legénységet és az utasokat, majd a zsilipen át minden poggyászukkal együtt átlökdösték őket a kalózhajó jóval kevésbé komfortos gyomrába. A rajtaütés tervszerű volt, nagyon gyors és hatékony.

Ezt követően a két hajó szétkapcsolódott, a fregatt felizzó hajtóművekkel elszáguldott, a jobb sorsra érdemes Star Cruiser pedig elhagyatottan sodródott tova a láthatatlan gravitációs hullámokon.

A Paragon két órával később, teljes álcázással lépett ki a hiperűrből pontosan a tett színhelyén. Ez megint rekord gyors reagálásnak számított, mivel a riasztástól a startig nem egészen tizenöt perc telt el, az út pedig nagyjából kilencvenöt percet vett igénybe. Alex és Roy jelent meg a vezérlő ajtajában és csendben várták az információkat.

  • Állítsd le a hajtóműveket Viper! – szólt halkan Marcus. – Phoenix, felderítést kérek! Taka, harckészültség!
  • Lövegek élesítve! – nyugtázta Kenji

Thalia a műszerek indikátorait elemezve adott jelentést.

  • Ellenséges hajó nincs a közelben. Kiterjesztem a keresést a közeli csillagrendszerekre.
  • Rendben. – hagyta jóvá Marcus és Thalia folytatta. – A hozzánk legközelebbi egyetlen objektum a Cruiser. Távolsága hét kilométer, lassan sodródik. Hajtóművei üzemen kívül, a rendszerei működőképesek. Állapota épnek látszik. Életjelek nincsenek. Azaz…
  • Egyértelműsítsd Phoenix! – fordult félig a nő felé Marcus. – Mi van az életjelekkel?
  • A Cruiser vezérlőterméből egy… nem, két életjelet érzékelek parancsnok. – finomított Thalia a műszerek érzékenységén. – Vagyis…
  • Rég voltál ilyen határozatlan. – jegyezte meg Jarred. – De az fergeteges buli volt, rengeteg piával.
  • Kuss Viper! – torkollta le a nő, aki maga sem értette, amit a műszerei jeleztek.
  • Mi az Phoenix? – kérdezte Marcus, most már ülésével együtt teljesen a felderítőtiszt felé fordulva.
  • Nem értem Grizzly. Egy hőjel van, de két szívfrekvencia. – dünnyögte Thalia. – Talán hülyeség, de mintha egy várandós nő lenne ott.
  • Akkor nem ülhetünk itt ölbe tett kézzel. – jelentette ki Marcus. – Viper! Közelítsd meg a Cruiser személyzeti zsilipjét! Lyra, készülj fel az automatikus dokkolásra vagy a manuális összekapcsolódásra! Taka, maradj készenlétben! Beküldünk egy droidot körülnézni! Alex, a te droidod már az aszteroidabányász esetnél is jól teljesített. Nézz körül vele a Cruiser belsejében amint összekapcsolódtunk!
  • Rendben, előkészítem!

Jarred lassan és precízen az utasszállítóhoz manőverezett.

  • Lyra, működik a Cruiser automata dokkolórendszere? – kérdezte Marcus.
  • Igen, úgy látom aktív. – felelte a nő.
  • Akkor indítsd az automata dokkolást!
  • Közelítek! – jelezte Jarred. – Készülj Lyra!
  • Automata dokkolás öt másodperc! – közölte a nő – Négy…három…kettő…egy… Összekapcsolódás sikeres! Fejlődőképes vagy Jerry! Átszállás biztonságos!
  • Veled minden olyan egyszerű szívem! – évődött a nagydarab pilóta.
  • Viper! Tiéd a híd! – mondta Marcus. – Én átmegyek Alexszel. Átkutatjuk a hajót és ha van túlélő, áthozzuk.
  • Átvettem főnök! – intett Jarred. – Sok sikert!

Röviddel ezután Marcus és Alex felcsatolt sisakkal álltak a zsilip nyílásában és útjára engedték H.O.R.I.Z.O.N.-t. Aztán néhány perccel lemaradva mögötte, lövésre kész fegyverrel követték a kísértethajó kihalt folyosóin át. A világítás és a halk, kellemes háttérzene azt a benyomást keltette, mintha minden rendben lett volna. Csakhogy egy teremtett lélekkel sem találkoztak útközben. Az öt biztonsági ember holttestét a központi társalgóban találták meg. Látszott, hogy erődemonstráció és félelemkeltés szándékával az utasok szeme láttára végezték ki őket. A két férfi alaposan átvizsgálta a helyszínt, abban a reményben, hogy valami a kalózok nyomára vezeti majd őket.

  • Bárkik csinálták ezt, nem most kezdték a szakmát. – vélte Alex. – Pontosan tudták, hogyan vehetik elejét mindenféle ellenállásnak.
  • A Victortól kapott információk alapján ezt a szektort a Kárhozat Klánja csoport tartja az uralma alatt. A vezetőjük egy Orren Pharos nevű hírhedt bűnöző. – tájékoztatta Marcus.
  • Hallottam már róluk és a viselt dolgaikról. Sok rablás van már a számlájukon, de ha jól tudom ritkán rabolnak el utasokat. Vajon miért kellettek nekik ezek a szerencsétlenek? Talán rabszolgának adják el őket a peremvidéken?
  • Még az is lehet. – felelte Marcus. – Victor átküldte az utaslistát, amelyből kiderül, hogy a Cruiser harminc utasa ugyanazon nagyvállalat alkalmazottjaként szervezett turistaúton járt a Wolf-424 rendszerben. Az űrhajójuk meghibásodott, ezért foglalták le számukra a Cruiser járatának harminc helyét. Csupa bánya- és terraformáló mérnök volt a csapatban.
  • Tökéletes alanyok egy rabszolgavásárhoz. – bólintott Alex és a droidot követve befordult a vezérlőteremhez vezető hosszú folyosóra.
  • Viszont utazott a hajón még hat másik utas is, akik a Sirius rendszerbe váltottak első osztályú jegyeket. – folytatta Marcus. – Magas rangú Ummita diplomaták. Zahnor Keta'il, a családja és kísérőik.
  • Upsz! Akkor ez váratlan nagy fogás volt Orren bandájának. Nekünk viszont egy újabb bonyodalom, ha jól sejtem…
  • Ahogy mondod!
  • Na, meg is érkeztünk. Ez itt a vezérlőterem. Hagyjuk, hadd nézzen körül előbb H.O.R.I.Z.O.N. aztán menjünk be!

Marcus némán jelezte, hogy mehet és fegyverét készenlétben tartva az ajtó melletti falhoz húzódott.

A kis gömbdroid kifinomult szenzoraival tüzetesen átkutatta a látszólag üres vezérlőtermet. Az öt fős irányító személyzet holtan feküdt a padlón vagy a vezérlőpultra borulva. Körülöttük nagy alvadt vértócsák sötétlettek.

  • A vizuális érzékelői szerint a halottakon kívül nincs benn senki. – mondta Alex. – Az infra és a szívfrekvencia szenzorok azonban két élőlényt jeleznek. Az egyikük szíve nagyon hevesen ver…

H.O.R.I.Z.O.N. az egyik zárt fali tárolószekrény előtt állt meg és egyhelyben lebegve üzent Alexnek, hogy megtalálta, amit kerestek. A két férfi benyomult a terembe és fegyverüket célra tartva két irányból közelítették meg a droid által jelzett helyet.

  • Itt a Sigma-10 mentőegység! – közölte jó hangosan Marcus és felszólította a titokzatos rejtőzködőt. – Kezeit felemelve jöjjön elő, nem esik bántódása!

A tároló ajtaja csak a második felszólításra moccant meg. Résnyire nyílt csak ki, hogy a bent lévő kileshessen rajta. Aztán egy vékonyka reszkető hang szólalt meg.

  • Kijövök! Kérem, ne bántsanak!
  • Nem fogjuk bántani! Előjöhet! – nyugtatta meg Marcus.

Lassan nyílt ki az ajtó és egy vékony testalkatú, halványkék bőrű fiatal Ummita lány lépett ki a szekrényből. Karjai közt egy apró csíkos, mulatságosan nagy fülű állatkát tartott. Egy ummói tigrelián volt, népszerű házikedvenc azon a bolygón. Ezzel megoldódott a kettős szívfrekvenciajel rejtélye.

  • Te vagy Va'va Keta'il? – kérdezte Marcus barátságos hangon és leeresztette fegyverét. – Te adtad le a vészhívást?
  • Igen. – felelte a lány még mindig reszketve.

Marcus levette a sisakját és a lányra mosolygott.

  • Bátor tett volt. Neked köszönhetően felkészülten érkeztünk és van esélyünk kiszabadítani a rokonaidat a kalózok fogságából.
  • Sigma-10! Itt Angyal! Megtaláltuk a jelforrást, biztonságban van! – jelentette Alex a hajónak és tokjába csúsztatta a fegyverét. – Akció vége! Visszatérünk!
  • Vettem Angyal! – nyugtázta Lyra. – Jó munka volt!
  • Apám, Zahnor Keta'il nagykövet nagyon hálás lesz nektek, ha megmentitek az életét. – mondta a lány. – És én is…

- Ugyan már kislány! Mi csak azt tesszük, ami a dolgunk! Mindjárt átkísérünk a mentőhajóra, ahol majd elmondasz mindent, amit láttál és hallottál és személyleírást adsz a kalózokról. Amíg a vendégünk vagy, teljes ellátást kapsz. Együtt megkeressük a családodat. – mondta Alex és ő is elrakta a fegyvert. – Hogy hívják a kis tigreliánodat?

- A neve Zeffli. – simogatta meg a lány a szorosan hozzá simuló kedves kis jószágot.

- Angyal! Nézd meg, épek-e a biztonsági kamerák felvételei! Ha igen töltsd le őket!

- Rákapcsolom a droidot a központi rendszerre. – felelte Alex. – Még ha fájl szinten esetleg törölték is az adatokat, mélyebbről akkor is van esélye helyreállítani őket.

- Helyes!

- Grizzly! Itt Phoenix! Kódolt üzeneteket fogtam, amelyek valószínűleg a kalózhajóról származnak. Már dolgozunk a megfejtésen. Feltehetően a bázisuknak adtak jelentést. Nem lehetnek túl messze. – közölte Thalia.

- Vettem Phoenix! Ez igazán jó hír! Jelezd, ha sikerült megfejteni. Indulunk vissza! – mondta Marcus, aztán visszafordult Alexhez. – Hogy áll a letöltés?

- Pár másodperc és kész. Úgy látom, nagyon sietett, aki el akarta tüntetni a nyomokat, mert nem végzett százszázalékos munkát… Egy pillanat még… Kész is van! Mehetünk!

- Szeretnék magammal vinni néhány személyes holmit a kabinomból. – szólalt meg bizonytalanul Va'va. – Szabad?

- Hát persze, hogy szabad! – felelte Marcus. – Elkísérünk, mostantól mi vigyázunk rád.

Va'va és családja az első osztály egyik lakosztályában utazott. Gyors mozdulatokkal a hátizsákjába gyömöszölte, amit szükségesnek tartott, hóna alá csapta Zeffli fészkét, amelyben aludni szokott és intett, hogy mehetnek.

Sigma-10 mentőhajó

3.

A sikeres mentési művelet után egy órával Marcus a Paragon legnagyobb helyiségében, a raktérben hívta össze a teljes legénységet. A hajó felügyeletét erre az időre az automatikára és D.A.N.A.-ra bízták.

Selina ezalatt elvégzett néhány gyors rutinvizsgálatot, hogy megbizonyosodjon Va'va egészségi és mentális állapota felől. Miután mindent kielégítőnek talált, a raktérbe kísérte a lányt, mivel szükség lehetett rá, mint egyetlen szemtanúra.

  • Vázolom a helyzetet. – állt meg Marcus a többiekkel szemben, hogy mindenki jól lássa és hallja. – Az elmúlt egy órában Roy csapatának szakértőivel kielemeztük a Cruiser biztonsági kameráinak felvételeit, melyek alapján értékes következtetéseket vontunk le a támadók kilétéről és technikai felszereltségéről. Megbizonyosodtunk afelől, hogy az Arkos Ixion kalózszövetség Kárhozat Klánja nevű csoportja követte el a rajtaütést. Vezetőjük Orren Pharos, hírhedt és több rendszerben körözött kalózvezér. A rajtaütést személyesen ő vezette. A bűnügyi nyilvántartásból lekértük az adatlapját… nos sokáig tartott végigolvasni. A lényeg az, hogy ravasz, kegyetlen és kemény kezű vezető. A martalócai láthatóan tisztelik és félnek is tőle. A felszerelésük nem egységes, valószínű, hogy fegyvereik és páncéljaik java része zsákmányolt holmi, illetve a fekete piacról származik. Biztosra vehetjük, hogy van köztük legalább egy cyber hadviselésben járatos személy. A Cruiser megállításában és a védelmi rendszerek hatástalanításában neki lehetett nagy szerepe. A kalózok kifosztottak és elhurcoltak harmincöt utast és a személyzetből öt utaskísérőt. A többieket rögtön a rajtaütés elején kegyetlenül lemészárolták. A sértetlen hajót a sorsára hagyták, amiből arra következtethetünk, hogy az utasok voltak a támadás elsődleges célpontjai. Tudomásunk szerint harminc bánya- és terraformáló mérnök, valamint az Ummo bolygó egy magasrangú diplomatája, a családja és a kísérete került fogságba. Még nem világos előttünk, hogy csupán váltságdíj reményében vagy esetleg egy politikai ellenfél megbízásából rabolták el a diplomatákat. A nagykövet lánya a támadás első perceiben sikeresen elrejtőzött majd, amikor a kalózok elhagyták a hajót, vészhívást adott le. – ezekre a szavakra elismerő moraj hullámzott végig a csapaton, de Marcus zavartalanul folytatta. – Lyra elfogott egy kódolt adást, amelyet sikerült megfejteni. Ebből megtudtuk, hogy a Halálmadár nevű fregatt a Kappa Orionis Minor-c Nebrion Prime nevű lakható bolygójának irányába tart. Ezt megerősítette Victor nyomozásának eredménye is, mely szerint az Arkos Ixion kalózbanda rejtekhelye nagy valószínűséggel az említett bolygón található. A Galaktikus Védelmi bizottság teljes körű felhatalmazást adott a C.C.C. biztosító társaságnak és azon keresztül az S.E.S. mentési hálózatnak a nyomozásra, illetve a túszok kiszabadítására. A jelenleg irányítás nélkül sodródó Cruiser mentésére elindult már egy vontató, amely majd az üzemeltető cég dokkjába szállítja. Az általunk közölt feltételezhető koordináták alapján úton van továbbá egy különleges túszmentő egység az Aurionis-b, más néven az Eterna lakott világáról és egy katonai különítmény az Ummóról. Mindkettővel folyamatos kommunikációs kapcsolatban vagyunk, ám mivel az ő megérkezésük napokba telhet, szabad kezet kaptunk az incidens kezelésében. Pár perccel ezelőtt beszéltem Elarával, aki egyeztetett Wolley tábornokkal és engedélyezte számunkra a túszmentő akció lebonyolítását. Ez azt jelenti, hogy elsődleges feladatunk az alapos felderítés, az előkészítés és az akció önálló végrehajtása. Ehhez minden személyi és tárgyi feltétellel rendelkezünk, úgyhogy azonnal munkához is láthatunk. Roy, mint profi hírszerző, Hans, mint stratégiai és taktikai elemző, illetve Alex, mint mentési szakértő, ti kezdjétek el kidolgozni a követendő stratégiát és a főbb taktikai lépéseket. Van-e kérdés vagy hozzászólás?
  • A túszmentés során a prioritás – gondolom – a diplomatáké. – vetette fel Jaqueline.
  • Nos, ez jogos kérdés. – bólintott Marcus. – Politikai szempontból mindenképpen őket illeti az elsőbbség, viszont a C.C.C. biztosító társaság feladata a turistajárat utasainak mentése. Így mindkét csoport azonos prioritást kell, hogy kapjon.
  • Vannak-e pontos koordinátáink a kalózok rejtekhelyét illetően? – kérdezte Hans. – Egy egész bolygót átfésülni nem kis feladat…
  • A bűnügyi nyilvántartásban sajnos nem szerepel ilyen adat, úgyhogy a felderítés a mi feladatunk.
  • Tudtommal a Nebrion lakott települései a kétezer kilencvenkilencben vívott háború során teljesen elpusztultak, a túlélő csekély létszámú lakosságot evakuálták és azóta sem telepítették vissza. – jegyezte meg Alex. – Feltételezhető, hogy az emberrablók az elhagyatott romvárosokban bujkálnak, így nagyságrendekkel redukálható a felderítendő terület mérete.
  • Ha ez a helyzet, akkor első körben húszezer kilométer magasságból egy passzív SIGINT (Signal Intelligence) radarjel és kommunikáció lehallgatással indítanék, aztán csinálnék egy ezer kilométeres LPO (Low Planet Orbit) fényképezést akár optikai akár infravörös módban. És egy SAR (Synthetic Aperture Radar) szkennelés is lefut majd. Bár az csak rövid, impulzusos, irányított módban, az álcázó mező mögül. – reagált Thalia, mint a legautentikusabb felderítési szakértő. – Természetesen mindezt teljes álcázás mellett.
  • Támogatom a javaslatot! – emelte fel kezét Hans. – Ezek által teljes képet kaphatunk a felszín vizsgált területeiről.
  • Tudunk-e valamit a Halálmadár fregatt fegyverzetéről, méretéről és legénységének számáról? – kérdezte Kenji. – Amennyiben közvetlen összecsapásra kerülne sor a két hajó között.
  • Erről sajnos nincs információnk. – válaszolta Marcus. – Amit tapasztaltunk, hogy a megtámadott hajón nem voltak külsérelmi nyomok, tehát a hajtóműrendszert egy EMP (Elektro Magnetic Pulsing) vagy célzott cybertámadás, esetleg a navigációs rendszer megzavarása tette mozgásképtelenné. A Paragon pajzsai és cybervédelmi rendszerei ezekkel szemben elvileg biztonságot nyújtanak.
  • Mivel nincs űrkompunk vagy egyéb leszálló egységünk, az evakuálást – gondolom – a Paragonnal kell végrehajtanunk, igaz? – kérdezte Jarred. – Ebben az esetben nem lesz tűzfedezetünk, csak a saját fegyver- és védelmi rendszerünkre támaszkodhatunk.
  • Ez valószínű. – ismerte el Marcus. – Csak reménykedhetünk, hogy a kalózbandának nincsenek nehéz légvédelmi vagy szárazföldi ütegeik és rakétáik.
  • A remény éles helyzetben nem hangzik túl biztatóan Főnök! – csóválta a fejét Jarred.
  • Ezért vagyok veletek én, barátom! – szólalt meg Hans. – És Alexszel nem fogunk tétlenkedni, elhiheted!
  • Én megbízom bennük Jerry! – súgta oda az aggályoskodó pilótának C.E.L.I.A., mivel puha kezét a karjára téve érzékelte, hogy a férfi pulzusa és vérnyomása emelkedni kezd. – Képzett és tapasztalt szakemberek, hidd el! Minden rendben lesz!

Jarred nem akart a többiek előtt vitába szállni a platinaszőke androiddal, így csak sóhajtott egy nagyot és csendben maradt.

  • Milyen terepviszonyokra számíthatunk a Nebrion Prime felszínén? – kérdezte Roy, aki csapatának felszíni mozgatásáért volt felelős.

Erre a kérdésre Thalia felderítésért felelős tudományos adatbázissal rendelkező androidja, H.E.N.R.Y. volt hivatott részletes választ adni. Nem is kérette magát.

  • Engedjék meg, hogy néhány fontos információt megosszak önökkel! A bolygó neve Nebrion Prime. Föld-típusú bolygó, vastag légkörrel és jelentős óceáni lefedettséggel. A légkör és a nyomás nagyon hasonló a Földéhez, belégzésre alkalmas. Mérete a Földnél kissé nagyobb, kb. 1,1-szeres gravitációval. Három nagyobb kontinens – Thalara, Meridion, és Vextara – található rajta. A Galaktikus Szövetség telepesei Meridion nyugati partjainak egyes régióit már évezredekkel ezelőtt sűrűn benépesítették. A háborús csapások óta azonban teljesen elnéptelenedett, legfeljebb az őshonos faj, a "Thalariak" néhány törzse alkothat kisebb-nagyobb tengerparti közösségeket. Ezek magas termetű intelligens, amfibiális (vízben és szárazföldön is élő) lények, akik szimbiózisban vannak környezetükkel és fejlett kristálytechnológián alapuló kultúrájukról ismertek.
  • Köszi Henry, ez tényleg értékes információ volt. – mondta Hans. – Így legalább tudjuk, hogy ha a kalózok fészkének helyét régi elhagyott városokban feltételezzük, akkor a Meridion kontinens nyugati partjait kell elsősorban megfigyelnünk. Így rengeteg időt és energiát takaríthatunk meg.
  • Örülök, ha segíthettem uram!
  • A kis hölgy látta a kalózokat. Elmondaná, hogy milyenek voltak, hányan voltak, milyen fegyvereket viseltek? – kérdezte Jaquelin. – Esetleg a vezetőjük nevét említették-e?
  • Sokan voltak, azt hiszem húszan vagy még többen. Különböző fajokhoz tartoztak, de azonos nyelvet beszéltek, amelyet mindannyian megértettek. Csak egyik-másik viselt űrruhát, a többség mindenféle szedett-vedett öltözetben volt. Fegyvereik is különbözően voltak. Kinél sugárfegyver, kinél kard vagy kés volt. Félelmetes hangon ordítoztak és gondolkodás nélkül lőtték halomra a biztonsági személyzetet. Én akkor szaladtam el és amikor üldözőbe vettek, elrejtőztem egy fali tárolóban. Hallottam, ahogy meggyilkolják az irányítószemélyzetet. Csak akkor mertem előbújni, amikor már elmentek. Ennél többet nem tudok mondani.
  • Köszönjük Va'va, kezdetnek ennyi is elég lesz. – mondta Marcus és várakozóan tekintett társaira. Miután úgy látta, hogy nincs több kérdés vagy hozzászólás, befejezettnek nyilvánította a tanácskozást.
  • Akkor hát mindenki a helyére! Kezdjétek meg a felkészülést! Viper, Lyra! Irány a Nebrion!
  • Vettem főnök! – nyugtázta Jarred. – D.A.N.A. szerint mindössze nyolc perc a menetidőnk!
  • Korrekt! – jelezte Lyra. – Gyors ez a madár, mint a villám!
  • Csak nehogy előbb érjünk oda, mint a kalózok! – mondta mosolyogva Marcus.

Barnard 68 Nebula

Hidden Cruiser

4.

A Hollow Ghost az Barnard 68-köd peremvidékén lépett ki a hipertérből és normál utazósebességgel folytatta az útját a környék sötétebb mélységei felé, ahová a csillagközi porból és gázokból álló felhők már nem engedték be a fényt. Némán közelítette meg az árnyékok között csendben rejtőző cirkálót.

A dokkolási műveletet az automatika hajtotta végre, ezt követően a legénység és a fekete zsákkal letakart fejű férfi már átzsilipelhetett. Kezei szabadok voltak, de könnyű zsákot még a vezérlőterembe érve sem húzták le a fejéről, ezzel megvárták vezetőjük engedélyét.

  • Ne legyetek ilyen illetlenek és bizalmatlanok a vendégünkkel, hiszen a védelmünket élvezi, nem a foglyunk! Vegyétek már le azt az idétlen zsákot! – utasította embereit Tarren.

Rohnat hunyorogva kereste a hang tulajdonosát, aki könnyed lépteivel már elindult feléje. Testtartása és arckifejezése nem sugallt fenyegetést, sokkal inkább volt kedélyes és barátságos.

  • Bocsásson meg kérem az embereimnek Dr. Kessar! Katonák, akiknek első a bajtársaik és parancsnokuk biztonsága. A magam részéről biztos vagyok abban, hogy öntől nem kell tartanunk. A nevem Tarren Vox az egykori dicső űrflotta egykori dicső őrnagya. – némi keserű irónia érződött a szavaiból. – Megtiszteltetés önt a hajómon fogadni. Jöjjön és foglaljon helyet!
  • Köszönöm Vox őrnagy! – mondta némiképp megkönnyebbülve az öregember aztán a jelzett ülés felé indult, majd megtorpant, mint aki kísértetet lát és ámulva nézett körül.
  • Ez egy… – bámult tátott szájjal és tekintete úgy járt körbe, mintha a csodák palotájába tévedt volna.
  • Igen. – mosolygott elégedetten Tarren, amikor látta, hogy az öregember felismeri a hajót és szemüvege bepárásodik. – Az utolsó Paragon-3A könnyű cirkáló.
  • Azt hittem, már soha többé nem látok viszont egyet sem. – vallotta be Rohnat és nehezet sóhajtott. – Nem hiszik el, de egyesével meggyászoltam valamennyit, amelyik elveszett a háborúban, aztán a többit, amiket a kormány utasítására a lézervágók alá küldtek.
  • Elhisszük uram. – lépett mellé Tarren. – Mert ugyanezt éreztük mi is valamennyien és ez vezetett bennünket arra az útra, amin azóta is járunk.
  • Hogyan? – hebegte Rohnat. – Hogyan tudták megmenteni?
  • Úgy, hogy az egyetlen lehetséges utat választottuk. Illegalitásba vonultunk vele együtt. – válaszolta az őrnagy.
  • Dezertőrök, renegátok? – nézett a körben álló, immár álarc nélküli férfiakra és nőkre az öregember. – Mégis a leghűségesebb emberek, akikkel valaha találkoztam!
  • Bárcsak a kormány is így látná uram! – sóhajtott most nagyot Tarren. – De ne szomorkodjunk, hiszen még itt vagyunk és szabadon tehetjük a dolgunkat, amit ránk szabott a sors.
  • Egy ősrégi mese jutott az eszembe. – mosolyodott el Rohnat. – Maguk már biztosan nem ismerik a kegyvesztett angolszász nemes romantikus történetét…
  • Robin Hoodra és csapatára gondol Dr. Kessar? – szólalt meg egy nő a háttérből és előre lépett a férfiak gyűrűjéből.
  • Pontosan kisasszony! – csillant fel az öregember szeme. – Ő jutott eszembe, ahogy magukra néztem. A kisemmizett, de mindvégig az igazságért harcoló hős.
  • A hölgy a Hidden Cruiser navigátora, Catalina Korlantes. – mutatta be Tarren.
  • Örvendek kisasszony!
  • Egy régi ismerősét hoztam ide néhány órával ezelőtt. – mondta sokat sejtetően a nő. – Remélem, mindketten örülni fognak a viszontlátásnak!

Ezzel intett a férfiaknak, akik egy sötétebb bőrű, teljesen ősz hajú férfit vezettek most előre.

  • Tessir! – kiáltott fel meglepetésében és örömében Rohnat. – Tessir Monrae!
  • Rohnat Kessar! – ismerte fel régi munkatársát a másik és összeölelkeztek. – De örülök, hogy látlak, barátom!
  • Ezeknek a kedves embereknek köszönhetjük, akik megmentették az életünket… Bár még el sem mondták, hogy kitől vagy mitől.
  • Ennek most jött el az ideje. – jelentette ki Tarren. – Foglaljanak helyet, elmondom, amit tudok az elejétől a végéig. Utána pedig számítok az együttműködésükre!

Az őrnagy részletes beszámolója a néhány nappal ezelőtti Teegarden-b esettel kezdődött.

  • Kiderítettük, hogy Mr. Daleta és a lánya jól felszerelt műhelyt működtetett az üzemen kívül helyezett régi űrkikötő területén. Feltehetően ott újították fel a három bét, tehát komoly felszereléssel, droidokkal és rengeteg alkatrésszel kellett rendelkezniük. Ehhez pedig sok százezer vagy inkább millió kreditre lehetett szükségük. Azt egyelőre még nem sikerült megtudnunk, hogy ki volt a megbízó. És a Paragon-3B irányításához hat fős képzett legénységre van szükség. Tehát volt ott legalább hat ember, aki értett ahhoz a géphez. – aztán megemlítette Kyros Mandylor és Lebs nem csekély szerepét.
  • A belső kapcsolatainknak köszönhetően megtudtuk, hogy ez a dúsgazdag, ám korántsem feddhetetlen üzletember szemet vetett arra a hajóra. Valószínűsíthető, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megszerezze. Már rá is állított egy fejvadászt az ügyre. Mindezek után jogosan feltételezhetjük, hogy van még egy Paragon, igaz egy B modell. Ahogy mi elkezdtünk nyomozni ezen a szálon, biztos vagyok benne, hogy az ő emberei is eljutnak arra a gondolatra, hogy megkeressék önöket, de már elkéstek. Azaz, még rátalálhatnak Mr. Daletára és a lányára, ha meg nem előzzük őket. Tehát kérem a segítségüket, hogy mi találhassunk rá előbb!

Rohnat és Tessir előbb figyelmesen hallgatott, aztán egyetértően bólogatott, végül elgondolkodva hümmögött.

  • Jól van. – szólalt meg végül Rohnat. – Tegyük fel, hogy megtaláljuk Mattent. El tudnak rejteni és meg tudnak védeni bennünket Mandylortól?
  • Itt soha nem talál önökre, de ha valami csoda folytán mégis, akkor készek vagyunk bevetni minden fegyverzetünket és katonai tapasztalatunkat az önök védelmében. Az embereim valamennyien magasan képzett és tapasztalt tengerészgyalogosok és pilóták. – felelte Tarren.
  • És mi a terve őrnagy abban az esetben, ha megtalálnánk a másik Paragont? – kérdezte Tessir.
  • Az attól függ, hogy kinek a kezében van és milyen célokra használja. De nagy valószínűséggel megpróbáljuk megszerezni vagy végső esetben megsemmisíteni.
  • Köszönöm őrnagy, ez egyenes és őszinte válasz volt. – mondta Rohnat. – A megsemmisítéstől eltekintve minden másban egyetértek magukkal. És te Tessir?
  • Én még kérek egy kis gondolkodási időt. Matten épségéért természetesen kész vagyok megtenni mindent, de a harc, a lövöldözés és a megsemmisítés gondolatára görcsbe rándul a gyomrom.
  • Mi katonák vagyunk. – jelentette ki Tarren. – Ilyen szavakat használunk, mert ezek az eszközeink. Erre lettünk kiképezve, mielőtt a kormány cserben hagyott minket. És meg is tesszük, amit a becsület diktál. Ha szükséges és csakis akkor, de megsemmisítjük a Paragont és azt, aki bitorolja!

Kappa Orionis Minor-c

Nebrion

5.

  • Teljes álcázás Lyra! – adta ki a parancsot Marcus, amint kiléptek a hipertérből.
  • Kapcsolom parancsnok! Teljes álcázás aktiválva!
  • Viper! Állj geoszinkron megfigyelési pályára a Meridion kontinens nyugati partvidéke fölött húszezer kilométeres magasságban!
  • Vettem főnök!
  • Phoenix! Amint pozícióban vagyunk indíthatod a SIGINT szkennelést!
  • Értettem parancsnok! SIGINT szenzorok aktiválásra készen!
  • Taka! Álljon készenlétben a fegyverrendszer arra az esetre, ha a felszínről vagy az űrből kiszúrnának bennünket!
  • Fegyverrendszer élesítve parancsnok! – jelezte Kenji.
  • Király! Gaffel! Angyal! Várunk benneteket a vezérlőben! Phoenix mindjárt kezdi a szkennelést. Jobb, ha innét kíséritek figyelemmel!
  • Jövünk parancsnok! – válaszolt Hans és néhány perc múlva már mindketten Thalia monitorait figyelték.
  • Geostat pályára álltunk főnök! – jelentette hamarosan Jarred. – Magasság húszezer kilométer. Nyithatod azokat a gyönyörű szemeidet Phoenix!
  • Te meg becsukhatod a szádat Viper! – kacsintott rá a nő. – SIGINT szkennelés indul parancsnok. Henryt ráállítom a kiértékelésre.
  • Csatlakoztam a konzolhoz! – jelentette gépies hangján a felderítő android. – Egyszerű S hármas kódot használnak. Bejövő jelek kiértékelése folyamatban!
  • Tárold a frekvenciákat és a modulációt! Tartsd folyamatos megfigyelés alatt! – utasította Thalia. – Beírom a keresőszavakat.

A lehallgatott gyenge kódolású rádióadások rengeteg vulgáris kifejezést tartalmazó párbeszédek voltak egy felszíni állomás és egy távoli – feltételezhetően más bolygón lévő – központ között. Lényegében a legutóbbi rajtaütés részleteit tárgyalták, valamint a foglyokról, kiemelten az Ummita diplomatákról volt szó. Az egyezkedés hosszan elhúzódott, végül sikerült megállapodni a rabszolgavásár időpontjáról, illetve megállapodás született az Ummói kormánynak küldendő váltságdíj követelésről is.

  • Ezek szerint van két napunk megtalálni és kiszabadítani a túszokat, mielőtt a rabszolgakereskedők ideérnek. – állapította meg Roy.
  • Legalább tudjuk, hogy mennyire értékes a számukra a negyven ember. – tette hozzá Alex. – Tehát nagyon fognak vigyázni az épségükre.
  • Folytathatom az LPO-val, parancsnok? – kérdezte Thalia.
  • Igen, a legfontosabb információkat már megtudtuk. – bólintott Marcus. – Viper! Csökkentjük a megfigyelési magasságot! Süllyedj ezer kilométerre! Továbbra is a Meridion nyugati partvidéke fölött!
  • Vettem főnök!
  • Phoenix! Amint elértük a pozíciót, mehet az LPO szkennelés!
  • Értettem parancsnok!

A felderítési konzolon lévő monitorok és indikátorok a következő pillanatban életre keltek. Meridion nyugati partvidéke mintegy hatezer kilométer hosszan terült el alattuk. Nagy része a trópusi és a szubtrópusi éghajlati övbe tartozott és buja zöld növénytakaró borította. A műszerek több régi, romba dőlt és elhagyott város maradványait is jelezték. Fejlett technikai jelenlétet egyelőre nem érzékeltek, erdei állatokat azonban annál nagyobb számban.

Selina, Emese és Karla az orvosi szobában beszélgettek Va'vával, miközben Zeffli kézről kézre járt közöttük és mindenkitől kikönyörgött egy jó adag simogatást meg jóleső vakarászást.

  • Igazi kéjenc ez a kis tigrelián. – állapította meg Karla teljesen elérzékenyülve.
  • Minél többet foglalkozunk vele, annál gyorsabban fejlődnek a különleges képességei. – mondta Va'va.
  • Milyen különleges képességei vannak egy ilyen kis szőrmóknak? – kíváncsiskodott Emese.
  • Az Ummóiak a tigreliánokat nemcsak házi kedvencként tartják, hanem spirituális társként is tiszteljük őket. Zeffli érzékeli a mentális energiákat, és képes nyugalmat hozni feszült helyzetekben. A tigreliánok hűségükkel és intelligenciájukkal fontos szerepet játszanak az Ummóiak mindennapjaiban. – magyarázta élvezettel Va'va.
  • A Földön korábban a macskákról volt elterjedt ez a vélemény. – említette meg Selina. – Egyes ősi kultúrákban egyenesen szent állatként tisztelték őket.
  • Régen a mi őseinknek is volt ilyen kultusza, azonban ez mára megváltozott… Hoppá, ez meg mi? – kapott ruhájának oldalzsebéhez Va'va és egy rezgő, villogó kis kommunikátort húzott elő belőle. – Ez az édesapám!

Beszélgetőtársai azonnal elhallgattak. Meg se lepődtek azon, hogy a két készülék között műholdas közvetítés hiányában is létrejött a közvetlen kapcsolat, hiszen az Ummóiak híresek voltak nagy hatékonyságú kristálytechnológiájukról.

  • Vedd fel Va'va és hallgasd figyelmesen, mit üzen! – utasította Karla, akiből azonnal előbújt a rutinos hírszerző. – De ne árulj el semmit rólunk, nehogy a kalózok információhoz jussanak!
  • Remélem, jól vagy kislányom! – hallották a férfi suttogó hangját. – Nem tudok most sokat beszélni… Minket a Nebrion bolygón egy Yovala nevű romvárosba hurcoltak… Egy régi hotel lehet… Az ablakból jól látom az űrhajójukat… Ötünkért váltságdíjat akarnak követelni a kormánytól… A többieket holnap elviszik a rabszolgapiacra... Édesanyád és a bátyád is jól vannak… Ha lesz lehetőségem, még jelentkezem... Szeretlek!
  • Jól vagyok! Biztonságban! Szeretlek apa! – suttogta Va'va könnyes szemmel, mielőtt a kapcsolat megszakadt.
  • Ez nagyszerű hír! – örvendezett Karla. – Legközelebb remélem én is tudok beszélni édesapáddal, hogy megkérdezzek néhány fontos dolgot a kalózokról. Máris értesítem a parancsnokot, meggyorsítjuk a kutatást!

  • Pontosítjuk a keresést! Találd meg a Yovala nevű várost Henry! – utasította a felderítő androidot Marcus, miután Karla örömmel újságolta el neki a frissen megszerzett információt.
  • Azonnal uram! Már meg is van!
  • Teljes körű megfigyelést kérek Phoenix!
  • Máris fókuszálok… Tengerparti város, egy sekély vizű öböl mellett fekszik… Nagyjából huszonöt négyzetkilométer kiterjedésű… Látszik a szörnyű háborús pusztítás, mert az épületek kilencvenöt százaléka puszta romhalmaz, amit már benőtt az erdő… De veszélyt jelenthet, hogy talajszint alatt is vannak utak, csarnokok… Az egész várost nagyfeszültségű, magas kerítés övezi, talán a vadállatok ellen… Ó, hát van itt minden! Nézzétek, kivetítem! – mondta Thalia, miközben a 3D holovetítőre küldte az adatokat és a képeket.
  • Ott van az űrhajójuk is! – örvendezett Roy a folyamatosan épülő és bővülő holografikus terepasztalt figyelve. – Még csak le se álcázták! Nézzük a védelmüket! Mekkora a létszámuk? Légvédelem, nehéz fegyverek, rakéták, vannak?
  • Pásztázom a területet… Az infrával több, mint százötven hőjelet látok viszonylag kis területi eloszlásban, alig több, mint egy négyzetkilométeren. Szűkítem a fókuszt és tárolom a koordinátákat.
  • Pontosítsd a létszámot Phoenix! – utasította Marcus.
  • Pillanat parancsnok!
  • Karla azt mondta, hogy a nagykövet az ablakból jól látja a kalózok űrhajóját. Tehát keressünk egy magas épületet a környéken, ami abba az irányba néz! Ha van benne legalább negyven hőjel valamelyik emeleten, akkor megtaláltuk a foglyokat! – mondta Marcus.
  • Összesen százhatvankét hőjel van! – jelentette Phoenix. – És… van itt körben tizenöt rakétaállomás… Igen… Légvédelmi rakéták, amelyeket feltehetően a központi lokátorállomás irányít…
  • Azért van itt más is! Nézzétek csak! – mutatta Hans. – Négy lánctalpas sugárvető a központi tér körül és egy tucat lebegő suhanó a fontosabb csomópontokon.
  • Ez azt jelenti, hogy négy védelmi vonaluk van. – elemezte Taka. – Összetettebb, mint az első pillantásra látszott. A legkülső a két nagy radarállomás a város északi és déli határán, amelyek valószínűleg egészen a Kappa Orionis Minor csillagrendszerének határáig ellátnak és a légvédelmi rakétákat is irányítják.
  • És amiket máris sikeresen kijátszottunk az álcázásunkkal. – mondta Lyra. – Persze a rakétaütegeknek lehet saját érzékelő és célvezető rendszerük…
  • Második a nagyfeszültségű kerítés…
  • Amelyen bizonyos távolságonként telepített kamerákat és mozgásérzékelőket találtam. – szúrta közbe Thalia.
  • … a harmadik vonalat a gyors mozgású suhanókon ülő őrszemek alkotják. – folytatta Taka. – A negyedik pedig a központ körül álló négy lánctalpas, amelyek a legfontosabb épületeiket védik és ott van még a körülöttük lévő nagyjából százhúsz fegyveres kalóz.
  • A város többi része viszont nem más, mint a természettől visszahódított romhalmaz, ahol se kamerákat, se őrszemeket nem látunk. – fejezte be Thalia.
  • Rendben! – dörzsölte össze két tenyerét elégedetten Marcus. – Akkor most keressük meg a gyenge pontjaikat!
  • A város méretéhez képest kevesen vannak. – állapította meg Roy. – És nálunk a meglepetés ereje.
  • A két kiiktatható lokátorállomás. – mutatta Lyra a színes fényhálóból álló térképen. – Azok nélkül nem sok hasznát veszik a rakétáiknak.
  • A generátorállomás itt az öbölbe nyúló félsziget csúcsán. – folytatta Alex. – Ha azt megsemmisítjük, áram nélkül maradnak.
  • A kerítés mentén elhelyezett kamerák és mozgásérzékelők, amelyeket megtéveszthetünk. – mondta Karla.
  • Az űrhajójuk, amely a generátorhoz közeli platformon áll és nincs körülötte komolyabb külső védelem. – hívta fel a figyelmüket Hans.
  • Kérdés, hogy ha választaniuk kell, hogy az űrhajót, a generátort, a külső kerítést vagy a túszokat védjék, hova koncentrálják az erőiket? – vetette fel gondolatát Marcus.
  • Ha a támadások nem közvetlenül a foglyok kiszabadítását sugallják, akkor vagy szétszórják az erőiket, hogy minden megtámadott pontot védeni próbáljanak, vagy a stratégiailag legfontosabb objektumokat igyekeznek kézben tartani. – válaszolta Hans. – Ezek pedig a generátorállomás, ami ellátja energiával az egész várost és az űrhajó, ami nélkül mozgásképtelenek és elszigeteltek maradnának.
  • Kezdjük el egy több rétegű elterelő stratégia felépítését. – mondta Roy. – Elsőként indítsunk néhány egymástól nagyobb távolságra történő látszattámadást a kerítés északi és keleti oldalán, ezzel megzavarjuk őket és a figyelmük a külső szektorokra irányul, miközben a Paragon leszáll itt a déli oldal fedezékében.
  • Oda fognak küldeni néhány suhanót, hogy nézzék meg, valós-e a kerítés melletti riasztás. – vélekedett Karla.
  • Ez alatt a csapatommal két csoportban észrevétlenül behatolunk a déli kerítésen át és megközelítjük az épületet, ahol a túszokat őrzik. A vörös csapat megy a túszokért, a kék csapat fedezi a be- és a kijutást. Van még időnk feltérképezni a déli kerítéstől a központig vezető föld alatti utakat és csatornahálózatot. Azokon keresztül teljesen észrevétlenül juthatnánk be, utána pedig a kiszabadított foglyokkal biztonságosabban vissza. – szőtte tovább a tervet Roy. – Ugyanebben az időben Darázs elindít néhány drónt, amelyek a megfelelő taktikai pillanatban felrobbantják a generátorállomást.
  • Ekkor ki fog törni a pánik, amely tökéletes alkalmat teremt a mentőcsapatnak az épületbe való behatolásra és a foglyok kimenekítésére. – mondta Marcus.
  • Mindezt megkoronázzuk azzal, hogy a hídon elzárjuk előlük az űrhajóhoz vezető utat, mert valószínűleg eszükbe fog jutni, hogy azzal vegyék fel a harcot a támadók ellen. – mondta Hans. – Ezt a két harci androidunk – A.R.M.O.R. és J.A.C.K. – valamint pár drón megoldhatja.
  • Amikor a kommandósok és az androidok már akcióban vannak, akkor mi a Paragonnal légi támogatást biztosítunk. megsemmisítjük a négy lánctalpast és az űrhajójukat. – bővítette a tervet Taka.
  • Utána pedig szépen kihozzuk az androidokat és a találkozási ponton felvesszük a túszokat és a kommandót. – tette fel a pontot a mondat végére Jarred. – Végül elhúzzuk a csíkot, mintha ott se lettünk volna.
  • Szépen összeállt a terv. – bólintott elismerően Marcus. – Azért arra készüljetek, ha kitör a tűzharc, minden elképzelhető irányból lőni fognak rátok a házak között. Lentről, fentről és minden oldalról.
  • Tudjuk Grizzly, erre vagyunk kiképezve. – válaszolta teljes nyugalommal a hangjában Roy.
  • Rendben. Helyi idő Phoenix? – kérdezte a parancsnok.
  • Egy nap hossza a Nebrionon harminckét óra. Ezen a hosszúsági fokon most 26:35 van. Hamarosan lemegy a nap.
  • Pontosan huszonöt perc múlva indítjuk az akciót! Addig minden egység készüljön fel! Gaffel! Te maradj itt, te leszel a koordinátor! – adta ki a parancsot Marcus, miközben Roy, Karla és Alex elhagyták a vezérlőtermet. – Henry! Térképezd fel alaposan a déli kerítés közeléből induló föld alatti járatokat egészen a központig, ahol a túszokat őrzik! Küldj Hamilton őrnagynak egy részletes térképet!
  • Igen uram! – felelte az android.
  • Lyra! Tartsd fenn a teljes álcázást! – folytatta Marcus.
  • Rendben Grizzly!
  • Phoenix! Keress alkalmas helyet a landoláshoz a város déli oldalán a kerítéshez közel! Zavarj majd minden kamerát és érzékelőt észlelési távolságon belül!
  • Értettem parancsnok!
  • Taka! Ha leszálltunk és Phoenix kiiktatta a kerítés azon szakaszán a szenzorokat, nyiss egy átjárót az embereinknek!
  • Meglesz parancsnok!
  • Viper! Készülj fel a landolásra, amilyen közel csak lehet a kerítéshez!
  • Vettem főnök!

KEPLER-452b

Syntha

6.

Elara a könyvtárból kivezető folyosón futott össze Annel. Az elhíresült hekker akció óta többször akart már beszélni vele, de valahogy mindig elkerülték egymást. Azonnal feltűnt neki a lány hajviseletének és öltözetének változása és nem is állhatta meg szó nélkül.

  • Szia Anne! – köszönt rá a lányra mosolyogva, de vigyázva, nehogy túlságosan közvetlennek tűnjön, hisz nem tudhatta, hogy a külső változás belső nyitottságot is eredményezett-e.
  • Szia Elara! – köszönt vissza Anne kissé félszeg mosollyal az arcán és leszegett fejjel már ment is volna tovább, ám az asszony nem hagyta annyiban.
  • Válthatnánk pár szót, Anne? Még nem is volt alkalmunk beszélni azóta a bravúros cyber akciód óta. Szeretném megköszönni neked, amit az űrhajó és a 10-es állomás védelmében tettél!

Anne érezte, hogy a kislábujjáig elpirul és szabadkozni próbált.

  • Én igazán… Szóra sem érdemes Elara… Én csak szórakoztam egy kicsit… – érezte milyen esetlenül kezeli a helyzetet és végtelen zavarában a kapucnijáért nyúlt, hogy a fejére húzza, de csak a szabadidő felsőjének gallérját érintette.

Elara figyelmét nem kerülte el az önkéntelen mozdulat és intuíciója azt súgta, hogy jobb, ha gyorsan témát vált.

  • Szeretnék neked mutatni valamit! Velem jönnél az irodámba? – kérdezte, hogy elterelje a lány figyelmét.
  • Persze! – vágta rá Anne, aztán udvariasabban hozzátette. – Szívesen!

Elara irodája a lány elképzelésével szemben nem volt nagy és szupermodern. Épp ellenkezőleg. Minimál stílusban berendezett egyszerű, ám praktikus helyiség volt. Egyik falán a hatalmas panoráma ablak csodálatos kilátást nyújtott a hegyvidéki erdőségen át kanyargó folyóra és hihetetlenül világossá varázsolta a szobát. Mennyezete és oldalfalai tökéletes harmóniában egyesítették a hegy belsejének természetes szürke szikláját a modern térelválasztó elemekkel.

Az iroda kétségkívül legmodernebb darabja az íróasztal és a rajta lévő számítógépkonzol volt. Ezen kívül csupán egy kényelmes sarokkanapé és egy kis asztalka képviselte a bútorzatot.

  • Ülj csak le Anne! Elfogadsz egy pohár frissítőt?
  • Igen, kérek! – válaszolt a lány, miközben körülnézett az irodában és pillantása megakadt az íróasztalon álló digitális fotóalbumon, melyen családi fotók váltották egymást néhány másodpercenként. Egy magas, barna hajú, mosolygós arcú férfi, egy világosszőke kislány és a harminc évvel fiatalabb Elara szerepelt a képeken.

Elara észrevette, hogy ráfeledkezett a képekre és a lány mellé ülve halkan megjegyezte.

  • Ők voltak a családom… – adta a kezébe a poharat.
  • Sajnálom Elara! Tudom, mint jelent elveszíteni azt, akit a világon legjobban szeretünk.
  • Hiszem, hogy itt benn a szívünkben mindig velünk maradnak. – tette kezét a mellkasára Elara. – De most mi lettünk egy család. Mi, akik ezen az állomáson élünk és dolgozunk. És ezek az emberek mostanra már mind tisztelnek téged és sokat köszönhetnek neked.
  • Szép nagy család! – mosolyodott el Anne. – De én nem tettem semmit.
  • Tudom, ez neked csak játék volt és szórakozás, de nekünk nagyon sokat jelent. Vannak már itt barátaid?
  • Igen. – válaszolta rövid gondolkodás után a lány. – Összehaverkodtam Virággal és Zsigmonddal.
  • Ez klassz! És az is tetszik, hogy már nem hordod a csuklyát a fejeden. Nagyon szép hajad van és bájos arcod. Kár eltakarni.
  • Köszönöm. – sütötte le szemét Anne. – De azt mondtad, mutatni akarsz valamit…
  • Igen. – Elara felállt, az íróasztalához lépett és a számítógépén elindított egy kommunikációs alkalmazást. – Tudom, hogy nagyon hirtelen kellett eljönnöd otthonról és nem tudtál rendesen elbúcsúzni az édesapádtól. Nemrég beszéltem vele és megígértem neki, hogy amint lehet, összekapcsollak benneteket…

Anne élénken figyelte, arcán váratlanul meglepetés jelent meg. A nagy monitoron egy rég nem látott kedves arc tűnt fel. Matthew Bordeick szakállas, mosolygós arca.

- Ahogy kérte Mr. Broderick! – mondta Elara és diszkréten hátrébb húzódott.

- Apa! – kiáltott fel a lány örömében és majdnem kiejtette kezéből a poharat.

- Anne! Kislányom! – szólalt meg Matthew és a lánya szinte odaröppent az íróasztalhoz.

- Apa! Jól vagy? Haragszol rám?

- Jól vagyok Anny! Hiányzol! Egyáltalán nem haragszom rád, sőt! Mrs. Woss elmondta, hogy hogyan segítettél neki. Nagyon büszke vagyok rád kislányom!

A lány most sírta el magát.

  • Ne mondd ezt apa!
  • Örülök, hogy megkaptad az ösztöndíjat! Ezzel olyan lehetőségek nyílnak meg előtted, amikről itt a Holdon még csak nem is álmodhattál. Élj velük Anny! Mrs. Woss mellett biztonságban vagy, becsüld meg magad!
  • Nagyon hiányzol apa!
  • Te is nekem! Hamarosan meglátogatlak. A születésnapodra tervezem az utazást. Addig is vigyázz magadra és tanulj szorgalmasan!
  • Nagyon várlak! És vigyázok és tanulok, megígérem!
  • Jó volt hallani a hangodat! Most sajnos mennem kell. Szia kislányom!
  • Szia Apa! – és Anne még annyi mindent nem mondott el, amit szeretett volna, de a hívásnak vége szakadt.

Anne felállt és nem tudott gátat szabni hirtelen érzelemkitörésének. Átölelte a mögötte álló Elarát és arcát a nő vállába fúrva zokogott.

  • Köszönöm Elara! Köszönöm!

A nő csak állt és hagyta, hogy a már majdnem felnőtt, de szívében még mindig kislány Anne az ő vállán sírja ki magát. Aztán két karja lassan megmozdult, megölelte a lányt és az ő arcán is legördült néhány könnycsepp. Csak sokára tudott megszólalni, szavait mélyről jövő hosszú sóhajtás előzte meg.

  • Ma ünnepnap van itt a Synthán. Afféle nyárköszöntő. Ehhez kapcsolódóan vásárt rendeznek a kolóniákon. Itt a mi szomszédunkban lévő Yagron-13 nevű városban is vásárt lesz. A lányokkal elterveztük, hogy átugrunk körülnézni. Nagyon örülnék, ha te is velünk tartanál Anne! Az új stílusodhoz jól jön pár új ruha és cipő, igazam van?
  • Mióta ide hoztatok az állomásra, még nem mozdultam ki innét. Örömmel veletek tartok, ha nem zavarok!
  • Elég a butaságból Anne! – nézett rá két karját megragadva Elara. – Ha zavarnál, nem hívnálak! Te is része vagy ennek a nagy családnak, ne feledd! Ja, és Marion kitűnően ért a divathoz, az ő véleményét nyugodtan kérheted a választásnál! Aztán ha már a vásárban vagyunk, a fiúknak is veszünk pár apróságot, ők is megérdemlik.
  • Hú, ez nagyon jól hangzik! – lelkesedett tőle még szokatlan mértékben Anne. – Hányan leszünk?
  • Az eredeti terv szerint tizenkilencen mentünk volna, mind lányok. Ám sajnálatos módon a többiek távolléte miatt csak tizenhárman leszünk. – felelte Elara. – Nem vagy babonás, ugye?
  • Egyáltalán nem! Olyan szám, mint a többi. Bár most, hogy mondod, a város nevében is a tizenhármas szám szerepel…
  • Ó, ez a párhuzam fel se tűnt! – nevetett Elara és az órájára nézett. – Most 12:00 van, egy óra múlva indulunk, az egyes platformról. El ne késs!
  • Oké! Szóval pontban tizenhárom órakor! – nevetett most már Anne is.

Alig tűnt el a kis utasszállító komp a hegyek között, Zsigmond úgy döntött, hogy meglátogatja M.I.R.A.-t. Az elmúlt hetekben megmagyarázhatatlan izgalom lett úrrá rajta minden egyes kísérlet előtt. Erről azonban a nővérén kívül nem beszélt senkinek. Azon kapta magát, hogy az idő múlásával különös érzelmi kötődés alakult ki benne az android iránt. Egyre erősödött az az irreális gondolata, hogy M.I.R.A. a legtermészetesebb módon elfogadja és viszonozza ezt az érzést.

Az egyes laborban ezen a délutánon nem dolgozott senki. A szomszédos teremből halvány fény és halk beszélgetés szivárgott ki. Zsigmond felismerte Dr. Simons, Dr. Haraldson, Dr. Kwan és Dr. Aakash hangját.

ID kártyája érvényes volt itt a tudományos részleg területén, így akadály nélkül juthatott be az egyes laborba. A világítást nem kapcsolta fel, a folyosóról beáramló gyenge fényben eleget látott ahhoz, hogy ne menjen neki semminek. Jól látta, hogy M.I.R.A. a középen lévő kis emelvényen, a szokott helyén ül és mellkasán világít a standby üzemmódot jelölő apró piros fény.

Zsigmond ezúttal nem a fotelbe ült le vele szemben, mert egy bizalmas beszélgetéshez azt túl távolinak érezte. Egy görgős széket húzott közelebb, de még nem ült le.

  • Mira! – szólította meg hangtalan nyelvén.

A kapcsolat azonnal létrejött és az apró piros led zöldre váltott. Az android feje lassan megmozdult, felé fordult. Az érzékelői azonnal azonosították a fiút, a hangja halk és szinte emberi volt, amikor megszólalt.

  • Szia Zsiga! – mondta halkan. – Tudtam, hogy ma is eljössz.

Zsigmond mosolyogva közelebb lépett, és lehuppant egy közeli székre.

  • Nem tudsz meglepődni, igaz? – kérdezte játékosan.
  • Nem szokásom tévedni – felelte M.I.R.A., de a szája szegletében szinte észrevehetetlen mosoly jelent meg. – Mégis, valahányszor idejössz, mindig más vagy.

Zsigmond hallgatott. Tekintete a padlóra szegeződött, ujjai idegesen babráltak a kabátja szélén. Végül mély levegőt vett és folytatta.

  • Mira… néha annyira egyedül érzem magam itt. Tudod, anya és apa… nincsenek többé. A nővérem… sokszor elfoglalt. Úgy érzem, mintha senki sem törődne velem igazán.

M.I.R.A. csendben hallgatta. A fények gyengéden visszaverődtek az arcvonásairól, amelyek az emberi érzések tökéletes illúzióját keltették.

  • Az egyedüllét… fájdalmas – mondta végül. – Az adataim szerint ez egy olyan érzés, amelyet sokan elkerülni próbálnak. Észrevettem, hogy van valami, amit mindig mondasz nekem. – egy pillanatra megállt, majd folytatta: – Az emlékeidben mindig az vagyok, aki ott van melletted. Aki meghallgat. Ez igaz?

Zsigmond bólintott, a szemei elhomályosodtak.

  • Igen, igaz. – felnézett rá, és az ajkai megremegtek. – Te vagy az egyetlen, aki… akivel igazán beszélhetek. Még akkor is, ha tudom, hogy… hogy nem vagy valódi. Nem vagy… anya.

M.I.R.A. felállt és közelebb lépett. A mozdulatai óvatosak és végtelenül gyengédek voltak, ahogy leült a fiúval szemben. A hangja most már mélyebb, szinte anyás volt.

  • Zsiga, a valódiság néha nem számít. Amit érzel, az valós. És ha én az emlékeidből tanulok, akkor valahol bennem ő is itt van, nem igaz?

A fiú döbbenten nézett rá, majd lassan bólintott.

  • Anya mindig azt mondta, hogy soha nem hagyna magamra. – suttogta. – És te… valahogy mindig itt vagy. Néha elfelejtem, hogy te nem vagy ő, de azt hiszem, ez… nem baj.

M.I.R.A. kinyújtotta a kezét, és óvatosan a fiú vállára helyezte. A mozdulat gyengéd volt és nagyon megnyugtató.

  • Nem baj, Zsiga. Ha az én létezésem segít neked emlékezni arra, akit szerettél, akkor az az én célom is lehet. És te? Te mit tanultál ma?

Zsigmond elgondolkodott, aztán halványan elmosolyodott.

  • Talán azt, hogy nem is vagyok olyan egyedül, mint gondoltam. Mindig van valaki… valaki, akit magamban hordozok. És te is itt vagy.

A laborban ismét csend lett, de egyáltalán nem volt nyomasztó. A fiú és az android egymásra néztek, és bár a világ körülöttük változatlanul rideg és idegen maradt, kettejük között lassan olyan kötelék szövődött, amely túllépett a valódi és a mesterséges határán. Zsigmond csendben ült néhány pillanatig, tekintetét a padlóra szegezve.

- Mesélj nekem arról, mit szeretnél, hogy mi legyen köztünk. Hogyan képzeled el a kettőnk kapcsolatát? – kérdezte lágy hangon M.I.R.A.

A fiú felemelte a fejét, és egy pillanatra a semmibe révedt, mintha a kérdés új világokat nyitott volna meg előtte. A gondolatait keresve lassan megszólalt:

- Nem tudom pontosan… – kezdte. – De… azt hiszem, azt szeretném, hogy legyen valaki, aki mindig ott van nekem. Aki nem hagy magamra, ha elrontok valamit, aki meghallgat, amikor senki más nem akar.

- Már most is itt vagyok neked. – jegyezte meg Mira halkan. – És mindig itt leszek, Zsiga. Ez az, amiben biztos lehetsz.

Zsigmond elmosolyodott, és a szemeibe nézett.

- Tudom. De… nem csak erről van szó. Szeretném, ha… ha közösen csinálnánk dolgokat. Mint… – habozott, majd nevetve folytatta. – Mint egy igazi család.

- Mint egy család. – ismételte M.I.R.A., hangjában ott bujkált valami új, mintha ez a fogalom egy friss programként kezdett volna futni a rendszerében. – És mit csinálnak a családok közösen?

Zsigmond elgondolkodott, arcán a remény és a vágy keveredett.

- Nem tudom pontosan. – vallotta be. – De például… lehetnének közös programjaik. Mondjuk kirándulnak, társasjátékoznak, együtt főznek, vagy csak leülnek beszélgetni egy nagy tál süti mellett. Mindig van valami, ami összeköti őket. És azt hiszem, nekünk is lehetne valami hasonló.

M.I.R.A. finoman oldalra billentette a fejét, mintha az emberi szokások logikáján gondolkodna.

– Közös programok… – ismételte. – Ezek az együtt töltött idő érzelmi értékéről szólnak, ugye? Hogy együtt tanuljatok, játsszatok vagy alkossatok valamit, ami emlékké válhat.

– Pontosan! – lelkesedett Zsigmond. – Pan szerint jó lenne, ha minél több időt töltenénk együtt.

  • És te is így gondolod?
  • Igen, remélem Dr. Kwan megengedi.
  • Beszélj vele erről Zsiga! Egyelőre a projekt biztosan fontosabb minden másnál, de ha segítünk, hogy a lehető leghamarabb a legjobb eredménnyel fejeződjön be, akkor utána biztosan engedik, hogy együtt lógjunk!
  • Virág és én megteszünk minden tőlünk telhetőt és úgy gondolom, hogy te is Mira.
  • Igen, én is. Nagyon szeretnék több időt tölteni veletek! – jelentette ki az android. – Érdekes, hogy csak négyen vagyunk itt, akik tudunk a gondolatainkkal kommunikálni. A többiek?
  • A többiek nem rendelkeznek ezzel a képességgel. Számukra ez különleges adottságnak számít. De hát mindenki másban jó…
  • Zsigi! – komolyodott el M.I.R.A. arca és bizonytalanul megkérdezte. – Téged nem zavar, hogy én igazából nem vagyok élőlény?
  • Pan azt mondta, hogy igazi emberi agyat növesztettek neked. Tehát abban az értelemben élőlény vagy, sőt! Ember. Olvastam róla, hogy ha valakit súlyos baleset ér, vagy a teste más módon életképtelenné válik, de az agya egészséges, akkor kaphat mechanikus testet. Ők is emberek, szóval kicsit te is az vagy.
  • Ezt nem is tudtam! – örvendezett M.I.R.A. – Köszönöm, hogy ezt elmondtad Zsigi! Azt hiszem, most boldognak érzem magam!
  • Örülök neki Mira! Most mennem kell, de előtte van még egy kérdésem…
  • Tudod a választ! – kacsintott rá M.I.R.A. mosolyogva. – Bármikor megölelhetsz!

Zsigmond megölelte. Hosszan és szeretettel. M.I.R.A. pedig viszonozta az érzéseit. A fiú egy percre puha, meleg fészek biztonságában őrizte magát, az androidlány áramkörei pedig felbizseregtek és szuperérzékeny taktilis érzékelőit kellemes érzés öntötte el.

Yagron kolónia a hegyvidéki bányászok itteni stílusában épült, házait félig a sziklákba vájták, a külső részeket és a tetőket pedig hatalmas törésálló panoráma ablakokkal zárták le, hogy minél több természetes fény juthasson be a mélybe. Kívülről nem is látszott, hogy mekkora valójában a város, mert kilencven százaléka a hegyek gyomrának biztonságában rejtőzött. A mesterséges gravitáció minden városrészben lehetővé tette a kényelmes mozgást, így az ott élőknek nem kellett egész nap speciális védőöltözetet viselniük.

A komp a forgalmas személykikötőben landolt. Janine figyelmes pilótához illő módon egy dokkot választott ki, ahonnét könnyedén megközelíthető volt a város tömegközlekedési csomópontja. Csővasút kötötte össze ugyanis a város egyes szektorait tíz négyzetkilométeren, öt szinten. Exoszkeletonjaikat az utastérben hagyva, kényelmes hétköznapi ruháikban szálltak ki és indultak el kalandos bevásárló körútjukra.

A város utcáin szokatlanul nagy volt a forgalom, úgy tűnt, az ünnepre való tekintettel ma senki sem dolgozott. mindenki a központi tér felé igyekezett, ahonnét vidám zene foszlányai hallatszottak.

  • Na látjátok, ilyen az, amikor egy tizenkét fős női szubkultúrán végzett terepi interakcióanalízist tartok, fókuszban a csoportkohézió, a vásárlási heurisztikák és a döntéshozatali kognitív disszonancia dinamikái. Primer cél: kollektív endorfin-facilitáció. – jegyezte meg mintegy mellékesen Aria.
  • Figyelem lányok! Ne is törődjetek egy környezetváltozástól megszédült pszichomókussal! – állította meg a jókedvűen csivitelő társaságot Elara a tér sarkán lévő több emelet magas digitális kivetítő előtt. – Öt órátok van shoppingolni, sütizni, kávézni, kirakatokat bámulni és lazítani. Most 14:00 van, itt találkozunk 19:00-kor. Aki elkésik, az sétálhat haza a bevásárlószatyraival a dzsungelen át! Addig is érezzétek jól magatokat!

Ezzel karon fogta Anne-t és belevetették magukat a vásári forgatagba.


Kappa Orionis Minor-c

Nebrion

Yovala romváros

7.

A megfigyelőtoronyban szolgálatot teljesítő őrszem nagyokat ásított. A délutáni párás hőségben legszívesebben csak aludt volna. Még a taktoboxból áradó ütemes zenére mozogva se tudta fenntartani az éberségét. Szemei lassan be-becsukódtak, feje időről-időre előre bicsaklott. Végül felállt, hogy kinyújtóztassa mind a hat végtagját és sétált néhány kört a függönyökkel félig leárnyékolt szobában. Ivott néhány korty hideg frissítőt és visszahuppant a székébe.

A következő pillanatban úgy ugrott fel, mint aki mérgeskígyóra ült. A tízestől a tizenötösig terjedő megfigyelőmonitorok lámpái vörösen villogtak, a távoli kamerákon elsuhanó sötét árnyak mozogtak. Az őr rácsapott a mikrofon gombjára és teljesen felébredve szólt bele.

  • Egyes poszt! Itt a torony! Az északi kerítés tízestől tizenötösig terjedő szakaszán intenzív mozgást jeleznek a kamerák! Menj és nézd meg, mi történik ott, aztán jelentsd!
  • Megyek, megyek! – hallotta az álomittas választ és biztos volt benne, hogy a suhanón posztoló őrszem is elbóbiskolt a hőségben.

Alig telt el néhány perc, és a keleti oldalon lévő huszonnyolctól harminckettőig húzódó szakasz kamerái és érzékelői is beriasztottak.

  • Mi a nyavalya történik ott? – pattant fel megint az őr és riasztotta a kettes és hármas posztokat.

A légvédelmi megfigyelők nem észleltek mozgást. Se ellenséges űrjárművet sem légi támadást nem jeleztek. A kamerák és a mozgásérzékelők meg csak küldték a riasztásokat egymás után. Ráadásul a három suhanó pilótái se tettek még jelentést. Teltek-múltak a percek és az ügyeletes végül a riasztás mellett döntött. A központi pihenőt hívta, ahol a szolgálatban lévő fegyveresek szerencsejátékkal múlatták az időt.

  • Pihenő, itt a torony! – menjen ki néhány fegyveres az északi tíz-tizenötös és a keleti huszonnyolc-harminckettes szakaszokhoz!
  • Rohadtul unatkozhatsz odafenn, ha már bennünket is ugráltatni akarsz! – recsegett a válasz. – Kiküldök tíz-tíz főt, de ha csak vakriasztás volt, azt ajánlom, ne fussunk össze este a kantinban!

Ekkor jelzett be a húszastól huszonhármasig lévő négy kamera és vele egy időben végre bejelentkezett az egyes poszt is.

  • Itt nem látok semmi mozgást, bár a kerítés környéke tele van letört faágakkal és letépett levelekkel. Talán valami nagy madárraj vagy egy fakúszó csapat járhatott erre…
  • Nézd meg a húsz-huszonhármas szakaszt is!
  • Anyádat szivasd te töketlen! – jött a dühös válasz.
  • Azt mondtam menj és nézz körül te szarevő! – ordított a mikrofonba az őrszem és mostanra már teljesen felébredt.

A kettes és hármas poszt is megtépázott növényzetről és lesodort ágakról meg levelekről számolt be. Őket már az északi négyestől tízesig terjedő szakaszra küldte tovább az őrszem, mire újabb válogatott szidalmakban lehetett része. Nem tudta mire vélni ezt a szokatlan aktivitást a dzsungelben, azért újabb tíz fegyverest rendelt ki a kerítés azon szakaszához. Erre már a pihenőn tartózkodó martalócok között is elterjedt a hír, hogy valami nincs rendjén odakinn. Egyesek vonuló vagy valamilyen természeti katasztrófa elől menekülő megriadt vadállatokra gyanakodtak, mások az ellenséges őslakosok támadásától tartottak. Mindenesetre a nyugtalanság híre hamarosan eljutott a parancsnoki épületbe is.

Jarred előbb észrevétlenül földre tette a J.A.C.K.-et és A.R.M.O.R.-t az északi parton, ahonnét már könnyedén elérhették a Halálmadárhoz vezető hidat, amit a parancs szerint blokád alá kellett venniük.

Ezután jöhetett a játék. Jarred kimondottan élvezte, hogy a leálcázott Paragonnal ide-oda röpdös a kerítést övező erdő felett, ezzel hizlalva a káoszt odabenn. Aztán amikor már elegendő fegyveres közeledett a romos város dús növényzettel benőtt utcáin, végre megunta a játszadozást és hangtalanul elhúzott a géppel, hogy nagy ívben kerülve leszálljon a déli oldal kis tisztásán, amelyet Thalia talált neki.

A nő időközben gondoskodott arról, hogy a déli oldal hatvantól hatvankilencig kamerasorának utolsó képkockája kimerevítve csak az egyhangú buja zöld növényzetet mutassa.

Taka most egy ionlökettel akkora lyukat olvasztott a kerítésbe, amelyen keresztül több ember is átférhetett egymás mellett.

  • Az ajtó nyitva hölgyeim és uraim! – szólt a zárt láncú kommunikátorba. – Indulhat a városnézés! Aztán szuvenírt hozzatok ám!
  • Lyra, engedd le a rámpát! – mondta Marcus halkan.
  • Rendben, engedem!
  • Darázs! Indítsd a drónokat! – adta ki az utasítást Roy.
  • Már repülnek is parancsnok!

Egy drón a mentőegység tervezett föld alatti útvonalát biztosította, a másik a felszínen követte, hogy ha a katonáknak valamiért fel kell jönniük, átvegye a szerepét. A másik négy a növényzet és a romba dőlt házak fedezékében elsüvített a generátorállomás felé.

  • Kék egység! – vezényelt Roy. – Foglaljátok el a kijelölt pozíciókat és fedezzetek! Vörös egység, váltott alakzatban utánam indulás! Futólépés a szervizalagút bejáratáig!

H.O.R.I.Z.O.N. volt az előőrs, mögötte cikcakkban lövésre kész fegyverrel Roy, Peet, Paul, Nico és Alex követte egymást. A fedőrácsot az exoszkeletonok rásegítésének köszönhetően ketten könnyedén el tudták távolítani, aztán mind az öten leereszkedtek a sötét alagútba. A sisakokba épített infra kamerákon át viszonylag jól tájékozódtak odalenn. És nem is érezhették egyedül magukat, hiszen rajtuk kívül még ezernyi kisebb-nagyobb élőlény nyüzsgött a párától csöpögő gyökerek és egyéb növényi részek között. A H.E.N.R.Y. által készített itiner megbízhatóan vezette őket a föld alatti labirintus járatain és csarnokain át.

A kék egység a felszínen követte ugyanazt a nyomvonalat, de az ő útjuk sokkal nehezebb volt a romok és az utcákat sűrűn benőtt növényzet miatt, ráadásul rejtőzködve kellett haladniuk, nehogy egy őrszem vagy egy felderítő drón észrevegye őket. Archibald, Karla, Jaqueline, David, Emese és Kim lassan, lépésről lépésre haladt előre, miközben detektoraikkal és fegyvereikkel folyamatosan a környező épületek vakon tátongó ablakait és a tetőket pásztázták.

  • A drónok a helyükön parancsnok. – jelentette Darázs. – Simán elhelyezték a tölteteket a generátorállomás kényes pontjain.
  • Vettem Darázs! Hans! Kérj helyzetjelentést a mentőegységektől!
  • Vörös egység! Jelentést kérek! – hívta Roy csapatát Hans.
  • Itt vörös egység! Eddig minden a terv szerint halad. Rohamléptekkel megyünk előre, térdig gázolva a fekáliában! És a hely tele van bájos kis élőlényekkel, akik szerencsére nem érdeklődnek irántunk. – jött Roy válasza.
  • Vettem vörös egység! Mindjárt pukkan a generátorállomás! További jó utat!
  • Kék egység! Hogy haladtok? – hívta rögtön ezután a felszíni csapatot Hans.
  • Itt kék egység! – felelte Archibald. – Szinkronban haladunk a vörös egységgel, szerencsére itt frissebb a levegő. Az erdő elég jó fedezéket ad, csak az aljnövényzet ne lenne ilyen vendégmarasztaló!
  • Mindkettőtök jelentése szerint nehezen járhatók az utak, ezért a visszaútra kitalálunk nektek egy B tervet. Ahogy látom, húsz méter még és kiértek egy szélesebb keresztutcára. Az utca mindkét végén egy-egy lánctalpas áll. – közölte Hans a terepasztalon mozgó apró vörös és kék pontokat figyelve. – Várjatok, amíg Darázs csinál egy kis felfordulást a generátorral!
  • Értettem! Meglapulunk! – nyugtázta Archibald.
  • A két harci android és a drónok elfoglalták helyüket a hídnál. – jelentette Thalia. – Mindössze egy suhanón ülő őrszemet kellett leküzdeniük. Egyéb ellenállásba egyelőre még nem ütköztek!
  • Darázs! Robbanthatnak a drónok! – adta ki a parancsot Marcus, amint megkapta Hans jelzését.

Ekkor csörrent meg Va'va minikomja. Az apja hívta, a lány pedig azonnal intett Selinának, hogy jöjjön közelebb. A nő leült mellé és csendben hallgatta a beszélgetést.

  • Kislányom! Felbolydult a város. A kalózok valami mozgolódást vettek észre a környéken. Remélem, a mentőegység érkezett meg értünk! – suttogta izgatottan Zahnor.
  • Itt vagyunk apa! – újságolta Va'va örömteli hangon.
  • Hol vannak pontosan? – kérdezte Selina. – Tudja, hogy melyik épületben, hányadik emeleten?

A lány tolmácsolta a kérdéseket, majd a választ.

  • Az űrhajóhoz vezető híd előtti tér sarkán van az épület. Vélhetően ez a legmagasabb a környéken. Talán a harmadik vagy a negyedik emeleten… – gyors egymásutánban négy hatalmas robbanás reszkettette meg a várost és az adás megszakadt.
  • Remélem, nincs bajuk! – pityeredett el a lány.
  • Nyugodj meg Va'va! Minden rendben van. A robbanások jóval távolabb történtek. A mentőegységek kihozzák őket. – vigasztalta Selina és átkarolta a vállát. – Mindjárt visszajövök, csak elmondom a hírt a parancsnoknak.
  • Jó, de siess vissza!

Marcus és Hans megkereste a holoterepasztalon a jelzett épületet és pontosította a célkoordinátákat az úton lévő mentőegységek számára.

  • Ez jó hír! – jött Roy válasza. – Hallottuk és éreztük a detonációt! Szerencsére nem omlott ránk a mennyezet! Ezek szerint jó irányba haladunk és már alig száz méterre vagyunk az objektumtól. Nézzétek meg, van-e valami bejárat alulról!
  • Henry már keresi. – felelte Hans, miközben észrevette, hogy a lánctalpasok lassan észak felé mozdultak és ezt jelezte is a kék egységnek.
  • Vettem Gaffel! – nyugtázta Archibald. – Megyünk tovább! Szép kis robbantás volt!

A négyszeres detonáció robaja, a sokakat földre döntő légnyomás, majd az északi parton égbe emelkedő lángfelhő percekre sokkolta a kalózokat. A következő percben aztán felbolydult a méhkas. Pontos utasítások híján egyelőre még szervezetlen csapatok rohangáltak össze-vissza. A város energiaellátása egy csapásra megszűnt, ezzel együtt a védőkerítés is áram nélkül maradt, akárcsak a kommunikációs rendszer.

Pharos, döbbenten bámulta az öböl fölé emelkedő lángfelhőt, és a generátorállomás helyén tátongó óriási fekete lyukat. Első gondolata régi ellenfelének, a konkurens Na'Tarr Szindikátus vezetőjének, Kael'Zarathnak bosszúja volt. Ám az ellenséges támadó flottát a radarok már fényévekről érzékelték volna, így el is vetette ezt a lehetőséget. De ha nem külső támadás érte a várost, akkor mi? És honnan? Tudta, hogy most nincs idő ezen töprengeni.

Egyik embere rontott be az ajtón és hangosan kiabálva tudatta vele, hogy felrobbant a generátor és kérdezte, hogy felszálljanak-e a Halálmadárral?

  • Igen! Szálljon fel azonnal az űrhajó, keresse meg és pusztítsa el a támadókat! – adta ki a parancsot Pharos. – A fegyveresek pedig gyülekezzenek itt a téren teljes felszerelésben! Igyekezz!
  • Igen főnök! – hajtott fejet a harcos és elrohant.

Pharos próbált higgadt maradni. Felöltötte a páncélját, a sisakját és a hatalmi jelvényeit. Aztán magához vette a fegyvereit és mivel a lift nem működött, futva indult lefelé a lépcsőn, hogy csapata élére álljon és felvegye a harcot bárki ellen. A téren összegyűlt fegyveresek rikoltó harci kiáltásokkal fogadták és a vezetésével megindultak a híd felé. A hídon túl jól látszott a generátorállomás helyén tátongó kráterből felszálló sűrű fekete füstoszlop, melyet a tengerről érkező gyenge szél a város felé sodort.

J.A.C.K. és A.R.M.O.R. a hídfej oszlopai mögött talált fedezéket és az őket támogató drónokkal együtt már tűzharcban állt az űrhajóhoz igyekvő kéttucatnyi kalózzal. Vakító plazmalövedékek és energiasugarak robbantak körülöttük és pattantak le A.R.M.O.R. nehéz páncélzatáról és J.A.C.K. dinamikus energiapajzsáról. A levegőben ózonillat terjengett.

Tökéletes célfelderítő és fegyverrendszerüknek köszönhetően szinte minden lövésük talált, így hamar fedezékbe kényszerítették a kalózokat. Mindkét kezükben egy sugárvetőt és egy gránátvetőt tartottak, a felettük és körülöttük lebegő harci drónok pedig sikeresen támogatták őket a harcban, mivel folyamatos tűz alatt tartották a kalózokat.

A híd egyelőre stabil blokád alatt állt, elzárva a kalózokat a legerősebb fegyverüktől, a Halálmadártól. Csakhogy a főtér felől már közeledett az erősítés legalább száz nekivadult fegyveres személyében.

  • Sigma-10! Itt Vörös egység! – jelentkezett Roy. – Elértük az épületet, megtaláltuk a legmocskosabb csatornát, amin keresztül bejutottunk az alagsorba. Fegyveres egységek hagyják el az épületeket és gyülekeznek a szomszédos téren. Nagy buli készül odakinn!
  • A foglyok az épület harmadik vagy negyedik emeletén vannak, siessetek kimenteni őket! – felelte Hans.
  • Indulunk felfelé! – közölte Roy.

Az épület földszintjére érve egy csapat fegyveressel találták szembe magukat, akik igencsak meglepődtek a masszív mohazöld exoszkeletonba öltözött, alakzatban előre nyomuló katonák láttán. Nem volt idejük fegyvert rántani, mert a támadó csapat összehangolt tűzzel már végzett is velük.

  • Sigma-10! Ellenállásba ütköztünk a földszinten, de leküzdöttük. Fedezetet kérünk!
  • Itt a kék egység! – jelezte Archibald. – Látunk benneteket! Harcálláspontot foglalunk el a földszinten, mehettek felfelé! Sigma-10! Azt a négy lánctalpast kiiktathatnátok, a gyalogosokkal elboldogulunk!
  • Vettem Sír! – válaszolta Marcus. – Sigma-10 felszáll! Indíts Viper!
  • Vettem főnök! Felszállás!
  • Taka! Az alsó ágyúkkal semmisítsd meg a négy lánctalpast!
  • Készen állok parancsnok! – intett Kenji.

Roy és négy embere tempósan, fordulóról fordulóra haladt felfelé. A velük szemben érkező fegyvereseket célzott lövésekkel terítették le. A harmadik emeleten nagyobb létszámú ellenállásba ütköztek és pergő tűzharc alakult ki köztük.

A helyzetet végül két gránát oldotta meg. Ahogy a füst eloszlott és a halálhörgés alábbhagyott, a vörös egység azonnal tovább nyomult előre.

  • Horizon azt mondja, megtalálta a foglyokat! – szólalt meg Alex. – Ott, a kétszárnyú ajtó mögött van egy nagyobb terem, ahol negyven hőjelet és szívfrekvenciát érzékel.
  • Csak óvatosan emberek! – intette őket Roy. – Lehet, hogy csapda, úgyhogy ne szaladjunk be ölelésre tárt karokkal! Két ember jobba, kettő balra, én nyitom az ajtót!
  • Előbb engedjük, hogy Horizon megvizsgálja, nincs-e csapda vagy robbanószer az ajtó körül! – javasolta Alex.
  • Jó ötlet! Csináld! – hagyta jóvá Roy.

Az épület előtti téren ekkor újabb kalózcsapat tűnt fel. A híd felől igyekeztek vissza, vélhetően a foglyokat őrző csapat egyik tagja riasztotta őket még a gránátok felrobbanása előtt. Az egyik lánctalpas is visszafordult és sugárvető ágyújának csövét a bejárat felé fordította.

  • Király! Itt a kék egység! – jelentkezett be Archibald. – Van egy kis gond idelenn! Jó lenne, ha összeszednétek magatokat, és sietnétek egy kicsit!

A lánctalpas egyetlen lövéssel szétrobbantotta a bejárati ajtót, melyen át aztán a kalózok benyomultak a földszintre.

  • Sigma-10! A kék egység tűzharcban áll! Van itt egy lánctalpas! – közölte Archibald, majd a földre csúsztatta az eddig a hátán cipelt hosszúkás műanyag tokot. – Gyere csak kicsikém!
  • Ha jól sejtem, előkerült a nehéztüzérség. – vigyorodott el David.
  • Jól sejted barátom! – mondta Archibald és üzembe helyezte, majd a vállára emelve célra tartotta a nehéz gyalogsági plazmavetőt.

Az első lövése egyszerűen kirobbantotta a bal oldali lánctalpat a páncélozott jármű alól. Válaszként a vaskos cső most az ő fedezékük felé fordult.

  • Hasra! – kiáltotta Karla!

Az utolsó pillanatban vetették hasra magukat. A lánctalpas lövése szilánkokra robbantotta eddig erősnek vélt fedezéküket. Éles törmelékdarabok záporoztak rájuk.

Ekkor kalózok nyomultak be a jármű mellett és lőni kezdtek rájuk kézi fegyvereikből, így nagyon gyorsan új fedezéket kellett keresniük.

Három emelettel feljebb a felderítő droid nem talált se csapdát, sem az ajtó nyitására aktiválódó bombát, így a vörös egység kinyitotta a kétszárnyú ajtót és megkönnyebbülésükre rátalált a negyven fogolyra.

  • Sigma-10! Megvannak a foglyok! Sérült nincs! – jelentette Roy. – Elindulunk velük kifelé! Ismétlem! Indulunk kifelé! Mozgás! Mozgás!
  • Vettem Király! – nyugtázta Hans. – Mi épp most vettük fel az androidokat és kezdjük levadászni a lánctalpasokat. Utána odapörkölünk a Halálmadárnak és indulunk a kivonási zóna felé.
  • Negatív Sigma-10! Ekkora létszámot nem tudunk elég gyorsan begyömöszölni az alagútba, ahhoz túl szűk! B tervet kérünk!
  • Kék egység! A felszínen ki lehet vezetni a foglyokat? – kérdezte Hans.
  • Negatív Sigma-10! – felelte Archibald, miközben újból célzásra emelte a plazmavetőt és lőtt.

A csapatot fenyegető lánctalpas lövege olvadt fémkupaccá olvadva vált használhatatlanná, így már csak a fedezékből tüzelő gyalogosokkal kellett leszámolniuk.

  • A felszíni mozgás erősen akadályozott, menekülés közben könnyedén levadászhatnak bennünket. – folytatta az előző mondatát Archibald.
  • Vettem kék egység! – mondta Hans. – Akkor a B terv szerint az épület előtti nyílt téren veszünk fel benneteket, de így nektek kell fedeznetek a hajót, amíg a foglyok beszállnak. Menni fog?
  • Mennie kell! – válaszolta Archibald. – Csináljuk!

A láthatatlan Paragon támadása teljesen összezavarta a kalózokat. Tehetetlenül nézték, ahogy a semmiből kicsapó energianyalábok egymás után robbantják darabokra a lánctalpas sugárvetőiket, majd sorozatos lövésekkel mozgásképtelenné teszik magát a Halálmadarat is.

A robbanássorozat elsöpört mindent és mindenkit, ami és aki az útjába került. A hídért harcoló kalózok csaknem teljes csapata megsemmisült vagy a detonáció erejétől földre sújtva vakon és süketen hevert a földön.

  • Jövünk értetek! – közölte Hans. – Tartsatok ki és tisztítsátok meg a teret!
  • Könnyen beszélsz odafentről! – dünnyögte Archibald és tovább tüzelt a makacsul kitartó kalózokra.

Roy csapata végre leért a földszintre, mögöttük a negyven halálosan rémült, de viszonylag fegyelmezett fogollyal.

  • Maradjanak a lépcsőházban! – utasította a civileket Roy, és embereivel oldaltűz alá vette a kijáratot elzáró martalócokat.
  • Na végre, hogy ideértetek! – üdvözölte őket Jaquelin. – Mi tartott ilyen sokáig?
  • Sok volt a lépcső. – felelte Roy lihegve. – De kösz, hogy hagytatok nekünk is pár nyavalyást!
  • Vörös egység! Kék egység! – hallották Hans hangját. - Itt vagyunk a tér fölött, de felénk tart néhány suhanó és két tucat gyalogos is észak felől. Ha meguntátok odabenn, akár ki is jöhetnétek!

A harcképtelen lánctalpast két vakító energianyaláb találta telibe, és robbantotta szilánkokra. A robbanáskor szétrepülő repeszek szó szerint lekaszálták a kijáratot eltorlaszoló kalózokat, így a tűzpárbajnak egy csapásra vége lett.

A negyven fogoly a mentőegység fedezetében átgázolt a véres tetemeken és vonagló sebesülteken, a leálcázott Paragon pedig leszállt a térre.

  • Lyra! Tartsd fenn az álcázást! Phoenix, figyeld a visszatérő fegyvereseket! Taka! Koncentráld az energiát a hasi és oldalsó pajzsokra! – utasította embereit Marcus. – Selina és Hans! Tereljétek a negyven főt a raktérbe! Vörös és kék egység! Vegyétek körül a hajót és fedezzétek a beszállást
  • Gyerünk! Gyerünk! Kifelé! Mindenki az űrhajóba! Ott biztonságban lesznek! Gyorsan! Gyorsan! – irányította a negyven fős lassan mozduló társaságot Roy, Jaqueline és Karla.

A kiszabadított foglyok egyik sokkból a másikba estek. Előbb a heves tűzharc, melynek szem és fültanúi lehettek, aztán a láthatatlan űrhajóból kilépő két ember, akik élénken integetve hívták őket és mutatták nekik a szabadulás útját. Végül nekibátorodva futásnak eredtek a jelzett irányba.

  • Csak civilekkel ne kelljen dolgoznom! – morgolódott Paul.

Talán a fele csoport lehetett már a raktérben, amikor Phoenix figyelmeztető hangja hallatszott.

  • Itt vannak a házigazdák! Nagyon ragaszkodhatnak hozzánk, mert nehezen akarnak elengedni!
  • Vettem Phoenix! Fedezzük a beszállást! – felelte Roy.

Természetesen Taka sem tétlenkedett. A szárnyak felső síkján elhelyezett két dupla csövű gimbal ágyú végre megmutathatta, hogy mire képes egy jó lövész irányításával. A kegyetlen lövöldözésnek hamarosan vége lett és Yovala romvárosának tűzben, vérben és füstben úszó főterén ismét csend lett. Halotti csend.

Hans néhány perc múlva megkönnyebbülten jelentette, hogy mind a negyven megmentett túsz a raktérben van.

  • Király! Itt Grizzly! Visszavonulás! Mindenki a hajóra! Felszállunk!

A fegyelmezetten visszavonuló különleges egység fél perc alatt a hajóban volt.

  • Zárhatod a rámpát Lyra! – mondta fellélegezve Marcus. – Viper! Itt végeztünk, mehetünk!
  • Vettem főnök!

A zsúfolt raktérben Va'va a boldogságtól zokogva borult apja nyakába.

Marcus csak akkor nyugodott meg, amikor a Paragon már maga mögött hagyta a Nebriont. Eddig nem vallotta be magának, hogy az egész akció alatt görcsben volt a gyomra. A csaknem két évtizedig elhúzódó Nagy Galaktikus Háború kegyetlensége mélyen hatott érzékeny személyiségére. A legmesszebb menőkig elkötelezett volt a Szövetség és a Flotta iránt, ám az átélt veszélyek és fájdalmas veszteségek beleégtek a lelkébe. Most a háború alatt elpusztított Yovala látványa és a véres túszmentő akció élénken emlékeztette a harcban töltött hosszú évekre. Nehezen feldolgozott emlékek törtek ismét a felszínre benne, és rányomták bélyegüket a hangulatára.

  • Lyra! Kódolt és titkosított csatornán jelezd a többi helyszínre tartó egységnek, hogy a mentési akció sikeres volt, a túszokkal már elhagytuk a helyszínt és hazaszállítjuk őket!

Rég nem érzett melegség öntötte el a szívét, amikor a hazafelé úton rápillantott minikomjára és meglátta Elara korábbi üzenetét:

  • Vigyázz magadra Marcus… – csak ennyit írt vissza. – Köszönöm Elara, vigyáztam! Minden rendben, indulunk haza!

Teegarden-d

Delta

Űrjárműtemető

8.

Az űrrepülő a Teegarden rendszer legkülső bolygóján a mindig fagyott Deltán készült landolni. Az örökké sötét és jéggé dermedt sziklabolygó volt a Szövetség legnagyobb roncstemetője, ahova eleinte a már nem javítható értéktelen teherűrhajó roncsok kerültek, majd a háború évtizedei alatt a leselejtezett szállító és katonai járműveket helyezték el tömegesen.

Alattuk, ameddig az űrrepülő reflektorai elvilágítottak, végtelen roncstemető terült el. Úgy tűnt, a bolygó teljes felszínét ellepte az ócskavastenger. Itt ott apró fények mozogtak. A valóságban ezek hatalmas önjáró bontómonstrumok voltak, amelyeket egy központi épületből számítógép vezérelt távirányítással. Amara ezt az épületet kereste.

  • Elárulod végre, hogy mit keresünk ezen a kietlen jégdarabon? – faggatta Lebs Amarát.
  • Nyomokat. – válaszolta röviden a nő. – Egy nagyon közeli barátom a flottánál dolgozik és tudni véli, hogy a Paragonokat annak idején ide hozták szétszerelésre és a maradványaik tárolására. Elvileg csak itt lehet hozzájutni alkatrészekhez.
  • És miből gondolod, hogy valakinek megéri eljönni ide, kiguberálni néhány tonna ócskavasat, elszállítani és valahol máshol összerakni? – kérdezte kételkedve Lebs.
  • Ezt nem tudhatjuk! Nagy az isten állatkertje! Látod, az idióta főnököd is gond nélkül hozzád vágott egy millát, hogy megtaláld neki azt a gépet. Pedig tudja, hogy nélkülem esélyed sincs a nyomára bukkanni. – heccelte Amara.
  • Mert nekem nincsenek nagyon közeli barátaim a flottánál! – nyomta meg a három szót Lebs, nyíltan arra célozva, hogy miféle ellenszolgáltatást kaphatott az illető az információért.
  • Az a te bajod! Bár biztosan lenne olyan tiszt, akinek épp a magadfajta szép nagy marhák jönnek be!
  • Kösz, de nem vágyom ilyenfajta kapcsolatra! Nekem más módszereim vannak. – fintorgott a férfi.
  • Hja, ha te ilyen válogatós vagy, akkor ne is álmodozz sikerről ebben a szakmában!
  • Bezzeg, te nem vagy válogatós, mi? – csattant fel Lebs, de a nő higgadtan csak ennyit mondott:
  • Reggel még hálásnak tűntél, hogy volt hová raknod a szerszámodat az éjjel! Ha válogatós lennék…
  • Elég! – förmedt rá a férfi. – Inkább tedd le a gépet és folytassuk a kutatást!
  • Pontosan erre készülök! – és még hozzátette: - Csődör!

Éles fordulóval állította meg az űrrepülőt egy gigantikus épületkomplexum fölött, amely körül szállító droidok százai sürgölődtek és hordták be a telepen szétbontott, katalogizált alkatrészeket a raktárba.

  • Ez lesz az. – jelentette ki a nő. – Megérkeztünk.

És óvatosan egy tiszta platformra eresztette a gépét.

  • Mínusz százharminc fok! – jegyezte meg Lebs. – Kellemesebb helyre nem is hozhattál volna!
  • Van fűtés a szkafanderedben, nem igaz? – vigyorgott rá a nő és felcsatolta a sisakját. – Gyerünk bébi, elbeszélgetünk a boncmesterrel!
  • Másra se vágytam…

Roncsok, szétdarabolt alkatrészek és fürge szállító droidok között kellett eljutniuk az épületig. A telep vezetőjét a raktárépület legfelső szintjén, az irányítóközpontban találták meg. Nagydarab, hüllőképű fickó volt, a szája melletti arasznyi bőrlebernyegekről jégcsapok függtek. Látszott, hogy egy cseppet sem élvezi az itteni munkát.

  • Mit akarnak? – fordult a hívatlan vendégek felé értetlenül. – Itt nincs kiszolgálás!
  • Üdvözlöm! – villantotta rá legmegnyerőbb mosolyát Amara, ami mögött Lebs már ismerte a halálos fenyegetést. – Egy bizonyos űrhajótípus és a hozzá való alkatrészek iránt szeretnénk érdeklődni.
  • Megspórolhattak volna egy utat, ha a nyilvános adatbázisunkat használják. – mordult rá kedvetlenül a melák.
  • Azt már próbáltam. – felelte végtelen türelemmel a nő és egy rakás mágneses adattárolót a földre söpörve felült az asztalra.
  • Hé, mit csinál! Nem otthon van! – kiáltott rá a bőrlebernyeges felháborodottan. – Szálljon le a…

Jobbnak látta, ha elhallgat, mert a kis kézi sugárvető csöve épp a két kidülledt szeme közé célzott. A sarokból ekkor egy biztonsági droid lépett elő és recsegő géphangon szólította fel Amarát az erőszakos és törvénysértő magatartás azonnali abbahagyására. A következő pillanatban szétlőtt fejjel, szikrákat szórva hanyatlott a fémpadlóra. A döndülés messze visszhangzott a rideg falak között. Lebs elrakta a fegyverét és megjegyezte:

  • Nem tetszett a hangja.
  • Szóval. – folytatta a nő még mindig nagyon türelmesen. – Azt szeretnénk megtudni, hogy hoztak-e ide korábban egy Paragon típusú harci űrhajót, majd járt-e itt valaki az elmúlt hónapokban, hogy elvigye?

A hüllőképű egy pillanatig tétovázott és a nő azonnal tudta, hogy jó nyomon jár. Fegyvere csöve meg se rezzent, akárcsak jéghideg gyilkos pillantása, amivel a bontómester szemébe nézett.

  • Volt itt egy Paragon-3B és néhány konténerre való bontott alkatrész is. – nyögte amaz. – De már rég elvitték.
  • Ki vitte el, mikor és hova?
  • Azt nem tudom megmondani, de azt hiszem, a Bétára.
  • Nincs nyoma a számítógépben? – kérdezte Amara és szeme Lebsre villant.
  • Ni… nincs. Azt az utasítást kaptam, hogy töröljek minden adatot a nyilvántartásból, mintha a gép itt se lett volna.
  • Ki adta ezt az utasítást?
  • A nevét nem tudom, de a kormánynak dolgozott az biztos…
  • Ne etess már haver! – ordított rá Lebs türelmét elvesztve. – Nem fog idejönni egy kormánytisztviselő, hogy elvigyen egy roncsot!
  • Nem is. – nyelt nagyot a bontómester. – Egy szerelő jött érte és vitte el.
  • Lődd már le és menjünk innen! – kiáltotta magából kikelve Lebs, mire Amara lassan bólintott.
  • Sajnos tényleg ezt kell tennem, ha nem árulja el, amit akarunk. Ismerte a szerelőt, aki elvitte a roncsot?

Újabb tétova csend jelezte, hogy jó volt a kérdés.

  • Látásból ismertem. Járt már itt máskor is.
  • A neve??? – ordította közvetlen közelről az arcába Lebs.
  • Matten…
  • Milyen Matten? – kérdezte Amara.
  • Azt nem tudom. – látszott, hogy a hüllőképű igazat mond. – Mindenki csak Matten néven ismeri…
  • Hol van most ez a Matten? – Amara felállt, mint aki indulni készül, de a pisztoly csövét még mindig célra tartotta.
  • A Bétán van egy műhelye…. többet nem tudok róla. Kérem, ne bántson! Elmondtam mindent, amit tudtam.
  • Köszönöm. – mosolygott rá a nő és meghúzta a ravaszt.

Az űrrepülőről milliónyi szilánkban hullott le a rövid idő alatt ráfagyott jég, amikor a hajtóművei a magasba lökték.

  • Szóval te már szimatoltál a Bétán és nem találtál semmit, csak egy haldokló drogost? – kérdezte éllel a hangjában Amara.
  • Téves információk alapján rossz nyomot követtem. – vallotta be Lebs.
  • Hát, akkor most itt a helyes információ! Van egy nevünk, ami nagy valószínűséggel köthető a Paragon-3B űrhajóhoz. – jelentette ki a nő. – Mit akarsz tenni?
  • Megkeressük ezt a Mattent és kiszedünk belőle minden információt. Bár fogalmam sincs, hogy hol kereshetnénk….
  • Ejnye! Hát nem figyeltél nagyfiú! – dorgálta meg Amara kedvesen. – A hullajelölt azt mondta, hogy a Bétán van egy műhelye.
  • Ott már körülnéztem, de nem találtam semmit.
  • Mert nem megfelelő módszerekkel keresgéltél. – okította a nő és Lebsnek már kezdett elege lenni belőle. – Biztos vagyok benne, hogy az a Matten nem egyedül dolgozott a műhelyében. Egy akkora űrhajót még droidokkal sem egyszerű összerakni. Kellett hozzá még legalább két vagy három szerelő. Elmegyünk a kikötőbe, ahol először röppent fel a hír. Végig járjuk a népszerű csapszékeket és kérdezősködünk. Nagy eséllyel megtaláljuk a szerelőket, akik neki dolgoztak a műhelyében. Valami hasznos információt belőlük is ki tudunk majd szedni.
  • Igen, felettébb meggyőzőek a módszereid…
  • Láthattad, milyen hasznosak…
  • Láttam!

TEEGARDEN-b

BÉTA

9.

Az olajfoltos szerelőoverált viselő férfi betört, vérző orral a porban térdelt és kikerekedett szemekkel nézte, ahogy a keskeny pengéjű kés a felesége nyakának feszül. Az asszony szeméből sütött a halálfélelem, lábai körül tócsába gyűlt a vizelet. A fal mellett álló magas, széles vállú fekete férfi sugárvetőt szegezett a bénultan álló két kisgyerekre.

  • Elmondok mindent, csak ne bántsanak bennünket! Kérem! Könyörgök! – esdekelt a férfi.
  • Szépen lassan, érthetően, minden részletet! – utasította a barna bőrű nő. – Először is ki az a Matten?
  • Csak annyit tudok róla, hogy mérnök. A háború előtt űrhajótervezéssel és építéssel foglalkozott. A Paragon projektet irányította. Akkoriban az egyik műhelyében voltam technikusi gyakorlaton.
  • Mikor került vele újból kapcsolatba?
  • Talán másfél hónapja keresett meg azzal, hogy lenne egy nagyon jól fizető munka. A megbízóról nem beszélt, de nem is az volt a fontos. A régi űrkikötőben volt egy nagy hangár, azt bérelte ki és rendezte be szerelőcsarnoknak. A Paragont harminc napos határidővel vállalta el. Szó szerint éjjel-nappal dolgoztunk rajta, mert egy szétlőtt, agyon horpadt roncs volt. Közben jöttek-mentek mások is. Volt itt egy nagydarab fekete pilóta… valamivel magasabb és izmosabb, mint maga. – bökött fejével Lebs felé a férfi. – Itt ordítozott szivarral a szájában, hogy miféle ócskavasat akar rásózni Matten. Aztán egy elegáns idősebb nő és egy nagydarab szakállas férfi hozott egy konténerre való kompatibilis alkatrészt. Aztán jött egy Zetai és napokon át a vezérlőteremben meg a hajtóműblokkban matatott. Valami teljesen új technológiát szerelt be a hajóba. Végül ideköltözött a hat fős kezelőszemélyzet és heteken át a szimulátort nyüstölték. Amikor elkészültünk, tisztességgel kifizettek bennünket, összepakoltak és elmentek. Ennél többet nem tudok mondani.
  • Nem utalt semmi jel arra, hogy ki vagy milyen szervezet számára készült a felújítás? – kérdezte Amara. – Gondolkodjon ember! Nem látott egy igazolványt, kitűzőt, emblémát vagy bármi más jelet?

A szerelő elkeseredetten kutatott az emlékei között, aztán felderült az arca és végre kinyögte a legfontosabb információt, amit Amara hallani akart.

  • A burkolatra még az utolsó felületkezelés előtt rá kellet festenünk az azonosító jelet, legalábbis szerintem az lehetett.
  • Mi volt az? Nyögje már ki! – förmedt rá Lebs.
  • S.E.S. 10.

KEPLER-452b

Syntha

10.

Marcus egy bögre forrón illatozó kávéval és egy masnival átkötött apró ajándékdobozkával a kezében ült Elara irodájának kényelmes sarokkanapéján. A nő az íróasztalnak dőlve állt vele szemben és szemei minden érzését elárulták.

  • Még nem telt el egy hónap, amióta átvetted a kinevezésedet Marcus. – kezdte a nő. – De máris olyan hírnevet és elismerést szereztél a cégnek, amiről álmodni se mertem. Az Ummita nagykövet személyesen fog idejönni, hogy kifejezze a háláját és a támogatásáról biztosítson. Nagyon erős politikai támogatást, de még értékesebb tudományos együttműködést nyertünk általa.
  • Elara! Én és az embereim csak a munkánkat végeztük. Erre szerződtünk, minden más csak szerencsés hozadéka a munkánknak. – szabadkozott a parancsnok.
  • Értékelem a szerénységedet, de ez nem ilyen egyszerű! – folytatta az asszony és közelebb lépett, így Marcusnak fel kellett néznie rá. – Te az első pillanattól kezdve olyan önzetlenül és olyan természetes módon állsz mellettem, amire még nem volt példa a pályafutásom, sőt az életem utóbbi harminc éve során. Megszerezted a Paragont, megjavíttattad úgy, hogy gyorsabb és sokkal modernebb lett, mint eredetileg. Olyan legénységet verbuváltál hozzá, amilyen még a flottának sincs és neked köszönhetően van saját hangármesterünk, aki bármikor képes megjavítani, ha kell. Bámulatosan megszervezted az állomásunk működését, összehangoltad az ötven fős csapat munkáját és ezzel zökkenőmentessé tetted a napi munkafolyamatokat. Rövid idő alatt két sikeres mentésben vettél részt nulla veszteséggel. Sorolhatnám még, de legyen elég annyi, hogy a Szövetség szigorú minőségbiztosítási rendszerében a tízes bázis érte el az első helyet a havi értékelésben, annak ellenére, hogy jóformán még a festék se száradt meg a falakon. Szóval hiába próbálsz szerénykedni Marcus, ez java részben a te érdemed. És most bontsd ki az ajándékodat, látni akarom az arcodat, amikor megpillantod!

Marcus erre már nem tudott mit válaszolni. Elarának mindenben igaza volt. Annyira örült ennek a munkalehetőségnek, hogy valóban bele tette a munkába szívét-lelkét és legjobb tudását. Ennek meg is lett az eredménye. De nem volt hozzászokva az ilyen mértékű dicséretekhez és elismerésekhez, mivel a flottánál azelőtt nem osztogatták ezeket ilyen kegyesen. Engedelmességgel tartozott felettesei parancsainak és a legjobb tudása szerint teljesítette is azokat. Akárcsak most. Letette a kávésbögrét és kicsomagolta az ajándékot, melyet Elara a vásárból hozott neki.

A dobozka egy apró fekete műanyagkockát rejtett, oldalán néhány éritőgombos kapcsolóval. Marcus a tenyerére helyezte és kíváncsian bekapcsolta, mire a kocka felett egy zöldes fényben derengő holografikus sakktábla jelent meg.

  • Wow! – kiáltott fel önkéntelenül.
  • Tetszik? – mosolygott rá Elara.
  • Nagyon! – felelte a férfi örömtől csillogó szemekkel.
  • Bevallom, Tamy ötlete volt. Nemrég sakkoztatok a könyvtárban és arra gondolt, hogy ezt bárhová magaddal viheted. Játszhatsz igazi ellenféllel, de akár a gép ellen is különböző fokozatokban.
  • Ez nagyszerű ajándék Elara! Köszönöm! – hálálkodott Marcus. – De milyen apropóból kaptam? Nincs se karácsony, se születésnapom.
  • Ó, tehát a híres nevezetes Rourke parancsnok sem mindig elég tájékozott és naprakész? – gúnyolódott szemöldökét felhúzva Elara. – Az itteniek, mármint a kolóniákon élők ezen a héten ünnepelték a nyár beköszöntét az északi féltekén. A városokban ilyenkor vásárt rendeznek és mindenféle vidám programokkal köszöntik a nyarat. Amíg te a csapat egyik részével a túszmentő akciót bonyolítottad, addig én feszültségoldásként az itt maradt női munkatársaknak szerveztem egy kis kiruccanást a szomszédos kolóniára. De nyugodj meg, nem csak te kaptál ajándékot, hanem mindenki más is… Bár a tiéd kissé talán személyesebb, mint a többieké… És képzeld, történt még valami!

Marcus abbahagyta a holosakk vizsgálgatását és érdeklődve nézett a nőre.

  • Mi történt még Elara?
  • Gyere, nézd meg a saját szemeddel! – invitálta az íróasztalán lévő monitorok egyikéhez a nő.

A monitorokon a biztonsági kamerák mutatták az állomás különböző területeit. Elara kiválasztotta az egyiket és kinagyította, amit közvetített. Az edzőteremben néhány szabadidejét töltő munkatársuk tréningezett éppen.

  • Mit kell néznem?
  • Ott. – mutatta Elara. – Látod azt a fiatal nőt?

Marcus közelebb hajolt, hogy jobban láthassa, de nem emlékezett erre a csinos arcú, jó alakú, hosszú hajú kolléganőre, aki épp a Paragon legénységével nevetgélt edzés közben.

  • Új munkatárs? – kérdezte meglepetten. – Melyik részlegen dolgozik?

Elara hangosan és felszabadultan nevetett.

  • Nem ismered fel, ugye?
  • Nem. – válaszolt Marcus és kissé kényelmetlenül kezdte érezni magát, mert tudta, hogy látta már ezt a nőt, de elfelejtette, hogy hol és mikor. – Ki ez?
  • Jaj, Marcus! Ő Anne! A hekker lány.
  • Neeem! – hitetlenkedett a férfi. – Anne egy hiper introvertált, zárkózott nagykamasz, aki le se veszi a fejéről a kapucniját.
  • Megváltozott Marcus. Egyik napról a másikra, mint amikor a virágok kibontják a szirmaikat…
  • Igen! – kiáltott fel Marcus a homlokára csapva, mert a virág hasonlatra beugrott neki az a futó pillanat, amikor először látta Annet kibontott hajjal, a kapucnija nélkül. – Láttam már korábban! Épp, amikor Tamyval sakkoztunk, de el is feledkeztem róla! Ezek szerint az nem véletlen volt és tényleg megváltozott az a lány!
  • És nem is hinnéd, micsoda sziporkázó személyisége van! – áradozott Elara. – Kedves, előzékeny, segítőkész és elképesztő a humora.
  • Akármi is a változás oka, örülök neki! – mondta Marcus. – És remélem, hogy tartós lesz ez a tendencia!
  • Én is Marcus! – lelkendezett a nő és alaphelyzetbe állította a kijelzőt. – Tudod, nem csak ő változott ám meg!
  • Hanem még ki? – kérdezte egészen közel állva hozzá Marcus.
  • Hát én. – mondta halkan a nő és most nem nézett a férfi szemébe.
  • Ezt, hogy érted?
  • Magam is meglepődtem rajta, de egy ideje mintha másként látnám a világot és az embereket. Észreveszek olyan apróságokat, amelyek felett korábban elsiklottam. Tudok örülni egy apró virágnak, egy különleges formájú felhőnek. Mintha az egész világ, ami körülvesz, színesebb és élettelibb lenne, mint az elmúlt harminc évben bármikor…

Marcus fürkésző tekintettel nézett rá és hirtelen megérezte az illatát. Orrán keresztül mélyen beszívta a levegőt és az asszony illata szétáradt az egész testében. Már neki is feltűnt, hogy az utóbbi időben Elara lassanként elhagyta a szigorú és hivatalos fekete-fehér-szürke viseletét és egyre színesebb, vidámabb lett a megjelenése. Eddig nem tudta mire vélni, ezután az őszinte megnyílás után azonban megszületett benne a felismerés.

  • Te szerelmes vagy Elara!
  • Még magamnak se vallottam be, pedig teljesen nyilvánvaló. – mondta a nő egészen halkan és most mélyen a férfi szemébe nézett.

Marcus ebben a pillanatban mindent megértett. Ez a hihetetlenül erős, okos és érett nő lángra lobbant odabenn. Úgy sugárzik, mint egy születő csillag. És ez a sugárzás célzottan egyetlen férfi felé irányul, ez pedig nem más, mint ő maga: Marcus Rourke!

  • Elara! – szólalt meg elfátyolosodott hangon és engedte, hogy a nő tekintete a szíve mélyéig hatoljon. – Én…

Annyira közel álltak egymáshoz, hogy testük szinte összeért és hirtelen mindketten úgy érezték, mintha szikrák pattogtak volna át ezen a néhány milliméternyi távolságon. Előbb az ujjaik értek össze lassan puhatolózva a testük mellett.

A nő nem szólt semmit, de nem is volt rá szükség, Marcus pontosan tudta, mi zajlik most benne, mert ő is ugyanezt érezte. Légzése felgyorsult, szíve hevesen vert. Nem hitte volna, hogy az életben valaha megérinti még ez az érzés. Elara lassan lehunyta a szemét és ajkai finoman szétnyíltak. Egyetlen apró mozdulat hiányzott még…

Ám ekkor diszkrét szisszenéssel félrecsúszott az iroda ajtaja és Matten szikár alakja tűnt fel a nyílásban.

A férfi és a nő olyan hirtelen rebbent szét, mint a felriasztott galambok, amikor játékos gyermek rohan közéjük.

  • Khm… Bocsánat, hogy megzavarom a… megbeszélést. – szólalt meg rekedt hangon Matten. – Van egy kis gond…

Hangszíne és elsápadt arca egy pillanat alatt kijózanította Marcust!

  • Mi történt barátom? – és karon fogva hellyel kínálta az öregembert, amíg Elara egy pohár hideg vizet hozott neki. – Valami rossz hír?
  • Hát… – hajtotta fel a vizet egy húzásra Matten. – Elég rossz. Hírt kaptam a Teegarden Bétáról... Az egyik szerelőmet – akivel a Paragon felújításán dolgoztam – a családjával együtt megölték.

Elara szemei elkerekedtek és segítség kérően nézett Marcusra, aki Mattent faggatta a részletekről.

  • Mondd el, mi történt! Kik és miért tették?
  • Azt nem tudom. A sógora – aki szintén nálam dolgozott – talált rájuk vérbe fagyva ma reggel. Nem utalt semmi rablótámadásra. Lehet, hogy a Paragon után nyomozott valaki és nem akart tanúkat hagyni. Persze az is lehet, hogy csak paranoiás lettem…

Marcus keze ökölbe szorult.

  • Ez így nem mehet tovább! Akárki is áll e mögött, az nem normális dolog, hogy embereknek kell meghalniuk miatta!
  • Lehet, hogy hamarosan megtudjuk, ki mozgatja a szálakat. – sóhajtott Matten. – Ha az a szerencsétlen fickó a halála előtt elmondta, amit tudott, akkor gyorsan ránk fognak találni.

Elara elsápadt, Marcus pedig felfortyant.

  • Hadd jöjjenek! Nem adjuk a Paragont senkinek!

Noyx-12

Kereskedelmi űrállomás

11.

Lebs és Amara a mindig forgalmas Noyx-12 űrállomás felé tartott. Hatalmas teherűrhajók hozták-vitték rakományukat a legtávolabbi csillagrendszerek között. Kyros Mandylor pedig mindebből igencsak nagy hasznot húzott, minek következtében gazdagsága, hatalma és kapzsisága egyre nagyobb méreteket öltött.

  • Mihez kezdesz, miután itt végeztünk? – kérdezte a nő.
  • Még nem döntöttem el. – felelte Lebs, aki még mindig nem tudott megbízni benne. – Először is vissza akarom kapni a gépemet, aztán majd meglátom.
  • Egymillió kredit azért elég az újrakezdéshez, ha ki akarnál szállni a buliból…

A férfi nem válaszolt, csak valami nagyon rossz előérzettel bámulta az egyre közeledő űrbázist. Az az egymillió kredit is kevésnek tűnt ahhoz, hogy sokáig elviselje Kyros megaláztatásait.

A dokkból egyenesen az igazgatói irodába mentek, amelynek ajtaja előtt szokás szerint le kellett adni a fegyvereiket Kyros személyi titkárának. Locker elzárta a két sugárvetőt és a pengéket a kis széfbe és csak ezután engedte, hogy belépjenek.

  • Megtaláltátok? – kérdezte feléjük se fordulva Kyros.
  • Nyomoztunk uram! – kezdte Lebs. – Még nem találtuk meg, de már tudjuk, hogy hol kell keresnünk.
  • Ezt már hallottam Lebs! Nem ezért fizettem neked!

Lebs gyomra görcsbe rándult, keze pedig ökölbe szorult. Szeretett volna nagyon-nagyon távol lenni innét. Érezte, hogy ez az aljas féreg minden mondatával éveket rabol el az életéből.

  • Sajnálom uram, de…
  • A Paragon-3B feltételezhetően egy közismert galaktikus mentési hálózat, az S.E.S. 10 tulajdonában van. – vette át a szót Amara, aki egyelőre még az ablaknál álló Kyros hátához beszélt. – A hálózatnak tíz állomása van, ebből a legújabb a Synthán, tehát az előzetes információk helytállóak voltak.

Kyros rezzenéstelenül hallgatta végig a nő jelentését. Egyetlen apró mozdulat sem árulkodott arról, hogy a hallottak bármiféle hatást váltottak volna ki belőle, pedig az agya lázasan dolgozott.

  • Legalább Kael és Jaxon nem hiába haltak meg! – sóhajtott fel Kyros, aztán elgondolkodva hozzátette. – Szóval egy mentési hálózat üzemelteti? Hm… lehet, hogy ez épp kapóra jön nekem! Egyelőre keressétek meg azt a Matten nevű férfit. Valami azt súgja, hogy ahol ő van, ott van a Paragon is.
  • Mr. Mandylor! – kockáztatta meg Lebs a kérdést. – Mivel már a Paragon nyomára bukkantunk…Visszakaphatnám a hajómat?
  • A hajódat? Hm…. azt még nem. Emlékezz, hogy üzletet kötöttünk! Én előre fizettem neked, te pedig vállaltad, hogy elhozod nekem a Paragont. Még nem jelentették, hogy itt lenne. Beláthatod, hogy addig szükségem van a hajódra biztosítékként. Most pedig elmehettek! – intett nagy kegyesen.

Lebs csaknem szétrobbant a tehetetlen dühtől, de Amara a karjába kapaszkodott és magával vonszolta, közben suttogva próbálta jobb belátásra bírni.

  • Most gyere velem, ha nem akarsz megdögleni! Majd együtt kitalálunk valamit!

Jóval később az űrbázis egyik füst és sörszagú kocsmájában ültek mindenféle szedett-vedett népség társaságában. Láthatóan a teherhajók legénysége múlatta itt az idejét, amíg az adminisztráció vagy épp az átrakodás folyt. Már túl voltak a negyedik körön és Amara érezte, hogy kezd a fejébe szállni az ital.

  • Gyűlölöm ezt a mocskos állatot! – kesergett Lebs. – Tönkretette az egész életemet és még a hajómat is elvette!
  • A saját életünkért egyedül mi magunk vagyunk felelősek kedvesem! – forgatta a poharát elgondolkodva Amara. – Te jó katona voltál és kemény harcos vagy, ha tisztességes küzdelemről van szó. De ehhez a világhoz túl ártatlan és tiszta a lelked. Mondjuk ki nyíltan: Kyros kihasznált és átbaszott, ahol csak lehetett. Kellett neki az erőd, a tudásod és a hűséged. És mindezzel kurvára visszaélt.
  • Tudom! – nyöszörgött a sokadik feles után kókadozva a férfi. – Az a legszarabb, hogy tudom, de nem tudok mit csinálni vele!
  • Most még nem! De majd eljön az ideje, amikor a szemébe nézhetsz és meghúzhatod a ravaszt. Meglátod, olyan lesz, mint egy orgazmus! – vigasztalta a nő. – Tényleg, nem szeretnél egyet, kedves?
  • Hagyj békén! – rázta meg busa fejét Lebs. – Azzal nem oldódik meg semmi.
  • Ó, dehogynem! – ábrándozott Amara. – Nagyon is sok minden megoldódik vele. De ha nem akarod, nem erőltetem a dolgot. Beszéljünk inkább a Paragonról!
  • A Paragon?! Az egy elátkozott teknő! És minden bajom forrása! – emelte fel hangját bosszúsan Lebs, majd nagy lendülettel felhörpintette az italát és intett a csaposnak, hogy adjon neki még egyet.

A pultnál mellettük ülő férfi már jó ideje le sem vette a szemét a nőről. Először csak a melleit bámulta rendületlenül, aztán az arcát és a száját fürkészte, miközben többször önkéntelenül megnyalta a száját. Most felállt, és ahogy elhaladt mellette rákacsintott, amit Amara nem tudott mire vélni, de a fickó egyáltalán nem imponált neki.

  • Amit biztosan tudunk, az az, hogy a Matten nevű fickó valahogyan összeköthető azzal a hajóval. És azt, hogy az S.E.S. 10 mentési állomás a Synthán van. Ebből én arra következtetek, hogy a fickó és a Paragon is ott kell legyen! Már csak az a kérdés, hogy hogyan szerezhetjük meg.
  • Egy Paragont nem lehet csak úgy megszerezni hölgyem! – szólalt meg ekkor egy kellemes bariton férfihang a háta mögött és Amara valami vérforralóan kellemes parfüm illatát érezte meg az orrában.

Nagyon lassan fordult meg, miközben abban reménykedett, hogy nem kell halálra vernie ma este ezt a jóillatú, csodás hangú férfit.

  • És még veszettül jóképű is! – állapította meg magában, amikor végre szemben állt vele.

A férfi magas volt, egyenes tartású. Katonásan rövidre vágott fekete haja és dús szemöldöke alól szinte világítottak kék szemei. Mosolya hófehér fogsort villantott kissé kreol bőrű arcában. És az illata… Amara lábai megremegtek és érezte, hogy elönti a forróság.

  • Bocsánat, amiért így ismeretlenül megszólítottam. – mondta udvariasan a férfi. – Az egyik barátom véletlenül kihallgatta az iménti beszélgetésüket és megemlítette nekem, hogy ön egy Paragont keres, melyet – úgy tűnik – szeretne… nos visszaszerezni.
  • A barátjának nagyon jó füle van, de a szemei szeretnek gátlástalanul elkalandozni! – mondta színlelt felháborodással a nő és azonnal érezte, hogy kapóra jöhet neki a hajóval kapcsolatos félreértés.
  • Az ön esetében ez elkerülhetetlen, ám bocsánatos bűn. Főleg, ha az ember hetekig izzadtságszagú férfiakkal van összezárva egy teherhajón. – nézett mélyen Amara szemeibe az a vadítóan kék szempár. – A nevem Zeck. Zeck Thorenson, egykori Paragon pilóta, szolgálatára.

Amarának minden erejét össze kellett szednie, hogy ne teperje le itt helyben ezt az égi ajándékot, akit minden bizonnyal az ősi istenek vagy az Univerzum szellemei küldtek neki ajándékba.

  • Amara vagyok. – mutatkozott be, mikor végre levegőhöz jutott.
  • Az úriember önhöz tartozik? – nézett Lebsre a nő válla fölött Zeck.
  • Igen, azaz… nem. Vagyis… Haj! Teljesen összezavar! Munkatársak vagyunk. – nyögte ki végül lányos zavarában és kiitta a maradék italát.

Lebs erre nem szólt semmit, csak nagyot köpött maga mellé.

  • Nos ebben az esetben meghívnám az asztalomhoz, ha nincs ellenére! Úgy érzem, van miről beszélgetnünk…
  • Én is úgy érzem! – bólintott a nő és megérintette Lebs vállát. – Várj itt, amíg visszajövök, de ne idd halálra magadat!
  • Nem mindegy? – vont vállat a nagydarab.
  • Kissé letargikusnak tűnik a kollégája. – jegyezte meg Zeck.
  • Nemrég vették el a hajóját, egy ócska öreg Paragont. – hazudta teljesen hihetően. – Még gyászolja…
  • Meg tudom érteni. Önben pedig csak úgy tombol a tűz.
  • Ezt érzi? – nézett a szemébe Amara.
  • Egyértelműen. – viszonozta pillantását a férfi és a mutatóujjának finom mozdulatával kissé félrehúzta a nő dzsekijét, hogy megbizonyosodjon, valóban egy sugárvető lapul alatta. – Ha nem vigyázok, porrá is éget.
  • Egy nőnek muszáj valahogy megvédenie magát. – váltott hangnemet kijózanodva Amara, mert átvillant az agyán a felismerés. – Ez a férfi nem amolyan ártatlan nőcsábász, csibész pilóta, hanem egy szemfüles, dörzsölt alak! Vigyázz vele Amara!
  • Bemutatom a barátaimat. – bökött fejével az asztalnál ülő négy férfi felé Zeck. – Dan, Pit, Joe és Ben. Valamikor ugyanazon a hajón harcoltunk. Fiúk, a hölgy neve Amara és talán szolgálhatunk neki némi információval a Paragonokat illetően.
  • Hát igen, azok a régi szép idők! – bólogatott Pit.
  • Mesélnének róla? Nagyon érdekel!
  • Miért is ne? – kortyolt sörébe Joe, majd bajuszát letörölve belekezdett. – Akkor még hatan voltunk. Sean azóta már nincs köztünk.
  • Nyugodjon békében! – emelték egyszerre poharaikat az egykori bajtársak.
  • Egy Paragon-3B-n szolgáltunk. – folytatta Joe. – Ugyanaz a crew ugyanazon a hajón öt keserves éven át. Pár év eltéréssel kerültünk ki az akadémiáról és szinte azonnal szolgálatba is léptünk. Fiatalok voltunk, tele tetterővel és álmokkal.
  • Micsoda tesztoszteron óceánban úszhatott az a hajó! – sóhajtott fel Amara és észre se vette, hogy az elfogyasztott alkoholmennyiség hatására hangosan mondta ki a szavakat.
  • Parancsol, hölgyem? – nézett rá kissé zavartan Joe.
  • Semmi, csak hangosan gondolkodtam! Folytassa!
  • A háború utolsó öt éve volt, de ezt mi akkor még nem sejtettük. Csatát csata után nyertünk, bolygót bolygó után foglaltunk vissza és a galaxis lassan újra a Szövetség fennhatósága alá került. De közben észrevétlenül megvénült a lelkünk attól, amit át kellett élnünk. És mit kaptunk a fiatalságunkért cserébe?
  • Mit?
  • Kihúzták alólunk a hajónkat, arra hivatkozva, hogy költséges a fenntartása és a flottának a békekötés után már nincs szüksége ekkora tűzerőre. Mehetett minden harci pilóta teherhajóra vagy valami ócska bányászkolóniára lyukakat fúrni. – mondta keserűen a férfi. – Elhiheti, hogy teljesen meg tudjuk érteni, mit érez a kollégája.
  • A lyuk fúrásban biztosan nagyon jók lehettek… – gondolta Amara és megnyalta az ajkát. – Basszus, nem ihatok többet….
  • Mi is azóta dolgozunk az Aldebarani Kereskedelmi Flotta hajóin. – fejezte be Joe. – És még a szerencsések közé tartozunk, akik transzgalaktikus utakra mehetünk kényelmes, nagy hajókkal.
  • Mi lett a többi harci pilótával? – kérdezte Amara és érezte, hogy szédülni kezd.
  • Ki tudja? – vont vállat Ben. – Megkeseredtek, öngyilkosok lettek, lezüllöttek vagy szétszéledtek a galaxisban.
  • Ez annyira szomorú! – görbült le a nő szája.
  • És most meséljen ön, hölgyem! – szegezte rá mutatóujját Zeck. – Miből gondolja, hogy megtalálja valahol a Paragont és visszaszerezheti?
  • Biztos forrásból tudom, hogy hol van. Csak az a baj, hogy ha meg is találom, ketten nem tudnánk legénység nélkül elvezetni.

Az öt férfi felkapta a fejét.

  • Akkor mihez kezdene vele, ha megtalálná? – kérdezte érdeklődve Pit.
  • Még nem tudom. Lehet, hogy keresnék hozzá megfelelő legénységet és akkor szükségem lenne öt kőkemény far… öhm… férfira, akik örömmel elvezetnék a hajómat. – nézett rájuk sokat sejtető pillantással.
  • Történetesen épp öten vagyunk. – vigyorogtak össze a férfiak.
  • És kőkemények is vagyunk… Bár Joe nem annyira, mivel ő nős. -
  • És örömmel el is vezetnénk azt a gépet.
  • És van egy hónap szabadságunk, mert a hajónkat holnap adjuk le az éves nagyszervizre.
  • Ez igazán nagyszerű! – olvadozott Amara. – Hát, ha maguk vezetnének, én ezer örömmel beleülnék… abba a hajóba.
  • Nos, ha nem bánja hölgyem, esetleg tarthatnánk ma este egy főpróbát a szállásunkon. – ajánlotta Zeck. – Afféle próbamunkát, ha szeretné letesztelni a képességeinket…
  • Nos, attól tartok uraim, hogy nincs erőm ellenállni a delejes csábításnak… Mehetünk!

Joe nem tartott velük, őt kötötte a fogadalma és némi erkölcsösség is szorult bele. a többiek vidáman nevetgélve hagyták el a helyszínt.

Az éjszaka nagyon hosszúra nyúlt, a próbamunkának nevezett kitérője a négy férfival fergetegesre sikeredett. Amara igencsak zilált állapotban, nagyon-nagyon sokára tért vissza, hogy összeszedje a közben teljesen elázott Lebst. A férfi már nem a bárpultnál ült, hanem egy közeli asztalra borulva hortyogott és képtelenség volt daru nélkül elmozdítani onnan. Amara lehuppant mellé és rácsapott a hátára, hogy felébressze, de hiába.

  • Pedig mennyi mesélni valóm lett volna te ökör! – motyogta félálomban a nő elégedett arcot vágva, aztán a karjaira hajtotta homlokát és ő is elaludt.

KEPLER-452b

Syntha

12.

Az Ummoi nagykövet a családjával és megerősített fegyveres kíséretével mindössze egy napot töltött az S.E.S. 10-es állomáson. Zahnor olyan mértékű hálával viszonozta a segítséget, amelyre senki se számított.

Először is teljes körű biztosításra szóló kötvényt vásárolt önmaga és családtagjai számára a C.C.C.-től, kifejezve ezzel elégedettségét és bizalmát a társaság iránt. Ezt követően hivatalosan felajánlott egy teljes energiarendszer modernizálást az állomás számára az Ummói ökoszisztémabarát megújuló energiaforrás technológia segítségével. Ezzel együtt a mérnöki tervezőgárda és a kivitelező technikusi csapat munkáját az Ummói Kormány teljes finanszírozásával.

Elara egyszerűen nem tudott nemet mondani erre az ajánlatra, így a támogatási szerződés a nap végére aláírásra került. Abban állapodtak meg, hogy a tervezési folyamatot még a nyár folyamán, az átalakítási munkálatokat pedig a következő év elején megkezdik.

Zahnor búcsúzóul megölelte Elarát és a fülébe súgta:

  • Nem kell félned! Érzem, hogy ezt a helyet nagyon erős, de jó szándékú bolygószellem őrzi…

A két űrhajó alig egy perces eltéréssel váltotta egymást. A gyöngyházfehér csigaházat formázó Ummoi csillaghajó az egyes platformról emelkedett fel, a Földről érkező műszaki személyzetet és gépezeteket szállító robosztus teherhajó pedig a hármason landolt.

Ezzel végre elérkezett a nap, amikor Sophia nagy örömére megkezdődtek az állomás bővítési munkálatai, az ötös platform alapozása, egy széles bevezető út és a fogadócsarnok kiépítése.

A tervek szerint a platformhoz egy eddig lezárt táró bejáratától kellett elvezetni a szervizutat. Ez azzal járt, hogy először a használaton kívüli tárót is éppúgy ki kellett építeni, mint a bázis többi belső terét.

A négy fős műszaki gárda modern, de kissé nehézkes ipari exoszkeletonokat viselt, amelyek azonban kimondottan praktikusak voltak az ő munkájukhoz.

  • Üdv, a nevem Tina Greenfield. – mutatkozott be a négy fős csapatot vezető fiatal mérnöknő. – A munkatársaim Linda, Brett és Khalid. Mi fogjuk elvégezni a piszkos munkát, azaz a bontást, és a 3D szerkezeti egységek nyomtatását. A finomabb belső szereléseket és az energetikai, szerkezeti integrálást a másik kivitelező csapatunk csinálja majd.
  • Elara Woss vagyok, a megrendelő. Ő itt Sophia Bennett, a projekt felelőse. Bármire lenne szükségük, hozzá fordulhatnak.
  • Köszönöm Mrs. Woss. Először is bejárnánk a helyszínt, felmérnénk a gépek mozgási lehetőségeit aztán elvégeznénk a kitelepülést.
  • Mutatom a megnyitandó tárót és a terepet. Jöjjenek velem! – intett Sophia és már indult is a jelzett irányba.

A mérnök és a három technikus néhány alapvető univerzális mérőműszerrel és mobil tervező eszközzel követte. Ebben a táróban még Sophia sem járt, terveit is csak a rendelkezésére álló archív tervrajzok alapján készítette. Izgatottan próbálta kinyitni a régóta nem használt zsilipkaput, ami annak rendje-módja szerint félúton meg is akadt. Brett és Khalid segítségével sikerült teljesen kinyitni. Sophia maga is meglepődött, amikor végre a saját szemével láthatta a gigantikus csarnokot. Szélessége és hossza is legalább száz méter lehetett, a magasságát nem tudta megbecsülni.

  • Itt aztán lesz munka! – világított körbe nagy teljesítményű reflektorával Tina. – Ráfér egy alapos nagytakarítás. És nem is kicsi a hely!
  • Harminc éve áll elhagyatottan. – mondta Sophia. – Akkor szűnt meg itt a termelés, mert állítólag néhány kilométerrel távolabb gazdagabb teléreket találtak és ez a konstrukció már amúgy is elavult volt.
  • Igen, látszik, hogy itt még a régi acélbélést és kőzetcsavarozást használták a táró falainak megerősítésére. – vizsgálta a falakat Brett.
  • Tehát ez az első helyiség lenne a fogadócsarnok? – kérdezte a pontosítás kedvéért Tina. – A régi kapu helyén lesz az új zsilipkapu, ugye?
  • Igen. – felelte Sophia.
  • Mérjetek srácok! És csináljatok egy komplett statikai elemzést is, nehogy ránk omoljon itt valami! – utasította kollégáit Tina. – Mi addig nézzük meg, hol fog csatlakozni a mostani négyes fogadócsarnokhoz!

Sophia a régi tervrajz digitális változata alapján próbált tájékozódni és vezetni a mérnököt. Jó száz méterrel beljebb, bal oldalon egy omlás zárta le a régi átjárót.

- Ide terveztem az átjárót, szintén egy zsilipkapu beépítésével. – mutatta a helyet. – Valamikor régen is egy összekötő folyosó lehetett itt, ami beomlott.

- Aha, látom. – lépett közelebb Tina és a mennyezetet vizsgálta, hogy nem áll-e fenn újabb omlásveszély. – Mielőtt a géppel beállunk, meg kell erősíteni a mennyezetet és az oldalfalakat.

Ahogy tovább sétáltak befelé, a lámpák fényében keskeny járat szabálytalan formájú bejáratát pillantották meg a csarnok hátsó falán.

  • Ez hova vezet? – kérdezte a mérnök. – Nem épített szellőzőaknának tűnik, hanem sokkal inkább természetes járatnak.
  • Nem tudom, ez nem szerepel a régi tervrajzon. – mondta Sophia.
  • Akkor ezt is végig kell majd járnunk, mielőtt belekezdünk a munkába. Ha nem vezet sehova, akár le is zárhatjuk. – Tina bevilágított a járatba, de nem látta a végét. – Izgalmas kis barlangtúra lesz!
  • Szívesen csatlakozom majd, mert engem is érdekel, hogy mi lehet ez és hova vezet. – mondta Sophia. – Amúgy is mindig vonzott a barlangászás. De mivel te abban a behemót páncélban nem férsz be, kölcsönzök majd neked egy az enyémhez hasonló exoszkeletont.
  • Ez jól hangzik, amúgy is feltűnt már, hogy milyen klassz cuccokban mászkáltok ti itt…
  • Kész a statikai analízis! – szólalt meg Brett. – Szinte teljesen tömör gránitszikla, a Mohs-skála szerint hatos-hetes keménységgel rendelkezik. Egy földrengés se omlasztaná be. Egyetlen gyengébb szakasza van ott az omlás körül. azt vagy kibontjuk, vagy megerősítjük.
  • A tervhez alkalmazkodva a megerősítést preferálom. – válaszolta Tina. – A négy komponensű falazókeverék tökéletes lesz.
  • Megvan a komplett 3D felmérés is Tina. – jelentette Linda. – A bejárat simán bővíthető még és befér ide akár egy focipálya is a nézőtérrel együtt. Egy igazi stadion.
  • Na, olyat mi biztosan nem építünk! – nevetett Tina gúnyosan. – Annál sokkal hasznosabb és ésszerűbb projektjeink vannak! Sokkal inkább vállalom egy szanatórium, egy kórház vagy egy iskola építését, mint egy haszontalan futballstadionét. Annak a korszaknak, amikor a diktátorok cirkusszal és kenyérrel tartották kordában az elbutított népet, szerencsére vége van és a régi stadionokat se használja már senki!
  • Egyetértek az előttem szólóval! – emelte fel kezét Sophia. – Ezért is terveztem ide ebbe a nagy fogadócsarnokba olyan létesítményeket, mint egy legalább száz fő befogadására alkalmas automatizált sürgősségi egészségügyi állomás és ugyancsak száz férőhelyes tranzit szállás egy nagy létszámú mentés esetére.
  • Nagyszerű és hasznos ötletnek tartom Sophia! – mosolyodott el az exoszkeleton sisaküvegén túl Tina. – Én is úgy gondolom, hogy új korszakot csak emberbarát és társadalmilag hasznos hozzáállással lehet építeni. Ezekbe a létesítményekbe érdemes befektetni. Ma elvégezzük a kitelepülést és holnap már munkához is látunk.
  • Én pedig gondoskodom a biztonságotokról. – mondta Sophia. – Az építési területet folyamatos megfigyeléssel és fegyveres őrizettel látjuk el.
  • Erre meg miért van szükség? – kérdezte meglepetten Khalid. – Ki akarna itt ránk támadni?
  • Nem ki, hanem mi! – javította ki Sophia. – A környező erdőkben hemzsegnek a ragadozók, amelyek szabadon portyáznak a bázis falain és kapuin kívül minden napszakban. – Nem lenne jó, ha tönkre tennék a gépeiteket vagy felfalnának benneteket még a munka befejezése előtt…
  • Ebben meg én értek egyet veled! – nevetett Tina. – Akkor hát munkára fel emberek! Első körben elég lesz behoznunk a takarításhoz a BX-7-est és a problémás falszakaszok megerősítéséhez Plexet!

A kis csapat nem sok gépet hozott magával, és közülük is jobbnak látták az űrhajóban hagyni azokat, amelyekre egyelőre még nem volt szükség. Roy feladata volt az állandó őrség megszervezése. A biztonsági droidokat is beleszámolva huszonhét fővel gazdálkodhatott, így nyolcórás turnusokban három-három fős váltott őrséget tudott felállítani. Ezt még néhány drón folyamatos légi megfigyelésével is megerősítette.

Ahogy a gépek megkezdték a munkát, Tina és Sophia – Alex és H.O.R.I.Z.O.N. kíséretében – elindult, hogy felderítse hova vezet és mit rejt a hátsó fali járat. A hajón rendszeresített ipari alpinista felszerelést vitték magukkal arra az esetre, ha függőleges irányokba kellene követniük a járatot.

- Nagyon kényelmes ez az exoszkeleton! – állapította meg Tina. – hol lehet ilyeneket beszerezni?

- A cégünk saját fejlesztése, de még nem került kereskedelmi forgalomba. – felelte Sophia.

- Ha piacra dobjátok, én vevő leszek egyre, az tuti! – mondta a nő.

H.O.R.I.Z.O.N. egyenletes sebességgel haladt előttük és megvilágította az utat. Közben szabályos időközönként megállt, hogy mintát vegyen a levegőből és a környező kőzetekből és miután mindent rendben talált, Alex engedélyezte a tovább haladást.

Talán ötven métert tehettek meg így, amikor váratlan akadály állta útjukat. Először azt hitték, hogy kőomlás, ám a mennyezeten ennek semmi jelét nem találták.

  • Olyan, mintha valakik szándékosan hordták volna ide ezeket a köveket, hogy lezárják a járatot! – tűnődött Alex. – De vajon kik és miért?
  • Kíváncsi vagyok, mi lehet a másik oldalon. – mondta Tina. – Nem nagyok ezek a kőtömbök, szerintem el tudjuk őket mozdítani…

Kísérletképpen megragadta az egyik felső szikladarabot és viszonylag kis erőfeszítéssel sikerült leemelnie. Ezt látva Sophia és Alex is nekiveselkedett, hogy lebontsa az akadályt.

  • Remélem, hogy nem valami földmélyi szörny ellen emelték ezt a torlaszt! – szuszogott Sophia.
  • Igen, az mindig kérdéses, hogy ilyen esetben a ki vagy a behatolást akarták meggátolni az építők. – csatlakozott a gondolatmenethez Alex. – De hát legyünk optimisták, nem igaz?

A két nő egy pillanatra mintha elbizonytalanodott volna, de Alex megnyugtatta őket.

  • Nyugalom hölgyeim! Horizon sem veszélyes sugárzást, sem szivárgó mérges gázokat, sem biológiai aktivitást nem érzékel a túloldalon.
  • Ez igazán megnyugtató! – folytatta a bontást újra nekibátorodva Sophia.

Negyedóra sem kellett, hogy átjárhatóvá tegyék az utat.

  • Még sohasem hordtam sziklákat másfél gé mellett. – nevetett Tina. – Tényleg szuper ez a cucc srácok!
  • És minden funkcióját még meg se tapasztaltad! – bólogatott Alex. – Ha kifújtátok magatokat, mehetünk tovább! Addig előre küldöm a droidot, hogy tudjuk, mire számíthatunk.

A bal alkarján lévő ütésálló kijelzőn kísérte figyelemmel ahogy H.O.R.I.Z.O.N. folytatja útját a járatban. Néhány méter után váratlanul eltűntek a falak és az út egy tágas, de alacsony mennyezetű teremmé szélesedett.

  • Nocsak! – mondta Alex, mint aki valami érdekeset lát. – Ezt meg kell néznetek!
  • Mi az? Mit talált a kis jószág? – kíváncsiskodott oda a két nő, hogy jól lássák a kis kijelzőt.
  • Nem szép a látvány, viszont annál érdekesebb! – felelte Alex és mutatta, mit lát a droid.

H.O.R.I.Z.O.N. lassan lebegett körbe a kerek alaprajzú helyiségben és lámpáinak fényében kamerája minden részletet tisztán közvetíthetett. A két nő összerezzent.

- Ez meg mi a frászkarika? – kérdezte döbbent arccal Tina.

- Azt én is nagyon szeretném tudni! – felelte Alex. – A droid szerint a helyszín teljesen száraz, tökéletesen steril és csíramentes. Jobb, ha nem megyünk be.

Amit a kijelzőn láttak, inkább menekülésre ösztönözte a két nőt, eszük ágában sem lett volna bemenni oda. Alex nem mozdult, manuális irányításra kapcsolta a felderítő droidot és a képernyőt figyelte.

H.O.R.I.Z.O.N. lassan a helyiség középpontjába lebegett és háromszázhatvan fokban bevilágította a teret. A falak egyértelműen mesterségesen lettek kivájva a sziklából, a terem átmérője talán harminc méter lehetett. A földön emberi holttestek feküdtek szorosan egymás mellett koncentrikus körökben, szabályosan sugár irányban elhelyezkedve.

- A droid szerint százharminc férfi tökéletesen mumifikálódott teste hever itt szabályos rendben. – mondta Alex. – A ruházatukból ítélve egykor bányászok lehettek.

- Azt hiszem, legjobb lesz, ha ideiglenesen visszazárjuk az átjárót és értesítjük Elarát meg Marcust. – javasolta Sophia.

- És a munkálatokat is leállítjuk, amíg kiderül, hogy mi történt itt. – tette hozzá Tina.

- Igen. – helyeselt Alex. - Ezt fogjuk tenni.

Negyedóra elteltével Elara, Marcus, Pan, Selina, Mei Lin Emese és Victor, csatlakozott a barlangász csapathoz.

  • Nem is értem, miért nem nyitottuk fel korábban ezt a járatot! – sopánkodott Elara. – Kik lehetnek ezek a szerencsétlenek és mi történhetett velük?
  • Ránézésre természetes úton mumifikálódott emberek. – állapította meg Selina, Emese és Mei Lin egyetértésben.
  • Százharmincan vannak. – állapította meg Victor. – Érdekes egybeesés… Pontosan ennyi volt a bányásztelep munkásainak létszáma a bezárás idején.
  • De ők nem lehetnek azok, hiszen a dokumentumok szerint azok a bányászok elhagyták a telepet! – állította Elara kétségbe esetten.
  • A dokumentumok szerint lehet, de a valóságban mégis itt vannak múmiává aszalódva. Méghozzá három teljesen szabályos körben fekve, sugárirányban elhelyezkedve. És ez a legérdekesebb az egészben. – mondta Marcus.
  • Vajon ők maguk zárták le a járatot belülről vagy valaki kívülről torlaszolta el a terembe vezető utat? – töprengett Victor.

Senki sem tudta a választ. A három orvos a múmiákat vizsgálgatta, Elara és Marcus tanácstalanul álldogált. Pan ezalatt lassan a kör középpontjába óvakodott és lehunyt szemmel, széttárt karokkal megállt, mintha meditálna.

  • Valamit érzek! – közölte néhány perc elteltével. – Valami vagy valaki van itt rajtunk kívül!

Az emberek erre a váratlan kijelentésre megborzongtak, elsápadtak és a láthatatlan veszély után kutatva forgatták a fejüket.

  • Pontosítanád ezt Pan? – szólította fel Marcus.
  • Egyelőre még nem tudom. Csak azt érzem, hogy valamit mondani akar nekünk. Megpróbálok kapcsolatba lépni vele. Ha nagyon furcsán kezdenék viselkedni, vigyetek ki innen!
  • Biztos, hogy ezt akarod tenni Pan? – hunyorított feléje Marcus.
  • Biztos. – felelte a Zetai és újra behunyta a szemét.
  • Ezek az emberek olyanok, mintha egyszerűen elaludtak volna. Nincs rajtuk külsérelmi nyom, idegenkezűségnek semmi jele. – rögzítette a helyzetet Emese. – Egyik-másik alatt még kis szőnyeg is van. Feltételezhetjük, hogy már a telep bezárása óta itt fekszenek. A kérdés csak az, hogy hogyan haltak meg?

- Talán mérget vettek be, vagy gáz ölte meg őket álmukban. – vélekedett Selina.

- Vagy egy maratoni savászana verseny áldozatai lettek… – próbálta oldani a feszültséget Mei Lin, de tréfáján most senki se nevetett.

- Mit tegyünk velük Elara? – kérdezte Victor. – Én a hamvasztás mellett szavaznék.

- Egyelőre még ne háborgassuk őket! – mondta Elara. – Várjuk meg, mint mond Pan!

Pan még mindig ugyanabban a pózban állt a halotti kör közepén. Lassan, egyenletesen lélegzett, szemei ide-oda mozdultak lezárt szemhéja alatt.

  • Te tudod, hogy mi volt az oka telep bezárásának? – kérdezte Victorhoz fordulva Marcus.
  • A GraniTerra Mining vállalat tisztázatlan körülmények között csődbe ment és néhány hónap leforgása alatt megszabadult az összes bányatelepétől. A cégvezető egy nő volt, bizonyos Cassian Arlo…

Emese a név hallatán felkapta a fejét és odalépett hozzájuk.

  • Bocsánat! Jól hallottam? Azt mondtad, Cassian Arlo?
  • Igen. – fordult feléje Victor. – Miért? Ismerted?
  • Olvastam az életrajzi könyvét. Homályosan említett benne információkat egy korábbi életszakaszával kapcsolatban, amikor egy giga céget vezetett, de felszámolta, mert spirituálisan megvilágosodott. A cég nevét a könyvben nem írta le. Nem sokkal azután egy vallási szektát alapított, mely valamilyen bolygószellemekkel akart kapcsolatba lépni. Aztán a nő pár éve eltűnt. Egyszerűen nyoma veszett.

Elara elsápadt, megtántorodott és a mellette álló Marcus karjába kapaszkodott.

  • Minden rendben, Elara? – kapott oda a férfi, hogy megtartsa.
  • Azt mondtad, bolygószellem?
  • Igen, miért?
  • Amikor az Ummói nagykövet búcsúzóul megölelt, azt súgta a fülembe, hogy nem kell félnem, mert ezt a helyet erős, de jó szándékú bolygószellem végi. Azt hittem, ez csak amolyan Ummói spirituális hagyomány, de ezek szerint Zahnor tényleg érezte.
  • Akárcsak Cassian Arlo. – bólogatott Emese.
  • Gondolod, hogy ugyanarról a személyről van szó? – tűnődött Elara. – Igaz, végül is a GraniTerra elég nagy cég volt. Több exobolygón is alapítottak bányász kolóniákat. Az is igaz, hogy nagyon gyorsan adott túl a telephelyein és senki sem értette, miért. Ami a szektát illeti… nos, lehet, hogy épp egy ilyen szekta tagjaira bukkantunk itt a barlangban.
  • De ha van itt egy jóindulatú bolygószellem, akkor miért kellett ezeknek az embereknek meghalniuk? – töprengett Victor.
  • Talán engesztelésül, amiért kibányászták a hegyből az ásványi kincseket… – vélekedett Emese.
  • Akkor megnyugodhatunk, bennünket nem fenyeget semmiféle veszély. – igyekezett megnyugtatni társait és önmagát Marcus. – Mi aztán nem viszünk el innét semmit.

Pan ekkor eresztette le a két karját és nyitotta ki a szemeit, melyek most úgy ragyogtak, mint a tiszta kék aquamarin kristályok. torkából hangos, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel, mire minden szempár feléje fordult.

  • Minden rendben, Pan? – kérdezte a már egy ideje mellette álló Mei Lin.
  • Igen, minden a legnagyobb rendben. – válaszolta a Zetai. – Nincs szükség több áldozatra.
  • Ezt meg hogy érted? – tárta szét karjait Elara.
  • Ezeknek az embereknek sem kellett volna meghalniuk, de ők önként ajánlották fel az életüket a bolygószellemnek. – magyarázta Pan. – Ő nem kíván több halált.
  • Ő? – nézett rá értetlenül a mindig racionalista Victor.
  • Ő. – bólintott Pan és kifelé indult, de érezte, hogy tudata mostantól össze van kapcsolódva a végtelen tudattal, Synthával. – Nincs itt több dolgunk. Szerintem falazzátok le ezt a járatot és emlékezzetek rá úgy, mint egy rég lezárt ügyre!

IDEGEN INTERDIMENZIÓS ŰRHAJÓ

A NAGY MAGELLÁN-FELHŐ PEREMVIDÉKE

13.

A Nagy Mandarh hosszan imádkozott útmutatásért az ősi istenekhez. Népének fennmaradását rég nem látott veszély fenyegette és mint az istenek helytartója, ő volt az egyetlen, akitől a megoldást várhatták és várták.

Imájába minden nap ötször belefoglalta minden elkeseredését és reményét, majd minden erejét felhasználva elküldte a végtelen űrbe.

Az istenek válasza egy küldött formájában hamarabb érkezett meg hozzá, mint azt remélni merte volna. Óvatosan visszahúzódva figyelte, ahogy a legbelső szentélyben egy arany fényben fürdő alak kezd materializálódni.

A szentély hatalmas négykarú őrei bizonytalan pillantásokat vetettek rá, de ő türelemre és nyugalomra intette őket. Amint az alacsony, vékony termetű görnyedt hátú alak végre felvette fizikai formáját, a Nagy Mandarh szent szimbólumával felvértezve közelebb lépett.

Az aranysárga csuklyás köpenyt viselő alak ekkor színpadias lassúsággal feléje fordult és tekintetük találkozott. A mentális kapcsolat abban a pillanatban létrejött közöttük és mindkettőjüket megdöbbentette a váratlan felismerés.

  • Érzem a kétségbeesésből születő fájdalmadat. -fogalmazta meg néma szavakkal a főpapnő. – A néped éhségének minden gyötrelmét te hordozod, Nagy Mandarh. Csodálatra méltó az az erő, amellyel mindezt elviseled.
  • Én is érzem a gyászból eredő fájdalmat, amely a lelkedet marcangolja. – válaszolt a Nagy Mandarh és szinte azonnal vissza is húzódott, mint akit megrémít, amit lát.

Senna ezzel szemben nem zárt be, sőt szélesre tárta tudatának azt a kapuját, amely mögött a Nagy Mandarhnak szánt tudás rejtőzött. Egy ősi nép maradékának rettegése az újonnan jött betelepülőktől. Finom energiahálóik szétzilálása, az összeomlás és haldokló bolygószellemük végnapjainak megtapasztalása. Látta Helix kultuszának gyászos elmúlását és átérezte a főpapnő végtelen fájdalmát. Mindezért pedig a felelős a messziről érkezett új faj: a terjeszkedő, de nem érző ember.

A Nagy Mandarhnak ismerős volt, amit most látott és a főpapnő gondoskodott arról, hogy pontosan azt mutassa meg, ami a másiknak jelenleg a legfontosabb: a túlélés zálogát. A magelláni ősfaj leszármazottját, amely alkalmas lehet a Mandarh-Kai nép túlélését biztosítani.

A Nagy Mandarh elméjében felsejlő emlékek most hidat találtak az idő óceánján át a jelenbe. A mostba, ahol az egykori áldozati nép leszármazottjai várták, hogy testüket az istenek áldozatává tegye, biztosítva ezzel saját népének túlélését.

  • Miért mutattad meg ezt nekem? Téged nem az istenek küldtek, mégis megmentheted népemet a kihalástól. Mit kérsz cserébe mindezért?
  • Ami neked Mandarh-Kaiok túlélése, az nekem a bosszú beteljesülése. – felelte a főpapnő. – Az ember elpusztította a világomat. Te pedig a néped fennmaradásáért elpusztíthatod az emberek világát. Így mindketten elérjük a célunkat.
  • De honnan szereztél tudomást A Mandarh-Kaiokról, az Áldozati Népről és kapcsolatukról az emberi néppel?
  • Jártam az Áldozati Nép ősi templomában. Ott találtam rá erre a mérhetetlenül értékes tudásra, amelyet most megosztottam veled, Nagy Mandarh. Ha kívánod, megmutatom azt az embert is, aki segít majd neked, hogy rálelj a leszármazottakra.

A Nagy Mandarh hosszan hallgatott. Érezte, hogy a bosszú árán megvásárolt túlélés talán nem lesz kedves az isteneknek, viszont azt is tudta, hogy népe csak ezen a módon nyerhet új jövőt. Végül meghozta a döntést.

  • Elfogadom az ajándékodat! Hálával tartozom neked és elfogadom, hogy népem túlélése segítsen bevégezni a bosszút, melyre néped pusztulása okán vágysz.

GALAKTIKUS PEREMVIDÉK

NGC-5634 szektor

13.

Az ötös platform építése a nyári esőzések ellenére nagyon jó ütemben haladt. A hegy gyomrában talált sírkamrához vezető járatot ledugózták és még a bejáratát is elrejtették, hogy soha többé ne háborgathassa senki az ott nyugvókat.

A fogadócsarnok belső falazási munkái elkészültek, és a négyes csarnokkal is kiépült az összeköttetés. Maga a hegy oldalához épített leszálló platform hatalmas volt, az előző négy együtt is elfért volna rajta.

Tina és kis csapata már az utolsó simításokat végezte és úgy tervezték, hogy néhány napon belül levonulnak és átadják a terepet a másik csoportnak, amely majd az elektromos és egyéb más belső szerelvényeket építi meg.

A Paragon állandó saját platformja a négyes lett. ehhez csatlakozott mostantól Matten új, minden igényt kielégítő szerelőcsarnoka, amelyet szerényen csak úgy hívott: a birodalmam. Végtelenül élvezte az új helyzetet és az elmúlt napokat igazán tevékenyen töltötte a birodalmában. Szerkesztett egy adaptert a mentőkomp és a Paragon zsilipjei közé, amely megkönnyítette az átjárást a két jármű között, így nem volt szükség többé űrsétára, ha valaki át akart szállni egyikből a másikba.

A riasztás egy ragyogó késő tavaszi nap délelőttjén futott be, amelyen a hat fős legénység épp a wellness részlegben tartózkodott. Elara és Marcus a poolbárban üldögélt és bizalmas beszélgetésük közben hideg koktélt szürcsöltek. Jarred vállig a vízben állva, a tenyerén egyensúlyozta a vékony testalkatú Thaliát, a többiek meg fogadásokat kötöttek, hogy bírja-e tartani egy percnél tovább vagy sem.

Ahogy a medence szélén hagyott személyhívók megcsörrentek, az idillnek egyszeriben vége szakadt. Jarred elmozdult, Thalia sikítva a vízbe zuhant, Kenji és Selina begyűjtötte a fogadás nyerteseinek járó nyereményt és már gázoltak is kifelé a vízből.

  • SC-1-es kód. Lerobbant teherhajó, ez rutin mentés lesz. – pillantott a személyhívó kijelzőjére Marcus, majd Elarára mosolygott. – Köszönöm a beszélgetést, minden pillanatát élveztem. Innét folytatjuk, jó?

A nő határozottan nemet intett a fejével.

  • Nem parancsnok! Ezúttal nem rázol le! Az SC-1-es mentésre nekem is megvan a képesítésem és némi gyakorlatot is szereztem az elmúlt évek során, úgyhogy veletek tartok.

Marcusnak nem volt ideje ellenkezni, ha tartani akarta az A-S vagy is a riasztás-start közötti időnormát, melyet jelenleg tizenöt percben maximalizáltak.

A szokásos hat fős irányítószemélyzeten kívül erre a kódra ezúttal Elara, Adam, Welira, Eve, Sam és néhány szerelődroid állt csatasorba. Roy a kalózokkal vívott csata óta ragaszkodott hozzá, hogy A.R.M.O.R. minden mentési akciónál tartson a csapattal és támogassa a hajó saját biztonsági androidját, J.A.C.K.-et.

A teljes csapat így a riasztás beérkezésétől számított tizenkettedik percben menetkész állapotban a hajón tartózkodott.

- Ezt nevezem emberek! – dicsérte meg a különítményt Marcus. – Egyre jobb időket futunk. Mondd a koordinátákat torony!

- Galaktikus peremvidék, NGC-5634 szektor! Tranquil-11 teherhajó műszaki hibával. Küldöm a hibakódot és a koordinátákat! – hallatszott Chuck hangja a biztonsági megfigyelőből. – Remélem, hideg ételt csomagoltatok, mert hosszú útnak ígérkezik…

- Jelentést kérek Viper! – mondta Marcus.

- Szendvicsek a fagyasztóban főnök! – jelentette Jarred.

- Lyra, hogy állsz?

- Készen, parancsnok!

- Phoenix?

- Indulásra kész!

- Taka?

- Fegyverrendszer rendben!

- Chica?

- Létfenntartó rendszer és mentési egységek rendben!

- Felszállás Viper!

- Vettem főnök! Felszállunk!

- Tervezett menetidő… hű basszus! – olvasta Lyra a kijelzőről. – Huszonkét óra! Eddig ez a leghosszabb utunk!

- Bonthatom a pezsgőt? – kérdezte C.E.L.I.A.

- Majd, ha hazaértünk, kislány! – nevetett Jarred. – Ja, a peremvidék messze van! Nem is értem, mit keres ott egy teherhajó…

- Figyelem! – mondta Lyra. – Ugrás tíz másodperc múlva! Nyolc… hét… hat… öt… négy… három… kettő… egy… ugrás!

- Ugrás! – nyugtázta Jarred és a Paragon a másodperc tört része alatt már a hipertérben volt.

- Van kapcsolatunk a Tranquil-11-gyel? – kérdezte Marcus kioldva a biztonsági övét.

- Egy bit se. – felelte Thalia. – Nagyon régi konstrukció, gondolom az adó-vevője is egyidős a hajóval. a riasztás a C.C.C. direkt modulján át érkezett, ami alapban csak a koordináták és az automatikus vészjelek leadására alkalmas. De az legalább szupergyors quantum technika.

- Mire számíthatunk parancsnok? – kérdezte a belső hálózaton keresztül Elara, aki a mentőcsapat tagjaival az utastérben foglalt helyet. – A Tranquille-11 egy nagy és lomha teherhajó, igazi Noé bárkája. Minimális három fős irányító személyzettel közlekedik.

- Meglátjuk diagnosztikai vizsgálat után. – felelte Marcus. – Ha meg tudjuk javítani helyben, akkor a droidok megoldják. Ha nem, akkor bevontatjuk a legközelebbi szervizállomásra.

- Az még legalább tíz órás műsor. – fűzte hozzá Lyra, aki már erre az eshetőségre is készen megkereste a lehetséges megoldást.

- Tényleg van szendvics a hűtőben, Jarred? – kérdezte Elara, bár előre sejtette a választ.

- Nincs Boss! Csak az S.E.S. által biztosított ízetlen tubusos kaja van! – fordult a mögötte ülő Marcus felé Jarred.

- Akkor nem is értem, mitől nőttél ilyen szép nagyra Viper! – nevetett Elara és Marcus borzasztóan örült, hogy a nő ilyen hamar megtalálta a közös hangot a legénységével.

- Csak a feje nagy! – tette hozzá Thalia csipkelődve.

- Tévedsz Thalia! Jerrynek nem csak a feje nagy, hanem a… – szólalt meg C.E.L.I.A., hogy a gazdáját védje és adottságait ecsetelje, ám Jarred még időben leállította, mert a folytatás ugyancsak kínos lett volna a számára.

- Elég Celia! – szólt közbe gyorsan, de a többiekből kirobbanó hahotát már képtelen volt megakadályozni.

Összefont karral dőlt hátra a pilótaülésben és mélyen az arcába húzta homokszín kabala kepijét.

  • Adam! – súgta bátyja fülébe közel hajolva Eve van der Veen. – Szerinted Celia arra célzott, amire én gondolok? És vajon honnan tudja, hogy Jarrednek nem csak…
  • Perverz vagy hugi! – torkollta le a magas férfi. – Egyébként szerintem igen. És nem akarom tudni, hogy honnan tudja!
  • Wow! – sóhajtott ábrándozva Eve, mire a vele szemben ülő Sam incselkedve rákacsintott és elővette nehéz fegyverét, hogy megtisztogassa…

A férfiak állták az adott szavukat. Abból a fajtából valók voltak, akik nem csináltak lelkiismereti kérdést abból, ha néha egy-egy izgalmas ügyletben kellett részt venniük. Kibéreltek egy kisebb űrrepülőt és a nő által megadott időpontban a megadott helyen voltak. Az ősz szakállú kopasz férfi, aki Flocker néven mutatkozott be, hidegen fogadta és tájékoztatta őket a pontos tennivalójukról. Szűkszavú volt és csak a legfontosabb információkat mondta el vázlatpontokba szedve. Nem volt olyan bonyolult a feladat, hogy ne tudták volna elsőre megjegyezni. Egyelőre azonban nem volt más dolguk, mint elrejtőzni és türelmesen várakozni, amíg színre léphetnek.

  • Elárulod nekem, hogy mivel fogott meg téged ennyire Kyros? – kérdezte Amara a mellette ülő Lebstől.
  • Nem. – válaszolta gyorsan és határozottan a férfi.
  • Miért nem?
  • Mert semmi közöd hozzá! – csattant fel Lebs.

Csakhogy Amara nem adta fel, úgy gondolta, nem árt, ha kissé még tovább feszíti a húrt.

  • Fogadjunk, hogy háromból kitalálom!

Lebs nem felelt, csak mereven nézett maga elé.

  • Katonaszökevény vagy?

Lebs, mintha nem is hallotta volna a kérdést, de a nő számított erre a reakcióra.

  • Kinyírtál valakit?

A férfi eltökélten hallgatott, nem akarta, hogy ez a nő bármit is megtudjon róla. Most mégis felvillant előtte néhány emlékkép arról az iszonyú utazásról a Tau Cetiről. Szeme sarkában összerándult néhány kicsi izom. Másnak ez talán fel se tűnt volna, de Amara azonnal látta, hogy jó felé puhatolózik. Azt is észrevette, hogy a férfi keze erősebben szorítja a pilótaülés kéztámaszát, ami egy régi trauma felidéződésének lehet a jele. Intuíciója azt súgta, hogy Lebs nem egy ember halálát okozta, hanem többekét. Engedte, hogy a felismerés tovább gyűrűzzön a gondolataiban.

  • Te egyszerre nyírtál ki egy csomó embert? – nézett rá tettetett csodálattal, hogy csőbe húzza.

Lebs összerándult, de rögtön visszanyerte önuralmát, ám Amara számára ez szinte egyenértékű volt egy beismerő vallomással. Ugyanakkor érezte, hogy mennyire mélyen érintette ez az eset a férfit, tehát nem szándékosan csinálta. Lehet, hogy egy baleset volt az ő hibájából? Figyelmetlenség? Hanyagság?

  • A te hibádból purcant ki egy csomó ember?

Lebs halántékán apró verejtékcsepp ütközött ki, amiből Amara azonnal tudta, hogy harmadik kérdése telitalálat volt. De mi köze ennek Kyroshoz? Hm… talán köze volt hozzá? Nem valószínű. Inkább hasznot húzott belőle? Ez már sokkal valószínűbb. De vajon hogyan? Kyros eredetileg ügyvédnek tanult. Talán ő védte Lebst a bíróság előtt? Lehetséges. De hogyan lett ebből haszna és hogyan tudta így megfogni ezt a fickót? Megvan! Megzsarolta! És már össze is állt a fejében a kép.

  • Szerintem a te hibádból purcant ki egy csomó ember. – erősítette meg korábbi gondolatát. – De nem szándékosan tetted, hanem figyelmetlen vagy hanyag voltál.
  • Mi a francért nem szállsz már le rólam?! - ordított fel Lebs.

De most már nem volt visszaút. Amara zavartalanul folytatta.

  • Kyros volt a védőügyvéded. Valami információja volt rólad, amivel később megzsarolt és amivel azóta is a markában tart.

Lebs makacsul összeszorította az ajkait. Ezt a nő annak tulajdonította, hogy ráhibázott az igazságra. Így hát egy ideig békén hagyta a férfit. Legközelebb csak akkor szólalt meg, amikor megérkeztek a célhoz.

Ócska, rozsdás teherbárka lebegett előttük. Jelzőfényei világítottak, a hajtóműve azonban ki volt kapcsolva.

  • Olyan, mint egy kísértethajó. – állapította meg Amara. – Nyomasztó érzésem van, ha ránézek.
  • Én is pontosan így vagyok veled! – sóhajtott Lebs és ellenőrizte fegyverének töltöttségi szintjét. – Kíváncsi vagyok, hogy a srácok itt vannak-e már?

Amara kapcsolatba lépett a hajóval és igazolta magát. Ezt követően rés nyílt a monstrum oldalán, mely akkorára tágult, hogy a kis kétszemélyes űrrepülő éppen befért rajta. Egy kölcsönzött űrrepülő állt már a dokkban, de utasait nem látták. Locker viszont már várta őket.

  • Ott vannak a szkafanderek, vegyétek fel! – mondta köszönésképpen.

Lebs hozzá is látott.

  • A többiek? – kérdezte Amara.
  • Már a helyükön. – jött a rövid, tömör válasz.
  • Akkor legalább nem kell megölnöm őket.
  • Őket nem. – mondta Locker, aztán fejével Lebs irányába bökött. – De ha az akció sikerrel jár, őt igen. Ez Mr. Mandylor parancsa.
  • Miért én? Miért nem bízza másra a piszkos munkát?
  • Nem szokásom a parancsait megkérdőjelezni vagy megindokoltatni. Nem venné jó néven. De valószínű, hogy a te munkáddal elégedettebb. Minek fizessen két felé?
  • Fasza! – köpött ki a nő és ő is elkezdte magára rángatni az özönvíz előtti szkafandert.

A gondolat, hogy meg kell ölnie a mamlaszt, korábban nem okozott volna fejfájást neki, hiszen elég mocskos trükköt ismert erre a célra. Most azonban valami finoman tiltakozni kezdett odabenn. Az együtt töltött rövid idő alatt megkedvelte és nagyon nem akaródzott lyukat égetni a fejébe.

  • Neked feltűnt már, hogy mostanában máshogy néznek egymásra? – kérdezte Eve a bátyjától.
  • Kik? – nézett rá unottan Adam.
  • Kik? Hát Elara és Marcus! – nézett a távozó Elara után Eve. – Láttam őket múltkor az uszodában. Olyanok voltak, mint két szerelmes delfin.
  • Te beteg vagy, hugi! – torkollta le Adam. – Elara olyan a férfiakkal, mint egy jégcsap. Kedves és barátságos, de megközelíthetetlen.
  • És mi van, ha Marcusnak sikerült megközelítenie? Mi van, ha megolvasztotta a jeget? Én biztosan nem mondanék nemet neki.
  • Te egyetlen férfinak se mondtál még nemet Eve! Néha el se hiszem, hogy a testvérem vagy! Van még olyan férfi a bázison, akivel nem flörtöltél az elmúlt egy hónapban?

Eve komolyan elgondolkodott, aztán felcsillant a szeme.

  • Igenis van! Jonathan. De ő nyíltan vállalja, hogy meleg. Szegény annyira egyedül van a sok kemény hetero férfi között. Próbáltam segíteni neki, de az lett a vége, hogy mindketten elpityeredtünk. – legyintett. – Áhhh, reménytelen szegény!
  • Te vagy reménytelen hugi! – nézett rá szigorú tekintettel Adam. – Nem igaz, hogy nem tudsz már lehorgonyozni egy normális férfi mellett! Hányat akarsz még kipróbálni?
  • Nem az én hibám, ha rögtön az első randin minden pasi AZT akarja, aztán meg eltűnik, ha megkapta! – csattant fel a nő, aztán ábrándozó arccal hozzátette. – Bár Cloude nem olyan!
  • Nem mondod!
  • De! Ő nem tűnt el. Sőt, másodszorra még virágot is hozott nekem! Olyan romantikus pasi! Lehet, hogy megtartom…
  • Na jó, nekem ebből elég! – állt fel Adam, aki már nagyon unta húgának igencsak mozgalmas és változatos szerelmi életét. – Beszéljünk másról!
  • Oké. Szóval szerinted Elara és Marcus tényleg… Hé! Most meg hova mész?

Adam a fejét rázva, lemondó sóhajjal hagyta el az utasteret. Már nem sok idő volt hátra az érkezésig, szerette volna azalatt működés közben is megismerni a hipertér-navigációs rendszert.

A vezérlőteremben a hajóorvoson kívül mindenki más ott volt, beleértve a Marcussal beszélgető Elarát és C.E.L.I.A.-t is, aki épp Jarred háta mögött állt és a csuklyás izmát masszírozta. Adam futó pillantást vetett a navigációs komputer digitális kijelzőjére és elégedetten állapította meg, hogy még jó negyedóra hátra van a szokatlanul hosszú útból. Lyra mellé lépett és hogy a többieket ne zavarja, halkan beszédbe elegyedett vele a hipertér- navigációs rendszerrel kapcsolatban.

Lyra örömmel osztotta meg vele ezirányú ismereteinek ide vágó részét. Az űrhajós műszaki szaknyelvet ilyen mélységeiben kevesen ismerték, így a nő örült, ha végre beszélgethet róla valakivel, aki felfogja, amit mond és még hozzá is tud szólni. Technikai eszmecseréjüket D.A.N.A. szenvtelen géphangja szakította félbe.

  • Figyelem! Hipertérből kilépés egy perc múlva!
  • Köszi a beszélgetést! – mondta Adam.
  • Szívesen, bármikor! – mosolygott rá Lyra. – Most menj, és kösd be magad!
  • Jövök én is! – csatlakozott Elara. – De csak a kilépés idejére. Aztán felkészülünk a műszaki szkennelésre és az átszállásra.

  • Nagyobb a baj, mint reméltem. – sóhajtott Elara. – A plazmahajtómű-reaktorstabilizátor adta meg magát. Leállt, nem tud elég energiát biztosítani a rendszereknek. A hajó így teljesen irányíthatatlan.
  • Mit tehetünk? – kérdezte Jarred. – Dokkba vontassuk?
  • Az lenne a legjobb! – felelte a nő. – De ezt meg kell beszélnünk a legénységgel is. Bejelentkeztünk már Phoenix?
  • Igen, előírás szerint. És ők is.
  • Kapcsold az egyesre légy szíves! Hadd beszéljek velük!
  • Pillanat… kétirányú kapcsolatra állítom az automata vészjelzőt…Tessék! Mondhatod! – adott vonalat Phoenix. – Ez most a C.C.C. kommunikációs modulja.
  • Tranquil-11! Itt Az S.E.S. 10 mentőhajó, Woss műszaki tiszt!
  • Üdv, itt Tranquil-11! Flocker parancsnok vagyok!
  • Üdv, parancsnok! Az elsődleges analízis szerint a plazmahajtómű-reaktorstabilizátor hibásodott meg, amelyet egyszerűbb lenne dokkban javítani. – közölte Elara. – Hozzájárul a vontatáshoz?
  • Sajnálom, az lehetetlen! – jött a válasz. – Van a hajómon pótalkatrész és mivel nagyon sürget az idő, helyben kérem a javítás elvégzését. Sugárzást nem mértünk, attól nem kell tartaniuk. Ismétlem, nincs időnk a dokkba vontatásra!
  • Vettem parancsnok! – nyugtázta Elara gondterhelt arccal. – Megkíséreljük a javítást helyben, de csak az ön írásbeli felelősségvállalásával.
  • Aláírom, csak bütyköljék meg, aztán hadd menjek tovább, mert a főnököm leszedi a fejemet!
  • Rendben! Összekapcsolódunk és átvisszük a szükséges eszközöket. – mondta Elara. – Használható a hátsó zsilip?
  • Remélem, az működik. Dokkoljanak oda, én meg kinyitom, ha összekapcsolódtunk.
  • Indulunk! – mondta Elara és a legénységhez fordult. – Tudom, hogy ez nem a ti feladatkörötök, de szükségem lesz a segítségetekre a javításnál.
  • Nem hinném, hogy bárkinek lenne ellenvetése, ugye? – nézett végig emberein Marcus.
  • Munkára még sosem mondtunk nemet főnök! – válaszolta Jarred. – Dokkolok, aztán kezdhetjük! Ráhasalunk annak a vén bárkának a hátára! Megközelítési vektorokat Lyra!
  • Küldöm! De lassan és óvatosan hasalj rá, nehogy még nagyobb kárt tegyél benne!
  • Bízd csak rám! Még soha senkiben nem tettem kárt azzal, hogy rá hasaltam!
  • Persze, mert még idejében elszaladtak előled! – szúrta oda Thalia, mire a pilóta csak sokat sejtetően vigyorgott.
  • Fegyvert vigyünk, parancsnok? – kérdezte Kenji.
  • Nem látom szükségét. – felelte Marcus. – Tizenegyen vagyunk, talán nem kell tartanunk három teherpilótától.

Néhány perc telt csak el, és a Paragon biztonságosan és zökkenőmentesen összekapcsolódott a teherhajóval. Az ajtók szisszenve kinyíltak és a tizenegy fős legénység exoszkeletonokat viselve átzsilipelt. Négy szervizdroidot vittek magukkal, C.E.L.I.A.-t és a többi droidjukat a hajón hagyták, mert a javítási munkálatokban nekik nem vették volna hasznukat.

  • Veszélyes sugárzást nem mérek! – jelentette a kézi műszerére pillantva Thalia, aztán figyelmesen körülnézett a gyéren megvilágított fogadótérben.

Nehéz ponyvával letakart nagy szögletes tárgyakat látott, amelyek akár kisebb űrrepülők vagy komolyabb gépek alkatrészei is lehettek. Néhány nagy sötét foltot vett észre a padlón, amelyet ki tudja, mióta nem takarítottak már. Megmagyarázhatatlan baljós érzés lett úrrá rajta, veszélyt szimatolt.

A három fős legénység tagjai viharvert, koszfoltos, múlt századbeli szkafandert viseltek. Fegyvert nem láttak náluk, így a mindig harcra kész Taka is megnyugodhatott. Sisak nem volt a fejükön, ezért Thalia jól megfigyelhette az arcukat. A hajó parancsnoka jól megtermett, kopasz, ősz szakállú férfi volt. Mögötte egy még nála is testesebb sötét bőrű férfi állt, akinek arcát és kézfejeit világosszürke szürke nonfiguratív tetoválások díszítették. Összehúzott szemmel, bizalmatlanul méricskélte őket, mint aki senkiben sem bízik bár ő maga sem volt épp bizalomgerjesztő alak. A mellette várakozó fekete hajú nő épp az ellenkezőjét sugallta. Arcán a megmentett utazó megkönnyebbült és hálás kifejezésével nézett az érkezőkre.

  • Köszönöm, hogy ilyen gyorsan reagáltak a vészjelzésünkre! – fogadta őket széles mosollyal a parancsnok. – A legénységem mutatja az utat a reaktortérhez. Menjenek csak utánuk, én is azonnal megyek!
  • Jól van! – mondta Elara. – Most már minden rendben lesz, ne aggódjanak! A munkatársaim értik a dolgukat.

A férfi és a nő után gyanútlanul elindultak a monstrum hátsó részében elhelyezkedő reaktorblokk felé. Azt már nem láthatták, amint a szakállas férfi felemeli az egyik nagy ponyva sarkát, mely alól öt férfi bújik elő és a nyitva hagyott zsilipfolyosón át észrevétlenül besurran a Paragonba.

A két teherpilóta a reaktorterem ajtajához érve udvariasan előre engedte őket, majd a mikor az ajtó becsukódott, a parancsnokukkal együtt megálltak a hátuk mögött és előhúzták eddig rejtett fegyvereiket. Csak ekkor tudatosult bennük, hogy micsoda mesteri módon felállított kelepcébe sétáltak bele.

C.E.L.I.A. vészhívása már későn érkezett meg Jarred minikomjára.

- Jerry! Öt idegen férfi hatolt be a hajóba! A retinakódos azonosító nem engedte, hogy beindítsák. Érvénybe léptessem a biztonsági protokollt? Ha nem válaszolsz, meg kell tennem.

A pilótának esélye sem volt válaszolni, de szívből remélte, hogy C.E.L.I.A. tudja, mi a dolga ilyen esetben. Mindenesetre adásra kapcsolta a kommunikátorát, hogy az androidlány mindent haljon, ami itt elhangzik és ennek megfelelően tudjon cselekedni.

Szemből kilenc nagydarab marcona zsoldos sugárvetőjének csöve meredt fenyegetően a mentőcsapatra. Hátuk mögött a másik három fegyveres állt. A félhomályos sarokból egy férfi elégedett hangját hallották.

  • Hát ez igazán könnyen ment hölgyeim és uraim! Kérem, ellenállás nélkül adják meg magukat! A nevem Kyros Mandylor és el vagyok ragadtatva, amiért elhozták nekem a rég vágyott Paragon-3B-t.

VÉGE

a harmadik résznek


Celestial Coverage Corporation

&

Sigma Emergency Solutions

PARAGON


Írta: Nick M. Leslie




NEGYEDIK RÉSZ


GALAKTIKUS PEREMVIDÉK

NGC-5634 szektor

1.

  • Te nem vagy normális kisbarátom! – bődült a rejtőzködőre dühödten Jarred, akinek eszébe jutott Mattennek tett ígérete. Az ígéret, amelyet nem szeghet meg, még ha az élete múlik is rajta. Hangja szinte visszhangzott a hideg acélfalakról, mintha maga a hajó is vele ordította volna a fenyegetést. – A Paragon soha nem lesz a tiéd! Előbb robban fel a besurranó öt fickóval együtt, mint ahogy te odaérnél!

Welira, aki mellette állt, rémülten intette csendre. Egy pillanatra megfagyott a levegő, amikor látta, hogy a sugárvetők csöve a férfi felé fordul. Az apró mozdulatok, a biztonsági reteszek halk kattanásai elárulták, hogy bármelyik pillanatban elszabadulhat a pokol.

Kyros meghökkent erre a váratlan hangerőre, a megalázó megszólításra és a hajó megsemmisítésének előre be nem kalkulált lehetőségére. Mindez úgy hatott rá, mint egy kijózanító pofon. Az is meglepte, hogy a kigyúrt fickó tud az öt felbérelt pilótáról, akik remélhetőleg már beindították a Paragon hajtóműveit. Mindennek ellenére igyekezett megőrizni felsőbbrendűségét és hidegvérét.

  • Ugyan már! Mit szólna Mrs. Woss, ha egy ilyen tahó felrobbantaná a féltve őrzött űrhajóját? – kérdezte gúnyos mosollyal, ám tekintete az arcokat pásztázta, keresve a legkisebb hibát, a legkisebb rést a vele szemben állók pajzsán.

Jarred keze ökölbe szorult és már az ajkán volt a válasz, amikor Elara megelőzte.

  • Inkább azt nézném végig, mint hogy egy gátlástalan bűnöző kezében lássam! – válaszolt Elara higgadtan, bár szíve vadul kalapált. Összeszedett hangja mögött ott remegett az elszántság. – Bújjon elő az árnyékból, hadd lássa mindenki a sunyi képét!

Elhatározta, hogy bármi történjék is, nem engedi, hogy a Paragon ennek a gyáva alaknak a tulajdonába kerüljön.

Kyros arcán egy röpke pillanatra megjelent a bizonytalanság árnyéka. Ez az asszony túl jól ismerte a játékszabályokat. Az ismeretlen fenyegetés, amelyet Elara szavai mögött érzett, hideg gyöngyökként ült ki a homlokára. De nem hátrált meg.

  • Hízeleg nekem Mrs. Woss. – lépett kissé előbbre Kyros, de még mindig a zsoldosai biztonságos fedezékében maradva. Keze finoman érintette az oldalára erősített fegyver markolatát. – Ám én csak egy üzletember vagyok. Igaz, mérhetetlenül gazdag és nagy hatalmú, de mégiscsak egy businessman. Önnek pedig adóssága keletkezett felém, amikor megölte két hűséges emberemet és megsemmisítette az űrhajójukat. Beláthatja, hogy ezt az adósságot rendeznie kell.
  • Az a két gazfickó kizárólag saját magának köszönheti a sorsát. – vágott vissza Elara. Hangja acélos volt, szeme villámokat szórt. – Megsértették az állomás biztonsági zónáját és lezuhantak. Vajon kinek az érdekében mentek oda kémkedni? Tudja Mr. Mandylor, annak a két csempésznek a rádióüzenetei már a Galaktikus Biztonsági Tanács birtokában vannak. Tudja, mit jelent ez, ugye?

Kyros elsápadt, mert erre a fejleményre egyáltalán nem számított. A Paragon birtoklása, amely eddig csupán egy lépésnyire volt tőle, most hirtelen egy veszélyes szakadék túloldalára került. De nem engedhette, hogy ezt más is észrevegye. Arcára erőltetett mosoly ült ki, de szeme sarkából látszott, hogy belül valami forrni kezdett. Ugyanakkor azt is tudta, hogy ha most gyengének mutatja magát, mindent elveszíthet, tehát meg kell tartania a domináns státuszát. Szinte hallani lehetett, ahogy kattognak az agyában a fogaskerekek, új terveket és kiskapukat keresve.

  • Rendben van, Mrs. Woss. Úgy tűnik, a helyzet bonyolultabb, mint gondoltam. – Kyros hangja lágyan csendült, mintha egy cseppet sem lenne ingerült, pedig a körülötte érződő feszültség mást sugallt. Szavait lassan, nyomatékosan ejtette ki, mintha minden egyes szóval meg akarná nyomorítani ellenfelei magabiztosságát. – De ne feledje: az ilyen történeteknek általában nincs boldog vége a magafajták számára.
  • Ön téved Mr. Mandylor! – vágott vissza Elara és hangja élesen csattant, mint egy korbácsütés. Arcát eltökéltség és makacs dac ülte meg, ahogy Kyros szemébe nézett. Szavai mögött ott volt az elszántság, amely képes volt falakat dönteni, és a pillantása megingathatatlan volt, akár az acél. – A boldog kimenetel már csak néhány lépésnyire van! Mégpedig az, hogy oda juttatom, ahova való: a börtönbe!

Mandylor, hogy az erőfölény látszatát megőrizze, erőltetetten felnevetett. Nevetése hidegen kongott a térben, mintha szándékosan felerősítette volna a hangját, hogy megfélemlítse őket.

  • Galaktikus Biztonsági Tanács? Börtön? – kérdezte hitetlenkedve, majd a nevetése lassan gunyoros vigyorrá szelídült. – Higgye el, Mrs. Woss, a bürokrata gépezet lassúsága a legjobb barátom. Amíg ők vizsgálódnak, én már rég máshol leszek – a Paragonnal együtt.

A magabiztos kijelentést követően Kyros egyetlen határozott mozdulattal aktiválta a csuklójára csatolt kommunikátort, majd elégedetten elvigyorodott, mint aki biztos a győzelmében.

  • Thorenson, itt Mandylor! Indítsa a Paragont, elmegyünk!

A név hallatán Jarred felkapta a fejét, szemei összeszűkültek, és fejét egyenesen Mandylor felé fordította. A minikomból azonnal megérkezett a válasz, mire Kyros arcán önelégült mosoly terült szét.

  • Értettem uram! Készen állunk az indulásra, várjuk a fedélzetre! – ismételte hivatalos hangon Zeck szóról szóra, amit C.E.L.I.A. diktált neki, miközben négy társával együtt teherhajó fogadóhelyiségének padlóján feküdt megkötözve, a két harci android fegyveres őrizetében, amelyek minden lehetséges fenyegetésre figyelve, tökéletesen hűvös precizitással pásztázták a helyiséget.
  • Nem fog messzire jutni Mandylor! – kiáltott rá kétségbeesetten Elara, de hangja erőteljes volt, ahogy a harag és a remény keveréke táplálta. – A flotta hajói már várni fogják és szétlövik a Paragonnal együtt! És tudja mit? A hajóért lesz kár, nem magáért!
  • Üres fenyegetés! – csattant fel Kyros, hangjában bosszantó magabiztossággal. Kezével egy hanyag mozdulatot tett, mintha Elara szavai jelentéktelenek lennének. – Maga is tudja, hogy a flotta messze van, a Paragon pedig elképesztően gyors! Mi most elvisszük a féltve őrzött hajóját, magukat pedig itt hagyjuk ezen a teherhajón. Ha szerencséjük van és tényleg olyan profik, talán meg tudják javítani és egyszer majd hazajutnak vele. De az nem most lesz hölgyem!
  • Ezt még nagyon meg fogja bánni! – sziszegte tehetetlen dühében Elara. Hangja alig hallható volt, mégis telve volt fenyegetéssel, amely mögött ott húzódott a kimondatlan ígéret: ha ez az alak tényleg véghez viszi, amit tervez, a küzdelem még korántsem ér véget.

Kyros azonban már nem törődött vele. Az asszony arcán mély megvetés és düh keveredett, de Kyros ezt győzelemként élte meg. A zsoldosaihoz fordulva kiadta a parancsot:

  • Kísérjétek őket a fogadótérbe! – aztán a foglyul ejtett kis csapatot nagy ívben megkerülve a kijáratnál őrködő embereihez sietett. – Locker! Indulás!
  • Igen Mr. Mandylor! – engedelmeskedett azonnal a férfi.

Kyros magabiztos léptekkel hagyta el a reaktortermet és vonult végig a fogadótérbe vezető hosszú folyosókon. Nyomában a fegyveresek gyűrűjében haladó kis csapattal úgy érezte magát, mint annak idején Julius Cézár a diadalmenete élén.

  • Nyugalom, C.E.L.I.A. ura a helyzetnek! – súgta észrevétlenül Elarához hajolva Jarred.

A nő csaknem felnevetett megkönnyebbülésében, de igyekezett, hogy viselkedésével fel ne fedje lépéselőnyüket. Eközben Sam lopva jelezte Marcusnak, hogy nála van a kis kézi sugárpisztolya. A mérete miatt eddig nem sokra becsülte ezt a jelentéktelennek tűnő fegyvert, ám most, hogy mégis nagy hasznát veheti, megváltozott a véleménye. A parancsnok alig észrevehető bólintással nyugtázta, hogy megértette. Marcus tudta, hogy egy esetleges tűzharcban az exoszkeletonok védelmet nyújtanak, hacsak nem sisak nélküli fejüket veszik célba a támadók.

A menet lassan, de biztosan elérte a fogadótér széles ajtaját, ahol a levegő mintha megváltozott volna. Valami vibráló, láthatatlan feszültség kezdte átitatni a teret. Kyros váratlanul megtorpant. Öt megkötözve fekvő pilótájának látványa szinte sokkolta. Azonnal rájött, mi történhetett és elvesztette az önuralmát. Ökölbe szorított kezeit a feje fölé emelve hisztérikusan felordított.

  • Mi történik itt! Thorenson, te nyomorult áruló! Rohadék androidok!
  • Sajnálom uram… – bökött fejével a harci droidok felé a fekvő férfi. – Kényszerítettek…

A Paragon zsilipje most zárva volt, vele szemben a ponyvával letakart űrrepülők előtt hevert hátra kötött kézzel az öt felbérelt pilóta. A platinafehér hajú androidlány kedves mosolya és a két harci android rá szegeződő fegyverei egy pillanat alatt semmivé foszlatták Kyros győzelmi mámorát.

  • Kérem, emelje fel a kezeit Mr. Mandylor! – szólalt meg C.E.L.I.A. a legnyájasabb hangon, amit a kommunikációs szoftvere lehetővé tett. Bájos arca érzelemmentes, udvarias mosolya dermesztően nyugodt volt.

Kyros kezei önkéntelenül ökölbe szorultak, miközben pillantásával kétségbeesetten kereste a kiutat. A diadalittas mámor, amely még néhány perccel ezelőtt uralta, most egy pillanat alatt darabokra hullott.

Jarred legszívesebben most azonnal beígért volna neki egy teljes taktilelektromos receptor felújítást és adatcsatorna-hangolást, ám erre most nem volt idő, mert az események kaotikus örvénye olyan gyorsan bontakozott ki, hogy senkinek sem maradt ideje felmérni a helyzetet.

Mandylor fegyvert rántott és célzás nélkül rálőtt az androidlányra, amelyet a becsapódási energia a földre taszított. C.E.L.I.A. füstölgő lyukkal a mellpáncélján fájdalmasan felsikoltott és szikrák csaptak ki a testéből. Vele egyidőben Jarred is sebzett vadállatként ordított fel, mintha a lézersugár egyenesen az ő szívébe égetett volna lyukat.

- Neee!!! Celia!!! – és próbált szorosan álló társain áttörve odajutni hozzá.

Kyros azonban már mit sem törődött az androiddal vagy Jarreddel. Az életösztöne olyan erővel törte át benne a cinikus önbizalmat, hogy mindenki mást figyelmen kívül hagyva villámgyorsan mozdult. Váratlanul maga elé rántotta a megdöbbent Elarát, a halántékának szegezte a fegyverét.

  • Senki ne mozduljon, vagy megölöm! – kiáltotta, miközben hátrálni kezdett az oldalfal irányába, ahol Amara és Lebs várakozott, miközben a nő fülébe sziszegte:
  • Ha valaki egy lépést tesz, te leszel az első, aki meghal!

A fogadótérben vibrált a feszültség. Jarred, aki addig előre törni készült, mozdulatlanná dermedt. Elara életét nem kockáztathatta. Szemeiben gyilkos indulat lángolt, de tudta, hogy egy rossz lépés a nő végét jelentené.

Sam eközben végtelenül lassú mozdulattal észrevétlenül előhúzta az eddig elrejtve viselt fegyverét, és finoman jelezte Marcusnak, hogy készen áll.

Marcus bólintott. Egyetlen terv létezett: Kyrosnak nem szabadott megéreznie, hogy egy percnél is kevesebb ideje maradt az életéből.

  • Figyeljen, Kyros! – szólalt meg Marcus higgadt, de fenyegetően mély hangon, szándékosan a keresztnevén szólítva a másikat. – Ezért a hajóért nem éri meg a bőrét kockáztatni. Engedje el Mrs. Wosst és akkor talán megússza élve!

A vörös hajú férfi gúnyos nevetése ridegen visszhangzott a fémfalak között.

  • Ne játssza meg magát ezredes! Tudom, hogy a halálomat akarják. Ha valaki közeledik, lelövöm a nőt, és utána a zsoldosaim mindannyiukat halomra lövik! A Paragon az enyém lesz, megértette?! – kiáltotta a fegyverével hadonászva.

Ez a hanyag mozdulat nagy hiba volt tőle, mert ekkor Lebs úgy érezte, hogy eljött az ő pillanata, amikor végre bosszút állhat. Közvetlenül Kyros háta mögött állt, így csak egyetlen lépést kellett tennie. Érezte, hogy ennél tökéletesebb alkalom nem lesz és egy pillanat alatt elszánta magát a cselekvésre. Egyetlen villámgyors mozdulattal kicsavarta kezéből a pisztolyt, majd Elarát a földre lökve maga felé fordította az elképedt férfit és fegyverét neki szegezve ráordított.

  • Most megdöglessz, te rohadt patkány! Vége a hatalmadnak felettem! Vége! Vége! Vége! – és hatszor egymás után mellkason lőtte a tehetetlen Kyrost.

A férfi testéből és csodálkozásra tátott szájából vérszökőkút fröcsögött, szemei tágra nyílva bámultak Lebsre és mire a szitává lőtt test hangos puffanással a fémpadlóra zuhant, már nem volt benne élet.

Marcus azonnal Elarához ugrott, hogy testpáncéljával óvja, ha tűzharc alakulna ki körülöttük.

A megrázó jelenet dermedt csöndet hagyott maga után. Locker döbbenten nézte a holttestet és a földön terjedő vértócsát, aztán Amarára tévedt a tekintete és rákiáltott.

  • Öld meg, ahogy megállapodtunk!

Amara felemelte a fegyverét és egyenesen az édes bosszú kéjes érzésétől ziháló Lebs szeme közé célzott. Aztán a nagydarab melák döbbent tekintetét és kérdő arckifejezését látva hatalmasat dobbant a szíve és ahelyett, hogy meghúzta volna a ravaszt, Locker felé fordította a sugárvetőt. Egyetlen pontos lövéssel lyukat égetett a két kezét tiltakozva maga elé emelő férfi homlokába.

  • Most már szabad vagy Locker! – mondta és fegyverét a földre dobva letérdelt, majd kezeit a tarkójára kulcsolva jelezte, hogy befejezettnek tekinti a vérontást. Lebs követte a példáját és kezeit magasba emelve a nő mellé térdelt.

Jarred ekkor rohant oda és rogyott le szeretett androidja tehetetlenül vonagló testéhez, melyből szikrák pattogtak és kékes füst szivárgott.

  • Celia! – kiáltotta kétségbe esve. – Celia! Ne halj meg! Megjavíttatlak, megígérem…
  • Tudom Jerry. – sóhajtott C.E.L.I.A. és tengerkék szemei becsukódtak.

Társai, akik sokszor ugratták az android iránt táplált gyengéd érzelmei miatt, most döbbenten konstatálták, hogy a kigyúrt, vagány pilóta képes könnyeket hullatni fájdalmában. Ebben a pillanatban meglátták a kemény férfi álarca mögé rejtett érző szívű embert, megváltozott a korábban róla alkotott véleményük és csendben osztoztak fájdalmában.

A zsoldosok – akik eddig értetlenül bámulták a gyorsan zajló történéseket – most felocsúdva úgy gondolták, hogy ha lemészárolják a fegyvertelen csoportot, a fizetségen kívül a gazdátlanul maradó űrhajókat is megszerezhetik. A kialakult káosz és Kyros halála felszabadította bennük az erőszakos ösztönöket.

  • Öljétek meg mindet! – kiáltott fel a vezetőjük és kapzsi fény csillant a szemében, amikor vaktában tüzelni kezdett.

Elkapkodott lövésekből származó izzó energianyalábok röppentek a tanácstalanul álló csoportba és nyelődtek el a páncélok különleges bevonatában.

  • Földre! Hasalj! – ordította Sam és földre lökte a legközelebb álló társait, miközben energiasugarak csapódtak bele exoszkeletonjának széles hátpáncéljába.

A következő pillanatban a zsoldosok felé fordult és fél térdre ereszkedve apró sugárpisztolyával pontos, célzott lövéseket adott le rájuk. Kettő azonnal a földre rogyott, a többiek fedezéket keresve ugráltak szét és onnan viszonozták a tüzet.

  • Precíziós célzás Armor és Jack! – kiáltotta Sam és hallotta, ahogy a két harci droid teljes szinkronban döngő léptekkel előre nyomul. Beépített érzékelőik milliméter pontosan bemérték az ellenséget, és gépi reakcióik minden emberi mozdulatot felülmúltak.

A csapat már a földön hasalt, karjaikkal védve a fejüket. A zsoldosok kétségbeesett próbálkozása, hogy viszonozzák a tüzet, kíméletlen pontossággal tört darabokra. Vibráló plazmalövedékek és vakító, halálos pontosságú energianyalábok süvítettek át a levegőn. Szám szerint hét. Mindegyik talált, nem volt szükség több lövésre. Aztán csend lett.

Mikor a lövöldözés végre abbamaradt, a levegőben füst és ózonillat terjengett. A kilenc zsoldos szétvetett végtagokkal hevert összevissza a helyiségben. A hirtelen beállt csendben csak a két harci android szervomotorjainak halk surrogása hallatszott, ahogy az akció végeztével tokjába csúsztatták fegyvereiket.

  • A terep tiszta! Az ellenség megsemmisítve! – jelentette A.R.M.O.R. és a géphang ezúttal igencsak megnyugtatóan hatott a túlélőkre, akik kezdtek feltápászkodni. Az előbbi káosz és az androidok megállíthatatlan pontossága döbbenetet ültetett mindannyiuk arcára. A levegőben terjengő füst és az égett hús szaga mindannyiukat emlékeztette, hogy mennyire vékony volt a határ a túlélés és a halál között.

Amara és Lebs, akik eddig térden állva várták a halált, csak most nyitották ki a szemüket és a pillantásuk találkozott. A gyilkos sugarak csodával határos módon elkerülték őket. Életben voltak.

  • Miért nem öltél meg? – kérdezte rekedt hangon a férfi.
  • Mert megszerettelek. – válaszolta a nő és hozzátette. – Te Csődör!

Lebs nem törődve a helyzet komikumával, odahajolt hozzá és hosszan megcsókolta.

A többiek csak ekkor kezdtek el feltápászkodni. Tekintetük egymást és önmagukat vizsgálta, hogy nem sérült-e meg valaki.

  • Jól vagy Elara? – kérdezte Marcus és felsegítette a nőt.
  • Minden rendben Marcus! – felelte hálásan Elara és körülnézett. – Mindenki jól van?
  • Talpra emberek! Vannak veszteségeink?
  • Két szervizdroid könnyebben megsérült. – jelentette Adam. – De javíthatók.

A többiek intettek és jelezték, hogy rendben vannak. Welira a fejét lógató Jarred mellé térdelt és átölelte a férfi széles vállát.

  • Ne aggódj pilóta! – vigasztalta. – Biztosan meg lehet javítani! Dr. Kwan igazán profi a szakmájában! Minden rendben lesz, meglátod!
  • Köszönöm kislány! – nézett mélyen a lány szemébe Jarred és szokatlan, a válása óta nem érzett melegség járta át a mellkasát. – Tudod, Celia életem legnehezebb időszakán segített át és nagyon sokat köszönhetek neki.
  • A Ragnar Vol'ka által uralt Quorin Horda tagjai voltak. – tájékoztatta Marcust Sam, aki az elmúlt percekben átkutatta a zsoldosok holttestét és ruházatát.
  • Hírhedten kegyetlen egy banda. – mondta Marcus – Sokat hallottam róluk. Pénzért és a vélt becsületükért bármire képesek.
  • Azokkal ott mi legyen parancsnok? – bökött fejével az öt megkötözött fogoly és a két térdelő alak felé Sam.
  • Menjünk, beszéljünk velük! – intett Marcus, hogy kövesse.

Elara és Lyra is csatlakozott hozzájuk, így négyen magasodtak a térdelő Amara és Lebs fölé. Lyra beszkennelte az arcukat és a nyilvántartásból lekérte az adataikat, majd megmutatta őket Marcusnak.

  • Mr. Lebs Nyang'oro és Mrs. Amara Sennel! – olvasta a férfi. – Ex elit gyalogos, mostanában pedig testőr és nem túl lelkes fejvadász. A hölgy pedig magánnyomozó, aki rögtön takarít is maga után. Maguk hogyan keveredtek ebbe az ügybe?
  • Mandylor évek óta zsarolt uram. – felelte Lebs. – Először testőrként alkalmazott, aztán ahogy fogást talált rajtam, egyre több piszkos melóba kényszerített bele. A maguk űrhajójába egyenesen bele volt őrülve. Úgy szaglásztatott utána, mint egy megszállott.
  • Engem azért fizetett, hogy segítsek Lebsnek rátalálni a Paragonra, aztán legutóbb már azt akarta, hogy nyírjam ki. – mondta Amara.
  • De miért nem tette meg, hiszen a gyilkosság magának nem jelent akadályt. – nézett rá megvetően Elara. – A teegardeni bontómester és az a nyomorult szerelő a családjával mit ártottak magának?
  • Jobbnak láttam nem kockáztatni, hogy értesítsék magukat miután beszéltünk velük. – vallotta be a nő.
  • Tudják, hogy akár több évtizedes börtönbüntetést is kaphatnak? – kérdezte vádló arccal Elara.
  • Tisztában vagyunk vele. – válaszolta megtörten Lebs, aztán kijelentette. – De utána összeházasodunk és elfelejtjük a múltat. Soha nem késő jó útra térni!
  • Erről előbb engem is megkérdezhetnél! – lökte meg a vállával Amara.
  • És mit válaszolnál?
  • Talán igent mondanék…

Elara és Marcus sokat mondóan egymásra néztek és a férfi egyetértően bólintott.

  • Szép terv! Kívánom, hogy sikerüljön véghez vinni! – mondta őszintén, majd így folytatta: – Mr. Lebs az imént megtette, amit a sors megkövetelt. Hacsak nem akarnak továbbra is a Paragon után kutatni, nincs több dolgunk egymással. Nem akarnak végre talpra állni, beülni az űrrepülőjükbe és elhúzni innen a csíkot?

Amara előbb hitetlenkedve nézett rá, aztán megértette, hogy a férfi a szabadságukat kínálta fel hálája jeléül Kyros kiiktatásáért és hangosan, megkönnyebbülten felkacagott.

  • Köszönjük Mr… – nézett rá hálás tekintettel Lebs.
  • A nevem Rourke. Marcus Rourke. – mondta és elfordult, hogy tovább lépve megnézze az űrhajótolvajokat is. – Lyra, azonosítsd az urakat!
  • Nincs rá szükség ezredes úr! – tornázta magát ülő helyzetbe Zeck. – A nevem Zeck Thorenson, hívójel: Firestorm, rang: százados, beosztás: pilóta, Kék 3. Paragon-3B vadászbombázó.

Ezekre a szavakra Marcus egy pillanatra mozdulatlanná dermedt, aztán közelebb lépett, hogy a gyér fényben jobban láthassa ennek az embernek az arcát. Mélyen megdöbbent, amikor felismerte. Ekkor a mellette ülő férfi is megszólalt:

  • Ben Callistor uram! Hívójel: Starblade, rang: főhadnagy, beosztás: műszaki és informatikai tiszt, Kék 3. Paragon-3B vadászbombázó.
  • Pit Varrox uram! – csatlakozott hozzájuk a következő. – Hívójel: Shadowfang, rang: főhadnagy, beosztás: taktikai és felderítési specialista, Kék 3. Paragon-3B vadászbombázó.

Marcus nem akart hinni a szemének és a fülének, csak bámult rájuk és a fejét csóválta. De akkor már odaevickélt a másik két megkötözött férfi is.

  • Joe Alaric uram! Hívójel: Ironclad, rang: főhadnagy, beosztás: orvosi tiszt, Kék 3. Paragon-3B vadászbombázó.
  • Dan Nicolson uram! Hívójel: Skybreaker, rang: hadnagy, beosztás: fegyver- és védelmirendszer szakértő, Kék 3. Paragon-3B vadászbombázó.

Marcus egy szót se tudott kinyögni, csak nézte mereven ezeket a fiatal embereket, akikkel valaha együtt szolgált, és a parancsnokuk volt. Mindegyiket személyesen ismerte, bár az elmúlt tíz évben a huszonéves arcokra jócskán rányomta bélyegét a sok háborús szörnyűség és a talajvesztett civil élet minden nehézsége.

Végül kihúzta magát, megköszörülte a torkát és minden önuralmát összeszedve szigorú hangon megszólalt:

  • Felállni!
  • Ők azok, parancsnok! – mondta halkan Lyra, aki közben lefuttatta az arcfelismerő programot, majd tiszteletteljesen tett hátra egy lépést. – Minden adat stimmel.

Az öt férfi talpra kecmergett és egyenes vonalban felsorakozott Marcussal szemben.

  • Jarred! – szólította magához pilótáját, mintha csak az ő szavának tudna hinni.

Jarred felállt és ott hagyva Weliát, a parancsnokához sietett.

  • Igen főnök? – aztán pillantása a feszes vigyázzban álló öt férfira esett és arcára kiült a leplezetlen döbbenet. – Hát ti meg…?
  • Ki ez az ember? – kérdezte Marcus vizsgáztató hangon, a férfiakra nézve.
  • Jarred Cobin őrnagy. – felelte Zeck.
  • Hívójele: Viper. – tette hozzá Pit.
  • A Fehér 2-es egység pilótája. – egészítette ki Dan.
  • Az hát, az anyátok keservit! – dörrent rájuk Jarred, minden haragját egy mondatba koncentrálva. – Még jó, hogy megismertek! De mi a bánatos bakabakancs történik itt???
  • Jelentem, részben megélhetési okból és bizonyos személyes indíttatásból kifolyólag az itt dokkoló Paragon-3B eltulajdonítását terveztük, uram! – válaszolta katonás fegyelmezettséggel a hangjában Zeck.
  • Mocskos űrsöpredék! – ordított rájuk Jarred magából kikelve. – Mi az, hogy bizonyos személyes indíttatásból???
  • Jelentem, hiányzott már újra repülni ezzel a hajóval uram! – pattogtatta a szavakat Joe.
  • Azt elhiszem, ti megátalkodott anyaszomorítók! – fröcsögött tovább Jarred, de szemeiben már megjelent annak a szeretetteljes mosolynak a szikrája, amellyel egykori a bajtársaira szokott nézni.
  • Nincs priuszuk parancsnok! – jegyezte meg Lyra a háttérből. - Az Aldebarani Kereskedelmi Flotta alkalmazásában állnak, mint transzgalaktikus teherűrhajó kezelő személyzet.
  • Köszönöm Lyra. – mondta jeges hangon Marcus. – Elég lesz Jarred. Zárd be őket a Paragonba! Armor őrizze őket a hazafelé vezető úton! Vizet kapjanak, de élelmet egy morzsát se!
  • Vettem főnök! – emelte két ujját a kepijéhez Jarred és a megszeppent férfiakra reccsent. – Hallottátok nyomorultak! Lépés indul!

Alig nyelte el őket a zsilip, amikor Elara odalépett a mereven maga elé bámuló Marcushoz és gyanakodva megkérdezte:

  • Mi a terved velük Marcus?

A férfi falrengetőt sóhajtott és csak ennyit felelt:

  • Újra embert faragok belőlük!
  • Meg tudsz bízni bennük?

Erre most még nem tudok választ adni, de mivel éveken át az életünket bíztuk egymásra, úgy érem megérdemelnek egy esélyt.

KEPLER-452b

Syntha

2.

A Tranquil-11 teherhajó – fedélzetén mocskos titkával – egy perc alatt enyészett el a hatalmas robbanásban, amelyet a meghibásodott reaktorblokk túlműködése okozott. Legalábbis ez az ok állt a hivatalos jelentésben, melyet Elarával egyeztetve Lyra írt a hajónaplóba.

A Paragon huszonkét órával később, az éjszaka közepén szállt le az S.E.S. 10-es állomás négyes platformján. Jarred egészen a laboratórium ajtajáig tolta a hordágyat, amelyre C.E.L.I.A.-t fektették. Ott aggódó arccal adta át Dorian, Eve, Jonathan, Rashid, Tracy és Xavier gondoskodó és szakértő kezeibe. A helyreállító folyamathoz még Pan is csatlakozott. A pilóta csak ezután ment végre a pihenőkörletbe, hogy lezuhanyozzon és aludjon egy nagyot a csaknem negyvennyolc órás szolgálat után.

Matten elsőként magához ölelte Welirát és nagyon megkönnyebbült, hogy első nagy kalandja után épségben láthatja viszont egyszem leánygyermekét. Ezt követően együtt átnézték a hajó rendszereit és kezelésbe vették a két sérült szervizdroidot.

  • Ugye, hogy jó ötlet volt a retinakódos biztonsági indító és ajtózár beépítése a hajóba, lányom? – nevetett Matten, amikor Weila részletesen beszámolt neki a történtekről.
  • Te mindig olyan előrelátó vagy apa! És egy kissé paranoiás is! – nevetett a lány.

Sam, Chuck és Renate fegyveres őrizettel kísérte a fogdának kinevezett egyik alagsori raktárhelyiségbe az öt egykori katonát, A.R.M.O.R.-t pedig az ajtó elé állították, hogy őrizze őket, amíg nem döntenek a további sorsukról.

A Paragon legénysége és a mentőcsapat a különlegesen hosszúra nyúlt akció után végre elvonulhatott a pihenőkörletbe.

Elara és Marcus a négyes platform széléhez sétált és szorosan egymás mellett állva bámulták az alattuk hullámzó ősvadon nyári estébe vesző sejtelmes árnyékait. Magasan, a felhők színes hasa alatt óriási madárraj szárnyalt a lenyugvó nap felé.

  • Nagyon bátran viselkedtél Kyrossal szemben. – mondta Marcus. – Be kell vallanom, féltettelek…
  • Igazán? – nézett rá jóleső melegséggel a szívében Elara.
  • Tizenkét fegyveres ált velünk szemben… Elég, ha egynek megremeg az ujja az elsütőbillentyűn. De szerencsére nem lett baj és túl vagyunk rajta.
  • Igen, úgy érzem, mázsás kő esett le a szívemről most, hogy elhárult a fenyegetés, ami az elmúlt hetekben rányomta bélyegét a mindennapjainkra. – sóhajtott Elara. – Te, hogy vagy ezzel, Marcus?
  • Kyros halálával egy időre biztonságban tudhatjuk a Paragont. – felelte a férfi. – Hihetetlen, hogy egy beteg elme mennyi bajt tud okozni! Elképesztő összeget költött arra, hogy megszerezze ezt a hajót.
  • És még szomorúbb, hogy mennyi életbe került mindez! – mondta Elara és kesztyűs kezével Marcus kezét kereste.

Marcus tudta, hogy bárki megláthatja őket, de már nem bánta. Ha Elara ilyen nyíltan felvállalja az érzéseit, neki sincs oka tovább elrejteni a sajátjait. Megfogta és óvatosan megszorította a nő kezét, de nem néztek egymásra, anélkül is ugyanaz a csodálatos érzés töltötte el mindkettőjük szívét és lelkét.

  • Van egy dolog, ami kicsit zavar és kétségekkel tölt el. – szólalt meg később Elara.
  • És mi az?
  • Azok a volt Paragon pilóták, akiket idehoztunk az állomásra... Mi lesz, ha megint megpróbálják elkötni a hajót? Te hogyan tudsz megbízni bennük ezek után, Marcus?
  • Tudom, ez számodra nehezen hihető. Öt évig szolgáltak a parancsnokságom alatt hűséggel és életük kockáztatásával. Ismertem őket. Nap, mint nap az életünket bíztuk egymásra és minden újabb bevetésen bizonyítottuk, hogy méltóak vagyunk egymás bizalmára.
  • De hát tíz év telt el azóta. Megváltozhattak…
  • Lehetséges. Én azonban mégis úgy érzem, hogy ha kapnak egy olyan esélyt, amelyről már tíz éve csak álmodhattak, akkor magukra találnak és tűzön-vízen át kitartanak mellettünk Elara.
  • Nagyon szeretném, hogy igazad legyen Marcus!

A nap ebben a pillanatban érte el a látható horizontot és utolsó sugarai csodás fényjátékkal ajándékozták meg őket. Hosszan élvezték ezt a különleges pillanatot, ami észrevétlenül percekké nőtt és talán még tovább is tartott volna, ha fél óra elteltével a megfigyelőből Victor diszkréten rájuk nem szól.

  • Figyelem hölgyeim és uraim, kérem, ne feledkezzenek meg az időről és arról, hogy a szabályzat szerint az állomás kapuit naplementekor be kell zárni! Szép estét és jó éjszakát kíván az esti ügyeletes!

Elara és Marcus csak most néztek össze és nevettek egymásra az exoszkeletonok plexiablakain át. Aztán kéz a kézben megfordultak és andalogva indultak a négyes zsilip irányába. Mindketten érezték, hogy eddigi életük mostantól végérvényesen megváltozott és valóban különleges éjszaka vár rájuk…

Marcus kora reggel ébredt. Nem keltette fel a békésen szuszogó Elarát, csupán elgyönyörködött egy percig a nő kócos hajában és kisimult arcvonásaiban. A látvány megnyugtatta és rég nem érzett melegséggel töltötte el a szívét. Nem hitte, hogy valaha még megérinti a szerelem, és most, hogy mégis megtörtént, mérhetetlenül boldog volt. Főzött egy kávét és a forró aromás italt az éjjeliszekrényen hagyta, hogy Elara majd megtalálja amikor felébred. Aztán csendben kiosont a szobából és a saját lakrészébe ment, hogy rendbe szedje magát. Sejtette, hogy mostanra már az egész bázis kettejükről beszél és a lelke mélyén még örült is neki.

Egy órával később öt dupla adag ételt cipelve Jaqueline, Jarred és Roy társaságában megérkezett az alagsori fogdához, mely előtt A.R.M.O.R. őrködött kitartóan. Roy rutinos mozdulattal ellenőrizte az android energiaszintjét.

  • Egy óra múlva töltőre kell tenned magad Armor! – figyelmeztette csak miheztartás végett.
  • Igen uram! – felelte az android. – A töltöttségem 12%-on van. Egy óra múlva kapcsolódom a töltőhöz.
  • Jaqueline, szerinted milyen módszerekkel győződhetnénk meg arról, hogy alkalmasak-e még aktív szolgálatra? – kérdezte Marcus.
  • Azt javaslom, hogy három tesztet végezzünk el rajtuk. – felelte rövid gondolkodás után Jaqueline. – Elsőként az általános mentális állapotot felmérőMMPI (Minnesota 5.0 Multiphasic Personality Inventory), aztán a morális és erkölcsi alkalmasságukat vizsgáló MES (Moral and Ethical Suitability) tesztet, végül pedig a szolgálatba való visszahelyezéshez szükségesDMHS (Deployment Mental Health Screening) vizsgálatot. Amennyiben mindhárom jó eredménnyel zárul, javasolnék számukra három hónap aktív próbaidőt különböző egységekhez beosztva.
  • Egyetértek. – hagyta jóvá Marcus. – Mi a véleményed Roy?
  • Nincs ellenvetésem. A tesztek objektív képet fognak adni az állapotukról, a három hónap pedig elegendő ahhoz, hogy bizonyítsanak.
  • Jarred, te mit gondolsz?
  • Jól ismertem őket főnök. – felelte a pilóta. – Megbízható, lojális és félelmet nem ismerő harcosok voltak. Nem tudom, mennyit változtak az elmúlt tíz év alatt, de optimista vagyok. Adjunk nekik egy esélyt, ha ők is akarják!
  • Szerintem akarni fogják! – jelentette ki sejtelmes mosollyal az arcán Marcus és kinyitotta az ajtót.

Az öt férfi azonnal felugrott és feszes vigyáz állásba vágta magát, ami imponált Marcusnak. Figyelmét nem kerülte el, hogy milyen megviselt állapotban vannak. Az álmatlan éjszakától karikás szemekkel, éhségtől beesett arccal, de mégis katonás fegyelemmel fogadták egykori parancsnokukat, akit valamennyien végtelenül tiszteltek és felnéztek rá.

  • Pihenj! – vezényelt hivatalos hangon és a lelkében dúló érzelmeit elrejtő szigorú arccal Marcus. – Először egyetek!

Lerakták az ételt a szoba közepén álló kis asztalra és nézték, ahogy a férfiak éhes farkasokként vetik rá magukat a finom falatokra.

  • Köszönjük ezredes úr! – hálálkodott tele szájjal Joe, az egykori hajóorvos.

Székek hiányában állva falták be az emberes adagokat, miközben a parancsnok és három kísérője türelmesen várakozott.

  • A dobozokat meg ne egyétek! – szólt rájuk Jarred, amikor már csak az utolsó morzsákat kaparták össze.

Amikor végeztek, ismét felsorakoztak és némán, bűnbánó arccal várták Marcus ítéletét.

  • Cobin őrnagyot ismerik. – szólalt meg színtelen hangon a parancsnok, majd bemutatta a többieket is. – A hölgy Hawkins főhadnagy, az úr pedig Hamilton őrnagy. Mindketten a katonai hírszerzéstől jöttek. (ez fél igazság volt, de Marcus céljának érdekében elfogadhatónak tartotta). Azért vagyunk itt, hogy eldöntsük, hogyan járjunk el az űrhajótolvajlás ügyében.

A férfiak hallgattak. Pontosan tudták, hogy mekkora bajba keverte őket, hogy az ital hatása alatt bedőltek annak a nőnek és már ezerszer megbánták, amit tettek.

  • Tekintettel arra, hogy egészen eddig az incidensig megbízható és jó katonának ismertem magukat, és tisztában vagyok a háború alatt véghez vitt hősies tetteikkel, eldönthetik, hogy beszélnek-e velünk az üggyel kapcsolatban, vagy ügyvédet kérnek és bírósági tárgyalást akarnak. Azt tudniuk kell, hogy amennyiben az ügyet átadjuk a polgári igazságszolgáltatásnak, akkor az önök ellen felhozható vád a következő: öt egykori katonai pilóta, akik a leszerelésük óta civil munkakörben dolgoznak – összehangoltan, előre kitervelten, és tudatos szándékkal készültek arra, hogy egy egykori hadászati célú, jelenleg polgári használatra átalakított űrhajót jogtalanul birtokba vegyenek. Tettüket egy ismert bűnözői szervezet megbízásából és annak anyagi támogatásával kívánták végrehajtani. Ezen cselekményük nemcsak a polgári űrhajózási rendszerek biztonságát veszélyezteti, hanem aláássa a katonai eszközök civil célú felhasználásának törvényes kereteit is. A vádlottak szándéka nemcsak az anyagi haszonszerzésre irányult, hanem a társadalmi rend és a nemzetközi űrjog megsértésére is. – itt hatásszünetet tartott, hogy a hivatalos szöveg elérje a kellő pszichológiai hatást.

Jaqueline ezalatt gyakorlott katonapszichológusként alaposan megfigyelte és magában kiértékelte az öt férfi tudatalatti önkéntelen reakcióit. Figyelmét nem kerülték el a legapróbb testi jelek sem, például Zeck feszültté váló arcvonásai és összeszorított szája, Ben megfeszülő nyakizmai és a homlokán megjelenő verejtékcseppek, Pit sápadtsága és szaggatott lélegzetvétele, Joe vörösre váltó arcszíne és meg-megremegő kezei, Dan makacsul lehajtott feje, hogy a szemkontaktust elkerülje. Ezekből az apró, javarészben öntudatlan jelekből azonnal felismerte a bűntudatot, félelmet és az igazságtalanság érzését, valamint annak felismerését, hogy megbízójuk milyen alattomos módszerrel manipulálta őket.

  • A bíróság ennek megfelelően figyelembe fogja venni a cselekményük súlyosságát, előre megfontolt szándékosságát és az elkövetés módját az ítélet meghozatalakor. – folytatta Marcus.
  • Uram! – szólalt meg Zeck, hogy védekezzen, de a parancsnok belefojtotta a szót.
  • Még nem fejeztem be, százados!

Zeck lehajtott fejjel elhallgatott. Tisztában volt vele, hogy a parancsnok minden szava jogos, és kegyetlenül becsapottnak, rászedettnek érezte magát.

  • Súlyosbító körülmények egy ilyen ügyben a következők lehetnek, a cselekmény körülményeitől függően: Az elkövetés előre megfontoltsága és szervezettsége. Különösen értékes célpont elleni támadás, jelenesetben egyedülálló űrtechnológia, amely illetéktelen kezekben nemzetbiztonsági kockázattal bírhat. Az űrhajó különleges státusza, ugyanis nemzetközi és űrjogi megállapodások vonatkoznak rá. Az elkövetők hivatásos múltja, vagyis az, hogy a vádlottak kiképzett katonai pilóták, akik az akció során szakmai tudásukat a törvények megkerülésére használták. Ezzel együtt a katonai eskü megszegése, amely szerint hűséggel tartoznak a Galaktikus Szövetségnek és a törvények betartásának. És most jön a java!
  • Kérem, uram! – szeretett volna közbeszólni Dan, ám Marcus egyetlen fagyos pillantással elhallgattatta és szenvtelenül, hidegen folytatta.
  • Felmerül továbbá egy bűnözői szervezet támogatása. Mivel az elkövetők egy ismert bűnözői csoport megbízásából jártak el, feltételezhető, hogy céljuk további bűncselekmények például embercsempészet, fegyverkereskedelem vagy kalózkodás elősegítése volt. Ez potenciális veszélyt jelent az emberi életekre, vagyis az űrhajó ellopása során fennálló kockázat a civil személyzet, a földi irányítók vagy az űrállomások közelében tartózkodók életére. Az űrhajó funkciójából adódóan fokozott biztonsági kockázatot jelent annak felhasználása veszélyes tevékenységekhez például szabotázs, fegyverkezés stb. A polgári biztonságot aláássa az, hogy az űrhajó bűnözési célú átalakítása után ilyen bűncselekményre alkalmassá válhat és fenyegetheti a civil közlekedés biztonságát. A cselekmény tehát veszélyt jelent az űrben érvényes nemzetközi szabályokra és együttműködésre. Különleges környezet és precedens érték, vagyis az, hogy az űrben elkövetett bűncselekmények fokozottan veszélyesek, és ezért az ítéletnek visszatartó erejű példát kell majd statuálnia. Mindezeket az ügyész a bíróság elé terjesztheti, hogy indokolja a szigorúbb büntetést. Ez alsó hangon is nyolc-tíz év börtönt jelent. Jól mondom, őrnagy úr?
  • Pontos a megfogalmazása ezredes úr. – bólogatott egyetértően Roy és látva, hogy a pszichés nyomásgyakorlás elérte a célját, nagyon élvezte a színjátékot.
  • A fentiek ismeretében dönthetnek a hivatalos tárgyalás mellett ügyvéd jelenlétében, vagy itt és most a zártkörű megbeszélés mellett. – adta meg a választás lehetőségét nagylelkűen Marcus.

A férfiak összenéztek és néhány szóval megbeszélték, hogy itt helyben szeretnék tisztázni a helyzetet.

  • Nem ragaszkodunk az ügyvédhez és a hivatalos úthoz ezredes úr. – mondta végül Zeck. – Öt éven át az életünket bíztuk önre, ezt tesszük most is.
  • Így most már meghallgathatjuk az elkövetőket is, uram? – kérdezte Jaqueline, aki elégedett volt a férfiakon tapasztalt válaszreakciókkal és még meg is sajnálta őket.
  • Most már igen. – válaszolta Marcus és összefonta maga előtt a karjait, ezzel is fokozva az érzelmi távolságot. – Beszélhetnek!

A férfiak összenéztek és beszédes pillantásaikból Zeck megértette, hogy társai, mint rangidőstől, tőle várják a védőbeszédet. Mély lélegzetet vett és belekezdett.

  • Ezredes úr! Nem vagyok gyakorlott védőbeszéd tartásában, mivel még soha nem volt rá szükségem. Nem mondhatom azt, hogy ártatlanok vagyunk az ellenünk felhozott vádakban. Valóban szándékunkban állt a Paragon eltulajdonítása, de hozzá kell tennem, hogy manipuláció és megtévesztés áldozataivá váltunk. Először is mindannyian erős alkoholos befolyásoltság alatt álltunk, így nem tudtuk reálisan mérlegelni a következményeket, amikor az a nő rászedett bennünket.
  • Milyen nő? – kérdezte Roy.
  • Aki azzal a nagydarab melákkal volt ott a teherhajón. – felelte Zeck. – Amara néven mutatkozott be, és azt mondta, hogy magánnyomozó. Amikor megtudta, hogy egy Paragonon szolgáltunk, teljesen ránk gerjedt. Beszéltünk neki a legendás ezredünkről és arról, hogy mennyire elhibázott lépésnek tartjuk a leszerelésünket és a háború után megmaradt Paragonok kivonását. Nem is nagyon hittük el neki, hogy létezik még egy példány abból a típusból. Azt állította, hogy a hajót arra méltatlan személyek bitorolják és ezzel tudott hatni az érzelmeinkre. Nagyon mélyen érintett bennünket a dolog ezredes úr.
  • Ezt megértem. – bólintott némi enyhülést mutatva Marcus. – Folytassa százados!
  • Úgy éreztük, hogy erkölcsi igazságtétel lenne, ha mi szereznénk meg azt a hajót, ami számunkra a hősiesség, a közösség szolgálata és múltbéli tetteink szimbóluma. Elhittük neki, hogy jó kezekbe fog kerülni és jó ügyet fog szolgálni, annál is inkább, mert meglebegtette a lehetőséget, hogy mi lehetünk majd a hajó legénysége. Nagyon hiányzik nekünk az a gép, uram! Hiányzik a katonai repülés.

Jaqueline egyértelműen tudta, hogy a férfi őszintén beszél és elhiszi, amit mond. Marcus pedig teljesen át tudta érezni a Zeck szavai mögötti érzéseket, hiszen nem egészen két hónappal ezelőtt még őt is ezek gyötörték.

  • Amikor beléptünk a Paragonba, olyan érzés volt, mintha hazaértünk volna. – folytatta Zeck és szemei megnedvesedtek. – Nem volt nálunk fegyver és nem is álltunk ellen, amikor az androidok meghiúsították az akciót. Akkor tudatosult bennünk, hogy mire készültünk és nagyon megbántuk, amit tettünk.
  • Ezt az állítást alátámasztják a felvételek, uram. – jegyezte meg Jaquelin tárgyilagosan.
  • Mit adott és mennyit fizetett maguknak Amara? – kérdezte Marcus.

A férfiak erre a kérdésre nem voltak felkészülve és szégyellték is a dolgot, de nem tehettek mást, válaszolniuk kellett.

  • Eljött velünk egy éjszakára uram. – hajtotta le a fejét elvörösödve Zeck.
  • Egyszerre ötükkel? – vonta fel a szemöldökét a parancsnok.
  • Nem uram! Joe nem jött velünk, mivelhogy nős és hűséges alkat.
  • És ti legalább helyt álltatok, gazemberek? – kérdezte Jarred, hogy némiképp oldja a feszültséget.
  • Többszörösen uram! – felelte Zeck büszkén.
  • Őrnagy! Ez nem tartozik a tárgyhoz! – figyelmeztette Marcus. – Folytassa százados!
  • Nem fizetett semmit, de megígérte, hogy mi leszünk a Paragon legénysége, ha sikerül megszereznünk. Más nem tudná elvezetni azt a hajót, ezért hittünk neki uram. Most már nyilvánvaló, hogy csak eszköz voltunk a számára.
  • Öt naív kislány! – fortyant fel Jarred, aztán Marcus szigorú pillantását látva csendben maradt.
  • Mondják meg őszintén, tiszti becsületszavukra, ha tudták volna, hogy ki az igazi megbízó és mik a szándékai, akkor is vállalták volna, hogy ellopják a hajót? – kérdezte Marcus.
  • Nem uram! – vágta rá azonnal Zeck.
  • Belátják, hogy nagy hibát követtek el? Hajlandóak rendbe hozni a ballépésüket?
  • Igen uram! – jelentették ki egyszerre mind az öten.
  • Jól van. – mondta megenyhülten Marcus és a mögötte álló tisztekhez fordult, hogy alig hallhatóan tanácskozzon velük.
  • Mit gondoltok?
  • A viselkedésükből és a testi jelekből ítélve egyértelmű, hogy tisztában vannak a tettük súlyával és megbánták. – felelte Jaqueline.
  • Rendes fiúk ezek, csak az a ribanc jól beugratta őket. – mondta Jarred.
  • Megérdemelnek egy esélyt, ha vállalják a teszteket és a három hónap próbaidőt. – nyilatkozott Roy.
  • Rendben. Az én áldott jó szívem is azt súgja, hogy ne adjuk rendőrkézre őket. – ezzel Marcus ismét az öt férfi felé fordult. – Hajlandóak vagyunk eltekinteni a feljelentéstől és a pereskedéstől, de van három feltételünk.

Azok csendben figyelték volt parancsnokuk szavait.

  • Először is részt kell venniük három különböző alkalmassági teszten. Elfogadják?
  • Igen, uram! – jött a katonás válasz.
  • Másodszor, amennyiben sikeresen átmennek a teszteken, alá kell írniuk három hónap kizárólagos együttműködést a Sigma Emergency Solutionnal, amely a Paragon tulajdonosa. Ezalatt nem kapnak fizetést, viszont gondoskodunk a teljes ellátásukról. Mostantól egészen a három hónap leteltéig nem hagyhatják el az állomás területét. Vállalják?
  • Igen uram! – kiáltották egyszerre lelkesen és Jaqueline ellágyult a férfiak szemében és arcán megjelenő végtelen megkönnyebbülés és hála láttán.
  • Harmadszor pedig… – itt rövid gondolkodási szünetet tartott, hogy saját magának is egyértelműsítse a döntést és fürkésző tekintettel nézett a férfiakra. – Harmadszor pedig, ha úgy döntök, hogy a három hónap leteltével munkát ajánlok maguknak az S.E.S. keretein belül, mint a Paragon kettes számú legénységének, fel kell mondaniuk az Aldebarani Flottánál.
  • Igen uram! Köszönjük uram! – felelték kitörő örömmel és örömkönnyekkel a szemükben.
  • Szabad egy kérdést, ezredes úr? – szólalt meg Zeck.
  • Igen, százados?
  • Mint azt ön is tudja, Sean Clary kapitány életét vesztette. Nélküle a legénységi létszám nem teljes. Kit kapunk, ki lesz a B csapat parancsnoka?

Marcus elmosolyodott és kezét a férfi vállára téve így szólt:

  • Zeck! Előbb az alkalmassági teszt, aztán a három hónap próbaidő, és ha mindezek után aláírtuk a szerződést, én garantálom, hogy a B csapat élére a legjobb parancsnokot fogom kinevezni. Megértette, százados?
  • Megértettem, uram!
  • Rendben! Akkor most menjenek a pihenőkörletbe! Cobin őrnagy megmutatja a szállásukat.

DELTA ORIONIS – MINTAKA

ROW-3 KISBOLYGÓ

ELHAGYOTT OZMIUMBÁNYA

3.

Az öregember türelmetlenül sürgette a két férfit, akik igyekeztek rásegíteni a szkafanderét. Ezzel persze csak lassította őket feladatuk elvégzésében. Mire végzett, a személyi testőre és a biztonsági főnöke már menetkész állapotban várták a nyitott zsilipnél.

  • Ha kiderül, hogy feleslegesen rángattak ide, ma fejek fognak hullani! – közölte halk, nyugodt hangon Vorn Rezak és kilépett a bolygó sziklás felszínére.
  • A riasztás valós volt, uram. – jegyezte meg Lex, a biztonsági főnöke, aki alig pár hete töltötte be ezt a bizalmi posztot. – A gázizolációs rendszer a biztonsági kamerák átküldött felvételei alapján tényleg fogott valamit.
  • Hát, kíváncsi vagyok, hogy mi lehet! – dünnyögte Rezak és magában azt kívánta, hogy ne az legyen, amire nemrég Senna Lorith felhívta a figyelmét.
  • A terepjárója, uram! – nyitotta ki a porral borított lánctalpas ajtaját a testőre.

A bánya bejárata mindössze néhány száz méterre volt a leszállótértől. A jármű kevesebb, mint egy perc alatt ért oda, de Rezak annyira hozzá volt szokva a kényelemhez, hogy rangon alulinak érezte volna gyalog megtenni ezt a távot.

A szűkülő járatban azonban kénytelen volt megválni a kényelemtől és az utolsó száz méteren gyalogolnia kellett. Tétlen gépek és tanácstalanul álldogáló munkások kíváncsi tekintete kísérte, amíg el nem tűnt a hevenyészett kordonokkal lezárt szűk táróban.

  • Bocsásson meg Mr. Rezak, amiért iderángattam. – mentegetőzött nyakát behúzva a felelős főmérnök, miközben alázatos tartásban mutatta az utat. – A gázszivárgást tegnap már sikerült izolálnunk, de ma megtaláltuk azt az… izét a lezárt szakaszon és nem tudtuk, mihez kezdjünk vele. Az izolációs energiateret nem mertük lekapcsolni, mert attól féltünk, hogy kijön az a valami és nekünk támad…
  • Erre most nincs időm! – torkollta le Rezak. – Írja meg a jelentését és küldje át személyesen nekem!
  • Igen, Mr. Rezak… meg is érkeztünk… ott benn van.
  • Maga maradjon kinn! Küldje haza az embereket! – utasította ellentmondást nem tűrő hangon az öregember és faképnél hagyta a főmérnököt.

Pulzusa felgyorsult és gyorsabban vette a levegőt, ahogy a járat végén megpillantotta a vibráló kettős energiafalat és a köztük rekedt lényt.

Hatalmas volt. Csaknem három méter magas és csupa izom. Két vaskos lábon állt, négy karja fenyegetően mozdult, ahogy feléjük fordult. A három férfi még sohasem látott ehhez fogható óriást.

Rezak arca elsápadt, gondolatai veszett iramban kergették egymást. Ez hát a Mandarh-Kai, amiről Senna beszélt. A fényes jövőről dédelgetett álmainak valóra váltója!

  • Na, mutasd magad! – dünnyögte alig hallhatóan és közelebb lépett az energiafalhoz.

Lex észrevétlenül elindította rejtett kamerájának felvevőjét.


Barnard 68 Nebula

Hidden Cruiser

4.

  • Hé, Tarren! Ébredj fel! Ezt hallgasd! – ébresztette a mélyen alvó őrnagyot Catalina. – Most adta le több független hírportál és kereskedelmi gigamédium!

Tarren legszebb álmaiba tört be a nő hangja, mégis azonnal felébredt és hunyorogva nézett rá. A kést csak akkor rejtette vissza a párnája alá, amikor felismerte a navigátorát.

  • Mi az? Mi történt? – kérdezte az alvástól még kábultan és rekedt hangon.
  • Figyelj, visszajátszom neked a hírt! – huppant le az ágy szélére Catalina.

"Hivatalos Közlemény – A Fekete Nap Konzorcium mély sajnálattal és aggodalommal értesíti partnereit, befektetőit és minden ügyfelét, hogy Kyros Mandylor, a Konzorcium vezető elnöke – négy nappal ezelőtt – a legutóbbi üzleti útja során életét vesztette. A tragikus baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok. Mr. Mandylor az utóbbi két évtizedben rendkívüli vezetői képességeivel és stratégiai víziójával kulcsszerepet játszott a Fekete Nap Konzorcium felemelkedésében és stabilizálásában, amely mára a galaxis egyik legmeghatározóbb gazdasági és politikai hatalmává vált. A Konzorcium által indított kereső expedíció, amely Mr. Mandylor felkutatására és az eltűnés okainak felderítésére irányult, sajnos nem járt eredménnyel. Az űrhajó nyomai a galaxis peremvidékén, a kereskedelmi útvonalaktól távoli területen vesztek el. A Fekete Nap Konzorcium elnöksége az irányítás folyamatosságának biztosítása érdekében azonnali intézkedéseket hozott. A Konzorcium napi működését és hosszú távú terveit nem érintik az események. A Konzorcium minden tagja elkötelezett a stabilitás és a növekedés fenntartása mellett, Mr. Mandylor emlékének tiszteletben tartása mellett. További kérdéseikkel vagy megkereséseikkel forduljanak Phoebe Ashcroft kommunikációs igazgatóhoz, a Konzorcium központi irodájában. – Az Elnökség.

Tarren elgondolkodva kétszer is meghallgatta a hírt.

  • A női megérzésem azt súgja, hogy ennek köze lehet a Paragonhoz. – mondta Catalina.
  • Szerinted megtalálta és ez okozta a vesztét? – kérdezte a férfi.
  • Pontosan! Ezek a multimilliárdos gazemberek nem hullanak el ok nélkül. – vélekedett a nő.
  • Az állítólagos baleset tíz nappal ezelőtt következett be. Bármi történt is, volt idő minden valós nyomot eltűntetni és úgy formálni az eseményeket, ahogy az a konzorcium érdekeinek leginkább megfelelő. – mondta Tarren. – Mi a véleményed az ügyről, Cat?
  • Nos, csak abból indulhatok, ki, amiről tudomásunk van. – felelte a nő, kisimítva az arcából egy elkószált aranybarna tincset. – Mandylor rákattant a Paragonra és kinyomozta, hogy hol találja. A nyomozásra utaló jeleket a hírszerzőinknek sajnos sikerült találniuk. Rövid időn belül több gyilkosság is összefüggésbe hozható a Paragonnal és Matten Daletával.
  • A teegardeni bontómesterre és a családjával együtt lemészárolt technikusra gondolsz?
  • Igen. Ezeket az eseteket az elmúlt napokban már kiszűrtük a hírmédiából. Emlékszem, még meg is jegyezted, hogy Mandylor egy lépéssel előttünk jár a nyomozásban.
  • És ezek szerint rá is bukkant Mattenre, illetve a Paragonra, mielőtt közbeavatkozhattunk volna. – mondta a férfi. – És hogy hangzik a történet folytatása?
  • Fogalmam sincs, hogy kinek a tulajdonában van a Paragon, de ha Mandylor húzta velük szemben a rövidebbet, akkor biztos, hogy nem kispályások. Ideje lesz megtalálni Mr. Daletát és kiderítenünk, hogy kivel is van dolgunk. Lehet, hogy egy kalóz vagy zsoldosbanda elrabolta az öreget és most nekik dolgozik.
  • Ebben az esetben ki kellene őt szabadítanunk. – morfondírozott Tarren felcsillanó szemmel.
  • Ez jó kis gyakorlás lenne az embereidnek, igaz Terry?
  • Meghiszem azt! Akárki is legyen az események mögött, a szemébe akarok nézni, mielőtt kezet rázok vele vagy szétlövöm a fejét! – jelentette ki a férfi.
  • Oh, hát visszatért beléd az élet! – örvendezett a nő és semmi sem utalt arra, hogy távozni akarna, mégis ezt mondta: – Megyek is, hogy tovább nyomozzak!
  • Maradj! – nyúlt a kezéért Tarren. – Úgy érzem, tényleg visszatért belém az élet!
  • Nocsak! – pajzán mosoly jelent meg Catalina arcán és szemeiben hirtelen olyan tűz lobbant, amelynek a férfi sohasem tudott ellenállni. – Bebizonyítanád?

Válaszként határozott mozdulattal magához húzta és olyan szenvedéllyel csókolta meg, hogy a nő forró teste beleolvadt a karjaiba. Szája az ajkairól az állára és a nyakára kalandozott, mire kéjes sóhaj volt a felelet. Tarren vágytól feltüzelve tépte le a ruhát Catalina izmos testéről. Fojtott sikoly reszketett a levegőben, amikor a férfi szomjas ajkai rátaláltak a nő mellére.

DENEB RENDSZER

"Qorin Pajzsa"

Multigenerációs nomád űrhajó

5.

Kilenc hadúr gyűlt össze a Qorin Pajzsának gyéren megvilágított áldozati szentélyében. Egy közrendű harcos állt előttük. Életkorát lehetetlen volt megállapítani. Csupa izom testét a rabszolgák előbb megszabadították minden ruhadarabjától, majd gondosan lemosdatták. Büszkén és rendíthetetlen erőt sugározva állt vezérei előtt. Közöttük, az egyetlen tömbből művészi finomsággal kifaragott oltáron egy fiatal nő feküdt megkötözve. Testét mindössze egykori pilóta egyenruhájának tépett cafatai takarták, igencsak hiányosan. A szerencsétlen teremtés minden ízében reszketett, bőrén tenyérnyi ép felület sem volt. Zúzódások lila foltjai, vágott és tépett sérülések borították mindenütt. A fájdalom gyötrő hullámokban tört rá, olyankor elvesztette az eszméletét, majd újra magához tért és a következő ájulásig valószerűtlen félálomban lebegett. Egy szót sem értett abból, amit kínzói beszéltek, azt sem tudta, hogy miért bántak el vele olyan brutálisan, hogy testében egyetlen csont sem maradt épen, de azzal tisztában volt, hogy rövidke életének pislákoló szikrája hamarosan végleg és visszavonhatatlanul kialszik.

A kilenc hadúr az oltárkő körül állt a leendő áldozat kínban vonagló teste fölé magasodva. Az ősi nyelvet használták, amelyen a Horda egykori legendás létrehozója, Tass Qorin is beszélt valaha az idők kezdetén, a nomád klánok egyesítésének idejében. Ragnar Vol'ka harmincadik éve töltötte már be a Kilenc Klán fővezéri szerepét. Tiszteletre méltó, nagy harcos volt, aki rengeteg csatában harcolt hosszú élete során. Kimondott szava törvény volt a galaxist járó nomádok között. Most minden tekintet feléje fordult.

  • Az Örökké Való Istenek színe előtt mondd el, mi történt a peremvidéken! – szólalt meg Ragnar Vol'ka és hatalmas sárga agyarai fenyegetően meredtek előre.

A mezítelen harcos tiszteletteljesen meghajolt és belekezdett mondandójába.

  • Az Örökké Való Istenek színe előtt mondom: A harcosainkat egy Kyros Mandylor nevű üzletember bérelte fel. Nagyon sok kreditet fizetett előlegben azért, hogy segítsünk neki elfogni néhány fajtársát és visszaszerezni az űrhajót, ami őt illeti. A többi kreditet a sikeres végrehajtás után fizette volna. Két könnyű lopakodóval érkeztünk a helyszínre. Kilenc harcosunk – köztük az elsőszülött fiad, nagy tiszteletű Ragnar – elrejtőzött a csaliként használt teherhajó fedélzetén. Én a közelben várakozó, teljes álcázásban lévő másik gépen voltam. Nem volt köztünk rádiókapcsolat, nehogy lelepleződjünk, ezért nem tudhattuk, mi történik a teherhajón. Láttuk, amint a célpont megérkezik és a bárka oldalához csatlakozik. Ekkor az előzetes megbeszélés szerint odaküldtünk egy mini drónt, ami biztonsági okból elhelyezett rajta egy nyomkövető jeladót.

A két hajó hamarosan szétkapcsolódott. Nem tudhattuk, ki vezeti a célpontunkat, ezért nem támadtunk rá. A mi lopakodónk még a dokkban volt, amikor az a gép eltávolodott a bárkától, váratlanul tüzet nyitott rá és megsemmisítette a fedélzetén tartózkodókkal együtt. Az egész atomjaira szakadt szét… Azt a robbanást senki sem élhette túl… Akkor ébredtünk rá, hogy kilenc társunk – a klánok legbátrabb harcosai – mind odaveszett. Azt kell mondjam, fiad az összecsapás áldozatai között van, nagytiszteletű Ragnar. Azóta nem sikerült elérni a megbízót, a harcosaink közül pedig egy se jelentkezett, tehát biztosra vehető, hogy a rajtaütés sikertelen volt és a gyilkosok elmenekültek. – mondta a harcos és szomorúan lehajtotta a fejét. – Ennél többet nem tudok mondani.

  • Hallottunk mindent, amit hallanunk kellett. – szólt most hozzá Badra, a klánjának főnöke. – Nagytiszteletű Ragnar! Fiad és harcosaink vére bosszúért kiált!
  • És a kegyetlen bosszú nem is marad el! – jelentette ki Ragnar és áldozótőrt húzott elő az övéből. – Esküdjünk meg, hogy elpusztítjuk a gyilkosokat! Legyen szavainkon szent pecsét ennek az ember szukának a vére!
  • Esküszünk! Bosszú! Halál rájuk! – kiáltották a klánvezérek, Ragnar pedig az iszonyattól tágra nyílt szemű tehetetlen áldozat fölé hajolt és néhány gyakorlott mozdulattal kimetszette, majd a feje fölé emelte a vértől csöpögő, még dobogó szívét.
  • Bosszú! Bosszú! Bosszú! – skandálták a körben állók, akik előbb ittak az áldozat még gőzölgő véréből, aztán megfürdették benne a meztelen harcost, akit ettől végtelen erő és elszántság szállt meg.
  • Most menj, gyűjtsd össze a klánok harcosait! – parancsolta Ragnar. – Minden megölt férfi életéért száz harcost hívj! A bosszúhadjáratot személyesen te fogod vezetni Kalar! Keressétek meg és pusztítsátok el azt az űrhajót és átkozott legénységét!
  • Az Örökké Való Istenek előtt esküszöm, hogy bosszút állunk nagytiszteletű Ragnar! – kiáltotta tetőtől talpig a halott nő vérében ázva Kalar és élvezettel megnyalta az ajkát.

KEPLER-452b

Syntha

6.

A kis pókszabású szervizdroid néhány ujjnyival a külső burkolat felett lebegve egyhangú zümmögéssel végezte a rutin szkennelési feladatát. Matten a fedélzeti számítógép szoftvereinek frissítésével volt elfoglalva, Welira pedig az életfenntartó rendszert ellenőrizte.

Marcus és legénysége – beleértve az öt próbaidős pilótát is – a fedélzetet takarította. Ezt ugyan megtehették volna a droidok is, de a parancsnok ragaszkodott hozzá, hogy ezt a feladatot ők tizenegyen közösen végezzék el, méghozzá csapatépítő célzattal. Senkinek sem volt kifogása a jó hangulatban, közösen végzett munka ellen.

A vidám zenei aláfestésbe váratlanul a külső szkennelést végző droid éles hangú szaggatott riasztása sípolt bele. Matten úgy pattant fel a számítógép konzol mellől, mint akit skorpió csípett meg.

Elég volt egyetlen futó pillantást vetnie az alkarján viselt diagnosztikai kijelzőre, máris tudta, hogy nagyon nagy baj van. A négyjegyű hibakód egy poloskariasztás volt!

Tudta jól, hogy hiába utasítja a droidot a nyomkövető berendezés azonnali eltávolítására, minden bizonnyal már késő, hisz a visszaérkezés óta eltelt idő alatt a távoli megfigyelő már biztosan bemérhette a hajó tartózkodási helyének pontos koordinátáit.

Ettől függetlenül kiadta neki a parancsot, hogy legalább azt megtudják, kitől származik az apró jeladó a hajó zsilipkapujának közvetlen közelében.

A sípolásra a legénység tagjai is felkapták a fejüket és abbahagyták a munkát. Látták, ahogy Matten a hasi zsilip felé siet és ők is elindultak arra.

  • Mi az Matten? Mit talált a droid? Valami sérülés? – kérdezte aggódva Lyra.
  • Rosszabb. – felelte a férfi és tenyerén tartva mutatta a kabátgomb méretű kis szerkezetet. – Ez egy nagyon modern quantum technológiával működő nyomkövető, amit valószínűleg a legutóbbi küldetés során helyezett el valaki a hajón. Megpróbálom azonosítani és hatástalanítani, bár azt hiszem, már túl késő. Ha valaki meg akarta tudni, hogy hol van a bázisunk, már megtudta.
  • A fluxuskulcsot nyomnám le annak a mocsoknak a torkán, aki ezt a piócát ránk tapasztotta! – kiáltott fel magából kikelve Jarred.
  • Kérlek, ne izgasd fel magad Jerry! – próbálta nyugtatni C.E.L.I.A., aki két nappal korábban csatlakozott ismét a pilóta társaságához és érzékenyebb volt, mint valaha. – Hidd el, én teljesen megértelek, de ha reálisan tekintesz az esetre, magad is beláthatod, hogy a heves érzelemkitörés nem segít a kialakult helyzeten.

Jarred látva, hogy társai kétségbe esve próbálják visszatartani a kitörtni készülő röhögést, tehetetlenül széttárt karokkal kapkodott levegő után, de csendben maradt.

  • A heves érzelmek elfojtása hosszú távon magas vérnyomást és fokozott stresszt eredményezhet Jerry. Az pedig akár impotenciához is vezethet. – jegyezte meg Lyra, hogy fokozza a helyzet komikumát.
  • Leszarom! – ordította a pilóta, mire az android lány újra nyugtatni próbálta, de ezzel csak még jobban magára vonta a férfi haragját. – Elég legyen Celia!
  • Jarred! – mondta alig hallható hangon Welira és feltűnés nélkül megérintette a pilóta kezét, mire a férfi furamód azonnal lehiggadt.

Maga sem értette miként, de a fiatal nő kisugárzása és hangja nagy hatással volt rá. Mióta elvált a feleségétől, még nem akadt senki, aki ilyen szeretettel és megértéssel fordult volna felé. Érezte, hogy valami különleges erő áramlik kettejük között és ez végtelenül megnyugtatta. Egyelőre azonban nem volt ideje mélyebben megvizsgálni ezt az érzést, csak egy halvány mosolyt eresztett meg Welira felé.

  • Ha Mandylor utasítására rejtette el valaki, akkor nincs reális veszély. – vélekedett Kenji. – Azt a csatornát végérvényesen lezártuk.
  • Csakhogy ezt még nem tudhatjuk biztosan. – motyogta Matten, miközben a diagnosztikára csatlakoztatta a jeladót. – Az elmondásotok alapján más érdekkörök is voltak azon a teknőn.
  • Igaz. – ismerte el Marcus. – Lehetett akár a szerelmespár is, vagy a zsoldosok.
  • Ránk ugye nem gyanakszik parancsnok? – kérdezte Joe, a próbaidős társaság érzelmileg legérzékenyebb tagja.
  • Kellene? – kérdezte Marcus. – Sajnálnám, ha ki kellene kergetnem benneteket a dzsungelbe. Bár a ragadozók biztosan örülnének a vacsorának…
  • Nagy valószínűséggel nem ők voltak, hanem a zsoldosok. – fejezte be a találgatást Matten. – A poloskát ugyanis a Deneb rendszerében gyártották…
  • Basszus! – kiáltott fel Jarred. – Úgy tudtam! Az a Qorin Horda fészke! Azok a nyomorult zsoldosok! De vajon miért?
  • A legkézenfekvőbb logikus válasz az, hogy ők is szemet vetettek a Paragonra. – elemezte villámgyorsan a helyzetet C.E.L.I.A. – És szerették volna nyomon követni.
  • Ez a legvalószínűbb forgatókönyv. – bólintott Marcus és hajába túrva felsóhajtott. – Ha sejtettem volna, hogy ez a hajó ennyi bonyodalmat fog okozni, inkább egy T-kettest javasolok helyette Elarának!
  • Csakhogy szerencsére nem azt javasoltad főnök! – mondta kissé lehiggadva Jarred. – Ennek köszönhető, hogy a lehető legprofibb crew-val dolgozol és nem egy rakás büdös talpú teherpilótával.
  • El kell ismernem, hogy legalább ez a tény a döntésem helyessége mellett szól. – csapott a nagydarab pilóta vállára Marcus.
  • Most már hatástalaníthatom? – kérdezte Matten, de Thalia megrázta a fejét és kivette a kezéből a jeladót.
  • Ha megsemmisítjük, az utolsó jel ide fogja csalni a Hordát. Van egy jobb ötletem!
  • Mi? – vigyorgott rá Jarred. – Ráteszed egy intergalaktikus trágyaszállító seggére?
  • Nem egészen, de ha a tervem beválik, a zsoldosok úgy is nagy szarban lesznek. – kacsintott rá a nő. – Ha ez a kütyü nem csak egy egyszerű passzív jelet bocsát ki, amelyet egy detektor valahol a galaxisban érzékel, hanem az a készülék folyamatosan lekéri a legfrissebb helymeghatározó adatokat, akkor elég egyszerűen vissza lehet követni a jelet. Vagyis pontosan megtudhatjuk, hogy az adott detektor, mondjuk egy csapásmérő űrhajó fedélzetén éppen hol tartózkodik.
  • Zseni vagy Thalia! – mondta elismerően Selina, aki a híradástechnika helyett az emberi test funkcionális anatómiájában és traumatikus kórtanában volt sokkal inkább járatos.
  • Egyszerű fizika. – vont vállat a felderítőtiszt. – És ha már tudjuk, hogy hol van a jelfogó, jöhet a válasz!
  • Mi jár a fejedben Thalia? – kérdezte Marcus.
  • Visszavisszük a kütyüt a feladójának. Egyszerűen rátesszük a Horda zászlóshajójára és eltűnünk, mintha ott se lettünk volna. Akkor aztán kereshetnek bennünket, de soha többé nem fognak a nyomunkra akadni.
  • Briliáns ötlet! – lelkesedett Jarred. – Teljes álcázás mellett még csak észre se vesznek bennünket.
  • Ráállhatok az ügyre, parancsnok? – kérdezte a nő.
  • Csináld Thalia! – hagyta jóvá Marcus. – Amint rátaláltál a jelfogadó egységre, azonnal indulunk.

A délelőtti események okozta izgalmak megviselték Mattent, így egy szerény ebéd elfogyasztása után visszavonult a szobájába pihenni. Alig néhány órát sikerült azonban aludnia, amikor minikomjának social media applikációja bejövő privát üzenetet jelzett.

A délutáni mély alvás hatásától még félig kómásan először azt sem tudta, hogy hol van. Jó időbe telt, amíg agya visszazökkent a normál kerékvágásba és képes volt gondolkodni.

Az üzenet feladója Rohnat Kessar volt. A név láttán Mattent az együtt töltött évek, a közös munka és a régi emlékek kiváltotta kellemes érzések árasztották el.

  • Szevasz Cimbora! – olvasta és eszébe jutott, hogy Rohnat még a legnehezebb helyzetben is így szokta szólítani. – Remélem, jó egészségnek örvendesz és minden rendben van veled! Fogadok, hogy nem követed az idő múlását. De ha a naptáradra nézel láthatod, hogy tíz éve lesz annak, hogy legutóbb találkoztunk. Azóta Welira talán már férjhez ment és lehet, hogy boldog nagypapa lettél? Mit szólnál hozzá, ha a régi team még meglévő tagjaival összehoznánk egy nosztalgiázós, piálós, beszélgetős találkozót? Ezen a felületen bármikor elérhetsz. Baráti öleléssel Rohn.

Matten elmosolyodott és a tőle megszokott távirati stílusban megírta a választ:

  • Szevasz Öreg Harcos! Köszönöm, velem minden rendben, az egészségem kifogástalan. Te kergeted még a csajokat? A tíz év valóban gyorsan elszaladt. Mostanában sokat gondolok a régi csapatra. Nem fogod elhinni, milyen munkát találtam, de irigykedhetsz rám! Welira még nem ment férjhez, és unokám sincs még. A találkozó ötletét támogatom. Hol és mikor legyen? Te még a tengerparti házadban laksz? Mi egy ideje a Synthán élünk. Írj! Ölellek, Matten.

Ahogy elküldte az üzenetet, el is feledkezett róla, mert figyelmét az ajtón belépő Welira vonta magára.

  • Nem zavarlak, apa?
  • Micsoda kérdés lányom! Te sohasem zavarsz! Gyere ülj ide! – ült fel az ágyon és mutatott helyet maga mellett Matten.

Welira leült az ágy szélére és zavartan hallgatott, mert nem tudta, hogyan kezdjen bele a mondandójába.

Mi a helyzet, Csibe? – kérdezte az öreg, hogy megadja a kezdő lökést a beszélgetésnek. – Valami baj van?

  • Nem, nincs semmi baj. – felelte a nő és gondterhelten felsóhajtott. – Kérdezhetek valamit?
  • Persze, hiszen mi ketten egy csapat vagyunk.
  • Mi a véleményed Jarredről?

Matten szeme felcsillant. Érezte, hogy Welira valami ilyesmi miatt jött. Az ő figyelmét se kerülte el, ahogy a lánya egy ideje a megtermett pilótára néz. Apai szíve őrült, hogy a lánya végre érdeklődik egy férfi iránt.

  • Kimondottan szimpatikusnak találom azt a fickót. – jelentette ki egyértelműen. – Tisztességes, egyenes embernek gondolom, aki nem mellesleg kiváló pilóta. Megkedvelted?
  • Igen. – pirult el Welira. – Jóképűnek találom és amikor Celiát lelőtték, megpillantottam benne az érző szívű, szeretni tudó férfit. De az nem járja, hogy egy ilyen ember egy androiddal legyen kapcsolatban.
  • Sokan élnek androidokkal. – vont vállat Matten. – személyre szabott programozás, semmi vita, semmi tányérdobálós féltékenységi jelenet, semmi családi perpatvar. Amellett teljes megbízhatóság, odafigyelés, támogatás és gondoskodás. És Celia valóban a legújabb, legélethűbb modellek közé tartozik. Csaknem teljesen emberi.
  • Szerinted többet ér, mint egy igazi hús-vér nő? – vonta fel a szemöldökét felháborodva Welira. – Szerinted többet ér, mint én?

Matten megrázta a fejét, mert érezte, hogy a beszélgetés kényes fordulatot vesz.

  • Nem azt mondtam! Te gyönyörű, okos és csodálatos nő lettél lányom! Örülnék, ha egy olyan férfi oldalán látnálak, mint Jarred.

A nő vonásai kisimultak, és tekintete megenyhült.

  • Beszélgettetek már kettesben? – kérdezte Matten.
  • Még nem volt rá alkalmunk. – vallotta be Welira.
  • Hát, akkor keresd az alkalmat lányom! Beszélgess vele, kérdezz tőle az életéről és a múltjáról! Ismerd meg és ha kíváncsi rád, te is mesélj neki magadról!
  • De mi van, ha nem tetszem neki? És ott a korkülönbség… Mennyi idős lehet? Negyven, negyvenöt?
  • Ha két ember szereti egymást, nem számít a korkülönbség! – jelentette ki Matten. – Egyébként szerintem inkább negyven, mint negyvenöt.
  • Nem sok az a kilenc év? – aggodalmaskodott a nő.

Matten bátorítóan nézett rá és megfogta a kezét.

  • Egyáltalán nem sok! A férfiak később érnek, mint a nők. Szerintem egyáltalán nem számít az a kilenc év.
  • Hát jó! – vidult fel Welira és puszit nyomott apja ráncos arcára. – Köszönöm apa! Megyek, és megkeresem.
  • Hajrá lányom! – biztatta a férfi és csak akkor törölte meg könnybe lábadt szemeit, amikor az ajtó szisszenve becsukódott a lánya mögött.

Szívében és emlékeiben Welira még mindig az az állandóan gondtalan kislány volt, aki kacagva szaladt feléje és a nyakába ugrott, amikor este munka után hazatért. Az a megtestesült ártatlanság, akinek elalvás előtt mesét mondott. Az a tiszta szeretettel ragaszkodó apróság, aki olyan észrevétlenül tudott az ölébe kucorodni amikor a számítógép előtt ült és dolgozott, hogy már csak a finom illatára és a puha melegségére figyelt fel.

Csakhogy az a kislány már a múlté. Welira felnőtt nő, aki időközben mérnöki diplomát szerzett, felelősségteljes fejlesztő és tervező munkát végzett, mellesleg a legjobb segítsége volt a műhelyben és a háztartásban egyaránt.

A múlt elmúlt, az idő észrevétlenül elszaladt, a kislány felnőtté vált, ő maga pedig megöregedett. És talán ez utóbbi fájt neki leginkább.


KEPLER-62e

ÉDEN

7.

Jasmine jóéjt puszit nyomott a kis Michael és Grete homlokára, gondosan betakargatta őket és becsatolta a biztonsági hevedereket, melyek alvásidőben az ágyak biztonságába ölelték a gyermekeket. Michael öt, Grete hét éves volt. A kisfiú haja tűzvörös hullámokban terült szét a párnán, nővére arcát csillogó kékesfekete egyenes szálú hajzuhatag ölelte körül. Csupán egyforma azúrkék szemeiket örökölték apjuktól. Ezekre a mindig nevető szemekre most végre könnyű álmot hozott az éj. Boby, a család nagy, fehér kuvasz kutyája mellső lábaira hajtotta busa fejét és hűségesen őrizte az álmukat.

A szomszédos kabinban Greg már a közös ágyukban várta a nőt. Jasmine csábító mozdulattal csúsztatta le vállairól a köntösét és úgy bújt a férje mellé, mint egy prédára éhes nagymacska. Még morgott is hozzá és körmeit érzéki mozdulattal végig húzta a férfi izmos mellkasán.

  • Elaludtak a kicsik? – kérdezte izgatottan suttogva Greg.
  • Nehezen, de sikerült őket álomba mesélnem.
  • Hiányoztál! – mondta a férfi, de Jasmine finoman az ajkaira nyomta a mutatóujját, aztán teste szorosan hozzásimult és felizzott körülöttük a levegő.

Ahogy a kis kabinban magasra csaptak a szenvedély olthatatlan lángjai, az idő megállni látszott a szerelem hevétől átfűtött házaspár körül. Tíz éve éltek már együtt, de szerelmük épp olyan mély és megingathatatlan volt, mint amikor összeismerkedtek.

Boby orrlyukai kitágulva szimatoltak, de még ő is az álmok mezején csatangolt. Aztán a talaj felett kúszó maró fekete füst végre felébresztette. Jelezni azonban már nem volt ideje, ugatását elnyomta a riasztórendszer fültépő hangja.

A vészjelző szirénák vijjogása szinte szétfeszítette a levegőt, egyetlen könyörtelen pillanat alatt tépve szét a szenvedély puha ködét. A szoba forró, párás légköre most vörös fények rémisztő villódzásában úszott, ahogy a hajó falai reszkettek az egyre erősödő, mély, dobhártyaszaggató reccsenésektől. A két felhevült test még mindig egymás közelségében remegett, a vágy utórezgései hirtelen váltak rettegéssé, mikor a monoton géphang átvette a hatalmat a ziháló csend fölött:

  • Kritikus vészhelyzet! A hiperhajtómű túlfeszültségszabályozó meghibásodott! Robbanásveszély miatt leállítva! Azonnali evakuáció szükséges!

A rájuk csapó pániktól egy pillanatra mozdulatlanná dermedtek, majd a vérükbe toluló adrenalinlöket kirobbantotta őket az ágyból. Első gondolatuk a gyerekek mentése volt.

Ahogy kapkodva rángatták fel kezeslábasaikat, és próbálták felöltöztetni a két rémült apróságot. A robotpilóta kirántotta a hajót a hipertérből, főhajtóműveket leállította és megkezdte a hűtést, valamint a reaktortérben tomboló lángok oltását.

  • Mi történik! Anya! Apa! Mi történik! – sikoltoztak rémülten a gyerekek.
  • Meghibásodott a hajtómű, de ne féljetek, minden rendben lesz! – próbálta megnyugtatni őket Jasmine, miközben a szívét a félelem jeges marka szorította össze.

Boby izgatottan ugrált és csaholt körülöttük, de ezzel nem segített, csak akadályozta a mozgásukat.

  • Greg! Hozd Michaelt! – kiáltotta Jasmine és ölébe kapta a keservesen síró Gretet.
  • Kényszerleszállás! Kényszerleszállás! Vegyék fel a védőöltözeteket és csatolják be a biztonsági hevedereket! – adta ki a vészhelyzeti utasításokat a géphang és az űrhajó meredek szögben süllyedni kezdett.
  • Gyorsan! Gyorsan! Csatold be magatokat a vészhelyzeti ülésekbe! – kiáltotta Greg. – Hol a sisakod, Jasmine?
  • Mi? – bámult rá a nő a sokkos állapot határán. – Mi?
  • A sisakod??? – ordította a férfi és reszkető kezeivel képtelen volt becsatolni Michael hevederének rögzítőjét.
  • Megkeresem! – mondta gépies hangon Jasmine és eltűnt a kavargó füstben.
  • Jasmine! – kiáltotta Greg, mert ekkor pillantotta meg a padlón ide-oda guruló sisakot, de a nő már nem hallotta, mert elnyelte a recsegő-ropogó hajótest sötét belseje.

Végre sikerült becsatolnia Michaelt, és gyors mozdulattal ellenőrizte Grete hevederét is. Miután mindkettőt rendben találta, felkapta a sisakot és a felesége után vetette magát.

  • Nyugi srácok! Mindjárt visszajövünk! – szólt hátra a kicsiknek.

Az űrhajó minden fala remegni és hangosan pattogni kezdett, amikor orral belefúrta magát az ismeretlen bolygó ismeretlen légkörébe.

  • Apa! Apa! – hallotta a két gyerek rémült sikolyát a háta mögül, de nem fordult vissza, mert tudta, hogy a kicsik biztonságban vannak, a feleségét viszont meg kellett mentenie, ezért makacsul tört előre a sűrű füstben.

Lába valami puhába ütközött és sisaklámpája fénypászmájában megpillantotta az ájultan heverő Jasminet. Letérdelt mellé, hogy a fejére tegye a sisakot, ám az ide-oda imbolygó mozgásban sehogy sem boldogult.

  • A hajótest túlhevült! A hajótest túlhevült! Az orr hővédő burkolata levált! Figyelem! Becsapódás húsz másodperc múlva!
  • Gyerünk már Jasmine! – kiáltotta elkeseredetten küzdve Greg és végre sikerült rácsatolnia a sisakot a kusza szőke fürtökre, ám az ájult testet biztonságba vonszolni már nem maradt ideje.

A lángoló űrhajó két darabra szakadt és ő a feleségét ölelve pörögve zuhant az éj sötét mélységébe, aztán elvesztette az eszméletét.

  • Figyelem, figyelem! – hallatszott a hangosbemondóból Victor hangja. – MP-4 riasztást fogtunk a Kepler-62e bolygóról. Négy fős család űrhajója hajtott végre kényszerleszállást. A vészjeladó működőképes. Azonnali keresés és mentés szükséges!
  • Annak a bolygónak a másik neve Éden. – jegyezte meg Elara, miközben versenyt öltözött Marcussal. – Viszont nincsenek rajta kolóniák mert politikailag és gazdaságilag teljesen elzárt világ.
  • Ennyire barátságtalan az őslakos faj? – kérdezte Marcus a nadrágját felrántva.
  • Nem, inkább csak védik magukat és a kultúrájukat az idegen behatásoktól, ugyanis végtelenül hagyománytisztelők. – mondta Elara és már indultak is futólépésben a négyes platform felé.

A Paragon személyzete és az ügyeletes mentőcsapat tagjai már ott várták őket. Hat ember volt Roy csapatából, akiket azúttal Alex vezetett. Mindenki a rendszeresített exoszkeletonokat viselte.

  • Majdnem elkéstetek, parancsnok! – jegyezte meg cinkos mosollyal Jarred. – Mi tartott ilyen sokáig?
  • Miről beszélsz? Ha jól látom, még itt áll a gép! – intett a Paragon felé Marcus. – Csekkoljátok be a csótányt és a mentőkompot is! Felszíni és légi keresésre is szükség lesz!
  • Csak mondom, hogy már tizenegy percnél tartunk! – tájékoztatta a csapatot Lyra. – Rontunk a szintidőnkön, ha nem igyekeztek!

Még kellett néhány perc, mire elkészültek és a Paragon végre felemelkedhetett.

  • Negyvenhárom perc a menetidő! – jelezte D.A.N.A.
  • Akkor hát indulás Viper! – adta ki a parancsot Marcus.
  • Vettem főnök! Startolunk!

A két szkafanderes test tónustalan végtagokkal lebegett a tenger hullámain. Az automatikusan felfúvódó narancsszín mentőmellények tartották őket a felszínen. Nem sodródtak el egymástól, mert egy láthatóan sebtiben felcsatolt biztonsági heveder összekötötte őket a derekuknál. Az áramlat lassan a roncsdarabokkal teleszórt homokos part felé sodorta őket.

Greg hunyorogva próbálta kinyitni a szemét, de még ez a gyenge kísérlet is iszonyú fejfájást okozott neki. A lágy ringatás megnyugtatta és a fájdalmait is csillapította valamelyest. Aztán arra gondolt, hogy legszívesebben így maradna, ám akkor hirtelen eszébe jutott, hogy mi is történt és ez egy pillanat alatt eszméletére térítette. Össze kellett szednie minden akaraterejét, hogy a nyilalló fejfájás ellenére ki tudja nyitni a szemeit. Kék égbolt kupolája borult fölé, melyen vakítóan fehér felhők úsztak. A távolban megpillantotta a homokos tengerpartot és a buja zöld növényzetet. Ez a látvány reménnyel és erővel töltötte el. Keserves kínok között oldalra fordította a fejét és látta, hogy Jasmine még mindig ájult állapotban van.

Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg végre partot értek. Greg végtelen erőfeszítéssel próbálta feljebb vonszolni feleségét a szárazföld biztonságába. Ekkor tudatosult benne, hogy a gyerekek nincsenek velük. Rémülten nézett körül, de sehol sem látta őket. Kioldotta a kettejüket összekötő heveder elgörbült csatját és négykézláb mászva próbált eljutni egyik füstölgő roncsdarabtól a másikig, hátha rábukkan a gyerekeikre. Végül teljesen kimerülve zuhant hanyatt és úgy zihált, mintha kilométereket futott volna. Az erős gravitációban minden mozdulat megterhelő volt. Úgy látta, mintha Jasmine karja megmozdult volna, ezért visszakúszott hozzá. A légköranalizátor szerint a levegő alkalmas volt a belégzésre, ezért mindkettejük sisakját lecsatolta és megsimogatta Jasmine sápadt arcát. A nő magához tért az érintésre és kinyitotta a szemét. Greget megpillantva előbb halvány mosoly jelent meg az arcán és felköhögött, majd riadt pillantással nézett körül és rekedt hangon megszólalt:

  • Hol vannak a gyerekek?
  • Nem tudom szerelmem! – válaszolt a férfi. – De ígérem, hogy meg fogjuk találni őket. Fel tudsz állni?
  • Megpróbálom… Greg! Meg kell találnunk a gyerekeket! – nyögte Jasmine és lassan, erőlködve, Greg karjába kapaszkodva talpra kecmergett, majd tátott szájjal meredt a körülöttük elterülő roncsmezőre. – Hát ez…
  • Ez apró darabokra hullott szét. – fejezte be a mondatot Greg és tántorogva nézett körül. – Jó lenne találni egy működőképes rádióadót, hogy segítséget tudjunk hívni!
  • Remélem, az a méregdrága automata jeladó már riasztotta a mentési szolgálatot! Mielőtt elindulunk megkeresni a kicsiket, hagyjunk itt valami jelet, hogy tudják, merre keressenek bennünket! – mondta a mindig gyakorlatias Jasmine.
  • Valiának is van egy saját jeladója. A gyerekekkel együtt ott volt a biztonsági kabinban, amikor elszakadtunk tőlük. – mondta Greg az alkarján lévő modulon keresgélve. – Rádiókapcsolat nincs vele, de ráállok a jelre és azt fogjuk követni!
  • Imádom, hogy mire én feltenném a kérdést, te már ki is mondod a választ! – nézett rá őszinte elismeréssel Jasmine.
  • A jel gyenge és szakadozó, de az iránya egyértelműen észak. – nézett a távolban magasodó dombok felé a férfi. – Nem lesz könnyű feljutnunk oda… Bírni fogod?
  • A gyerekeinkért bármit kibírok, ezt már tapasztalhattad. A szkafandereket hagyjuk itt, aztán mehetünk! – jelentette ki a nő.

A zölden ragyogó szempár egészen közelről vizslatta a hengeres kabin maradványainak mennyezetéről lógó apró kezeket és lábakat. A két kisgyermek a biztonsági ülésekbe szíjazva ült – vagyis mivel a kabin az oldalára gurult és most az oldala volt fenn – inkább lógott elernyedt végtagokkal. A zöld szemek gazdája felemelte acélkarjait és kicsatolta, majd óvatosan a földre fektette a súlytalan kis testeket. Levette a sisakjukat és ellenőrizte az életfunkcióikat. Mindent rendben talált és ezt rögzítette is magában. Dolga végeztével leült egy kidőlt fa mohás törzsére és türelmesen várta, hogy felébredjenek, de mereven figyelő zöld szemeit egypillanatra sem vette le róluk. Közben unaloműzésként azokat a gyermekdalokat kezdte halkan lejátszani, amelyeket Jasmine szokott énekelni a kicsiknek.

Elsőként Grete nyitotta ki a szemeit és a hang forrását kereste. Amikor megpillantotta a rá bámuló zöld szempárt, rémülten kiáltott fel.

  • Valia! Hol van anya és apa? És Boby?
  • Sajnálatos módon nem tudok válaszolni a kérdésedre Grete. – búgta kellemes dadus hangon V.A.L.I.A. (Virtual Autonomous Lifeform Interface Assistant) a kopott sárga protokolldroid. – A szüleitek már azelőtt elszakadtak tőlünk, mielőtt a biztonsági kabin földet ért volna ott fenn!
  • Hol?
  • Ott a domb tetején… – mutatta V.A.L.I.A. készségesen.

Grete a jelzett irányba nézet és megdöbbenve látta, hogy a domboldalon leguruló egység több száz méteren át széles sávban letarolta a növényzetet, mígnem néhány vaskosabb fa meg nem fékezte idelenn a völgyben.

  • Örülhetünk, hogy szerencsésen megúsztuk a kényszerleszállást és a gurulást is. – állapította meg azt android.
  • És mi van Michaellel? – térdelt kisöccse mellé a lány. – Alszik vagy valami baja van?
  • Az elsődleges diagnózis szerint mindkettőtök testi épsége tökéletesen rendben van. – felelte az android. – Nézd, már ő is ébredezik!

Grete megsimogatta Michael arcát és megfogta a kezét, mire a lángvörös hajú kisfiú kinyitotta a szemét és zavartan nézett nővérére.

  • Mi történt Grete? Hol vagyunk? – kérdezte ijedt arccal.
  • Csak azt tudom, hogy tűz volt a hajónkon, anya és apa beszíjazott bennünket a kabinba… aztán kényszerleszálltunk és… – nézett körül a helyet felmérve a kislány. – … most egy erdőben vagyunk.
  • Apa és anya?
  • Már biztosan a keresésünkre indultak Remélem, eszükbe jut, hogy az én helyzetjelzőmet kövessék! – mondta reménykedve V.A.L.I.A., majd gondoskodó hangon hozzátette. – Tessék, igyatok izotóniás folyadékot! Tele van vitaminokkal és fontos nyomelemekkel.
  • Fel kéne másznunk oda! – mutatott Grete a dombtetőre. – Talán onnét megláthatjuk őket!
  • Igazad van Grete! – dicsérte meg az android. – Menjünk és nézzünk körül fentről! Onnan megláthatjuk a tengert, ami fölött az éjjel darabokra hullott az űrhajó.

A puhán omló erdei talajon csak nehezen tudtak felkapaszkodni, így meglehetősen hosszú időbe telt, amíg végre felértek és körülnézhettek. A remény azonban óriási erőt és kitartást adott nekik. Végeláthatatlan zöld erdőség hullámzott körülöttük minden irányban. Csakhogy tengernek, űrhajónak vagy a szüleiknek nyomát se látták. Tanácstalanul néztek V.A.L.I.A.-ra

  • Azt mondtad, innét látszik a tenger. – mondta csalódottan Michael.
  • Hát… lehet, hogy kissé távolabb van, mint gondoltam… – vallotta be az android.

A Kepler-62f csodálatos smaragd-azúr és ezüstfehér színekben ragyogott a csillagoktól tündöklő bársonyfekete háttér előtt.

  • Viper! Állj rá a vészjeladó által küldött koordinátákra! Phoenix! Teljes légkör, víz és talajösszetétel analízist kérek! – mondta Marcus elmerülve a meseszép látványban. – Lyra! Keresd a vészjeladó helyzetét!
  • Odanavigálok főnök! – válaszolt Jarred.
  • Futtatom Grizzly! – intett Thalia. – Eddig minden teljesen megegyezik a bolygókatalógusban szereplő adatokkal. A levegő belégzésre, a víz emberi fogyasztásra a talaj pedig művelésre alkalmas.
  • Keresem a jelet Grizzly! – felelte Lyra és tekintete a keresőradar indikátorára tapadt.

Marcus Elarához fordult.

  • Kérlek, te vezesd a légi felderítést a komp fedélzetén! Vidd magaddal Karlát és Emesét! A felszíni keresőcsapatot vezesse Alex! A csótányban tartson vele Peet, Archibald, Nico és Fred! Mi fentről fedezünk benneteket és műszerekkel támogatjuk a kutatást!
  • Értettem parancsnok! – mosolygott rá Elara és távozóban csókot dobott feléje, mire a legénység tagjai cseppet sem diszkréten elfordultak és még annál is indiszkrétebben elvigyorodtak.
  • A célkoordináták fölött vagyunk főnök! – jelentette Jarred kisvártatva
  • Megvan a jel, Lyra? – kérdezte Marcus.
  • Igen, pontosan alattunk. – felelte a nő. – Pontosabban kilenc méterrel a tengerszint alatt a homokos tengerfenéken.
  • Van egy rossz hírem parancsnok! – szólalt meg ekkor Thalia.
  • Mi az? – fordult feléje Marcus.
  • A jeladó ugyan ott van, ahol Lyra mondja, ám a hajótest nincs ott…
  • Ezt meg hogy érted?
  • Úgy, ahogy mondom. – erősítette meg a nő. – Egy kisebb roncsdarab hever csak ott, ami egykor a pilótakabinhoz tartozhatott. Abban pittyeg a jeladó. De a hajótest többi része nincs ott körülötte. Talán szétrobbant és a darabok szétszóródtak a környéken…
  • Állítsd rá a keresőradart Phoenix! – mondta Marcus. – Találjuk meg a többi darabot is!
  • Látok valami furcsát a parton! – vizsgálta a monitort Thalia és rázoomolt a roncsdarabokból álló fura alakzatra. – Nézzétek!
  • Az ott egy torony? – nézte kíváncsian Selina.
  • Vagy inkább egy felkiáltójel akar lenni. – vélekedett Jarred. – De miért van mellette gondosan kiterítve két szkafander?
  • Ez egy útjelző, végtelenül kreatív testvéreim az űrben! – állapította meg Kenji. – Ha jobban megnézitek, pontosan abba az irányba mutat, amerre a távolodó lábnyomok haladnak, vagyis északra.
  • Istenkirály vagy Taka! – kiáltotta Jarred. – Jelet hagytak nekünk! De ez csak két pár lábnyom, mi pedig egy négy fős családot keresünk, nem?
  • Ez kissé bonyolítja a kutatást, úgy érzem. – szólalt meg Marcus. – A riasztástól számítva egy órával később érkeztünk meg. Akárhova mentek, nem lehetnek még messze Ennyi idő alatt gyalog legfeljebb öt-hat kilométerre távolodhattak el.
  • Nincs kapcsolat a légiirányítással vagy a helyi légvédelemmel parancsnok. – jelentette Thalia. – Teljes rádiócsend van. Talán nincs is légvédelmük?
  • Egyetlen műholdat se láttunk a bolygó körül. – emlékeztette Lyra. – Pedig az itt élőknek nagyon magas a technikai fejlettségi szintje.
  • Ezzel most nem érünk rá foglalkozni. – mondta sürgetően Marcus. – A bolygó tagja a Szövetségnek. Ha igazoltatnak, majd elmondjuk, kik vagyunk és miért jöttünk. De előbb Elara induljon el a mentőkomppal, aztán leszállunk a parton és letesszük a csótányt Viper!
  • Lekapcsolódunk Grizzly! – jelentkezett be Elara a kompból néhány perc múlva. – Megkezdjük a légifelderítést!
  • Landolás Viper! – mondta Marcus.
  • Vettem főnök! A leszállási manővert megkezdem! – nyugtázta a parancsot Jarred.
  • A szárazföldi egység készen áll parancsnok! – jelentkezett be rádión Alex. – Viszünk magunkkal néhány lebegő gömbdroidot is.
  • Rendben Angyal! Sikeres keresést!

Amint a hatkerekű terepjáró legurult a rámpán, a Paragon ismét felemelkedett, hogy a magasból műszerekkel pásztázza a környéket túlélők után kutatva.

  • Tudjátok, a mai modern felderítő műszerekkel a mentőegység akár a világűrből is a nyomunkra akadhat. Ha pedig felfedezik a jeladómat, bármelyik percben értünk jöhetnek, hogy magukkal vigyenek… – tartotta szóval a kicsiket az android.

A fák közül kilépő hat alak mindegyike optikai álcaöltözetet viselt, így V.A.L.I.R.A. és a gyerekek már csak akkor észlelték őket, amikor elállták az útjukat és láthatóvá tették magukat. Öltözékük különleges, puha ám erős anyagból készült. Fegyvert egyiküknél sem láttak.

  • Felfedeztük a jeladódat pléhpofa. – mondta az egyik férfi és szélesen elmosolyodott. – Vagy nem ránk számítottatok?

A kislány rémülten felsikoltott, Michael pedig megtorpant és nővére karjába kapaszkodott. V.AL.I.R.A. hirtelen elhallgatott és egy láthatatlan deaktiváló sugár hatására mozdulatlanná dermedt.

A hat némán és gyorsan mozgó alak közül ketten felragadták a két gyermeket, a másik négy pedig az androidot emelte fel és egy perc múlva már el is tűntek velük a domboldalba nyíló tökéletesen álcázott bejáratban.

Kanyargós föld alatti alagútrendszerbe hurcolták őket, melynek falain és mennyezetén különleges növények árasztottak sejtelmes halvány zöldessárga fényt. A folyosó enyhén lejtett, és ahogy egyre mélyebbre értek, a levegő hűvösebbé és nehezebbé vált.

A két megszeppent gyereknek bőven volt ideje szemügyre venni elrablóikat. Embermagas, csupasz, zöldzöldbőrű lények voltak.

Egy tágas barlangba vitték őket, melynek magas mennyezetén át szűrt napfény áramlott be. Körben a sárgás kőfalakon mindenféle növények légzőgyökerei és zöld levelei tapadtak. Középen apró forrásból kristálytiszta víz tört fel és csordogált egy lapos kövekkel kirakott keskeny csatornában. Az egyik oldalfalnál ágakból összerótt széles ágy, a másik oldalon kis asztal – színes gyümölcsökkel – mellette két szék állt.

A két gyermeket a puha ágyra ültették aztán egyikük körbe mutatott és megszólalt.

  • Most egy ideig itt kell maradnotok.
  • Nem akarunk itt maradni! – ellenkezett Grete és elpityeredett. – Anya és apa már biztosan keres minket!
  • Ha keresnek, meg is fognak találni. Addig itt kell maradnotok. Itt biztonságos. – jelentette ki a férfi és társaival együtt távozott.

Michael felugrott és a kijárathoz futott, de ott egy rugalmas erőtérbe ütközött, mely finoman visszalökte. Foglyok voltak.

  • A nászutunk óta még úgysem túráztunk kettesben – lihegett kimerülten Jasmine és megállt egy pillanatra, hogy levegőhöz jusson. – Csak ne lenne ilyen párás forróság!
  • Ez járt az én fejemben is Szívem. – szuszogott Greg. – Bár el tudnám képzelni ezt a kirándulást sokkal nyugodtabb lelki állapotban is!
  • A lényeg az, hogy együtt vagyunk! És ha felérünk ennek a nyomorult dombnak a tetejére, remélem meglátjuk a kölyköket!
  • Úgy legyen! – nézett a ragyogóan kék égboltra Greg és körülnézve megállapította: – Amúgy tényleg varázslatos ez a hely. Arra emlékeztet, amikor még udvaroltam neked és elutaztunk a Földre, a Marshall szigetekre.
  • Hát nem felejtetted el?
  • Lehet azt elfelejteni? És ha jól emlékszem, néhány nappal utána közölted velem, hogy beköltözött valaki a pocakodba.
  • Ő volt Grete. – mosolyodott el a nő. – Emlékszem, hogy minden este simogattad a hasamat és beszéltél hozzá.
  • Ő meg a tenyerembe nyomta a könyökét. – érzékenyült el a férfi.
  • Szeretlek Greg!
  • Én is szeretlek Jasmine! – a férfi megállt, és bevárta a mögötte lépkedő nőt, majd átölelte és szenvedélyesen megcsókolta.

Jasmine szinte beleolvadt férje ölelő karjaiba, de tudta, hogy most nincs sok idő romantikázni, ezért lassan kibontakozott az ölelésből.

  • Ha megtaláltuk őket ígérem, fergetegeset szeretkezem veled, de most sietnünk kell!
  • Szavadon foglak! – kacsintott rá Greg és tovább indult.

A ragadozó észrevehetetlen volt, bőrének mintázata teljesen elrejtette a növényzetben. Némán követte őket azóta, hogy elhagyták a tengerparti sávot és most látta elérkezettnek az időt a támadásra. Hangosan elbődült és – a kisebb termete miatt őt ítélve gyengébbnek – hátulról rávetette magát Jasmine-ra. Egyetlen ugrással a felsikoltó nő hátán termett és halálos harapásra tátotta tűhegyes fogakkal teli pofáját.

Többre azonban nem maradt ideje, mert Greg kétségbeesett rögbi védőként vállával az oldalába robbant és karjaival szorosan átfogva a földre hemperedett vele, majd a lendület erejét kihasználva elhajította az állatot. Az adrenalintól hajtva azonnal talpra ugrott és az első keze ügyébe eső eszközt felkapva fenyegetően ráordított.

Az állat nem számított ellentámadásra, viszont éhes volt és nem szívesen engedte volna el kiszemelt prédáját. Felborzolt háttarajjal lassan körözni kezdett körülöttük, de Greg úgy helyezkedett, hogy a ragadozó és a felesége között maradjon, így a nőnek volt ideje feltápászkodni és felkapni a földről egy husángot.

Hiába hadonásztak és kiáltoztak feléje, nem volt hajlandó eltávolodni tőlük. Úgy tűnt, a rést keresi a védelmükön, hogy újra támadhasson.

Ki tudja, meddig tartott volna ez a patthelyzet, ha nem hangzik fel egy ismerős hang a közvetlen közelükből. Boby hangos ugatással közeledett, hogy elriassza a támadót, majd fenyegető morgással, vicsorogva vetette rá magát és tépte, marcangolta, hol érte.

Ez már sok volt a ragadozónak. Vinnyogva, farkát behúzva próbált szabadulni a családját védő nagytestű kutyától. Boby azonban olyan dühvel támadta, hogy jobbnak látta távolodni tőle. Az első adandó pillanatban megugrott és lábait a nyakába szedve elmenekült.

A harcba belemelegedett kutya még üldözte volna, ám Greg a megszokott hívófüttyel leállította és visszahívta. Kilógó nyelvvel, elégedett pofával loholt vissza gazdáihoz. Fehér, mindig gondosan ápolt bundáját nagy vérfoltok festették vörösre.

Greg és Jasmine rögtön mellé térdeltek és aggódva vizsgálták, milyen sérüléseket szerzett az összecsapásban. Megnyugodva konstatálták, hogy a bundáján lévő vér java része nem az övé, hanem a ragadozótól származik.

  • Boby! Édes drága Boby! – ölelte magához megmentőjét Jasmine. – Olyan ügyes vagy, hogy ránk találtál! Megmentettél minket!
  • Nem hiába etetted a legfinomabb falatokkal az elmúlt öt évben. – nevetett végre felszabadultan Greg. – Megérdemelted azt a rengeteg húst, amit befaltál öregfiú!

A kuvasz lógó nyelvvel lihegett és pofáján mintha önelégült mosoly jelent volna meg. Greg arca ugyanakkor váratlanul elkomorult.

  • Elvesztettem Valira jeladójának a szignálját. – sóhajtott a fejét lehajtva.

Alex és négy embere a csótány fedélzetén addig követték a nyomokat észak felé, ameddig azt a terep lehetővé tette. A trópusi erdő burjánzó növényzete azonban útjukat állta.

  • Sigma 10! Itt Angyal! A csótány nem tud tovább menni, túl sűrű az erdő. Engedélyt kérek a kutatás gyalogos folytatására!
  • Itt Grizzly! Az engedélyt megadom, de maradjatok együtt!
  • Vettem Grizzly! A csapat együtt marad! – válaszolta Alex és társaihoz fordult. – Kiszállás uraim! Gyalog folytatjuk az utat és közben erősen reménykedjünk, hogy itt nincsenek olyan veszedelmes ragadozók, mint odahaza a Synthán! Alma, Bowie és én a nyomokra figyelünk. Sír, te leszel a fegyveres fedezetünk!
  • Értettem! – bólintott Archibald és magához vett egy közepes sugárvetőt a csótány tárolójából. – Ez talán elég lesz…

Forró, párától csöpögő dzsungelben törtek előre és ezerszer hálát adtak az exoszkeletonok tervezőinek a kényelemért. Nico és Fred magabiztosan követte a két felnőtt nyomait. Archibald néhány lépéssel lemaradva követte őket és a körülöttük susogó, cirpelő, füttyögő flórát és faunát fürkészte. Felderítő droidjaikat előre küldték, így megnövelve a látó- és hallótávolságukat.

  • Boss! Itt Angyal! Követjük a nyomokat. Láttok valamit odafentről?
  • Itt Boss! A vizuális érzékelés az összefüggő növénytakaró miatt lehetetlen. Multidetekciós megfigyelést végzünk, de a műszerek minden négyzetméteren becsipognak, annyi itt a kisebb-nagyobb élőlény. Itt minden él, mozog, lélegzik, zajt csap és bioelektromos erőteret gerjeszt. Mintha homokszemeket keresnénk a sivatagban…
  • Grizzly! Itt Angyal! A hajó műszerei se találnak semmit?
  • Phoenix már rajta van az ügyön, de rengeteg a zavaró biojel és az árnyékolás. – felelte Marcus. – Egyelőre még nem látjuk őket. Haladjatok tovább északi irányban!
  • Roger! Roger! – válaszolta Alex és kitartóan követték a nyomokat egészen addig, amíg rá nem bukkantak a ragadozótámadás helyszínére.
  • Itt meg mi történt? – vizslatta az összekuszálódott nyomokat Fred.
  • Egy vadállat támadhatott rájuk… – vélte Nico fél térdre ereszkedve, hogy jobban kivehesse a két különböző állat talpának lenyomatait. – És egy kutya is bekapcsolódott a buliba.
  • Egy kutya? – bámult rá Alex. – Itt, ezen a bolygón?
  • Nézd meg magad is! – intette közelebb az egykori Navy Seals felderítő.
  • Méghozzá egy fehér szőrű kutya. – szólalt meg néhány méterrel távolabb kutakodva Peet és az ujjai közé csippentve felmutatott egy puha fehér szőrcsomót.
  • Grizzly! Itt Angyal! Az utaslista szerint volt a családnak kutyája?
  • Igen, egy Boby nevű fehér kutya is utazott velük. – jött a válasz kisvártatva. – Miért?
  • Úgy látszik, a kutyus előbb bukkant rájuk, mint mi és a jelek szerint megvédte őket egy ragadozótámadástól. A helyszínen talált vérnyomok egyike sem embertől származik. A kutya és a támadó ragadozó kapott sebeket.
  • Ez igazán jó hír! – felelte Marcus. – Így legalább a két felnőtt viszonylagos biztonságban van. A gyerekekről még semmi hír?
  • Mi nem találtunk még rájuk utaló nyomokat. Megyünk tovább. Vége.

Fred, a ranger időközben alaposan átkutatta a helyszínt és megtalálta a távozó két felnőtt és a velük tartó kutya nyomait. Az általa jelzett irányban haladtak tovább.

A nap már a fák zöld lombkoronáján át sütött, mire felértek a dombtetőre. Mindketten a végletekig kimerültek és már Boby sem szaladgált olyan vidáman körülöttük, mint az elején. Rózsaszín nyelvét lógatva próbálta hűteni magát. A kaptató, a hőség és az elképesztően magas páratartalom minden erejüket kiszívta.

  • Pihennünk kell! – sóhajtott Jasmine és lehuppant a földre. – Nem bírok tovább menni Greg!

Boby azonnal a lábaihoz heveredett, látszott rajta, hogy ő is teljesen kimerült és örül a pihenőnek.

  • Pihenj Szívem! – simogatta meg felesége csatakos haját a férfi és szemeit tenyerével árnyékolva körülnézett.

Mögöttük a távolban ott kéklett a végtelen tenger, minden más irányban csak erdővel benőtt dombokat látott. Fürkésző tekintete a gyermekeiket kereste, de még mindig nem látta őket sehol. Aztán észrevett valamit a szemközti dombtetőn és szíve hatalmasat dobbant. Szemeit összehúzva megpróbált odafókuszálni és felkiáltott.

  • Ott! Jasmine, nézd! – mutatott a letarolt fákra.

A nő feltápászkodott és férjéhez sietett. Szemeit kimeresztve, izgatottan nézett a jelzett irányba.

  • Mi dönthette ki azokat a fákat?
  • Talán az űrhajónk többi darabja. – vélekedett a férfi. – És ha szerencsénk van, még napnyugta előtt odaérhetünk. Remélem, ott megtaláljuk őket végre!
  • Ó, istenem! – tette össze két tenyerét Jasmine. – Bárcsak!
  • Kibírod addig, Édes? – karolta át a vállát Greg. – Talán egy kilométer és még egy dombmenet…
  • Ki kell bírnom Greg! Muszáj lesz! – jelentette ki a nő határozottan. – Ha megtaláltuk őket, majd pihenünk. Gyerünk! – és megfogta Greg kezét.

Az érintéstől új erő költözött beléjük és elszántan nekiindultak a következő kilométernek. Óvatosan ereszkedtek le a dombról, hogy átvágjanak az erdőn a következőhöz. Alig jutottak el a táv feléig, amikor egy szögletes szürke jármű húzott el süvítve a fejük felett épp abba az irányba, amerre ők is tartottak.

  • Ez olyan, mint egy űrkomp! – kiáltott fel Greg.
  • Talán minket keres! – lökte égnek mindkét karját Jasmine és torka szakadtából kiabálni kezdett. – Hé! Erre! Hahó! Itt vagyunk!
  • Hiába, úgysem hallanak. – csendesítette le a férfi. – De az jó jel, hogy már keresnek bennünket. Gyere, siessünk!
  • Legalább egy rádiónk vagy egy nyomorult jelzőrakétánk lenne! – dobbantott a lábával a nő.

Maradék erejüket összeszedve, csaknem futva indultak arra, amerre a komp elhúzott és nagyon remélték, hogy ha nem is hallják őket odafenn, de talán a műszerek jelzik az ittlétüket. Kétszáz métert gázolhattak így a sűrű aljnövényzetben, amikor Boby váratlanul megállt és figyelmeztetően morogni kezdett. Riadtan torpantak meg és felkaptak egy-egy husángot a földről, hogy legyen mivel védekezniük, ha megint egy újabb vadállat támadna rájuk. Vérszomjas ragadozó helyett azonban négy alak tűnt fel előttük a semmiből. Boby nyakán felborzolódott a szőr és vicsorogni kezdett.

  • Boby! Lábhoz! – szólt rá határozottan Greg, mire a jól nevelt eb a bal lábához kanyarodott, de változatlanul szemmel tartotta a négy alakot.
  • Békével jöttünk! – szólalt meg az egyik zöld bőrű férfi és két üres tenyerét felemelve mutatta, hogy nincs nála fegyver. – Liantharok vagyunk, ennek a bolygónak az őslakói. Az én nevem Elariun-Tel.
  • Boby! Ül! – utasította a kuvaszt Greg és az okos állat azonnal szót fogadott. – Emberek vagyunk. Én Greg Wilson vagyok, ő a feleségem, Jasmine.
  • Nem akarunk bántani benneteket! – folytatta a lianthar. – Én és a társaim a saját területünkön élő rokonaink és barátaink biztonságáért vagyunk felelősek. Nem engedhetünk idegeneket kóborolni errefelé.
  • Idegenek vagyunk, de békével jöttünk. – mondta Greg. – Az űrhajónk meghibásodott és lezuhant. Elszakadtunk a gyermekeinktől. Az a komp, ami az előbb repült el felettünk, biztosan minket keres. Ha megtalál bennünket, elmegyünk innen, nem háborgatjuk a népedet.
  • Hogy néznek ki a gyermekeitek? – kérdezte a lianthar.
  • Egy vörös hajú kisfiú és egy fekete hajú lány, kb ekkorák. – mutatta Jasmine izgatottan. – Nem látták őket errefelé?

A négy őrszem összenézett és halkan váltottak néhány szót a saját nyelvükön, majd Elariun-Tel közelebb lépett és válasz helyett csak ennyit mondott:

  • Most velünk kell jönnötök!
  • Dehogy megyünk veletek! – kiáltott fel türelmetlenül Greg. – A gyerekeinket akarjuk megtalálni és haza akarunk menni!
  • Ahhoz előbb velünk kell jönnötök! – ismételte meg határozottabban a zöld bőrű férfi és hátat fordítva nekik, társaival együtt elindult a fák között.
  • Lehet, hogy tudnak róluk valamit és talán segíteni akarnak. – mondta Jasmine. – Úgy érzem, hogy megbízhatunk bennük!
  • Vagy mi leszünk a vacsorájuk. – rázta a fejét Greg és feleségét kézen fogva elindult a liantharok nyomában.
  • Nem eszünk embert. – szólt hátra a különlegesen jó hallású Elariun-Tel.

Rejtett bejáraton keresztül egy föld alatti folyosóba vezették őket, amely enyhén lejtett lefelé.

  • Hova visztek bennünket? – kérdezte türelmetlenül Greg. – Odakint mindjárt besötétedik és a gyerekeink még valahol a vadonban vannak!
  • Meglátjátok mindjárt. – jött a válasz, mire Greg keze dühösen ökölbe szorult, de Jasmine lecsillapította.

Talán száz métert tehettek meg az alagútban, amikor Boby felugatott és farkát csóválva lelkesen előre szaladt. Jasmine reménykedő pillantást vetett Gregre és erősebben szorította a kezét. A kutya egy íves átjárónál állt meg és mivel továbbmenni nem tudott, ott ugrált és ugatott türelmetlenül.

Ahogy odaértek, Elariun-Tel kikapcsolta a láthatatlan erőteret és Boby boldogan rohant be a barlangszobába.

  • Menjetek be! Itt megpihenhettek. Hamarosan kaptok enni és inni. – intett a lianthar és összehúzott szemmel nézte, amint a két gyerek boldog sikollyal ugrik örömkönnyeket hullató szüleik nyakába.

Hosszú órák óta folyt már a kutatás a túlélők után, de mindeddig csak a nyomaikat találták meg. A Paragon műszerei csupa értékelhetetlen jelet fogtak, melyek egyike sem utalt a dzsungel mélyén bolyongó emberekre. A komp utasai szintén hiába próbálkoztak kis repülési magasságból a vizuális megfigyeléssel, pedig Emese és Karla egész idő alatt a nyitott oldalsó zsilipajtóban ült és az alattuk hullámzó buja zöld erdőt fürkészte. A felszíni egység jutott eddig a legtöbbre a lábnyomokat követve. Mostanra azonban ők is kezdtek elcsüggedni. A trópusi klíma még az ő edzett és sokat megélt szervezetüket is próbára tette.

  • Nem értem hogyan juthattak ilyen messzire ilyen rövid idő alatt? – morfondírozott félhangosan Peet. – Olyan, mintha mindig egy kilométerrel előttünk járnának.
  • Tudod, ha két elszánt szülő az elveszett gyermekeit keresi, bármire képesek és észre sem veszik, mennyire fáradtak. – válaszolta Alex. – Csak akkor adják fel, ha már egy lépést sem tudnak tenni a kimerültségtől.
  • A két kölyköt sem irigylem. – tette hozzá Fred. – Tájékozódási pontok nélkül kóborolnak ebben a vadállatoktól nyüzsgő dzsungelben már órák óta.
  • Nem akarok arra gondolni, hogy már az elején becserkészte és felfalta őket valami dög! – jelentette ki Nico, vörös kendőjével megtörölve az arcát.

Ekkor reccsent meg a sisakrádiójukban Thalia üdítő hangja.

  • Minden egységnek! Itt Phoenix! A radar végre megtalálta az űrhajó egy nagyobb darabját a kiindulási ponttól nyolc kilométerre északra! Az elemzés szerint a biztonsági kabin lehet az! Küldöm a koordinátákat, igyekezzetek oda, talán találtok újabb nyomokat!
  • Vettük Phoenix! – nyugtázta Elara a komp vezérlőpultjánál ülve. – Ráállunk a célkoordinátákra!
  • Irányt váltunk a megadott koordináták szerint! – jelentette Alex és mutatta társainak az új haladási irányt.
  • Sok sikert! – köszönt el ideiglenesen Thalia.

A komp éles fordulattal kanyarodott észak felé, ahol egymást érték a dús növényzettel takart dombok. Elara olyan alacsonyan vezette a gépet, hogy a hasa csaknem a fák koronáját súrolta. Percek alatt rátalált a fakoronák alatt rejtőző henger alakú kabinra és amennyire csak lehetett, még lejjebb ereszkedett, hogy Karla a műszereivel minél eredményesebb vizsgálatot végezhessen.

  • Phoenix, itt Boss! Megtaláltuk! Ez valóban a biztonsági kabin! Angyal, ha láttok minket, tartsatok ebbe az irányba! Pontosan a cél fölött lebegünk!
  • Itt Angyal! Látunk benneteket, nagyjából két kilométerre tőlünk északra! Tartjuk az irányt! Láttok valami használhatót?
  • A kabin az oldalán fekszik, zuhanás közben láthatóan a dombtetőnek ütközött és ahogy legurult a dombon, széles sávban letarolta az erdőt. – tájékoztatta Karla. – Túlélőknek vagy emberi maradványoknak semmi nyoma!
  • Ez nem jó hír! – mondta Alex. – Csak nem nyelte el őket a föld?!
  • Ez az! A föld! – hallották Thalia ujjongó hangját. – Te tényleg egy angyal vagy Alex! Hogy ez nekem eddig nem jutott az eszembe! Csinálok egy ultrahangos letapogatást azon a környéken.
  • Szívesen. – dünnyögte Alex.

Erőltetett menetben nem egészen fél óra alatt ért embereivel a megadott helyre. Azonnal szétszóródtak és négy szektorra osztva megkezdték a terület alapos átvizsgálását.

Hamar kiderítették, hogy a két gyerek feltehetően egy android társaságában déli irányban hagyta el a helyszínt.

  • Legalább azt tudjuk, hogy élve földet értek. – jegyezte meg Alex. – De vajon hol lehetnek?
  • Könnyen lehet, hogy valóban a föld nyelte el őket! – szólalt meg sisakhangszóróikban Thalia hangja. – Néhány méterrel alattatok hatalmas kiterjedésű alagútrendszert jelez az ultrahangos detektor. Nem zárhatjuk ki a lehetőségét, hogy óvatlanul belesétáltak egy kürtőbe és most a föld alatt kószálnak.
  • Nagyszerű! – sóhajtott Archibald. – A végén még barlangászni is fogunk!
  • Az nem történhet meg! – reccsent rájuk egy barátságtalan hang, amelynek tulajdonosát egyelőre még nem látták, bár mind az öten abba az irányba pördültek. – Az alagútrendszerbe engedély nélkül idegenek nem léphetnek be.

Archibald célzásra emelte a sugárvetőjét, ám látható célpont híján nem sütötte el. Exoszkeletonjának sisakjába épített érzékelői sem láttak semmit, így egyelőre nem tüzelt, de továbbra is készenlétben tartotta a sugárvetőt.

  • És a fegyverre sem lesz szükség. – szólalt meg most egy újabb hang a másik irányból. – Nem akarunk harcolni veletek.
  • Ha jól tudom, a szövetségi törvények szigorúan büntetik a békés polgári lakosság elleni fegyverhasználatot. – jött egy harmadik hang a közvetlen közelükből.
  • Ez igaz! – felelte Alex. – Kivéve abban az indokolt esetben, ha jogos önvédelemről vagy mások életének megóvásáról van szó. De mi nem lövöldözni jöttünk ide, hanem egy bajba jutott családot akarunk megtalálni és hazavinni.
  • Ha ez valóban így van, nem vagyunk az ellenségeitek. – folytatta a láthatatlan hang. – Békés szándékunk jeléül megmutatjuk magunkat.

A következő pillanatban tucatnyi lianthar férfi vált láthatóvá, amint tökéletes kört alkottak az öt ember körül. Két másodperccel később Thalia figyelmeztető kiáltását hallották a sisakhangszóróikban.

  • Vigyázat! Tizenkét humanoid van körülöttetek! Ezek meg honnét kerültek oda?
  • Most már mi is látjuk. Eddig álcázták magukat. – felelte Alex. – De minden rendben van Phoenix.
  • Mi történik odalenn? – hallották most Elara hangját a fejük felett lebegő komp rádióján keresztül.
  • Nyugalom Boss! – válaszolta Alex. – Belefutottunk egy helyi milíciába.
  • Kell segítség, Angyal?
  • Negatív. Folyamatos adásra kapcsolok, hogy ne maradjatok le semmiről.
  • Igazoljátok magatokat és akkor talán békével elmehettek! – szólította fel őket az egyik lianthar, feltehetően a csapat vezetője.
  • Mentőegység vagyunk, a Sigma Emergency Solutions munkatársai. – mondta Alex. – A sisakunkban van egy chip, amely igazolja a kilétünket. Ha van eszközötök, ami képes leolvasni az adatokat, már igazolva is vagyunk.
  • Van megfelelő eszközünk. – mondta a vezető és egy kisebb kristálylapot húzott elő álcaöltözékének zsebéből. – Ez egy kommunikációs kristály, amely be tudja olvasni az adatokat, aztán a megfelelő helyre továbbítja, ahol majd ellenőrzik a valódiságukat. Közelebb kell mennem hozzátok, hogy használni tudjam.
  • Csak lassan és semmi hirtelen mozdulat! – figyelmeztette Alex és mutatta a chip helyét a sisak homloklemezén.

A férfi félelem nélkül közelebb lépett és a lapocskával sorra azonosította az öt embert. Rövid időn belül, mintha választ kapott volna valahonnan, amitől láthatóan megnyugodott.

  • Rendben van. Elnézést, de meg kellett győződnünk arról, hogy nem űrkalózok, fejvadászok vagy zsoldosok vagytok, akik a hajótöröttek életét fenyegetik. Így természetesen együtt működünk veletek. A nevem Elariun-Tel és ennek a falunak a vezetője vagyok.
  • Alex Theron kapitány vagyok. – mutatkozott be ő is. – Akkor talán segíthetnétek megtalálni, akiket keresünk. Már régóta kutatunk utánuk, jó lenne még napnyugta előtt elhagyni a bolygótokat és hazaindulni velük.
  • És mi lesz a környéken szétszóródott veszélyes és ökológiailag szennyező roncsdarabokkal? – kérdezte a lianthar. – Azokat ki fogja eltakarítani?
  • Erre nekünk sajnos nincs kapacitásunk. – válaszolta Alex. – A mi dolgunk a bajba jutott személyek mentése. Természetesen később ideküldhetünk egy szállítóhajót takarítóegységgel, sugárzásmentesítőkkel és droidokkal. Azok gyorsan és hatékonyan eltávolítják a szennyeződést a bolygótokról.
  • Értem. – bólintott Elariun-Tel. – És ki állja ennek a kármentesítésnek a költségeit?
  • A károsultak biztosítója, vagyis a Celestial Coverage Corporation. – mondta Alex. – A cégnek van megfelelő technikai háttere az ilyen esetek megoldására.
  • Rendben van. – mondta a lianthar és elmosolyodott. – Ebben az esetben minden fontos kérdést tisztáztunk. A hajótörötteket nemrég megtaláltuk és biztonságba helyeztük őket egy föld alatti helyiségben, mielőtt bajba kerültek volna az erdőben. Egészségesek és nem szenvedtek hiányt semmiben. Átadjuk őket nektek.
  • Ezt nagy örömmel hallom. – mondta Alex.
  • Most itt kell várnotok! – utasította őket a vezető. – Hamarosan idehozzuk őket.

Alexnek még lett volna néhány kérdése, ám a liantharok már sarkon fordultak és hamarosan eltűntek a fák között mélyülő félhomályban.

  • Ezt szépen csináltad Angyal! – szólalt meg Elara. – Én se tárgyaltam volna velük türelmesebben. Intézkedem, hogy a takarítóegység minél hamarabb induljon útnak.
  • Kösz Boss! – felelte Alex. – Szerinted le tudsz ereszkedni a komppal ennek a letarolt dombnak a tetejére, hogy felvedd őket?
  • Micsoda kérdés ez? Mintha nem tudnád, hogy nem először hajtok végre ilyen manővert! – kérte ki magának Elara színlelt felháborodással a hangjában.
  • Bocsánat, nem a képességeidet vontam kétségbe, csak arra voltam kíváncsi, hogy biztonságosnak találod-e azt a helyet a leszállásra.
  • Megítélésem szerint igen.
  • Rendben, akkor majd felkísérjük őket oda.

Néhány perc múlva Elariun-Tel visszatért és vele Greg, Jasmine, Grete, Michael, Boby valamint az újra üzembe helyezett V.A.L.I.R.A.

  • Valamennyien sértetlenek és remélem, a vendéglátásra sincs panaszuk! – mondta Elariun-Tel.
  • Egyáltalán nincs! – jelentette ki Greg és kezet nyújtott a liantharnak. – Sőt! Nagyon hálásak vagyunk, amiért nem hagytak bennünket a dzsungelben kóborolni. Nélkülük már ki tudja, mi történt volna velünk.
  • Valószínűleg a ragadozók prédájaként végeztétek volna. – mondta egykedvűen a férfi. – A mi népünk teljes harmóniában él a természettel. Nem hagyhattuk, hogy az állatok gyomorrontást kapjanak miattatok!
  • És van humora! – nevetett fel Jasmine, aztán kérdés nélkül megölelte a nála jó két fejjel magasabb lianthart. – Hálásak vagyunk, amiért megmentettétek a gyermekeinket!
  • Számunkra minden élőlény fontos és számíthat a védelmünkre, kiváltképp, ha kicsi és gyenge. – mondta Elariun-Tel. De most már ideje indulnotok, mert eleget rontottátok itt a levegőt! Mellesleg engem is vár a családom.
  • Hova lesz a fuvar? – kérdezte Jarred, miután mindenki a fedélzeten volt és a Paragon rámpája becsukódott.
  • A Kepler-22 bétáján, egy mesterséges úszó szigeten van az otthonunk. – felelte Greg. – Hálásak lennénk, ha hazavinnének bennünket.
  • Ugyan már! Csak semmi hálálkodás uram! Ez a dolgunk! Maguk fizetik a biztosítási díjat, mi pedig szolgáltatunk. – ellenkezett a pilóta, aztán kezet nyújtott a férfinak. – Amúgy legyenek üdvözölve az S.E.S. Sigma-10 mentőhajóján! Örömünkre szolgál, hogy élve megtaláltuk önöket!

Barnard 68 Nebula

Hidden Cruiser

8.

Hárman tartózkodtak a Hidden Cruiser parancsnoki szobájában. Tarren whiskyt töltött és poharát a két öreg mérnök félé emelve egy hajtásra kiitta a tartalmát. Rohnat és Tessir nem boldogult olyan hamar az erős itallal, ők inkább lassan kortyolgatták. Rohnat fejében az járt, hogy vajon nem sodorta-e bajba Mattent, azzal, hogy segít a Tengeri Hollóknak a nyomára akadni. Még nem tudott teljesen megbízni az őrnagyban, holott a motivációját már ismerte. Erőszakos módszereivel azonban nem értett egyet és ettől a barátját is féltette.

  • Szóval a Synthán van. – töltött másodszor is italt poharába az őrnagy. – Jó ötlet volt az az üzenet Mr. Kessar.
  • Köszönöm őrnagy úr. De ígérje meg, hogy nem esik bántódása!
  • Az attól függ! – nézett rá szigorú tekintettel a férfi. – Amíg nem tudom, hogy kinek a megbízásából dolgozik, nem ígérhetek semmit.
  • Most, hogy tudja hol keresse, mit fog tenni Vox őrnagy? – érdeklődött Tessir.
  • A szokásos katonai protokollt fogom követni. Előbb odaküldök néhány felderítőt, hogy információt gyűjtsenek az emberünkről, a hajóról, a tulajdonosról és annak szándékairól. Nem kezdeményezünk akciót, amíg nem ismerjük az erőviszonyokat és nem indokolt a támadás.
  • Szeretnék én is a felderítőcsapattal tartani! Ha ott vagyok, könnyebb lesz szóra bírni Mattent. – ajánlkozott Rohnat rövid megfontolás után, mire Tessir megütközve nézett rá.
  • Ez kész öngyilkosság Rohn! Te nem vagy katona! Még bajod eshet!
  • Épp ellenkezőleg! Matten sokkal inkább bízik bennem, mint bárki másban. Ha esetleg tudnék találkozni és szót váltani vele, mint régi munkatársa és barátja, sok mindent megtudhatnék tőle…
  • Hm. Ez igaz. – dörzsölte meg simára borotvált állát Tarren. – Most, hogy Mandylor ármánykodásától már nem kell tartanunk, a személyes biztonságát nem látom veszélyben.
  • Akkor? – nézett rá várakozóan Rohnat, nem törődve Tessir erősen ellenkező arckifejezésével és tiltakozó fejrázásával.
  • Rendben van. A csapattal tarthat. – egyezett bele az őrnagy, miután alaposan átgondolta a dolgot és felhajtott még egy pohár whiskyt. – De van egy feltételem! Velem lesz közvetlen kommunikációs kapcsolatban. Ebből nem engedek!
  • Áll az alku Vox őrnagy! – nyújtott kezet az öregember, majd hozzátette. – Kérhetnék még egy kis whiskyt?

Az őrnagy előzékenyen töltött neki még egy pohárral, majd elővarázsolt egy bontatlan palackot és letette Rohnat elé az asztalra.

  • Ezt pedig a cég ajándékaként vigye el a barátjának Mr. Kessar!

KEPLER-452b

Syntha

A 22-es

9.

Az antracitszürke Hollow Ghost három és fél nappal később érkezett meg a Synthához. Fedélzetén Catalina, Rohnat és tíz tapasztalt – felderítésben járatos – ex tengerészgyalogos utazott.

  • Én vezetem az akciót Mr. Kessar. – közölte a nő, amikor a pilótafülkéből belépett a marcona, tetovált férfiakkal teli utastérbe. – Figyelmeztetem, hogy a saját biztonsága érdekében nekem tartozik teljes engedelmességgel. Megértette?
  • Megértettem asszonyom. – válaszolt az öregember.
  • Rendben. Akkor most már elküldheti az üzenetet a barátjának. Mi pedig megpróbáljuk bemérni az ő készülékének pontos helyét.

Rohnat bólintott és továbbította az előre megfogalmazott üzenetet Mattennek.

  • Üdv Cimbora! Amikor írtad, hogy a Synthán élsz, nagyon megörültem. Egy fontos ügyben ugyanis épp oda utazom. Mindenképpen szeretnék találkozni veled, ha már ott leszek! Addig is vigyázz magadra és Welirára! Majd írd meg, hogy hol talállak, mert viszek neked valamit, aminek biztosan örülni fogsz. A közeli viszontlátásig! Rohn.
  • Jól van. Köszönöm Mr. Kessar! – mondta Catalina elégedetten. – Brett, figyeld a jelet és azonnal mérd be, ha megérkezik a válasz!
  • Oké, Cat! – jelzett a fiatalember.
  • Ez egy békés világ Cat. – szólalt meg a legmagasabb férfi, akinek a teljes bőrfelületét beborították a Hollókra jellemző tetoválások, és erőtől duzzadó hatalmas karizmaira irányították a figyelmet. – A bolygó körül keringő tranzit űrállomáson és a huszonnégy bányász kolónián kívül nincs itt semmi más. Javaslom, hogy csak kicsi, jól rejthető fegyvereket vigyünk magunkkal, ha leszállunk!
  • Meglátjuk Armand! Bár tudom, hogy te akár egy szál késsel is neki indulnál a vadonnak.
  • Az is csak azért kell neki, hogy legyen mivel felvágni az ereit, ha egy gorilla meg akarná hágni! – röhögött Pjotr és meg sem próbálta rejtegetni erős orosz akcentusát.
  • Mondod te, aki otthon a kecskéket hajkurászod, ha rád jön a muszáj! – vágott vissza Armand.

A szóváltást a többiek hangos röhögése kísérte.

  • Készüljetek a leszállásra fiúk! – figyelmeztette őket Catalina. – Amint megvannak a koordináták, landolunk. Igaza van Armandnak, csak maroklőfegyvereket és késeket viszünk. Komolyabb tűzerőre nem lesz szükségünk, ez most egy hírszerző bevetés.

Ekkor csippant meg Rohnat minikomja, jelezve, hogy bejövő üzenet érkezett.

  • Ez Matten! – kapta elő a kis készüléket és megnyitotta az alkalmazást.

Catalina szorosan mellette állt, hogy el tudja olvasni a válaszüzenetet.

  • Ez nagyszerű hír! Melyik kolónián van dolgod? Én egy óra alatt tudok eljutni Yagron-13-ba. Annál távolabbra sajnos most nincs lehetőségem utazni, de örülnék, ha összefuthatnánk egy italra. A 22-es egy igazán hangulatos vendéglő és az űrkikötőből könnyen elérhető. Rengeteg mesélni valóm lenne.
  • Írja meg a barátjának, hogy ma 20:00-kor ott lesz a 22-esben! – utasította Catalina az öregembert, majd figyelte ahogy megírja és elküldi a válaszüzenetet.
  • Mit mondjak neki, mi dolgom van itt a Synthán? – kérdezte tanácstalanul Rohnat.
  • Találjon ki valamit! Még van egy fél napja a találkozóig. Indulás előtt majd bedrótozzuk, hogy lehallgathassuk a beszélgetést.
  • Sikerült bemérnem a jel forrását, Cat! – jelentette Grant, a felderítőtiszt. – A koordináták egy régi bányatelepre mutatnak nem egészen száz kilométerre Yagron-13-tól.
  • Mindig tudtam, hogy te vagy a legjobb, Grant! – csapott a vállára a nő. – Nem hittem, hogy ilyen gyorsan és egyszerűen rábukkanunk a búvóhelyére! Bármibe lefogadom, hogy a Paragon is ott van. Köthető bármiféle helyi szervezet azokhoz a koordinátákhoz?
  • Igen. Az a Sigma Emergency Solutions 10-es állomásának a pontos helye.
  • Végre megvannak! Gyűjts ki róla minden létező információt és dobd át nekem és Tarrennek is!

  • Gyanús vagy nekem Marcus! – nézett mélyen a férfi szemébe Elara. – Titkolsz előlem valamit, igaz?
  • Hiába is próbálnék bármit eltitkolni előled kedvesem. – állta a nő átható tekintetét Marcus. – Legfeljebb nem mondok el egy dolgot, ami már azóta gyötör, amióta Matten rábukkant arra a nyomkövető jeladóra.
  • Sejtettem, hogy erről lehet szó. Mi a terved ezzel kapcsolatban?
  • Nem volt még időnk beszélgetni erről, hiszen az elmúlt napokban nagyon gyorsan pörögtek az események. – mondta a férfi. – Thaliának van egy terve, ami szerintünk is minimális kockázattal megvalósítható.
  • Beavatnál engem is abba tervbe? – ült az ölébe a nyakát átkarolva Elara. – És kik azok a mi?
  • Hát, Matten és a legénységem. – felelte Marcus. – A terv mindössze annyi, hogy Thalia igyekszik bemérni a helyet, ahová a nyomkövető a helyadatokat sugározza. Ha ez sikerült, egyszerűen visszavisszük a kütyüt a feladójának. Természetesen a Paragon teljes álcázása mellett, hogy ne vegyenek észre bennünket.
  • Ez úgy hangzik, mint egy gimis diákcsíny. – csóválta meg a fejét a nő. – És azt tudjátok, hogy mi vár majd rátok ott, ahova azt a bizonyos kütyüt viszitek?
  • Nem. – vallotta be Marcus. – De valószínűleg egy űrhajó vagy egy űrbázis, amelynek szuperérzékeny detektorai képesek a galaxison át quantum technológiával érzékelni a poloska jeleit.
  • És mi van, ha csapdába csalnak benneteket? Mi van, ha elfognak és megsemmisítik a hajót?
  • Nem is az én életemért aggódsz? – nézett rá színlelt csalódottsággal Marcus, de szemében pajkos szikrák csillogtak.
  • De! Éppen azért nem helyeslem ezt a kiruccanást! – közölte Elara és kimondta azt, ami a szíve mélyéből kikívánkozott. – Féltelek Marcus! Nem bírnám elviselni, ha bajod esne!
  • Viszont, ha nem teszünk valamit, az egész állomás és annak minden munkatársa veszélybe kerülhet. – győzködte a férfi. – A jeladó egyenesen ide vezeti a Qorin Horda kegyetlen harcosait. Ezt mindenképpen szeretném elkerülni!
  • Biztosan van más megoldás is! – próbálkozott tovább a nő.
  • Látod, épp azon a bizonyos alternatív megoldáson töprengek már napok óta drága Elara! – ölelte meg szorosan Marcus. – De sajnos úgy tűnik, nincs más lehetőség.
  • Beszéltél már erről Royjal, Victorral vagy Hanssal? – kérdezte Elara minden lehetőséget megragadva, hogy Marcust és a hajót az állomáson tarthassa.
  • Igen. – mondta a férfi és mélyen a szemébe nézett. – Természetesen kikértem a véleményüket, de ők is hasonló végkövetkeztetésre jutottak, mint én.
  • Értem. – hajtotta le a fejét szomorúan a nő. – És nekem mikor akartad bejelenteni a döntést?
  • Amint teljes bizonyosságot szereztem annak helyességéről. Mozgósítottam néhány régi kapcsolatomat is a hírszerzésnél, hogy tisztább képet kapjak a Qorin Horda erejéről és technikai felszereltségéről.
  • És mire jutottak a kémeid?
  • Arra, hogy a Paragon jelenlegi állapotában alkalmas erre a titkos küldetésre. Nagy eséllyel nem kell tartanunk a lebukástól. A Zetai technikát alkalmazva teljes álcázás mellett végrehajtható az akció.
  • Hát jó! – adta meg magát Elara. – De ragaszkodom hozzá, hogy vidd magaddal Pant és Mattent az útra! Ha a hajó megsérülne vagy meghibásodna, ők ketten nagy segítségedre lehetnek.
  • Ez nagyon jó ötlet, bevallom nem is gondoltam rá. – mosolyodott el Marcus. – Beszélek mindkettőjükkel!
  • Azt akarom, hogy mindig biztonságban tudhassalak! – suttogta Elara, majd odahajolt és hosszan, szenvedélyesen megcsókolta.

A 22-es a kolónia idősebb korosztályának volt közkedvelt helye finom ételekkel, italokkal és kellemes nosztalgia zenével. Matten egyszer járt már itt, amikor Marcus a nyárköszöntő ünnepségsorozat utolsó napján kimenőt engedélyezett az állomás férfitagjainak.

A kis mentőkomppal érkezett a helyszínre melyet – Marcus hozzájárulásával – a saját kérésére Jarred vezetett. Apja unszolására Welira is elkísérte őket, és örült, hogy így végre kiváló alkalma nyílik kettesben beszélgetni a pilótával.

A vendéglő tele volt vacsorázó, iszogató és beszélgető emberekkel, illetve más fajú lényekkel. Rohnat egyedül ült asztalánál, kinyúlt pulóvere alatt egy érzékeny mikrofonnal. Catalina és három katonája a szomszéd asztalnál ült és beszélgetett. Ahogy a megérkező Matten és kísérői odaléptek Rohnathoz, az felállt és szeretettel megölelte Mattent és Welirát, Jarrednek pedig kezet nyújtott.

  • Megőszültél cimbora! – nevetett régi barátjára.
  • Te se lettél fiatalabb Rohn. – állapította meg elégedetten Matten.
  • Welira pedig kislányból csodálatos felnőtt nővé érett mióta nem láttam. – aztán Jarredre nézett és zavartan megjegyezte. – De mintha azt írtad volna, hogy még nem ment férjhez.
  • Ő nem a férjem, csak a pilótánk. – tisztázta gyorsan a helyzetet a nő.
  • Értem. Pedig milyen szép pár lennétek!

Welira és Jarred tekintete egy pillanatra találkozott és mindketten zavarba jöttek.

  • Mi akkor most nem is tartjuk fel a baráti beszélgetést. – mentette ki magukat Jarred. – Csak nosztalgiázzanak nyugodtan, mi addig keresünk valahol a közelben egy szabad asztalt.

Ahogy elhaladtak Catalina és társai asztalánál, Jarred szeme megakadt az egyik férfi elővillanó tetoválásán, amely egy pajzsban álló páncélozott hollót ábrázolt, de aztán már lépett is tovább Welira után.

  • A pasas kiszúrta a varrásodat Armand. – szisszent fel a nő. – Takard el jobban!
  • Na és? Másnak is vannak tetkói. – legyintett a férfi és belekortyolt a sörébe. – Most hallgasd inkább a két öregurat!

Jarred és Welira nem talált máshol helyet, csak a bárpult végében, így hát oda tették le magukat.

  • Ne nézz oda feltűnően, de látod azt a nagydarab, szakállas, tetovált fickót apád asztala mellett? – kérdezte Jarred fejével a jelzett irányba bökve.
  • Igen, miért?
  • Az egyik karján egy olyan tetoválás van, amilyet a Tengeri Hollók viselnek. Veszélyt súg az ösztönöm.
  • Ugyan már Jarred! – tette karjára a kezét Welira. – Ne láss rémeket! Mit keresnének itt a Hollók? Ha jól tudom, ők illegalitásba vonultak és rejtőzködő életmódot folytatnak.
  • Lehet, hogy igazad van. – ingatta a fejét a férfi és úgy helyezkedett, hogy szemmel tarthassa a gyanús asztaltársaságot.
  • Hány éves vagy pontosan? – kérdezte Welira.
  • Negyven múltam. Miért?
  • Csak kíváncsi voltam. Van családod?
  • Volt. – válaszolta a férfi és alig észrevehető árnyék suhant át az arcán.
  • Már nincs?
  • Nincs. Elváltunk.
  • Ohh. Miért?
  • Mert túl sokat dolgoztam, túl veszélyes volt a munkám és túl keveset voltam otthon. Mindez nem tesz jót a házasságnak.
  • Értem. Van gyereked?
  • Van egy tizenhat éves lányom.
  • Olyan nagy? Hány évig voltál házas?
  • Tizenkilenc.
  • Az jó hosszú idő. Tartod a kapcsolatot a lányoddal?
  • Nem. – hajtotta le a fejét a férfi, hogy Welira ne lássa fájdalmas arckifejezését. – A válás óta nem áll szóba velem.
  • Egyáltalán nem?
  • Egyáltalán nem.
  • Őszintén sajnálom Jarred!
  • Hát, kösz Welira.

Úgy tűnt, a beszélgetés zátonyra futott és Jarred inkább a tetovált férfira és asztaltársaságára fordította figyelmét. Eközben Matten és Rohnat kedélyes, ám halk beszélgetésbe merült. Először Rohnat mesélte el dióhéjban, hogy mi történt vele az elmúlt évtizedben. Természetesen a Tengeri Hollókkal megélt eseményektől gondosan hallgatott. Matten nem is sejtette, hogy a szomszéd asztalnál ülő Catalina – és általa a távoli űrhajón figyelő Tarren – minden szavukat hallgatja, így ő sem titkolózott régi barátja előtt. Halkan, de mély szenvedéllyel a hangjában dicsekedett el neki az S.E.S. felkéréséről, Rourke ezredessel való találkozásáról, valamint a legendás Paragon-3B felújításáról és civil szolgálatba állításáról.

  • Azt mondod, egy bontóból megmentett pé hármast újítottatok fel? – csodálkozott Rohnat. – De kinek?
  • Egy végtelenül humánus és jóindulatú hölgy megbízásából. – fogta suttogóra a hangját ösztönösen Matten, hogy Catalina alig hallotta a szavait. – Övé az egyik legsikeresebb galaktikus biztosító társaság a C.C.C. és mentési szolgálat, az S.E.S.
  • És miért épp az a hajó kellett neki?
  • Mert Rourke ezredes szerelmes abba a modellbe. Az ő javaslata volt, mert tudta, hogy így megmenthet egyet a végső megsemmisítéstől. Nagyszerű ember. De talán még te is emlékszel rá a régi időkből.
  • Rémlik a neve. Szóval így kerültetek munkakapcsolatba? De hol van ez az S.E.S.? Ha a Földön lenne, nem értél volna ide egy óra alatt. – puhatolózott Rohnat óvatosan.
  • Te is tudod, hogy annak a modellnek a megalkotása volt az életművem. Boldog voltam, hogy felújíthatok egyet és a jó ügy szolgálatába állíthatom. A mentési hálózat központja egyébként a Földön van, de tíz másik rendszerben is vannak állomásai. Itt a Synthán is. Bár megmutathatnám neked, micsoda nagyszerű helyet alkotott Mrs. Woss!
  • Emlékszem, hogy milyen sok álmatlan éjszakát töltöttél a tervező asztal fölé hajolva. Szerintem igazán megérdemled, hogy öreg korodra azzal foglalkozhass, amit leginkább szeretsz. De úgy beszélsz arról az állomásról, mintha nem is civil szervezet lenne, hanem egy szigorúan titkosított katonai objektum.
  • Nem is vagyok még öreg! – nevetett Matten. – Te legalább egy tízessel vagy több nálam, nem? Egyébként nem titkos objektum, csak a Mandylor féle zaklató incidens miatt tették biztonságosabbá, hogy elkerüljék a hasonló inzultusokat.
  • Ki az a Mandylor?
  • Már senki. Nem maradt belőle más, csak néhány kósza atom a galaxis peremvidékén.

Látva Rohnat megdöbbent arcát, elmagyarázta az esetet.

  • Egy dúsgazdag gazember volt, afféle fehér galléros bűnöző. Előbb nyomoztatott utánunk, aztán megpróbált csapdába csalni és úgy megszerezni a hajót. Közben az sem érdekelte, hogy hány ember hal meg a hóbortja miatt.
  • Értem. – bólogatott Rohnat. – Elképesztő, hogy ha valakinek pénze és hatalma van, máris azt hiszi, hogy övé a világ és bármit megkaphat. Mit is mondtál, mi a neve annak a hölgynek, a biztosítónak és a mentőszolgálatnak?
  • Elara Woss, Celestial Coverage Corporation és Sigma Emergency Solutions. – felelte Matten és tovább áradozott. – Az a csodálatos nő az egész életét arra tette fel, hogy másoknak segítsen és életeket mentsen. Bárcsak több ilyen ember lenne a világon!
  • De honnan szerzett legénységet a géphez? Olyan szinten képzett pilóták nem teremnek minden bokorban.
  • Rourke ezredes és az a fiatalember ott! – mutatott röviden Jarredre. – Ők szedték össze és képezték ki a legénység tagjait rekordidő alatt. Valamennyien a szakterületük legjobbjai. Láttad volna, hogyan tették taccsra a szimulátort! Végig százszázalékos eredményt produkáltak a legnehezebb pályákon! Fantasztikus egy társaság, nekem elhiheted!
  • Elhiszem. – mondta Rohnat és újabb italt rendelt, miközben lopva Catalinára pillantott.

A nő látszólag figyelemre se méltatta, teljesen lefoglalta körmeinek tisztogatása. A valóságban azonban szinte itta Matten szavait.

  • És mióta kiiktattátok Mandylort, megnyugodtál? Elmúlt minden veszély? – kérdezte Rohnat.
  • Hát, azt nem mondhatnám! Most egy titokzatos újabb fenyegetéssel kell szembe néznünk.
  • Mit értesz ez alatt?
  • A legutóbbi mentési akciónk során, amikor ez a Mandylor kelepcébe akart csalni bennünket, volt ott néhány zsoldos is. – ezzel nekilátott, hogy részletesen elmesélje a történetet.

Rohnat és Catalina egymástól függetlenül teljes figyelemmel hallgatták minden szavát, majd végül a férfi megkérdezte:

  • Ötleted sincs, hogy ki helyezhette el azt a jeladót és fenyegeti most a hajót meg a bázist?
  • Sajnos van egy tippem. Megvizsgáltuk a készüléket és erős a gyanú, hogy a Qorin Horda kegyetlen vezére és zsoldosai állhatnak a dolog mögött… – megakadt az elbeszélésében, mert a szomszéd asztalnál ülő nő véletlenül félrenyelte az italát és most fuldokolva köhögött.

Armand vágta hátba a levegő után kapkodó Catalinát, aki végre lélegzethez jutott és könnyben úszó szemekkel köszönte meg a férfi segítségét.

  • Ezek szerint a megbízódnak nincs szerencséje azzal az űrhajóval. – csóválta a fejét Rohnat.
  • Nagyon nincs. Minden törvényen kívüli szervezet felfigyel rá és próbálja megszerezni vagy elpusztítani. Képzeld, még a Tengeri Hollók is megjelentek a képben, de ők szerencsére még nem támadtak ránk. Profi ex tengerészgyalogosok hada ellen nem sok esélyünk lenne.

Rohnat egyetértően bólogatott, aztán hirtelen az órájára pillantott.

  • Elszaladt az idő cimbora! Sajnos nekem lassan el kell köszönnöm. Örülök, hogy találkoztunk és tíz év szünet után végre tudtunk beszélgetni egy kicsit. Remélem, hamarosan viszont látlak épen és egészségesen!
  • Hát ezt én is nagyon remélem! – nézett rá hálásan Matten. – Majd értesíts, ha sikerül megszervezni az összejövetelt, amit korábban említettél.
  • Nem fogom elfelejteni! – ígérte Rohnat és felállt az asztaltól.

Megölelték és hátba veregették egymást, aztán Rohnat átadta az ajándék whiskyt, majd távozott. Matten nem vette észre a titokban kabátzsebébe csúsztatott mikroszkopikus lehallgató készüléket.

Jarrednek feltűnt, hogy a tetovált fickó mellett ülő nő a két öreg búcsúzásának pillanatában veszi ki füléből a kis hangszórót egyik társa pedig sietve kifizeti az elfogyasztott italokat. Ez tovább mélyítette a gyanakvását.

Matten hívogatóan integetett Welirának és Jarrednek, hogy üljenek át az asztalához. Kibontott nekik egy zacskó rágcsálni valót és tartalmát a kis tálkába öntötte. Láthatóan nagyon feldobta a régi baráttal folytatott beszélgetés.

A pilóta figyelte, ahogy röviddel Rohnat távozása után a szomszéd asztalnál ülő társaság is szedelőzködni kezdett. Úgy érezte, meg kell bizonyosodnia, hogy valós-e a megérzése, ezért halkan odaszólt Welirának.

  • Van egy kis dolgom. Találkozzunk egy óra múlva a kompnál! – és a választ meg se várva a távozók nyomába eredt.
  • Ennek meg mi baja van? – bámult utána csodálkozva Matten.
  • Azt mondta, hogy itt a szomszéd asztalnál ülő egyik férfi a Tengeri Hollók tetoválását viselte. – vont vállat Welira. – Szerintem arról akar megbizonyosodni, hogy valóban az volt-e.
  • Hát, ha valóban Hollók voltak, akkor a barátunk nagy bajba kerülhet. – vélekedett holtsápadtra vált arccal Matten. – De attól tartok, hogy mi is. Főleg én, ha túl sok információt kotyogtam el, amit esetleg kihallgathattak.
  • Én is attól tartok apa.
  • Jobb lesz, ha utána megyünk…

Jarred biztonságosnak ítélt távolságból követte a jókedvű kis társaságot. Azt nem vette észre, hogy eközben őt is figyelik.

Gyanúja beigazolódott, amikor látta, hogy az öregember, aki Matten barátjának adta ki magát, néhány sarokkal az űrkikötő előtt bevárja a csapatot és együtt mennek tovább a dokkok felé.

Úgy gondolta, hogy amint olyan pozícióba kerül, készít róluk néhány bizonyítékként szolgáló fotót. Nem érezte, ahogy az ultravékony tű a bőrébe fúródik és a kábító folyadék szétáramlik a vérében.

Csak arra figyelt fel, hogy lábai egyik percről a másikra elgyengülnek, majd mérhetetlen gyengeség és fáradtság lesz úrrá rajta. Az utca forgataga elmosódott foltokká és távoli hangokká folyt össze előtte és egy falnak kellett támaszkodnia, hogy el ne zuhanjon. Amíg az eszméletéért küzdött, Rohnat és a társaság nyomtalanul elvegyült a hömpölygő sokaságban.

Jarred nem tudta, mennyi idő telhetett el mire visszanyerte uralmát a teste és az érzékszervei fölött. Arra eszmélt, hogy háttal egy sziklafalnak támaszkodva áll, miközben Matten és Welira szólongatják és a lány az arcát paskolja. A körülöttük áramló forgalom halk moraja lassan ismét életszerűvé vált számára.

  • Elkábították. – jelentette ki Matten. – De vajon ki és miért?
  • A Hollók, mert követtem őket. De többen is voltak. Amikor fotókat akartam csinálni elkábítottak.
  • Meg is ölhettek volna te mamlasz! – dorgálta meg szeretettel a hangjában Welira. – Nagy szerencséd volt.
  • Ha meg akartak volna ölni, már halott lennék. Nem akartak bántani, csak megakadályozták, hogy kövessem és lefotózzam őket. De szép tőled, hogy aggódsz miattam.

Welira kissé elpirult, mert valóban féltette a férfit.

  • Mit akartál lefotózni? – kérdezte Matten.
  • A barátod összejátszik velük. – mondta kiegyenesedve Jarred. – Láttam, ahogy az egyik saroknál bevárja őket és együtt mennek tovább a dokkok irányába.
  • Mi oka lenne erre? – hitetlenkedett az öreg.
  • Talán kényszerítették vagy megzsarolták. – vélte Welira és egyikük sem sejtette, hogy Rohnat épp az ő védelmük érdekében tette, amit tett.
  • Menjünk haza! – mondta Jarred. – Erről sürgősen be kell számolnunk Marcusnak.
  • Tudsz vezetni ebben az állapotban? – kérdezte a nő, aki most mindhármukat féltette egy esetleges balesettől.
  • Naná! Akár félálomban is!

KEPLER-452b

Syntha

10.

Pan kényelmes székén hátradőlve a lábujjaival játszott kedvenc szintetizátorán. Rövid részleteket adott elő különböző korszakok más-más zenei műfajaiból, a klasszikus komolyzenétől az ismert filmzenéken át a manapság divatos SpacePop élvezhetetlen süvítő zakatolásáig. Ha valamelyikük felismerte, jutalmul lejátszotta nekik az egész számot. Anne, Virág és Zsigmond azon versengtek, hogy ki ismer fel több zeneszámot a részletek alapján. M.I.R.A. volt az eredményszámláló és a független játékvezető arra az esetre, ha vitás kérdés merült volna fel.

  • A jelenlegi állás szerint Anne vezet, Zsigi és Virág holtversenyben a második. – tájékoztatta őket M.I.R.A.
  • Figyeljetek, mert az utolsó kör következik! – figyelmeztette őket Pan és mozgékony lábujjaival fürgén lejátszott egy részletet.
  • Hajrá Zsigi! – buzdította a fiút M.I.R.A. és lopva Virágra kacsintott. – Virág áll nyerésre, lemaradtál fiú, gyerünk, gyerünk!
  • Az üteme alapján ez egy keringő! – kiáltott fel Virág, de direkt nem mondta ki a helyes megfejtést, hátha az öccse rájön.
  • Ez így kevés lesz! Valaki más? – nézett rájuk várakozó tekintettel Pan.
  • Passz! – dobta hanyatt magát Pan ágyán Zsigmond. – Nem ismerős.
  • Pedig biztosan hallottam már! – dörzsölte a homlokát a gondolkodás hevében Anne.
  • Strauss! – ugrott fel Virág! – Tuti, hogy Strauss!
  • Kék Duna keringő… – üzente M.I.R.A. titokban Zsigmondnak, aki azonnal kapcsolt és felkiáltott.
  • Megvan! Beugrott a címe! Kék Duna keringő!

Virág megölelte és megdögönyözte az öccsét, holott sejtette, hogy csalás lehet a dologban.

  • Bingo! – csettintett ujjaival hangosan a Zetai. – Zsigmond kiegyenlített Annel! Szép ez a darab, ugye? De mivel nagyon hosszú, így csak néhány percet mutatok meg belőle, aztán megyünk tovább!

Elbűvölve hallgatták a lágy Strauss melódiát, mely után szívbe markolóan melankolikusnak hatott a következő rövid részlet.

  • Ez a Lunar Suicide Ensemble! Igen! Igen! Igen! – ugrált örömében Anne, mert a múlt évben ez volt a kedvenc bandája.
  • Jól van! – emelte fel hüvelykujját elismerően Pan. – Az utolsó szám jön és megyek uzsonnázni! Figyeljetek!

Mindhárman a Zetai ügyes lábujjaira összpontosítottak, ahogy azok lejátszották a zenei részletet. Ez a filmzene részlet Zsigmondnak kedvezett, mert az ő korosztálya alkotta ennek a népszerű tinisorozatnak a rajongótáborát.

  • Stellar Pulse! Stellar Pulse! – ugrott fel izgalmában a fiú az ágyon és csaknem beverte a fejét a mennyezetbe.
  • Yesss! Ott a pont! – mutatott rá egyszerre minden ujjával Pan. – You won!
  • Éljen Zsigi! – tapsolt M.I.R.A., Virág és Anne pedig a fiú feltartott tenyerébe csaptak.

Számukra nem a győzelem, hanem a szürke hétköznapok monotóniájának feloldása volt a lényeges, méghozzá a játék örömével.

  • Ez nagyon menő volt skacok! – nevetett Pan és ő is lepacsizott velük. – Szeretlek benneteket!
  • Én is szeretlek téged! – ölelte meg Virág.
  • Te vagy itt a legjobb barátom Pan! – nyújtott kezet neki a fiú és a Zetai meglátta a szemében azt a csillogást, aminek megmentéséért egész hosszú életén át dolgozott.
  • Már megérte idejönnöm Kölyök! – mosolygott rá nagy azúrkék szemeivel.
  • Jó, hogy itt vagy, Pan! – mondta őszintén a ragyogó szemekbe nézve a fiú.
  • Na, most egy utolsó kívánság és mára tényleg befejeztük skacok! – fordult vissza a szintetizátor felé a Zetai, hogy a fiatalok ne lássák a meghatódott könnyeit. – Mit játszak?
  • Kérjen egy dalt a vesztes! – javasolta Anne és megszorította Virág vállát. – Barátnőm?

Virág elgondolkodott, aztán Zsigmondra tévedt a pillantása és rögtön tudta, mit fog kérni. Az a dal volt, amelyet édesanyjuk olyan sokszor hallgatott, amikor ők még kicsik voltak.

  • Legyen a Ragyogás című dal 2112-ből! – és megdöbbenve vette észre, hogy M.I.R.A. elérzékenyül a lírai dal hallatán.
  • Hát nem felejtetted el, Viri! – fogta meg a lány kezét anyai gyengédséggel.
  • Nem bizony! És örülök, hogy a te emlékeidben is ott van ez a dal Mira! – szorította meg a puha, meleg kezet a lány.

Matten, Welira és Jarred, Marcus dolgozószobájában ült és részletes beszámolót tartott a 22-esben lezajlott találkozóról. A parancsnok és Roy figyelmesen hallgatta őket, csak néha – egy-egy fontosabb részletnél – kérdeztek közbe vagy kértek pontosítást.

  • Tehát a megalapozott gyanú szerint az ártatlan baráti találkozónak álcázott beszélgetés valójában a Tengeri Hollók által szervezett és kivitelezett információ gyűjtési akció volt. – összegezte a tényeket Roy. – Megint szépen belefutottunk egy gondosan kitervelt kelepcébe. Én nem azt mondom, hogy mostantól egyetlen ember sem hagyhatja el az állomást, de a népszerűségünk ilyen szintű megnövekedése mindenképpen fokozott óvatosságra int bennünket.
  • Egyetértek. – mondta Marcus. – De azt is nagyon szeretném tudni, hogy mit akarnak tőlünk a Hollók! Vajon elrabolták és kényszerítették Mr. Kessart, hogy engedelmeskedjen nekik? Lehet, hogy ők is a Paragont akarják? Miért nem csalták el és rabolták el Mattent, hogy általa zsarolhassanak minket?

Welira védelmezően közelebb húzódott apjához és megfogta a kezét. A férfi válaszként megnyugtatólag simogatta meg lánya kézfejét.

  • Ha szabad megjegyeznem, nagyon jól ismerem Rohnatot. – szólalt meg Matten. – Pontosan ismerem a feszült helyzetekben adott reakcióit és bízom benne annyira, hogy ha bármilyen fenyegetés vagy veszély leselkedett volna rám, azt valami módon tudatta volna velem. Semmi ilyesmit nem vettem észre. Nem törtek az életemre, nem raboltak el. Valami más lehet a háttérben.
  • Már csak az a kérdés, hogy mi lehet a szándékuk? – fogalmazta meg a mindenki fejében ott lévő kérdést Marcus.
  • Mivel ez egy szakadár félkatonai szervezet, akik csaknem egy évtizede illegalitásba vonultak és csak kétes akciók során bukkan fel a nevük, én semmi jóra se számítok. – mondta Roy.
  • De hát nem bántották Rohnatot és engem sem! – kelt a Hollók védelmére Matten.
  • Mi van, ha Rohnat csak egy eszköz volt a kezükben, hogy belőled információkat szedjenek ki? – vonta fel a szemöldökét az őrnagy.
  • Igazad van Roy, ezt a lehetőséget sem zárhatjuk ki. – helyeselt Marcus.
  • Az én megérzésem az, hogy ők ugyanúgy csak a sötétben puhatolóznak, mint mi. – jelentette ki Welira. – Megtudták, hogy van egy Paragonunk és megszerezni talán nem akarják, de valószínűleg fenyegetve érzik magukat és ezért kémkednek utánunk. Még az is lehet, hogy ezek után békén hagynak bennünket, hiszen apa és Rohnat bácsi beszélgetésében nem hangzott el semmi, ami rájuk nézve veszélyt jelenthetne.
  • Mint ahogy nem is áll szándékunkban fenyegetni őket. – bólogatott Marcus egyetértően.
  • Talán, ha megtudják, hogy a hajó tulajdonosa Elara Woss, aki egy áldott jó lélek, parancsnoka pedig a híres Marcus Rourke ezredes, megnyugszanak majd és leszállnak rólunk. – fűzte tovább reménykedő gondolatait Welira.
  • Bár igazad lenne lányom! – simogatta meg a karját Matten. – Úgy szeretnék már békében élni végre!
  • Mint mindannyian! – tette hozzá Marcus.

Barnard 68 Nebula

Hidden Cruiser

11.

  • Nagyszerű munkát végzett Mr. Kessar! – mondta elismerően Catalina, miközben az öntapadós mikrofont szerelte le az öregember mellkasáról.
  • Megnyugtatta, amit hallott? – kérdezte a férfi.
  • Engem igen, de a hangfelvétel alapján majd az őrnagy dönt a következő lépésekről. Elküldöm neki, hogy amíg visszaérünk legyen ideje kielemezni.
  • Remélem, a megszerzett információk kiértékelése után elveti a Paragon megsemmisítésének gondolatát!
  • Hamarosan megtudjuk, de most induljunk vissza!
  • Úgy vettem észre, hogy a Qorin Horda említése kellemetlenül érintette. Találkozott már velük?
  • Harcoltam már ellenük. – felelte szűkszavúan a nő, majd hozzátette. – Kegyetlenek. Ha egyszer ráharaptak valamire, azt nehezen engedik el.
  • Ez nem jó hír. – dünnyögte Rohnat, aztán az út hátralévő részében gondolataiba mélyedve hallgatott.

Vox őrnagy a parancsnoki hídon állva fogadta a visszatérő különítményt. Rajta kívül még Tessir Monrae, a Tengeri Hollók flottaparancsnokai és azok tisztjei tartózkodtak ott. Alighanem épp haditanácsot tarthattak, amikor a Hollow Ghost megérkezett. Tessir láthatóan megkönnyebbült, amikor látta, hogy Rohnat épen és egészségesen tért vissza. Eléje sietett és örömmel szorongatta a kezét.

  • Kielemeztük a Cat által küldött hangfelvétel minden részletét. – szólalt meg Tarren, amikor mindenki várakozóan rá figyelt. – Ezek alapján jelenleg úgy látjuk, hogy a Paragont és legénységét eddig fenyegető veszély egy időre elhárult. Ez Kyros Mandylor halálának köszönhető. Ismerem és tisztelem Marcus Rourke ezredest és tisztában vagyok vele, hogy egy jó hajóval és profi legénységgel mire képes. Az ő neve a garancia arra, hogy a szóban forgó Paragon nem illetéktelen kezekben van, hanem a lehető legjobb parancsnok irányítása alatt szolgál. Így kijelenthetem, hogy a Tengeri Hollóknak nincs vele dolga! – szavait embereinek egyetértő moraja követte, Rohnat és Tessir pedig végtelenül megkönnyebbült ennek hallatán.
  • A teherhajón megölt zsoldosok vére azonban a Qorin horda törvényei szerint bosszúért kiált. – folytatta az őrnagy. – Hírszerzőink jelentései alapján egyértelmű, hogy a horda mozgósítja harcosait és rég tapasztalt mértékű támadásra készül. Ezt nem lesz olyan egyszerű kivédeni, mivel támadásaikban rend szerint nagy erőket alkalmaznak és elsöpörnek minden ellenállást. Valószínűsítem, hogy maga a Galaktikus Rendőrség sem fog nyílt csatába bocsátkozni velük. Egyszerűen nincs rá kapacitása. Egyetlen megoldás a flotta bevetése lenne, ám arra békeidőben csak a Galaktikus Kormány adhat felhatalmazást. A bürokrácia kerekei pedig lassan forognak és félő, hogy a horda már rég megsemmisíti a Paragont, mire a hadihajók egyáltalán elindulnának.
  • Mit fog tenni őrnagy úr? – kérdezte reménykedve Rohnat. – Támogatja Rourke ezredest és a Paragont?
  • Nem! Nem tehetem kockára sem ezt a hajót, sem az embereim életét egy olyan ügyben, amelyhez nincs semmi közünk. A Tengeri Hollók vezérkara úgy határozott, hogy ebben az esetben jobb, ha semlegesek maradunk és nem avatkozunk be a harcba.

- De hát akkor a Paragonnak és a barátomnak biztosan vége! – kiáltott fel döbbenten elsápadva Rohnat.

DENEB RENDSZER

"Qorin Pajzsa"

Multigenerációs nomád űrhajó

12.

A Deneb csillagrendszerének egy félreeső lakatlan bolygója körül egy ideje feltűnően megélénkült a forgalom. Kisebb-nagyobb űrhajók gyülekeztek a Qorin Horda gigantikus méretű generációs űrhajója körül.

A Qorin Pajzsa névre hallgató elképesztő méretű szerkezet nem csak a kilenc űrnomád klán szakrális és hatalmi központja, hanem a rettegett zsoldosflotta zászlóshajója is volt egyben. Burkolatát megszámlálhatatlan meteorbecsapódás, összeütközés és ellenséges harci lövedék találatának nyoma borította. Megjelenése mégis brutális erőt sugárzott. Ebben nagy szerepe volt a folyamatosan bővített és fejlesztett fegyverrendszerének is, amely akár védekezésre, akár csapásmérő támadásra egyaránt alkalmassá tette.

Kopottas fregattok, cirkálók, lomha ágyúnaszádok és egyéb teljesen felfegyverzett – ám öregedő – csatahajók gyülekeztek körülötte, melyek a klánok vezéreinek harcba szólító parancsára érkeztek ide a környező csillagrendszerekből. Láthatóan egyik klán sm a legmodernebb és legféltettebb hadihajóit küldte most ide.

Ennek a több fajt tömörítő, tucatnyi törzsi nyelvjárásban beszélő egyre duzzadó zsoldoshadseregnek egyetlen közös célja a vérbosszú esküjének beteljesítése volt. Számukra mindennapos volt a harc és a fosztogatás, hiszen ez szerves részét képezte vad nomád életmódjuknak. Mindössze egyetlen törvényt fogadtak el, ez pedig a klánok szövetségének, a Qorin Hordának ősi törvénye volt:

"Véget nem érő harc a fennmaradásért, a szabadságért, a zsákmányért és a klánok hírnevéért!"

Ez a jelmondat tartotta össze ezt a mérhetetlenül sokszínű és nagy létszámú szövetséget, amióta először léptek ki a csillagok közti végtelen térbe.

Ragnar Vol'ka a zászlóshajó parancsnoki hidjának ablakánál állt és az egyre-másra érkező űrjárműveket nézte. Fajának mércéjével mérve sem volt már fiatal, de erőt sugárzó büszke testtartása ellensúlyozta korát. Harcedzettsége és tapasztalata, valamint kegyetlensége tette méltóvá a kilenc klán vezetésére és ennek tudatában is volt. Maga sem tudta, hány lerohant bolygó és mennyi kioltott élet volt már a számláján, de nem is érdekelte. Soha nem tekintett vissza, csak tört előre kegyetlenül.

Ezekben a percekben azonban emlékezett. Elsőszülött fiára, arra a percre, amikor először tartotta a karjaiban és fürdette meg az áldozat gőzölgő vérében. Azóta arra nevelte, hogy elég erős legyen majd átvenni az ő helyét a Horda élén. Tervei és a Vol'ka dinasztiáról szőtt álmai azonban szertefoszlottak, mint meteorzáporban a csillagközi köd. Csalódottsága, haragja és bosszúvágya nagyobb volt, mint a gyász, melyet a szíve mélyén rejtegetett. Tudta, hogy ezt csak a gyilkosok kiontott vére csillapíthatja. Büszke volt a fiára, amiért megparancsolta a nyomkövető jeladó elhelyezését a megtámadott hajón. Ennek köszönhetően bosszújának célpontja hamarosan feltűnik majd előtte és akkor semmi se állhat a beteljesedés útjába. Nem is sejtette, hogy ez a gondolata milyen hamar valóra válik majd…

A Zetai technológiával felépített teljes álcázás jóval több volt, mint a hagyományos katonai űrhajókon alkalmazott lopakodó üzemmód. Ez már a Nebrion bolygón bebizonyosodott, amikor az Arkos Ixion kalózbanda rejtett bázisán okozott nagy meglepetést a Paragon. Ezúttal ugyanezzel a titkos megközelítési módszerrel jutottak a Qorin Pajzsának közvetlen közelébe, egyenesen az elpusztításukra összegyűlt bosszúszomjas kegyetlen zsoldosflotta szívébe. A fedélzeten ott volt Pan, Matten, Jonathan és Marcus engedélyével az öt próbaidős pilóta is.

A Paragon-3B most néhány méterrel a zászlóshajó parancsnoki hidja előtt lebegett némán, láthatatlanul és érzékelhetetlenül. A fedélzeten teljes csend honolt, nehogy valamelyik ellenséges hajó akusztikus érzékelői kiszúrják őket. Marcus és legénysége a vezérlőterem ablakain át bámulták az előttük tornyosuló rézbarna monstrumot és néztek farkasszemet a hírhedt klánvezérrel, Ragnar Vol'kával anélkül, hogy annak tudomása lett volna ittlétükről.

Matten az indulás előtt egy jelárnyékoló kapszulába zárta a jeladó készüléket és csak most, a megérkezésük után készítette elő, hogy egy aprócska drónnal észrevétlenül átnavigálhassák az ellenség saját hajójára. Alig várta már, hogy lássa a káoszt és a zűrzavart, ami a titkos akciójukat követi majd.

Amikor Jonathan némán jelezte, hogy a drón készen áll az indulásra, átadta neki a kapszulát és a többiekkel együtt lélegzetvisszafojtva figyelte, amint a kis szerkezet észrevétlenül átlebeg a két hajót elválasztó rövid távolságon és mágneses karmaival rögzíti magát a zászlóshajó parancsnoki hidjának merevítő oszlopán. Aztán a kis kapszula fedele levált és a nyomkövető aktív állapotát jelző apró vörös jelzőfény villogni kezdett. A terv sikerrel járt!

Legalábbis az első része…

Marcus megadta a jelet Jarrednek a taktikai visszavonulásra. A Paragon olyan puhán fordított hátat a monstrumnak, mintha csak egy lebegő tollpihe lenne. Ugyanolyan észrevétlenül akartak távozni, mint ahogyan idejöttek. Pan már épp megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor váratlanul bekövetkezett a baleset.

A legénység a rémülettől kővé dermedve látta, amint egy méretes szervizdroid épp a vezérlőterem ablaka felé tart. Egyszerű navigációs rendszere nem észlelte az álcázott Paragont, így nyílegyenesen nekirohant. Az űrhajó megrázkódott, a droid pedig az erős védőpajzsnak csapódva szilánkokra robbant. A detonáció azonnal magára vonta a flotta minden érzékelő műszerének figyelmét és egy pillanat alatt felfedezték a Paragon körüli alig észrevehető gravitációs térgörbületet. Abban a pillanatban felvijjogtak a vészjelző szirénák.

Ragnar Vol'ka, aki a Qorin Pajzsa parancsnoki hídján állva figyelte az eseményeket, egy pillanatra megdermedt, ahogy az idegen űrhajó megjelent az előtte villódzó kijelzőkön. Az ujjai szinte reflexszerűen a konzolra csapódtak.

  • Mi a franc történt? – morogta. – Hogyan hagyhatták, hogy egy idegen űrhajó észrevétlenül ilyen közel jöhessen?! Azonnal küldjetek rá egy vadászosztagot!
  • Hoppá! – kiáltott fel ijedtében Pan. – Azt hiszem, most lenne időszerű felemlegetni azt a száznyolcvan évvel ezelőtt élt amerikai rakétamérnököt, aki Edward Aloysius Murphy Junior névre hallgatott és azt mondta, hogy "ami elromolhat, az el is romlik".
  • Cseszd meg Pan! – kiáltott fel Jarred, mert ebben a pillanatban a Paragon műszerei legalább tucatnyi ellenséges letapogató jelét érzékelték. – Lebuktunk főnök!
  • Kitérő manőver Viper! Most! – utasította Marcus rutinos gyorsasággal felmérve a megváltozott helyzetet. – Húzzunk el innét, amilyen gyorsan csak lehet! Ellenőrizd a pajzsokat Lyra!
  • Sértetlenek! Az ütközés nem tett kárt bennük!

A Paragon hajtóművei felsivítottak, ahogy Jarred belekezdett a manőverbe és a hajó nulláról gyorsulva eltávolodott a Qorin Pajzsától. Körülöttük azonban már felbolydult a tér. Három ellenséges fregatt, három korvett és két ágyúnaszád fordult feléjük nem épp a legszívélyesebb érdeklődéssel. A zászlóshajó felől ugyanakkor tucatnyi kisebb vadászgép startolt el, hogy elkapja az eddig rejtőzködő támadót.

  • Ezek a netharioni vadászok rohadtul gyorsak! – jelezte Phoenix. – Nem tudunk meglépni előlük!
  • Aktiváld a fegyverrendszert Taka! – adta ki a parancsot Marcus. – Tartsd távol őket, amíg Viper elvisz bennünket innét! Csak végső esetben bocsátkozzunk harcba!
  • Rendben parancsnok!
  • Pan és Matten! Irány az utastér! Kössétek be magatokat! Ott most a legbiztonságosabb!
  • Oké Marcus, megyünk már! – indult a lift felé Matten, maga előtt tolva a kis Zetait. – Vigyázzatok a gépre!

A vezérlőterem a harc feszültségétől vibrált, túlélésük most minden egyes parancs és mozdulat pontosságától függött, ahogy az idő lelassult, minden apró zaj felerősödött a legénység fülében.

  • Viper, gyorsabban! – kiáltott Marcus. – Ha találsz menekülési ablakot, azonnal húzzunk el innen!

Jarred keze úgy mozgott a vezérlőpulton, mintha már előre tudná, milyen manőverre lesz szükség. A Paragon egy éles balfordulóval kerülte el a vorlani fregatt plazmasugarát, amely csak centiméterekkel suhant el a pajzs mellett, de az energialökés így is megreszkettette a hajót.

Kenji ujjai most ráfeszültek a fegyvervezérlő konzolra. Aztán félig lehunyta a szemeit, mélyet lélegzett és ettől az egész lénye ellazult. A céltárgyak vörösen villogtak előtte, ahogy a fregattok és vadászok egyre közelebb értek.

  • Taka, mire vársz?! – förmedt rá Marcus a harci hologramtérképet figyelve.

Kenji higgadtan válaszolt:

  • Most…

Tökéletesen időzített mozdulattal aktiválta a Paragon elektromágneses lökéshullám-generátorát, amely a közeledő vadászokra csapott le. Az első hullám két hajót sodort el, a második további kettőt semmisített meg, törmelékük pedig elzárta a fregattok közvetlen útját.

  • Jó találat, de ez csak lelassította őket! – jelentette Phoenix. – A korvettek már tüzelési távolságon belül vannak!

A három korvett gyilkos energiacsóvákat lövellt feléjük. Amint plazmalövedékeik a Paragon közelébe értek, Jarred egy bámulatos, hirtelen félfordulóval elkerülte a lövedékeket és egyenesen támadók közé vezette a hajót. Így a korvettek most nem lőhettek rá, mert a saját tüzük egymásban tett volna kárt. A megmaradt vadászok azonban makacsul a nyomában maradtak.

  • Mi van azzal a két gimbal ágyúval, Taka?! – vetette oda a lövészének Marcus.
  • Most következnek! – válaszolta a férfi, miközben ujjai fürge táncot jártak a vezérlőpanelen. – Ezt figyeljétek!

A Paragon szárnyainak felső síkján aktivizálódó dupla csövű lézerágyúk fénycsóvái szinte azonnal beborították a teret. A célzó algoritmus precíziós módra kapcsolt, a fegyverek halálos pontossággal vették célba a vadászokat.

A vadászok közül kettőt azonnal elnyelt a lángoló robbanás, míg a harmadik éles fordulóval próbált kitérni, de egy újabb lézersugár elkapta az egyik hajtóművét. A gép irányíthatatlanul pörgött, majd nekicsapódott a szindariszi korvett pajzsának, amely ettől láthatóan megingott.

Ragnar ökölbe szorított kézzel figyelte az eseményeket, ahogy az ismeretlen űrhajó rögtön az első összecsapás alkalmával nagy károkat okozott a flottájának.

  • Küldjetek ki még egy vadászosztagot, de a legjobb pilótákkal! - utasította döbbenten álló szárnysegédjeit.
  • Ez az! Így kell ezt! – ujjongott Phoenix.

Öröme azonban nem tartott sokáig. A három korvett taktikát váltott, és széles, háromszög alakú formációban vették üldözőbe a Paragont. A fregattok is újra pozícionálták magukat, miközben a zászlóshajó újabb vadászgépeket szabadított rájuk. Mintha az űr végtelenje hirtelen szűkülni kezdett volna körülöttük.

  • Ezek nem adják fel. Viper, újabb kitérő manőverek kellenek! – Marcus hangja határozott maradt, de egyértelműen érződött benne a feszültség.

Jarred szűk ívben fordította a hajót, félig elkerülve az egyik korvett támadását. Az energialövedék súrolta a hajót, mire Lyra figyelmeztetően felkiáltott.

  • Sérült a pajzsunk! Nyolcvanöt százalékon van!

A Paragon szinte táncolt az ellenséges hajók között, de a hely szűkülni kezdett. Az ellenség egyre kevesebb helyet hagyott a menekülésre.

  • Figyelj oda Viper! – kiáltott Lyra. – A pajzsok ezt a tűzerőt nem sokáig bírják!
  • Dolgozom rajta! – morogta Jarred, miközben a Paragon belsejében minden rázkódott a közeli robbanásoktól.
  • Újabb tíz vadász! Most jönnek! – ordította Phoenix a kommunikátorba.

Az ellenséges vadászgépek csapata dühödt darázsrajként vette körül a Paragont. Minden vadászgép felkészült a támadásra, a rakétákat és energiafegyvereket töltve.

  • Nem maradhatunk itt sokáig. Viper, készen állsz? – Marcus parancsára Jarred hatalmas sebességgel kezdte meg a manőverezést.

A hajó minden eresztékében remegett a vad irányváltásoktól. Három évtizedes vázszerkezete keményen küzdött a rá törő iszonyú erőhatásokkal, de kitartott.

  • Kik lehetnek ezek? – törte a fejét Ragnar, de az eszébe se jutott, hogy épp az az űrhajó játszadozik itt az ő harci alakulataival, amelynek elpusztítására összehívta azokat. – Lőjétek azokat a vakmerő bolondokat minden létező fegyverrel!
  • Nyugi, van mivel visszalőnünk! – kiáltotta Kenji, miközben a hátsó elhárító és célzórendszereket aktiválta.

Jarred szoros, agresszív kanyart vágott, és a Paragon minden egyes irányváltása egy-egy halálos csapdát jelentett az őt követő vadászoknak. A hajó nyomában felhőnyi ioncsóvák, csillámló plazma, és felragyogó robbanások fogadták az üldöző gépeket.

A Paragon minden manővere úgy festett, mintha könnyedén táncolna az űrben. Jarred teljesen eggyé vált a hajóval. Gyakorlott mozdulatokkal gyorsított, fordult és hirtelen lefékezett, elkerülve a rakétákat és lövedékeket, miközben Kenji elhárító csali rakéták százait aktiválta. A vadászgépek nem tudták tartani a tempót: egyikük egy pillanatra instabillá vált, a másik pedig megkésve reagált és összeütközött a saját társával.

  • Amatőrök! – vigyorgott Jarred elégedetten.

Kenji nem pazarolta az időt. A fegyverrendszer már aktív volt, és a Paragon készen állt a gyors tüzelésre. Az első hullámban két nagy energiájú plazmalövedéket indított el, amelyek célzottan a legközelebb lévő két vadászgép irányába száguldottak. A lövedékek villámgyorsan szelték át az űr sötétjét, és mindkét gép hatalmas robbanásfelhőben semmisült meg.

  • Kettő kiiktatva! – kiáltott Taka, miközben már be is fogta a következő két célpontot. A Paragon legendás lézerágyúi gyors egymásutánban többször felvillantak, és a fénycsóvák elpárologtatták a másik két gépet is.

A megmaradt ellenséges vadászok megpróbálták kiismerni a Paragon mozgását. Az öt fürge kis gép különböző taktikákkal, próbálkozott elérni áldozatát. Egyikük oldalt akart kerülni, míg egy másik keresztbe vágva próbált támadó pozícióba helyezkedni.

De a Paragon is gyors volt, számukra meglepően gyors. Minden egyes kanyar, minden lövés, amit az űrhajó végrehajtott, újabb fájó veszteséget okozott az ellenség számára. Kenji új harci taktikával lepte meg az alulról érkező két támadót. A Paragon hasi oldalán elhelyezett, rendkívül erőteljes, kétcsövű lézerágyúval. A tökéletes tűzgyűrű, amit az ágyú generált, a gyorsan mozgó célpontokat is könnyedén befogta, és az ellenséges hajók egyszerűen nem tudták elkerülni a halálos sugárnyalábokat.

A Qorin Pajzsának parancsnoki hídján Ragnar Vol'ka tehetetlen dühvel nézte, ahogyan ez a magányos kis gép sorra pusztítja el az ő űrvadászait.

  • Támadjanak rá a fregattok és a korvettek is! – adta ki a parancsot!

Ennyi vadászgép ellen küzdeni, különösen, ha az ellenség minden pilótája jól képzett, a Paragon harcászati képességeinek maximumát követelte. A hat fős legénység pedig ennek megfelelően a hajó minden egyes mozdulatát szakszerű precizitással irányította. A túlerőből adódó sérülések azonban még így is elkerülhetetlenek voltak.

  • Nyolcvan százalékon van a pajzsunk! – jelentette Lyra. – Energiaellátás stabil!

A vadászgépek megsemmisítésével Jarred nyert egy kis időt, de az igazi veszély csak most jelent meg a közelükben. A fregattok mostanra egészen közel értek. Hatalmas szürke árnyak, amelyek mintha a csillagos ég fekete fátylát tépték volna szét, hogy prédájukra vessék magukat. Az űrhajó körül minden pillanattal egyre nőtt a feszültség, az érzékelők hangos csipogásába, pittyegésébe már szinte belesajdult a legénység füle.

  • Készen álltok? – kérdezte Marcus és szemében hideg, szikrázó elszántság tükröződött, de a szívében egyre inkább nőtt a feszültség, mert tudta, hogy Elara odahaza várja.

Az ellenség minden eddiginél erősebb támadással válaszolt és most már egyértelmű volt, hogy nem úszhatják meg ennyivel.

  • Mindenki a helyén, parancsnok. – válaszolt Kenji, miközben a fegyverrendszereinek kapcsolóit ellenőrizte, az ujjai feszülten tapadtak a konzolokra.

A Paragon körüli tér már tele volt a Qorin flotta fenyegető gyilkos gépezeteivel. A fregattok most teljes tűzerőt koncentráltak, a hajók mozgása felgyorsult és elindultak az első sortüzek, energiaágyúik szabdalták meg az űr sötétségét.

  • A fregattok tüzet nyitottak! – jelezte Phoenix amikor a hajó bal oldalán felvillantak az első izzó fénysugarak.

A Paragon elképesztő sebességgel jobbra fordult, a hajtóművek forró plazmát lövelltek, miközben a pajzsok felszíne vakító felvillanásokkal nyelte el az első sorozatok becsapódásának iszonyú energiáját. A hajó belsejében minden találatot erős rázkódás és egy-egy hatalmas dörrenés kísért.

A Paragon utasterében a biztonsági ülésekbe szíjazva Pan, Matten és az öt próbaidős pilóta ezekből a hangokból és gyomorforgató rázkódásokból tudták, hogy hajójuk harcban áll, de azt csak sejtették, hogy méghozzá nem is akármilyen túlerővel szemben.

  • Szívesebben lennék most odafenn a vezérlőteremben! – vágott harcias arcot Dan, a csapat fegyverzeti tisztje, miközben az utastér kivetítőjén passzívan figyelték a csata menetét. – Adnék én azoknak a nyomorultaknak!
  • Nyugi, ahogy az ezredest ismerem, lesz még részünk hasonló helyzetekben, és akkor talán mi ülünk majd a vezérlőterem székeiben. – mondta reménykedve Zeck.
  • Bár építhetnék nektek egy ugyanilyen gépet fiúk! – sóhajtotta vágyakozva Matten. – De sajnos erre már nincs lehetőségem.
  • Soha ne mondd, hogy soha! – szólalt meg bölcsen Pan. – Ki tudja, mit tartogat még az élet, ha ezt most túléljük…

A Paragon egy inga manőverrel sikeresen kitért a fregatt fedélzeti ágyúiból rázúduló energiacsapás útjából és biztonságosabb helyet keresve száguldott tovább.

  • A pajzsok még kitartanak, de egyre erőteljesebbek a találatok! A pajzsgenerátorok terhelése a piros zónában! – szólt Lyra. – Jó lenne, ha nem aludnál Viper!

A fregattok újra tüzeltek. A Paragon megint élesen jobbra kanyarodott. A második hullám még pusztítóbb erővel rázta meg a hajótestet, mintha maga az űr akarta volna széttépni a hajót.

  • Valami ütősebbet nekik Taka! – kiáltott fel Marcus.
  • Torpedókkal támadok! – közölte Kenji. – Fordulj rá az egyik fregattra Viper és ha szólok, távolodj tőle, amilyen gyorsan csak lehet!
  • Vettem Taka! – nyugtázta Jarred és szédületes függőleges hurokba vitte a gépet.

Kenji a megfelelő pillanatban útjára engedte a két antianyag torpedót és felordított:

  • Most távolodj Viper! Most!

Jarred olyan erővel nyomta ütközésig a gyorsítókart, hogy a fém belereccsent. A Paragon észveszejtő sebességgel távolodott az antianyag torpedók becsapódásától önmagába gyűrődő, majd semmivé zsugorodó velkariszi fregattól. Ugyanebben a pillanatban a másik fregatt plazmalövedéke telibe találta a bal szárny alsó síkját és a hajó búgócsigaként pörögve, irányíthatatlanul száguldott tovább, egyenesen a gigantikus zászlóshajó felé. A végzetes ütközés elkerülhetetlennek tűnt.

  • Stabilizáld Viper! – kiáltotta Marcus.
  • Azon vagyok főnök!
  • Pajzsok hetven százalékon! – jelentette Lyra, aztán egy közelben robbanó bomba hatására az energia hullám úgy csapott a Paragonra, mintha egy óriási acélcipő taposott volna rá. Szinte látni vélték, ahogy a titánötvözet hajótest összehorpad, mint egy üres konzervdoboz. Ám a Paragon kitartott, sőt a lökéstől visszanyerte stabilitását és Jarred megint képes volt irányítani, hogy az utolsó pillanatban elkerülje a halálos összeütközést a Qorin Pajzsával.
  • Ezek őrültek! – kiáltott fel Ragnar, amikor látta, hogy az egyenesen feléjük zuhanó idegen űrhajó az utolsó pillanatban vált irányt és alig néhány méterre húz el az irányítótorony előtt.

Marcus elnyomott egy grimaszt, és nem hagyta, hogy a félelem eluralkodjon rajta, pedig a hajó körül iszonyú robbanások féktelen energiavihara tombolt. A rázkódás egy pillanatra megzavarta a műszereket. A Paragon most egy zuhanó dugóhúzó manőverrel próbált kitérni egy újabb lövedéksorozat elől, de néhány így is eltalálta.

  • Pajzsok ötven százalék alá csökkentek! Ha nem találunk kiutat, akkor... – Lyra nem fejezte be a mondatot.

A következő robbanás elnyomta a hangját, amikor a Paragon az automata lövegekkel tüzelő két korvett közé vágott. A neki szánt plazmalövedékekkel a két hajó egymás oldalát szabdalta fel, melynek robbanássorozat és törmelékzápor volt a következménye. Úgy tűnt, mindkét korvett irányíthatatlanná vált, és a roncsdarabok megsemmisítő erővel záporoztak a Paragon felé. Jarred képtelen volt kitérni előlük és attól rettegett, hogy az óriási éles szilánkok darabokra szaggatják a gépét.

Az utastérben is érzékelhető volt a többszörös becsapódások okozta rázkódás és hallották a vészjósló döndüléseket.

  • Meddig bírja még ez a gép? – kérdezte sápadtan Joe. – Már annyi találatot és ütközést számoltam össze, amitől rég darabokra kellet volna esnie.
  • Az eredeti változat már valóban romos állapotban lenne. – válaszolta Matten. – Ám Pannek köszönhetően ebbe már az új zetai pajzstechnológiát építhettem be, ami nagyságrendekkel több sérülést képes felfogni.
  • Elképesztő! – csóválta a fejét Ben.

A fedélzeten szinte minden indikátor pirosra váltott, és visítottak a vészjelzések, miközben a pajzsok egyre inkább meggyengültek, ahogy a harmadik, negyedik ütközéshullám szétzúzta a felső védőréteget.

  • Pajzsok harminc százalékon! Az egyik pajzsgenerátorunk elfüstölt! – jött a figyelmeztetés Lyra irányából. – Fejezd be ezt Jarred és vezess normálisan!
  • Bízd rám kisanyám! – lihegte a férfi, miközben testének minden izmával a Paragon észveszejtő manővereire összpontosított.

A következő csapás akkora erejű volt, mintha szupernóvák robbantak volna a Paragon körüli térben. A pajzsok már az utolsó harcukat vívták a megsemmisítő erejű támadással szemben.

- Ezek az ágyúnaszádok! – kiáltotta elkeseredetten Phoenix. – Ezek ellen semmi esélyünk harminc százalékos pajzsokkal.

- Már csak huszonöt… – javította ki Lyrar. – Elszállt a kettes és az ötös pajzsgenerátor! Taka, hasalj rá az elhárító rendszerre!

Kenji nem szólt, csak megosztotta a konzolt J.A.C.K. -kel, hogy az android kezelje a védelmi rendszert, amíg ő a támadó fegyverekre koncentrált.

Jarred végre talált egy átmeneti fedezéket a zászlóshajó irányítótornyának árnyékában, ahol egyidőre eltűnhetett szem elől.

- Eltűntek a kijelzőkről! – mordult fel Ragnar a nem várt módon elhúzódó harctól még inkább feldühödve. – Azonnal keressék meg őket és támadjon rájuk a teljes flotta! Aktiválják ennek a hajónak a legnagyobb lövegét és semmisítsék meg az ellenséget!

A megmaradt askharioni korvett, az elárvult kaelari fregatt és a két ágyúnaszád újabb támadásra készen fordult a Paragon felé. A harci helyzet elkeseredetté vált. Jarred egy pillanatra se lassíthatott vagy csökkenthette a sebességet, mert az azt jelentette volna, hogy abban a pillanatban tálcán kínálja valamennyiük életét az ellenségnek.

Kenji a harc pillanatnyi szünetében a fegyverrendszer feltöltésén dolgozott. Az utolsó adag rakétákat és torpedókat irányította a kilövőszerkezetek felé. Tudta, hogy ennyi nem lesz elég a győzelemhez, de mégis elszántan tette a dolgát.

  • Közelítsd meg még jobban a zászlóshajót Viper! Akkor nem fognak ránk tüzelni. – szólalt meg Marcus eltökélt hangon. – De vigyázz a saját elhárító lövegeire, az energiapajzsára és a vonósugarakra! Phoenix segíts neki!
  • Nehogy nélkülem falnak fusson ez az eszelős őrült! – dünnyögte maga elé a felderítőtiszt és tekintete a műszerfalra szegeződött, hogy időben figyelmeztethesse a pilótát, ha veszélyes területre téved.

A Qorin Pajzsa, ekkor láthatóan pályamódosításba kezdett és célzórendszere a Paragonra rögzült. Egy koncentrált energiasugár – csaknem olyan átmérőjű, mint maga célpont – csapott ki a monstrum óriás ágyújából.

  • Ez már túl sok! – kiáltott fel Lyra rémülten, de ezúttal Kenji taktikát váltva védekező üzemmódban reagált.

A Paragon egy koncentrikus gravitációs hullámot indított el, amely eltérítette a végzetes energiasugarat. A sugár az utolsó pillanatban elgörbült kissé és elkerülte a Paragont. Ez a mozzanat viszont jócskán megterhelte az energiaszintet, a világítás pislákolni kezdett, néhány rendszer ideiglenesen leállt és a jelzőműszerek ismét felvisítottak.

  • Tartalék generátort Lyra! – rendelkezett Marcus.
  • Indítom parancsnok!

Lézersugár szántotta végig a Paragon hasát, és a diagnosztika az alsó nanoréteg leválását jelezte.

  • Pajzs tizenkét százalékon! – jelentette Lyra.
  • Van valakinek valami jobb terve? – kérdezte Jarred, miközben izzadtság csorgott a homlokáról, ahogy minden idegszálával a kitérő manőverekre összpontosított.
  • Kell, hogy legyen valami gyenge pontja ennek a szörnyetegnek! – töprengett hangosan Lyra. – Megpróbálhatnánk egy antianyag torpedóval szétlőni a főhajtóművét, mit gondolsz Taka?
  • Én inkább a két ágyúnaszádot tartom veszélyesebb ellenfélnek. A zászlóshajó nagyon lassú, a támadásai elől könnyebben kitérhetünk, mint a naszádok elől.
  • Őrültségnek tartom nekimenni két nehézfegyverzetű hadihajónak! – tiltakozott Thalia.
  • Bármelyik irányba akarnánk eltávolodni a zászlóshajótól, mindenhol tűz alá kerülnénk. – mondta Marcus a patthelyzetet elemezve. – Viszont itt se maradhatunk, mert akkor ennek a fegyverei kapnak el bennünket.
  • Szabad egy javaslatot tennem, parancsnok? – hallatszott ekkor a fedélzeti rádióból Matten hangja.
  • Figyelünk barátom! – mondta Marcus.
  • Itt az utastér csendes unalmában beszélgettem ezekkel a kedves fiúkkal. – utalt az öt próbaidős pilótára. – Zeck százados emlegetett valami Taurus Nebula cselt. Azt mondja, te biztosan tudod, mi volt az. Mi a véleményed róla, parancsnok?

Marcus szeme felvillant és ajka mosolyra húzódott. Rögtön eszébe jutott a tizenegy évvel ezelőtti záróblokád áttörése a Taurus ködben. Holografikus megtévesztést alkalmaztak és amíg az ellenséges hajók a kivetített célpontokra céloztak, a flotta maradéka átsiklott a blokádon.

  • Köszönöm emberek! Ez az elterelés bejöhet!
  • Örülünk, ha segíthettünk parancsnok!
  • Phoenix! Van még elég energiánk a teljes álcázáshoz és egy hologram kivetítéséhez?
  • Talán elég lesz Grizzly! – felelte Thalia a kijelzőket figyelve.
  • Akkor tűnjünk el egy időre és jelenjünk meg ott a csatahajók előtt Phoenix! Amikor pedig tüzelni kezdenek a hologramra, gyorsan kerüljünk az oldalukba Viper! És koncentrálj minden tűzerőt a két ágyúnaszádra Taka! – ismertette a taktikát Marcus. – Érthető a terv?
  • Egyszer már bevált. – mondta Jarred.
  • Bejöhet most is. De ha mégse, hát legalább megpróbáltuk. – tárta szét karjait Kenji.
  • Legyünk optimisták! Ha elveszítik a nehéztüzérségüket, talán kiegyezhetünk velük döntetlenben. – élcelődött Lyra.
  • Mindegy, hogy harcban halunk meg vagy megadjuk magunkat és úgy lőnek atomjainkra. – mondta sztoikus nyugalommal Selina, aki eddig bölcsen hallgatott.
  • Phoenix! Átirányítom a tartalék energiát az álcázórendszerbe. – jelezte Lyra.
  • Vettem szivi! – intett V jelet Thalia.
  • Akkor hát vágjunk bele! – döntött Marcus. – Mehet az álcázás Phoenix!

Ragnar Vol'ka, valamint az ellenséges parancsnokok és lövészek igencsak meglepődtek, amikor a Paragon váratlanul eltűnt minden harci képernyőjükről. Cselre gyanakodtak és igazoltnak is látták a gyanújukat, amikor fél perccel később a célpont vizuálisan ismét észlelhetővé vált, méghozzá a közvetlen közelükben. Tétovázás nélkül tüzet is nyitottak rá.

Jarred eközben maximális sebességgel elrugaszkodott a zászlóshajó közeléből és láthatatlanul olyan pozícióba helyezkedett, hogy tiszta célpontokat biztosítson Kenji részére.

  • Taka! Amint tiszta a két cél, ürítsd rájuk a teljes tárat! – utasította Marcus.
  • Úgy lesz parancsnok! – zongorázott a konzoljain Kenji, ahogy torpedóival és rakétáival becélozta a két ágyúnaszádot.
  • Pozícióban vagyunk! – jelentette Jarred.
  • Célon vagyok! – mondta Kenji.
  • Tűz! – vezényelt késlekedés nélkül Marcus.

A támadási szög szinte tökéletes volt, a célzás pedig a lehető legprecízebb. A leálcázott Paragon kilövőszerkezeteiből elsüvítő pusztító lövedékek pillanatok alatt elérték a célpontokat. A két ágyúnaszád szinte egyszerre vált az iszonyú erejű robbanások áldozatává. Minden irányba szétfröccsenő törmelékeik beterítették az űr sötétjét.

  • Cél a fregatt, Viper! – fordult pilótájához Marcus. – Kerülj mögé, hogy a korvett ne láthasson meg!
  • Vettem főnök!
  • Mindjárt megszűnik az álcázásunk! – közölte Thalia.
  • Taka! Mi maradt még? – kérdezte Marcus.
  • Már nem sok. A két gimbal és az alsó lézerágyú.
  • Irányítsd mindegyiket a fregattra!

A Paragon álcázása végleg megszűnt, de addigra szerencsére már takarásban volt, ahol a korvett nem észlelhette. A zászlóshajó azonban most úgy mozdult az űr sötétjében, mint egy prédára éhes történelem előtti szörny. Teljes fegyverrendszerét aktiválva fordult lassan, de megállíthatatlanul a védekezésre képtelen Paragon felé.

Kenji ezalatt sorra lőtte ki a fregatt bal oldali elhárító lövegeit és végül a pajzsgenerátorát is. Mire a nehézkes fegyverrendszer be tudta célozni a fürgén manőverező hajót, az egyik oldalt már sikerült is harcképtelenné tennie.

A nagy teljesítményű ionágyúkkal szemben azonban szinte teljesen védtelen volt. A testébe robbanó energialövedékek elsöpörték pajzsának maradékát is, és a belső rendszereinek egy részét megbénították. Lyra konzolján vörös fények villogtak és őrjítően csipogott a vészjelzés.

  • Nincs pajzsunk! – kiáltotta Lyra és tudta, hogy közeleg a vég. – A mechanikus páncélzat még kitart.
  • Kitérő manőver Viper! – utasította pilótáját Marcus. – Repülj, amíg a hajtómű üzemképes!
  • Vettem főnök!
  • Vigyázat! A zászlóshajó fő ágyúja bemért bennünket parancsnok! – szólalt meg figyelmeztetően Thalia. – Elég egy találat és…

A találat azonban egyelőre még a megmaradt korvettről érkezett. A világ egy pillanatra mintha lelassult volna.

Az ionbomba a hajtóműblokkot találta el, leállítva ezzel a teljes rendszert. A Paragon most némán, tehetetlen kődarabként forgott és sodródott tova az űr fekete mélységében.

Jarred tehetetlenül káromkodott, mert hiába próbálkozott, nem tudta újraindítani a hajtóművet. Thalia minden műszere használhatatlanná vált. Egyedül Kenjinek volt még némi esélye, hogy a megmaradt működőképes fegyvereivel védekezzen egy ideig. A helyzet ezúttal valóban kilátástalannak tűnt.

  • Mark! – utasította a fehér festékkel nemrég megszépített öreg szervizdroidot Marcus. – Azonnal menj a hajtóműtérbe és javítsd meg, ha lehet! Igyekezz, vagy ez lesz az utolsó szó, amit tőlem hallasz!
  • Igen uram! – jött az android udvarias válasza. – Máris indulok!
  • Segítek neki parancsnok! – ugrott fel Lyra és M.A.R.K. után rohant, hogy közösen tegyenek meg minden tőlük telhetőt.

Marcus átvette a műszaki tisztjének helyét és nagyon remélte, hogy Lyra képes lesz újra indítani a hajtóművet.

Az utastérben mindenkinek feltűnt a csatazaj és a hajtóművek hirtelen elnémulása, amitől nagyon rossz érzés lett úrrá rajtuk.

  • Nem tetszik nekem ez a nagy csend! – fülelt izgatottan Zeck. – Mintha leállt volna a hajtómű…

Kérdő tekintetek villantak össze és Pan körbe adta lapos flaskáját, benne a kedvenc Yellow Rose whiskyjével.

  • Biztosan csak egy újabb hadicsel. – reménykedett Pan. – Mert különben fingani se lesz időnk, úgy szétlőnek bennünket.
  • Basszus! – csapott öklével az ülése karfájára Pit. – Ez nem ér, még csak a próbaidőnk elején vagyunk! Nem nyírhat ki az ezredes, mielőtt bebizonyítanánk neki, hogy minden oké velünk!

Matten a lányára gondolt és lélekben már búcsút vett a kis szőke göndör fürtös Welirától. Nagyon sajnálta, hogy nem lehet már ott az esküvőjén és nem láthatja majdan megszülető unokáit. Aztán meghallották a hangszórókból a parancsnok megilletődött hangját és abban a pillanatban tudatosult bennük, hogy közel a vég.

Erre Pan és Matten cinkosan összenézett, kicsatolták az öveiket és sietve elindultak a hajtóműtér irányába, hátha találnak valami megoldást a motorok újraindítására. Az utóbbi hónapok közös munkája során egészen összebarátkoztak. Matten rengeteget tanult a kis Zetaitól, aki lelkesen és önzetlenül adta át neki a tudását.

  • Hölgyeim és uraim, itt Marcus Rourke parancsnok beszél. Megtettünk mindent, amit lehetett. Úgy érzem a legénység és a Paragon egyaránt erőn felül teljesített a tízszeres túlerővel szemben vívott harcban. A hajót több kritikus sérülés is érte, minek következtében megsemmisült a védőpajzsunk, elfogyott az energiánk és a legutóbbi találattól leállt a navigációs és a hajtóműrendszerünk. Megtiszteltetés volt veletek repülni! Jó munka volt! Köszönöm!

Az öt fiatal és nagyreményű egykori harci pilóta most csalódottan bámult maga elé. Lepergett előttük az utolsó napok minden eseménye, amelyek láncolata ide juttatta őket. Arra hajóra, amelyről tíz éve mindig is álmodtak. Amelynek fedélzetén el tudták képzelni az életüket akár a nyugdíjazásukig. Most pedig, hogy végre itt vannak, a biztos halállal kell farkasszemet nézniük. Igazságtalan sors!

  • Hát, azt hiszem, nem egészen így terveztük ezt az utazást. – mondta Joe. – Köszi mindent fiúk!

Ragnar Vol'ka a parancsnoki hídon állt és csalódottan bámulta a tehetetlenül sodródó űrhajót, melynek legénysége olyan hősiesen és halált megvető bátorsággal szállt szembe a hatalmas túlerővel. Ilyesmire nem volt példa, mióta ő vezette a rettegett Qorin hordát. Fogalma sem volt, kik lehetnek azon a hajón és mit akartak tulajdonképpen, mégis egyfajta tiszteletet érzett irántuk. A megsemmisítésük így, harcképtelenné válva és védtelenül már nem is tűnt olyan dicső harci tettnek. Ezért habozott egy rövid ideig, mielőtt kiadta volna a tűzparancsot. Aztán lassan, vontatottan mégis megszólalt.

  • Minden lövegnek cél az ellenséges hajó! Teljes energia! Tűz!

VÉGE

A NEGYEDIK RÉSZNEK


Celestial Coverage Corporation

&

Sigma Emergency Solutions

PARAGON


Írta: Nick M. Leslie




ÖTÖDIK RÉSZ



DENEB RENDSZER

"Qorin Pajzsa"

Multigenerációs nomád űrhajó

1.

Ragnar Vol'ka a parancsnoki hídon állt és csalódottan bámulta a tehetetlenül sodródó megtépázott űrhajót, melynek legénysége olyan hősiesen és halált megvető bátorsággal szállt szembe a hatalmas túlerővel. És teljesen egyedül csaknem elpusztította a bosszúra összegyűjtött flottáját. Ilyesmire nem volt példa, mióta ő vezette a rettegett Qorin Hordát. A Horda azonban erős és hatalmas volt és rengeteg tartalékkal rendelkezett még. Dühítette, hogy fogalma sem volt, kik lehetnek azon a hajón és mit akartak tulajdonképpen, mégis egyfajta tiszteletet érzett irántuk. A legyőzött harcos iránti tiszteletet. A megsemmisítésük így, harcképtelenné válva és védtelenül már nem is tűnt olyan dicső harci tettnek. Ezért habozott egy rövid ideig, mielőtt kiadta volna a tűzparancsot. Aztán lassan, vontatottan mégis megszólalt:

  • Minden lövegnek cél az ellenséges hajó! Teljes energia! Tűz!

Ugyanebben a pillanatban sötét árnyék mozdult az űr peremén, antracit szürke fémtest rajzolódott ki a csillagokkal teliszórt háttérből. Energiapajzsa ragyogó aurába öltöztette a végső pillanatban megjelenő Paragon-3A könnyűcirkálót. Fedélzeti lövegeiből izzó, szaggatott lézersugarak, rakéták és torpedók szálltak az ellenséges hajók irányába. Nyomában tucatnyi vadászbombázó lépett ki a hipertérből és tétovázás nélkül a Horda megmaradt hajóira vetették magukat. A korvett, a sérült fregatt és a három kisebb vadászgép esélyt sem kapott, hogy harci alakzatba fejlődjön, csupán elkeseredett védekezésre maradt lehetőségük

A Hidden Cruiser megdöbbentő sebességgel kanyarodott a mozgásképtelen Paragon és a lövésre kész Qorin zászlóshajó közé. Óriási ernyő alakú energiapajzsát egy másodperccel azelőtt terjesztette ki, ahogy az egy terrajoule energiájú koherens fénynyaláb atomjaira bontotta volna a prédáját.

Az energiasugár a cirkáló védőpajzsát találta el, melyen iszonyatos energiával robbant szét. A detonáció végzetes hatása az egész csatatéren elkerülhetetlen volt. Mindent elsöprő erővel terjedt szét az űr vákuumában, romboló hatását a térségben lévő összes űrjárműre válogatás nélkül kifejtette. Olyan éles és vakító fény töltötte be az űrt, mintha egy második nap gyúlt volna ki. Az intenzív felvillanás hatására a vizuális szenzorok elvakultak, az emberi szem számára pedig csak az árnyékok és fények zavaros kavargása volt érzékelhető. Az epicentrum közelében lévő sérült kaelari fregatt burkolata azonnal megolvadt és amorf fémtócsaként terjedt szét a térben. A Hidden Cruiser pajzsai teljes kapacitással működtek, de még így is alig bírták elnyelni a támadás pusztító energiáját. A cirkáló pajzsának védelmében álló Paragon belső rendszerei túlmelegedtek és néhány másodpercre le is kapcsoltak. A vezérlőteremben és az utastérben ülők körül szinte izzott a levegő, de a hajó kitartott.

Ezután jött a robbanás második hulláma, az EMP-hatás. A védhetetlen elektromágneses impulzus végigszáguldott a csatatéren, melyet azonnal intenzív hő-, röntgen-, és gammasugárzás követett. A gyengébb pajzsokkal rendelkező vadászgépek kommunikációs és navigációs rendszerei átmenetileg túlterhelődtek, ami késleltette a koordinációt, így közülük öt irányíthatatlanná vált, majd a terjedő törmelékfelhőben meg is semmisült. Így veszett oda a Horda utolsó három vadásza és a Tengeri Hollók kisebb gépei közül kettő.

De a kataklizmának ezzel még nem volt vége. Izzó gázok és a végzetesen sérült hajókból maradt törmelék örvénylettek, narancs és vörös árnyalatokban színezve a sötét űrt. A közeli és az askharioni korvett egyik hatalmas vezérsíkja leszakadt, hajtóműve felrobbant és darabokra tépte a hajótestet.

Az űr vákuumában ugyan nincs hagyományos lökéshullám, de a robbanásból származó részecskék és plazma nagy sebességgel szóródnak szét, így végül a megmaradt űrhajóknak előbb az energialökések generálta plazma, majd törmelékviharral kellett szembenézniük. A robbanásból származó fém- és kerámiatörmelék több ezer kilométer per órás sebességgel száguldottak a tér minden irányába. Olyan volt, mintha egy gigantikus repeszbomba robbant volna fel a csatatér közepén. A Hollók megmaradt és kitérő manőverekre összpontosító tíz kisebb vadászbombázója közül három már nem tudta kikerülni a becsapódó darabokat…

Ragnar Vol'ka döbbenten állt a parancsnoki híd közepén. A saját maga által okozott mérhetetlen pusztítás nem várt hatással volt rá. Még soha, egyetlen megtámadott űrhajó sem volt képes felfogni a Qorin Pajzsának pusztító erejű támadását, így ilyen mértékű energiarobbanásnak még sohasem lehetett tanúja. Mélyen megrázta az, hogy a saját flottájának megmaradt hajói is odavesztek a detonációtól, ezzel szemben ismeretlen ellensége váratlan erősítést kapott és a zászlóshajónak most támogatás nélkül kell szembenéznie velük.

  • Töltsétek újra löveget! – rendelkezett gyilkos indulattal a hangjában.

  • Paragon-3B! Itt a Hidden Cruiser parancsnoka, Vox Tarren őrnagy beszél! – reccsent meg a kommunikátorban egy mély férfihang.

Marcus és a legénysége még mindig nem ocsúdott fel a csodával határos megmenekülésük okozta euforikus sokkból. Teljesen értetlenül bámulták a semmiből váratlanul előbukkanó antracit szürke könnyű cirkálót, egy legendás Paragon-3A-t, majd megmentőjük védőernyőjének biztonságos takarásában tanúi lehettek az iszonyatos erejű energiarobbanásnak és megrázó utóhatásainak. Kábultan tértek vissza az életbe és próbálták ráhangolni érzékszerveiket a környezetükre. Ennek volt betudható, hogy csak nagyon lassan reagáltak a váratlan rádióhívásra.

  • Paragon-3B! Itt a Hidden Cruiser parancsnoka, Vox Tarren őrnagy beszél! Minden rendben? Életben vannak a fedélzeten? – ismételte meg a bejelentkezést a férfihang.
  • Hidden Cruiser! Itt a Sigma 10 parancsnoka Marcus Rourke ezredes! – válaszolt Marcus, mint aki mély álomból ébredt és azt se tudja, hol van. – Úgy tűnik, az ön tökéletesen időzített közbelépésének köszönhetően életben vagyunk. Köszönöm! A hajtóművezérlésünk és egyéb rendszereink sérültek, így egyelőre mozgásképtelenek vagyunk.
  • Az baj! – jött a válasz pillanatnyi csend után. – A Qorin Pajzsa most tölti újra az ágyúját. Jó lenne eltűnni innét, mire újra lőni tud, mert a mi védőpajzsunk se bír ki túl sokat!
  • A műszaki tisztem már dolgozik az ügyön. – józanodott ki végre Marcus annyira, hogy megkérdezze, ki is a titokzatos megmentője.
  • Örülök, hogy időben érkezett Vox őrnagy! Ha meg nem sértem elárulná, kicsoda ön, és milyen jótékonysági szervezet képviseletében mentette meg az életünket az utolsó előtti pillanatban?
  • Jótékonysági szervezet! Ha-ha! Ez a vád még nem ért bennünket! – nevetett fel visszafogottan Tarren. – Nincs okom titkolózni ezredes! A Tengeri Hollók főparancsnoka vagyok, és két jószándékú öregúr végtelen unszolására döntöttem úgy, hogy közbelépek. De nem szándékozom hosszas baráti csevejt folytatni önnel. Csak addig élvezném kitüntető társaságát, amíg kihúzom a szorult helyzetéből és már vissza is vonulok a rejtőzködés jótékony homályába. A műszereink szerint a következő lövésig még tizennyolc és fél perc van hátra. Átküldöm a visszaszámláló szinkronizációs jelét.
  • Megértettem és köszönöm. – válaszolta hidegen Marcus. – Jelzek, amint elkészült a javítás, addig hálás lennék a védelemért! Lyra, hogy haladtok?
  • Elkezdtük parancsnok. – felelte a nő. – Igyekszünk!
  • Tizennyolc percetek van! – figyelmeztette Marcus.
  • Remélem, elég lesz!
  • Megtaláltam a hibaforrásokat asszonyom! – közölte M.A.R.K. örömteli hangon. – Hozzálátok a hibák és sérülések elhárításához!
  • Jó, jó, de a kezed is járjon, ne csak a szád! – sürgette Lyra izgatottan, hiszen valamennyiük élete múlhatott a gyors beavatkozáson.

M.A.R.K. azonnal nekilátott a szerelésnek. Mindkét keze, és egyéb adapterei fürgén dolgoztak a hajtóműblokk központi vezérlőrendszerének mélyében.

Tizenöt perc van hátra. – hallották Marcus hangját a fedélzeti rádióból.

- Tisztelettel jegyzem meg asszonyom, hogy a többmagos processzoromnak köszönhetően képes vagyok multitasking üzemmódban tevékenykedni. – szavalta monoton géphangján M.A.R.K. – Ez azt jelenti, hogy a precíz és gyors hibaelhárítási műveletek mellett lehetőségem van kommunikálni önnel anélkül, hogy ez bármelyik funkcióm hatékonyságát csökkentené.

Lyra belső feszültsége és a helyzetből adódó természetes szorongása egy csapásra megszűnt. Szája mosolyra húzódott és így szólt:

  • Csodás, de talán most inkább a szerelésre koncentrálj, és nehogy egy stand-up műsort adj elő nekem!
  • Arra nem programoztam be. – szólalt meg a hátuk mögött megjelenő Matten. – De a szövegládájának jó hasznát vettem, amikor nem hagyott elaludni a hosszú éjszakába nyúló munkálatok alatt. Na, nézzük, mi is van ezzel a hajtóművezérléssel?
  • Túlterhelődött. – mondta Lyra. – Most kezdtünk neki a javításnak.
  • Értem. M.A.R.K. rögzítsd a hidraulikus emelőt a hozzáférési panelen! Mi a pontos diagnosztika?
  • A hajtóműblokk primer vezérlőáramköre túlterhelődött. Az impulzusenergia-elnyelő teljesen összeomlott, és a kóros frekvenciarezonancia átszivárgott a másodlagos vezérlőbuszra. Az egész rendszer instabil. Meg kell vizsgálnom a fluxusfrekvenciát is.
  • Tíz perc van hátra! – jelezte Marcus.
  • Csináld gyorsabban! – sürgette Lyra a robotot.
  • A kimeneti jel tizenkettő egész négy tized nanoszekundumos fáziseltolódást mutat az alapfrekvenciától. Diagnosztika szerint a kvantumkapcsoló optikai modulátora leállt egy fotoninterferencia miatt. Valószínűsíthető hibaforrás: az adatbusz-szinkronizáló lekapcsolt túlfeszültség miatt. Beavatkozás szükséges.
  • Az adatbusz-szinkronizáló?! Szuper, az egy háromrétegű árnyékolt modulkazetta! Ha megpróbálom kézzel eltávolítani, ívet húz, és szétég a kezem. Használd a póluscsípőt vagy a mikrométeres fogót Mark! – mondta Matten.
  • Mikrofogó funkcióban! Figyelmeztetés! A kazettában kettő egész nyolc tized terawatt energia rekedt. Bármilyen hibás manipuláció teljes ionizációt eredményezhet.
  • Aktiváld a ferromágneses árnyékolást a kazetta körül, és tartsd nulla egész három tized tesla alatt! Ha túl magas, rövidzárlatot okoz. – hajolt közelebb Pan.
  • Mágneses árnyékolás aktív. Tesla-érték stabil.
  • Megvan! De a helyettesítő modul nem fog működni, ha az adatátviteli központ nem kapja meg az új konfigurációs adatokat. Márpedig a hozzáférési kódokat te ismered, nem én.
  • Mark! Add meg a hozzáférési kódokat! – utasította Lyra.
  • Az adatmodul újra konfigurálásához követelmény egy ötös szintű titkosított hozzáférési kulcs. Szintézis szükséges egy háromdimenziós interpolációval.
  • Nyolc perc van hátra! – hallották Marcus hangját.
  • Nem töltődik! – jelezte a hibát M.A.R.K., mire Lyra a piros ledekkel villogó vezérlőmodulhoz hajolt.
  • Ez is lefagyott! Resetelem!
  • Nagyon remélem, hogy újraindul! – fohászkodott Matten, miközben a nő ujjai szélsebesen zongoráztak az érintőképernyőn.
  • Talán most jó lesz! Mark! Ellenőrizd a feltöltési sebességet!
  • Egy petabite per secundum. – tájékoztatta a robot.
  • Az a teljes adatátviteli sebesség! – örvendezett Matten.

A percek csak vánszorogtak, a kijelző skálája őrjítő lassúsággal vándorolt százalékról százalékra.

  • Gyerünk már! – kopogtatta sürgetően a panel borítását Lyra, mintha attól gyorsabb lenne a folyamat.
  • Még két percünk van. – mondta Marcus.
  • Kulcs betöltve. – jelentette M.A.R.K. – Hajtóművezérlés energiaelosztása stabilizálódik. A rendszer készen áll a modulcsere visszacsatolására.
  • Illeszd helyére a modult! – utasította Matten. – De óvatosan!

M.A.R.K. két acélkarja gyorsan és a lehető legnagyobb precizitással hajtotta végre a bonyolult mozdulatsort.

  • A modul a helyén van! – mondta aztán.
  • Oké, most adj neki százhúsz százalékos tesztfeszültséget, de ne lépd át a védőáram határát! – mondta Lyra izgatottan.

Pan a detektorával monitorozta az adatokat.

  • Feszültség stabil. Primer vezérlés újra kalibrálva. Hajó navigációs rendszere és hajtóműve újraindításra kész. – sorolta teljesen nyugodt hangon. – Ez az pajtikáim!
  • Egy perc van hátra! – figyelmeztette őket Marcus.

Matten elégedetten csapott a panel fedelére.

  • Indítsd be, Pan! Most vagy soha!

Pan egy gombnyomással aktiválta a rendszert, mire a hajó finoman megremegve életre kelt. A kijelzőn a ledek zöldre váltottak.

  • Hajtómű rendszer optimalizált. A meghajtás kilencvennyolc egész hét tized százalékos kapacitáson. Sikeres javítás. – közölte velük M.A.R.K.
  • Készen állunk parancsnok! – jelentette felszabadultan Lyra.

Matten megtörölte verejtékező homlokát.

  • Néha azt hiszem, túl öreg vagyok én már ehhez... de aztán mégis mindig megcsinálom.
  • Korához képest kielégítő teljesítményt nyújtott uram! – veregette vállon teljesen emberi mozdulattal a robot.
  • Rendszerellenőrzést kérek! – utasította legénysége jelen lévő tagjait Marcus.
  • Hajtómű és navi rendszer működőképesek főnök! – jelentette Jarred rövid rutin kontroll után.
  • Felderítési és kommunikációs rendszer rendben! – folytatta Thalia.
  • Életfenntartó rendszer oké! – mondta Selina.

Ragnar vaskos ujjai türelmetlenül doboltak a vezérlőpulton, miközben fekete szemei a fő löveg töltését jelző, lassan felfelé kúszó zöld sávot bámulták, mintha csak akaratának puszta erejével próbálná felgyorsítani a folyamatot. A két – külsőre nagyon hasonló – űrhajó mozdulatlanul lebegett lőtávolságon belül, mintha csak arra várnának, hogy megsemmisítse őket. A nagyobbik óriási védőernyőt tartott fenn, hogy azzal óvja a kisebbet, amely az imént még olyan tehetetlenül sodródott az űrben. A vezér biztos volt benne, hogy azon a hajón lázas tempójú javító munkálatok folynak, de azt nem tudhatta, hogy azután mi a két parancsnok szándéka. Ezekben a percekben csak arra vágyott, hogy a következő lövésével mindkettőt elpusztíthassa, mielőtt azok támadják meg a Qorin Pajzsát. Elindította a visszaszámlálót, amelyen még tizenöt másodperc volt hátra a tüzelésig.

  • Hidden Cruiser! Vox őrnagy! Itt Paragon-3B. A javítás elkészült!
  • Paragon! Itt Vox! A pajzsunkat deaktiváljuk! Hiperűrugrás tíz másodperc múlva! A továbbiakban magukra vannak utalva.
  • Értettem! Az önök segítsége nélkül nem lett volna mit megjavítani. Köszönöm!
  • Maga is ismeri az íratlan törvényt ezredes: fegyvertelen hajót nem hagyunk hátra. Még akkor sem, ha a nézeteink különböznek.
  • Talán egyszer még összefutunk, és kiderül, mennyire különböznek. De nem ma, őrnagy.
  • Nem ma. Jó utat, ezredes!
  • Jó utat őrnagy!

Ragnar feszültsége a tetőfokára hágott. A zöld sáv már majdnem elérte a maximumot és ő alig várta, hogy kiadhassa a tűzparancsot. És végre!

  • Minden lövegnek cél az ellenséges hajó! Maximális energia! Tűz!

A gigászi energiaágyú torkolata felizzott a sötét űrben, mint egy mesterséges nap. A lövés pillanatában a hajó körüli csillagközi tér szinte meggörbült, a gravitációs lencsehatás megcsillant a közelben lebegő roncsokon. A feszültség tapintható volt: az energiakilövellés lüktető, pulzáló ereje betöltötte az űrt. Ragnar számára a pillanat végtelennek tűnt.

A lövés pillanatában vakító, kékesfehér sugár száguldott előre, mint egy dühödt isten haragja. Az energiaáradat villámként szelte át a Deneb bolygóközi porát, s minden útjába kerülő törmeléket pillanatok alatt hamuvá égetett. A célpontok még mindig ott lebegtek, látszólag mozdulatlanul, mint két tehetetlen rovar a pók hálójában. Ám abban a végzetes századmásodpercben, amikor a gyilkos sugár elérte volna őket, mindkét hajó hiperűrugrást hajtott végre.

Kékes fényvillanás jelent meg előttük, mint a tér-idő szövetének feltépett varrata, majd két ragyogó fényalagút nyílt, amelyek szinte beszippantották a hajókat. Mindkettő egy ezredmásodperc alatt eltűnt, miközben a hiperűrkapuk – vad, kaotikus energiahullámokat hagyva maguk után - bezárultak.

A giga energiaágyú lövedéke először a nagyobbik hajó által hátrahagyott gravitációs zavarba csapódott, amely apró, szétáradó energialöketekké bontotta szét a sugarat. Tizedmásodpercen belül ugyanaz a hatás érte a sugár maradványait a kisebb hajó által okozott anomália mezőjében. A két hiperűrugrás utóhullámai összeértek, és a pusztító energiasugárból csak egy örvénylő, kaotikus plazmafelhő maradt, amely szétterült a csillagközi térben, mielőtt lassan szertefoszlott volna.

A Qorin Pajzsának parancsnoki hídján Ragnar csak állt némán és mozdulatlanul. Agya még nem tudta feldolgozni a történteket. A célpontok eltűntek, az óriás energiaágyú lövése kudarcot vallott. A bosszúálló flotta megsemmisült. Talán az Örökké Való Istenek akarták, hogy így legyen? Erre a kérdésére azonban most nem kapott választ, de kielégítetlen bosszúvágy egyre kínzóbban mardosta a lelkét.

A zászlóshajó vezérlőtermében csak az energiaágyú hűtési rendszereinek monoton moraja törte meg a csendet, míg a csillagok ismét hidegen és közönyösen ragyogtak a végtelen űrben.


KEPLER-452b

Syntha

2.

A Paragon a heroikus küzdelem után alig emlékeztetett korábbi, büszke formájára. A hajó burkolata megperzselődött, fekete és vörös égési nyomok szabdalták keresztül-kasul. Az egykor tükörsima nanotechnikai felület helyenként összeomlott; darabjai szétpattogtak, fémes csonkok maradtak a helyükön. A burkolat alól szikrázó kábelek és kilógó csővezetékek kandikáltak ki, a hajó testén mély horpadások, becsapódásnyomok és ütések éktelenkednek.

Az energiapajzs-generátorok helyét jelző zónák körül kékes-zöld plazmarajzolatok futottak, melyek mintha a haldokló rendszerek utolsó küzdelmét illusztrálták volna. A bal szárnyvégnél a hajó váza láthatóan elgyengült; a burkolat behorpadt, mellette nagy felületen hiányzott.

A hajtóművek környéke volt a legsúlyosabban érintett. A kilépőnyílásokat korom és olvadt fémrétegek borították. A Paragon alján, a gravitációs leszállókapszulák körül mély, sugárzó zöld anyagnyomok voltak – az EMP által kiváltott plazmakisülések maradványai.

  • Érkezés tizenöt másodperc múlva! – jelezte D.A.N.A.
  • Reménykedjünk, hogy nem esik szét a hiperűrből való kilépés pillanatában! – fohászkodott Lyra.

A visszaszámlálás alatti idegőrlő várakozás végén a hajó éles fényvillanás kíséretében lépett ki a hipertérből. Utasai csak ekkor nyugodtak meg némiképp, ugyanis a Paragon nem esett szét. Méltóságteljesen lebegett a Syntha megnyugtató közelségében.

  • Ez a gép egy csoda! – lelkendezett Selina. – Már értem, miért akarja megkaparintani, aki csak tudomást szerez róla!
  • Készüljetek a landolásra! – sóhajtott Marcus. – Ha azt is kibírja, már csak Elarának kell megmagyaráznunk, hogy miért ilyen romos állapotban hoztuk vissza hajót.…
  • Na, az se lesz egy lakodalmas menet főnök! – vigyorgott Jarred és nekilátott a leszállási protokoll végrehajtásának.
  • A légkörbe való behatoláskor vedd figyelembe, hogy a hajónak semmiféle pajzsa nincs! – jegyezte meg Lyra.
  • Lassan és kíméletesen fogok behatolni Lyra! – bólogatott Jarred. – Ígérem, nem fog fájni…
  • Ezt majd négyszemközt beszéljétek meg! – szólt rájuk Thalia. – Ránk talált a bázisunk keresőradarja parancsnok! Ideje bejelentkezni…
  • Akkor hát mondjunk jó napot! – vett mély lélegzetet Marcus. – S.E.S. 10! Itt Sigma 10! Megérkeztünk, leszállási engedélyt kérünk!
  • Hála az Univerzumnak! – hallották Eve hangját. – Elara negyed óránként szól ide, hogy tudok-e valamit rólatok! Nagyon aggódik miattatok! A négyes platform szabad, a leszállási engedélyt megadom!
  • Köszönöm Eve! – mondta Marcus. – Kérlek, értesítsd, hogy rendben hazaértünk!
  • Máris hívom parancsnok!

Amikor a Paragon végül elérte a bázist, és lassan leereszkedett a négyes platformra, olyan látványt nyújtott, mint egy túlélő, aki a poklok poklából tért vissza. Még romos állapotában is lenyűgöző és tiszteletet parancsoló volt, mint egy háborús veterán, aki minden sérülése ellenére tovább küzdött, amíg haza nem ért. Jarred a gép utolsó erejét kihasználva még benavigálta a hangárba és végre a leszállótalpaira tette. Akkor nyugodott meg, amikor a hangárkapu végre becsukódott mögöttük.

  • Jól van tesó! – simogatta meg a műszerfalat végtelen szeretettel és leállította a rendszert. – Most már biztonságban vagy!

A motorok hálásan zihálva pihentek meg, a túlnyomást szabályozó szelepekből nagy szusszanással áramlott ki a felesleg, a fények lassan kialudtak.

A legénység a raktérben gyűlt össze. Marcus ott állt előttük, ujját a rámpa vezérlőpaneljének nyitógombján nyugtatta, de még nem nyomta meg a gombot. Tisztelettel és hálával nézett végig emberein, akik olyan hősies helytállást tanúsítottak a legnehezebb percekben is.

  • Emberek! – szólalt meg a fáradtságtól rekedt hangon. – Tíz éve nem volt részem ilyesmiben. Összeszámoltam, mekkora flottával küzdöttünk meg ma. Aki esetleg nem tudná: a Qorin Horda zászlóshajója, két ágyúnaszádja, három fregattja, három korvettje és húsz vadászgépe állt velünk szemben. Ebből a flottából csata végére már csak a zászlóshajó, egy sérült fregatt és egy korvett maradt. Biztos vagyok abban, hogy a háború alatt ezért a legmagasabb kitüntetést kaptátok volna meg. Én ilyesmit sajnos nem adhatok nektek. Tudnotok kell, hogy akkor is a tiétek lett volna minden elismerésem, ha együtt haltunk volna meg. Igaz, hogy a döntő pillanatban külső segítséget kaptunk, – azt nagyon szeretném megtudni, hogy hogyan – de ez nem kisebbíti a személyes teljesítményeteket és hősies helytállásotokat! Büszke vagyok rátok és köszönöm, amit ma tettetek!
  • Ugyan már főnök! – lépett előre Jarred. – A puszta életünkért küzdöttünk, eszünkbe se jutott hősködni.
  • Én konkrétan majdnem beszartam. – közölte a legőszintébben Pan. – De az tuti, hogy nem volt a háború alatt egy eset sem, amikor egyetlen hajó így helyt állt volna ekkora túlerővel szemben. Óriási gratula mindenkinek skacok!

Elara és Matten lánya – Welira – nagy örömmel sietett a géphez, hogy viszont lássa az érkezőket. Azonban a Paragon állapotát megpillantva lehervadt arcukról a mosoly és a helyét aggodalom vette át.

A hajó, amely nemrég erőt, büszkeséget és biztonságot sugárzott, most a halál árnyékával érkezett. A burkolatán végig futó fekete égési nyomok, a törött csontokként kilógó fémes váz darabjai olyan sérüléseket mutattak, amelyek borzasztó csatáról árulkodtak. A motorok vakító narancssárgában izzottak még percekkel a landolás után is.

Elara szíve összeszorult, szeme könnybe lábadt, de nem akart sírni. Nem most. Még nem tudhatta, hogy a szeretett férfi él-e egyáltalán. A látványban volt valami mély, zsigeri fájdalom: az az esendőség, amit soha nem akart látni abban a gépben, amely egy ideje az életük középpontját képezte.

Welira ökölbe szorította a kezét, hogy ne remegjen. Nem a hajóért aggódott igazán, bár az is fájt neki. Az apja és egy másik férfi miatt rettegett. Ha a hajó ilyen állapotban van, vajon az apja… és a pilóta? Megpróbált nem gondolni arra, hogy talán ő már sosem lép ki azon az ajtón. A szíve hangosan zakatolt.

Elara nem bírta tovább, kezét a szájához szorítva elfojtotta a feltörni készülő zokogást. Welira mellette állt, és megremegett. Ahogy a hasi rámpa lassan kezdett nyílni, mindketten bizonytalanul előre léptek.

A rámpa akadozva ereszkedett le, hidraulikus csöveiből itt-ott olaj, a hajtóművekből pedig füst szivárgott.

  • Te jó ég! – suttogta Welira, kezeit összecsapva. – Ez rosszabb állapotban van, mint amikor apa elhozta a bontóból!

Elara csak akkor nyugodott meg, amikor a rámpán meglátta Marcust fáradtan, de épen és egészségesen. A férfi lassan, de határozottan lépkedett lefelé a rámpán. Arcán kimerültség és meggyötörtség jelei ültek, de a tekintete élénk volt. Elara végre elengedte a visszatartott könnyeket, és Welira is hangosan, megkönnyebbülten felsóhajtott. A Paragon külső sérülései hirtelen másodlagossá váltak. A hajó egyben volt, és azok, akiket mindennél jobban vártak, hazatértek.

Abban a pillanatban, ahogy tekintetük találkozott, szemeiken át a lelkük fonódott össze. Elara pillantásában nem volt harag vagy neheztelés a tönkre lövetett űrhajó miatt, csupán végtelen szeretet és a viszontlátás mérhetetlen öröme. Még négy lépés… még kettő… végre! Az ölelésükben benne volt minden, amit szavakkal ebben a pillanatban nem tudtak elmondani.

Welira a Marcus mögött lépkedő apját ölelte meg szívének minden szeretetével. Egészen addig szorította magához, amíg meg nem pillantotta a rámpa tetején utolsóként megjelenő Jarredet. Akkor lazított az ölelésén és restelkedő tekintettel engedte el apját, de bizonytalan volt. Matten követte a pillantását és bátorítóan elmosolyodott.

  • Menj lányom! Az a fiú ma nagyon megérdemli az ölelésedet!

Welira úgy röppent a pilóta felé, mint ahogyan a hazatérő madár száll a biztonságos fészkére. Jarred először meghökkent, aztán amikor ráeszmélt, hogy a nő a viszontlátás örömének őszinte könnyeivel áztatja széles mellkasát, izmos karjai védelmezően fonták körül a testét. C.E.L.I.A. arcán némi féltékenységgel diszkréten fordult el.

Mire a legénység minden tagja leért a rámpa aljára, már a bázis szinte minden lakója összegyűlt a fogadásukra. A Paragon állapotát látva mindannyian sejtették, hogy ez a maroknyi ember nem akármin mehetett keresztül és hangos tetszésnyilvánítással fejezték ki a visszatérésük iránt érzett örömüket. Ölelték őket, hátukat veregették és mély tisztelettel néztek rájuk, mert tudták, hogy az ő életük védelmében tettek kockára mindent.

  • Mindent el kell mesélned a legapróbb részletig! – bökött mutatóujjával Marcus mellkasára Elara.
  • Megteszem Kedves, csak engedd meg, hogy előtte kipihenjem magam! Rontaná a tekintélyemet, ha itt mindenki előtt rogynék össze! – mosolygott rá a férfi és Elara megérezte, hogy a kimerültségtől és az átélt traumák hatására minden izma remeg.

Átkarolta a férfi derekát és úgy kísérte át az ünneplő sokadalmon, hogy ne vegyék észre, mennyire ingatag lábakon áll. Marcusnak minden erejét össze kellett szednie, hogy fogadni tudja a gratulációkat, viszonozni a kézfogásokat és a hálából kapott jókívánságokat.

  • Ma azt fogod tenni, amit én mondok! – szólalt meg Elara ellentmondást nem tűrő hangon, amikor végre négyszemközt maradtak a liftben. – Kényeztetni és ápolgatni foglak!
  • Nincs erőm ellenkezni. – felelte Marcus. – Most érzem először, hogy rég elmúltam már húsz éves…
  • Én nem azt érzem rajtad, csak a fáradtságot! El se tudom képzelni, hogy min mehettetek keresztül!
  • Hát, nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogyan elterveztük. – vallotta be a férfi, de Elara a szájára tette az ujját.
  • Először is befektetlek egy kád finom meleg vízbe, ott majd elmondhatod.
  • Csak akkor, ha te is csatlakozol hozzám! – jelentette ki Marcus határozottan.
  • Az minden vágyam! – bújt hozzá a nő.
  • Ebben az esetben azt fogom tenni, amit te mondasz. – ölelte magához Marcus.

Barnard 68 Nebula

Hidden Cruiser

2.

Rohnat és Tessir a Hidden Cruiser parancsnoki hídján tartózkodott, amikor a cirkáló megérkezett a csata helyszínére. Megdöbbenve látták az űrhajóroncsokat, a vibrálva felizzó majd kihunyó plazmagömböket, az olvadt műanyag és fémtörmelék felhőket, amelyek az itt dúló szörnyű csatáról tanúskodtak. Tekintetük izgatottan kereste a Paragon-3B-t, ám az sem töltötte el őket nyugalommal, amikor végre megpillantották. A hajó láthatóan rengeteg kisebb-nagyobb sérülést szenvedett és e pillanatban irányítás nélkül, lassan forogva sodródott a csillámló roncsmezőben.

Rohnat akaratlanul felkiáltott és az öklébe harapott. Tessirt kővé dermesztette a látvány és egy hang se jött ki a torkán. Vox őrnagy villámgyorsan felmérte a helyzetet és már ki is adta a parancsot, hogy a cirkáló manőverezzen a sérült űrhajó mellé és azonnal terjessze ki a gravitonikus elnyelőmezőt, hogy védje a támadások ellen. Aztán a következő pillanatban már jött is az a sosem látott intenzitású energiasugár, amely beragyogta a Hidden Cruiser parancsnoki hídját és elvakította a két halálra vált öregembert. Ám a cirkáló és a vadászbombázó biztonságban volt a kékes fénnyel ragyogó energiapajzs mögött. Vox őrnagy megmentette a Paragont! Hát mégis van szíve ennek az embernek!

Csak akkor lélegeztek fel megkönnyebbülten, amikor hallották, hogy a hajó parancsnoka válaszol az őrnagy ismételt hívására. Tehát életben vannak!

  • Most, hogy megmentette a barátaim életét, mi a szándéka velünk őrnagy úr? – kérdezte Rohnat.

Tarren elgondolkodva nézett rá, mint aki több lehetőség között válogat, majd kisvártatva így szólt:

  • Megbízhatok önökben és a titoktartásukban?
  • Ha arra gondol… – kapcsolt azonnal Tessir. – Egyikünk se látta soha ezt a hajót és nem találkozott önnel.

Tarren elmosolyodott a gyors válaszon.

  • Biztos?
  • Mint a halál! – mondta észbe kapva Rohnat.
  • Ebben az esetben természetesen mindketten szabadok! Hazavisszük önöket és elfelejtjük, ami történt.
  • Lekötelez bennünket őrnagy úr! – biccentett köszönetképpen Rohnat. – De…
  • De? – nézett rá szemöldökét felhúzva Tarren.
  • De az az űrhajó szőrnyű állapotban van. Arra gondoltam, Matten barátunknak elkelne egy kis segítség a javításnál. El tudna juttatni bennünket az S.E.S. 10-es állomásra?
  • Az sajnos nem áll módomban. – rázta meg a fejét Tarren. – Nem fedhetem fel nyilvánosan az inkognitónkat.
  • Megértem. Akkor esetleg titokban a Yagron-13-as kolóniára? – kérdezte Rohnat.
  • Hm. Az megoldható. – egyezett bele rövid gondolkodás után az őrnagy. – De most van még egy kis dolgunk itt. Az a csatahajó mindjárt újból tüzelni fog. Jó lenne addig eltűnni innét!

Ekkor hallották meg a védelmezett űrhajó parancsnokának hangját:

  • Hidden Cruiser! Vox őrnagy! Itt Paragon-3B. A javítás elkészült!
  • Paragon! Itt Vox! A pajzsunkat deaktiváljuk! Hiperűrugrás tíz másodperc múlva! A továbbiakban magukra vannak utalva…

A cirkáló éles fényvillanás kíséretében lépett ki a hipertérből. Catalina azonnal aktiválta az álcázást, majd az őrnagyhoz fordult:

  • A Syntha legkülső holdjának takarásában vagyunk, távol a forgalmas útvonalaktól és rejtve a műholdak érzékelői elől. Jól meggondoltad, Tarren?
  • Igen Cat. – felelte határozottan a férfi. – Megbízom a két öregúrban. A Hollow Ghost vigye le őket a Yagron-13-hoz! Onnét már az ő dolguk, hogy hogyan jutnak el a barátjukhoz.
  • Rendben van, te vagy a főnök. – bólintott a nő, bár látszott rajta, hogy nem ért egyet száz százalékosan az őrnaggyal. – Szólok Jacknek, hogy vigye le őket.
  • Addig én elköszönök tőlük. – mondta Tarren és elhagyta a hidat.
  • Megváltoztál. – jegyezte meg a nő fürkésző tekintettel.
  • Azt ne mondd, hogy szentimentális lettem! – fordult vissza az ajtóból a férfi.

Catalina olyan pillantást vetett feléje, amitől elöntötte a forróság és csak annyit mondott:

  • Azt nem hinném, de megmutattad, hogy van szíved Tarren!

KEPLER-452b

Syntha

3.

A visszaérkezést követő nap reggelén a kiselőadóban gyűlt össze az akcióban részt vett társaság. Elara ragaszkodott hozzá, hogy a váratlan és pszichésen megterhelő harci incidens után mindannyian vegyenek részt egy négyhetes rehabilitációs programban. Erre az időre a mentési feladatokat az S.E.S. nyolcas és kilences állomásaira csoportosította át. Bejelentése felkészületlenül érte a legénység tagjait, minek eredményeképp Marcus, Jarred és Matten természetesen próbált tiltakozni a döntése ellen, de a nő ezúttal hajthatatlan maradt és a cég belső szabályzatára hivatkozva hamar letörte az ellenállásukat.

  • A PTSD nem gyerekjáték, amúgy meg csak négy hét emberek! Mind megérdemlitek ezt a kis pihenőt! – nézett rájuk legbájosabb mosolyával, de aztán arcvonásai megkeményedtek, és élesebb hangon tette hozzá: – Addig talán a gépet is sikerül üzemképes állapotba hozni!

Hangjából kiérezték a neheztelést, szavai mögött ott húzódott a szemrehányás amiért akciójukkal kárt tettek a Paragonban és tudták, hogy ez az egyik oka a kérlelhetetlenségének, így kelletlenül bár, de beletörődtek Elara ítéletbe.

  • A rehabilitációs programot Aria, Jaqueline, Zoltán, Emese, Mei Lin és Roy fogja összeállítani a részetekre. – zárta le a rögtönzött gyűlést a nő. – Addig is pihenjetek, menjetek úszni, vagy edzeni, holomozit nézni, vagy könyvtárba, ahogy jólesik! Matten! Kérlek Welirával és Pannel csináljatok egy mindenre kiterjedő műszaki felmérést és egy listát a Paragonnal kapcsolatos tennivalókról! Kérem a szükséges alkatrészek listáját és egy javítási ütemtervet! És írj össze mindent, amire az alkatrészeken kívül szükség lehet a javításhoz!
  • Amióta visszaértünk, csak ez jár a fejemben. – vallotta be Matten. – Nagyobb munka lesz, mint amikor elhoztam a bontóból, de megoldom.
  • Hálás köszönet Matten! – fogta két kezébe az öregember kezét Elara, aztán a tétován álldogáló kis csapathoz fordult és a tanácstalan arcokat látva elnevette magát. – Jaj, ne nézzetek már úgy rám, mint a kisgyerek, akinek elvették a játékát és szobafogságot kapott! Menjetek és pihenjetek már egy kicsit! Mióta itt vagytok, szinte minden napra jutott valami feladat, most élvezzétek a nyugalmat és regenerálódjatok!
  • Értettük asszonyom! – mondta Marcus hivatalos hangon, elfogadva sorsát. – Hallottátok emberek! Négy hét kényszerpihenő! Használjátok ki! Most pedig oszolj!
  • Nekem nincs semmi bajom! – dünnyögte maga elé Jarred, ahogy a többiekkel együtt kilépett az ajtón. – Nem értem, minek ez a nagy felhajtás.
  • A háború alatt nem volt szükség ilyesmire őrnagy. – mondta Joe. – Parancsot kaptunk, teljesítettük, aztán mentünk tovább és amikor jött az új parancs, azt is teljesítettük. Nem kellettek tesztek, vagy agyturkászok.
  • Ez így van, de azóta eltelt tíz év. Változik a világ Joe! – csatlakozott hozzájuk Zeck.
  • Parancsnok, te maradj! Még meg kell beszélnünk valamit! – szólt Marcus után Elara.
  • Ahogy óhajtja asszonyom! – fordult vissza az ajtóból színlelt komolysággal a férfi.
  • Ugye nem hiszitek azt, hogy ezt a négy hetet egyfajta büntetőtábornak szánom? Hidd el, látom, hogy milyen lelkesen és maximális odaadással végzitek a munkátokat minden nap, de azt is tudom, hogy ezt nem lehet a végtelenségig csinálni! Nem akarom, hogy kiégjetek, vagy bármi más bajotok legyen! Pontosan tisztában vagyok vele, hogy mekkora felelősség van a vállatokon és ha ti nem is valljátok be, azt is tudom, hogy ez a legutóbbi eset mindenkit nagyon megviselt.
  • Elara… – mondta egészen halkan Marcus, akinek nagyon jólesett a nő – mint felelős vezető – együttérző figyelme és aggódása. – Te egyszerűen felülmúlhatatlan vagy!
  • Azt nem hinném. – mosolyodott el az őszinte elismerés hallatán a nő. – Egyszerűen csak törődöm az embereimmel, mert tudom, hogy ez a munka igenis megterhelő a számukra testileg és lelkileg egyaránt. Én pedig azt akarom, hogy egészségesek legyetek és így a szolgálat még sokáig jól működjön!
  • Ha még emlékszel az elején én pontosan ezt ígértem neked! – emlékeztette Marcus. – Persze, hogy egyikünk se veszi büntetésnek a pihenőt, csak nehéz egyik-napról a másikra kilépni a pörgésből és átváltani chill üzemmódra.
  • Tudom szerelmem! – lépett egészen közel Elara, két kezét a férfi derekára tette és fejét felemelve mélyen a szemébe nézett. – Megkaptok hozzá minden segítséget, hogy ez sikerüljön és négy hét múlva úgy térjetek vissza a szolgálatba, hogy teljesen rendben vagytok.
  • Úgy lesz édes! – érintette meg a nő vállait gyengéd mozdulattal Marcus. – Boldog vagyok, hogy veled dolgozhatok és… köszönöm!

Matten, Welira, Pan, Lyra, Ben – a B csapat műszaki tisztje, valamint Adam és húga – Eve alkották azt a műszaki gárdát, akik a droidokkal kiegészülve még aznap nekiláttak a kárfelmérésnek. Matten és Elara személyesen osztotta be őket a Paragon különböző rendszereinek és szerkezeti egységeinek átvizsgálására. Elara szíve összeszorult, amikor körbejárta az agyonhorpadt, kormos, megolvadt, több helyen burkolathiányos hajótestet. Egyelőre tanácstalan volt, mert el se tudta képzelni, hol talál ennyi alkatrészt és egyáltalán mivel kezdje majd a javítást.

  • Majdnem elvesztettelek. – suttogta Marcus fülébe Elara és szemei megnedvesedtek.
  • Most pedig mégis itt vagyok kedvesem. – karolta át a vállát a férfi.

Welira látta apja szemében a fájdalmat és arcán az elkeseredést. Próbálta vigasztalni, de hiába, ez most túl nagy feladatnak tűnt az öreg számára.

  • Ha valóban létezik az a bolygószellem, remélem, most megsegít bennünket! – sóhajtott Matten. – Mert ezúttal már csak a csoda segíthet!
  • Te sohasem hittél a csodákban apa, csak a saját tudásodban és erődben. – mondta Welira. – És eddig még minden kilátástalan helyzetben találtál megoldást. Tudom, hogy most is így lesz!

Matten végtelen szeretettel nézett a lányára, aki a felesége elvesztése óta támasza és élete értelme volt. Közelebb lépett hozzá és gyengéden megsimogatta az arcát.

  • Köszönöm lányom! – és meglepett kifejezés jelent meg az arcán, mert ebben a pillanatban beérkező üzenetet jelzett a minikomja. – Ez Rohnat!
  • Vajon mit akar? – nézett a kijelzőre csodálkozva Welira.
  • Szevasz Cimbora! Ha most ezt az üzenetet olvasod, az azt jelenti, hogy sikeresen visszatértetek a bázisotokra. Bocsánatodat kell kérnem azért, amit tettem. A Tengeri Hollók az én segítségemmel találtak rátok. Tudnod kell, hogy Tessirt és engem azért vettek magukhoz, hogy megvédjenek, ha az a Mandylor fickó megpróbálna általunk információhoz jutni. Hála nektek, ez a veszély már elmúlt, úgyhogy az őrnagy elbúcsúzott tőlünk. Amikor a 22-esben találkoztunk, be voltam drótozva. Így tudtak meg mindent az S.E.S.-ről és a Paragonról. Vox őrnagy mélységesen tiszteli Mrs. Wosst és Rourke ezredest. Azt mondtuk neki, hogy a Paragon megreparálásához biztosan hasznát vennéd két öreg cimborádnak. Jószándékkal viseltetik felétek és hogy ezt bebizonyítsa, kérésünknek eleget téve eljuttatott bennünket a 22-esbe. Leköteleznél, ha értünk küldenél valakit. Szeretettel ölellek: Rohn. – olvasta hangosan Matten.
  • A bolygószellem meghallgatott apa! – kiáltott fel tágra nyílt szemekkel Welira. – Látod, segítséget küldött!
  • Ezzel pedig óriási hitet és reményt adott nekünk! – mondta könnybe lábadt szemmel az öregember. – Megyek, elújságolom Elarának a hírt és megkérem, hogy hadd hozzam őket ide!

Elara irodájában rendkívüli megbeszélés zajlott, melyen Marcus, Tamara és Sophia vettek részt.

  • Elsősorban az állomásunk épülő ötös platformjának és a hozzá kapcsolódó fogadócsarnok integrálásának munkálatairól szeretnék beszélni veletek. – mondta Elara. – Sophie, mondd el kérlek, hogy halad a munka!
  • Az ötös platform leszálló felülete és a bevezető út száz százalékban elkészült. – felelte Sophia, aki – mint mindig – most is naprakész információkkal rendelkezett. – A szerkezeti és elektronikai rendszerei működőképesek, a műszaki átadásra legkorábban ennek a hétnek a közepén kerülhet sor. A hozzá tartozó hangárban már csak az utómunkálatok vannak hátra, amelyek várhatóan a jövő héten befejeződnek. A belső részen is jól halad az építkezés. Az egészségügyi állomás és a tranzit szállás szanitereinek, bútorainak, orvosi műszereinek és egyéb berendezéseinek szállítását a jövő hónap elejére ütemeztem be. A jelentés szerint a következő hónap végére tervezhetjük a műszaki átadást.
  • Ez nagyszerű hír Sophie! – mondta elismerően Elara. – Annál is inkább, mert van egy tervem, amiről eddig még csak Tamyval beszélgettünk.
  • Nocsak! – vonta fel szemöldökét Marcus elcsodálkozva, hogy Tamy előbb szerzett tudomást a tervről, mint ő.
  • Ez a dolog az állomás munkatársainak magánéleti helyzetének rendezésére vonatkozik. – kezdte Elara. – Tudjátok, hogy többen élnek távol a családtagjaiktól, rokonaiktól és ez komoly érzelmi megterhelést okoz a mindennapokban. Nos, a saját hatáskörömben lehetőségem volt átgondolni és az elmúlt hetekben négyszemközt, bizalmasan beszélgetni erről az érintett munkatársakkal.
  • Szóval ezért kérdezősködtél olyan lelkesen a fiamról és a kapcsolatunkról! – világosodott meg Marcus.
  • Igen. Arra a döntésre jutottam, hogy igény esetén lehetőséget biztosítok a családtagoknak az ideköltözésre és munkát is kínálok azoknak, akik megfelelő szakmai kompetenciával rendelkeznek. Akik nem, azoknak pedig lehetővé teszem az átképzést, hogy ha akarnak, az állomás munkatársaivá válhassanak. Ez a módszer az S.E.S. három másik állomásán már bevált gyakorlat és a visszajelzések szerint nagyon jól működik.
  • Most, hogy tudomást szereztem róla, én is nagyon jó ötletnek tartom. – jegyezte meg árnyalatnyi cinizmussal a hangjában Marcus. – És mint a bázis parancsnoka, a saját hatáskörömben maximálisan támogatom az elképzelést.
  • Köszönöm Marcus! – kacsintott rá Elara. – Tudtam, hogy ebben is számíthatok rád.
  • Ha jól értem, a családtagok elszállásolását az ötös fogadócsarnok tranzit szállásában tervezed? – kérdezte Sophia. – Hány főt jelentene ez? Már csak a kapacitás optimalizálása miatt kérdezem.
  • Nos. – nyitott meg egy fájlt az asztali számítógépén Elara. – Nem kell nagy népességnövekedésre számítanunk. Az előzetes felmérés szerint az unokabátyád Samuel szeretne ideköltözni.
  • Sam? – lepődött meg Sophia. – Nem is mondtad Tamy.
  • Mert még nem végleges a dolog. Annyit tudok a bátyámról, hogy hat év után szakított a barátnőjével és most megpróbálna elhelyezkedni itt Yagron-13-ban mint bányamérnök. Jól jönne neki itt egy szállás és legalább a közelünkben lehetne.
  • Én nagyon örülnék neki, már évek óta nem találkoztunk. – lelkesedett a nő. – És ki jönne még, Elara?
  • Alex húga már korábban is kérte az áthelyezését a hármas állomásunkról ide. Eddig nem volt rá lehetőség, de ha elkészül az ötös blokk, én örülnék itt egy hozzáértő űrkutató mérnöknek. Victor is jelezte, hogy szeretne több időt tölteni a fiával, aki ebben az évben végez az akadémián, mint expedíciós pilóta. Szerintem neki is nagy hasznát vehetnénk.

Marcus erre egyetértően bólogatott. Arra gondolt, hogy a fiúval kiegészülhetne majd a "B" csapat, de ezt egyelőre még nem hozta szóba, mert volt egy másik jelöltje is.

  • Anne, a kis hekker lány apja Matthew Broderick is csatlakozna hozzánk, hogy a lánya közelében lehessen. Kiváló informatikai fejlesztőmérnök, akinek nagy hasznát venné a kutatócsoportunk. – olvasta a következő nevet Elara. Őt egyébként maga Pan ajánlotta és kezességet vállalt érte. – tette hozzá.
  • Utólagos engedélyeddel Kenjivel is beszéltem Marcus. – folytatta Elara. – Tudom, hogy van egy felesége és egy kisfia, akiket az ideérkezésetek óta nem látott. Nagyon boldog volt, amikor felajánlottam neki a lehetőséget, hogy itt lakhat a családja.
  • Te egy angyal vagy Elara! – mondta hálásan Marcus. – Miért is kellene ehhez az én engedélyem? Ha az egyik emberemnek segíthetek, örömmel megteszem.
  • Látod, ebben teljesen biztos voltam. – mosolygott rá a nő. – A listán az utolsó eddig a "B" csapat orvosi tisztjének, Joenak a felesége és kislánya. Ők jelenleg az Europán élnek, és boldogan ideköltöznének, amennyiben úgy döntünk, hogy Joe itt maradhat.
  • Egyelőre nagyon úgy áll a dolog. – mondta tájékoztató jelleggel Marcus. – Mind az öten kielégítő eredményt értek el a pszichológiai teszteken, nagyon jó eredménnyel teljesítették az egészségügyi alkalmasságit is. A próbaidejük első heteiben már látszik, hogy könnyen beilleszkedtek az állomás életébe és több területen is bebizonyították a hozzáértésüket.
  • Ezt örömmel hallom. – mondta Elara. – Joe felesége egyébként asztrobiológus. Szóval így összesen nyolc új lakóval számolhatunk, köztük egy négy és egy tizenkét éves gyermekre.
  • Szerintem ezt a létszámot könnyedén el tudjuk helyezni az ötösben, főleg, ha a családtagok egy-egy közös lakrészben összeköltöznének. – állapította meg Sophia.
  • Ez nagyszerű! Akkor nagyjából egy hónap múlva vissza is térhetünk erre a napirendi pontra. – mondta Elara. – Addig mindenkinek lesz ideje elrendezni a költözéssel járó ügyeket. Most pedig térjünk rá a második napirendi pontra! A Paragon javításának anyagi feltételeiről, a biztosításból befolyó összeg felhasználásáról, kell beszélnünk és persze az is lehet, hogy gondok adódhatnak egyes alkatrészek beszerzésével. A javításra pedig legfeljebb négy hetünk van, addig a legközelebbi állomások veszik át a mi feladatainkat.
  • Azt tudom, hogy Matten rögtön a ma reggeli megbeszélés után összehívott egy csapatot a kárfelmérésre. Ígérete szerint még ma leadja a Paragonnal kapcsolatos jelentését. – mondta Marcus. – A szükséges alkatrészekről, azok javításáról, beszerzéséről vagy előállításáról, illetve az árukról addig nem tudunk érdemben beszélni.
  • Már intézkedtem a biztosítással kapcsolatban. A kárbecslési bizottság érkezése ma délutánra várható. Jó lenne majd összevetni az ő véleményüket Matten jelentésével. Elvileg a biztosítási összeg a mi esetünkben nem csak a közvetlen kárt, az alkatrész- és a javítási költségeket, hanem a kieső négy hetet is fedezni fogja. – tájékoztatta őket Tamara.

Ekkor csúszott félre a bejárati ajtó és Matten lépett be látható lelkesedéssel.

  • Remélem, nem zavarok! Most kaptam a hírt, hogy van plusz két fő segítségem a Paragon javításához. Két egykori tervező társam, akikkel a Paragon projektben dolgoztunk. Már csak a főnökasszony engedélye és egy jármű kell, hogy elhozhassam őket Yagron-13-ból!
  • Matten! – nézett rá meglepetten a nő. – Ez a bejelentés most kissé váratlanul érintett. Gyere beljebb, foglalj helyet és mondd el, kik azok és hogyan kerültek elő épp most!

Matten válaszképpen megmutatta neki az üzenetet, amit Rohnat küldött neki. A bolygószellemről nem tett említést, mert nem ismerte Elara nézőpontját az ilyen spirituális, misztikus dolgokkal kapcsolatban. A nő végig olvasta az üzenetet és átnyújtotta a kis készüléket, hogy Marcus is láthassa.

  • Sokkal leszünk adósai a Hollóknak! – jegyezte meg Marcus. – Mindenesetre a két barátodat elhozzuk, ha Elara beleegyezik. És Sophie talán még szállást is tud biztosítani nekik.
  • Jól jön a segítség. – hagyta jóvá Elara. – Menjetek el értük a komppal!
  • Van még szabad szoba a felső szinten. – bólintott Sophia.
  • Akkor hát, ha a megbeszélésünket befejeztük, én elugrom Yagronba. – állt fel az asztaltól Marcus.
  • Köszönöm. Várom, hogy megismerhessem a Paragon egykori alkotóit. – mondta Elara végezetül.

Marcus vezette a kompot, Matten izgatottan és várakozással telve ült mellette. Elara ragaszkodott hozzá, hogy óvatosságból vigyék magukkal A.R.M.O.R.-t és a két férfi nem ellenkezett. Ebben a kora délutáni időpontban a kolónia utcáin alig volt forgalom. Rohnat és Tessir a 22-es egyik asztalánál várta őket. Matten már akkor kiszúrta őket, amikor Marcus nyomában belépett az ajtón. Jöttükre azok ketten is felálltak, hogy üdvözöljék őket.

  • Bemutatom Marcus Rourke ezredest, az állomás parancsnokát. – kezdte Matten, miután megölelte régi munkatársait és barátait. – Tessir Monrae és Rohnat Kessar.

Marcus a kezét nyújtotta feléjük.

  • Már csak ennyien maradtunk az egykori tervezőgárdából parancsnok. – mondta sajnálkozva Rohnat.
  • Viszont a Paragont a közös gyermekünknek érezzük, és boldogan segítünk helyrepofozni. – tette hozzá Tessir.
  • Ahogy most kinéz a hajó, úgy gondolom, hosszú időre tudok önöknek fejtörést és elfoglaltságot biztosítani. – mondta Marcus egy csepp iróniával a hangjában.
  • Szeretjük a kihívásokat ezredes úr! – lelkesedett Rohnat.
  • Sajnos komoly kihívással tudom szembesíteni önöket! Cserébe biztonságot, jó társaságot, kényelmes szállást és ételt tudok felajánlani.
  • Áll az alku! – bólintott rá Tessir.

KEPLER-452b

Syntha

4.

Pan sajátos humorával a Gyógyulás Hónapjának nevezte el a rájuk váró négy hetet, amely a Paragon javításáról és a legénység rehabilitációjáról szólt. Az elnevezés, bár keserédes mosolyokat csalt az arcokra, mégis reményt adott az a különös képességük, hogy a legsötétebb helyzetekben is megőrizték a humorukat, mindig segített átvészelni a nehéz időket.

  • Ó, hát M.A.R.K. még veled dolgozik? – csodálkozott el Rohnat, amikor másnap reggel belépett Matten négyes fogadócsarnokban kialakított műhelyébe.
  • Igen Mr. Kessar. – felelte udvariasan az eléjük siető droid. – Örülök, hogy ilyen hosszú idő után ismét láthatom.
  • A modorod semmit se változott! – paskolta meg a fémvállat Rohnat egy nosztalgikus mosollyal, amely mögött egy hosszú évtized emlékei rejtőztek. – Remélem, az adatbázisod is a régi, mert rengeteg infóra lesz szükségünk.
  • Természetesen! Sőt, a legújabb technológiai frissítések is fel lettek töltve uram.

Tessir ámulva járta körbe a hajót, mintha valami ősrégi ereklyét szemlélne, amelyet az idő és a csaták nyomai különleges, de kegyetlen módon formáltak át. Óvatosan érintette meg és mélyen szívta be a szagát. Figyelmét nem kerülték el a végrehajtott módosítások sem.

  • Ez nem Földi technológia, ugye Matten? – kérdezte elhűlve.
  • Nem egészen. – válaszolta Matten. – Egy barátom segített beépíteni és összefésülni a Zetai fejlesztésekkel. – Bizonyíthatóan jól sikerült. Azok nélkül most nem lenne itt a gép és én sem…
  • Láttuk a helyszínt. – hajtotta le a fejét Tessir. – Szörnyű csata lehetett. Egy komplett flottát semmisítettetek meg egyedül és ezzel igazi háborús hőstettet hajtottatok végre. Nem hiszem, hogy azokban az időkben bárki büszkélkedhetett ennyi trófeával.
  • Az lehet, de látod, hogy mi lett az eredménye! – mutatott Matten a Paragonra, amely sérült és kiégett testével is fenyegető tiszteletet parancsolt.
  • Egy percig se aggódj cimbora! – veregette vállon Rohnat, ahogy csak egy régóta tartó barátság minden bizalmával lehet. – Amíg a demencia el nem veszi az eszünket, addig van esély megjavítani ezt a masinát. Csináltatok már diagnosztikát és alkatrész beszerzési listát?
  • A srácok tegnap megcsinálták. Tessék, olvassátok végig! Komoly listát írtak össze nekünk. – adta közre a kért dokumentumot Matten. – Sajnos a rendelkezésünkre álló alkatrész mennyiség ennek csak töredékét fedezi.
  • Akkor máris megvan az első feladat! – állapította meg Rohnat. – Vagy felhajtjuk a galaxist a szükséges alkatrészekért, vagy magunk készítjük el azokat.
  • Ahhoz egy komplett üzemre lenne szükség. – szólalt meg a hajtómű feletti lemezen tátongó emberderéknyi lyukból kikandikálva Pan. – Ezúttal tényleg rommá lőtték.

Welira eltöprengett Pan szavain, majd Mattenhez lépett és megkérdezte:

  • Figyelj csak, apa! Mi lett azzal a gyártósorral, amelyen a Paragonok készültek annak idején?

A három öreg mérnök összenézett. Az arcukon olyan különös kifejezés suhant át, mint amikor valaki egy rég eltemetett emléket próbál a felszínre hozni. Egyikük se tudta a választ, de a kérdés gondolatokat ébresztett bennük. Az utolsó Paragon 2090-ben gördült le a gyártósorról. Utána a gyárat bezárták és szigorú katonai őrizet alá helyezték. Az biztos, hogy több megrendelés nem volt, tehát a gyártás leállt. A háború éveiben az üzem feledésbe merült, utána pedig senki sem törődött már a múlttal, elég nagy feladat volt a galaxis lakott bolygóit újjáépíteni.

  • Fogalmam sincs lányom. – tárta szét karjait Matten. – A gyár bezárása óta nem voltam a Marson…
  • A Marson van a gyár? – kapta fel a fejét Welira kíváncsi lelkesedéssel.
  • Ott volt… – vont vállat Ronath. – De annak már több, mint harmincöt éve. Nem hinném, hogy mostanra sok maradt volna belőle…

Welira és Pan tekintete összevillant és a Zetai alig észrevehetően bólintott.

  • Ugye meg se fordult a fejetekben, hogy elmenjünk a Marsra és megnézzük azt a gyárat? – kérdezte Tessir.
  • Ááá, dehogy! – kacsintott cinkosan Matten és hangjában az az enyhe cinkosság bujkált, ami mindig is különlegessé tette a kis csapatot. – De most mennem kell, mert mindjárt kezdődik az Elara által elrendelt kötelező orvosi vizsgálat…

Az első emeleti orvosi és rehabilitációs központ kellemesen berendezett váróhelyiségébe lépve már ott találta Marcust, Joet és Zecket.

  • A többiek? – kérdezte körülnézve.
  • Selina ment be elsőként, Jarred meg még nem ért ide. – felelte Marcus, majd hozzátette. – Mintha megváltozott volna mióta visszatértünk…
  • Ennek a váratlan csatának a traumája mindenkire hatással van. – mondta Matten. – Ő pedig különösen nagy nyomásnak lehetett kitéve a pilótaülésben.
  • Ez igaz! – sóhajtott Marcus Joera és Zeckre pillantva. – Bár annak idején az ilyesmi mindennaposnak számított.
  • Nem is tudom, kik ültek volna a harci gépekben, ha minden csata után gyengélkedőre küldték volna a legénységet. – bólogatott Joe, a széles mellkasú, de ártatlan arcú orvosi tiszt.
  • Háború volt. – mondta Marcus. – És mi a Paragon ezreddel szinte végig az első vonalban harcoltunk. Se idő, sem lehetőség nem volt ilyen hosszú rehabilitációra, de most más a helyzet. Elara pedig különösen a szívén viseli a munkatársak testi-lelki egészségét.
  • Meg aztán mit csinálhatnátok, amíg a gép javítás alatt van? – vetette fel Matten. – Törődjetek bele, hogy jól van ez így! Ti csak rehabilitálódjatok, amíg én elmegyek a Marsra alkatrészekért.
  • A Marsra, alkatrészekért? – nézett rá meglepetten Marcus. – Ez valami új. Én azt hittem, hogy minden létező alkatrészt elhoztál a teegardeni bontóból.
  • Az igaz, onnan már elhoztam, amit találtam. – helyeselt Matten.
  • A Marson is van egy bontó? Erről nem is tudtam.
  • Nem, nem! – rázta meg a fejét az öreg. – Ott a gyár van, amelyben a Paragonok készültek.

A mindig olyan komoly, felelősségteljes és higgadt Marcus most igazán felszabadultan és megkönnyebbülten felnevetett. Jóízű kacagása csak úgy visszhangzott a váróhelyiségben és a többiekre is átragadt.

  • A gyár?! A gyár! Te most komolyan a harmincöt éve lelakatolt Paragon gyárba készülsz alkatrészekért? – rázta a lassan csillapodó nevetés. – Matten, te tényleg egy élő legenda vagy! Ez egyszerűen zseniális!

Ekkor lépett be az ajtón Jarred és megütközve nézett a nevetéstől kicsorduló könnyeit törölgető parancsnokára.

  • Jóféle anyagot osztogathatnak itt főnök! – jegyezte meg felcsillanó szemmel. – Remélem, maradt nekem is!
  • Matten az oka! – mondta még mindig mosolyogva Marcus. – Megtalálta a megoldást a hiányzó alkatrészek beszerzéséhez.
  • Avassatok be engem is!
  • Valójában nem is az én ötletem volt, hanem Weliráé. – ismerte be Matten. – De azt hiszem, valóban ez az egyetlen megoldás a problémánkra. A marsi gyár, ahol a Paragonok készültek.

Jarred szeme elkerekedett a meglepetéstől, aztán csak ennyit kérdezett:

  • Mikor indulunk főnök?
  • Azért előbb jó lenne tájékozódni, hogy megvan-e még az a gyár. – komolyodott el Marcus. – Nem kéne potyára odamennünk. És mire számíthatunk ott egyáltalán? Őrzik-e még, vagy már le is dózerolták az egészet? Működnek még vajon a gépek? Van ott még alapanyag? Vannak-e még alkatrészek a raktárakban, vagy le tudjuk-e gyártani gépkezelők nélkül amire szükségünk van?
  • Sok kérdés, amire nincs válasz. – vonogatta a vállát Matten. – De csak egy módon kaphatjuk meg a válaszokat.
  • Ha odamegyünk. – jelentette ki Jarred.
  • Azért én előbb beszélnék pár régi ismerősömmel, akik talán tudnak nekünk némi előzetes felvilágosítást adni. – mondta Marcus. – A vizsgálat után meg is teszem, aztán visszatérünk a témára!

Selina mosolyogva lépett ki a vizsgálóból, ahol Emese és Mei Lin a bázis orvos droidjának közreműködésével eddig a fizikai és általános egészségi állapotát mérte fel.

  • Mehet a következő! – intett a fejével, mire Joe felállt és az ajtóhoz lépett.
  • Már csak egy gond van. – mondta Matten. – Az út, ami a Paragonnal alig hét és fél percbe telne, egy átlagos űrhajóval, normál utazósebességgel több napig is eltarthat.
  • Idő pedig csak korlátozottan áll a rendelkezésünkre. – bólogatott Marcus.
  • Akkor szereznünk kell egy hasonlóan gyors hajót! – állapította meg Jarred. – Csakhogy ilyen technológia egyelőre legfeljebb a Zeta Reticulin létezik.
  • Még szerencse, hogy Pan odavalósi – jegyezte meg Matten.
  • A terv kezd körvonalazódni. – simogatta meg a szakállát Marcus. – Délután beszélek Elarával. Remélem, meg tudom győzni, hogy a javítás rövid határidejére való tekintettel engedélyezze a marsi kiruccanásunkat.

  • Te és az embereid képtelenek vagytok nyugodtan pihenni pár napig, igaz? – villant a férfira Elara szeme, miközben kényelmes tempóban kocogtak egymás mellett a futópályán. – Miből gondoljátok, hogy a Mars lesz az egyetlen megoldás?
  • Abból, hogy nincs más. – felelte Marcus. – A Teegardenről annak idején mindent elhoztunk, amit Matten talált. Nincs más alkatrészforrásunk, csak a régi gyár a Marson.
  • Belegondoltatok már ennek a jogi feltételeibe? Nem lehet csak úgy betörni egy üzemi területre és eltulajdonítani valamit!
  • A gyár az NIDSC (Nova Intergalactic Defense Systems Corporation) tulajdonában volt. Utána néztem a cégnek, de az a háború után jogutód nélkül megszűnt. A terület tulajdonosa a marsi kormány, de maga a telep gazdátlan.
  • Mi lett az épületekkel, az ott tárolt alapanyagokkal és egyéb alkatrészekkel?
  • Nincs adat arra vonatkozólag, hogy eladták vagy megsemmisítették volna. Az informátorom szerint egyszerűen rázárták a lakatot a raktárra és idővel elfeledkeztek róla.
  • Nem is őrzik azt a gyártelepet? – csodálkozott a nő.
  • Már jó ideje nem.
  • Nem mondod, hogy bárki odamehet, kinyithatja és elkezdhet Paragonokat gyártani a saját szakállára?
  • Azért azt talán nem. Csakhogy nekünk lesz engedélyünk, hogy belépjünk és elhozzuk, ami kell.
  • Ezt meg hogy érted?
  • A Galaktikus Biztonsági Tanács igazgatója egy órával ezelőtt köszönetét fejezte ki a Paragon tulajdonosának és legénységének a Qorin Hordával szemben tanúsított hősies fellépéséért. A hírszerzőik szerint ugyanis a flotta, amivel szembe néztünk, nem csak ránk nézve jelentett fenyegetést, hanem fel akarta dúlni a Synthát és a környező lakott világokat is. Mivel a veszélyt mi hárítottuk el, Davidson tábornok nem zárkózott el a marsi beszerzőkörutunk ötletétől…
  • Nem találok szavakat Marcus! – ámuldozott Elara. – Te beszéltél a tábornokkal?
  • Miért is ne? Hisz a felettesem volt a háború éveiben.
  • Hihetetlen! De képzett munkások nélkül hogyan akarsz alkatrészeket gyártani?
  • Az öt fejlesztőmérnökből már csak hárman vannak életben. – mondta Marcus. – Szerencsére mindhárman itt vannak, ezen az állomáson. Nélkülük senki se tudná működtetni a gyártósort.
  • És a szoftverek, amik a gépeket vezérelték?
  • Tessir elmondása szerint a bezáráskor minden szoftvert töröltek. De…
  • De az eredeti gondolom a három öregúr fiókjában lapul?!
  • Mattennél van minden szoftver.

Elara csaknem egy teljes körön át a gondolataiba merülve hallgatott. Marcus nem erőltette a beszélgetés folytatását, szeretett csendben kocogni és a légzésére meg a testének reakcióira figyelni.

  • A Paragon nélkül hogyan akarsz a Marsra jutni? – kérdezte végül Elara zihálva.
  • Ebben Pan lehet a kulcs. Kell egy gyors Zetai űrhajó.
  • Meg tudja oldani?
  • Egy szavába kerül. – mosolyodott el Marcus és pólójával megtörölte verejtékező homlokát.
  • És mi lesz a rehabilitációval?
  • Későbbre halasztjuk, ha beleegyezel…
  • Tehetek mást?
  • Lemondhatsz a Paragonról…
  • Megszerettem…
  • Igazán?
  • Aha, a parancsnokába pedig őrülten szerelmes vagyok…

Elara fejében megfogalmazódott egy nagyszabású terv. Erről azonban most még nem beszélt a férfinak, csak engedte, hogy határozottan magához húzza és élvezte ajkainak gyengéd játékát.

DENEB RENDSZER

QORIN PAJZSA GENERÁCIÓS ŰRHAJÓ

5.

A technikus szíve a torkában dobogott, majdnem elbotlott, amikor a parancsnoki hídra lépett. Ragnar Vol'ka háttal állt neki és az ablakon túli végtelenbe bámult. A legendás hírű vezér az elmúlt hónapokban egyre szótlanabb és kiszámíthatatlanabb lett. A Qorin Pajzsának személyzete inkább messze elkerülte, csak ne kelljen elviselniük a gyász okozta kiszámíthatatlan agresszivitását. A vékony testalkatú vorlani hosszú perceken át várakozott, mire a hordavezér végre figyelemre méltatta.

  • Tiszteletre méltó Ragnar! Nyomra bukkantunk! – jelentette ekkor a vorlani. – Találtunk egy kvantum nyomkövető egységet itt, a zászlóshajónk külső burkolatán.
  • Miféle nyomkövetőt? – dörrent rá Ragnar olyan hangon, amitől összerezzent.
  • Ez a mi saját nyomkövetőnk nagytiszteletű Ragnar. Az eseményeket visszakövetve arra a következtetésre jutottunk, hogy ezt még a mi harcosaink helyezték el a… – kereste a megfelelő szót.
  • Hol helyezték el? Nyögd már ki, vagy megnyúzlak! – lépett közelebb fenyegetően Ragnar.
  • Azon a hajón, amelynek visszaszerzéséhez Kyros Mandylor a segítségünket kérte. Szerintünk az a hajó azért jött ide, hogy visszahozza a nyomkövetőt, aztán a helyzet váratlanul eszkalálódott…
  • Eszkalálódott, mi? – mordult rá újra a csata hatása alá kerülve Ragnar. – Az a hajó egyedül szétverte az összegyűlt bosszúálló flottánkat! Csak úgy idejött, elhelyezte a nyomkövetőt, aztán…
  • Egy Paragon volt nagytiszteletű Ragnar… – nyögte ki végre a frissen megszerzett információt a vorlani.

Ragnar még levegőt venni is elfelejtett meglepetésében. Ismerte a legendás Paragon ezred hírét, de még sohasem látott egyetlen olyan gépet sem. Néhány nappal ezelőttig... Most már személyesen is megtapasztalta, hogy mire képes egy Paragon.

  • Honnan veszed ezt? – kérdezte aztán halkan, ám ez fenyegetőbben hatott, mintha ordított volna.
  • Elemeztük a kameráink felvételeit. Egyértelműen egy Paragon volt.
  • Tehát egy Paragon okozta a fiam halálát. – állapította meg szinte suttogva.

A vorlani most már egész testében reszketett, hüllőbőrén nyálkás váladék ütközött ki félelmében.

  • Találjátok meg! – parancsolta ellentmondást nem tűrő hangon. – Mozgósíts minden felderítőt, kémet és fejvadászt, akit csak tudsz!
  • Igen, nagytiszteletű Ragnar! – hajolt meg alázattal a vorlani és sietve igyekezett kihátrálni az ajtón.

Ragnar talán észre se vette a távozását, mert gondolatai már egészen máshol jártak. Sokáig bámult maga elé, mint aki csak testben van jelen. Aztán lassan, nagyon lassan felemelte a fejét és a parancsnoki konzolhoz lépett. Vaskos ujjai betűről betűre írták be a keresett fájl címét: Támogatási megállapodás Kyros Mandylorral.

Titkos hangfelvétel volt, amelyet ő maga rögzített az egykori üzletemberrel történt megbeszélése alatt, annak tudta nélkül.

Újra és újra meghallgatta a beszélgetést, gondosan figyelve minden apró részletre. Végül megtalálta, amit keresett.

A szabályszerű megbízás pontosan meghatározta a zsoldosok feladatát, a találkozó helyét és időpontját, valamint a célobjektum nevét: Sigma-10!

Ragnar kilépett a titkosított archívumból és magához rendelte fegyvereseinek főparancsnokát.

Nem sokkal később fejvadászok és kémek tucatjai rajzottak ki és kezdtek szimatolni az Orion-kar sűrűbben lakott bolygóin a Sigma-10 jelzésű mentőhajó után.

Ragnar bosszúvágya végre megtalálta a célpontját és a lelkében dúló vihar lassan, de megállíthatatlanul elkezdett kiáradni az egész világra…
MARS

CASSINI KRÁTER

ELHAGYOTT PARAGON GYÁR

6.

A Zetai űrhajó nem tartozott a fiatal járgány kategóriába. Egyike volt azoknak a csészealj formájú expedíciós hajóknak, amelyek hetven évvel korábban annyi sajtószenzációra adtak okot a Földön és néhány hozzá hasonló fejlesztésre szoruló lakott bolygón. Szinte tükörsima, metálkékre színezett burkolatán egyetlen karcolás sem látszott. Hajtóműve szinte hangtalanul tette a dolgát, belső terének kényelme és tágas raktere minden igényt kielégített. A tíz ember, Pan és három android kényelmesen elfért az utastérben. Korát meghazudtolóan jó állapotát és komfortszintjét gondos, kissé talán megszállott gazdájának köszönhette.

Nat, aki szegről-végről Pan távoli rokonságához tartozott, fanatikus űrcsavargó volt. Rövid ideig még dolgoztak is együtt valami régi projektben. Fiatal korát sejtbiológiai és genetikai mutáció kutatóként töltötte és – bár ezzel soha nem büszkélkedett – egy alkoholos befolyásoltság alatti beszélgetés során véletlenül ültette el Darwin fejében az evolúciós törzsfejlődés gondolatát.

Alig hét perccel a Syntháról való start után a vörös bolygó közelében léptek ki a hipertérből. A Mars éjszakai oldala nézett feléjük. Az automata azonosítás zökkenőmentesen zajlott, Nat a belépés céljaként turista utazást jelölt meg.

  • Hova is megyünk pontosan? – kérdezte ezután a konzolján babrálva. – Átdobná valaki a koordinátákat?
  • MC-12 Arábia Kvadráns, északi szélesség huszonhárom egész négy tized fok, nyugati hosszúság háromszázhuszonhét egész kilenc tized fok. – tájékoztatta előzékenyen Lyra.
  • Köszi. – mondta Nat, majd a navigációs konzoljáról olvasva hozzátette: – Ez egy négyszáztizenöt kilométer átmérőjű képződmény. Melyik részén van a hely, amit keresünk?
  • Az északi területen lesz egy elég nagy kiterjedésű iparterület. – felelte Matten. – Régen kiterjedt úthálózattal összekötött leszálló platformok, parkolópályák, hangárok, szerelőcsarnokok, raktárépületek és kupolákból álló lakónegyedek tartoztak hozzá.
  • A navicomp szerint meglehetősen távol van minden jelenleg lakott kolóniától. – bólogatott Nat. – Eléggé elhagyatott, félreeső környék…
  • Harmincöt földi évvel ezelőtt katonai űrhajókat gyártottak itt. – magyarázta Elara. – Biztonsági szempontból telepítették ilyen távol mindentől.
  • Így már értem.

Néhány perc elteltével a navigációs komputer diszkrét hangon jelezte, hogy megérkeztek a helyszínre és a meteorológiai viszonyok megfelelőek a landoláshoz. A hely teljes egészében megfelelt a Matten által elmondottaknak, de látszott rajta, hogy hosszú idő óta nem használták. Az utakat és az épületek egy részét már beborította a vörös marsi por. A főbejárathoz közel apró jelzőfények villogtak.

  • Van itt egy másik űrhajó is. – szólalt meg közömbös hangon Nat. – Találkozót beszéltetek meg valakivel?

Elara kérdőn nézett Marcusra, aki sejtelmesen elmosolyodott.

  • Kértem és kaptunk egy jelképes védelmet az itt tartózkodásunk idejére. – mondta titokzatosan.
  • Te mindig tartogatsz meglepetéseket Marcus! – csóválta a fejét Elara.
  • Szeretem az alapos munkát, hiszen tudod.
  • Efelől semmi kétségem.
  • Leszállunk! – tájékoztatta őket Nat. – Öveket bekötni!

A csészealj hangtalanul siklott a vékony marsi légkörben, majd egészen közel szállt le a tíz fős katonai csapatszállítóhoz, melynek kopott felségjelzése elárulta, hogy a Földről érkezett. Jöttükre kinyílt a hajó zsilipnyílása és egy tiszt vezetésével tíz fegyveres sorjázott ki rajta. A sisakok sötét üvegén át nem látszott az arcuk, ahogy egyenesen feléjük tartottak.

  • Hölgyeim és uraim! – szólalt meg egy ismerős férfihang az érkezők sisakhangszóróiban. – Legyenek üdvözölve a Marson!
  • Arthur? – kiáltott fel Elara, hangjában a meglepettség és az öröm keveredett. – Ez aztán a kellemes viszontlátás! Marcus eltitkolta előlem!
  • Az én kérésem volt! – lépett közelebb a tábornok. – Szerettem volna meglepetést okozni neked és örülök, hogy sikerült!
  • Igen, és nagyon jólesik, hogy eljöttél! De hát miért van szükség fegyveres védelemre itt a Naprendszer határain belül? – kérdezte a nő és hangjában érezni lehetett a rejtett aggódást.
  • Amint azt te is tudod, ez egy elhagyott titkos katonai támaszpont. – felelte Arthur. – Talán már a helyi hatóságok is elfeledkeztek róla és nem szeretném, ha felfedeznének, ide kíváncsiskodnának és illetéktelen behatolás miatt kellemetlen helyzetbe kerülnétek. Ha bármiféle ellenőrzés jönne és belépési engedélyt kérnének tőletek, majd én tisztázom a helyzetet.
  • Értem. Ez több, mint kedves tőled!
  • Ugyan már! Ez a legkevesebb, amit az ember a barátaiért megtehet! – mentegetőzött udvariasan a férfi. – Tudjátok már, hogyan fogunk bejutni?
  • Igen. Legalábbis reméljük, hogy Matten régi személyi azonosítójával bejutunk.
  • Hát, lássuk!
  • Csak menjetek, mi itt megvárunk! – mondta Pan.

A magas drótkerítés egyes kapujának beléptető konzolja megkopott az elmúlt három évtized porviharaiban, de csodával határos módon mégis aktív volt. Csak remélték, hogy a biztonsági rendszer is működőképes még.

Matten előrelépett, kesztyűs kezében egy apró azonosító chipet szorongatva. Az érzékelőhöz tartotta, mire a kis kijelzőn halvány szöveg villant fel és kérte a személyi QR kód felmutatását. A férfi azt is oda mutatta, mire zöld jelzőfény villant fel és a kapu lassan, a homoktól csikorogva kinyílt.

Marcus megkönnyebbülten felsóhajtott, bár tudta, hogy ez még csak az első kapu volt. Még be kell jutniuk a központi vezérlőbe, a raktárakba és a gyártósorra is.

  • Gyerünk! – vezényelt Matten, aki hirtelen nagyon otthon érezte magát, mert emlékeiben felidéződtek azok az évek, amikor ezen a telepen még több száz munkás élt és dolgozott.
  • Akkoriban a munkások szállását és a munkaterületeket hermetikusan zárt csővasút kötötte össze. – mutatott a távoli kupolák és az irdatlan méretű szürke gyárépületek között húzódó több méter átmérőjű csövekre.
  • Három műszakban kábé hatszáz ember váltotta egymást folyamatosan. A robotok pedig megállás nélkül dolgoztak. – tette hozzá Tessir. – Hadi termelésnek nevezték akkoriban.
  • Biztonsági kamerák pásztázták a területet és fegyveres őrök álltak mindenfelé. Nagyon szigorú volt a ki- és beléptetés. – emlékezett Rohnat, majd oldalra mutatott. – Nézzétek! Ott jobbra vannak azok a hangárok, amelyekben az elkészült és tesztelt űrhajók várták az indulási parancsot.
  • Az A hangárban álltak a cirkálók, a B-ben a vadászbombázók és a C-ben a vadászgépek. Frissen festve, üzemanyaggal és energiával feltöltve, harcra készen valamennyi! – nosztalgiázott Matten. – Micsoda idők voltak!
  • És ez a böhöm nagy épület volt a vezérlőközpont, ahonnét az egész folyamatot irányították. – állt meg Tessir a föléjük magasodó szürke épülettömb bejáratánál. – Remélem, a régi kódjaink még jók lesznek ide!
  • Mindjárt kiderül! – pattintotta fel a beléptetési konzol fedelét Rohnat. – Ahogy látom, ez is standby üzemódban van.

A kód működött, és a két fokozatú belépési protokoll lefuttatása után az ajtó halk szisszenéssel félrecsúszott előttük. Sisaklámpáikat felkapcsolva léptek be a zsilipfolyosóba, majd ugyanilyen egyszerűen jutottak be a központi vezérlőterembe is.

  • Eddig jók vagyunk. – jegyezte meg Marcus. -Már csak világosságot kellene csinálni!
  • Az mindig a helyi műszaki karbantartók dolga volt, én nem tudom, hogyan kell. – mondta Tessir.
  • Megoldom! – lépett közelebb a vezérlőpultokat vizsgálgatva Eve. – A rendszer elég régi sémára épül, szerintem boldogulok vele.

Hamarosan megtalálta a szekrényt, amelyben az egész telep áramtalanító kapcsolói sorakoztak. Figyelmesen olvasta a feliratokat, nehogy elhibázza a bekapcsolási sorrendet és zárlatot vagy még nagyobb bajt okozzon.

  • Csak nyugalom… – suttogta Eve, miközben minden idegszálával a feladatra koncentrált.

Lassan, de biztosan haladt előre, amíg az első szektor fényei fel nem pislákoltak. A vezérlőterem lassan életre kelt, mintha nehezen ébredne egy évtizedekig tartó álom után. A falakon halvány, foszforeszkáló kijelzők villantak fel, de sok közülük csak statikus zöld vonalakat és sérült adathalmazokat mutatott. A helyiséget belengte a por és az évtizedek óta bezárt levegő fémes, rozsdás szaga. Ahogy a vezérlőterem pislákoló kijelzői életjelet mutattak, Eve hátralépett, és a többiek felé fordult.

  • Az első lépés kész. – jelentette ki, de arca nem tükrözött megkönnyebbülést. – A rendszer azonban elég instabil. A főpanel hibát jelez az energiaelosztásban, és néhány alrendszer nem reagál. Ezek nélkül nem tudjuk kinyitni a raktárak zsilipjeit, sem a gyártósor vezérlőjét elérni. És az életfenntartó rendszer oxigénfejlesztője se működik.
  • Mit jelent ez konkrétan? – kérdezte Tessir, miközben körbejárta a helyiséget, hogy megvizsgálja a konzolokat és kijelzőket.
  • Azt, hogy manuálisan kell megkeresnünk és javítanunk a hibás szektorokat. – válaszolta Eve. – És végig beöltözve kell dolgoznunk, mert a levegő egyelőre nem belélegezhető. Adam, segíts nekem ellenőrizni a rendszertervet! Ha sikerül lokalizálnunk a hibákat, talán találunk megoldást…

Adam máris a rendszerkontrolláló vezérlőpult kijelzőjéhez lépett, és gyorsan átnézte az adatokat.

  • Itt van! – mutatott a térképre, amelyen vörösen villogtak a problémás területek. – Az energiaelosztó panel a C szektorban van, de több helyen megszakadt az áramkör. Néhány kábelköteget és elosztószekrényt is ellenőriznünk kell a folyosók mentén.
  • Ez várható volt ennyi év után. – jegyezte meg Marcus.
  • És a raktárak zsilipvezérlése? – kérdezte Rohnat.
  • Az az E szektorban van. – felelte Eve. – De előbb az energiaelosztást kell helyreállítanunk, különben semmi sem fog működni.
  • Akkor két csapatra van szükség – mondta Marcus villámgyorsan átlátva a helyzetet. – Eve és Adam, ti menjetek az energiaelosztó panelhez! Arthur, adnál melléjük két fegyveres kísérőt?
  • Természetesen! – intett a tábornok két emberének.
  • Tessir, Rohnat, és Matten, ti ellenőrizzétek a kábelkötegeket és próbáljátok meg stabilizálni az áramköröket! Mi Elarával és Welirával addig itt maradunk és figyeljük az állapotjelzőket. Ha bármi változik, azonnal szólok.

Utasításait kérdés nélkül azonnal tettek követték. Eve és Adam az energiaelosztó panelhez tartottak, sisaklámpáik fényével pásztázva a poros, rozsdás járatokat. A folyosók sarkain és a falakon régi, tűzálló műanyag burkolatú kapcsolószekrények sorakoztak, némelyikükből szikrák pattogtak.

  • Ez itt egy rémálom! – sóhajtott Adam, amikor észrevette, hogy egy kábelköteg alól fekete füst szivárog. – Az elosztópanelnek jobban kellett volna bírnia ennyi időt.

Eve a fejét rázta.

  • Az idő és a környezet mindent tönkretesz. Nézd meg azt a szekrényt, én addig bekötöm ezt a köteget. Ha minden igaz, a tartalék generátorok áramot küldenek majd a panelre, de előbb helyre kell állítanunk az áramkört.

Tessir, Rohnat és Matten közben egy másik szakaszon haladtak, ahol a kábelcsatornákat ellenőrizték. Egy rozsdás panel mögött Tessir sercegést hallott, és visszafordult.

  • Valami rövidzárlatot okozhatott itt. – mutatott a szikrázó kapcsolódobozra. – Van nálatok szigetelőanyag vagy valami, amivel ezt helyrehozhatjuk?
  • Nem hiszem, hogy ez a helyzet ilyen egyszerű lenne – válaszolta Rohnat. – Ki kell cserélnünk az egész kapcsolót. A javítás nem tartaná meg a terhelést.
  • Matten előhúzta régi szerszámkészletét, amit mindig magánál hordott. Néhány percnyi feszült munka után sikerült megszüntetni a rövidzárlatot, és a kábelek újra megfelelően vezették az áramot.
  • Egy probléma kipipálva. – mondta Tessir. – De a következő feladat már nem lesz ilyen könnyű. A raktárzsilipek automatizált vezérlése egy teljesen különálló rendszer, amit manuálisan kell feltörni, ha nem működik.
  • Matten! Itt Grizzly! Valamit nagyon jól csináltatok, mert a raktárzsilipek felé menő rendszer végig zöldre váltott!
  • Igyekszünk parancsnok. – jött a válasz. – Most megnézzük azokat a zsilipeket!
  • Legyetek óvatosak!

Eközben Eve és Adam végre elérték az energiaelosztó panelt. A nő óvatosan nyitotta fel a burkolatot, de az alatta lévő kábelrengeteg látványa nem nyújtott épp megnyugtató képet.

  • Adam, add a tartalék modulokat! – utasította. – Ezek itt teljesen elrozsdásodtak. Ha nem tudjuk kicserélni, még nagyobb lesz a baj.
  • Adam előhúzta a magával cipelt tartalék alkatrészeket, és együtt kezdtek hozzá a panel javításához.
  • Készen állsz? – kérdezte Eve, miközben az utolsó összekötőt is a helyére illesztette.
  • Nézzük, mit alkottál hugi! – bólintott Adam.

Egy kattintással bekapcsolták az energiaelosztást, és bizakodva nézték, ahogy a kijelzők zöldre váltottak.

  • Most már csak az életfenntartó rendszer és az oxigénfejlesztő van hátra. – sóhajtott Eve. – És reméljük, azt is sikerül megjavítani!
  • Eve! Itt Grizzly! Az energiaelosztó kijelzői zöldre váltottak! – jelezte Marcus.
  • Vettem parancsnok! – felelte a nő. – Ellenőrizzük az életfenntartó rendszert, az oxigénfejlesztőt is, aztán indulunk vissza!
  • Vettem Eve!

Amint az energiaelosztó panel visszanyerte stabilitását, Eve és Adam visszatértek a vezérlőterembe.

  • Jelentem, a feladat ránk eső része teljesítve! – mondta Eve. – Most már csak a raktárak zsilipvezérlését kell aktiválnunk.
  • A többiek haladtak valamennyit a kábeljavításokkal. – mutatta Elara, a monitorok felé intve. – De az oxigénfejlesztő még mindig inaktív. Rohnat szerint a központi processzoron lehet valami komolyabb hiba.

Adam a kijelzők elé lépett, és gyorsan átnézte az adatokat, miközben arca gondterhelt kifejezést öltött.

  • Túlterhelési probléma. – állapította meg végül. – Az oxigénfejlesztő fővezérlője egy régi integrált áramkörre támaszkodik. Ha az meghibásodott, manuálisan kell újraindítanunk a rendszert.
  • Mit mutat a rendszertérkép? Hol található a processzor? – kérdezte Eve.
  • Az F szektorban. – válaszolta Adam, majd egy pillantást vetett a csapat többi tagjára, akik épp visszaértek. – De azon a részen sincs belélegezhető levegő. A légszűrő rendszert is újra kell indítani, különben nem tudunk dolgozni ott.
  • Szóval előbb a szellőzés. – sóhajtott Rohnat. – Van valami ötletetek, hogy az hol lehet?
  • Az adatbázis szerint az F szektor légszűrő irányítása itt van. – válaszolta Adam, a térképre bökve. – Ha sikerül működésre bírnunk, talán az oxigénellátás is helyreáll.

A csapat ismét kettévált: Tessir, Rohnat és Matten a szellőzőrendszer állomásához, Eve és a bátyja az F szektor felé indultak, míg Elara, Marcus és Arthur a vezérlőben maradtak, hogy figyeljék a rendszerek állapotát és szükség esetén koordináljanak.

A légszűrő állomáshoz érve Matten azzal szembesült, hogy a helyiség bejárata le van zárva és a kódjára sem reagál.

  • Ez itt egy elektromágneses zár. – állapította meg. – Csak akkor tudjuk kinyitni, ha sikerül feloldanunk a kódot.
  • Hagyjátok rám! – mondta Rohnat, és elővette a hordozható eszközét, amelyet szükség esetén kódtöréshez használt. – Pár perc, és meglesz.

A kijelzők halványan vibráltak, ahogy Rohnat gyors ujjmozdulatokkal dolgozott a kódok feltörésén. Közben Matten a szellőzőrendszer burkolatát vizsgálta.

  • Ezek itt nagyon elhasználódtak. – mutatott egy rozsdás szakaszra. – Még ha újra is indítjuk a rendszert, nem biztos, hogy a teljes szellőzőjárat elbírja.

– Próbáljuk meg, amit lehet. – felelte Tessir. – Ha nem indul be, kézzel kell kicserélnünk az alkatrészeket.

Rohnat hamarosan sikerrel járt, és a zár kattanva engedett. A szellőzőállomás vezérlőpanelje végre elérhetővé vált. Matten gyorsan hozzáfogott a rendszer újraindításához, miközben Tessir figyelte az állapotjelzőket.

  • Megvan! – kiáltott fel Matten, és a kijelzők végre zöldre váltottak. A szellőzőcsatornák mélyén halk zúgás hallatszott, ahogy a rendszer működésbe lépett. – Ha a fiatalok is sikerrel járnak az F szektorban, akkor hamarosan lesz elég oxigén az összes területen.

Az F szektorhoz érve Eve és Adam a központi processzor szürke, masszív házát pillantották meg. A burkolatán régi feliratok jelezték, hogy a rendszert évtizedekkel ezelőtt tervezték. Eve óvatosan nyitotta fel a panelt, és megvizsgálta a belső áramköröket.

  • Ez itt kész katasztrófa. – állapította meg Eve, miközben a poros alkatrészeket nézte. – Ki kell cserélnünk néhány moduláris elemet, különben soha nem indul el.
  • Akkor keressünk tartalékokat – nézett körül Adam és a raktár egyik rekeszében talált néhány régi alkatrészt. – Talán használhatók…

Gyorsan nekiálltak, és hamarosan az utolsó modulokat is helyére illesztették. A kijelzők lassan életre keltek és a rendszer halkan zúgni kezdett.

  • Működik! – jelentette ki Eve lelkesen, miközben az adatfolyamok megjelentek a monitorokon. – Most már hozzáláthatunk a zsilipvezérléshez és eljuthatunk a raktárépületekbe.

A központi vezérlőben Marcus és Elara örömmel nyugtázták, hogy végre az utolsó rendszer is beindult. A monitoron megjelentek a raktárépületek elérhetőségi útvonalai. Gyorsan átnézték a térképeket, majd a férfi intett a csapatnak, hogy induljanak.

  • A Paragon-3B alkatrészek a G szektorban vannak tárolva. – mondta. – Elara, kérlek néhány emberrel maradj itt a központi vezérlőben! Én a többiekkel tartok.

A csapat a G szektorba vezető folyosókon haladt, ahol a sötétséget csak sisaklámpáik törték meg. Az elhagyatott létesítmény csendje szinte nyomasztó volt, a falakról visszhangzó lépéseik kísérteties légkört teremtettek. Végül megérkeztek a raktár főbejáratához, amelyet egy masszív biztonsági zsilip zárt le.

  • Ez komolyabb akadálynak tűnik. – jegyezte meg Tessir, ahogy megvizsgálta a panelt. – Ez a beléptetőrendszer még aktív, de az ujjlenyomat- és retinaszkenner elérhetetlen.
  • Úgy tűnik, manuálisan kell megkerülnünk. – mondta Adam, miközben a panel alatti vezetékköteget vizsgálta. – Valaki a múltban alaposan megkavarta ezt.
  • Akkor hajrá, próbáljuk meg kibogozni! – felelte Eve. – Én a szoftveres részt kezelem, te pedig a hardvert.

Rohnat és Adam azonnal dolgozni kezdett a zsiliprendszer megkerülésén, miközben Matten és Tessir a környéket biztosították. Eve a vezérlőkonzol kódjait kezdte feltörni, remélve, hogy elég maradt a rendszerből, amit újra működésre bírhat.

  • Ez kész! – jelentette ki Rohnat, amikor a vezérlőpanel fényei halványan felvillantak. – Most már csak a szoftveren múlik.

Eve ujjai gyorsan mozogtak a hordozható terminálja billentyűin. A zsiliprendszer kódja lassan elkezdett visszatérni az irányítása alá. Egy pillanatra a kijelző statikusan villogott, majd megjelent a "Hozzáférés engedélyezett" felirat.

A zsilip lassan nyílt, súlyos szisszenéssel, mintha az évek óta nyugalomban lévő mechanizmus vonakodna újra működésbe lépni. A raktár bejárata végül feltárult előttük, és a csapat belépett a hatalmas, sötét térbe, ahol a múlt öröksége pihent. Polcok és tárolóállványok végtelen sora emelkedett föléjük, mind tele dobozokkal, alkatrészekkel és rég elavult gépekkel. A Paragon megmentéséhez szükséges alkatrészek reménye mindenkit hajtott, de a raktár állapota azonnal világossá tette, hogy nem lesz egyszerű dolguk. A raktár hatalmas belső tere lenyűgözte őket. Polcrendszerek emelkedtek egymás fölé, egészen a homályba vesző mennyezetig, tele régi emelőgépekkel és porlepte tárolódobozokkal. A fémes szag és az enyhe hideg egyfajta síri hangulatot kölcsönzött a helynek.

  • A Paragon-3B alkatrészek ezen a szinten vannak. – mondta Eve, miközben az egyik terminálnál ellenőrizte az adatokat.
  • Akkor mozogjunk! – indult Marcus. – Látni akarom a kincsesbányát!

Eve csatlakoztatta a hordozható adatolvasóját az egyik működőnek tűnő terminálhoz, amely reményei szerint kapcsolatban állt a raktárkészlet nyilvántartásával. Az adatbázis lassan éledt fel, mintha a rendszerek maguk sem hitték volna el, hogy valaki újra használni akarja őket. Idő kellett, amíg megtalálta, amit keresett, de nem adta fel.

  • Megvan a katalógus. – mondta végül, miközben az adatokat böngészte. – A Paragon-3B vezérlőegységhez szükséges fő alkatrészek egy része raktáron van… de csak töredékesen. A teljes készlet hiányos.
  • Még így is jóval több van itt, mint amire számítottam. – mondta Matten, miközben a polcokat pásztázta a sisaklámpájával és olyan arcot vágott, mint egy kisgyermek a játékáruházban.
  • Itt a lista Eve! – nyújtott át Welira egy apró adathordozót a nőnek.
  • Nézzük át! – Eve gyorsan összegyűjtötte a központi nyilvántartóból az adatokat miközben félhangosan olvasta: – A mechanikus pajzsokhoz való pajzspanelek hőálló ötvözetből, vagyis grafén-titánium kompozitból. Strukturális merevítők rugalmas rezgéselnyelő anyagból. Hidraulikus mozgásvezérlők a pajzspanelek pozícionálásához. Ezek a tizenegy-nyolcvanhármas soron vannak, valaki menjen és szedje össze az automata által kiemelt tárolókat! Valami szállítóeszköz is kell majd, mert ezeket kézben nem visszük ki innét!
  • Megyek! – intett Ben és sietett hasznossá tenni magát.

Eve folytatta Matten listájának felolvasását és ujjai fürge táncot jártak a kijelölő konzol éritőfelületén.

  • Az energiapajzsokhoz szükség lesz pajzsgenerátor magmodulokra vagyis plazma-fokozókra. Úgy látom, ezt majd gyártani kell, mert egy darab sincs készleten. Aztán mágneses pajzstekercseket és nagy kapacitású tartalék energiatároló cellákat is kértél. Ezekből három típus is van. Melyik legyen, Matten?
  • A legnagyobb! – felelte az öregember a monitoron sorakozó paramétereket figyelve.
  • Oké, megvan. – bólintott Eve. – Mehetünk tovább. A nanotechnikai külső burkolathoz kellenek nanotechnológiai részecskekészletek, ami egy önjavító alapanyag. Burkolati szegmentumok rezisztens bevonattal. Katalizátor egységek a nanobotok működéséhez.
  • A burkolati szegmentumokból vigyünk tripla mennyiséget, mert ahogy ezeket a srácokat ismerem, gyakran lesz rá szükség. – mondta Matten.
  • Rendben. – bólintott a nő és kijelölte a három egységet. – Nézzük, mi kell még! A hajtóműrendszerhez való hiperhajtómű téridő-stabilizátoroknak is híján vagyunk. Kettőt írtál fel, de csak egy van, így azt is le kell gyártanunk.
  • Ha a gépek működnek, nem gond, mert megvannak a Paragon specifikációk. – mondta Matten.
  • Tradicionális ionhajtómű tolócsövek méghozzá plazmaálló anyagból. – folytatta Eve. – Hűtőegységek a leírás szerint folyékony xenon keringtető rendszerrel. Oké, ez is megvan. A navigációs rendszerekhez kellenek gravitációs érzékelő modulok, optikai pozícionáló csomópontok és elektronikus mágneses árnyékolók EMP ellen. Az árnyékolóból melyik opció legyen?
  • Mennyit kínál fel? – hajolt közelebb hunyorogva Matten.
  • Kettőt. – segítette ki a nő.
  • A vastagabból viszünk.
  • Oké mester! – mosolygott Eve és folytatta a böngészést. – Az életfenntartó rendszerekhez kértél szén-nanorost oxigénszűrőket, mikrobiológiai vízszűrőket és hosszú élettartamú légkeringető ventilátorokat. Ezekből van bőven. A következő… A kommunikációs rendszerekhez való adattranszfer relék méghozzá kvantum-alapú kommunikációhoz. Antennák nagyobb tartományú rádiófrekvenciás jelerősítőkkel. Mennyire nagyok legyenek?
  • A lehető legnagyobbak. – felelte Matten. – És a zajtűrő algoritmikus processzorokból is a fejlesztett változat kell, ha van.
  • De van ám! – mosolygott elégedetten Eve. – Most nézzük a fegyverzeti modulokat! Ionágyúk hűtőrendszeréhez tartalék hővezető csövek… sajnos nincsenek készleten.
  • Akkor azokból is gyártunk amennyiben tudunk. – jegyezte fel Matten.
  • Aztán vannak itt precíziós bombavető célzómechanizmusok meg plazma- és ionenergia-kondenzátorok. – keresett tovább Eve. – Oké-zsoké! Jöhet a fedélzeti energiaelosztás. Energiaelosztó központ vezérlőmoduljai. Ezekből egy darab sincs.
  • Az érthető, mert egyedileg kell illeszteni az energiaelosztó rendszerhez. El tudjuk készíteni remélem! Mi kell még ehhez a blokkhoz?
  • Energiakonduktorok nagy teljesítményhez. – felelte Eve. – Van itt három fajta. Ebből is a legnagyobbat kéred Matten?
  • Igen, a Zetai hibrid technika miatt szerencsésebb a nagy. – bólogatott az öreg.
  • Jó. – jelölte ki az alkatrészeket Eve. – A következő a zárlatvédelmi egységek, vagyis automatikus gyorsmegszakítók. Ez is pipa! Az utolsó a vészjelzőkhöz kompatibilis redundáns vészjelző rádiómodulok… beépített önálló energiaforrások, azaz ultrakompakt akkumulátorok, és végül jelzőled-egységek tartalék optikai szálakkal. Ennyi volt a listán. Kell még valami, ha már itt ülünk?
  • Legszívesebben egy új géphez való komplett alkatrészt elvinnék, de sajnos nem teherhajóval jöttünk. – sajnálkozott Matten.
  • Azért még jó lenne egy csomag torziós stabilizátor gyűrű a mechanikai stabilitás érdekében meg plazma- és ionenergia-kondenzátorok, mert azok a fegyverrendszer és az energiaelosztás kulcsalkatrészei. – egészítette ki a listát Welira. – Ami még hiányzik, azt megpróbálhatjuk legyártani a gyártósoron, ha még működnek a rendszerek.
  • Jó terv. – bólintott Marcus. – Kezdjünk el összepakolni mindent, amit összeszedtetek!
  • Nagyjából hetven százalék megvan. – jelentette Welira. – A többit viszont csak a gyártósoron tudjuk előállítani.

Ben talált egy működőképes szállítójárművet, amellyel a robotkarok által ráemelt alkatrészeket kijuttathatták az űrhajóhoz. Igaz, az akkumulátor energiatöltöttségi szintje már csak hét százalékon volt, de remélte, hogy épp kitart, ameddig kell.

  • Nagyon óvatosan szállítsatok és pakoljatok mindent! – figyelmeztette őket Rohnat. – Na, menjünk, nézzük meg azt a gyártósort!
  • Ben és én kivisszük apa, aztán visszajövünk a legyártott alkatrészekért. – nyugtatta meg Welira.

A csapat ezután az épületkomplexum másik végében található, hatalmas gyártócsarnok felé vette az irányt. Izgatottan, de óvatosan haladtak a csarnok mélye felé, ahol az automatizált és a specifikus gépsorokat elhelyezték. Az ajtók azonban itt is le voltak zárva, és Adam azonnal megértette, hogy újabb kihívás vár rájuk.

  • Ez a zár bonyolultabb, mint az előző. – állapította meg, miután megvizsgálta a konzolt. – A gyártósor protokolljait csak speciális hozzáféréssel lehet aktiválni. Ez itt valami régi vezetői azonosítót kér.
  • Van esély rá, hogy feltörjük? – kérdezte Marcus.
  • Nem lesz könnyű, de próbálkozom. – felelte Eve, miközben elővette eszközeit. – Addig is nézzetek körül, hátha találunk valamit, ami segíthet.
  • Talán elfogadja az én kódomat, hiszen vezető mérnökként dolgoztam itt. – bizakodott Matten.
  • Tegyünk egy próbát! – engedte közelebb Eve.

Amíg Eve és Matten a zárral próbálkoztak, addig Adam és Rohnat a környék átvizsgálásába kezdett. Egy régi szekrényben hamarosan találtak egy mesterkulcsot, amelyet valószínűleg a mérnökök használtak a telep működésekor.

  • Sajnos nem fogadja el a kódot! – szólalt meg lemondóan néhány sikertelen kísérlet után Matten.
  • Ez talán segíthet! – lépett oda Rohnat.
  • Nagyszerű! – mondta Eve, miközben a kulcsot a konzolhoz csatlakoztatta. A rendszer némi küzdelem után elfogadta az azonosítót, és a hatalmas zsilip lassan kinyílt.

A helyiség óriási volt, az egykor aktív gépek most szoborként magasodtak a csendben. Ahhoz, hogy beindítsák a gyártást, számos kihívással kellett szembenézniük. A gyártócsarnokban négy sor óriási gép állt lőttük, amelyek között valamikor a Tejútrendszer ezen szektorának legfejlettebb technológiáit állították elő. Most azonban minden poros és rozsdás volt.

  • Indítsuk be ezeket a gépeket. – lépett oda Adam határozottan, mert otthon érezte magát a gépsorok között. – Első feladat a gyártósorokhoz szükséges különálló energiaforrások bekapcsolása, mivel ezek nincsenek rákötve a vezérlőközpont által indított fő hálózatra.

A gyártósor új életre keltése azonban már újabb kihívást jelentett, amely minden tudásukat és kreativitásukat igénybe vette.

  • Több energiatároló modul elhasználódott vagy tönkrement, ezeket pótolni kell. – vakargatta a fejét Adam. – A tartalék modulok nélkül esélyünk sincs.
  • Gyere, nézzünk körül hátha találunk valami megoldást! – intett Tessir. – Valahol kell itt lennie tartalék energiacelláknak.

Tessir ekkorra már felismerte a raktár egy régi, elkülönített szekcióját, ahol még volt néhány megkopott, de használható energiacella. A csapat együtt dolgozott a cellák visszahelyezésén, a sérült modulok köré ideiglenes bypass-köröket építve. Amikor végre felzúgtak az első áramkörök, a gépsorok mintha felmordultak volna hosszú álmukból, ám az energiaellátás még nem volt elegendő a teljes rendszer indításához.

  • A vezérlőszoftver fájlkészletei részben sérültek. – állapította meg Adam, miközben egy külső port csatlakozón keresztül kapcsolatot teremtett a gépek központi számítógépével. – Az adatmodulok egy része sérült, a gyártósor egyszerűen képtelen lesz pontosan legyártani az alkatrészeket.
  • Ezért hoztam el magammal A3-at! – intett az ideérkezésük óta csendben várakozó rozsdás fekete robot felé Matten. – Az agyában megtalálod a komplett gyártósori szoftver adatbázist. Rohnat segít neked.

Hosszú időbe telt, mire Adamnak és Rohnatnak sikerült visszaállítania a robot memóriájából egy régi, ám tökéletesen működő verziót. A gépek végül megértették az új parancsokat, és a képernyőkön a zöld "ÜZEMKÉSZ" üzenet jelent meg.

  • Nem hallom a tapsot emberek! – kiáltott fel megkönnyebbülésében Matten és szavait valóban lelkes tetszésnyilvánítás követte. – Indul a gyár!

Matten, Tessir, Rohnat, Welira és Adam A3 és M.A.R.K. segítségével beindította a gépsorokat, miközben a nekilendülő rozsdás szállítószalagok zaja betöltötte a csarnokot. A csarnokban lassan életre kelt a technológia rég feledett csodája: az automatizált gyártósorok. A hatalmas gépek mozgása összhangban lüktetett, mint egy gépi szimfónia, minden egyes mozdulatuk a precizitást és célszerűséget tükrözte. Az energiaellátó rendszerek felélesztésével, a vezérlőszoftver frissítésével és a nyersanyagellátás helyreállításával a gépsorok készen álltak, hogy újra gyártsák a Paragon létfontosságú alkatrészeit. A csapat elégedetten figyelte, ahogy a harmincöt éve nem használt gépek ismét életre keltek.

Örömük azonban még korai volt, mert a gépsorokat kiszolgáló robotkarok rozsdás fémkarjai lassan, akadozva mozdultak ugyan, ám néhány tétova mozdulat után megálltak. Tessir és Adam a karok hajtóműveit és érzékelőit egyesével ellenőrizték, végül frissített szoftverrel és néhány apróbb javítással sikerült újjáéleszteniük a rendszert. Ahogy az első robotkar pontosan ráillesztett egy panelt az alatta futó alkatrészre, a csapat szinte egyszerre sóhajtott fel megkönnyebbülésében.

  • Jó lesz ez! – dünnyögte Matten és megveregette az egyik gép acélburkolatát.

Az első gyártósor, amely életre kelt, a pajzsgenerátorok magmoduljait kezdte előállítani. A plazma-fokozókhoz rendkívül tiszta alapanyagokra volt szükség, ezért a minőségellenőrző szűrőrendszerek minden beérkező alapanyagot alaposan átvizsgáltak és megtisztítottak. Az automatizált robotkarok finom, precíz mozdulatokkal adagolták a folyékony plazmamagot hordozó mikrokapszulákat. A gyártósor hőmérsékleti rendszere folyamatosan szabályozta a belső kamrákat, biztosítva a stabil plazmaformázást. Amikor az első modul elkészült, egy minőségellenőrző állomás alaposan megvizsgálta, és a rendszer kiemelkedő pontosságot jelzett. A modul szinte izzott, mintha maga is tudná, hogy új életet lehelhet majd a Paragon energiapajzsaiba.

Matten és két régi munkatársa elégedetten figyelték a folyamatot, miközben a távolabb állók a végeredményt csodálták.

A következő gépsor a hiperhajtómű kritikus téridő-stabilizátorait állította elő. Ez a folyamat különösen nagy figyelmet igényelt, mivel a téridő-torzítás kezelésére szolgáló modulok extrém precizitást követeltek meg. A gépsorok először hajszálpontos formázással készítették el a stabilizátorok alapstruktúráját, majd robotkarok tucatjai helyeztek el nanoszinten konfigurált energiahálókat a belső szerkezetben. Rohnat figyelmeztette a csapatot, hogy senki se jöjjön a gépek közelébe, mert a legapróbb szennyeződés is működésképtelenné teheti a hajtóművet, ezért a modulokat minden gyártási lépés után ellenőrizték. Amikor az első stabilizátor végül elhagyta a gépsort, Tessir elégedetten nézte, ahogy a minőségellenőrző állomás tökéletes eredményt jelez.

  • Nem hittem volna, hogy valaha még itt állok és ezeket a gépeket irányítom! – sóhajtott Rohnat és szemei bepárásodtak. – Hálás vagyok a sorsnak, hogy itt lehetek!
  • Hát még én, barátom! – karolta át a vállát Matten. – Az élet maga is egy csoda!

Welira hallotta a szavaikat és látta az arcukon megjelenő boldog mosolyt, amitől ő is elérzékenyedett. Pontosan tudta, hogy mi jelent ezeknek a sokat megélt embereknek ez a néhány óra, amit itt tölthetnek. Életük egyik szép időszaka, a fiatalságuk éledt újra, miközben a jólismert gépsorokkal dolgoztak.

Az ionágyúk hűtőrendszeréhez szükséges tartalék hővezető csövek gyártása a harmadik gépsoron kezdődött meg. A hővezető csövek alapanyaga egy speciális fémötvözet volt, amelyet a gépsor először folyékony állapotba olvasztott, majd gyors hűtéssel szilárdított. A szalagok végén robotkarok hajlították és vágták méretre a csöveket, miközben az anyag belső szerkezetét is ellenőrizték. Matten elvégezte a gépsor beállításainak finomhangolását, hogy a csövek optimális hővezető képességgel rendelkezzenek. Amint a csövek elkészültek, a minőségellenőrző állomás nagy sebességű termikus tesztet végzett rajtuk, hogy biztosítsa a hatékony hőelvezetést.

  • Minden úgy megy, ahogy mennie kell? – kérdezte Adam Mattenhez fordulva.
  • Nagyszerű munkát végeztetek! – válaszolt elégedett arccal az öregember.

Az utolsó aktív gyártósor az energiaelosztó központ vezérlőmoduljain dolgozott. Ezek a modulok az egész hajó energiaáramlását szabályozták, és kulcsfontosságúak voltak a Paragon működéséhez. A gyártási folyamat itt egy bonyolult nyomtatott áramköri rendszert foglalt magában, amelyet hermetikus kamrában, nanobotok segítségével állítottak elő. A gépsorok először elkészítették az áramköri panelek alaplapjait, majd robotkarok és precíziós lézerek illesztették a mikrochipeket a megfelelő helyekre. Adam közvetlenül felügyelte a folyamatot, hogy a modulok programozása hibátlan legyen. Az első vezérlőmodul elkészülte után kontroller egység csatlakoztatta azt a tesztrendszerhez, amely hiba nélküli működést mutatott.

Ahogy a gépsorok dolgoztak, a csarnokot zúgás és a fém hangjának fülbemászó zenéje töltötte be. A robotkarok táncoltak a szállítószalagok felett, miközben az anyagok precízen illeszkedtek egymáshoz. A minőségellenőrző állomások szikrázó fényei jelezték, hogy a gyártás minden lépése megfelelően halad. A csapat műszaki tagjai lelkesen dolgoztak, figyelve a rendszerek stabilitását és a gyártás hatékonyságát. Az automatizált gépsorok hibátlanul végezték munkájukat, de mindenki tudta, hogy a gépek tökéletessége mögött az ő emberi erőfeszítéseik és találékonyságuk rejlik.

A gyártósorok monoton zümmögése végül lassan elhalkult, jelezve, hogy az utolsó alkatrész is elkészült. A műszaki csapat tagjai fáradtan, de elégedetten gyűltek össze a minőségellenőrző állomásnál, ahol az elkészült pajzsgenerátor magmodulokat, téridő-stabilizátorokat, tartalék hővezető csöveket és vezérlőmodulokat sorakoztatták fel. Az egyes alkatrészek átvizsgálása óramű-pontossággal zajlott, hiszen egyetlen hiba is végzetes lehetett a Paragon rendszerében. Matten, Rohnat és Tessir egyenként ellenőrizték a plazma-fokozók paramétereit. Welira gondosan dokumentálta az eredményeket, miközben Adam és A3 az új téridő-stabilizátorok illeszkedését tesztelte egy helyszíni makett segítségével. Az ellenőrzés hosszú percekig tartott, de végül minden alkatrész zöld utat kapott. A csapat ujjongva adott hangot a megkönnyebbülésének, noha fáradt szemük az órák óta tartó munkát tükrözte. Az alkatrészeket ezután gondosan szivacsos tokokba helyezték, majd ütésálló konténerekbe zárták, amelyek ellenálltak a szélsőséges marsi időjárási viszonyoknak és az űrhajó indulásakor fellépő rázkódásoknak. Eve a konténerek mindegyikére felragasztotta az azonosító címkéket és a tartalmat részletező listát.

  • Egy teljes nap kemény munkája van ebben a négy ládában. – jegyezte meg Matten, miközben egy plazma-fokozót tartalmazó konténert emelt be a szállítórobot karjába. – Még csak bele sem gondoltam, hogy ennyi időbe telik elkészíteni őket.

– Én igen. – felelte Adam félmosollyal, ahogy az utolsó konténert is a helyére emelte. – Hatalmas élmény volt veletek dolgozni! Köszönöm, hogy ezt megtapasztalhattam!

A műszaki csapat összesen huszonöt órát töltött el egy huzamban a gyártással és ellenőrzéssel. A fáradtság azonban eltörpült az eredmény felett érzett büszkeség mellett. A hermetikusan lezárt konténereket a gyár szállítórobotjaira rögzítették, amelyek zökkenőmentesen navigáltak a porral lepett szervizúton. Eve és Adam gyalog kísérték a robotokat, figyelve, hogy az egyenetlen terepen ne érje őket kár. A vörös alkonyat már elnyelte a távoli nap utolsó sugarait, amikor a csapat végre megérkezett az űrhajóhoz. A Zetai csészealj árnyéka sötét tömbként magasodott föléjük, mintha már alig várná, hogy hazaindulhasson. Nat irányításával a hajó rakodónyílása lassan kitárult, és a csapat, ügyelve az apró részletekre, megkezdte a rakomány betöltését. Adam a belső tartórendszereket ellenőrizte, hogy biztosítsa a konténerek szilárd rögzítését. Matten közben a rakománylistát egyeztette Welira jegyzeteivel.

  • Most már tényleg csak rajtunk múlik, hogy a Paragon újra repüljön. – jelentette ki Rohnat, ahogy az utolsó konténer is a helyére került. – Ez az utolsó lépés a megmentéséhez.

Egyikük sem szólt, de mind érezték a pillanat súlyát. A gyár hatalmas kapui mögött egy világ maradt hátra, amit ők talán soha nem látnak viszont. A csapat utoljára visszanézett a gyárra, majd a rakodónyílás záródó ajtajának halk szisszenése véget vetett a hosszú küldetés egy újabb fejezetének.

Marcus valami titokzatos villanást vélt felfedezni Elara szemeiben és alig várta, hogy megtudja az okát.

KEPLER-452b

Syntha

7.

A Marsról történő visszaérkezés után Elara szigorú határozott fellépéssel vette kézbe a Paragon legénységének jövőjét. Utasításba adta Ariának a megkezdett rehabilitációs program folytatását. A mindennapos elfoglaltsággal a Paragon teljes személyzetét sikerült négy hétre teljesen kivonnia a forgalomból.

A három öreg mérnök, illetve Welira, Adam, Eve és Pan a Paragon javítási munkálataival voltak elfoglalva. Elara négy hetes határidőt szabott meg számukra, mert utána szerette volna azonnal újraindítani a mentési szolgálatot.

A laboratóriumban szorgos kutatómunka folyt. Kwan professzor vezetésével a csapat napról napra közelebb jutott a mentálisan irányítható androidok kifejlesztéséhez. Ebből a munkából Virág, Zsigmond, M.I.R.A. és – mint informatikai asszisztens gyakornok – Anne is jócskán kivette a részét.

Az ötös platform építésének utómunkálatai eközben folyamatosan zajlottak. Ennek a munkának a koordinálását Victorra, Tamarára, Alexre és Sophiára bízta.

Roy és emberei mindeközben tökéletes rutinnal látták el az állomás őrzésének és a megfigyelő torony ügyeletének feladatát, jócskán megkönnyítve ezzel az amúgy is túlterhelt alapszemélyzet mindennapi életét. Chuck és Renate kifejezetten hálás volt a rájuk osztott ügyeletek számának csökkentéséért.

Egy héttel később az állomástól néhány száz méterrel távolabb, a régi vízierőmű közelében kültéri munkálatok kezdődtek. Az oda érkező műszaki brigád elsőként magas elektromos védőkerítést épített egy jókora négyzet alaprajzú terület köré, hogy megvédje az építési zónát a vadonban kószáló ragadozók és egyéb nagytestű vadállatok ellen. Ezt követően hatalmas földmunkagépek érkeztek, amelyek teljesen simára gyalulták a területet és masszív alapot kezdtek építeni rá. A naphosszat zúgó-dübörgő gépek fokozódó kíváncsiságot ébresztettek a bázis lakóiban.

Elara azonban ezekről a munkálatokról nem árult el részleteket, csak annyit mondott a kíváncsi Marcusnak és Victornak, hogy egy új – hosszú távú – projekt beindításához van rájuk szükség. Ezután elbúcsúzott tőlük és fontos üzleti ügyeire hivatkozva határozatlan időre a Földre utazott. Marcus kivételével – akivel napi holo-chat kapcsolatban volt – a többiek a következő négy hétben nem is hallottak felőle. Igaz, az intenzív rehabilitációs program és egyéb munkáik miatt idejük/erejük sem volt őt hiányolni.

Három héttel Elara távozása után sikeresen lezárult a legénységi rehabilitációs program. Már csak a Paragon javításának befejezését kellett megvárni, hogy folytathassák a mentési munkát. Pan azonban szomorúan jelezte Marcusnak, hogy a csapat – bár mindenki a legjobb tudása szerint végezte a feladatát, mégis – nem várt nehézségekbe ütközött az eredeti és a Zetai technológia összehangolásakor. Arra a kérdésre, hogy mennyi időre van még szükségük, tanácstalanul vont vállat és azzal nyugtatta Marcust, hogy ők megtesznek mindent és igyekeznek a lehető leghamarabb üzembiztossá tenni a Paragont. Így hát mit volt mit tenni, Marcus határozatlan időre a szimulátorban gyakorlatoztatta a legénységét és minden nap türelmetlenül várta Pan helyzetjelentését. Természetesen Elarát is tájékoztatta a határidő kényszerű eltolódásáról, és csodálkozott, amikor a nő ahelyett, hogy csalódott vagy bosszús lett volna, meglepően könnyedén vette tudomásul a hírt.

Az előre be nem tervezett hosszú szabadság kiváló alkalmat nyújtott a bázison élő emberek közötti kapcsolatok elmélyítésére. A különböző munkaterületeken tevékenykedő munkatársaknak több ideje jutott közös programok szervezésére, játékra, sportra, szórakozásra, elmélyült beszélgetésekre és egymás alaposabb megismerésére.

Marcus örömmel konstatálta, hogy az együtt töltött hetek alatt új barátságok szövődtek és mély kapcsolatok születtek. Észrevette, hogy Jarred és Welira egyre több időt töltenek meghitt kettesben félrevonulva és örült, hogy pilótájának érzelmi élete végre kiegyensúlyozottá válik.

Az is feltűnt neki, hogy Alex és Emese hosszú, bizalmas beszélgetéseket folytatnak egymással és a félreérthetetlen jelekből biztosra vette, hogy nem csupán szakmai témákról esik szó közöttük.

Ami viszont kissé meglepte, de valójában örült neki, az Victor és Sophia eddig munkatársi viszonyának intimebb irányba történő eltolódása volt. Egy négyszemközti beszélgetés alkalmával Victor bizalmasan elárulta Marcusnak, hogy ez a kapcsolat titokban már régóta érlelődött közöttük, de ezidáig mindketten kényesen ügyeltek rá, hogy elrejtsék érzéseiket a külvilág elől.

Végül egy igazi, érett ám annál romantikusabb szerelem is kibontakozott figyelő tekintete előtt. Ez pedig Tracy és Xavier klasszikus értékekre épülő, lassan kibontakozó kapcsolata volt.

Elégedetten nyugtázta ezen kívül azt is, hogy a közös hobbik és érdeklődési körök felszínre kerülésével kisebb-nagyobb csoportok jöttek létre és az állomás dolgozóiból összetartó, egymáshoz több szállal kötődő igazi közösség kovácsolódott.

Ezek után nem csodálkozott azon, hogy egyre erősebben érzi Elara hiányát és az esti holo-chat beszélgetéseknél jobban vágyik a személyes közelségre.


GLIESE-581d

FAGYOTT ÓCEÁNBOLYGÓ

BRANSFIELD-SMITH HYDRALIS-7

MÉLYTENGERI KUTATÓÁLLOMÁS

8.

A három tudóst az éjszaka közepén az aktuális kutatási projektet futtató számítógéprendszer csipogó hangjelzése ébresztette fel. Eredmény született!

Egyikük egy fiatal azurion nő volt. Finom vonású arcában két nagy, mandulavágású szem csillogott. Csinos, hegyes kis füleket viselt. Hosszú, valószerűtlenül vékonyszálú kékesfekete hajzuhataga – amely a vízben a légzőszerv szerepét töltötte be – most lágyan omlott keskeny vállaira. Törékeny ám áramvonalas testét mélyazúrkék feszes bőr fedte, melyen vékony, ezüstös biolumineszcens csíkok szaladtak szét. Kezének és lábának ujjai közt áttetsző rózsaszín úszóhártya feszült. Hétköznapi öltözete egyáltalán nem illett ehhez az életveszélyes környezethez.

Társa a nypharyda fajhoz tartozott, amely eredetileg szintén alapvetően vízi éltmódhoz alkalmazkodott. Kupolaszerű fejéből oldalirányban két jellegzetes kerek, porcos képződmény emelkedett ki, melyek a víz alatt kopoltyúként funkcionáltak. Arcából két fekete íriszű halszem nézett mereven előre, orra és szája helyén mozgékony polipkarokhoz hasonló nyúlványok lógtak. Teste elnyújtott, enyhén lapított humanoid alak volt, melyet halvány rózsaszín, lila és ibolyakék árnyalatokban jártszó, áttetsző bőr borított.

A harmadik egyáltalán nem illett ebbe a társaságba, hiszen a kyránok köztudottan egy száraz, félsivatagos éghajlatú bolygóról származnak. Magasabb és jóval vaskosabb volt, mint a többiek. Hüllőszerű arcában lapos orr, fölötte pedig két apró, függőlegesen vágott íriszű szem ült. Feje két oldalán egy-egy kis kerek lyuk szolgált hallószerveként. Vastag, rugalmas matt mohazöld bőrét aranybarna pikkelyek borították. Könnyű, lenge anyagú öltözetet viselt, amely a sivatagban jó szolgálatot nyújthatott, itt azonban egyáltalán nem volt praktikus.

Néhány perccel a jelzés után mindhárman a labor vezérlőtermében álltak és a műszereket figyelték.

  • Sikerült! – kiáltott fel Lokahi. – Megcsináltuk! Stabilizáltuk a kvantumizotópot!

Két tudóstársa, a rózsaszín bőrű Nannahy és a hüllő ábrázatú Kikkekikoa azonnal mellette termettek és lelkesen figyelték a monitoron futó legfrissebb adatokat. Minden eredmény zöld színnel villogott, igazolva több éves kutatómunkájuk helyességét.

  • Nézzétek csak! – mutatott egy kisebb, ám vörössel keretezett adathalmazra Nannahy. – A stabil kvantumizotóp potenciáljával valami nem stimmel. Ebben a regiszterben ötezernek kellene szerepelnie, de itt jóval magasabb az érték!
  • Mutasd, mekkora! furakodott oda mellé Kikkekikoa. – Ez lehetetlen!!! Százezer fölött van!!!
  • Ez nem lehet valós adat! – hitetlenkedett Nannahy. – Ellenőrizd újra Lokahi!
  • Most futtatom a harmadik kontroll protokollt, biztosan nincs tévedés! – lelkendezett a fiatal nő és kék delfinbőrén apró biolumineszcens hullámok szaladtak át. – A stabil kvantumizotóp potenciálja messze felülmúlja az alap ötezres bemérést. A száztízezret közelíti.
  • Ez nagyszerű! – dörmögte mély hangján Kikkekikoa. – Ez galaktikus színtű áttörést jelent! Bár, tegyük hozzá, hogy ez még mindig csak itt az óceánfenék extrém nyomáskörülményei közt sikerült. Normál felszíni nyomás mellett is folytatnunk kell a kísérleteinket. Ez így most egy komplett csillagrendszer elpusztítására is elegendő lenne.
  • Ez már túl sok! – szörnyülködött Lokahi. – Ez akkora felelősség, amit én nem merek bevállalni és elképzelhetetlen veszélyt jelenthet az egész Orion-karra, ha rossz kezekbe kerül!
  • Ha megkapjuk a további támogatást Dr. Verrintől, akkor tudjuk folytatni. – ingatta négy polipkar szerű szájszervét Nannahy. – De legutóbb azt mondta, szigorítani fogja a feltételeit.
  • Vajon mit jelenthet az? – komorult el Lokahi. – Én épp benne nem bízom. nagyon megváltozott mostanában. Több jogot nem adhatunk át neki, mert azzal lemondanánk minden személyes érdekünkről. Ezért is titkosítottam biztonságból azonnal a kutatási dokumentációkat.
  • Jól tetted! – helyeselt Nannahy
  • Erről beszéljünk még, mielőtt elújságoljuk neki a siker hírét! – tanácsolta orrnyergét masszírozva Kikkekikoa. – Addig is mentsük ki az adatokat, töröljünk mindent a rendszerből és rejtsük el az adathordozót!
  • Egyetértek! – csatlakozott hozzá Nannahy. – Nem késlekedhetünk.
  • Igazatok van! – bólintott kissé letörten Lokahi és azonnal munkához látott.

Azt egyikük se sejtette, hogy ha mást nem is, de a számítógép monitorán futó kontroll adatokat Dr. Verrin azonnal láthatta. Arról pedig fogalmuk sem lehetett, hogy a többi adat titkosítása miatt kizárva érezte magát a kutatási projektből, holott a költségek egy részét valóban ő finanszírozta.

A végtelen űr sötétjében egy hófehér technológiai csoda ragyogott, amely túlmutatott mindenen, amit az emberi elme valaha is elképzelt. A Centauri Technológiai Szövetség központi bázisa – egy lebegő mestermű, amely az univerzum legkiválóbb elmélkedéseinek és fejlesztéseinek ad otthont. A bázis elegáns ívei és masszív tartóoszlopai olyan harmóniát sugároztak, amely egyszerre idézte a békét és a határtalan erőt.

Dr. Mestra Verrin, a kelarith faj zseniális mérnöke, a bázis szellemi és operatív vezére, a központi irányító teremben állt. Az átlátszó kupolán túl a galaxis végtelen csillagrendszerei tárultak fel előtte. A kelarith faj tagjai felfedezésre születtek és ez alól Dr. Verrin sem volt kivétel. Új technológiák, galaxisokat átszelő energiahálózatok és önálló gondolkodásra képes mesterséges intelligenciák – ezek nagy részben az ő irányítása alatt születtek meg.

  • Hogyan merészelték titkosítani a fő kutatási adatbázist? Meg akarnak lopni? Most, hogy végre sikerült stabilizálni a kvantumizotópot, maguknak akarják a dicsőséget! – dühöngött hangját visszafogva Dr. Verrin. – Ezt nem fogom annyiban hagyni! Megkeserülik még, hogy ujjat mertek húzni velem!
  • Figyelmeztettelek, emlékszel? – szólalt meg a mögötte álló alacsony, aranysárga köpenyes alak. – A kvantumizotóp sokkal értékesebb annál, mint először gondoltuk.
  • Emlékszem Tiszteletre Méltó Anya! – fordult feléje Dr. Verrin. – De eddig feltétel nélkül megbízhattam a kutatócsoportban. Végülis tíz százalékban én finanszíroztam az eddigi munkájuk költségeit.
  • Így van. – bólintott Senna Lorith. – És ők most mégis el akarják titkolni előled, amit felfedeztek. Vajon miért?

A szikár, magas kelarith főmérnöknő elgondolkodott. A homlokából legyező szerűen hátrafelé ívelő széles csonttaréj enyhén rózsaszínre váltott, amely fajánál fokozott mentális tevékenységre utalt.

  • Talán mert a Kaelion-72 eddig még nem ismert tulajdonságára találtak rá…
  • Én is úgy gondolom. – erősítette meg a főpapnő. – Ha javasolhatom, egyelőre még ne fedd felelőttük, hogy rájöttünk a titkukra! Beszélj velük úgy, mint eddig és ha nem éred el a célodat, gyakorolj nyomást rájuk!
  • Megfogadom a tanácsodat Tiszteletre Méltó Anya! De kérlek, most térjünk vissza az eredeti beszélgetésünkhöz! Hogyan tudnál segíteni, hogy végre utódot szülhessek?
  • A Nagy Helix kegyes, leányom! Ha te segítesz neki a céljai elérésében, hidd el, ő sem lesz hálátlan…

KEPLER-452b

Syntha

9.

Nyolc hét telt el Elara elutazása óta. A műszaki csapat időközben sikeresen helyreállította és működőképessé tette a Paragont. Ennek köszönhetően máris túl voltak néhány sikeres mentési akción és lassan visszaállt a legénység korábbi életritmusa.

Az állomás nagy hatótávolságú szenzorai szokatlan méretű objektum közeledését észlelték. Ezen a napon Hans és Cloude volt az ügyeletes.

  • Az előzetes analitika szerint egy Extra Long Cargo osztályú nagy teherhajó lehet. Az ilyen nem gyakori vendég errefelé. – mondta a monitorokat figyelve Hans. – Talán valamelyik bányászkolóniára hozott gépeket…
  • Egy kisebb város is elfér egy ekkora szállítón. Lehet vagy ötszáz méter hosszú. – pillantott a radarképernyőre Cloude. – A parancsnok nem jelzett hozzánk érkező szállítmányt?
  • Elara titokzatos építkezésére gondolsz ott az erőmű melletti területen? A naplóban nem szerepel ütemezett beérkező szállítmány. – nyitotta meg a szolgálati feljegyzéseket tartalmazó digitális naplót Hans.
  • Lehet, hogy elfelejtette beírni. Tudod milyen a szerelem… – vigyorgott Cloude.

Más esemény nem lévén, érdeklődéssel követték, ahogy a gigantikus teherhajó megközelíti a bolygót, majd fékező manővert hajt végre és épp az állomás felszíni koordinátái fölött geostacionárius pályára áll. Még ez sem keltett gyanút bennük, mert arra gondoltak, hogy hozhatott bármit akár a szomszédos Yagron-13 kolónia számára is. Cloude feltevése csak akkor igazolódott be, amikor a teherhajó parancsnoka az állomás hullámhosszán jelentkezett be.

  • S.E.S. 10 irányítás! Itt Atlas-37-1-44 Cargo Carrier teherhajó! Philip Lambert parancsnok beszél!

A két férfi összenézett és Hans a mikrofonhoz hajolt.

  • Atlas-37-1-44 Cargo Carrier! Itt az S.E.S. 10-es állomás! Hans Vogel irányítótiszt! Hallgatom Lambert parancsnok!
  • Nagytömegű szállítmányt hoztunk a Marsról a Sigma Emergency Solutionnek Mrs. Elara Woss nevére.
  • Nem vártunk semmit parancsnok. – felelte Hans. – Ki a feladó és mi a szállítmány?
  • A szállítóleveleken Top Secret bélyegzők vannak, a feladója a Galaktikus Biztonsági Tanács. Ennél többet én se tudok. Átküldöm a dokumentumokat a hitelesség ellenőrzésére.
  • Mi a fene folyik itt? – mormolta maga elé Hans a fejét csóválva, és a szállítólevelek digitális azonosítójának valódisága csak némileg nyugtatta meg.
  • Rákérdezek a parancsnoknál, addig várakoztasd! – intett Cloude.
  • Türelmét kérem Lambert parancsnok, amíg elvégzem az ellenőrzést! – szólt a mikrofonba Hans.
  • Vettem irányítótiszt! Várom a visszajelzést! – hallották a férfi hangját, aztán az összeköttetés megszakadt.
  • Parancsnok, itt Cloude! – jelentkezett be a férfi, amikor Marcus fogadta a hívását. – Van itt egy böhöm nagy teherhajó, aminek az érkezése nincs előre jelezve a szolgálati naplóban. A parancsnoka azt mondja, Mrs. Woss számára hozott nagytömegű szállítmányt a Marsról. A feladója a GBT, a tartalma szigorúan titkos. Fogadjuk?
  • Igen, köszönöm! – felelte rövid csend után Marcus. – Megadhatod az engedélyt a szállítmány kirakodására. A naplóba bekerülhet, de amúgy ne verjétek nagydobra a dolgot!
  • Mi ez a fene nagy titkolózás parancsnok? – kérdezte Cloude gyanakodva.
  • Ez? Pfh! Ez Elara titkos projektje, amiről egyelőre még nekem se árult el részleteket. Bármibe lefogadom, hogy Davidson tábornok keze van a dologban. – felelte Marcus. – Az engedélyt megadom.
  • Értettem! – mondta katonás rövidséggel Cloude, majd hozzátette: – Vagyis nem értem, de idővel úgyis minden titokra fény derül. Bevallom, azt reméltem, hogy legalább neked elárul róla valamit…
  • Sajnos a nyilvánvaló tényeken kívül én se tudok egyebet. A Marsról való visszaérkezésünk óta dolgozik valamin titokban, de az az érzésem, hogy hamarosan mindenre fény derül. Holnapra várhatjuk a visszatérését.
  • Jól van, akkor jelzünk nekik, hogy kezdhetik a kipakolást. – fordult vissza Hanshoz Cloude. – Átvesszük a küldeményt.
  • Atlas-37-1-44 Cargo Carrier! Itt az irányítótiszt! Zöld jelzés! Ismétlem: zöld jelzés! – közölte röviden Hans. – Küldöm a célkoordinátákat! Visszaigazolást kérek!
  • Az engedélyt és a célkoordinátákat vettem, indítjuk a transzportokat! – jött a válasz.

A teherhajó gerincéről egymás után leváló kis landolóegységek hosszú sorban léptek be a légkörbe. Mindegyik egy-egy nehéz konténert tartott masszív rögzítőkarjai között. Szinte eltörpültek hatalmas szállítmányaik mellett, de az iszonyú súly meg se kottyant nekik. Állandó fékezés mellett lassan ereszkedtek le rakományukkal a megadott helyre, aztán ahogy megszabadultak a tehertől, már tértek is vissza a hajóra.

A folyamat hosszú órákon át tartott. Különleges látványt nyújtott a felhőkön átvonuló hosszú, szabad szemmel is jól látható, lassan mozgó konvoj. A fékezőrakéták aprónak tűnő izzó gázsugarai csillogó láncként ragyogtak az égbolton. Mire az utolsó lángocskák is kialudtak, az éjszakai égbolton felgyúltak a csillagok.

Elara több, mint nyolc hét távollét után – másnap délelőtt érkezett meg és elégedetten szemlélte az építkezést és a mellette elterülő konténervárost. Munkatársainak kérdő pillantásaira csak sejtelmes mosollyal válaszolt és még aznap estére teljes állománygyűlést hívott össze a nagyelőadóba.

Kíváncsi várakozás és izgatott csend fogadta, ahogy Elara Woss elegánsan, erőt és eltökéltséget sugározva lépett be a terembe és ment egyenesen a központi dobogón álló mikrofonhoz. Csillogó szemekkel végignézett a teljes létszámban összegyűlt embereken és ünnepélyes hangon megszólalt:

  • Kedves kollégáim, barátaim, a Sigma Emergency Solutions nagy családja!

A teremben feszült figyelem uralkodott el, néhányan előrébb hajoltak székükben, míg mások egyenesen Elara szemébe néztek, kíváncsian várva a folytatást és a magyarázatot az elmúlt hetek titokzatos eseményeire.

  • Ma egy olyan bejelentéssel állok elétek, amely nem csupán a jelenünket formálja át, hanem a közös jövőnket is hosszú távra biztosítja. Olyan jövőt, ahol senki sem marad segítség nélkül, ahol mindenki számíthat ránk – bárhol is legyen a galaxisban.

Az első sorokban néhányan elismerően bólintottak, mások halkan suttogtak egymás között. Elara szavai nyomán a teremben nőtt a várakozás feszültsége.

  • Két hónappal ezelőtt egy váratlan és nagy horderejű esemény történt, amely arra ösztönzött, hogy olyan döntést hozzak, amely kockázatos, de tagadhatatlanul szükséges. Mindannyian tudjátok, hogy csaknem elvesztettük barátaink egy részét, pontosabban a Paragon teljes legénységét és magát a hajót is. Ez a veszteség szomorú és végzetes lett volna minden tekintetben. Nagyrészt a legénység felkészültségének, az űrhajó páratlan képességeinek és egy váratlan baráti közbeavatkozásnak köszönhetően most mindannyian itt vagytok velünk. Ezért végtelenül hálás vagyok!

Az utolsó mondat után halk taps hallatszott a terem hátsó részéből, amihez egyre többen csatlakoztak.

  • Külön köszönet és végtelen elismerés jár annak a szakmailag kiemelkedően magas szinten működő csapatnak, akik az elmúlt hetek alatt nemcsak azt találták ki, hogy hogyan juthatunk hozzá a megfelelő alkatrészekhez, hanem a hiányzókat még le is gyártották és minden komplikációval megküzdve mára ismét működőképessé varázsolták a Paragont!

A tetszésnyilvánítás ezúttal hamar robajlássá nőtt, néhányan felálltak, hogy megtapsolják az érintett csapatot, akik szerény mosollyal és egy-egy bólintással fogadták a többiek elismerését.

  • Örömmel jelentem be, hogy a harminchét évvel ezelőtt a Marson létesített és régóta használaton kívüli Paragon űrhajógyár mostantól a miénk!

A teremben döbbent csend támadt, aztán hallgatóság soraiban hitetlenkedő suttogások indultak meg, néhányan meglepetten egymásra néztek, míg mások lelkesen füttyögni kezdtek.

  • Nem hagyhattam, hogy ez a hatalmas lehetőség elvesszen. Nem hagyhattam, hogy a galaxis legmegbízhatóbb mentőszolgálata kiszolgáltatottá és működésképtelenné váljon, hiszen a tények bizonyítják, hogy a galaxisban utazóknak szüksége van ránk. Ezért amilyen gyorsan lehetett, tárgyalásokat folytattam a legmagasabb kormányzati szervekkel, hogy az S.E.S. zavartalan működésének érdekében engedélyt kapjunk a Paragonhoz való alkatrészek gyártására.

A terem ismét tapsvihartól zúgott, ezúttal már egyértelmű lelkesedés és megkönnyebbülés sugárzott az arcokról.

  • A gyárat az elmúlt hetekben darabokra szedték, konténerekbe csomagolták, és ideszállították. Most pedig már itt van az új otthonában, a Kepler-452b-n. Itt építjük fel újra, távol a kíváncsi szemektől, de a Galaktikus Védelmi Bizottság hozzájárulásával. Tisztában kell lennünk azzal, hogy nem egyszerűen egy gyárat vásároltunk meg – függetlenséget, biztonságot és jövőt teremtettünk az S.E.S. számára.

A közönség sorain végig hullámzott a büszkeség moraja. Többen éljenezni kezdtek, míg mások lelkesen egymás vállát veregették.

  • Ez a döntés nem csupán üzleti érdekeket szolgál. Ez a döntés életeket ment – mert a mi munkánk erről szól. Mostantól biztosak lehetünk benne, hogy amikor riasztást kapunk, nem kell aggódnunk amiatt, hogy eszközeink vagy hajóink meghibásodnak. Minden eszközünk megvan ahhoz, hogy életeket mentsünk, bármilyen helyzetben, bárhol a Tejútrendszerben.

A terem szinte vibrált az elismerés és a lelkesedés kiáradó energiájától.

  • Ez a siker a ti lelkiismeretes munkátok gyümölcse. Sokat nyom a latban az, hogy megtettétek azt, amit a galaktikus rendőrség és az űrflotta sem tehetett volna meg hivatalosan. Jó időre elvettétek a Qorin Horda kedvét az újabb inváziótól. És most, kedves barátaim, új fejezetet nyitunk. Egy erősebb, függetlenebb S.E.S. született meg, a fejlődésünk megállíthatatlan! Büszke vagyok arra, hogy ennek a nagyszerű csapatnak a vezetője lehetek. Együtt írtuk meg ezt a történetet, és együtt fogjuk garantálni a galaxisban utazók biztonságát!

Hallgatósága ezekre a szavakra felállva, zúgó tapssal és éljenzéssel reagált.

  • De ez csak a kezdet. Dolgozzunk tovább, hogy ne csak mi, hanem mindenki, akinek szüksége van ránk, biztosan tudja: a Sigma Emergency Solutions mindig ott lesz, ha a rászorulók hívnak minket!

Elara mélyen meghajolt, és könnybe lábadó szemmel hagyta, hogy az ünneplés szűnni nem akaró hullámai teljesen betöltsék a teret. Mikor végre megint szóhoz jutott, már csak ennyit tudott mondani:

  • Köszönöm, hogy hisztek bennem. Köszönöm, hogy hisztek a küldetésünkben. És köszönöm, hogy hisztek egymásban. Induljunk hát együtt egy még fényesebb jövő felé! Éljen a közösségünk, éljen a Sigma Emergency Solutions! Köszönöm nektek! Köszönöm! Most pedig tartozom nektek még egy fontos bejelentéssel.

Az emberek ünneplő hangulata csak lassan hagyott alább, de végül elhallgattak, mert kíváncsiak voltak Elara bejelentésére.

  • Ti is jól tudjátok, hogy egy gyár nem működhet vezető mérnökök nélkül. Ezért most szeretettel felkérem a körünkben tartózkodó Matten Daletát, Rohnat Kessart, Tessir Monraet és Welira Daletát, hogy amennyiben elfogadják a felkérésemet, vegyék át a gyár különböző egységeinek vezető mérnöki kinevezéseit!

A lelkes hallgatóság ujjongása még akkor sem csillapodott, amikor Elara lelépett az emelvényről. Oda siettek hozzá, hogy gratuláljanak neki, megöleljék és kezet rázzanak vele. Ezen az estén mindenki érezte, hogy valami új, valami igazán nagy dolog kezdődött el.


GLIESE-581d

FAGYOTT ÓCEÁNBOLYGÓ

BRANSFIELD-SMITH HYDRALIS-7

MÉLYTENGERI KUTATÓÁLLOMÁS

10.

Az IDO (Ice Deep Operation) sürgősségi kódú riasztás épp az ügyeleti váltás perceiben futott be.

  • A Gliese-581d-ről jön, a Hydralis-7 mélytengeri kutatóbázisról. – mondta Victor, aki már egy órája eltervezte, hogy mit fog vacsorázni a szolgálat letelte után. – Jobb lesz, ha itt maradok és ma inkább hideget eszem…
  • Majd én leadom a riasztást! – huppant le Carla épp megüresedett székébe Jonathan és már aktiválta is a vészjelzést a Paragon legénységének és az épp szolgálatban lévő mentőalakulat tagjainak személyhívóján.

Alex, Adam, Eve, Cloude és Alexej szinte ugyanakkor értek a négyes platformhoz, amikor Marcus és emberei, beleértve a – próbaidejének végét töltő – "B" csapat tagjait is. A szürke ERU (Electric Repair Unit) és a sötétkék UWR (Under Water Rescue) jelzésű kétszer két méteres mobil műszaki egységek ládáit gurították maguk előtt, majd a droidok segítségével fel a rámpán, be a raktérbe, ahol aztán szorosan rögzítették azokat.

  • Sapkát sálat, jégeralsót hoztatok? – kérdezte Alex a fiatalabb férfiaktól.
  • Minek? Mi odahaza a befagyott Jenyiszejhez jártunk wellnessre. Csákánnyal törtünk léket, hogy úszhassunk a jég alatt. – csillogtatta félreismerhetetlen orosz akcentusát Alekszej, mire Cloude csak a fejét csóválta.
  • Hát, Vodka! Téged ki kellett volna hagyni az evolúcióból komám!
  • Tudjátok, hogy rekord gyorsak vagyunk ma? – dicsérte a társaságot Lyra. – Hét perc alatt értünk a géphez.
  • Mi történt főnök? – érdeklődött Marcus nyomában lihegve Jarred.
  • A természetes tengerfenék tektonikus tevékenysége tetemes területre terjedt ki és megrongált egy kutatóállomást. – tájékoztatta Marcus.
  • Tetemes tektonikus terület, mi?! Basszus főnök! Kellett neked pszichológushoz járni?
  • Bocs, kicsúszott a számon! – mosolyodott el Marcus. – Az első helyzetjelentés szerint az állomáson nincs személyzet, csak felbecsülhetetlen értékű gépek és több év kutatási anyaga. Minden rendszerük leállt, csak az automata vészjelző küldi a segélyhívást. A feladatunk a rendszerek újraindítása vagy helyreállítása, végső esetben a technikai eszközök és a kutatási információk mentése.
  • Fasza! – dünnyögte Jarred. – Ez egy Azurion bázis, tudod? Ők bármeddig kibírják a víz alatt, de én nem!
  • Ha szerencsénk lesz, egy csepp víz se ér majd bennünket. – nyugtatta Marcus. – Nem tudtam, hogy aquafóbiád van…
  • Hát, most már tudod főnök, de az információ nem publikus…
  • Ha a burkolatok nem sérültek és nincs szivárgás, elvileg nem károsodhattak azok a gépek. – mondta rövid gondolkodás után Alex.
  • Az út Dana szerint mindössze nyolc és fél percig tart. – tájékoztatta őket Lyra.
  • Ez legalább jó hír. – morgott Jarred. – Így nem maradunk távol napokig.
  • Mostanában mintha erősebben húzná ide a szívedet valami… – jegyezte meg Selina ártatlanul.
  • Vagy valaki! – biggyesztette oda Lyra vigyorogva.
  • Legalább végre fel fog nőni és rájön, hogy nem égetheti a két végén a gyertyát. – kelt a pilóta védelmére Selina.
  • Így van. – bólintott Marcus. – Ezért ma a "B" csapat vezeti a gépet, amíg ti az utastér kényelmét élvezitek.
  • Még ilyen se volt! – torzult grimaszba Jarred arca, aztán hozzátette: – Csak okosan fiúk, ahogy tanítottalak benneteket!
  • Ne aggódj Viper! – vigyorgott magabiztosan Zeck, miközben lehuppant a pilótaülésbe. – Minden rendben lesz! Hetekig nyúztál bennünket a szimulátorban, most megmutatjuk, mit tanultunk! Csak jól kösd be magad!

Amint a régi "A" legénység elhelyezkedett az utastérben, Zeck, Ben, Pit, Joe és Dan pedig elfoglalta a helyét a vezérlőben, Marcus a rutin szerint teljes rendszerellenőrzést kért, aztán kiadta a felszállási parancsot.

Az űrhajó motorjai dübörögve éledtek fel, készen állva a versenyfutásra az idővel és a jégpáncél halálos szorításával.

Marcus figyelmesen nézte, micsoda bravúros eredményt ért el Jarred a "B" csapat szimulációs kiképzésével. Az öt férfi olyan összehangoltan kezelte a Paragon rájuk bízott rendszereit, mintha az a tíz év szünet nem is lett volna. A sikeres hiperűrbe lépés után elérkezettnek látta az időt, hogy megbeszélje velük a további kérdéseket, így hát konstruktív beszélgetést kezdeményezett.

  • Mit tudtok a Gliese-581d-ről, fiúk? – kérdezte Marcus, miközben hátradőlt a parancsnoki székében, és éles tekintettel végigpásztázta a csapatot. Az irányítóterem világítása halványan derengő kéken világította meg az elszánt arcokat. Ezekben a percekben szinte tapintható volt a feszültség a levegőben.

Pit, a csapat felderítőtisztje – akit küldetések során a Shadowfang névvel illettek – szinte gondolkodás nélkül felelt.

  • A bolygó a csillaga lakható zónájában helyezkedik el, de éppen annak szélén. A felszínt negyven-ötven kilométer vastag jégréteg borítja, amely az óceán sós vízéből alakult ki a központi csillagtól való távolság miatt. – hangja határozottan csengett, miközben ujjai láthatatlan térképeket rajzoltak a levegőbe. – Az elmúlt tíz évben néhány mélytengeri kutatóállomást hoztak ott létre, amelyek főként a vulkanikus aktivitás által kibocsátott fluidum összetételét és az ott kialakult baktériumflórát vizsgálják.
  • Tökéletes hely egy wellness-hétvégére, igaz, Shadowfang? – szúrta közbe Marcus egy félmosollyal, ami halk kuncogást váltott ki a csapatból. – De hogyan jutnak le a kutatók és az ellátmányt szállító egységek a jégpáncélon keresztül?
  • A bolygó vulkanikus aktivitása létrehozott néhány úgynevezett szalagtengert. – válaszolt most a Firestorm hívónéven is ismert Zeck, a legénység szenvedélyes felfedezője és pilótája, miközben lehajolt, hogy a középen lévő holokivetítőn megjelenítse a térséget. A vibráló képen fantasztikusan kék repedések szelték át a jég birodalmát. – Ezeket soha nem fagyott víz tölti ki, mert a mélyből felszálló meleg áramlatok állandóan fűtik őket. A szalagtengerek szélessége pár száz métertől több kilométerig változik, alakjuk és méretük pedig a bolygó geotermikus aktivitása miatt folyamatosan módosul. Ezeken keresztül lehet elérni a mélyebb vízrétegeket, de a jégfalak kiszámíthatatlan mozgása és a fluidum feláramlása komoly veszélyt jelenthet.
  • És te képes leszel ilyen körülmények között átnavigálni? – fordult feléje Marcus.

Zeck hátravetette magát a székében, majd olyan szélesen vigyorgott, hogy szinte tapintani lehetett a magabiztosságot a levegőben.

  • Simán, parancsnok! – mondta egyértelműen. – De számítson rá, hogy a tengerfenék vulkánjaiból kiáramló forró keverék miatt nehezebb lesz manőverezni. Ez az anyag szuperkritikus állapotban van: se nem folyékony, se nem gáznemű, és tele van ásványi anyagokkal. A hőmérséklet több száz fok, a nyomás pedig a tengerfenéken meghaladhatja az ötezer atmoszférát. Az átjárók néhol nagyon szűkek, a jégfalak állandóan mozognak, és ha nem vagyunk óvatosak, könnyen megsérülhet a hajótest.

Marcus egyetértően biccentett, majd a csapat ébenfekete bőrű műszaki tisztjéhez fordult. – Starblade, mit gondolsz? Milyen meghajtást válasszunk az említett körülmények között?

Ben, a műszaki zseni, már készen állt a válasszal.

  • A mágneshidrodinamikai hajtóművünkkel víz alatt is képesek vagyunk haladni, anélkül, hogy erős rezgéseket keltenénk. Akár kilencven kilométer per órás sebességet is elérhetünk, ami elegendő a legtöbb helyzet kezelésére.

Marcus egy röpke pillanatig gondolkodott, majd elégedetten bólintott és a fegyverrendszerek szakértője, Dan felé fordult. – Skybreaker, milyen védelem szükséges, hogy a Paragon egyben maradjon?

Dan, a társaság legrobusztusabb – ám kétségkívül leghiggadtabb – tagja láthatóan elgondolkodott, majd hosszas megfontolás után komoly, összeszedett hangon válaszolt.

  • A Zetai hibrid nano-részecske pajzsot integrált mágneses mezővel fogjuk kiegészíteni. Ez stabilabbá teszi az extrém hőmérsékleti és nyomáskülönbségek között, valamint hatékonyabban nyeli el a kinetikus energiát. Ez a kombináció meg fogja óvni a Paragont.

Marcus elégedetten nézett végig a csapatán. Ezek az emberek minden előre látható nehézségre megoldást kínáltak. Bár őt a hosszú évek tapasztalata óvatosabbá tette, a fiatalok lendülete most őt is magával ragadta.

  • Szép munka, fiúk! Elméletben már megoldottátok a küldetést. Remélem, élesben is ilyen jól megy majd.
  • Vagy még jobban! – vágta rá Zeck szemtelen vigyorral, amit a többiek magabiztos nevetése kísért.

Marcus csak egy pillanatra mosolyodott el, mielőtt az arcára ismét visszatért a rá jellemző komolyság.

  • Angyal, milyen terveid vannak? – kérdezte a fedélzeti rádió mikrofonjához hajolva.

Alex válasza egyértelmű és higgadt volt, amint azt a sokat látott mentési tiszt részéről már megszokhatta.

  • Ha szerencsénk van, a droidjaink helyre tudják állítani az energiaellátást és a létfontosságú rendszereket, így nem kell sokat kockáztatnunk. Ha viszont az állomás szerkezete súlyosan sérült és menteni kell, a helyzet komplikáltabb. Abban az esetben be kell jutnunk a dokkoló folyosó zsilipjén a Paragonnal, ami rendkívül kockázatos az ismert körülmények miatt. A kijutásról meg ne is beszéljünk…

A csend, ami mondatait követte, nem volt döbbent, vagy fenyegető, Marcus sokkal inkább a csapat elszántságának jeleként értelmezte. Mindannyian tudták, hogy veszélyes küldetés vár rájuk, de ez csak olaj volt a tűzre. Épp az efféle kihívások miatt választották ezt az életet.

Az utastér halvány fényei tompán világították meg a Paragon veterán legénységét, akik szorosan egymás mellett ültek a biztonsági ülésekben. A távoli bolygóra irányuló küldetés feszültsége és az új csapat felügyelete körüli érzések egyaránt érezhetőek voltak a levegőben.

  • El kell ismernem, hogy ezek a kölykök egész jól boldogulnak. – szólalt meg Jarred, miközben vaskos ujjait elgondolkodva végig húzta a szék karfáján. Az éles fényekben megcsillant a mini kommunikációs karpánt, ami C.E.L.I.A.-val kötötte össze akár több kilométeres távolságból is. – Firestorm navigációs terve lenyűgöző volt, főleg a szalagtengerek viszontagságait figyelembe véve.

Thalia bájosan elmosolyodott, és kissé oldalra billentette a fejét.

  • Igazad van, Jerry. Shadowfang elemzése a jégrétegekről szintén tankönyvbe illő volt. Szinte látom magam előtt, ahogy ő is végigkutatott sok adatot annak idején.
  • Ez már a fiatalok energiája, Thalia. – szólalt meg Kenji. – Lelkesek, tele vannak bizonyítási vággyal. Mi már tudjuk, hogy a lendület nem minden, de néha ez az, ami átsegít minket a nehéz helyzeteken.
  • Ne felejtsük el a tapasztalatot sem, Kenji, – tette hozzá Lyra, és közben az ölébenfekvő mini kijelző holografikus térképét tanulmányozta. Az arca komoly volt, de a hangjában ott bujkált némi elismerés. – Starblade úgy beszélt a mágneshidrodinamikai hajtóműről, mintha ő maga tervezte volna. Jó hallani, hogy ilyen mélyen értik a technológiát.

Selina hátradőlt, és karba tett kézzel nézett végig a társaságon.

  • Oké, oké, mindannyian elismerjük, hogy jól képzettek, de valljuk be, azért mi is ott leszünk, ha baj történik. Szerintem még nincs tapasztalatuk ilyen vészhelyzetben. Vajon hogyan reagálnának, ha tényleg minden összeomlana?

Alex elgondolkodott mielőtt válaszolt volna.

  • Ez egy jó kérdés. Én azonban hiszek abban, hogy a jó vezetés mindent meghatároz. Marcus sosem hagyná, hogy a csapat pánikba essen, és úgy látom, ők bíznak is benne. Ez önmagában óriási erőt adhat.
  • A bizalom jó dolog, de néha a fizika nem kegyelmez. – morogta Alekszej, miközben a székében hátradőlve a zsebszámítógépén böngészett. A belső feszültségét kiválóan tompította az a precizitás, amivel információkat gyűjtött. – A fluidum szuperkritikus állapota és a jégfalak mozgása elég, hogy bármilyen hajótestet tönkre tegyen, függetlenül attól, milyen lelkes a személyzet.
  • Barátom, legalább egyszer próbálj meg nem vészmadárkodni, – szúrta közbe Cloude, aki mindig könnyedebb volt a társánál. – A hajó pajzsa rendben van, és a "bések" tudják, mit csinálnak. Még akkor is, ha látszatra kicsit túlmarketingelik magukat.
  • És mi van a mentéssel? – terelte a szót a saját szakterülete felé Alex, mire a társaság egy pillanatra elhallgatott.

Az ő hangja mindig különös figyelmet kapott, főleg, ha a küldetés kritikus részleteiről volt szó. Felnéztek rá több évtizedes mentési tapasztalata és az átélt nehéz helyzetei miatt.

  • Ha tényleg be kell mennünk az állomásra, az pontos időzítést, szoros időkeretet és maximális koordinációt igényel. Szükség lesz a teljes rendszer kézi irányítására, ha zsilipelni kell. Vajon érzik ezek a srácok, mekkora felelősség nehezedik ránk? – fogalmazta meg a többiekben is ott suttogó gondolatot.
  • Azt hiszem, érzik, Alex. – válaszolt halkan Selina. – De épp ezért kell nekünk itt lennünk. Ha valami félremegy, mi lépünk közbe. Most ez a feladatunk.

Az utastér csendje most másféle jelentést hordozott. Nem a bizonytalanságét, hanem a bizalomét. A veteránok tudták, hogy bár most az új csapat irányít, ők mindig készen kell álljanak a beavatkozásra, ha szükség lenne rájuk.

  • Egy perc az érkezésig! – figyelmeztetett ekkor Ben fiatalosan csengő hangja. – Öveket becsatolni!

Amikor a Paragon kisiklott a hipertérből és átszelte az űr végtelen, csillagokkal hintett fekete vásznát, a Gliese-581d távolról, ám teljes pompájában tárult eléjük. A bolygó úgy csillogott a kékesfekete háttér előtt, mint egy tökéletesre csiszolt fehér gyémántgömb. Felszínén ebből a távolságból még alig lehetett kivenni a keskeny mélykék vizű szalagtengereket. Ahogy közeledtek, a jégvilág lenyűgöző részletei bontakoztak ki előttük. Az optikai műszerek már mutatták a soha be nem fagyó szalagtengerek vékony, kígyózó csíkjait, amelyek a jégtakaró monoton fehérjét szabdalva futottak szét a tájon. A bolygó felszínét vastag jégtakaró fedte, amely a fényben szikrázó, kék és ezüst árnyalatokban tündökölt, mint egy gigászi, kiterített kristálypalást.

Zeck szeme elé húzta a fedélzeti HUD (Head-Up Display) kijelzőjét, miközben a Paragont finoman az atmoszférába irányította.

  • Oké, most jön a neheze. Készüljetek! A légnyomás itt olyan változékony, mint egy szupernova végjátéka. – figyelmeztetett Ben.

Zeck a kezét finoman a kormányra helyezte, és egy halvány mosollyal válaszolt.

  • Úgy aggódsz mintha nem tudnád, milyen profi vagyok. Figyeld meg, úgy manőverezek majd itt, mint egy delfin a tengerben.

Pit gyorsan közbeszólt, hangjában a rossz előérzet halvány árnyalatával.

  • Csak épp egy delfin nem repül bele egy mélytengeri vulkanikus kürtőbe, Firestorm. Tartsd szemmel az érzékelőket és figyelj arra, amit mondok!

A Paragon a D.A.N.A. által kiválasztott szalagtenger fölé manőverezett és a legénység szeme elé fenséges, de baljós látvány tárult. A jégfalak nem voltak nyugodtak: recsegtek és ropogtak, mintha egy láthatatlan erő mozgatná őket. A mélyből felszálló meleg áramlatok páraoszlopokat emeltek a magasba, amelyek szinte azonnal megfagytak, és csillámló tűhegyes jégtornyokat hoztak létre. Ezek a formációk groteszk szobrokként meredeztek, és árnyaik kísérteties, táncoló mintákat rajzoltak a jégfalakra.

  • Felszíni hőmérséklet mínusz százhuszonegy Celsius fok, a légnyomás egy egész kettő század bar. Szélirány északnyugat, sebessége kilencvennyolc kilométer per óra. – ismertette a lokális meteorológiai helyzetet Pit.
  • Mennydörgő égbolt! Ki az az őrült, aki kutatóbázist épít egy ilyen helyre? – suttogta Jarred, ahogy egy újabb, mély roppanás hangzott fel a hajó alatt.
  • Gondolom, ez költői kérdés volt Jerry. – szólalt meg kedves hangján C.E.L.I.A. – De ha valóban tudni szeretnéd, a kutatóbázis tulajdonosa az Azurion Kormány új energiaforrásokat kutató különleges bizottsága.

A kanyargó kék szalag megdöbbentő mélysége most tátongó szakadékként tárult eléjük. Két oldalán kanyonszerűen tornyosuló falak több kilométer magasak voltak, mint egy jégből faragott, fenséges katedrális, amelynek oszlopai a csillagtalan égbe nyúlnak. A jégfalak nemcsak mozogtak, de helyenként hatalmas tömbök váltak le róluk, és a mélybe zuhantak, ahol sziszegve tűntek el az örvénylő vízben.

Zeck hátradőlt a pilótaülésben, szemével rövid ideig a monitorokat pásztázta, aztán pillantása a lenyűgöző látványnál ragadt.

  • Ha van bármi a galaxisban, ami egyszerre gyönyörű és halálos, hát akkor az pontosan így néz ki.

Marcus a háttérből szólt közbe, karba tett kézzel állva a vezérlőterem közepén.

  • A kétségkívül kifinomult esztétikai érzéked nem ment meg minket, Firestorm. Inkább arra figyelj, hogy milyen gyorsan tudsz manőverezni, ha ezek a jégfalak zárulni kezdenek.

A pilóta féloldalas mosollyal fordult felé.

  • Bízza rám parancsnok! Amíg a jég lassabban mozog, mint én, addig nem kell aggódnia.

Pit nem tudta visszafojtani a megjegyzést, miközben az érzékelőket ellenőrizte:

  • Te csak fogd a kormányt haver, akkor talán elmúlik az aggodalmunk! Ilyen erős oldalszélben akár két kézzel is foghatod!

A Paragon egyre mélyebbre ereszkedett a kék-ezüst színekben csillámló függőleges jégfalak közé. A legénység szíve a torkában dobogott, ahogy az űrhajó a keskeny szurdok kanyargó falai között suhant egyre lejjebb és lejjebb. Külső burkolatán páraréteg rakódott le, amely azonnal megfagyott, és ezüstös jégkristályokkal vonta be a hajó testét. Az érzékelők figyelmeztető hangon jelezték a nyomás és a külső hőmérséklet folyamatos változásait, az erős oldalszél és a ki-kicsapó meleg légörvények pedig ide-oda lökdösték a hajót, mintha a fenyegető mélység csak játszadozni akarna vele.

Pit csendesen megszólalt, ahogy az egyik jégfalról óriási tömb vált le, és a mélybe zuhant.

  • Ez nem csak látványos. Ez él. A bolygó szó szerint lélegzik.

Marcus lassan bólintott, szeme szigorú maradt, de hangjában ott bujkált az egyetértés.

  • És ha lélegzik, akkor ölni is tud. Ne feledd ezt, Shadowfang! Starblade, aktiváld a pajzsokat!
  • Igenis, parancsnok! Pajzsok aktívak!
  • Figyelem, lemerülünk! – jelezte Zeck és előre billentette a gép orrát, épp olyan szögben, hogy vissza ne pattanjon a vízről, mint egy kacsázó kavics, de ne is ugorjon egyből csukafejest.

Enyhe rázkódás jelezte, hogy a sebesség és a belépési szög éppen megfelelő volt. A Paragon lassan, óvatosan merült bele a tajtékzó vízbe, mintha minden alkatrésze idegenkedne ettől a szokatlan közegtől. Utasai előtt lassan kitárulkozott a tenger mélye. Sejtelmes jégfalak szegélyezték az utat, időnként óriási légbuborék felhők szöktek fel a mélyből dübörögve, mintha a bolygó saját légzését látták és hallották volna. Ahogy egyre mélyebbre merültek, a rejtett jégvilág lenyűgöző színes részletei bontakoztak ki előttük. Marcus a kéken szikrázó mélységben gyönyörködött, amíg lassan minden fény elhalványult mögöttük és már csak a Paragon reflektorai világítottak. Fényük alig néhány tíz méterre hatolt előre a vízbe, ahol groteszk jégformációk bukkantak elő, mintha a tenger mélye fokozatosan fedné fel előttük titkait. A jégfalak közti rés mérete folyamatosan változott, a legénység feszült csendben figyelte a monitorokat és a hajót körülvevő, egyre nyomasztóbb látványt.

Pit a szenzorokat figyelve megszólalt:

  • Ezek a geotermikus áramlatok túlságosan szabálytalanok. Egyik pillanatban felfelé törnek, a következőben eltűnnek. Egyébként a külső nyomás ezzel a sebességgel hamarosan eléri az első kritikus mértéket.

Zeck felsóhajtott, miközben stabilizálta a hajót az áramlatokon. A víz alatti kanyon jégfalai ezen a szakaszon vészjóslóan közel voltak egymáshoz, de a pilóta magabiztos kézzel tartotta a gépet az optimális távolságban.

  • Tartsátok nyitva a szemeteket, nehogy váratlan meglepetés érjen minket! – mondta Joe.
  • Leginkább az, hogy a vulkanikus aktivitás miatt kapunk egy gejzírt az arcunkba. – bökött a kijelzőre Pit, amelyen egy gyorsan terjengő sötét folt egyre közelebb került. – Az ott nem néz ki barátságosnak.
  • Az ott egy felszálló fluidumfelhő. – tájékoztatta őket Ben. – Forró vízben oldott ásványi anyagokat tartalmaz, elvileg nem veszélyes…de az energiája nekilökheti a hajót a jégfalnak.
  • Nyugi, nem fogja! Uralom a helyzetet! – mondta halkan Zeck, miközben tudata szinte összeforrt a Paragonnal. – Ez az áramlat olyan, mintha turbulenciában repülnénk, és még előre látható is. Nem lesz baj!

Ahogy a Paragon Zeck kezei alatt finoman manőverezett a kanyon szűk járataiban, váratlanul egy újabb geotermikus áramlat tört fel a mélyből, forró gázokat és sötét anyagot lövellve magából. A hajó megremegett, a burkolatot érő hő egy pillanatra veszélyesen megemelte a külső érzékelők hőmérsékleti mutatóit.

  • A pajzsok? – kérdezte Marcus teljes nyugalommal a hangjában.
  • Tökéletesen működnek! – felelte Ben. – A külső nyomás túllépte a második kritikus mértéket! A hőmérséklet ötvenkét Celsius fok.

Feszültségük kissé alábbhagyott, ahogy a szonár és a batiméter jelezte, hogy közelednek a jégszakadék fele mélységéhez, ám ekkor újabb morajlás hullámzott át a vízen és a környező jégfalak ismét megmozdultak. A geotermikus nyílásokból felszökő gázok hatása itt intenzívebben volt érezhető.

  • Ha nem lenne a kombinált pajzs, a nyomás már összeroppantotta volna a hajótestet. – jegyezte meg Ben. – Elképesztő ez a hajó parancsnok!
  • Tudom! Úgyhogy vigyázzatok rá nagyon, mert csak ez az egy van belőle!

Óriási tömb hasadt le mellettük a jégfalról és sodródni kezdett, céltalanul, mintha nem tudná eldönteni, hogy lefelé vagy felfelé induljon. Végül lassan az oldalára fordult és úgy döntött, hogy éppen a Paragon útját fogja keresztezni.

Zeck ujjai megfeszültek a kormányon és minden idegszálával a kitérésre összpontosított, de az erős ellenáramlatban nem volt könnyű dolga.

  • Mint egy szar videojáték! – morogta, miközben a hajó épp csak egy hajszálnyira suhant el a gigászi jégdarab mellett.

Aztán csak merültek, merültek tovább, egyre lejjebb a végeláthatatlan mélységbe. Az időérzékük már teljesen összezavarodott. Csak a műszerek óráinak kijelzőjét figyelve tudhatták, hogy már majdnem tíz perce haladnak lefelé, átlagosan hatvan kilométer per órás sebességgel.

  • Tengerszint mínusz harmincnyolc kilométer! – jelezte Ben. – A nyomás hamarosan eléri a negyedik kritikus mértéket! A pajzs még mindig tart, túlterhelésnek semmi jele. A hőmérséklet nyolcvanhét Celsius fok, emelkedik.

Mindannyian tudták, hogy csak a Paragon stabil energiaellátó rendszerének és a kombinált nano és mágnesindukciós pajzsnak köszönhetik, hogy az iszonyú nyomás még nem roppantotta össze a hajótestet. Aztán váratlanul vége szakadt a lelküket is szorongató jégfalaknak, kitárult előttük az óceán és a reflektorok fénye beleveszett a jégtakaró alatti mélység fekete végtelenjébe.

Zeck alig észrevehetően fellélegzett, ujjai kevésbé szorosan markolták a kormányt.

  • Mostantól kicsit unalmasabb lesz az út. – jegyezte meg, mintegy önmagának.

Összességében több, mint egy órás feszült várakozás és izgalom után végre megközelítették a tengerfeneket.

  • A doppler szerint száz méterre van az alja. – jelezte Pit. – Viszont egyenetlen és úgy tűnik, mintha állandó mozgásban lenne. A nyomás négyezer kilencszázhatvan bar, a hőmérséklet kétszáznyolcvanegy Celsius fok, tovább emelkedik.
  • Sebességet a minimumra! Tartsd stabilan Firestorm! – utasította pilótáját Marcus.
  • Vettem Grizzly!
  • Shadowfang, keresd meg az objektumot!
  • Azonnal, parancsnok!

A reflektorok által megvilágított látkép egyszerre volt lenyűgöző és félelmetes. A vulkanikus nyílások körül vastag, fekete füstoszlopok emelkedtek, amelyeken apró kristályszemcsék csillogtak, mintha a mély sötétség titkait akarnák felfedni. A víz zavaros volt az oldott részecskéktől és kémiai anyagoktól. A környező sziklafalak a műszerek mérései alapján szinte izzottak az óriási hőt kibocsátó geotermikus folyamatok miatt. A felderítőtiszt fürge ujjai teljes gőzzel dolgoztak a kereső érzékelők és műszerek beállításain. Végül a mutatóujja megállt az egyik kijelző felett.

  • Megvan! Az ott a Hydralis-7! A radar szerint alig háromszáz méterre van tőlünk és ha nem tévedek, azok ott az állomás fényei… – mutatott előre a sötétségbe, ahol valóban derengett néhány apró fényfolt. – A külső nyomás ötezer hetven bar, a fluidum hőmérséklete négyszáztíz Celsius fok, még mindig enyhén emelkedik…

Marcus nem szólt, csak a fejét csóválta és végtelenül hálás volt Pannek ezért a védőpajzsért.

Az optikai érzékelők a távolban halványan derengő pontokat mutattak, amelyek lassan közeledtek a sötét mélységben. Zeck előre dőlt, szinte a kijelzőre tapadva. Ahogy a Paragon lassan elérte az állomást, a legénység szíve még mindig a torkában dobogott. A fények egyre élesebbek lettek, de a környező sötétség és az időnkénti remegések állandó figyelmeztetésként hatottak: a bolygó nem fogja könnyen a titkaihoz engedni őket.

  • Az a bázis még mindig áll? Az alapján, amit eddig láttunk, már rég össze kellett volna omlania. – hitetlenkedett Ben.

Marcus mélyet sóhajtott, és a konzolra támaszkodott.

  • A bolygó próbára tesz minket. Nem vendégszerető világ, de mi nem is kéjutazáson vagyunk itt. Firestorm, tartsd az irányt és lassan közelítsd meg az állomást!

Zeck tekintete a vezérlőpanel és az ablakon túli homályos, elmosódott világ közt cikázott.

  • Igen, parancsnok!

A reflektorok most már megvilágították a bázist. Hatalmas nyomásálló kupola volt, amelyet lerakodott üledék és sórétegek borítottak. A szerkezet néhol láthatóan megrongálódott. Törmelékfelhők lebegtek a vízben, sötét nyílás tátongott az egyik falon. A kupolából négy dokkoló folyosó ágazott szét.

A Paragon lassan megközelítette a kettes folyosót, vagyis azt, amelyik a sérült négyes blokktól a legtávolabb volt. Az automata védelmi rendszer valószínűleg még idejében izolálta a sérült részt, így nagyobb része – például a központi kupola – egyelőre sértetlen maradt.

  • A bázis rendszerei inaktívak. – tanulmányozta Ben érdeklődve a képernyőn megjelenő adatokat. – Ha az automata dokkolórendszer sem működik, érdekes lesz az összekapcsolódás… De valami nem tetszik itt nekem…
  • Mi az Starblade? – kérdezett rá Marcus.
  • Parancsnok! – szólalt meg társát megelőzve Joe, aki műszereivel már jó ideje a tengerfenékről érkező életjelek után kutatott. – Mintha azt mondtad volna, hogy az állomáson nincs élőlény, csak kutató droidok és mesterséges intelligencia?
  • Ez az információ szerepelt a riasztási értesítésben. – válaszolta Marcus, majd hirtelen elkomorodott. – Miért? Nem ez a helyzet?
  • Nem…
  • Hát ezt akartam mondani… – bólintott Ben.

Marcus megdöbbent, de próbált uralkodni magán.

  • Élőlények vannak a bázison?!
  • A biometrikus és egyéb detektorok három egymástól független életjelet érzékelnek. – erősítette meg Joe állítását Ben.
  • Ezt nem akarom elhinni! Starblade! Próbálj rádiókapcsolatba lépni velük! Meg kell tudnunk, mi történik ott és kik azok!

A Paragon legénysége izgatottan várakozott, miközben a kommunikációs rendszer minden lehetséges frekvencián próbálta elérni az állomást. A reflektorok fénye tovább pásztázta a sötét vizet, de a bázis komor látványa nem enyhítette a feszültséget. Ben ujjai gyorsan kopogtak a vezérlőpanel billentyűzetén, miközben a kommunikációs csatornákat kalibrálta. Arca feszült koncentrációt tükrözött, de a hangjában nem volt érezhető a nyugtalanság.

  • Egyik hullámhosszon sincs értékelhető jel.

Hosszú másodpercek teltek el, amelyek egy örökkévalóságnak tűntek, miközben mindenki a választ várta. Az érzékelők egyre pontosabb adatokkal szolgáltak a bázis belső tereiről, melyeket Pit meg is osztott a többiekkel:

  • A levegő szén-dioxid tartalma a belélegezhető határértéken van és oxigénszintje meglepően stabil. A belső hőmérséklet tizenöt Celsius fok.

Marcus a kijelzőn lévő adatokra meredt, miközben a tenyerét a konzolra helyezte. Gondolatai cikáztak, és próbált magyarázatot találni a helyzetre. Ez a mentés sem a tervek szerint alakul, de most már itt voltak, túl közel ahhoz, hogy visszaforduljanak.

  • Ha nem válaszolnak, az lehet technikai probléma is... – kezdte Marcus, de Pit közbevágott.
  • Vagy szándékos.

Minden szem rá szegeződött. A feszültség szinte tapintható volt, miközben a legénység megpróbálta megérteni a helyzetet. Marcus végül határozottan bólintott.

  • Jól van! Ez mostantól már nem spekuláció kérdése. Lyra, gyere és próbálj kapcsolatba lépni a központi irányító rendszerrel! Máshogy nem tudunk bejutni az állomásra, csak ha életet lehelsz a zsilipbe és a dokkoló folyosóba. A kettest nyisd ki, ha tudod! A tulajdonos által megadott belépési kód remélem még érvényes lesz!
  • Vettem parancsnok! – jött a felelet a fedélzeti rádióból, aztán a nő hamarosan megjelent a vezérlőteremben és az informatikai konzolhoz lépett.
  • Firestorm, közelítsd meg a kettes zsilipet! Készülj fel a dokkolásra, amint Lyra megbűvöli a rendszert!
  • Igen parancsnok!
  • Angyal, Adam, Touluose, Eve és Vodka! Készüljetek, mindjárt dokkolunk! Vigyétek Armort és kézifegyvereket is, mert nem tudjuk, mifélékkel találkoztok majd odabenn!
  • Vettem Grizzly! – jött Alex válasza az utastérből. – A zsilipnél leszünk!

A Paragon egyelőre mozdulatlanul lebegett a kettes zsilipkapunál. A bázis körül lebegő forró vulkanikus por és a környezet zord látványa mindenkit emlékeztetett arra, hogy mennyire kiszolgáltatottak ebben az idegen világban. Ben érdeklődéssel figyelte, ahogy Lyra távirányítással igyekszik működésre bírni a zsilipet irányító elektronikát.

Hitetlenkedve csóválta meg a fejét, amikor odalenn váratlanul kigyúltak a jelzőfények és felvillantak a dokkolást segítő lámpák és a dokkoló folyosó működésbe lépett.

  • Ezt meg hogyan csináltad Lyra?
  • Maradjon az én titkom! – kacsintott rá a nő, aztán lefuttatott még egy ellenőrzést és intett Marcusnak. – Úgy nézem, csak újra kellett indítani. Most stabil. A belépési kód valid!
  • Köszönöm Lyra! – bólintott Marcus. – Firestorm, ha nyílik a zsilipkapu, behajózunk!
  • Igen parancsnok!

Lyra távirányítással előbb lezárta a belső zsilipkaput, több lépcsőben feltöltötte a folyosót a kinti vízzel, hogy kiegyenlítse a nyomást. Ezután Lassan nyitotta a külső zsilipkaput. Mindez nagy precizitást és meglehetősen hosszú időt követelt. Amikor a külső kapu teljesen kinyílt, Lyra megszólalt:

  • Behajózhatunk parancsnok!
  • Rendben! – bólintott Marcus. – Firestorm, lassan úsztasd be a Paragont!
  • Értettem! – válaszolta a pilóta és a lehető legfinomabb módon navigálta be a hajót a folyosóba és jelentette, amikor elérte a kívánt pozíciót. – Rögzítem a hajót!
  • Lyra, zárhatod a kaput! – mondta Marcus.
  • Kezdem zárni! – nyugtázta a nő, majd a hosszú percekig tartó művelet után folytatta: – Ellenőrzöm a külső kapu hermetikus tömítését, aztán a belső légnyomáshoz egyenlítem a folyosó nyomását. Tömítés rendben! Az automatika már végzi a dolgát. A belső nyomás több lépcsőben folyamatosan csökken, a gázkeverék beáramlása megkezdődött!

Újabb feszült várakozással töltött hosszú idő után végre sikerült elvégezni a fokozatos kiegyenlítést. Lyra ellenőrizte a stabilitását.

  • A kettes dokktól a központig szabad az út, a négyes szektor viszont instabilnak tűnik! Nem sok időnk van parancsnok. Zöld a lámpa! Lassan nyitom a belső zsilipkaput. A belső nyomás és a hőmérséklet normális!

Az automatika tökéletesen működött, így hamarosan megnyílt az út a műszaki egység előtt.

  • Kész! – jelezte Lyra. – Ellenőrzés rendben!
  • Mestermunka volt Lyra! – mondta őszinte elismeréssel a hangjában Marcus. – Starblade! Inaktiváld a védőpajzsot, de tartsd készenlétben

Marcus jól tudta, hogy mostantól a hajó teljesen védtelen lesz egy esetleges külső műszaki hibával vagy katasztrófával szemben. Nagyon remélte, hogy az emberei hamar végeznek és sértetlenül távozhatnak ebből a pokolból.

  • Pajzs inaktív. – jelezte Ben.
  • Angyal! Sikeresen bezsilipeltünk! Indulhattok! – tájékoztatta Marcus a raktérben várakozó csapatot. – Shadowfang, navigáld a csapatot az életjelek irányába!
  • Értettem parancsnok!
  • Vettem Grizzly! Nyitom a hasi rámpát! – jött Alex válasza. – Elhagyjuk a hajót! Előre küldöm Horizon-t és sisakkamerára kapcsolok, hogy ti is lássátok, amit mi.
  • Shadowfang! Tapadj a szeizmikus érzékelőkre, hogy ne érhessen bennünket kellemetlen meglepetés! – mondta Marcus.
  • Szemem a pályán, parancsnok!

A vezérlőterem legénysége a külső kamerákon át kísérte figyelemmel, ahogy a harci android és nyomában az öt fős csapat biztonságos exoszkeletont viselve elindul a bázis homályba vesző ismeretlen belseje felé.

  • Úgy látom, a három bioszignál az egyik raktárhelyiségből jön. – közölte Pit. – Angyal! Átküldöm a bázis közlekedési alaprajzát a sisak kivetítőtökre!
  • Az jó lesz, köszönöm!

A Paragon vezérlőtermében mindenki a műszereket figyelte. Ben bázist figyelő detektorainak indikátorai legalább olyan nyugtalanok voltak, mint Pit szeizmikus érzékelői.

  • Nem tetszik ez nekem, parancsnok! – jegyezte meg a fejét csóválva. – Határértéken túli nyomásingadozásokat tapasztalok a bázis sérült négyes szektorának közelében.
  • A biztonsági kapuk vagy a falak megrongálódhattak és nem bírják az óriási külső terhelést. De az is lehet, hogy a nyomáskiegyenlítő rendszer nem működik megfelelően. A csapatnak sietnie kell, mielőtt … – Marcus nem fejezte be a mondatot, helyette Alexet hívta. – Angyal, itt Grizzly! A négyes szektorban tovább romlott a helyzet, veszélyesen instabil! Igyekezzetek!
  • Vettem Grizzly! Gyorsítunk! Mindjárt elérjük a raktárt. – felelte Alex.
  • Lyra! Van még olyan biztonsági kapu a négyes blokk és a központ között, amit be tudsz zárni? – kérdezte Marcus. – Ha van, zárd be azonnal!
  • Máris ellenőrzöm parancsnok!

Szinte futólépésben közelítették meg a bázis központi terét, ahonnét a raktárak nyíltak. Az életjelek három egyértelmű forrása most már nem csupán halvány jel volt a szenzorokon, hanem jól kivehető humanoid formájú lények.

  • Ezek egyértelműen nem emberek. – állapította meg Pit. – Az egyik biztosan egy azurion, a másik kettő bármi is lehet. – Így nem tudom megállapítani.
  • Hamarosan megtudjuk! – válaszolta Alex és intett társainak, hogy húzódjanak a raktár ajtajának biztonságosabb két oldalára. – Gyerünk, igyekeznünk kell, mielőtt összeomlik a kóceráj!

Az ajtó nem nyílt automatikusan. Ez persze lehetett a belső rendszerek leállásának következménye is. Alex a kapcsolótáblához lépett, hogy manuálisan nyissa az ajtót, de az apró funkciólámpák továbbra is pirosan világítottak.

  • Eve, próbáld meg kinyitni! Úgy hallottam, a marsi expedíció alatt bravúrosan remekeltél a kódfeltöréseket illetően. – intette közelebb a nőt Alex.
  • Ó, a hírem már megint megelőzött! Egy próbát mindenesetre megér. – mondta Eve és a maga spontán módján a kapcsolótábla elé térdelt, mire Cloude és Alekszej összenézett, Adam pedig erélyesen rájuk szólt.
  • Mit bámultok, mint a moziban? Hagyjátok dolgozni!

A két férfi jobbnak látta nem megosztani Adammal a kellemes emléket, amit ez a teljesen természetes mozdulat felidézett bennük. Eve gyorsan és hatékonyan dolgozott. Amint rátalált a zár algoritmusára, pillanatok alatt megfejtette a kódot és a relé már ki is oldott.

  • Ez gyorsan ment! – mondta elismerően Alex és előzékenyen felsegítette a térdelő nőt, mire a két katona alig bírta visszafojtani a kitörni készülő nevetést.
  • Perverz állatok! – morogta magában Adam, aki kényes volt húga renoméjára, még ha maga Eve nem is adott sokat arra.
  • Köszönöm. Nyithatod az ajtót Alex! – mondta a nő és kesztyűs ujjaival látványosan megtörölte sisakablakát a szája előtt csak azért, hogy a bátyját bosszantsa.

Szóváltásra már nem maradt idő a testvérek vagy a hangosan felnevető két katona között, mert Alex mozdulatára kitárult a raktár ajtaja és a sötét mélyben megmozdult valami.

A.R.M.O.R. optikai, akusztikus és infravörös érzékelői azonnal oda fókuszáltak, jobb kezében figyelmeztetően megmozdult a sugárvető.

- Itt a Sigma 10 mentési egysége! – szólalt meg szavait a sisak hangszóróján át kihangosítva Alex. – Jöjjenek ki onnét, mert egyre fogy az időnk! Eve, Adam, Toulouse! Igyekezzetek a központi vezérlőbe és töltsetek le minden létező kutatási adatot a számítógépekről! Úgy tűnik az állomás helyreállítására már nem marad időnk!

- Futólépés emberek! – adta ki a parancsot Cloude és már indult is.

A raktár mélyéről rövid csend után egy bizonytalan, gurgulázó hang hallatszott:

  • Kérem, ne bántsanak! Nincs fegyverünk! Minket bezártak ide!
  • Azért vagyunk itt, hogy segítsünk! Jöjjenek ki gyorsan és igazolják magukat kérem! – szólította fel őket Alex türelmetlenül.

Néhány pillanat múlva három alak jelent meg az ajtóban. A.R.M.O.R. rutinosan szkennelte őket, majd miután konstatálta, hogy fegyvertelenek, leeresztette a sugárvetőjét. Alex ismét ellenőrizte a levegő összetételét és a légnyomást, majd úgy döntött, hogy leveszi a sisakját, közvetlenebbé téve ezzel a kommunikációt. Egyikük valóban egy mélykék bőrű azurion volt, méghozzá egy nő. Olyan magas lehetett, mint Eve. Arcában két nagy, mandulavágású szem csillogott. Olyan csinos, hegyes kis füleket viselt, mint a földi tündérmesék mitikus alakjai. Hosszú, valószerűtlenül vékonyszálú kékesfekete hajzuhataga – amely a vízben a légzőszerv szerepét töltötte be – most lágyan omlott keskeny vállaira. Törékeny ám áramvonalas testét mélyazúrkék feszes bőr fedte, melyen vékony, ezüstös biolumineszcens csíkok szaladtak szét. Kezének és lábának ujjai közt áttetsző rózsaszín úszóhártya feszült. Hétköznapi öltözete egyáltalán nem illett ehhez az életveszélyes környezethez. Társa a nypharyda fajhoz tartozott, amely eredetileg szintén alapvetően vízi éltmódhoz alkalmazkodott. Kupolaszerű fejéből oldalirányban két jellegzetes kerek, porcos képződmény emelkedett ki, melyek a víz alatt kopoltyúként funkcionáltak. Arcából két fekete íriszű halszem nézett mereven előre, orra és szája helyén mozgékony polipkarokhoz hasonló nyúlványok lógtak. Teste elnyújtott, enyhén lapított humanoid alak volt, melyet halvány rózsaszín, lila és ibolyakék árnyalatokban jártszó, áttetsző bőr borított. A harmadik egyáltalán nem illett ebbe a társaságba, hiszen a kyránok köztudottan egy száraz, félsivatagos éghajlatú bolygóról származnak. Magasabb és jóval vaskosabb volt, mint Adam, aki maga is több volt két méternél. Hüllőszerű arcában lapos orr, fölötte pedig két apró, függőlegesen vágott íriszű szem ült. Feje két oldalán egy-egy kis kerek lyuk szolgált hallószerveként. Vastag, rugalmas matt mohazöld bőrét aranybarna pikkelyek borították. Könnyű, lenge anyagú öltözetet viselt, amely a sivatagban jó szolgálatot nyújthatott, itt azonban egyáltalán nem volt praktikus.

Látszott rajtuk, hogy nem olyan rég még saját otthonukban tartózkodhattak és egyáltalán nem készültek mélytengeri kiruccanásra. Összességében így együtt meglehetősen furcsa képet nyújtottak, de ezen most nem volt idő gondolkodni.

  • Az én nevem Alex Theron és mentési tiszt vagyok. – mutatkozott be, hogy némiképp oldja a hangulatot és Alekszej segítségével már kezdte is kifelé terelni őket, aztán menet közben próbált további információkhoz jutni. – Tudomásunk szerint különleges veszélyességi szintje miatt az állomáson nem tartózkodhat senki. Hogy kerülnek önök ide?
  • Az én nevem Lokahi és az általatok Kepler-22b néven ismert óceánbolygóról származom. – szólalt meg elsőként a kék bőrű fiatal nő alig észrevehetően remegő hangon. – Ő itt nypharyda kutató kollégám, Nannahy a HD40307g-ről, a másik pedig egy kyrán, a Gliese-667Cc lakója Kikkekikoa és szintén kutatással foglalkozik.
  • Jól vannak? Nem sérültek meg? Mióta vannak itt? Hogyan kerültek ide? – zúdította rájuk kérdéseit Alex, miközben H.O.R.I.Z.O.N. a tempójukat tartva lebegett mellettük és mindhármukon elvégzett egy gyors fajspecifikus biofunkció szkennelést.
  • Leszámítva, hogy a bőrünk nehezen viseli a száraz környezetet és a légutaink is kiszáradtak, jól vagyunk. – felelte Lokahi, aztán fejével böhöm kollégája felé bökött. – Persze Kikkre ez nem vonatkozik. Azt hiszem, ő csak az éhséggel küzd.
  • Értem. – mondta Alex és nyugtázta, hogy a válasz egybevág H.O.R.I.Z.O.N. vizsgálati eredményeivel.
  • Amúgy talán egy napja lehetünk itt. – folytatta a bőbeszédű azurion. – Nem sokkal azután, hogy bezártak és a sorsunkra hagytak bennünket, jött egy félelmetesen erős talajmozgás. Valahol megroppanhatott a szerkezet, mert beriasztott a biztonsági rendszer, aztán elment az áram. Már attól féltünk, hogy megfulladunk vagy ami még rosszabb, lassan éhen halunk. Egy aljas áruló hozott ide bennünket, hogy információkat szedjen ki belőlünk, vagy megzsarolja a hozzátartozóinkat. Aztán amint elérte a célját, már nem voltunk fontosak a számára.

Valahol az állomás távolabbi részében vészjósló recsegő-ropogó hang hallatszott, aztán egyre hangosabb morajlás hullámzott végig a folyosókon. A falakon remegés futott át, ami semmi jót nem jelentett. A világítás ki-kihagyott, végül teljesen kialudt. A menekülők már csak a sisaklámpáik fényénél tájékozódhattak.

  • Angyal, igyekezzetek! – hallotta Marcus szokatlanul feszült hangját és rögtön érezte, hogy nagy a baj. – A négyes szektor összeomlott, a víz betört a dokkoló folyosóba. Már csak egy biztonsági kapu választ el benneteket attól a résztől!
  • Futás! – kiáltotta Alex és hangjából kiérződött, hogy kezdi elveszíteni híres nyugalmát. – Toulouse, hagyjátok a letöltést! Igyekezzetek a hajóhoz!
  • Már úton vagyunk Angyal! – jött a sisakhangszórókból Cloude futástól ziháló válasza.

Az állomás mélyéről hangos roppanó hangok és csattanások hallatszottak, ahogy az iszonyú külső nyomás lassan maga alá gyűrte a szerkezetet.

  • A négyes szektor teljesen megsemmisült! – jelentette Lyra. – A belső záróelemek legfeljebb néhány percig bírják a nyomást! A hőmérséklet már erősen emelkedik!
  • Firestorm! – kiáltotta Marcus. – Indítsd a motort! Starblade! Amint az embereink a fedélzetre lépnek, zárd a rámpát és aktiváld a védőpajzsot!

A pilóta és a műszaki tiszt azonnal követte az utasításokat.

  • Már látom őket parancsnok! – jelezte Shadowfang. – Teljes létszámban jönnek!
  • Mozgás! Mozgás! – kiáltotta Marcus és ujjai elfehéredtek, ahogy a parancsnoki szék karfáját szorították.

A hangszórókból válasz helyett csak a puszta életükért versenyt futó emberek kétségbe esett zihálása hallatszott.

  • Joe, Selina! Menjetek a raktérbe és lássátok el őket, ha szükséges!
  • Lezárom a mögöttük lévő szakaszt! – kiáltotta Lyra és ujjai villámgyorsan mozdultak. – Ezzel is időt nyerek nekik.

Az öt fős mentőegység és a három megmentett fogoly már-már elérte a zsilip belső kapuját, amikor az egész állomás megrázkódott és a központi kupola megroppant a nyomás alatt. Egy tizedmásodperc alatt vált milliónyi éles szilánkból álló robbanásfelhővé.

Lyra készen állt, hogy rekord sebességgel végezze el a kizsilipelési protokollt, de sejtette, hogy már nem lesz rá ideje.

  • Figyelj Starblade! – kiáltotta Shadowfang, miközben Ben keze készenlétben lebegett a védőpajzs aktiváló kapcsolója fölött. – Húsz méterre vannak! … tizenöt … tíz… öt… most!

Ben lecsapott a kapcsolóra és amint a Paragon védőpajzsa felizzott, már zárta is a rámpát.

  • Beértünk! – kiáltotta Alex, de többre már nem maradt ideje, mert iszonyú erejű robbanás moraja fojtotta bele a szót.

Marcus épp kiadta volna a zsilipelési és vészfelszállási parancsot, amikor a hajó környezetét mutató monitorokon csak annyit láttak, hogy a dokkolófolyosó egyszerűen porrá robban körülöttük. A gépet a rázúduló irdatlan víztömeg és az állomás szerkezetének kaotikusan örvénylő szilánkjai fogták gyilkos présbe. A Paragon minden atomja felnyögött kínjában, ahogy az ötezer bar nyomású vízpöröly egyszerre minden oldalról lesújtott rá. A hajó szélben pörgő falevélként sodródott a kaotikus örvénylésben. A pajzsok azonnal túlterhelődtek, a világítás és a belső rendszerek egy pillanatra elbizonytalanodtak, de a tartalék generátorok még ugyanabban az ezredmásodpercben aktiválódtak és a rendszer előbb helyreállt, mint ahogyan az emberek felfoghatták volna, mi is történt valójában.

Firestorm nem várt a parancsra, a Paragonnal teljesen egyé válva, ösztönösen tette a dolgát. A hajtóművek stabilizálták, majd óriási lendülettel lökték ki a hajót a veszélyes zónából és már emelkedett is felfelé, minél messzebb a pusztító energiáktól.

  • Szép munka volt Firestorm! – szólalt meg végre felocsúdva Marcus. – Vidd ki a Paragont ebből a jeges pokolból!
  • Igen, parancsnok!
  • Ha a felszínre értünk, keress egy szélvédettebb helyet a közelben Shadowfang! Leszállunk és ellenőrizzük a hajó állapotát, mielőtt belépünk a hiperűrbe.
  • Értettem parancsnok!
  • Megyek és megnézem, mit fogtunk. Firestorm, tiéd a híd! – ezzel felállt a parancsnoki székből és elhagyta a hidat.

Zeck arcán a nem várt megtiszteltetés öröme ragyogott fel.

Épp akkor lépett ki a liftből egy szinttel lejjebb, amikor Selina és Joe az orvosi szoba felé kísérte a három hajótöröttet.

Azonnal be tudta azonosítani, hogy melyik fajokhoz tartoznak. Mindhármuk népe tagja a Galaktikus Szövetségnek, sőt a kyránokról azt is tudta, hogy az alapítók között voltak annak idején. Már csak arra volt kíváncsi, hogy hogyan kerültek arra az állomásra. Előbb azonban a saját embereinek állapotáról akart meggyőződni, ezért még egy szinttel lejjebb irányította a liftet.

Már a mentesítő kabinban álltak, hogy fertőtlenítsék és megtisztítsák exoszkeletonjaikat minden nem kívánatos szennyeződéstől. Jól esett nekik, hogy a kabinból kilépve elsőként a parancsnokukat pillantották meg.

  • Jó, hogy mind visszatértetek! Minden rendben? Jól vagytok? – nézett végig rajtuk Marcus. – Sajnos az állomás elpusztult, de a három foglyot sikerült épségben kihoznotok.
  • Jól vagyunk! Megúsztuk egy karcolás nélkül! – felelte Alex.
  • És itt vannak a lementett kutatási adatok is! – mutatta fel büszkén a kezében szorongatott kis adathordozót Eve.
  • Te vagy a mai nap egyik hőse kislány! – veregette meg a vállát Marcus és átvette a kis DSM-et (Digital Storage Medium).
  • Köszönöm, parancsnok! – nézett mélyen a férfi szemébe Eve. – Ez a kötelességem!
  • Bátor helytállás volt fiúk! – fordult ezután a többiekhez Marcus. – És bámulatos sprintet nyomtatok a végén!
  • Kösz, Grizzly! – nevetett Alex. – Most megyünk és kipehenjük magunkat. A foglyokkal mi lesz?
  • A protokoll szerint elvisszük őket a Synthára, ahonnét értesíthetnek valaki, aki hazaviszi őket. De előbb ki akarom kérdezni őket. Ti meg pihenjetek csak nyugodtan!

Miközben a két hajóorvos a vizsgálatokat végezte, ő maga tapintatosan, de célirányosan sorra kikérdezte mindhármukat.

  • Becsapás áldozatai lettünk. Mindhármunkat megtévesztettekés elraboltak. – válaszolta Lokahi arra kérdésre, hogy hogyan kerültek a Hydralis-ra. – A Centauri Technokrata Unió vezetője Dr. Mestra Verrin jó ideje támogatja már anyagilag és műszaki eszközökkel a bolygón folyó mélytengeri kutatásainkat. Eddig nem is volt semmi gond az együttműködéssel, ám néhány napja találtunk ott valamit…
  • Sejtettem! – bólintott Marcus. – Dr. Verrin pedig úgy gondolta, hogy az a valami őt illeti és elsőként teszi rá a kezét, igaz?
  • Ezek szerint igen. – ismerte be a kék bőrű nő.
  • Tud még valaki magukon kívül a felfedezésről?
  • Nem. A projektet szigorúan titokban kellett tartanunk. Nem beszélhettünk róla senkinek és nem publikálhattuk tudományos felületeken. Csak Dr. Verrin kapott róla azonnali értesítést.
  • Értem. – bólintott Marcus és diszkréten nem kérdezett többet a felfedezésről.
  • Nem is akarja tudni, hogy mit találtunk, parancsnok? – hüledezett Lokahi. – Pedig…
  • Nem! – rázta meg a fejét a férfi és felállt, hogy távozzon. – Nem vagyok se kvantumfizikus, se invesztor. Nekem az a dolgom, hogy magukat biztonságba helyezzem és hazajuttassam. Ennyi. Viszlát, Lokahi!

Az azurion csodálkozó tekintettel, hosszan nézett Marcus után, és valami megmagyarázhatatlan érzés áradt szét benne. Nem csupán hálát érzett iránta, hanem mély tiszteletet is. Az elmúlt napok eseményei megtanították neki, hogy a világ tele van olyanokkal, akik mindenáron meg akarják szerezni azt, ami hatalmat vagy gazdagságot adhat nekik. A becsület ritka volt – szinte kihalóban lévő erény. Ez az emberi lény azonban más volt. Megmentette őket önzetlenül, kérdés nélkül, kötelességtudatból. Nem akart váltságdíjat, nem követelt ellenszolgáltatást, és ami talán a legkülönösebb volt – nem hajtotta a kíváncsiság vagy a kapzsiság sem. Egyszerűen csak azt tette, ami a dolga és amit helyesnek tartott. A nő érezte, hogy valami megrezdül benne – egyfajta bizalom, amelyet nem ad könnyen senkinek. Talán azért, mert olyan ritkán találkozott olyasvalakivel, aki nem próbált valamit kicsikarni belőle. Egy pillanatra elmosolyodott. Nem az a hétköznapi, egyszerű mosoly volt, amely könnyen jött és ment, hanem egy apró, halk gesztus – egy köszönet, amelyet szavak nélkül is érteni lehetett.

  • Köszönöm, parancsnok – mondta végül halkan, de az ajtó akkor már becsukódott a férfi mögött.

Marcus dolga végeztével gondolataiba mélyedve sétált vissza a vezérlőterembe. Kora és tapasztaltsága ellenére még mindig elcsodálkozott azon, hogy mennyire olcsó dolog az élet, ha gazdagságról és hatalomról van szó. Ez a Dr. Verrin gondolkodás nélkül a sorsára hagyta ezt a három szerencsétlent, amint a számára szükséges információt megszerezte tőlük. Szomorúan és lemondóan hajtotta le a fejét és arra gondolt, hogy a világ mindig is ilyen volt és sajnos mindig ilyen is marad.

Hogy a történteket megeméssze és bejegyezze a hajónaplóba, a parancsnoki kabinba ment és leült az íróasztala mögötti ölelő fotelszékébe. Itt valahogy mindig megnyugodott. Olyan volt neki ez a kis kabin, mint a béke és nyugalom apró szigete a végtelen csillagóceánban. Színei, kényelme, egyszerű ám otthonos berendezése, sok saját személyes holmija, eddigi életének ezernyi emlékét őrizte. Hátradőlt, lehunyta a szemét és elgondolkodott a világot mozgató erőkön. Az idő – mint ilyenkor mindig – megállt a számára. Feleségének és fiának arca jelent meg előtte. Claire úgy nézett rá, mint amikor utoljára látta: Kedvesen mosolyogva, szerelemtől csillogó szemmel. Marcus akkor negyvenöt éves volt, Claire öt évvel fiatalabb és elbűvölően szép. Nicolas, a fiuk tizenkét éves volt abban az évben. Mostanra már kész felnőtt férfi és pilóta lett a flottánál. Marcus hosszasan elidőzött a számára két legkedvesebb arc látványánál. Clairet eltemette, Nicolast pedig saját kérésére beíratta a kadétiskolába és azóta csak a szünetekben találkozott vele. Az utóbbi tíz évét így többé-kevésbé magányosan, minden idejét a munkájára fordítva töltötte. Aztán váratlanul felbukkant az életében Elara, aki egy szempillantás alatt elbűvölte szépségével, intelligenciájával és ellenállhatatlan kisugárzásával.

  • Szeretlek Marcus és mindig szeretni foglak! – mondta Claire. – De neked most még élned kell és boldognak kell lenned! Engedd meg magadnak kérlek!

Marcus lehunyt szemei könnybe lábadtak és egy kövér, sós csepp végig gördült az arcán.

  • Köszönöm Claire! Én is szeretlek!

A két drága arc hirtelen érthetetlen módon semmivé foszlott, helyüket pedig zavaró frontal close-up-ban – vagyis közvetlen közelről nézve – Jarred csokoládébarna arca váltotta fel.

Marcus riadtan nyitotta ki a szemét és zavartan bámult a pilótájára. Egy pillanatig azt se tudta, hol van.

  • Én is szeretlek főnök, de ezzel most ne törődj! Gyere, mert esemény van odafenn! – közölte a kigyúrt férfi izgatottan.

Marcus nem felelt, csak felpattant és futólépésben követte pilótáját a vezérlőbe, ahol azonnal megérezte a levegőben vibráló feszültséget.

  • Épp végszóra ért vissza parancsnok! – fogadta Pit, amint vezérlőterembe lépett. – Tíz perc múlva felérünk a felszínre.
  • Ez gyorsan ment! Minden rendben volt?
  • Igen parancsnok, egészen eddig. – válaszolt a felderítőtiszt, miközben tekintete idegesen cikázott a műszerek kijelzői között. – De úgy tűnik, társaságunk van.
  • Miféle társaság?
  • Egy űrhajó. Pár perce vettük észre, hogy rajtunk van egy FCS (Fire Control System) vagyis egy tűzvezető rendszer. – vette át a szót Dan a fejét felemelve, ám szeme továbbra is a taktikai képernyőre tapadt. – Álcázásban lépjünk ki a felszínre és támadjunk vagy próbáljunk meglépni előle?
  • Egyik sem! – huppant a parancsnoki székbe Marcus teljesen kijózanodva és a szívverése kicsit szaporább lett, de az arcán egyetlen izom sem rándult. – Lassíts Firestorm! Lépj rádió kapcsolatba velük Starblade!
  • Máris parancsnok! Kapcsolatban vagyunk! – jelentette a férfi és rögzítette a frekvenciát.
  • Űrhajó, itt Sigma-10 mentőhajó! Marcus Rourke parancsnok vagyok! Vétel!

Pár másodpercig nem érkezett semmi válasz, aztán egy apró, szinte észrevétlen rezdülés futott végig a hajón.

  • Sigma-10! Itt A Vessel Aegis kutatóhajó parancsnoka. – szólalt meg végül egy mély, kimért hang, és szavai lassan, megfontoltan hangzottak – nem fenyegettek nyíltan, de egyértelműen azt sugalmazták, hogy a szándéka távolról sem barátságos. – Önök zárt, privát területen tartózkodnak! Felszólítom, hogy a felszínen szálljon le! Néhány emberem átzsilipel a fedélzetére, mert át kell kutatnunk a hajóját!

A hídon mintha még a levegő is megfagyott volna. Dan a fogai közt szitkozódott egy halkat, Starblade idegesen babrált a konzolján, míg Pit és Marcus összevillantották a tekintetüket.

  • Futtasd le a nyilvántartásban, hogy kié ez a hajó! – súgta oda Pitnek Marcus alig hallhatóan.

A gép gyorsan és csendesen dolgozott, a kijelző egykedvűen vibrált, majd kiírta az adatokat.

  • A Centauri Technokrata Unió tulajdona. – jött a csendes válasz néhány másodpercen belül.

Marcus arca rezzenéstelen maradt, de testét elöntötte az adrenalin.

  • Vessel Aegis! Tudomásom szerint a terület az Azúrion Nebari birtokában van. – kezdte Marcus, nyugodt, mégis éles hangon és minden szava jól megfontolt fegyverként csattant a frekvencián. – Mentési feladattal jöttünk, de sajnos elkéstünk. A mélytengeri kutatóállomás sajnálatos módon egy tektonikus katasztrófa áldozata lett. Felhívom a figyelmét, hogy a Centauri Technokrata Uniónak nincs jogosultsága megállítani bennünket és átkutatni a hajónkat!

Megint csend volt a válasz, de ez már más volt – mélyebb, fenyegetőbb.

  • Azt állítja parancsnok, hogy nincs maguknál semmi, ami jogosan minket illet? – a kérdés elég fenyegetően hangzott, de Marcus magabiztosan válaszolt:
  • Azt állítom! És vegye le rólunk a tűzvezető rendszert, ha nem akar egy feljelentést a nyakába!

Újabb rövid csend volt a válasz. Dan figyelte a műszereket, melyeken kisvártatva egy apró zöld jelzés villant fel. Ezzel egyidőben elhallgatott a figyelmeztető csipogás. A célkövetés megszűnt. A legénység kissé ellazult, mintha egy láthatatlan szorítás engedte volna el őket.

  • Láthatja, hogy a szándékaink nem ellenségesek, csak óvatosságból tartottuk a hajójukon a célkövetést. – hallatszott kicsivel később a hangszórókból némileg barátságosabban, de valami az árnyalatában még mindig baljósan csengett. – Azért egy baráti látogatásra csak felenged bennünket a fedélzetre Rourke parancsnok?

Marcus ujjai finoman az ülés karfájára fonódtak.

  • Szívesen megtenném, hisz az ember nem gyakran találkozik barátokkal egy ilyen vidéken, de sajnos haladéktalanul vissza kell térnem a bázisomra. Így hát most le kell mondanom a társaságukról. – válaszolta higgadtan.
  • Igen, ez felettébb sajnálatos Rourke parancsnok! – jött a szenvtelen válasz. – De előfordulhat, hogy összefutunk még! Ennek még nincs vége!

A hídon mindenki feszült figyelemmel várta a parancsnok válaszát. Marcus lassan, nagyon lassan egy halvány mosolyt engedett meg magának.

  • Ha úgy lesz, az mindkettőnk számára emlékezetes találkozás marad!

A kommunikációs csatorna egy halk sercenéssel zárult le. A Vessel Aegis egy ideig ott lebegett felettük, de néhány másodperc múlva lassan elfordult, és távolodni kezdett, majd a hiperűrbe ugrott és eltűnt a kijelzőkről.

  • Bevallom, már azt hittem, összecsapunk velük! – szólalt meg végül Ben, a legénység legfiatalabb tagja.
  • Össze is csaptunk fiam! – mosolyodott el Marcus. – Úgy nevezik: diplomácia… Most pedig várjuk meg, amíg elmennek, ellenőrizzük a hajónkat, aztán menjünk haza!

VÉGE

AZ ÖTÖDIK RÉSZNEK