A Paragon-3B története
A Paragon története nem akkor kezdődött, amikor az első példányok legördültek a gyártósortól. 2085-ben a Galaktikus Szövetség Biztonsági Tanácsának egyik zárt ülésén merült fel az akkor még kezdetleges állapotú Gaia Űrflotta modernizálása és integrálása a Szövetségi Űrflottába. Ehhez gyors, strapabíró, megbízható űrhajókra volt szükség...
Így született meg Dr. Matten Daleta tervezőasztalán a Paragon modellje.
2085-ben az Antares felől érkező szórványos támadások szükségessé tették egy új, korszerű űrvédelmi flotta létrehozását és bevetését, melyet a Galaktikus Szövetség tagjai alkottak. A Hybernion flotta bevetése a galaktikus védelem érdekében történtek egyik legfontosabb lépése volt, amely a galaxis egyik legerősebb flottájává vált. A flotta modern hadihajói és technológiai újításai lehetővé tették a gyors reagálást a potenciális fenyegetésekre. Az új flotta elsődleges feladata a galaktikus béke és stabilitás fenntartása volt, miközben számos küldetés során részt vettek a konfliktusok megelőzésében is. A Hybernion flotta nemcsak katonai erőként, hanem diplomáciai eszközként is funkcionált, hiszen számos helyzetben közvetítő szerepet vállalt a Tejútrendszer galaktikus államai között. A flotta létrehozása emellett új munkalehetőségeket és technológiai fejlesztéseket is hozott, hozzájárulva a galaktikus ipar és a tudomány fejlődéséhez.
A Gaia Unió lehetőséget kapott, hogy csatlakozzon a védelmi célú űrflotta fejlesztéséhez és 2086-ban a Marson elkezdik építeni a gyárkomplexumot, ahol hamarosan megindult a Paragon modellek gyártásának előkészítése.
2087-ben Maten Daleta, Rohnat Kessar és Tessir Monrae kapja a modell három osztályának tervezési és fejlesztési feladatát. Az "A" osztályú könnyű cirkálók, a "B" osztályú közepes taktikai csapásmérő vadászbombázók és a "C" osztályú könnyű vadászgépek alapötletéül a korszak legmasszívabb és legstrapabíróbb szerkezetű T-2 típusú Pegazi teherhajója szolgált. A javaslat egyébként egy Kal nevű Zetai űrhajómérnöktől származott. Így aztán ez a robusztus külsejű, ám kiváló tulajdonságokkal rendelkező űrhajó lett mindhárom Paragon osztály alapmodellje. Az első kísérleti példányok tesztrepüléseiben a fiatal ám kiemelkedően tehetséges pilóta, Jim Davidson is részt vett. (Vele a regényben harminchét évvel később már öt csillagos tábornokként találkozhatunk)
Az első Paragon század gépei a 2090-es év végén léptek szolgálatba. Ezt az alakulatot "Fehér Századnak" nevezték el és ennek a felépítése volt az alapja a további négy új századnak. (Mindegyikben egy könnyű cirkáló, két vadászbombázó és tíz vadászgép kapott helyet. Ezeket egy egészségügyi és három szervizhajó támogatta)
A "Kék Század" 2091-ben, a "Vörös Század" 2092-ben, a "Zöld Század" 2093-ban, a "Sárga Század" pedig 2094-ben csatlakozott a Galaktikus Űrvédelmi Flottához.
(A regényben szereplő Paragon-3B típusú "B" osztályú közepes taktikai csapásmérő vadászbombázó ebben az időben a "Zöld Század" kettes egysége volt, Brett Longwood – akkor még kapitány – parancsnoksága alatt)
2094. végén robbant ki a húsz éven át tartó Antaresi háború, amelyet a Galaktikus Űrvédelmi Flotta az Androméda galaxisból érkező invazív fajok ellen vívott. Ebben az időben Marcus Rourke még fiatal hadnagyként, mint vadászbombázó pilóta a "Fehér Század" kötelékében teljesített szolgálatot az akkor őrnagyi rangban lévő Jim Davidson parancsnoksága alatt.
A "Fehér Század" ebben a háborúban az utánpótlási vonalak biztosításával, felderítési és futárszolgálattal volt megbízva, így gépeinek nagy része sértetlen maradt a háború végéig.
2106-ban Jarred főhadnagyi rangban annak a "Fehér kettes" egységnek lett a pilótája, amelynek parancsnoka Marcus Rourke százados volt. A két férfi életútja ettől kezdve szorosan összefonódott.
2115-ben, a hosszú háború lezárása után a Gaia Unió gazdasági okokra hivatkozva úgy dönt, hogy a Paragon ezred megmaradt gépeit kivonja a szolgálatból és századonként sorban a Teegardeni űrhajó bontó telepre küldi megsemmisítés céljából. A döntés ellen több fórumon is tiltakozási hullám indult el, de nem vezetett eredményre. Ugyanebben az időben a legénységi állomány tagjait előléptetéssel nyugállományba küldték. Jim Davidson így öt csillagos tábornok, Marcus Rourke ezredes, Jarred Cobin pedig őrnagy lett.
A "Zöld Század" kettes egysége, vagyis a regényben szereplő Paragon-3B a húsz évig tartó háborúban többször megsérült, tucatnyi javításon és felújításon esett át, majd Brett Longwood ezredes parancsnoksága alatt, a Teegardeni bontóállomás felé vezető utolsó útján nyomtalanul eltűnt.
Az elveszett hajó nyolc évvel később bukkant fel újra. 2123. végén figyelt fel rá a Galaktikus Rendőrség, egy már régóta megfigyelés alatt tartott fegyver és drogcsempész banda kiiktatására szervezett akció során. A hajó ekkor Tron Dewer, a hírhedt Síriusi csempészbanda vezérének tulajdonában volt. A rendőrségi jelentés szerint menekülés közben megsérült a hiperhajtóműve, így nem tudott meglépni üldözői elől. Tron azonban nem adta meg magát, és egy kiterjedt aszteroidamezőbe vezette a gépet, ahol egy rövid időre sikerült ugyan elrejtőznie a rendőrök elől. Ám egy váratlan ütközés során megrongálódott az álcázó rendszere és a védőpajzsa, így észrevették és ismét utána eredtek. Az üldözés során több kritikus sebzést és elszenvedett, minek következtében Tron végül megadásra kényszerült. A Paragon-3B ekkor társai sorsára jutott, és csaknem egy évtizeddel később, de szintén a Teegardeni bontóban végezte.
2124. tavaszán ott talált rá Matten Daleta, aki Marcus közvetett megbízásából keresett egy még megjavítható állapotban lévő Paragont. Így került a legendás vadászbombázó harminckét éves kalandos pályafutása utolsó szakaszában a Sigma Emergency Solutions tulajdonába.
